Újpesten átadták a Csigamegváltó emlékművét, aki a nyálkájával mossa le az emberek bűneit

Újító emlékművet adtak át hivatalosan is Újpesten, pár hónappal a felállítása után. A műalkotás ugyanis egy olyan kérdést jár körül, amit köztéri szobor igen ritkán, vagy talán soha:

mi lenne, ha Jézus Krisztus egy marha nagy, több méter hosszú csiga lett volna?

A mellbevágóan újszerű mű alkotója Detkovics Anikó, a címe Hit, remény, szeretet és így néz ki:
A szobor azt a jelenet örökíti meg, amikor a Csigamegváltó kicsusszant egy Munkásotthon utcában parkoló, ütött-kopott Suzuki Swift alól, hogy nyálkájával lemossa a bűneinket.


Első látásra sokakat talán meg is rettent ez a hatalmas, több méteres, a fűben kúszó, félelmetes testén didaktikus szimbólumokat viselő lény. Ők valószínűleg olyan áltis deszkások, gyereksétáltató anyukák és bevásárlás közben megpihenő nyugdíjasok, akik nem olvasták Csiga Máté evangéliumát, amiben világosan le van írva, hogy

„Ne féljetek azoktól, akik a testet összenyálkázzák, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani.”

Mindennapos tapasztalat, hogy Újpestet jóravaló, de teológiailag kevésbé képzett emberek lakják. Az ő kedvükért fogott össze az evangélikus, katolikus, református és baptista közösség az önkormányzattal és állíttatták ez a bátor szobrot, a Munkásotthon utcai lakótelepen található, pompás nevű Dinamik park használóinak okulására.

De ez a szobor nemcsak a tájékozatlan Tévelygőkhöz szól. Még a Hit dolgaiban tájékozott, bibliaforgató emberrel is megtörténik, hogy néha elbizonytalanodik. Mi van például, ha stimmel az egész sztori, de a Megváltó nem ember volt, hanem a szárazföldi csupaszcsigák alrendjébe tartozott? A helyét kereső Emberben érthető módon merülnek fel ilyen kérdések, amikre Detkovics Anikó megnyugtató választ ad: ne féljetek, ha Jézus egy öt méter hosszú, keresztarcú csiga, kszemekben végződő kis szarvacskák nélkül, azzal is csak jól jártunk.

De mire föl a szobor feltűnő dinamizmusa, különös tekintettel arra, hogy ki a főszereplője?

Erre a választ Csiga Pálnak a korinthusbeliekhez írt első levelében találjuk:

"Mikor lárva valék, úgy szóltam, mint lárva, úgy gondolkodtam, mint lárva, úgy értettem, mint lárva: minekutána pedig kifejlett példánnyá lettem meszes héjjal, elhagytam a lárvához illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a friss, ropogós, esőáztatta lakótelepi gyep."

A pozitív hangulatú szobor a befogadó esetleges kezdeti félelmeire rácáfolva mindezek miatt az Örömhír hirdetője, és azt üzeni, hogy közel az agapé, vagyis szeretetlakoma az Úrral, ami nagyszerű hír, kivéve, ha a műalkotás befogadója a zsenge salátafélék vagy pázsitfüvek közé tartozik, mert akkor jobb azonnal menekülni az Újpest-Városkapu metrómegálló irányába.

Szily László

120601940_200913124712788_5851248831808778380_o.jpg
 
Szépen fűrészeljük a fát magunk alatt a fórumon. Az itt felszólalók Európa, az európai szellemiség örökösei. Azért élhetünk ezen a színvonalon, azért van sok mindenre lehetőségünk, mert európai őseink ezt megteremtették. Mi, akik a haszonélvezői vagyunk a keresztény kultúrának, gond nélkül leköpjük és gúnyoljuk. Jól van ez így? Nem kéne tisztelettel beszélnünk a kereszténységről akkor is ha más vallásúak vagyunk? Elvárhatjuk-e hogy mások tiszteljék a mi értékeinket, ha elsőként mi ugrálunk két lábbal ezeken az értékeken? Ez egy öngyilkos mentalitás én ebből nem kérek.
Tetszik amit írtál természetesen ha már kultúra akkor azonnal egy irodalmi mű jutott az eszembe.
Egy monológ. (lehet hogy túlságosan fellengösre sikeredett.)
Az utolsó sorai:´˝ Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!˝
 
