Legutóbbi tartalom: torolvastár

  1. torolvastár

    Weöres Sándor

    Amikor Sopronban leérettségizett, egyetemi tanulmányait a fővárosban szerette volna folytatni. Szülei azonban, akik jól ismerték egyetlen fiuk kalandos ifjúságát – gimnáziumi éveit négy különböző városban töltötte el −, óvták Budapesttől, és jobbnak látták, ha egy vidéki városban iratkozik be az...
  2. torolvastár

    Weöres Sándor

    Egy riporter így szólt a Mesterhez: – Gyerekverseid rendkívül népszerűek; az én gyerekeim is fújják őket. Most már több nemzedék ismerkedik bennük a költészettel, a játékossággal, a nyelv gazdagságával. Tervezel-e új gyerekverseket? Így hangzott a válasz: – Fontosnak érzem, hogy a gyerekek olyan...
  3. torolvastár

    Weöres Sándor

    Mikor pedig arról kérdezték, hogy van-e külön gyerekvers, ezt mondta: – Tulajdonképpen nem tudom. Azokat a verseimet, amelyeket később gyerekversként soroltak be, nem gyerekeknek írtam. Nem gondoltam a gyerek–felnőtt különbségre. Gyerekverset csak pedagógusok felkérésére írtam. Gyerek ugyanis...
  4. torolvastár

    Weöres Sándor

    ;) Fölkereste két fiatal író. Kapacitálták, hogy lépjen be a Pártba. (Ez valamikor az 1940-es évek végén esett, a párt, amelyikről szó van, az MDP, vagyis a kommunista párt.) A Mester azt felelte, hogy ő inkább nem... Igazándiból nem is alkalmas ilyesféle szerepvállalásra... De ők csak mondták...
  5. torolvastár

    Weöres Sándor

    Azt is megkérdezték tőle, hogy mi az, ami a világ dolgai közül a legjobban izgatja és érdekli. Imígy válaszolt a Mester: – Minden, a világ úgy, ahogyan van. Nem nagyon tudom a jelenségeket szétválasztani érdekesebb és érdektelenebb dolgokra.
  6. torolvastár

    Weöres Sándor

    Ismerjük. S ajánld másoknak is, akár itt :) http://canadahun.com/temak/színművek-drámák-versek-ebook-formátumban.53921/#post-4120279 A Mester egy antológia szerkesztésébe fogott. A régi magyar költészetből akart gyűjteményt összeállítani. – Jó, de miért te foglalkozol ezzel? – kérdezte a fiatal...
  7. torolvastár

    Weöres Sándor

    Valaki föltett egy kérdést a Mesternek: – Mi az ön ars poeticája? – Lehetőleg erősen és érdekesen írni. Mindegy, hogy a vers, amit leírok, tetszik-e másoknak, vagy nem tetszik, érthető-e vagy érthetetlen, de mindenesetre legyen izgalmas, forró, ami mellett nem lehet közömbösen elmenni, amit vagy...
  8. torolvastár

    Weöres Sándor

    DOMOKOS MÁTYÁS "1999 áprilisában az alakuló Weöres Sándor Társaság vendége volt Szombathelyen. A porlepte énekesről tartott előadását követően 20. századi nagyjaink méltatlan utóéletéről beszélgettünk. Arról, hogy az alkotók halála után már-már természetesnek mondható szellemi purgatóriumot...
  9. torolvastár

    Weöres Sándor

    Nagyon sok bosszantó hibát jegyeztem fel. /a Weöresről szóló monográfiákban/ Többségük nem durva tévedés, de mégis helyesbítésre szorul. Jó részük Weöres Sándor iskoláival, előmenetelével, érettségijével kapcsolatos. De akad a pécsi egyetemi tanulmányaival összefüggő is. Alighanem azért vagyok...
  10. torolvastár

    Weöres Sándor

    Kertész Eszter: Tisztelet Weöres Sándornak A többiek Az idegenre, kinek útja utadat keresztezi, úgy tekints, mint apádra-anyádra vagy gyermekedre: mintha tőle származnál vagy tőled származna. A különbözőségek héjai alatt keresd a hasonlóság magját, figyeld a közöset. Apádra-anyádra és...
  11. torolvastár

    Weöres Sándor

    Kemény telünk volt. Süvöltő koppant az ablakunknak az egyik éjjel. Másnap reggel ott találtam fagyott kis testét az ablak alatt a járdán. Különös jelnek tekintettem. Kopogtatásnak. Pedig csak fázott, nem talált helyet, elveszítette tájékozódó-képességét a nagy mínuszban. Különös tárgy egy...
  12. torolvastár

    Weöres Sándor

    Petőcz András: Az éjszaka csodái Weöres Sándornak A város, a város! Ezer szürke épület: a haza botorkáló szomszéd arcára kiül a rémület, a holdfény csendben betakar, a kutya utolsót vakar, és a szélben lombsuhogás, mint annyi minden más, vadgesztenye-potyogás, messziről vacsora fazék-rotyogás...
  13. torolvastár

    Weöres Sándor

    „Aztán valamikor a hatvanas évek közepén arra is alkalmam adódott, hogy személyesen találkozzam Weöres Sándorral és Károlyi Amyval – az eseményre közös barátunk, az ugyancsak kiváló író: Fodor András egyik születésnapján került sor. Ezek a születésnapok akkor az irodalmi életet helyettesítették...
  14. torolvastár

    Weöres Sándor

    Egy kicsi ritmusváltás. 1944 április 4 emlékére. - - - - "Bizonnyal szokatlanul érinti az olvasót, hogy ennek a strófa-sorozatnak két szerzője van. Csak regény, színdarab, tudományos munka szokott több szerzőtől származni, vers szinte soha. Ezért néhány szót kell szólnom a Holdaskönyvről; meg...
  15. torolvastár

    Weöres Sándor

    Ím egy képzelt város, mely alig különbözik másban a valóditól, mint hogy a térképen hiába keresnénk. Harmincmillió lelket számlál, mégsem zsúfolt, mert sokfelé tagolják a hegyek-völgyek s a közepén áthömpölygő, tószerüen széles folyam. Ha jól meggondoljuk, a félelem teremtette, s ennyiben...
Oldal tetejére