Fodormenta
Reakciók pontszáma
38

Profil üzenetek Friss tevékenységek Hozzászólások Róla

  • A menta

    Jól nő napon és részleges árnyékban. Öntözni kell gyakran, de túléli száraz körülmények közt is.

    Ültetése
    A menta szaporításának legegyszerűbb módja a dugványozás, magokkal szinte lehetetlen. Valójában száz és száz hibrid mentafajta létezik, ne próbáld név szerint kiválasztani a megfelelő palántát, csak az orrodra hallgass.
    Növekedés
    A palántákat ültessük úgy, hogy jól befedje a föld a gyökerüket, kb. 20 cm távolságra egymástól. Ősszel trágyázzuk a földet, ha a növényt a földben hagyjuk. Széles cserepekben is termeszthetjük. A menta könnyen elszaporodik, ezért csak akkor tudod kiirtani bizonyos helyekről, ha kiásod. Hogy ne fásodjon el, évente kétszer vágd le tövestől, akár a föld színéig.
    Konyhai felhasználás
    A borsmenta jellegzetes édes, erős íze miatt számos édességhez illik. A fűszer menta íze erős, de kevésbé édes, mint a borsmentáé. Ebből készítik a bárányszószhoz illő mentaszószt. Likőröket is készítenek belőle. Friss levelei frissító italokhoz illik, valamint üdévé teszi a burgonya, borsó és gyümölcssalátákat.

    (pótoltam a kitörölt bejegyzésemet, bár azt már pontosan nem tudom... remélem, megmarad)
  • Betöltés…
  • Betöltés…
  • Betöltés…
Oldal tetejére