Legutóbbi tartalom: *Pongi*

  1. P

    Jelenléti iv

    Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám. József Attila
  2. P

    Jelenléti iv

    Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán
  3. P

    Jelenléti iv

    Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide?
  4. P

    Jelenléti iv

    A maga módján itt is megterít a kamatra gyötört, áldott anyaföld. Egy vaslábasban sárga fű virít.
  5. P

    Jelenléti iv

    melyet az emberi hulladék, meg a rongy, rakottabb tájakról idevont.
  6. P

    Jelenléti iv

    A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá... s olykor átcikkan, donog, egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,
  7. P

    Jelenléti iv

    álmodoznak gyors zsibongást szövő magas házakról. Kínlódó gyepüket sárba száradt üvegcserepek nézik fénytelen, merev szemmel.
  8. P

    Jelenléti iv

    Magadra ismersz? Itt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és komorlón
  9. P

    Jelenléti iv

    Itt pihensz, itt, hol e falánk erkölcsi rendet a sánta palánk rikácsolva őrzi, óvja.
  10. P

    Jelenléti iv

    Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vágyakozás, hogy olyan légy, mint a többi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vonás?
  11. P

    Jelenléti iv

    Töredezett, apró ablakok fakó lépcsein szállnak a napok alá, a nyirkos homályba. Felelj - innen vagy?
  12. P

    Jelenléti iv

    Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom. Ernyőt nyit a kemény kutyatej az elhagyott gyárudvaron.
  13. P

    Jelenléti iv

    Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak magányán a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esengve föloldja lassan a tömény bánatot a tűnődők szivén s elkeveri milliókéval.
  14. P

    Jelenléti iv

    Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt!
  15. P

    Jelenléti iv

    Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan.
Oldal tetejére