Hírek Áldozathibáztatás Trump-módra: Így zajlott a találkozó, amiről kivonult Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sietve, a sajtótájékoztatója megtartása nélkül távozott a Fehér Házból miután szó szerint élő adásban veszett vele össze az amerikai elnök és alelnök.

Trump rögtön az ukrán elnök kirohanása után egy TruthSocial-posztot szentelt a távozó tárgyalópartnerének: „Megállapítottam, hogy Zelenszkij elnök nem áll készen a békére, ha Amerika is részt vesz benne, mert úgy érzi, hogy a mi részvételünk nagy előnyt biztosít neki a tárgyalásokon” – írta az elnök. „Én nem akarok előnyt. BÉKÉT akarok. Tiszteletlenül viselkedett az Egyesült Államokkal szemben a nagy becsben tartott Ovális Irodában. Visszajöhet, amikor készen áll a Békére”.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteken érkezett Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnökkel tárgyaljon. Már a találkozó eleje is feszült volt a helyzet, Zelenszkij érkezésének pillanatairól készült felvételeken látszott, ahogy Trump rámutat jellegzetes katonai jellegű ruhájára, és azt mondja: „Hogy ki van öltözve! Ma nagyon kiöltözött!”

Az ukrán elnök először járt Washingtonban mióta Trump megkezdte a „béketeremtést”. Az ukrán álláspont, amit az elnök vitt a Fehér Házba meglehetősen egyszerű volt: csak kézzelfogható biztonsági garanciákkal felvértezve lehet tűzszünetre, majd békére vinni a dolgot, ahogy a Trump által kért ritkaföldfémbányák hasznából is csak ennek fejében osztozna. Kijev nem írta alá az amerikaiak által korábban elé rakott szerződéseket, így a találkozó előtti várakozás az volt, hogy az álláspontok közelítésével közelebb jutnak a megegyezéshez.

Az amerikai adminisztráció pozíciója már egy fokkal nehezebben volt megfejthető. Elméletben a tűzszünet és béke feltételeinek előzetes tárgyalása, közvetítés Oroszországgal, valamint az ukrán bányákra vonatkozó szerződések aláírása lett volna a cél. Ehhez képest a sajtó részvételével zajló, élőben közvetített beszélgetés heves vitává fajult és

a diplomácia történetének egy valóban páratlan és egyedülálló pillanatának lehettek tanúi a nézők.
A beszélgetésen jelen lévő Trump és J.D. Vance alelnök is keményen bírálta Zelenszkij elnököt az Ovális Irodában, aminek következtében figyelemre méltóan feszült szóváltásra került sor. Az amerikai fél azzal vádolta Zelenszkijt, hogy nem fejezte ki kellő háláját az amerikai szerepvállalásért, és visszaélt a Biden-adminisztráció „hülyeségével”.

A vita akkor fajult el, amikor Vance azzal vádolta meg az Zelenszkijt, hogy nem tesz meg minden diplomáciai lépést, mellyel elkerülhető lenne „az országa pusztulása”. Majd rögtön ezután az ukrán fél szemére vette, hogy a háborúban „besorozzák az embereket és a frontvonalra kényszerítik” őket olyan indokok miatt, „hogy nincs elég ember”.

Egy ponton Zelenszkij felajénlotta Vance-nek, hogy menjen Ukrajnába és nézze meg, milyen a helyzet, amire azt válaszolta az alelnök, hogy „propagandatúrákra” viszik az embereket Ukrajnába. Az USA két vezetője az idő nagy részében arról győzködte Zelenszkij elnököt, hogy megnyerhetetlen a háborúja és az USA nélkül esélytelen, hogy bármit kihozzanak belőle és többször hálátlannak nevezték az ukrán elnököt, amiért meg sem köszönte, hogy segíteni akarnak.

Trump szerint Ukrajna nincs abban az alkupozícióban, hogy bármit kiügyeskedjen és csak akkor javulhat a helyzete, ha az Trump ezt úgy akarja. „Ezt nem nyeritek meg, csak velünk van esélyetek, hogy egyben kijöjjetek belőle” figyelmeztetett Trump.