Szépen fűrészeljük a fát magunk alatt a fórumon. Az itt felszólalók Európa, az európai szellemiség örökösei. Azért élhetünk ezen a színvonalon, azért van sok mindenre lehetőségünk, mert európai őseink ezt megteremtették. Mi, akik a haszonélvezői vagyunk a keresztény kultúrának, gond nélkül leköpjük és gúnyoljuk. Jól van ez így? Nem kéne tisztelettel beszélnünk a kereszténységről akkor is ha más vallásúak vagyunk? Elvárhatjuk-e hogy mások tiszteljék a mi értékeinket, ha elsőként mi ugrálunk két lábbal ezeken az értékeken? Ez egy öngyilkos mentalitás én ebből nem kérek.

Azért élhetünk ezen a színvonalon, azért van sok mindenre lehetőségünk, mert európai őseink ezt megteremtették.

A 21. században nem élhetünk, gondolkodhatunk úgy mint egy 3500 évvel ezelött élt pásztor-törzs.
Én tisztelem és becsülnöm a Biblia-írok tudását, elképesztő, hogy a koruknak megfelelően menyi kérdésre tudtak felelletet adni.
De manapság ennél precízebb magyarázataink vannak.

Az életritmust hét napra osztani zseniális volt, a tábori latrina egy fantasztikusan bölcs ötlet
De ha egy kormány a nemekről alkotott ismereteit erre a könyvre akarja visszavezetni az nem előrelépés.
Jó, hogy Orbán idös korára lett vallásos fundamentalista, különben a felesége havonta a kertben sátorozhatna. :)
 
Most komolyan, mi a gond azzal, hogy Szily ezt látta bele?
Ezen az alapon kikezdhetnénk a kisherceget, hogy miért látott elefántot nyelt kígyót egy kalaprajzba...
Nekem semmi bajom... csak megjegyeztem, hogy egy kis felháborodás a mélykatolikus/keresztyén emberkéktől belefér, mégha alaptalan is, összevetve a másvallásúak reakcióját a kényes dolgokkal való humorizálásra.
 
Úgy látszik, hogy az iszlám sem homogén mint ahogy a kereszténység sem
(tudjuk, hogy az Amerikai bevándorlok java keresztény szekták tagjai voltak)

Nos végigolvastam és úgy látszik a vélemények eltérnek.
- Van aki azt mondja, hogy csak olyan állatot szabad megenni amelyiket késsel le lehet szúrni. :(
- Mások szerint a csiga tisztátalan - mert ahogy az eredeti kinyilatkoztatásban áll - a földön mászik
- A tyúkot megeszik mert azok este egy fára ülnek aludni - namármost a csiga is tud fára mászni ezért van aki megeszi

Gondolom, hogy az információ autentikus mert minden kijelentés mögött ott állt ki a "leg hatalmasabb"

Nem homogén, de az közös, hogy az asszimilációs, integrációs készség hiányában semmilyen formában nem egyeztethető össze európával sem (következmények nélkül, sőt még toleranciát is követelve, szemben ugye azzal, ami egy európaira vár, ha a közel-keleti országokban él, ha csak kicsit is megszegi a szokásokat, törvényeket). Épp mostanában volt a spiegel riportja arról, hogy németo-ban a muszlim társadalom párhuzamosan működik a némettel, hermetikusan zártan, saját törvényekkel, szokásokkal, ami nem fogadja el a német alkotmányt vagy a törvényeket és ezért lehetetlen pl. a többezer tagú bűnőzőkből álló klánokat (libanonból, szíriából töröko-ból származó bandák főleg, akiknek a szüleik pl. szintén háborús helyzetet használtak kifogásul a menekülésre a 75 és 90 között) felelősségre vonni...
 
Ebédelek, a személyzet anyanyelve mit az evangelistaké.

A nehéz bor asszociáciokra serkent.
Miert van az, hogy Jezus jelenlétét az alkoholos italban és a kenyérben nem találjuk sértönek csak a csiga-bigában?
 
