Isten és más mesék - 2013

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Az élet szenvedés, ebből kifolyólag nem számít mások miben léte. Nem szabad segíteni senkin sem, csak a megvilágosodás önfényező gyakorlása az egyetlen lehetősége az emberiségnek, mindenki buddha útját járva. Megtudja akadályozni, megtudja?

Más alternatíva, más megközelítés
Igaz önzetlen cselekedetekkel minden karmát felül tudunk írni ebben az életünkben. Hiszem hogy igaz. Nem lét eleme a szenvedés az emberiségnek. Tudatos tudatlanság a kiváltó oka. Mindenségben minden az aranykorban van. Ember-ember egymáshoz kapcsolódó állapotában, figyelmen kívül helyeződik tudatosan.
Megérkeztünk a szenvedés táptalajára amikor az ember-emberi mintákat elkezdi uralni tudatosan mások kárára. Iszonyatos szenvedéseket okozva. Alap tan: igaz önzetlen cselekedetekkel minden karma megszűnik. Nagyon kevesek kivételével mindenki tudatosan előre megfontolt szándékkal figyelmen kívül hagy. Ott a minta az orrunk előtt. Nincs hibáztatni elv senkit sem.
Igen, én is így gondolom, hogy a szeretet önmagát adja. Így lesz megváltó.
 
Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Emelkedett szemszög is érdekes lehet, fontos végső igazságokat tartalmazhat. De hogy segít azon, aki nyakig volt, vagy éppen van a slamasztikában.
Szerintem nem volt jobb igazságra vezetés, mint a názáretié. Aki magán keresztül vezette az Atyaistenhez az embereket.
A semmiből való teremtést, pedig úgy értettem, hogy nem volt semmi létező, és teremtő sem, aki elindított volna bármilyen akciót.
Vagyis a semmiből, nem lehet valami, szószerint, abszolút értelemben véve. A láthatatlanból már lehet látható.
Szenvedést hozott az emberiség részére. Szenvedés kultusza lett belőle. Helytelen...
 
Winston Wolfe

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem...
Halandóságunk felett érzett (vagy elfojtott) szorogásunk (egzisztenciális szorongás) valamilyen nyugvópontot keres magának. Erre kínálnak a vallások megoldást, "menedék"-et. A vallások más és más keretekkel, rituálékkal és szabályokkal igyekeznek erre az emberi szükségletre választ adni. Nem feltétlen találja meg mindenki ugyanabban a vallásban a saját "menedék"-ét. Számomra a megnyugtató az lenne, ha az oktatási rendszerben a világ nagy vallásait ismertetnék meg, szabad döntést hagyva az egyénnek arra, hogy a lélek halhatatlansága és a test halandósága miatt érzett feszültségre mindenki saját maga választhasson "menedék"-et, azaz vallást saját magának.
Nem hiszem, hogy a mai érdekek és lobbyk vezérelte világban ez közel lenne.
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem valamiféle Isten teremtette az embert, hanem az ember teremtett magának képzelt isteneket ! A lélek meg lehet halhatatlan ,mivel nem anyagi de agy nélkül hülye se tudna lenni !
 
Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Emelkedett szemszög is érdekes lehet, fontos végső igazságokat tartalmazhat. De hogy segít azon, aki nyakig volt, vagy éppen van a slamasztikában.
Szerintem nem volt jobb igazságra vezetés, mint a názáretié. Aki magán keresztül vezette az Atyaistenhez az embereket.
A semmiből való teremtést, pedig úgy értettem, hogy nem volt semmi létező, és teremtő sem, aki elindított volna bármilyen akciót.
Vagyis a semmiből, nem lehet valami, szószerint, abszolút értelemben véve. A láthatatlanból már lehet látható.
Totális szenvedés és fájdalom kultuszt hozta a jézusod az emberiség számára akik hiszik, hogy az élete szenvedés fájdalom. Hatalom mindent elkövet hogy így legyen.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem...
Halandóságunk felett érzett (vagy elfojtott) szorogásunk (egzisztenciális szorongás) valamilyen nyugvópontot keres magának. Erre kínálnak a vallások megoldást, "menedék"-et. A vallások más és más keretekkel, rituálékkal és szabályokkal igyekeznek erre az emberi szükségletre választ adni. Nem feltétlen találja meg mindenki ugyanabban a vallásban a saját "menedék"-ét. Számomra a megnyugtató az lenne, ha az oktatási rendszerben a világ nagy vallásait ismertetnék meg, szabad döntést hagyva az egyénnek arra, hogy a lélek halhatatlansága és a test halandósága miatt érzett feszültségre mindenki saját maga választhasson "menedék"-et, azaz vallást saját magának.
Nem hiszem, hogy a mai érdekek és lobbyk vezérelte világban ez közel lenne.
Már a születés is sokmindent eldönt. Az oktatásban pedig az is nagy szerepet játszik, hogy milyen hitű az oktató. Óhatatlanul a saját értelmezését fogja átadni. Még akkor is, ha úgymond lélektelenül egy semleges álláspontot szeretne képviselni.
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudod te nagyon jól most is hamisan beszélni, meg állandóan.
Jól értettem? Amiszerint azt írtad:
-hogy tudom én ezt jól..
-hamisan beszélek, állandóan hamisan beszélek?
Mert ha igen, akkor csak annyit mondhatok, hogy igyekszem megszabadulni minden álnokságomból.
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézus az Ember, akiben teljesen jelen volt az Isten, azt mondta magáról én vagyok az út, az igazság az élet. Ő mondta, hogy kérjetek és kaptok.
Ő vízválasztó az emberek számára: mert vagy igazat mondott, és akkor örömmel követhetjük Őt, mert valóban kérésünk után Tőle kapunk, -
vagy pedig nem, és akkor felejtsünk el mindent ami vele kapcsolatos, de a szeretettel együtt - mert akkor a harckocsiké, és a rakétáké az adu.
Az észérvek önmagukban kevesek. Kijelentést kell kapnunk Tőle, ami hitet jelent, bizonyosságot az értelem számára is.

Hogy is várhatná el Isten, hogy higyjünk benne, ha nem adna bizonyosságot? Hogy várhatnánk el a vaktól, hogy lásson?
Nem szenvedtünk eleget a káosztól, a kétségektől? És még folytassuk? Tele van hazugsággal és manipulációval a világ, lasszóval kell fogni az igaz embert, és az igaz szót.
Ezt az embereket kínzó, gonosz állapotot, azonnal fel tudja számolni bennünk az Isten. Mert Ő megszabadít. Igy is hívják, szabadító, üdvözítő.

Isten vagy ad bizonyosságot, vagy csak mi hiszünk valamit annak. De, ha az agy egy materiális összekötő eszköz a felsőbb hatalom és közted, akkor azt veszel bizonyosságnak, amit a felsőbb hatalom akar...
 
Így van, szerintem is. Ha Ő van, gondoskodik erről, a szomjazó számára. :) Aztán meglátjuk a gyümölcsöket, milyen irányban inspirál bennünket...és erről is felismerhetjük a forráshelyet, a fát.
 
A bizonyosság csak az lehet, amit a Teremtő akar. Az igazságot sohasem tudhatjuk meg...
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudsz rögzült állapotban vagy.
Ez nem egy jó hír. Ha nem haragszol, ezt az inget nem veszem magamra. Ha haragszol akkor sem. :)
"15Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. 16Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." Zsid. 4
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére