Virgus legutóbbi tartalmai

Jó tanács a hozzászólásokhoz:ha a huszadik hozzászólás elküldése előtt véletlenül meghalnál,előtte írd meg a végrendeletedben,hogy azt még küldjék el.

– Holnap elviszünk szarvasra vadászni – lapogatta meg a vállam Jason. – Azt hittem, szívesebben üldözöl autókat – mondtam gúnyosan. Jason elvigyorodott. – Mi a jó abban? Az autók nem véreznek.

Holnapra a nevem rajta lesz valakinek a listáján. „Teendők: tisztítóból ruhákat elhozni, bevásárolni, megölni Anita Blake-et.”

– Ma petite-vel kapcsolatban nincsenek pletykák. Nyugodtan elhihetsz mindent. Sabin kuncogni kezdett, köhögve, mintha megpróbálná visszatartani a bugyborékoló hangokat eltorzult szájából. – Ha mindent elhinnék, amit hallottam, egy egész hadsereggel jöttem volna.

– Eresszétek el. Mindegyiküket eresszétek el, és akkor megcsinálom. – Ma petite, miattam ne tedd. – Tulajdonképpen Larry miatt csinálom, de az már nem kerül semmibe, hogy mind benne legyetek az alkuban

Az öröklődés csodálatos dolog: barna szem, göndör haj, zombiidézés.

Larryre néztem. Egy csepp vér se volt rajta. Rajta kívül ma már mindenki birkózott vámpírokkal. Vállat vont. – Bocs, de ma egyszerűen senkit nem tudtam rávenni, hogy vérezzen össze.

Jean-Claude bólintott, és fölállt, mintha zsinóron húznák. Frissnek és üdének látszott, még ha kicsit vérfoltos is volt. Hogy merészel ilyen jól kinézni, mikor én olyan szarul érzem magam?

– Janos – a szó annyiszor verődött vissza a terem faláról, hogy végül már a talpamon is éreztem a hangok dobolását. Janos megfordult, és ránézett, koponyaszerű arcán elégedett kifejezés ült. – Csengetett, Mylord? – kérdezte. – Kihívlak párbajra

Jean-Claude úgy ment át a parkolón a csizmájában meg a kiskabátjában, mint aki csak arra vár, hogy lefotózzák, vagy autogramot kérjenek tőle. Mi többiek követtük, mintha a kísérői volnánk. És azok is voltunk, akár tetszett, akár nem. Egy kicsit hajlandó voltam a talpát nyalni azért, hogy...

– Bouvier, Magnus Bouvier. – Nem ismerem a nevét. – Miért, kéne? Csak mosolygott. A mosolya egyszerre jelentett mindent és semmit. – Egy rohadt idegesítő görény vagy. – Ó, ma petite, hogy is tudnék ellenállni neked, ha ilyen édes bókokat suttogsz a fülembe?

– Meddig fog tartani, amíg olyan messziről iderepülsz? – Anita, csak nem gondolod, hogy úgy repülök oda, mint egy madár? Nem tetszett a viccelődő mellékzönge a hangjában, de őszinte voltam hozzá. – Megfordult a fejemben. Röhögni kezdett, amitől libabőrös lett a karom. – Ó, ma petite, ma petite...

Kezdett nem érdekelni, tetszünk-e neki vagy sem. Meg akartam kérdezni tőle: „Mi a gond, seggfej?” De ehelyett inkább azt kérdeztem: – Van valami probléma, Mr. Stirling?

Mi a fenét lehet a Város Urának adni karácsonyra? Egy liter vért? Fogselymet? Végül egy antik brosstűnél maradtam. Jól fog majd kinézni az egyik csipkeinge gallérján.

Az orrához nyúlt. Ha csak hozzáért, fájt. Dühösen nézett rám, de nem könnyű a kemény fiút adni, amikor papírzsepi lóg ki az ember orrából.