Legutóbbi tartalom: katkakato

  1. K

    Jelenléti iv

    Az amatőr e-könyv szerzők akkor, amikor már mindenki tisztában lesz az új csatornák használatának módjával, megfelelő népszerűséget szerezhetnek majd ahhoz, hogy egy hagyományos módon pénzért árult írásukat is megvásárolják az olvasók - mindez a karriernek az eddigiekkel ellentétes útja lesz.
  2. K

    Jelenléti iv

    Az e-könyvek segítségével amatőröknek is lehetőségük lesz arra, hogy a lehető legszélesebb kör számára hozzáférhetővé tehessék írásaikat, ehhez nem lesz szükség arra, hogy egy kiadó üzletet lásson bennük.
  3. K

    Jelenléti iv

    Úgy gondolom, hogy az e-könyvek merőben megváltoztatják majd a szokásokat. A korábbiaknál jobban összemosódik majd a profinak tekinthető irodalom és az amatőr írások.
  4. K

    Jelenléti iv

    Jó, hogy összegyűlhetnek valahol az e-könyvek hívei. Viszonylag új dolog - szélesebb körben mindenképpen -, és még nincsenek kialakulva hozzá a közösségi lehetőségek.
  5. K

    Jelenléti iv

    Tulajdonképpen teljesen megértem azt a rendszert, hogy húsz értelmes hozzászólásra van szükség ahhoz, hogy az ember teljesértékű taggá válhasson. Csak hát ha már itt vagyok, kíváncsi vagyok a lehetőségekre. Viszont restellem, hogy hiábavalóságokat írjak a világhálóra, amelyek ott aztán - kit...
  6. K

    Jelenléti iv

    Üdvözlöm a korábban jötteket! Érdekes az oldal, sokféle olvasni való van rajta. Igyekszem lassanként megismerkedni az összes lehetőséggel.
  7. K

    Szép Ernő a "magukfajták-magunkfajták"-ról

    A munkaszolgálatról írt egy remek novellát. Azért lélegzetállító, mert minden egyszerű mondata úgy hat az emberre, hogy úgy megdöbben, mintha először olvasna a témáról, és rájön, milyen hihetetlen, hogy ez megtörténhetett. Megtörténhetett egyszerű, hétköznapi emberekkel, polgárokkal, hogy...
  8. K

    " De élnek dolgozók itt, költők is bűntelen..." Radnóti Miklós

    Olyan szerencsés vagyok, hogy három évvel ezelőtt volt alkalmam személyesen megismerkedni Radnóti Miklósné Fannival. Még így, kilencven táján is rendkívül friss gondolkodású, művelt, tájékozott és elbűvölő hölgy. Többek között arról is mesélt, amikor a versben is emlegetett Istenhegyi kertből...
  9. K

    Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

    Kiknek a neve látszik a listán? Az enyém nincs rajta.
  10. K

    Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

    Tudtok jó nyelvtörő mondókákat? Ilyeneket: Nem minden fajta szarka farka tarkabarka, csak a tarkafarkú szarkafajta farka tarkabarka.
  11. K

    Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

    Ha majd rájövök, hogyan kell szívesen feltöltök elektromos könyveket. De letölteni addig is szeretnék.
  12. K

    Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

    Nagyon tetszik nekem az oldal e-bookos összeállítása. Érdekes, hogy egyetlen magyarországi oldalon sincs ilyen jó lehetőség.
  13. K

    Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

    Budapesten most szép tavasz van, hideg sincs. Vajon milyen az időjárás ilyenkor Kanadában? Főleg az ország északi részén biztosan nagyon fáznak!
  14. K

    Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez - új tagoknak.

    Értelmes hozzászólást? Ez ám az igény! Nézzétek csak a netes vitaoldalakat...
  15. K

    Kedvenc szavaink

    Íme, hét vitathatatlan: szerelem, szeretet, anya, gyermek, tavasz, égbolt, tenger,
Oldal tetejére