Hát, egy újabb multikultis fiú (aki idén márciusban kapott menekült státuszt) és a vallási sértettség esete...

https://index.hu/kulfold/2020/10/17/terrorizmus_franciaorszag_lefejezes_tanar_elkoveto/

Igen a gyilkos egy bigott iszlám vallású 18 éves Moszkvában született férfi volt,
aki 12 éven keresztül élt Franciaországban és ahogy mondod tavasszal kapott menekültstátuszt.

Megnyugtatlak ez idő alatt egy csomó gyilkosság történ Magyarországon is csak arra nem ütötted fel a füledet.

Az esetből látható, hogy vigyázni kell merre megy a magyar kormány, mert a keresztény fundamentalizmus sem szabadság.

Érdekes, amikor néhány nappal ezelőtt Texasban egy "keresztény" nö
brutálisan meggyilkolta a barátnőjét és kivágta a hasából a 7 hónapos magzatot akkor nem iparkodtál ezt velünk tudatni.

Akkor sem jelentkeztél amikor Leipzig-ban egy "keresztény naci" tömegvérezni akart egy zsinagogába de az ajto feltartoztatta
mérgében válogatás nélkül lelőt két ember egy harmadikat súlyosan megsebesítetett

Minden bigott vallás, ideológia veszélyes és ezért kell, hogy a kormányok szekulárisak legyenek
A magyar parlamentben úgy olvasnak fel a keresztény mítoszokból mintha az lenne a törvénykönyv.

Mindenkit megrázott a tragédia, brutális gyilkosság Párizsban gondoljunk az áldozattokra és ne hagyjuk,
hogy Magyarországon a kormány a homoszexuálisaknak menjen vallási meggondolás alapján.
 
Igen a gyilkos egy bigott iszlám vallású 18 éves Moszkvában született férfi volt,
aki 12 éven keresztül élt Franciaországban és ahogy mondod tavasszal kapott menekültstátuszt.

Megnyugtatlak ez idő alatt egy csomó gyilkosság történ Magyarországon is csak arra nem ütötted fel a füledet.

Az esetből látható, hogy vigyázni kell merre megy a magyar kormány, mert a keresztény fundamentalizmus sem szabadság.

Érdekes, amikor néhány nappal ezelőtt Texasban egy "keresztény" nö
brutálisan meggyilkolta a barátnőjét és kivágta a hasából a 7 hónapos magzatot akkor nem iparkodtál ezt velünk tudatni.

Akkor sem jelentkeztél amikor Leipzig-ban egy "keresztény naci" tömegvérezni akart egy zsinagogába de az ajto feltartoztatta
mérgében válogatás nélkül lelőt két ember egy harmadikat súlyosan megsebesítetett

Minden bigott vallás, ideológia veszélyes és ezért kell, hogy a kormányok szekulárisak legyenek
A magyar parlamentben úgy olvasnak fel a keresztény mítoszokból mintha az lenne a törvénykönyv.

Mindenkit megrázott a tragédia, brutális gyilkosság Párizsban gondoljunk az áldozattokra és ne hagyjuk,
hogy Magyarországon a kormány a homoszexuálisaknak menjen vallási meggondolás alapján.
A probléma a kettős mérce. Ami igen igen látható.
 
Tanulj meg olvasni.
Nyilván egy tragédia ami ott történt és mélyen elítélendő de te politikumot csinálsz belőle fajgyülöletre használod.
Legitimálni akarod a magyar kormány által elrendelt idegengyülöletet.
Azt hiszem, másként értelmezzük ezt a tragédiát. Ernő, Te ( remélem nem sértelek meg a tegezéssel ) úgy gondolsz rá, mint egy elszigetelt esetre, én pedig üzenetként érzékelem. Ezért más az én szememben, mint azok a bűnügyek, amiket említettél.
 
Azt hiszem, másként értelmezzük ezt a tragédiát. Ernő, Te ( remélem nem sértelek meg a tegezéssel ) úgy gondolsz rá, mint egy elszigetelt esetre, én pedig üzenetként érzékelem. Ezért más az én szememben, mint azok a bűnügyek, amiket említettél.

Természetesen nem egy elszigetelt eset mint ahogy neonáci bűncselekmények sem de a magyar kormány ezt
összhangba akarja hozni a "különböző kultúrák összeférhetetlenségével" és ez bosszant engem nagyon
mert ez rasszizmus pur.

Energikusan visszautasítom a vádadat hiszen én vagyok itt az aki a bigott vallásosság ellen harcol,
függetlenül attól, hogy ima közben a földet, a falat vagy az eget kémlelik

Bizonyos imaházak sajnos már régóta, a menekülthullám előtti időkben is védeni szorultak,
amikor a merénylők szinte kivétel nélkül a Kruzifix siratóiból kerültek ki.
 
-
Elhallgattad, hogy a gyilkos Moszkvában született és a csecsényi háború idején 12 évvel ezelőtt
- tehát a menekülthullám elött 7 évvel - jött Franciaországba. Arra valószínűleg nem igen gondolsz, hogy a vasfüggöny lehullása, Németország újraegyesítése után ugyancsak rengeteg kommunista-extrémista jött nyugatra, a gyilkosságok sem voltak ritkák, mégsem mondta senki, hogy hiba volt az újraegyesítés.

Ajánlom nézzél meg egy pár XY-Aktenzeichen (kékfény) című rendőri körözést, a "Kelet Európából" jött bűnözök egy előkelő helyet foglalnak el a ranglistán, mégsem kezdenek az emberek heccelni a Magyarok ellen.

A Párizsi gyilkos egyértelműen vallásos-meggondolásból cselekedet, ezért küzdők én a szekuláris állam mellett.
A magyar kormány a bibliából vett gender-elmélete, a homofobia és "teremtés-mitoszok" miatt vissza akarja tekerni a történelmet.

Én emlékszem a 90-es évek elejére amikor égtek a házak Hoyerswerda, Rostock, Mölln, Solingen... úgy hogy még Weizäcker a Bundespräsident is az utcára ment tüntetni, én is ott voltam a tömegbe..

Sose felejtem, hogy fiatal törökök, és tudja isten még kik, nagyon fiatal fiuk lányok hirtelen "muszlimok" lettek.
Csak néztem mert Németországban születtek, az öltözékük, beszédjük semmi orientálisat nem tartalmazott és mégis
Hirtelen "muszlimnak" vallották magukat, mert a hozzájuk hasonló származókkal szemben masszív ellenségeskedés lépett fel
Nem szabad, hogy rasszista magatartással oda tereljük az embereket ahová nem akarjuk, hogy tartozzanak

A magyarok is azért magyarkodnak mert Orbán elhiteti velük, hogy Brüsszel ellenünk van, ez egy aljas terv tölle
Faji és vallási megkülönböztetésnek nincs helye, hogyan itéljük el a párizsi gyilkost ha mi is azonos állást veszünk fel?
 
"Arra valószínűleg nem igen gondolsz, hogy a vasfüggöny lehullása, Németország újraegyesítése után ugyancsak rengeteg kommunista-extrémista jött nyugatra, a gyilkosságok sem voltak ritkák, mégsem mondta senki, hogy hiba volt az újraegyesítés."
Ez egy igen érdekes téma.
 
"Arra valószínűleg nem igen gondolsz, hogy a vasfüggöny lehullása, Németország újraegyesítése után ugyancsak rengeteg kommunista-extrémista jött nyugatra, a gyilkosságok sem voltak ritkák, mégsem mondta senki, hogy hiba volt az újraegyesítés."
Ez egy igen érdekes téma.

Igen most az egyesülés 30. évfordulóján több televízió műsor foglalkozott vele. Keresgélj utána ha nem megy segítek. :)
De eltekintve az egymással szembenálló rendszerek hírszolgálatainak konfliktusa mellett a betöréses lopások, gyilkosságok
száma is emelkedett nyugaton. Talán elfelejtetted már a vicceket ahol a lopott autok kapcsán egy-két országot emlegettek.

A "Ne lopj Magyar" táblák Ausztriában is ebből az időből származnak.
Ha az Osztrákok reakcióját diszkriminálásnak tartod akkor egy ízelítőt kaptál abból, mit érezhetnek mások a te muzsikád hallatán.

De nemcsak "klein" kriminalitás hanem a gyilkosságok száma is megnőtt. Csak egy aspektus a sok közül:
- A DDR-ben elitéltek ezrei kaptak amnesztiát
- és mivel a birok nem tudtak politikai és nem politikai itéletek között különbséget tenni
- ezért gyilkosok, szexuális-tettesek is szabadlábra kerültek akikből többen visszaestek
- Emlékezz csak a börtön-felkelésekre 1990-böl.

66b1a884-0001-0004-0000-000000894624_w996_r1.77_fpx32.1_fpy50.9.jpg


Szerencséd van épp ma 22:25 kor jön az MDR-en egy fél órás műsor erröl.
"1990. szeptember végén börtönlázadások törtek ki az egész NDK-ban. A foglyok éhségsztrájkkal és öngyilkossággal fenyegetnek, és mindenkinek amnesztiát követelnek. Attól tartanak, hogy az újraegyesítés után elfelejtik őket."

20 évig tarott amig a bűnözési statisztika kiegyenlítődött kelet és nyugat között.
- igaz, hogy 4 millióval kevesebben laknak ma keleten mint korábban

Azt is elfelejtetted, hogy az elmúlt 30 évben 2,4 millió kivándorló jött a volt Szovjetunióból No.-ba.
 
Utoljára módosítva:
Mindenesetre türelmetlenül várom az LMBTQ-mesekönyv témát is, a 'Meseország mindenkié' klasszikus mesék meleg átirataival. Tudod amelyik a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában jelent meg. Mint egy puzzle illene a Csigamegváltó cikk mellé.
Várod és várod de, nem érkezik. Lehet hogy jobban járnál ha elmennél egy könyvesboltba és megvennéd a kötetet.
A Fővárosi Törvényszék szerdai elsőfokú ítéletében szerdán kimondta, hogy a Mediaworks megsértette a Meseország mindenkié című mesekönyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát - írta a Helsinki Bizottság.
Az ítélet alapja a Magyar Nemzet egyik cikke. Miután Orbán Viktor 2020. október 3-án egy rádióinterjúban együtt emlegette a pedofíliát és a Labrisz kiadványát, a lap október 12-én lehozta Németh György cikkét. Ebben a szociológus-közgazdász azt állította, hogy a „Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó.”
Leszedették a Meseország mindenkiét egy könyvtár polcáról, miután olvasók feljelentést tettek

Egymilliós sérelemdíj kifizetésére kötelezte a bíróság a Médiaworkst​

 
Nagyjabol ennyit jelent a tolerancia a tobbsegnek!
Kutya kotelességed térdelni, toleransnak lenni minden irant ami nekem számit, a tobbit meg ki lehet gunyolni, le lehet járatni mert én okos vagyok, ti meg begyepesedett tuskok!
 
Gondolod Orbannak erre van szuksege? Kizart dolognak tartom.
HA valamit felvettek es bemutatjak miert is talalod hogy kigunyoljak?talan mert te sem talalod normalisnak ezt a fajta modit a kedvenc politikusodnak.
 
Gondolod Orbannak erre van szuksege? Kizart dolognak tartom.
HA valamit felvettek es bemutatjak miert is talalod hogy kigunyoljak?talan mert te sem talalod normalisnak ezt a fajta modit a kedvenc politikusodnak.
Nem tudom mire van szuksege Orbannak!
Egyszeruen hanyingerem van attol, mikor valaki a sajat dolgait tiszteletre meltonak tartja, a tobbi ember meg nem számit.
 
Nem tudom mire van szuksege Orbannak!
Egyszeruen hanyingerem van attol, mikor valaki a sajat dolgait tiszteletre meltonak tartja, a tobbi ember meg nem számit.
Hat ezt jol megmondtad. NEm ORbant isteniti imaba a no? NEm o akarja csak ok es a tobbi nem szamit?
VAn meg ezen kivul 2-3 ilyen video ahol istenkent tekeintenek ra. Azert nem hiszed te se hogy o lenne az isten?vagy meigs?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére