Legutóbbi tartalom: Székely Janka

Szia! Nagyon köszönöm a munkádat! Általad olyan emberek is élvezhetik ezeket a szuper könyveket, akik nem tudnak angolul. Több írót is általad ismertem meg, gondoltam, ha fordítod őket, akkor nekem is tetszenének, és igazam is lett :) Szeretnék érdeklődni, hogy min dolgozol mostanság, illetve...

Lucas nem mondott semmit. Egyszerűen továbbmentek. Ez abszurd, gondolta Karina. Gyönyörű virágok, Emily és egy szelíd medve-kutya, ő és Lucas karöltve andalognak.

– Nem, hacsak nem támadtak volna meg valakit. – Akkor nincsenek veszélyben, és tudják, mégis nagy ügyet csinálnak abból, ha elmész mellettük, mikor az ügyeid intézed. – Ez még nem válasz. – Muszáj erről beszélnünk?

Mert túl gyenge vagyok, gondolta Karina. – Bántanád azt a két nőt?

– Mehetünk így is – egyezett bele a férfi. Elindultak az ösvényen. Lucas karja kőkemény volt az ujjai alatt. A dús rododendron bokrok pár pillanat múlva eltakarták előlük a két nőt. – Miért tetted? – kérdezte Lucas.

– Hajlítsd be a kezedet a könyöködnél. Lucas megtette Karina kinyúlt a keze felé. Mit művelek? A férfi alkarjára tette a kezét, és felemelte a fejét. A padon ülő két nő tátott szájjal nézte őket. – Most pedig induljunk – mormolta Karina, és nem nézett Lucasra.

A férfi őt nézte. – Eléggé össze vagyok zavarodva – mondta gyorsan. – Voltaképp nem akartam semmit. Lucas bólintott. – Oké.

– Igen? El akarta mondani neki, hogy ha támadáskor Lucas védelmezné őt vagy Emilyt, nem félne tőle. El akarta mondani neki, hogy ne törődjön bele, hogy az emberek elhúzódnak előle, de belül egy hideg, racionális hang figyelmeztette, hogy kezdi elveszteni a józanságát. A terve csak a szökés...

Lucas továbbsétált. – Mindenkinek kell valami cél. A Mandátum azt mondja, hogy helyesen cselekszem, és így kell tenni, és mivel én vagyok a legerősebb és a legnagyobb, az én kötelességem, hogy megvédjem az embereimet a veszélytől. Érted is megtenném. Megtenné, Karina hitt neki. – Lucas…

Eszébe jutottak Henry szavai. Lucastól félnek a legjobban. – Félnek tőled – mondta neki. – Én felelek itt a biztonságért; ítélkezhetek felettük – felelte Lucas. – Következmények nélkül végezhetek bárkivel a bázison. – Véded őket, és cserébe csak félelmet kapsz. Miért csinálod ezt?

A nők észrevették Lucast. Arcuk kissé merevebb lett, mintha önuralmat kényszerítettek volna magukra. Aztán Karinára siklott a tekintetük. Sajnálkozást látott bennük. Ettől váratlanul dühös lett. Ha Lucas itt helyben elkezdené fojtogatni, nem segítenének rajta. Csak ott ülnének, végignéznék...

Lucas továbbment a sima kövekből rakott széles ösvényen. Karina próbált lépést tartani vele. Egymás mellett haladtak, majd át egy hídon. A kertek néhol a házak kis beugróiban is folytatódtak, kis pihenőhelyeket képezve. Balra két nő ült egy padon, beszélgettek. Teljesen átlagosnak tűntek...

Minél többet magyarázott, annál zavarosabb lett az egész. Karina egyelőre igyekezett összegyűjteni az információmorzsákat, és remélte, hogy előbb-utóbb értelmes egésszé állnak össze.

– Ennyi. Ebben a világban, ezek közt a körülmények között az emberek, akik közt éltél, az az ile. Azért létezünk, hogy ők fennmaradjanak. Ha már nem lesz ránk szükség, kihalunk, mint annyi faj előttünk.

– Az eredeti felhatalmazás. Nehéz a ti nyelveteken elmondani. Van egy szó az ősnyelvben, az ile. Azt jelenti, „mi”, de azt is, hogy civilizáció, alfák, fajtánk legjobbjai. A Mandátum azt mondja: az ile-nek fent kell maradnia. Ez nem magyarázott meg semmit. – Ennyi?