Hírek Elkottyintotta az orosz hadsereg egyik vezetője az ukrajnai háború célját, Moldova is felkészülhet a

Ukrajna szerint Rusztam Minnekajevnek, Oroszország központi katonai körzetének parancsnokhelyettesének megjegyzései megcáfolták Oroszország korábbi állításait, miszerint nincsenek területi ambíciói. Pénteken ugyanis Minnekajev tábornok arról beszélt, hogy az orosz hadsereg egész Dél-Ukrajnát el akarja foglalni.

"Abbahagyták a titkolózást" - kommentálta a kijelentést az ukrán védelmi minisztérium a Twitteren a Reuters szerint. Kijev szerint így Oroszország elismerte, hogy a háború második szakaszának célja "nem a mitikus nácik feletti győzelem, hanem egyszerűen Kelet- és Dél-Ukrajna megszállása".

Minnekajevet az orosz állami hírügynökségek idézték, amikor azt mondta, hogy Moszkva célja az egész keleti Donbász régió elfoglalása, összekapcsolása a Krím félszigettel, és Ukrajna egész déli részének elfoglalása egészen Moldova szakadár, oroszok által megszállt régiójáig. Ez azt jelentené, hogy több száz mérfölddel a jelenlegi vonalakon túlra, a nagy ukrán városok, Mikolajiv és Odessza is célponttá vált.
Az ukrán vezérkar szerint az orosz erők fokozták a támadásokat a teljes keleti frontvonal mentén, és támadást próbálnak indítani a Harkov régióban, Oroszország fő célpontjától, a Donbásztól északra. Harkov városában orosz gránáttűz érte a Barabasovo nevű piacot. A mentőszolgálat szerint több halálos áldozatot követelt a támadást, de részletek egyelőre nem közöltek.

Egyre brutálisabb a háború​

Genfben az ENSZ emberi jogi hivatala szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy az oroszok háborús bűnöket követtek el Ukrajnában, beleértve a válogatás nélküli ágyúzást és a gyorsított kivégzéseket, amelyek számos civil áldozatot követeltek. Oroszország tagadja, hogy civileket célzottan támadna.
Moszkva még csütörtökön közölte, hogy közel kéthónapos ostrom után megnyerte a háború legnagyobb csatáját, a Donbasz fő kikötőjéért, Mariupol ostoromát. Vlagyimir Putyin elnök úgy döntött, hogy nem próbálja meg kiszorítani az ott még mindig egy hatalmas acélműben meghúzódó több ezer ukrán katonát.
A város oroszok által ellenőrzött részében a fegyverek nagyrészt elhallgattak, és a kábult tekintetű lakosok csütörtökön az utcára merészkedtek, ahol elszenesedett lakóházak és roncsolt autók látványa fogadta őket. Néhányan bőröndöket cipeltek. Fehér vegyvédelmi ruhás és maszkos önkéntesek járták a romokat, holttesteket gyűjtöttek össze a lakásokból, és egy "Z" betűvel, az orosz invázió jelképével jelzett teherautóra pakolták az áltozatokat.
A Maxar, egy kereskedelmi műholdvállalat szerint az űrből származó képek frissen ásott tömegsírokat mutattak a város külterületén. Ukrajna becslései szerint több tízezer civil halt meg a városban az orosz bombázások és ostrom során. (További részletek ebben a cikkben.)
Kijev szerint 100 000 civil még mindig a városban van, és teljes evakuálásra szorul. Szerinte Moszkva döntése, hogy nem rohamozza meg az Azovstal acélműveket, azt bizonyítja, hogy Oroszországnak nincsenek meg az erői az ukrán védők legyőzéséhez.

Szabó Dániel

1650639732390.png
 
Én ettől szuklatokorubb gondolkodast el sem tudok kepzelni!

Nagyon regi igazsaag, hogy egyetlen haboru van ami elfogadhato, az ami elmarad!

Vannak ma retegek, akiknek ugy kell a haboru mint egy falat kenyer! Mehetnek tiltakozni, szankciokat kovetelni, zaszlokat lobogtatni kovetségek elé...
Kozben valahol emberek tomegei halnak meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ma egyetlen kérdés van, amin el lehet gondolkodni: hogyan lehetne vége!
Aztan el kell azon gondolkodni, hogy ki mit tehet azert, hogy ilyen soha maskor ne tortenjen.
Na és persze azon is, hogy mit kellett volna tenni, hogy ki se robbanhasson egy ilyen konfliktus!

Krokodilkonnyeket hullatni, illuzorikus elveket hangoztatni, lehulyezni leőrultezni azt aki parancsot adott rá lehet,c de értelmetlen! Csak arra jo hogy igazolhassak egyesek, ok mennyire haboru ellenesek!

Minmden konfliktus megoldasanak a lényege és kulcsa a kompromisszum kell legyerrn!
Olyasn megoldas ami meg elviselheto az egyiknek, és megfelelo a masiknak is!
Azok az ex catedra kijelentések amik elhangzanak sokszor egy valamire alkalmasak: elmélyiteni a válságokat, kozel hozni azt aminek nem lenne szabad megtortennie!!!!!!!!!!!

Mikndennek van oka! Ha ezt az okot IDOBEN megtalaljuk és megoldjuk akkor a valsag is megszunik.
HJa olajat locsolunk a tuzre akkor meg jobban fog egni!

Ehhhhhh

Már ne haragudj, de nem vagy szinkronban az eseményekkel.
- Orosz csapatok dúlnak, rombolnak, gyilkolnak Ukrajnában, nem fordítva.
- Ezt nem először csinálni Putyin és azért tudja ismételgetni mert a világ hagyja
- Ne az áldozatnak magyarázd, hogy legyen kompromisszumra hajlamos!

A megoldás nagyon egyszerű, abba kell hagyni a rombolást, gyilkolást. Menjenek az oroszok haza.

Egyszer azt mondod "mindennek meg van az oka", máskor arra utalsz, hogy háborúnak nem lenne szabad létrejönni.
 
Annyira egysikuan gondolkodsz, hogy nincs ertelme barmit is irni..
 
Mondd ezt háborúból hasznot húzó fegyverkereskedőnek.
Hová nem szállítanak akár a szemben lévő mindkét félnek is?
demokratikus gondolkodás soha nincs tévén kívül
A háttérben ott az érdek.
A hadiipari héják lobbiznak a demokratikus színjáték felé

Abdullah Moradoglu, a török kormányközeli Yeni Safak napilap egyik publicistája pedig fontos jelenségre hívta fel a figyelmet az események alakulásával kapcsolatban: visszatértek a „neokonok”, amely szóval általában a háborús héjákat szokták illetni.
Csatolás megtekintése 1857418

Én pacifista vagyok de belátom, hogy a védekezés az elemi jog.
A magyar köz-TV-ben sajnos nincs demokratikus gondolkodás, hanem csak orosz propaganda van.

Minden ember érdeke, hogy a konfliktusokat békésen oldjuk meg.
Vannak akik ezt belátják a logika útján, vannak akiknek ehhez saját börükön megélt tapasztalatra van szükségük.

A háborús játékokról nekem a magyar miniszterelnök és a "röszkei csata" jut az eszembe.
Orbán már 12 éve háborús retorikát folytat, "hazaárulókról, ellenségről, szabadságharcokról szól"
Valójában olyan gyáva, hogy mindig diktátorok pincsikutyája, csak a demokraták ellen nagy a szája.

Mindig a gyengébbek ellen fordul, Zelenskyt sértegeti és az agresszornak nyal.
 
Az Oroszoknak abba kell hagyni a gyilkolást, rombolást és haza kell menniük.
Ez így van.
De alig okosabb mondat mint amit a nejem mondott:
Miért nem teszik lakat alá Putyint?
Hát mert nem érik el!!
Nem kívánság műsor az
és te se tegyél elvi és kivitelezhetetlen érzelmi mondatot.
És mindig csak azt nézd meg, ki támogatja nyomkodással hozzászólásod
Annyira megmutatja ki a pártatlan.Ki hová érdekelt
És van vélemény is arról amit írsz:
Annyira egysíkúan gondolkodsz, hogy ...
 