Később hozzátette: „350 milliárd dollárt adtunk nektek ezen a hülye elnökön keresztül, katonai felszerelést adtunk nektek… Ha nem lett volna a mi katonai felszerelésünk, ez a háború két hét alatt véget ért volna”. Erre Zelenszkij annyit mondott: „Három nap alatt, ezt Putyintól hallottam.”

Zelenszkij figyelmeztette Trumpot, hogy mindenkinek vannak nehézségei egy háborúban, még az USA-nak is lennének – annak ellenére, hogy egy „szép óceán” választja el az Egyesült Államokat Európától, Amerika előbb-utóbb meg fogja érezni annak hatását, hogy Oroszország legyőzi Ukrajnát és potenciálisan a szomszédjait is.

„Ne mondja meg nekünk, hogy mit fogunk érezni” – vágott vissza Trump. „Egy problémát próbálunk megoldani. „Nem vagytok abban a helyzetben, hogy megszabjátok, mit fogunk érezni. Nagyon jól és nagyon erősnek fogjuk érezni magunkat” – mondta.

Trump azt is Zelenszkij fejére olvasta, hogy éppen az emberei életét „játssza el” és „kockáztatja a harmadik világháborút”.

Zelenszkij egy ponton meg is jegyezte, hogy azzal nem fog megoldódni a háború, ha kiabálnak, mire Trump a szavába vágott azzal, hogy ő már „eleget beszélt”. Az emelt hangerő és az egymás szavába vágás végighúzódott az egész beszélgetésen, ahogy gesztikuláció szempontjából is érdekes volt a performansz, Trump végig a mutatóujjával hadonászott az ukrán elnök felé, egy ponton pedig jól vállon is veregette.

Relevánsabb dolgok az újságírói kérdések során sem derültek ki. Egy riporter például megkérdezte, hogy mi lesz akkor, ha Oroszország megsért egy tűzszüneti megállapodást, amit Trumpék biztonsági garancia nélkül javasolnak, mire az amerikai idegesen visszakérdezett, hogy „mi lenne, ha most egy bomba esne a fejére?”.

Nagy Gábor

1740830926778.jpeg
 
Értem.
Mivel a néppárt a háboru ellen van a fidesznek kell bizonyitani, hogy MP szembe megy a néppárt álláspontjával.

Ezert is orulok, hogy itt lehetek, mert minden zavaros historiat megvilagitanak elottem
Semmit sem kell bizonyítaniuk. MP aláírt valamit,amit a fityesz nem, ergó bűnös.
 
Gondoljunk csak arra, hogy a SZuezi csatorna körüli mizéria (huszi rakétázás, korábban meg egy hajó elakadása) milyen gondokat okoz.
A húszik bemutatták a libériai zászló alatt hajózó, görög üzemeltetésű MAGIC SEAS teherhajó elsüllyedését a Vörös-tengeren.
A hajóra húszi harcosok szálltak fel, majd később felrobbantották.
1752042027832.png 1752042044929.png
 
Trump ultimátumot adott Putyinnak, amiben 50 nap leteltével 100% vámot vet ki az orosz termékekre.
Most ez komoly? azt hiszi, ezzel megijeszti Putyint?
De akkor miért nem rendel el import-tilalmat orosz termékekre? anélkül ez piszkosul komolytalan.

Játsszunk el a gondolattal, hogy Roosevelt vámokkal fenyegeti Hitlert a háborúba belépés helyett! Hatékony lett volna mi?
Vagy IV. Béla! 200% vámot vetett volna ki a tatároktól vásárolt párducbőrökre, amikből a kacagányok készültek! Hű, nagy durranás lett volna!
 
Azért azt ne felejtsuk el, hogy Roosvelt a "szégyen napja" utan lépett be a háboruba, és nem mellékesen amerikaban sokan tamogattak a náci pártot!
Már a háboru kirobbanása utan is volt jonehany tuntetés, amiken Hitlert éltették!

Amerika sokaig csak hezitált németorszag kapcsán, de aztanm a japán zuhanobombazok eldontottek a dolgot
 
Trump ultimátumot adott Putyinnak, amiben 50 nap leteltével 100% vámot vet ki az orosz termékekre.
Most ez komoly? azt hiszi, ezzel megijeszti Putyint?
De akkor miért nem rendel el import-tilalmat orosz termékekre? anélkül ez piszkosul komolytalan.

