Legutóbbi tartalom: Szabadi Lívia

Utak tragédiája Fekete fóliát lebegtet a szél. Mi történt akkor? Arról már más beszél! Némaság kúszik alatta mindig át... vidd el szél, vidd a fekete fóliát! Hol a pillanat állt meg egy időre, ott a szívekbe vájt az élet tőre, hisz szülőt, szerelmet, gyermeket takar, ilyet az ember...

Feltámadunk! Velünk van az Isten minden áldott napon, veled van akkor is, mikor nem akarod, veled él, veled fáj, érted lelkét adja Betlehemtől Golgotáig haladva... Született egy gyermek, igen-igen régen, küldetést is kapott fenn a magas égben, mentse mi menthető, gonoszt távol tartva...

Zoé harca Ártatlan voltál és fiatal, arcodat nem törte barázda. Álmokat hoztál és zivatart, vágyait koporsód zárta. Alakult volna bár máshogyan, a kamaszból lett volna felnőtt, s üdvözöl szarkaláb mosolya, de ez eltört, fájdalmad megtört... Éltél és szerettél, mint mások, hittél, bár...

Fogadj el! Tolókocsim gördül feléd, nem tudok én állni eléd, nem bánkódok, nem rágódok, falak közé nem zárkózok, s képzelt kezem nyújtom feléd, képzelt lábon futok eléd, képzeltem, hogy megérted: Szeretném, ha képzelnétek!

Egy züllött ember Utamnak porát bámulom egyre, gondolatomnak csak egy a medre: régóta járok, vágyok és várok... általam kijárt károkat látok: Dülöngélnek előttem a házak, elkapnak utcai, zajos vágyak, a munka vándorol mellettem el, pénztelen vagyok. De kit érdekel?! Nem kell a...

Időkoldus Dőlt falakkal megtört utcaképet alkot, s ablakán távozó élet keresné újra az elmúlt időt... mint rongyos ruhát, mit a perc kinőtt, úgy hordja magán létét az idős és otthona! Vén matróna, aszott öregember arcán sóváran hullámzó tenger gondolat, vállán pedig az élet súlya...

Mindennapos Annyi minden jár fejemben: lökött, szökött gondolatok, kopott, repedt, átnevetett, mulandóan kis kacatok. Olyanok mik csak enyéim, másnak lehet kacifántos, nem mind borús, dobott remény, bár valóság mossa álmom. Hiszek én és nagyot vágyok, szívemben sok bánat nincsen...

Miért? Mit ér nekem pontjaim halmaza, az életem? Gondjaim lagymatag hajnala vagy felkelő nap, égen lebegő tűzgolyóérzet! Vérzek... Sebeket okoz a kéz, a szó, a gondolatokba fojtott "ó", a magány, a puszta képzelet, a sírba temetett életek... Vagyok és nem leszek álom fekszik ma, most...

Bizalom Ha múló perceim szilánkját boldog pillanat itatja át, nem kérek többet: ölét a csöndnek, mely megőrizőn körbezárja testbe hajló lelkem vonalát. Ez mind tiéd! Kincseidért egyetlen kincsemet adhatom, túl mindenen és önmagamon: létemet vakon rádbízatom!

Időkoldus Dőlt falakkal megtört utcaképet alkot, s ablakán távozó élet keresné újra az elmúlt időt... mint rongyos ruhát, mit a perc kinőtt, úgy hordja magán létét az idős és otthona! Vén matróna, aszott öregember arcán sóváran hullámzó tenger gondolat, vállán pedig az élet súlya...