Hírek A Fidesz-közeli „civil szervezet" azt kéri, ne tartsanak farsangot az óvodákban és iskolákban, mert az eltereli a figyelmet Jézus kereszthaláláról

Egy Fidesz-közeli „civil szervezet", a Fiatal Családosok Klubja arra kéri a közintézmények vezetőit, hogy mától ne szervezzenek farsangot az óvodákba és iskolákba: az ugyanis elterelheti a gyerekek figyelmét a nagyböjtről, a

Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszakáról.


A Ficsak egy szerdai közleményben emlékeztetett, hogy hamvazószerdával elkezdődött az idén április elejéig tartó nagyböjt időszaka, egyesületükhöz pedig állításuk szerint több szülői bejelentés is érkezett arról, hogy az óvodai és iskolai farsangi mulatságok megzavarják ezt. Ezért érik a közintézményeket: a vidám ünnepeket tartsák inkább máskor, a tanév tervezésekor legyenek figyelemmel erre a mozgó dátumra is, a kormánytól pedig egyértelműbb szabályozást várnak arra nézve, az adott évben mikor lehet farsangi mulatságot tartani.

A Király Nóra fideszes politikus fémjelezte FICSAK 11 Alapítvány tavaly 15 millió, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete 40 millió forint támogatást kapott a Rogán-féle Kabinetirodától, de hozzájuk kötődik a „Női lélek" című szemérmetlen nőnapi propaganda-kiadvány, a vizes vébé lelátójának feltöltése gyerekekkel, és az Ünnep-védők lobbicsoport is, amellyel azt akarták elérni, hogy a gyerekek ne láthassanak karácsonyfadíszeket és csokimikulást a boltokban. Szóval attól, hogy amit kérnek, viccnek hangzik, még nem biztos, hogy nem lesz belőle kormányrendelet.

„Az ünnepeink mélységét, valódi tartalmát, a kereszténység gazdag és éltető hagyományát úgy tudjuk továbbadni gyermekeinknek, ha mi magunk is komolyan vesszük azokat és elfogadjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje", írják a közleményben. Idén a farsangi időszak hivatalosan február 21-ig, húshagyó keddig tartott.

Solti Hanna

1677073979928.png
 
Nagy feneket kerítettél neki
Megtörtént vagy nem?


A Ficsak egy szerdai közleményben emlékeztetett, hogy hamvazószerdával elkezdődött az idén április elejéig tartó nagyböjt időszaka, egyesületükhöz pedig állításuk szerint több szülői bejelentés is érkezett arról, hogy az óvodai és iskolai farsangi mulatságok megzavarják ezt.
Igy lett politika a farsangból
Ficsak=Fiatal Családosok Klubja
Van még más is:
Ficsak: Védjük meg az ünnepeinket, szokásainkat!

Király Nóra úgy tűnik egy politikai karrierista is és így közel sem kiegyensúlyozott

Király Nóra 2018 márciusában a Mindennapok Női Szemmel nevű egyesület alapítójaként Juhász Pétert a közéletből való távozásra szólította fel. Szintén márciusban Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármesterével szemben indított ellen-kampányt online petíció formájában. A sajtó bírálta amiért a civil tevékenységet politikai támadásra használta.

Hamvazószerda van, a mai nappal elkezdődött a kereszténység legfontosabb ünnepe, Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszaka – írja Király Nóra a Ficsak blogon.
 
Utoljára módosítva:
Tessek mondani, a muszlim, hindi, buddhista,.. vallasuak farsangozhatnak?
Köszönik, de kihagyják! Vannak több száz éves saját ünnepeik amelyek megtartása miatt nem ugat senki!
A katolikusok bulija. :) Jó rész a reformátusok is kihagyják. Zürich, ahol én élek, a svájci reformáció központja volt és ma is az. Semmi tradíciója a farsangnak.
Ha egy konfettit találok a sörömben, veszem észre, hogy farsang van és egy lelkes mag próbálkozik. :)
 
Utoljára módosítva:
Próbálj egy muszlim országban muszlim ünnepen olyat tenni ami sértő a számukra. Majd megtudod...
Ez legalabb annyira egy emberi tulajdonsag kellene legyen:
tekintettel lenni a masik érzéseire.

Ma a legtobb muszlim orszagban fogyaszthato szeszes ital, de nem illendo az utcan inni.

Probaljon meg valaki a ramadan honapjaban ket pofara enni napkozben.
Persze lehet, mert egy nem muszlim szamara nem tiltja a vallas, de meg jol jar, ha csak lenezo pillantasokat kap erte.

Legyunk tekintettel masokra!
 
Próbálj egy muszlim országban muszlim ünnepen olyat tenni ami sértő a számukra. Majd megtudod...
Tudtommal mi meg egy kereszteny értékekkel bíro orszag vagyunk, ahol szabad a vallasgyakorlás es vallastol függetlenül egyenlő jogokkal bírunk.
Akkor vagy vallasi alapon tiltananak mindenkinek valamit vagy hazudik az alaptörvenyünk az egyenlő jogokat illetően.
Mellesleg tudtommal a böjt sem állami intézmeny hanem kereszteny szokás, akarcsak a telbucsuztato farsang...
 
Mellesleg tudtommal a böjt sem állami intézmeny hanem kereszteny szokás,
Jézus nyilvános fellépése előtt böjtölt, amikor pedig szemére vetették, hogy az ő tanítványai nem teszik, azt mondta: ha kiragadják körükből Őt, majd böjtölnek, ezért az első keresztények is átvették ezt a gyakorlatot, például az elöljárók kiválasztásakor. Ugyanakkor Jézus – miként korábban a próféták is – bírálta az önközpontú böjtöt, azt a mentalitást, ami az „én” önuralmának nagyszerűségét állítja a középpontba, nem pedig a böjt által kifejezett Isten-szeretetet. A böjt első formája egyébként az ételtől, italtól vagy éppen a házasélettől való tartózkodás már az Ószövetségben is megjelent.
 
NEm vitazni akarok de muszlim orszagokban nem igen lehet inni semmilyen szeszes italt.
Pont tegnap olvastam egy mohamedan vallastudos ertekezését errol.
Erdemes megkulonboztetni dolgoka: az arab orszagok nem egyenloek a muszlim orszagokkal.


Az arab világ 22 országból áll: Algéria, Bahrein, a Comore-szigetek, Dzsibuti, Egyiptom, Líbia, Irak, Szíria, Jordánia, Kuvait, Libanon, Tunézia, Szudán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Palesztina, Katar, Szomália, Mauritánia, Omán, Marokkó, és Jemen tartoznak ide.

De meg ezekben sem egysegesek az alkoholra vonatkozo tilalmak.

Valoban van sok olyan ahol teljese egeszeben tilalom alá esiké.
Sok muszlim vallasu orszagban viszont lehet kapni az uzletekben , de muszlkim vallasunak tiltja a vallas!
Tobb olyan orszag van, ahol kulon szabalyok vonatkoznak rá.
Pl a ramadan honapban tilos árusitai.

Az iszlam ugyan ugy min t a keresztenyseg nagyon szerteágazo.
Sok fugg attol, a vallas melyik iranyzata a dominans az adott orszagban
 
akarcsak a telbucsuztato farsang...
A farsang a párválasztás időszaka volt, egyben fontos esküvői szezon, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. A falvakban a legények szervezték a bálokat. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén (farsangvasárnapkor) nyilvános színvallásként a kalapjára tűzte. A báli szezon és táncmulatság lényege az eljegyzés volt.



Farsanghétfőn (a farsang farkának középső napján) tartották az asszonyfarsangot. Ezen a napon a nők korlátlanul ihattak, nótázhattak, férfi módra mulattak.
 
Jézus nyilvános fellépése előtt böjtölt, amikor pedig szemére vetették, hogy az ő tanítványai nem teszik, azt mondta: ha kiragadják körükből Őt, majd böjtölnek, ezért az első keresztények is átvették ezt a gyakorlatot, például az elöljárók kiválasztásakor. Ugyanakkor Jézus – miként korábban a próféták is – bírálta az önközpontú böjtöt, azt a mentalitást, ami az „én” önuralmának nagyszerűségét állítja a középpontba, nem pedig a böjt által kifejezett Isten-szeretetet. A böjt első formája egyébként az ételtől, italtól vagy éppen a házasélettől való tartózkodás már az Ószövetségben is megjelent.
A böjt a modern ember számára tobbet jelent.
Idezek a targyban egy embert Dr. Kudret Bülbült:
( ö a ramadan honap magyarazatakent irta ezt)
"
....Ami a modern embert kimenti az ebből a válságól, az önzésből és magányból, az, hogy ha nem csak magának él. Nem változtat mindent a saját élvezetének tárgyává. A ramadán minden cselekményével és tilalmával azt szolgálja, hogy az ember önvizsgálatot tartson.

Ma az emberiség három alapvető problémája az igazságtalanság, az osztozkodás hiánya, és az arra való képtelenség, hogy együtt éljenek a különbségekkel. Ramadán hava egy olyan hónap, amely önmagában megszüntetheti ezeknek a hiányosságoknak az egészét.

Minimálisan a böjtölés azt jelenti, hogy az ember meghatározott időpontok között semmit sem eszik és iszik. Mi több, megfosztva magát minden testi jótól, ráébred mindezeknek a javaknak a jelentőségére.

A böjt az ember fogyasztói rabszolgaságától való megszabadulásának és felszabadulásának egyik másik neve.

Ramadánkor nem csak a gyomor böjtöl. A nyelvünk, az elménk, a viselkedésünk is. A ramadán az egész testünknek, minden atomunkkal a rossztól való megtisztításának hónapja.

A böjt mindenekelőtt a szív tisztasága. Az ember szívének méregtelenítése attól, hogy folyamatosan többet akarunk annál, mint ami másnak van. Egy ellenméreg arra, hogy bár mindenünk megvan, mégis telhetetlenek vagyunk és nem tudunk elégedetté válni.

"​

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére