Legutóbbi tartalom: asdert0

fentebb, Krasznahorkai László Sátántangó című regényéből olvashattak egy részletet

Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át...

mintha csak félálma kísérteties játéka lett volna az egész, mintha csak („…rám szeretne ijeszteni valaki”).

s a kakaskukorékolástól, a távoli csaholástól és a percekkel ezelőtt feltámadt éles, kíméletlen szél zúgásától csak mélyülő csöndben már hiába fülelt, nem hallott semmit saját tompa szívdobogásán kívül,

kinyitotta az ablaktáblákat, és kihajolt. Csípős, nyirkos levegő csapta meg, egy pillanatra be kellett hunynia a szemét;

mert tudni akarta, mi az igazság („Biztos alszol még, Futaki…”), s ehhez minden egyes hangra, ha mégoly árva is, szüksége volt.

Visszatartotta lélegzetét, hogy a harangzúgásapályban egyetlen félresodródó, zengő hangot se szalasszon el,

a túloldalon, az egymástól távol álló házak közül csupán a doktor lefüggönyözött ablakán szűrődött ki fény, onnan is csak azért, mert lakója már évek óta képtelen volt sötétben elaludni.

de a félig bepárásodott üvegen túl a pirkadat kékjében s az egyre halkuló harangzúgásban fürdő telep még néma volt és mozdulatlan:

hanem úgy tűnt, mintha egészen közelről („Mintha a malom felől…”) sodorta volna őket erre a szél. Felkönyökölt a párnán, hogy kilásson a konyha egérlyuknyi ablakán,

S egyébként is: ezek a csengő-bongó, diadalmas hangok nem is távoli harangszóra emlékeztették,

hogy onnan idáig bármi is elhallatsszon.

de ott nemhogy harang nem volt, még a torony is ledőlt a háború idején, a város még túl messze volt ahhoz,

Legközelebb négy kilométerre délnyugatra, a régi Hochmeiss-dűlőben állt egy magányos kápolna,

Futaki arra ébredt, hogy harangszót hall.