Utoljára módosítva:
Ezt nem először csinálni Putyin és azért tudja ismételgetni mert a világ hagyja
Ezen meg kell állni mert végre nem demokratikus gondolkodással akarsz hanem logikával beszélni.
És igen hagyja, mert hagynia kell önös érdekből.
Ott a Putyini hosszútávú birodalom építési logika.
Át és átszőtte már Európát még szankciózni sem egyszerű.
Eztán nézzük mit tud haditechnikában tenni Európa?
A NATO nem fog beavatkozni.
Mert nem akar saját országainak bajt.
Mit tud tehát tenni?
Biztatja Ukrajnát és fegyvert ad.
És bizony megint mondom ott a világégés veszélye(világháború)
Ehhez nincs akarat a nyugateuróapában.
Tehát úgy tűnik a világ fogja hagyni döntsék el további vérrel az ukránok
Ukrán vérrel és ukrán pusztulással.
Max még kicsit fenyegetik az ujjukkal Oroszországot
És ejnye bejnyéznek
Persze igazad van én egyetértek.
De nálad nem számít a realitás.
 
Ne haragudjál de én másképp látom.

A demokratikus értékek és a humanizmus nem keverendő össze a vallásos morállal.
Nem azért segítünk egymásnak, hogy a halálunk után a menyországba kerüljünk, mert "jó emberek" akarunk lenni.
A demokrácia és a humanizmus stratégia, amiröl ugy látszik, hogy az ismertek közül a leg eredményesebb.
Ez ügye egy egészen más "sik" mind amin általában itt egymással érvelünk.
Ezért nem értem a kritikádat velem szemben.

Ukrajna lakóinak száma 54 millió. Ez sok.
Több mint az 1/3-a a világ területileg legnagyobb országának, Oroszország a népessége.

Ukrajna az egyik legnagyobb mezőgazdasági exportőr.
- Ha Ukrajna nem működik a világ egy jelentős része éhezik.
- Kinának a szójabab fontosabb mint a köolaj, de Afrika is éhezik ha Ukrajna nem termel.
- Ukrajnában van Europa legnagyobb atomerőműve, technikailag is egy fontos ország.
- Putyin nem csak a tenger miatt akarja bekebelezni az országot.
- Ukrajna az önállóságának az elsö percétöl kezdve veszélybe volt,
- Ez a háború az Ukránok számára a nemzeti identitást jelenti

Azt mondod, a NATO nem fog beleavatkozni, ez félrevezető, mert igen is benne vagyunk nyakig.
- Természetesen nem fog a NATO Orosz területeket megtámadni de
- minden támogatást megad Ukrajnának a védekezéshez,
- a menekültek biztonságba helyezésétöl kezdve az ország ellátásán keresztül az újrafellépéséhez.

Ha Putyin atombombát vetne be Ukrajna ellen akkor mindenki elfordulna töle.
De már most odáig disqualifikálta magát Putyin, hogy sokan nem fognak vele többet tárgyalni, üzletelni

A realitás az, hogy látom ki folytat háborút, ki az agresszor ki az áldozat.
Putyinnak előbb utóbb abba kell hagynia az öldöklést mert teljesen egyedül fog maradni.

Magyar vonatkozás: Orbán elgaloppozta magát, Putyin korrumpálta a kormányföt.
 
Putyin háborúja, nemcsak Ukrajna számára egy óriási veszteség,
- ami emberéleteket és egy generációt visszavető anyagi károkat okoz,
- hanem az egész világ számára halált hozó következményekkel jár

Termékeny fekete talaja miatt Ukrajnát az Orosz Cári Birodalom, majd a Szovjetunió magtárának titulálták,
- Ukrajna zászlójában a sárga csík a kukoricatáblákat jelképezi, mint az ország szimbólumát
- Ukrajnának 42 millió hektár szántóföldje van, amelynek mintegy 3/4 részét évente megműveltek
- Hogy segítsek az árszámításnál: 42 millió hektár 420.000 km2, Magyarország területe 93.030 km2
- A dolgozó lakosság közel 20% a mezőgazdaságban dolgozott
- Ukrajna a világ egyik legfontosabb napraforgó-, kukorica-, búza-, repce-, árpa- és diótermelője és -exportőre.
- és igy a "world hunger Help" egyik fontos szállítója, amivel emberéletek millióit lehetett eddig megmenteni
- az éhség egy újabb menekülthullámot fog kiváltani a természeti katasztrófák által sulytott területröl

