Hírek Az oroszok ördögi terve: már évekkel ezelőtt aláaknázhatták a gázvezetékeket

Björn Lund, a Svéd Szeizmológiai Hálózat (SNSN) szeizmológusa számára egyértelmű, hogy az Északi Áramlaton megfigyelhető gázszivárgások robbantások miatt történtek: „ehhez nem fér semmi kétség” – mondta.
A héten érkezett a hír, hogy – rejtélyes módon – egyszerre három ponton is szivárogni kezdett a gáz az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetékből.

A Kreml szerint „aggasztónak” és lehetséges szabotázsakciónak tartott események miatt rendkívüli vizsgálatot sürgetnek az oroszok. A váratlan szivárgás egyszerre három helyen indult el, amelyek miatt Németország, Dánia, Svédország, Finnország és Oroszország parti hatóságait azonnal riasztani kellett.

Tor Ivar Strömmen norvég katonai tudós és tengerésztiszt most kijelentette: „A három különböző helyszínen, egymástól ilyen nagy távolságban történt szivárgás csakis szándékos cselekmény vagy szabotázs eredménye lehet”.
Szerinte az egyetlen lehetséges bűnös csak Oroszország lehet.

Csak egy lehetséges felelőst látok, és az Oroszország. A gázvezetékek szivárgása rendkívül ritka – mondta Strömmen.

Rémisztő: így bugyog fel a gáz az Északi Áramlat vezetékből – videó „Az Északi Áramlat csővezetékei is meglehetősen újak, az Északi Áramlat 2 esetében pedig még újabbak” – tette hozzá.

Ezzel az elmélettel Søren Nørby, a Norvég Védelmi Akadémia adjunktusa is egyetért. Szerinte a robbantásokat drónok vagy búvárok végezhették, akik robbanótölteteket helyezhettek el a csövek közelében.

Nørby szerint ugyanakkor a robbanótölteteket már több évvel ezelőtt elhelyezhették az oroszok, de csak most robbantották fel.

Több svédországi és dániai mérőállomáson hétfőn – még a gázszivárgás előtt – két, egyértelmű víz alatti detonációt mértek a térségben: egyszer éjjel 2.03-kor, másodszor pedig este 7.04-kor – mondta.

Lengyelországban és Dániában is elképzelhetőnek tartják az európai gázinfrastruktúra elleni célzott támadást a két vezetékben bekövetkezett, példátlannak tartott kár okaként:

„Még nem ismerjük a részleteket, hogy mi történt ott, de világosan látjuk, hogy szabotázscselekmény történt” – mondta Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök.

A dán miniszterelnök, Mette Frederiksen szerint nehéz elképzelni, hogy véletlen egybeesésről van szó. Kedd esti sajtótájékoztatóján kijelentette: kormánya „szándékos cselekménynek” tekinti az Északi Áramlat földgázvezeték szivárgásait.

1664360049263.png
 
Azzal nincs is semmi gond, hogy az USA a saját érdekét nézi és a szerint is cselekszik. Minden államnak így kell tennie.
A probléma ott van, hogy alárendelik Európát (is) a saját érdekeiknek, amiből Európa (is) csak veszít, de mindezt úgy adják elő mintha az Európának is jó lenne, pedig nincs így! És ehhez még szószólókat is találnak, amint láthatjuk.
Számomra pont ugyanolyan botrányos a mai világban oroszbérencnek lenni, mint usabérencnek. Egyik állam sem törekszik arra, hogy egy harmadiknak jó legyen, hiába hiszik el egyesek ezt a mesét.
Ezt a ptopaganda ,meset te hiszed el te terjeszted.Jo lenne ha nem itt tened.
Ugyan mi koze Usanak az orosz lerohanasahoz Ukrajnaba?Az oroszok nem hulyek de a szoc komcsi ideologia nem versenykepes a demokraciaval a piackazdalkodassal, igy ,imdig alul fognak maradni a versenybe. 30 ev se eleg hogy osszeszedjek magukat.
A nagy reklamalsok kozul egy sem elt Usaba es tapasztalta meg az ottani eletet, de a szocializmusbol boven kivettuk a reszunket.
 
Az ukránoknak honnan jött ?

Ne tetesd a hülyét, nem titok, hogy Magyarországon kivül
- az összes NATO-tagálam és még több támogatja Ukrajnát humanitárius és defenzív katonai eszközökkel
- Az összegeket megtudhatod az országok médiáin keresztül, vagy az EU oldalán magyarul is.

Azért nem mindegy, hogy egy aggressiv, terület szerző háborút folytató hadsereget vagy egy védekezőt támogatunk.

96167188jpg.jpeg

Ez a látszólagos-referendum olyan mint egy rossz vicc, mint a magyar nemzeti konzultáció
- Melyik zászlóra szavaznak én csak egyfajtát látok.
- Az Urnák átlátszó üvegből vannak, hogy a fegyveres katona lássa ki x-elt rosszul :)

Aki elfelejtett részt veni a választáson azt meglátogatják, semmi kétség, hogy ki kire szavazott
 
Teljes mértékig egyetértek veled.
Nekünk, Európának sokkal jobb lenne, ha Ukrajna az Unió helyett az Usa-hoz mint sokadik tagállam csatlakozna, és akkor szemtől-szemben intézhetné az usa az orosszal a vitás ügyeit, nem a mi fejünk felett.

Kedves CasaLoma,
- Ukrajna Földrajzilag és kulturálisan is Europához tartozik.
- Egész biztos vagyok benne, hogy nagyon jót tenne az Europai közösségnek ha a tagjaink közé számíthatnánk
- Ök egészen biztos előbb lennének netto-befizetök
- Orbánisztán már 30 éve élvezi az EU-s támogatásokat de még mindig netto-haszonélvezö

- Orbán most próbálja a lojalitását Putyinhoz kifejezésre juttatni,
- Én azért vigyáznék a helyetekben a Nemzeti Konzultáció kitöltésénél
- Nehogy véletlen az álljon a papíron, hogy csatlakozunk a nagy orosz birodalomhoz :)
 
Kedves CasaLoma,
- Ukrajna Földrajzilag és kulturálisan is Europához tartozik.
Kétségtelenul:

Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom az anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a „meszjac”), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.

1024px-Reply_of_the_Zaporozhian_Cossacks_%28sketch%2C_1893%2C_Kharkiv%29.jpg
 
Hát ez az! Fegyvert azt kap minden mennyiségben, hadd öljék egymást, de a drúzsbának annyi, nem lesz több potyázás . A tartályhajókat nehezebb lesz megcsapolni. :)
Hazudozzál máshol kedves CasaLoma!

Ezerszer elmondtam már, hogy
- az Oroszok az olajat és gázt komplett pakétkén árulták, a nyugatnak ( inkl. szállítási költség)
- a távvezeték árát pedig megpróbáltak a Szovjet időben megszokót áron elszámolni, ezért voltak differenciák.
- A Barátság-Köolajvezetéket 1962-ben adták át, az akkori árak 30-40 év múlva természetesen irreálisak voltak
- Számold már ki hány ezer négyzetkilométert vesz igénybe egy ilyen távvezeték Ukrán területen!!!
- Vedd hozzá, hogy a csőhöz biztossági távolságra, karbantartásra van szükség és környezet-szennyezö

Nem értem ezt a gyűlöletet az Ukránok ellen.
 
Már megbocsájts , de ha jól emlékszem Europa kezdte el a "zsarolást" már évekkel ezelött , aztán a mi külügyminiszter asszonyunk Annalena Baerbock kijelentette , hogy az oroszoktól többé nemfogunk semmit sem vásárolni se ma , sem a közeljövöben ! akkor mondmár meg ki kit is zsarol ?? Vagy ennyire tájékozotlanok lettünk mára ?? A lényeg csesszük ki a ruszkikkal , nem a szivemcsücske , de ne nézzük már mindent cssak egyoldalról !!
Nem e azért épitették meg a németek az oroszokkal egyetembe az NS1 és NS2-es vezetéket hogy kitudják kerülni mint az ukrán mint a lengyeleket , hogy nekeljen félni a lopástól illetve az állandóan növekvö tranzit költségektöl ! Miért köteles az orosz mindenféleképpen ukrajnán át energiát szállitania ??
Nem köteles, miért lenne az? Miféle zsarolásról beszélsz? A zsarolásnál így van: ha te ezt nem teszed/adod stb, akkor én azt teszem. Ott mi volt a tét? És... évekkel ezelőtt? Nem kellene mindig a múlttal takarózni, mentegetni a jelen bűneit, hibáit.
 
Hazudozzál máshol kedves CasaLoma!

Ezerszer elmondtam már, hogy
- az Oroszok az olajat és gázt komplett pakétkén árulták, a nyugatnak ( inkl. szállítási költség)
- a távvezeték árát pedig megpróbáltak a Szovjet időben megszokót áron elszámolni, ezért voltak differenciák.
- A Barátság-Köolajvezetéket 1962-ben adták át, az akkori árak 30-40 év múlva természetesen irreálisak voltak
- Számold már ki hány ezer négyzetkilométert vesz igénybe egy ilyen távvezeték Ukrán területen!!!
- Vedd hozzá, hogy a csőhöz biztossági távolságra, karbantartásra van szükség és környezet-szennyezö

Nem értem ezt a gyűlöletet az Ukránok ellen.
Én meg a ti nagy 180 fokos hátraarcotokat nem értem.
A korábban csak mint buszoztatott Orbán-szavazókból, és magyar nyugdíjkasszán élősködő cukorkaállampolgárokból előléptek nemzeti hőssé és a nyugati világ megmentőjévé.
De ez persze nem pávatánc. :D
 
Az orosz olajon pedig volt ilyen élösködö rendszer.
HH-ban a Sunway. Izraeli tulajdonossal. Minden hordó olajra rátettek 3 centet.
Putyin anno meg is kérdezte, hogy nem lenne e jobb direktben szállitani, s nem közvetitön át. Angie elháritotta a dolgot.
A cég pedig évi pár milliárdot zsebre tett. 5 alkalmazottal.
Na, kezdem érteni. Már nemcsak Ukrajna, a brüsszeli baloldal és Soros meg az USA az ellenség, hanem a németek és a zsidók is. Lassan mindenki maga az ördög, csak Putyin apó a jóságos megmentő, az oroszok a tiszták. Röhej.
Ami meg az élősködő rendszert illeti, erről a rendszerhasználati díj jut az eszembe, ami a háromszorosa az áramdíjamnak és a gázdíjamnak, amelynek a nagyságát az állam szabályozza, és amelynek a haszna Mészároshoz és társaihoz folyik be. De ez, gondolom, rendben van szerinted.
 
Nem köteles, miért lenne az? Miféle zsarolásról beszélsz? A zsarolásnál így van: ha te ezt nem teszed/adod stb, akkor én azt teszem. Ott mi volt a tét? És... évekkel ezelőtt? Nem kellene mindig a múlttal takarózni, mentegetni a jelen bűneit, hibáit.
De kell, mert az általa említett okok vezettek a konfliktus egyre elmélyüléséért.
Nem véletlen, hogy az európai országok az elmúlt bő évtizedben mind arra törekedtek, hogy Ukrajnát mint tranzitútvonalat kiiktassák a képből.
Tévedés azt hinni, hogy mindez csak a tranzitdíj miatt volt, mert hogy az oroszok nem akarták fizetni.
Európa sem akarta tovább a lopásokat finanszírozni!
 
Na, kezdem érteni. Már nemcsak Ukrajna, a brüsszeli baloldal és Soros meg az USA az ellenség, hanem a németek és a zsidók is. Lassan mindenki maga az ördög, csak Putyin apó a jóságos megmentő, az oroszok a tiszták. Röhej.
Ami meg az élősködő rendszert illeti, erről a rendszerhasználati díj jut az eszembe, ami a háromszorosa az áramdíjamnak és a gázdíjamnak, amelynek a nagyságát az állam szabályozza, és amelynek a haszna Mészároshoz és társaihoz folyik be. De ez, gondolom, rendben van szerinted.
Az igen hasznos dolog, ha valaki "kezdi megérteni" a tényeket.
 
Ezt a ptopaganda ,meset te hiszed el te terjeszted.Jo lenne ha nem itt tened.
Ugyan mi koze Usanak az orosz lerohanasahoz Ukrajnaba?Az oroszok nem hulyek de a szoc komcsi ideologia nem versenykepes a demokraciaval a piackazdalkodassal, igy ,imdig alul fognak maradni a versenybe. 30 ev se eleg hogy osszeszedjek magukat.
A nagy reklamalsok kozul egy sem elt Usaba es tapasztalta meg az ottani eletet, de a szocializmusbol boven kivettuk a reszunket.
Miről beszélsz? Betettem a cikk alá egy korábbi kommentben egy videót, amiben a világ elvileg első számú embere (az USA elnök) februárban a nyílt háború kitörése előtt közli, hogy tönkre fogják tenni az északi áramlat vezetékét, amint az oroszok megtámadják Ukrajnát. Nem én, nem egy elemző, nem egy újságíró közli ezt, hanem az amerikai elnök!
 
Én meg a ti nagy 180 fokos hátraarcotokat nem értem.
A korábban csak mint buszoztatott Orbán-szavazókból, és magyar nyugdíjkasszán élősködő cukorkaállampolgárokból előléptek nemzeti hőssé és a nyugati világ megmentőjévé.
De ez persze nem pávatánc. :D
Ukrajnának több mint 50 millió lakosa volt/van,
- ebből a 150.000 magyar-rokonokkal rendelkező egy peanuts.
- Továbbá nem az összes 150.000 nyugdíjasa
- továbbá majd hülyék lennének nem elfogadni a nyugdíjat, helyébe 4 évente egyszer egy X-et csinálni valahova
 
Miről beszélsz? Betettem a cikk alá egy korábbi kommentben egy videót, amiben a világ elvileg első számú embere (az USA elnök) februárban a nyílt háború kitörése előtt közli, hogy tönkre fogják tenni az északi áramlat vezetékét, amint az oroszok megtámadják Ukrajnát. Nem én, nem egy elemző, nem egy újságíró közli ezt, hanem az amerikai elnök!
Ki mit mond sok mindentol fug, Az osszes titkos szolgalat ezerrel dolgozik. Az oroszok el fognak bukni, ebbe a haboruba, jo elore megmondtak es ha igy fog torteni akkor nagy kovetkeztes szerinted hogy elore megmondtak ezert biztos ok is buktattak meg.
Ez egy forum mi beszelgetunk itt es nem mas kommenteket kivanjuk megtargyalni. Gondolom van nekek sajat velemenyed.
 
Én meg a ti nagy 180 fokos hátraarcotokat nem értem.
A korábban csak mint buszoztatott Orbán-szavazókból, és magyar nyugdíjkasszán élősködő cukorkaállampolgárokból előléptek nemzeti hőssé és a nyugati világ megmentőjévé.
De ez persze nem pávatánc. :D
Kikre célzol most?
Ki csinált hátraarcot???
Szerintem itt nincs hátra arc hiszen nem isteníti senki sem az ukránokat. Amit csinálsz az az úgynevezett összemosás. Tipikus Orbán taktika lehet hogy észre sem veszed annyira átvetted és elfogadtad az a tematikát.
Hisz ami történt nem kell túl bonyolítani...megtámadtak egy független országot és elcsatoltak területeit. Ha szerinted ez így van rendjén nos akkor ...nincs nagyon mit mondani. Ráadásul védik a hazájukat ami ...DÖBBENET....nem tudnak a kormányszavazók mit tenni vele.
Hisz csak az a hazafi akit ŐK annak mondanak. -kezdve a kokárdától-
 
Szerintem meg te vagy az, aki teljesen magáévá tette az "aki nincs velünk, az ellenünk" gondolkodásmódot.
Aki bármiben mást mond, vagy csak gondol, az csakis Orbán fan lehet.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére