Legutóbbi tartalom: bgazdag

  1. B

    Jelenleti iv II.

    Bocs, feltartottam valakit. Már megyek is, megvan a 20 (ha épp erre volt szükség) Szép napot :)
  2. B

    Jelenleti iv II.

    Ezt követően pár napig még folytatódott elszórt jelleggel a kisebb-nagyobb csapadékhullás, néhol ismét jelentős esővel. 14-étől 19-éig egy anticiklon keleti peremére került a Kárpát-medence térsége meglehetősen száraz és hűvös időt okozva.
  3. B

    Jelenleti iv II.

    7-étől azonban fordult a kocka, beköszöntött az igazi ősz. Egy markáns hidegfront hatására többfelé fordult elő eső, zápor, néhol zivatar, azonban közel sem mindenhol okozott jelentős csapadékot az időjárás-változás. Míg a nyugati országrészben, délnyugaton és északon alig maradtak helyek...
  4. B

    Jelenleti iv II.

    A hónap elején fennálló anticiklon miatt csapadék szinte sehol sem hullott hazánkban
  5. B

    Jelenleti iv II.

    Összességében a Tiszántúlon és a délnyugati országrészben enyhe negatív, a Dunántúl északi részén enyhe (1-2 fokos) pozitív anomáliával, Budapest tág környezetében pedig átlagosnak mondható havi középhőmérsékletekkel zárt a 2011-es október.
  6. B

    Jelenleti iv II.

    5 nappal később a csapadékos időszak befejeződésével a meglehetősen csípős hajnalok után 15 fok körüli maximumhőmérsékleteket mérhettünk.
  7. B

    Jelenleti iv II.

    20-ától csapadékos időjárás vette kezdetét, azonban ez előtt főleg az ország déli felén 20 fok köré emelkedett a hőmérséklet. Ez időszak alatt hűvös, őszi idő jellemezte hazánk időjárását, kis napi hőingással.
  8. B

    Jelenleti iv II.

    Átmeneti melegedés után a hónap közepén ismét hideg levegő áramlott a Kárpát-medence térségébe, többfelé mérhettünk fagypont alatti minimumhőmérsékletket, nappal is csak 10-15 fok körüli maximumhőmérsékleteket. Ez időszak alatt négy egymást követő napon lett regisztrálva hidegrekord az OMSZ...
  9. B

    Jelenleti iv II.

    Egy érdekesség, hogy az ismert fagyzugos településünkön, Zabarban mindezidáig nem csökket a hőmérséklet fagypont alá.
  10. B

    Jelenleti iv II.

    A csípősebb hajnalok után a délutáni órákra többfelé nyárias, 25 fok feletti hőmérsékleteket élvezhettünk sok-sok napsütéssel, azonban hajnalra már többfelé esett a hőmérséklet 10 fok alá. 8-án mérhettük az országban az első fagyot, ami az iklódbördőcei hivatalos (OMSZ) állomáson következett...
  11. B

    Jelenleti iv II.

    Mint egész szeptemberben, úgy október elején is anticiklon határozta meg időjárásunkat.
  12. B

    Jelenleti iv II.

    A hónap elején folytatódott az anticiklonális jelleg hazánkban nyarat idéző csúcshőmérsékletekkel, majd ezt követően egy markáns hidegfront vetett véget a több hónapos nyárias időjárásnak. 8-án hazánkban először zuhant fagypont alá a minimumhőmérséklet, a hónap közepén hidegrekordok dőltek...
  13. B

    Jelenleti iv II.

    Hamisítatlan őszi idővel telt el az októberi hónap
  14. B

    Jelenleti iv II.

    Ha nem tudsz miről beszélni, ott az időjárás
  15. B

    Jelenleti iv II.

    Talán ez az írogatás segít
Oldal tetejére