Firefox

potozán

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis segítséget kérnék, ha lehet.
Mindig a Firefox böngészőt használtam, azzal dolgoztam már elég sokat a CH-n is.
Ma egyéb okok miatt szükségem volt egy produkcióra való szavazás miatt kitörölni a „sütike”, majd és a beállításán is változtatni átmenetileg.
Amikor végeztem a beállításnál az eredeti helyzetet rögzítettem, és elkezdtem különböző weblapokat megnyit.
Minden esetben a megnyitáskor megjelent egy ablak, mely tájékoztatot, hogy az illető hely egy sütit szeretne elhelyezni, engedélyezem-e, vagy tiltom.
Minden esetben engedélyeztem és tudtam használni a különböző webllapokat.
Nem így a CH esetében, mely mindenekelőtt a legkedvesebb nekem.
Itt nem kínálta fel a süti elhelyezést a lap, de azonnal megnyílt, és kérte a becenevet, valamint a jelszót. Egyébként ezek nekem ott elmentett dolgok, úgy, hogy a becenév után már be is jelentkeztem.
Megjelent a szokásos ablakban, így:
„Üdvözlünk újból potozán!(lehet nem pontosan írtam le)
Ezután nyílt a lap, de nem aktívan, újra kérte a bejelentkezéshez szükséges becenevet, jelszót.
Hiába írtam azonban be, úgy kezelt a lap a továbbiakban, mint egy látogatót., nem azonosított. Nem tudtam semmit lépni az oldalakon.
Ezt sokszor megismételtem, de hiába.
Ekkor felmentem az Explorer-el, melyet nem használok, mert sérülése esetén újratelepítés fájdalmas, munkája következhet egy esetleges tetemes veszteséggel.
Nos ezzel minden további nélkül be tudtam jelentkezni, és tudtam az oldalakon munkát végezni is, azaz, rendes állandó tagként azonosított.
Szeretném tudni, mi lehet a hiba.
Megpróbáltam azt is, kitöröltem a Firefox-ot, és újra telepítettem, de az eredmény nem változott.
Kérem a segítséget ahhoz, hogy valamilyen módon boldoguljak ezzel a böngészővel.
Arra gondoltam, hogy miután kitöröltem a Firefoxnál a sütiket, a regisztrációs süti is törlésre került, és esetleg a CH automatikusan nem generálja újra.
Igen ám, de akkor miért tudok felmenni az Explorer-el? Van-e valami megoldás, tudtok-e nekem segíteni?
Köszönöm a gyors választ, és a segítséget.
Kérlek, ha lehet priviben értesítsetek.
Köszönettel, és Üdvözlettel:
potozán
 
Esetleg nézd meg, hogy nem szerepel-e az oldal a "sütikivételek" között (Eszközök / Beállítások / Adatvédelem / Sütik / Kivételek), mert ha igen akkor nem tudja fogadni az adott oldal(aktól) érkező süti(ke)t.
 
Köszönöm, nagyon kedves tőled, hogy segíteni akartál, de sajnos nincs a kivételek között, így továbbra is választ szeretnék kapni valakitől egy jó megoldásra.
 
EUHun

Állandó Tag
Állandó Tag
Esetleg, néha felkínálja az alapértelmezett beállításokat. Múltkor frissítés közben lekapcsoltam a gépet, megjegyzem véletlenül, mert félálomba voltam. Másnap néztem és nem indult el a Firefox-om. Akkor felkínálta az alapértelmezett beállításokat. Utána minden rendben volt. Mióta Firefox-ot használom (most már három éve).
1. 3 év alatt csak 2-3 spywarem volt
2. Vírus nem kaptam közvetlenül.

igaz az Incredimail-emben már kaptam vírust, de azt a NOD-om azonnal törölte.
NAV-ot és NIS-t nem használok

Spyware Terminator és NOD 32 ez a kettő kellő védelmet nyújt a rosszindulatú programoktól.

az IE-től tartózkodom, amióta egy vírus az IE-t támadta meg. Ráadásul az IE nem stabil. Most az új verzió, nagyon lenyúlt a Firefox-tól ötleteket, lapok megnyitása, letöltés-vezérlés. De még így is csak, egy gyenge utánzat.

Ne hagyd magad Öreg Róka!!!!!!!!!!!!!!

Már várom a Firefox 3-at
 
Köszönöm a segíteni akarást, de sajnaos nem jutottam előbbre, nálam ugyanis alapértemezett a Firefox, és ráadásúl már 3-s van fent, úgy tudom béta változatban.
Viszont letöltöttem az általad ajánlott Spyware Terminatort, úgy látom jó kis program, csak nem tudom, hogy hogyan vizsgáltassak vele.
Az általános vizsgálatnál talált egy rosszindulatú trójait, amit előzőleg a NOD32(éles változat) nem talált meg.
Úgy látom, vannak fent az ablakon különböző fülek, amelyekre kattintva további vizsgálatokat lehet kérni?
Nem vagyok tisztában azzal, hogy azok mik.
Szívesen fogadnám e tekintetben a segítségedet, és a tájékoztatásodat.
Köszönettel:
potozán

EUHun

Állandó Tag
Állandó Tag
Spyware Terminator használata

A Spyware Terminatort be lehet állítani, hogy magyarul kommunikáljon veled. Állandóan frissítik az adatbázisát, azaz naprakész védelmet kapsz. Van egy házikó fül: ott a rendszerinfok vannak. Én nem szoktam bele menni, de néha nem árt belenézni.
1. Mellette van (nagyító) fül:

spy01at7.jpg

Scan Report: kilistázza, hogy mikor volt utoljára vizsgálat, milyen fajta vizsgálat és hogy hány file-t vizsgált át.
Vizsgálat van: gyors, teljes és egyéni (ezt haladóknak ajánlanám, mivel itt neked kell megadnod a paramétereket.
Kihagyottak: Oda azon file.okat listázza ki amelyek nem kerültek vizsgálatra
Karantén: veszélyes programok (trójaiak, kémprogik, kéretlen reklámprogik)
Frissítés: ez az UPDATE rész. Itt beállíthatod, hogy csak az adatbázist frissítse, vagy az egész progit. Itt érdemes csak az adatbázis frissítést kérni, mert így nem indítja újra állandóan a rendszert. Ha programnak van új verziója akkor azt úgy is jelzi feléd.
Segédprogramok: Itt van néhány progi benne, amellyel visszaállíthatod a beállításokat az alapra, vagy egy az általad korábban beállított beállításra.

2. Állandó védelem: Itt állíthatod be a progit, hogy a háttérben fusson, és hogy mit figyeljen. Ha oda belépsz, akkor a következőket látod:
Beállítások
Programvédelem
Rendszervédelem
Internetvédelem

Itt beállíthatod a biztonsági szintet is, ami azt jelenti, hogy ha magas prioritású, akkor mindenről küld értesítőt, figyelmeztetést. Itt nem árt állítgatni, mivel nem jó az, amikor telepítesz és kiléptet a rendszerből, mert beriaszt.[FONT=&quot]

3. Internet Protection fül:
[/FONT] Itt három opció közül választhatsz. Először is kapsz egy Webguard-ot a progi telepítéssel. Azaz, figyeli az oldalakat, hogy amikor rálépsz egy ismeretlen weblapra, ne tudjon semmit letölteni ami káros (mivel az internet mapába (TEMP). A honlapok bizonyos elemeit elmenti a számítógép, hogy ha legközelebb újra belépsz, akkor ne kelljen letöltenie még egyszer a honlapkomponenseket. ilyenkor bekerülhet néhány nem várt vendég)
Opciók:
cookies scan: komponens felügyelet
favorite scan: kedvencek felügyelete
Immunize: ezt nem használom

4. Beállítások fül: itt tudod testre szabni a spyware-t.
Opciók:
általános: itt be tudod állítani a nyelvezetét

spy02zk2.jpg

Ide, beírhatod az egyik e-mailedet, mert akkor megkapod e-mailben is a vizsgálati jelentést.

Vizsgálat beállítás
: itt beállíthatod, hogy automatikus vizsgálat milyen legyen, gyors, teljes, egyéni.
Ütemezési beállítás: Itt beállíthatod, hogy mikor végezzen vizsgálatot a progi
Frissítési beállítás: itt beállíthatod, hogy a kártevők adatbázisát, mikor frissítse. (érdemes 24 óránkénti frissítést bekapcsolni. Ebből nem fogsz észrevenni semmit, a jobb alsó sarokba csak annyit fog kiírni, hogy az adatbázis frissítésre került. Nem fog bezavarni semmilyen futó programba.
clam antivirus: Ez egy plusz ingyenes progi egy vírusirtó, Én nem telepítettem fel mert nem biztos, hogy a NOD32-m elviselné a jelenlétét.
Pedig jó lehet, mert 40 000 vírus, trójai és féreg leírását tartalmazza az adatbázisa
itt találsz róla infot http://www.clamav.net/

5. Support & Help: Ez itt a segédlet és a készítők info-lapja, elérhetőségeik, hibaelhárítás, miegymás.

Remélem tudtam segíteni.
 
Igen tudtál, és nagyon köszönöm Neked a részletes magyarázatot.
Ennek alapján beállítottam, és úgy látom remekül működik.
Azon gondolkodom én miben tudnék Neked segíteni, de ha van ilyen alkalom gondolom megírod, minimum priviben.
Van egy újabb kérdésem:
Mint Firefox felhasználó, azt nem tudod, hogy egyik Web oldalon tárolt képeimből, hogyan tudok ide a CH-ra áttenni?
URL cím átjön vele, de a kép nem jelenik meg, csak a cím.
Köszönöm előre is a válaszodat, de mielőtt befejezném aláhúzottan köszönöm a segítségedet.

A Firefoxnak nagyon jó képességei vannak.
1. Akkor jelenik meg csak a link a fórumon, ha dinamikus a honlap. Akkor csak a link látszódik meg. Viszont ha képre kattintasz a jobb egérgombbal, akkor megjelenik egy olyan opció is a megjelenő ablakban, hogy a kép megjelenítése. Arra katt! Ekkor már csak a kép fog látszodni, és az aktuális linkje. Azt be az
-be.

De ha netán ez sem múködik akkor érdemes egy képfeltöltő oldalra feltölteni a képeid és onnan bemásolni az URL-jét.
 
Joco1114

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is letöltöttem, azt hittem, jobb lesz, mint az RC1...RC3 verziók, de tévednem kellett... Többször már fagyást generált (XP Pro), míg a 2.x-essel semmi gondom nincs, maximum, hogy iszonyatos a memóriaigénye.
 
stee

Én is letöltöttem, mert annyira és annyian ajánlgatták....Hát megbántam!...
 
Joco1114

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogy látom, most kezdik a pluginokat átírni 3.0-ra. Ja egyébként kikapcsoltam a cache-eslését, és eddit nem volt fagyásom! :) (Lekopogom!)
 
EUHun

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindennap van valami frissítés. Nálam első nap sem volt fagyás. A 2-es tele volt pakolva pluginokkal. A 3-asnál sorra frissítik a kiegészítőket és semmi probléma vagy fennakadásom nem volt.
 
Macskosz19

Új tag
A Firefox 3-as miért nem nyit új lapot, ha egy ha egy más weblapra hivatkozó címre kattintok. Nem találtam semmilyen beállítást, amivel megváltoztatnám. Vagy csak figyelmetlen voltam?
 
bolondpoli

A CTRL + bal egérgomb kombinációval, vagy a középső egérgombbal nyithatsz meg új lapon egy hivatkozást. Bizonyos esetekben akkor is új lapon nyílik meg egy hivatkozás, ha az oldal készítője a hivatkozáshoz olyan tulajdonságot rendelt, ami elvileg az oldalt új ablakban nyitná meg (ennek kezelését itt tudod beállítani Windows esetében: Eszközök -> Beállítások... > Lapok > Új oldalak megnyitása, és itt Linux esetében: Szerkesztés -> Beállítások... > Lapok > Új oldalak megnyitása).

szerk.: Lapok kezelése
 
Night35

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, de nekem spec elég sokszor behal, és újra kell indítanom.2-essel nem volt fele ennyi hiba (bár lehet h sp3 is közrejátszik ebben).
 
amcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Az, hogy kiegészítési lehetőségeket kínál, miközben írsz valamit a böngészőbe, az tényleg nagyon zsír. Viszont Operában ki lehet nagyítani a flash videókat, ezért azt szeretem jobban.
 
Ha ilyesmire gondolsz, a Firefox 3 is kinagyítja a flash videókat, amikor nagyítod az oldalt (ha ki van kapcsolva a Csak a szöveg nagyítása opció).
 
Oldal tetejére