Játsszunk el a gondolattal, hogy Roosevelt vámokkal fenyegeti Hitlert a háborúba belépés helyett! Hatékony lett volna mi?
Vagy IV. Béla! 200% vámot vetett volna ki a tatároktól vásárolt párducbőrökre, amikből a kacagányok készültek! Hű, nagy durranás lett volna!
Ez hányadik fenyegetése is?
Amit, ha bevált, jól megszívtuk mi is.
Merthogy 50 nap alatt tuti nem váltjuk ki az orosz olajat mással...
 
Ez hányadik fenyegetése is?
Amit, ha bevált, jól megszívtuk mi is.
Merthogy 50 nap alatt tuti nem váltjuk ki az orosz olajat mással...
Ha Trump 100 szazalékos vámmal sujtja az orosz olajat, akor nekunk ez miért is gond?
Magyarorszag ma még sem az europai unionak sem az usanak nem gyarmata vagy ilyesmi.
A 100 szazalekos vám max legfeljebb az amerikai autosokat és felhasznalokat érinti érzékenyen, de az aslaszkai és texasi olajmezok tudjak azt is potolni
 
Trump legújabb döntése Magyarországot is komolyan érintené, hazánk ugyanis az orosz olaj egyik felvásárlója. Ha Trump beváltja a fenyegetését, az szakértők szerint legalább 100 forint körüli áremelkedést jelentene a magyar benzinkutakon.
Ezt mondta Holoda szekértő a tavasszal. Azóta miben más a helyzet?
 
Ez viszont mostani, lehet, már a tavasszal is ezt lengette be:

Később a Fehér Ház egyik tisztviselője a CNN-nek pontosította, hogy mire is gondolt az elnök, amikor „másodlagos vámokról” beszélt. Eszerint az Egyesült Államok az orosz olajat és más orosz termékeket vásárló országokat büntetné 100 százalékos vámokkal, ami Kínát és Indiát is érzékenyen érintené. „Ezek másodlagos szankciók. Olyan országok elleni szankciók, amelyek Oroszországtól vásárolnak olajat, mint például India és Kína. Ez valóban drámai hatással lesz az orosz gazdaságra” – mondta Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete.
 
Azota semmiben.
De mar akkor is tény volt, hogy Trump választásokat nyert, és elso szamu europai elvbaratja Orban.
Mivel az orosz olaj nelkulozhetetlen Mo. szamara, az import megtiltasa az egesz gazdasagot érintené.
A masik, hogy az olajszallitasokra egyreszt hosszu tavu megallapodasok vannak, msreszt az orosz felnek nem érdeke szembehelyezkedni egy stabil állando partnerrel.

Holoda kifejezetten jo és hozzaerto szakember, viszont nem szimpatizal a rezsicsokkentéssel, és az orosz olaj behozatalaval. Ebben csak azt nem értem, hogy akkor mi a budos istent hozzunjk be, mert más nincs :(
 
Afelöl azért ne nagyon legyen kétségünk, hogy a Financial Times szándékosan azért kapott ilyen információt.
Nagyon lassan, de fordul Trump adminisztráció a tisztességes konzervatív irányba, ahol az oroszok nem a jófejek.
A nemzetközi sajtóban egyre többet emlegetik Melania Trump szerepét is ebben a folyamatban, aki Jugoszláviában nőtt fel és szlovénként közvetlen élményei voltak az elnyomó államszocializmusról.
Trump maga is beszélt erről hétfőn:
"Hazamegyek, azt mondom a first ladynek: Ma beszéltem Vlagyimirrel, csodálatos beszélgetést folytattunk. Mire ő: Ó, tényleg, épp egy újabb várost ért találat."
Szintén fontos motívum volt, amikor Trump arról beszélt, hogy bár Putyin nagyon kedves amikor beszélgetnek, utána mindig más történik. Kiemelte, hogy Putyin megvezette Bident és Obamát, de őt eddig nem.
Ez persze nem igaz, de azzal, hogy az a tapasztalat, Putyin mást csinál, mint amit mond, kezdhet benne kialakulni a kép, hogy őt is át akarja verni, amit természetesen nem engedhet meg magának, mert azzal egy lapra kerülne a gyűlölt Bidennel.
Messzemenő következtetéseket nem érdemes egyelőre levonni, de úgy tűnik, végre Putyinon is elkezd nőni a nyomás.
 
Ez viszont mostani, lehet, már a tavasszal is ezt lengette be:

Később a Fehér Ház egyik tisztviselője a CNN-nek pontosította, hogy mire is gondolt az elnök, amikor „másodlagos vámokról” beszélt. Eszerint az Egyesült Államok az orosz olajat és más orosz termékeket vásárló országokat büntetné 100 százalékos vámokkal, ami Kínát és Indiát is érzékenyen érintené. „Ezek másodlagos szankciók. Olyan országok elleni szankciók, amelyek Oroszországtól vásárolnak olajat, mint például India és Kína. Ez valóban drámai hatással lesz az orosz gazdaságra” – mondta Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete.
Viszont ha ebbe azt is belevesszuk, hogy az eu utan az emerikai befektetések a legjelentosebbek az orszagban(az usa 50 legnagyobb v allalata kozul 40 van jelen Mo.-on) akkor ezek a vamok hogy képes hasonlattal éljek, sajat magat segberugasnak tekinthetoek.
 
A Zelenszkijjel folytatott július eleji telefonbeszélgetés közvetlen előzménye, hogy Trump Putyinnal is tárgyalt, és a beszélgetést kifejezetten rossznak nevezte. Két, a hívást ismerő forrás szerint Trump ezután megkérdezte Zelenszkijtől:

„Volodimir, el tudnátok találni Moszkvát?... És Szentpétervárt is?”
Mire Zelenszkij:

„Abszolút. Ha odaadjátok a fegyvereket, képesek vagyunk rá.”
Trump ezután az FT forrásai szerint támogatásáról biztosította az ötletet, és azt mondta, az a cél, hogy az orosz fél fájdalmat érezzen, és ezzel tárgyalóasztalhoz kényszerítsék a Kremlt.
(ha ilyesmi lesz akkor a szomszédságunkban atombombák is hullhatnak)
 
Nem MP, egy cikket néztem el, de töröltem is.
Ez jobb:

Pusztán a mennyiséget tekintve Magyarország és Szlovákia is kiválthatná akár a teljes orosz olajimportját, hiszen ehhez adott az Adria kőolajvezeték kapacitása Horvátország felől, de ehhez a finomítók atalakitasa is szükséges. Más a helyzet Csehországban, ott egyelőre elégtelen a csővezetékes kapacitás a teljes leváláshoz, ezért meghosszabbítják feléjük az olaszországi TAL csővezetéket Ausztrián át. (Egyébként a Mol-csoport pozsonyi finomítójába is juthat ezen keresztül kőolaj.) A vezetéket várhatóan 2025 közepén adják át, és a cseh kormány tervei szerint ekkor le is válnak az orosz olajról.

Így hamarosan a Mol-csoport lehet az egyetlen, orosz olajat vásárló jelentős vállalat az EU-n belül, de már idén tavasszal is többször elérte a 80-90 százalékot a csoport által lefedett Magyarország és Szlovákia együttes részesedése az EU orosz olajimportjából.
 
De itt a magyarázat, miért nem akarunk leválni:

Idén május végéig összesen tehát 705 milliárd forintnyi „extraprofitot” ért el Magyarország és a Mol azon, hogy orosz olajat vásárolt. (2024-es cikk a G7-ről)
A Mol esetében csoportszinten még ehhez jön a Szlovákiában megkeresett, az állam által el nem volt összeg. Elvonás előtt a magyarországihoz hasonló módszertanú számításunk szerint ez 2022 és 2024 májusa között 712 milliárd forint volt.
 
Ebből is fedezik a rezsicsökkentésnek nevezett állami támogatásokat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,994
Üzenet
4,994,979
Tagok
627,930
Legújabb tagunk
SzilviKem
Oldal tetejére