Ismétlem, Ukrajna szántóterülete az EU összes szántóterületének 1/4-e

- A gabona és más mezőgazdasági exportcikk mellett baromfitermékek és a tojás is jelentős
- Nem beszélve a vas és acél gyártásról amit ugyancsak megrongált a háborús agresszió
- Németország elsősorban kábelkötegeket (autó és gépgyártás) és búzát vásárol Uránjától
- A háború következményei a nyugati autóipar, gépgyártás, medicin-technika rovására megy
- konkrétan: Németország mintegy 3 milliárd euró értékben importált árut tavaly Ukrajnából.
- Németország különösen sok pénzt fizetett gabonáért, autóalkatrészekért és fémért.

Ukrajna a világ termelésének valamivel több mint 3%-át adta, ezt teszi most tönkre Putyin

Az UNO oldalán követni lehet szám szerint az exodust
- A pillanatnyi helyzet 2022 április 29, 10:43
- 5,2 millióan menekültek külföldre, többnyire nők és gyerekek
- 7,7 millió volt kénytelen a lakóhelyét elhagyni és a kevésbé veszélyes helyeken menedéket keresni
- 13 millió ember ellátása vált nehezen elérhetővé

A hírekből tudjuk, hogy a vas és acélműveket a földdel egyenlővé tette az invázor.

A feleség aki Putyin letartoztatását indítványozta, nem volt naiv.
- A 21. században nem lehet büntetlenül háborús bűnöket elkövetni.
- Egy szép nap ítéletet fog mondani a nemzetközi bíróság felettük
 
Utoljára módosítva:
Orbán már 12 éve háborús retorikát folytat, "hazaárulókról, ellenségről, szabadságharcokról szól"
Valójában olyan gyáva, hogy mindig diktátorok pincsikutyája, csak a demokraták ellen nagy a szája.
Szerintem is.De kíváncsi lettem
Hány mondat után jutott eszedbe a név?
 
Putyint zavarj ha egy szomszédja a NATO-hoz tartozik vagy olyan ambíciója van.
Márpedig ha Ukrajna elesik akkor nemcsak Moldávia lesz a következő célpont.

Gondolom követni tudod a logikát?
A volt szovjet Imperium visszaállítása fenyeget.
Orbán az egyetlen Europa politikus akinek Putyin terjeszkedése "kellemes"
ez sajnos pont így van, olyannyira irracionálisan putinbarát, hogy ezt lassan már kb. csak az magyarázhatja, hogy valamivel zsarolják, mert ennyire nem lehet oroszbarát a korrupt zsírdisznó.
Szép kanyar a "ruszkik haza"-tól az ugyanolyan elnyomó félkommunista-agresszív putindiktatúra elvtelen támogatásáig :(

de az elmaradott oroszország lepukkant hadserege képtelen lenne továbbmenni, ha nem lenne atomfegyvere, már visszaverték volna rég egy urálon túli barlangba az orosz medvét - főleg úgy, hogy egy mai partizánháború fog ellene zajlani ellene minden területen amit elfoglalt, ebben pedig az ukránoknak nagy tapasztalata van. Még a kőkeméynen brutális szovjet hadsereg is kb. csak 1949-re tudta felszámolni a kommunistaellenes ukrán ellenállást.
 
Putyint zavarj ha egy szomszédja a NATO-hoz tartozik vagy olyan ambíciója van.
Márpedig ha Ukrajna elesik akkor nemcsak Moldávia lesz a következő célpont.

Gondolom követni tudod a logikát?
A volt szovjet Imperium visszaállítása fenyeget.
Orbán az egyetlen Europa politikus akinek Putyin terjeszkedése "kellemes"
egyébként még az orbánbarát tulajdonosú Indexen is megírták, a király meztelen, ez nem az az orosz hadsereg, amitől annyira tartott a Nyugat. Persze, létszáma nagy, sok az eszköz, de kb. ennyi, kevés a modern eszköz, rosszul vezetett és szervezett, demotivált katonákk, nem véletlenül égtek le az ukrajnai kalanddal, mint a villámsújtotta budi. Persze, csecsenföld, gruzia, szir ellenűllók könnyű volt villogni, egy nem túl acélos ukrán hadsereg ellen is mit szenvednek, oda a renoméja nem csak a hadseregnek, de az orosz hadiiiparnak is.

Ezt a cikket érdemes elolvasni:
Mitől ilyen lepukkant az orosz hadsereg?
pár érdekes/fontos/tanulságos megállapítás (tény) kiemelve belőle:
"
"Mitől ilyen lepukkant az orosz hadsereg?
...
Lev Davidovics Bronstein – világszerte ismert mozgalmi nevén Trockij – fogalmazta meg annak idején az örökérvényű axiómát:
A HADSEREG AZ ADOTT ORSZÁG TÁRSADALMÁNAK A LENYOMATA, ÉS UGYANAZOKTÓL A BETEGSÉGEKTŐL SZENVED, CSAK JÓVAL MAGASABB LÁZZAL.
Ha valaki tudta ezt, az ő, Trockij volt, 1917-ben a szovjet kormány külügyi, majd hadügyi népbiztosa, a Vörös Hadsereg megszervezője.
Mindez a huszonegyedik század harmadik évtizedére, az ukrajnai háborúra alkalmazva így néz ki: az orosz hadsereg eddig elégtelenre vizsgázott az invázió első két hónapjában.
...
A Kijev elleni támadás totális kudarcba fulladt, most Ukrajna keleti és déli peremén próbálja kiköszörülni a csorbát az orosz hadsereg, és kísérli meg helyreállítani nemcsak a fegyveres erők, hanem az orosz gazdaság, az egész társadalom reputációját. Hiszen – ha elfogadjuk Trockij definícióját – a hadsereg a társadalom lenyomata.
És az orosz hadsereg – fogalmaz az Economist – igencsak korhadt, hogy azt ne mondjuk, belülről rothadt.
Oroszország védelmi költségvetése összehasonlító áron 250 milliárd dollárra rúg, pontosan a háromszorosa Nagy-Britanniáénak vagy Franciaországénak.
CSAKHOGY ENNEK A FELFOGHATATLANUL NAGY ÖSSZEGNEK JÓ RÉSZÉT VAGY ELPOCSÉKOLJÁK, VAGY ELLOPJÁK.
Vagyis ilyen-olyan csatornákon, a korrupció hajszálérhálózatán elszivárog a pénz.

További súlyos probléma, hogy Putyin és szűk belső köre nem osztotta meg az Ukrajna elleni invázió haditervét a főtiszti karral, egyszerűen azért, mert attól tartottak, hogy az információ kiszivárog; mindez a bizalom teljes hiányát tükrözi. A katonák pedig – sokszor évekig a raktárakban tárolt, a romlott konzervekre hagyatkozva – kiábrándultan elhagyták a tankjukat, járművüket. Frusztrációjukat pedig úgy vezették le, hogy megkínozták, gyakorta megerőszakolták és kivégezték a polgári lakosokat, amit a Kreml nem haditörvényszékkel, hanem kitüntetések osztogatásával honorált.
A kontraszelektált tábornoki kar nem képes tanulni a hibáiból, és a modern kor hadvezetési elveit felrúgva a Vörös Hadsereg évszázados hagyományait eleveníti fel, amelynek lényege az ellenséges városok (lásd Mariupol, Herszon) földdel egyenlővé tétele és a polgári lakosság terrorizálása.
...
És még ha a keleti végeken, Donyeck és Luhanszk, valamint Mariupol térségében sikeres is lesz a most csigalassúsággal kibontakozó orosz offenzíva, azt csak az orosz hadsereg nyomasztó túlerejének köszönheti majd – ha egyáltalán sikeres lesz.

ÖSSZEGEZVE: A SZOFISZTIKÁLT, MINDENT ÉS MINDENKIT LEGYŐZNI KÉPES MODERN OROSZ HADSEREG MÍTOSZA A HÁBORÚ EDDIGI KÉT HÓNAPJA ALATT SZERTEFOSZLOTT.

Mindez Putyin számára katasztrofális vereség. Mert bár félelmetes propagandagépezet felett rendelkezik, amivel többé-kevésbé sikerül egy párhuzamos valóság illúziójában tartani az orosz lakosságot, a hadi sikerek elmaradása megingathatja a pozícióját. Elsősorban azért, mert mára a hadsereg maradt számára az egyetlen eszköz, amellyel alátámaszthatná Oroszország nagyhatalmi státusát.

Oroszország ugyanis semmilyen más téren nem nagyhatalom, pláne nem szuperhatalom. Az az egykori bon mot, hogy „annyian vannak, mint az oroszok”, már régen nem állja meg a helyét. A felbomlott Szovjetunióból visszamaradt Oroszország lakossága valahol Banglades és Mexikó között van – 144 millió, és csökken! –, a GDP-je Brazília és Dél-Korea dimenziója, a világexportból pedig akkora százalékkal részesedik, mint Tajvan vagy Svájc. És nem gépeket, chipeket vagy szolgáltatásokat exportál, hanem kizárólag nyersanyagokat: olajat, földgázt és gabonát. Presztízse már teljesen elkopott, csupán néhány fejlődő világbeli országban, Dél-Afrikában vagy Indiában van szava. Az ukrajnai események még a maradék hitelét is elporlasztják.

A nagyhatalmi vágyak és a keserű valóság között tátongó szakadékot Putyin az egyetlen olyan eszközzel próbálja meg áthidalni, amely még világszínvonalú(nak tűnt): a hadseregével. ...

Hasonlítsuk össze mindezt Kínával, a másik (eur)ázsiai országgal, amelynek szintén – tegyük hozzá: jóval megalapozottabb – szuperhatalmi ambíciói vannak. Nos, Kína nem fegyverekkel, hanem brutális gazdasági fejlődéssel és körmönfont diplomáciai eszközökkel éri el vitathatatlan sikereit.

Ami Ukrajnában történik, az végképp aláássa, zárójelbe teszi Oroszország szuperhatalmi státusát. A háború teljesen leköti, sőt meghaladja az ország erőforrásait, még Ukrajna is túl nagy falat, amely megakad a torkán, az pedig, hogy esetleg más országokat – a balti államokat, netán Lengyelországot – megtámadja, totális képtelenség. Nincsenek meg hozzá az erőforrásai. A hadfelszerelés, a muníció és az emberanyag olyan veszteségeket szenved az ukrán fronton, amelyek pótlása éveket vesz igénybe. És a nemzetközi szankciók – Putyin hetyke nyilatkozatai ellenére – igenis komolyan éreztetik a hatásukat.

Az orosz rakéták rengeteg nyugati alkatrészt tartalmaznak. Ha elfogynak, megoldhatatlan a pótlásuk.

Ez pedig – paradox módon – óriási veszélyt hordoz magában. Mivel kiderült, hogy hagyományos hadereje alkalmatlan még egy Ukrajna méretű ország legyőzésére is, egyetlen színtér maradt, amelyen még vitathatatlanul szuperhatalmi státust élvez.

EZ PEDIG A NUKLEÁRIS ARZENÁL.

Ahogy egyre kilátástalanabbá válik Putyin helyzete az összes konvencionális fronton, mind nagyobb lesz a csábítás az egyetlen, még rendelkezésére álló hatékony eszköz, az atomfegyver igénybe vételére. A fenyegetőzés hetek óta tart, és sajnos félő, hogy egy idő után már nem marad más hátra a diktátornak, mint annak a bizonyos piros gombnak a megnyomása."

Sok mindenben osztom a velemenyedet.
Sajnos en is ugy gondolom ha sarokba szoritjak Putyint bevetheti nukleralis arzenaljat, es Chernobil utan nem hianyzik Mo-nak se Europanak semmilyen nukleralis tamadas.
A nagy Putyin szimpatizansok ugy gondoljak Mo legteret kikeruli a nukleral fegyverek mert Orban jo haveja Putyin?
 
Ááá, nem gondokodnak ezek, csak elhisznek mindenféle számukra előemésztett blőd hazugságot valamelyik dezinformációs állami infóforrásból.
egy részük meg szó szerint olyan agymosott hülye, hogy nem érdekli ez egyáltalán, azt nézi ilyen helyzetben is, "nem baj, a gonosz amerika (olyan birkák, számukra amerika=USA) megérdemli, meg a dekadens EU is".
Na jó, a "dekadens" jelzőt nem használják, mert nem is értik ...
 
ez sajnos pont így van, olyannyira irracionálisan putinbarát, hogy ezt lassan már kb. csak az magyarázhatja, hogy valamivel zsarolják, mert ennyire nem lehet oroszbarát a korrupt zsírdisznó.
Szép kanyar a "ruszkik haza"-tól az ugyanolyan elnyomó félkommunista-agresszív putindiktatúra elvtelen támogatásáig :(

nna, ez érthetővé is teszi, miért lett a még 2007-ben is oroszellenes orbán hirtelen putin elvtárs azóta is rendíthetetlen híve:
"Bár 15 évvel ezelőtt maga Orbán is keményen bírálta Oroszországot: az akkori szocialisták döntését, hogy támogatták a Déli Áramlat projektet, az ország elárulásának nevezte, más európai kormányokat pedig „Putyin bábjainak”.

„A minket támogató fiatal generáció nem engedheti, hogy Magyarország a Gazprom legvidámabb barakkjává váljon!” – mondta Orbán 2007-ben, egy szovjet viccet parafrazálva, miszerint Magyarország a legvidámabb barakk a szocialista táborban."

https://forgokinpad.blog.hu/2022/04...wAxpH3AKAmxQVYkj9hGYRQd_I42Jd5BOS1Onu_rXdRmAo
 
Napról napra erosodik az a hipotezis, ami szerint az oroszok célja annak a tengerszorosnak a teljes lezárása, ami a déli-bug és a Dnyeper torkolatát foglalja magában.

Minden hadsereg elemzoi arra torekszenek, hogy megtalaljak azokat a szuk keresztmetszeteket, ahol támadhato az ellenfél. Itt most nagyon ez latszik.
A délen folyo gadmuveletek mar lezartak ukrajna elol az azovi tengert. A krim elfoglalasa biztositotta a fekete tengeren valo mozgast az oroszok elott.
Most ha a hadmuveleteik sikeresek lesznek, mar csak minimalis erofeszitesre lesz szukseg, hogy ezt a krimtol nyugatra felvo tengeroblot is elfoglaljak.

Valoszinu nem kerulteb el senki figyelmét, hogy Ogyeszat egyre tobb raketacsapás éri. Ezek elsosorban a kikoto és a reőuloteret célozzak. A kikoto mar most gyakorlatilag alkalmatlan nagy tengerjaro hajok fogadasara.

Azt naghyon jol tudjuk, hogy az orosz és ukran ipar hasonlo exportcikkeket állit elol. Novenyi olajok, gabona, vaserc, valamint vas és acelipari feltermékek. Ezerk értelemszerunen nagy terfogatu termékek, amiknek ac szállitása eddig elsosorban hajokon törtent. A vasutvonalak elsosorban a nagy folyokat céloztak az orszag belsejében, és a szallitasok elsosorban a dnyeper és a Bug folyokon tortentek(nem uj, mar Kiev alapitasa idejen a rusz viking vareg kereskedok ezen az uton juttatták a termákaiket a kaukazusba, es még inkabb konstantinmaplyoba!)

Rovabbi nehezseg, amire érdemes odafigyelni, hogy az ukran vasut szeles nyomtavu, nem kompatibilis az europaban elterjedttel. Ez átrakok létét teszi szukségessé!
Ez ighy tovabb dragitja az ukrajna által szállitamndo exportcikkeket, valamint nagyon megneheziti a nehez fegyverek szallitasat!
Ha még emellé azt is figyelembe vesszuk hogy a Dnyeszteren egyetlen vasiti hid van, amit az elmult napokban tobb tamadas is ért, elgondolkodtato, hogy romanika iranyabol szinete nem erkezhet segitseg ukrajnanak :(

Nem tudni, hogy az oroszoknak milyen emberanyag, és mennyi hadieszkoz asll a rendelkezésére ennek a háborunak a megv ivasahoz!
Nem tudni hol tartnaka jelenleg de az, hogy egy tengerparti orszagbol, ami a kereskedelmenek nagy szazalekat vizen bonyolitotta jelenleg nagyon konnyen eghy szarazfoldi orszag vallhat!

(es akkor nem elemeztuk azokat aq lehetosegeket, amik az orosz hadsereg felvolnulasi utjaivá tehetik a bug és a dnyeper folyokat, amik északi iranyban gyakorklatilag a Belorusz hatarig hajozhatok!
Nagyon tartok tole, hogy azok a logisztikai problémák, amik az oroszok szamara megnehezitettek az elorejutast a haboru kezdetén, ezeket a lehetőségeket felhasznalva sokkal egyszerubbe vallnak!
 
38 perce irtam az elozo bejegyzest.
Az index fel oraval (30 perc) ezelotti hire:

Stratégiailag fontos hidat talált el egy orosz rakéta Odesszában

Helyi tisztviselők beszámolója szerint orosz rakétatalálat érte a délnyugat-ukrajnai Odessza régióban a Dnyeszter torkolatát átívelő hidat – írja a Sky News.
Szerhij Bratcsuk, az odesszai regionális adminisztráció szóvivője Telegram-oldalán számolt be a támadásról, egyéb részleteket azonban nem közölt róla.
 
Erröl mit lehet tudni a kanadai sajtóban?

"Több orosz honlap beszámolt arról, hogy május 2-án, hétfőn délben Trevor John Cadieu kanadai tábornokot elfogták Mariupolban, és egy moszkvai börtönbe szállították kihallgatás céljából.

Cadieu az úgynevezett 1. számú biológiai laboratóriumért volt felelős az Azovsztal katakombáiban, ahol a hírek szerint halált okozó vírusokkal dolgozott.

1651564365189.png
 
Csatolás megtekintése 1858276
Annyit azert tegyunk hozza, hogy wewzt orosz hirforrasokon kivul csak nyugati osszeeskuveselméletekkel foglalkozo oldalak erositették meg, egyetlen mértékadó hirforras sem!
 
Mielott tenyleg belemerulnenk az osszeeskuveselméletekben hivok rémálmaiba, azért tisztazzunk pár dolgot ezekkel a járatokkal kapcsolatban :)
A hajdani szovjetinionak foleg az ukrajnai teruletein rengeteg olyan hely volt mint a mariupoli katakombak!
Nem iksmerem ugyan az okat, de ha tudjuk azt hogy ukrajna jo reszebe a tortenelem folyaman az uai elol menekulo szegeny parasztok menekultek, i8ndokoltak ezek a jaratok.(gondoljunk csak a kozakokra, akik az orosz alfold keleti szegelyen utottekl tanyat, a don a dnyepet, a zaporizsja folyolk menten. A zaporozseci kozakok torok szultannak irt valaszlevelérol még Repin is készitett egy nagyszeru festmenyt! Szamukra a joval erosebb regularis katonaság ellen ezek a járatok nagyszeru rejtekhelynek tunhettek!

A masodik vilaghaboru nem egy hikres regewwnye ezekben a jaratokban jatszodik. Elég Katajev Odessza katakombai cimu konyvere gondolni, vagy a Mariupolhoz ege4sz kozel eső Kercs város alatt huzodo jaratok partizanjaira Lev Kasszil Vologya utcaja cimu konyveben!(mindketto ajanlott kon yvkentb szerepelt a mult rendszerben)

Tehat ott vannak olyan helyek amik persze megmozgatjak a jo fantaziaval rendelkezo emb erek agyaat. De ahogyí baromsag lenne titkos biolaborok telepitesen gondolkodni a roma alatt huzodo járatrendszerben, igy a kulonbozo ukran varosok alatt elnyulok is szerintem zommel a fantaziatermekek kategoriajaba vannak!

Ugyan akkor a masik oplda, hogy attol, hogy paranoiasak vagyunk, meg nem kizárt, hogy pici zold emb erkék uldoznek bennunket!R
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére