Állami szinten vertek át

C

CanadaHun

Vendég
Vancouver film centre.jpg

Az sem jelent mindig garanciát, ha az ember hosszú, alapos tervezés és tájékozódás után indul neki a világnak. Erre példa a mai poszt is, melynek szerzője, ana Kanadában próbált meg boldogulni, Érte pár kellemetlen meglepetés...


„Elsősorban azért írom meg történetemet, hogy mindenkit figyelmeztessek. És nem, nem arra akarok figyelmeztetni senkit, hogy elmenjen. És nem is azt mondom, hogy ne Kanadába. Csak azt szeretném megvilágítani, hogy ne azon az úton, ahogy én próbáltam.


Belecsapnék a történet közepébe, ugyanis előtte én eltöltöttem kétszer 3 hónapot Los Angelesben, próbáltam munkát találni, hogy szponzorálja valaki a vízumomat, de nem sikerült, és én nem akartam feketén maradni (nem tehetek róla, így nevelt az édesanyám). Ezért aztán hazajöttem, és előálltam egy tervvel.


Egy jó nevű cégnél dolgoztam, magyar viszonylatban igen sokat kerestem, tehát nem azt mondom, hogy menekültem, de világ életemben el akartam menni innen.


Irány Észak Hollywoodja!


Foglalkozásomat tekintve azt mondanám filmkészítő vagyok. Jobbára vágó, de belekóstoltam már mindenbe, és ez az a szakma (hivatás), amit nem akarok feladni. Magyarországon ezzel a szakmával nincs jövőm. Ezt tudtam már mikor belekezdtem, ezért is kacsintgattam mindig külföldre.


Mivel Amerika nem jött össze, így jött Kanada, Vancouver, amit manapság Észak Hollywoodjának hívnak, így hát a kedves olvasó nem csodálkozhat azon, miért is éppen oda terveztem a következő dobbantásomat.


Ráadásul különböző hírek, cikkek, és a hivatalos oldalak is azt hangoztatták, hogy Kanadába mennyivel egyszerűbb vízumot kapni. Meg is találtam az utamat: „work and study visa", amivel 6 hónap angol tanulás után 6 hónapot dolgozhatok.


Ez remek ugródeszkának tűnt, hiszen csak annyit kellett tennem, hogy a 6 hónap meló alatt annyi emberrel ismerkedek meg, amennyivel csak tudok, olyan keményen dolgozom amennyire csak erőmből telik, és akkor a hosszabbításra minden esélyem megvan.


Egy évig csak ezért dolgoztam


Csupán 7000 dollárt kellett kiperkálni az iskolára, ami ezt a vízumot biztosította, rengeteg pénzt az ügyintézésre, vízumkérelemre, bürokráciára, repjegyre, és a megélhetésre azon 6 hónapig, amíg nem dolgozom, és arra a vészhelyzet esetére, ha esetleg nem találok azonnal munkát.


Szóval itthon egy évig csak ezért dolgoztam keményen, félretettem minden fillért. Nem szórakoztam, nem ettem étteremben, nem nyaraltam, dolgoztam.


Reptéri bonyodalmak


Aztán elérkezett a nap, és én elindultam, mindent tökéletesen megtervezve. Azt tudni kell, hogy ekkor édesanyám elkísért, ő csak pihenni jött 2 hónapig. Mert megérdemli... Gondoltuk, így sokkal egyszerűbb, mintha később jön utánam meglátogatni, mert angoltudás nélkül nem egyszerű átvergődni a határon. No, itt kezdődtek a gondok...


Megérkeztünk Vancouver repterére, ahol édesanyámat nem akarták beengedni. Az officer úgy vélte, hogy 2 hónap az túl sok. Megjegyzem, Kanadában 6 hónapot tölthet magyar turista vízummentesen.


Nem igazán értettem a problémát. Ott volt a visszafelé szóló repjegy a kezében, én tolmácsoltam, hogy engem kísért el, és hogy turistaként szeretne pihenni és pénzt költeni.


De az officer azt akarta tudni, hogy anyum mivel foglalkozik, hogy csak úgy eljöhet, otthagyhatja a munkáját 2 hónapra. Nagyjából 4 órát töltöttünk a reptéren, mire végül is kapott egy pecsétet, és beléphettünk.


Drága volt, de nem pánikoltam


Irány a legközelebbi motel, hogy kipihenjük végre az utat, meg hát másnap albérletet kellett keresni.


A lakásbérlést kicsit túl komolyan veszik Vancouver-ben. Én alapból hosszútávra szerettem volna, így month-to-month bérlést nem is keresgéltem. Igen ám, de ha 1 éves szerződéssel akarsz lakást bérelni, akkor mindenféle background check-et elvégeznek rajtad, ami napokba telik.


A motel meg nem olcsó mulatság. Így a motelben töltött 4-5nap alatt simán elköltöttem egy félhavi albérlet árát. Jó hát gondoltam, hogy nem lesz olcsó, még nem pánikoltam.


Teltek-múltak a napok, én elkezdtem az iskolát (amit csak így mellékesen megjegyzek, ha ténylegesen angolul szerettem volna tanulni, akkor nagyon megjártam volna... a sok ázsiai diák akcentusát nem értettem, az angol szint borzasztó alacsony volt, és nem tudtak áttenni haladóbb csoportba, mert náluk ez volt a haladó szint...).


A felháborító vizsga


Mivel szerettem volna kocsit venni (a legtöbb munkánál alapfeltétel), elmentem az ICBC-be, hogy a magyar jogosítványomat kanadiasítsam. Mivel az összes osztálytársam azt mondta, csak befizeted, amit kell, és kiállítanak neked egy BC jogsit, nem tűnt nagy kalandnak... hm, csakhogy én magyar vagyok. Nem olyan egyszerű ám...


A magyaroknak vizsgát kell tenni. Érdekes, a japán osztálytársamnak nem kellett, noha legjobb tudomásom szerint Japánban az út másik oldalán vezetnek, és tök más szabályok vannak, de nekem, mint magyarnak vizsgázni kell, holott majdnem tök ugyanazok a szabályok vannak, mint itthon.


Sebaj, akkor vizsgázzunk... nem olcsó. És persze meghúznak. Ami az írásbelinél még annyira nem zavart volna, de utána jött a vezetői vizsga.


Na, az egy szép kaland. Először is hozott kocsival kell vizsgázni menni. Ami nincs, mivel nincs jogsim, jogsi nélkül meg nem vehetsz kocsit. Szép, mi? Jó, akkor autókölcsönzés. Nem olcsó.


A vizsga felháborító volt, el sem tudom mesélni mennyire megalázó volt az egész. 12 éve van jogsim, soha nem volt balesetem, tökéletesen vezetek. És meghúztak. Mikor megkérdeztem, hogy miért, a vizsgabiztos azt válaszolta, hogy a stop táblánál 2 másodpercet álltam, pedig 3-mat kellett volna, és hogy a 30-as táblánál 30-cal mentem, pedig ott maximum 29-cel lehet! És fellebbezési jogod nincs...


Ekkor már vészesen fogyott a pénzem, így úgy döntöttem, nem vizsgázom többet, akkor nem veszek kocsit, majd járok skytrain-el. Nem vészes.


Munka, amiért nem fizetnek


Lassan végeztem a sulival, úgyhogy el kellett kezdenem munkát keresni. Először olyan helyeken próbálkoztam, ahol nem fizetnek. Hihetetlen, de rengeteg olyan hirdetés van, hogy vágót, vagy asszisztenst, vagy bármilyen filmes szakembert keresnek, de nem fizetnek.


Gondoltam, azért mégiscsak megpróbálom, mert legalább ismerkedem és infót gyűjtök. Sok értelme nem volt, mivel a stáb 90%-a ingyen dolgozott, gőzük nem volt, hogy lehet bekerülni a fizetős pozíciókra, és a maradék 10%-kal meg nem lehetett ismerkedni, ők voltak az amcsi nagykutyák.


De elküldtem a CV-met a nagy produkciókhoz (ha valaki jártas a tévés sorozatokban: Arrow, Supernatural, Fringe, stb.) és vissza is hívtak, nem egy, nem kettő.


Mindenki első kérdése az volt, hogy tagja vagyok-e a DGC-nek? Directors Guild of Canada. Mert ők nagyon szeretnének alkalmazni engem, de csak olyan embert vehetnek fel, aki tag. Hát nem kellett kétszer mondani, elmentem a DGC-hez, hogy nekem tagság kell, nem érdekel, mennyibe kerül, mennyi idő, kell.


Nos, ők közölték, hogy DGC tagságot csak és kizárólag kanadai állampolgár kaphat. Ez egy jó nagy pofon volt, hiszen mikor a vízumomat kértem, DIREKT megkérdeztem a bevándorlási hivatalt, hogy ezzel a vízummal ugye bármilyen munkát elvállalhatok, mert nem akarom pincérnőként végezni. És ők azt mondták, persze.


Nem erre gyűjtöttem


Nos, így az amerikai produkciók ki lettek lőve, se Arrow, se Supernatural, se Fringe... mentem a helyi produkciókhoz (sokkal kisebb, sokkal kevesebb pénz, de jobbhíján). Kilencven százalékban azért nem vettek fel, mert nem volt jogsim. Irodai munkára! HAH... A maradék 10% pedig nyíltan közölte, hogy inkább kanadait alkalmazna.


Négy hónap angol tanulás után úgy éreztem kissé átvertek. Nem erre gyűjtöttem egy évet, és nem erre akartam elkölteni az összes megtakarított pénzemet, így úgy döntöttem, nem maradok Kanadában, inkább lelépek.


Gondoltam, visszaköltözöm Los Angelesbe, az már úgy sincs olyan messze Vancouver-től. De ahhoz szükségem volt a jogsimra, hiszen LA-ben kocsi nélkül élni sincs esélyed, nem hogy dolgozni.


Így bementem a ICBC-be, hogy visszakérjem a jogsimat, hiszen azt elvették, mikor meghúztak a vizsgán. Viszont azt mondták, nem adják vissza, amíg fel nem mutatok egy Magyarországra szóló repjegyet.


Hát arra már nem volt pénzem, hogy vegyek egy felesleges repjegyet, amit nyilván nem akarok felhasználni, ezért a magyar konzulátushoz fordultam segítségért. Ügyfélfogadási időben senki nem volt az irodában.


Próbáltam őket felhívni telefonon, de nem vették fel. Írtam e-mailt, amire soha nem kaptam választ. Ennyit a vancouveri magyar konzulátusról. Rohadt nagy segítség.


Zokogni kezdtem


Végül is úgy döntöttem, elmegyek vizsgázni, az még mindig olcsóbb, mint egy repjegy, sőt, előtte vettem egy óra gyakorlást, gondolván majd az oktató elmondja, mire kell figyelnem.


Jó is volt az oktató, el is mondta, úgy gondoltam, sikerülhet. Csakhogy a nő, akitől kölcsönkértem a kocsit a vizsgára (osztálytársam), 1 órát késett a kocsival. Így az ICBC-ben már úgy fogadtak, hogy szívességet tettek vele, hogy egyáltalán vizsgázhatok aznap. Esélyem nem volt átmenni. Meg is húztak...


Ekkor már eltörött a mécses, és zokogni kezdtem, így a vizsgabiztos mutatott némi empátiát, és megkérdezte, mi bajom van. Hát elmeséltem az egész problémát, ő meg tök meglepődött, mert ő úgy tudja, hogy a jogsit vissza kell kapnom, ha elhagyom az országot.


Felhívta egy ismerősét


Gyorsan fel is hívta az ismerősét a központi ICBC-ben, aki biztosította róla, hogy visszakapom a jogsimat, ha bemegyek, és megkeresem név szerint őt. Hát bementem... egy formanyomtatványt kellett aláírnom, „igazolom, hogy elhagyom az országot", és visszakaptam a jogsit.


Csak felmerült bennem a kérdés, ha ez ennyire egyszerű, akkor legutóbb miért mondta az ügyfélszolgálatos, meg annak a főnöke, hogy a törvény szerint nem adhatják vissza....???


Felmondtam az albérletem, amivel szintén volt egy kis gond, mivel hó 5-én akartam elmenni, de a manager azt mondta, amit hó 1-én kifizetek arra a hónapra, azt nem adhatja vissza, tök mindegy, mikor lépek le, azt a hónapot ki kell fizetnem.


Remek, a motel 5 napra annyiba kerülne, mint az egész havi lakbér, nem opció... kereshettem valakit, aki befogad kanapéra.


Másfél év a semmiért


Végül is eljutottam Los Angelesbe, de olyan hihetetlenül kevés pénzzel, hogy az már-már rémisztő. És az már amúgy is egy másik történet. Kanadáról csak ennyit akartam. Mert nagyon nehéz feldolgoznom, hogy átvertek, méghozzá állami szinten.


Másfél évet dobtam el az életemből a semmiért, holott az elején közölhették volna, hogy ezzel a vízummal a popómat törölhetem odakint. Próbálom újra és újra átgondolni, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, de csak annyira jutok, hogy eleve LA-be kellett volna mennem, ennyi pénzzel feketén is el lettem volna 1 évet. Ahelyett, hogy kanadai zsebekbe tömködöm a pénzt."
 
C

CanadaHun

Vendég
Sok sok hiba tortent, az elsotol az utolso lepesig. Azert mert szeretne egy nagy canadai cegel dolgozni sok penzert, csak eppen a ceget felejtette el megkerdezni vesznek e fel es milyen feltetelekkel. Maga a jogsi szerzes nem tartozik itt a nehezen megszerezheto kategoriaba.Az iternet vilagaban sokkal de sokkal jobban kell tajekozodni ha valaki elindul otthonrol.
 

Cbr krisz

Állandó Tag
Állandó Tag
bubu;3615823 írta:
Latod ha "menekeult kent jottel volna" talan minden bejott volna!:p
Szia én azt szeretném megkérdezni tőled ,hogy te kint élsz kanadába , mert ha igen akkor esetleg pár kérdésel fordulnék hozzád ha nem lenne számodra nagy teher válaszodat előre is kösszi szia :)
 

Cbr krisz

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia én azt szeretném megkérdezni tőled ,hogy te kint élsz kanadába , mert ha igen akkor esetleg pár kérdéssel fordulnék hozzád ha nem lenne tul nagy teher bubu kösszi szia
 

Taligan

Állandó Tag
Állandó Tag
" ... Aztán elérkezett a nap, és én elindultam, mindent tökéletesen megtervezve. ..."
Pont a tervezes es a kello informaciok hianya riaszto, ez azert elkepeszto mert a cikkiro mar jart az Ujvilagban s kellene tudja hogy mennyi minden mas itt mint Europaban v/ Mo-n. Nem mondom hogy konnyu infot talalni mert nekem sem ment Mo-rol 5 evvel ezelott ...
Viszont az onsajnalat nem segit. El kellene szakadni anyuci szoknyaja mellol ! Ha nincs filmes munka akkor legyen jo a pincerkedes is ...
Jobb lett volna befizetni egy 2 eves kepzesre mint egy gyenge kis course-ra ... 2 ev alatt mar el lehet inditani a letelepedest ...
 
C

CanadaHun

Vendég
Az sem fer, ha kint elo magyarokat pellengere allitja. Nem mehetunk ki a reptere tablaval a kezunkbe "Ide magyarok",nyilvan a kijovonek kell megkeresni a az itt elo magyarokat, es nem nekunk felkutatni ki az akinek tudunk segiteni. Vancouverben is van magyar kozosseg magyar haz ,magyar teplom iskola, delicates stb ahol sok magyarral lehet talalkozni.
Az biztos hogy abban nem tudnak segiteni hogy elhelyezek egy nagyon jol fizeto filmes allasba. Ezt meg az indulas elott kellett volna leleveleznie a filmes ceggel, hogy o az a nagytudasu es gyakorlattal rendelkezo akire feltetlen szuksege van ennek a cegnek. 1-2 eves varakozas es elokeszulet amit sok kijovo vegig jar, o ezt barbatrukkel akarta megkerulni es hogy nem sikerult mindneki hibas csak o nem. Elment 10-20 ezer dolcsi erre a kirandulasra.
Egyetemistak sokasaga el es tartsa fent magat pincer allasbol. NAgyon sokan ingyen dolgoznak ,hogy itten gyakorlatot szerezenek, ezek szerint errol sem hallott , pedig enelkul a resume nem igen nez ki jol.
 

campona

Állandó Tag
Állandó Tag
Holgyem/Uram,
Tokeletes egyetertek Onnel, fatalis tevedesek(becsapasok) sorozata tortent, es tudni velem az "elkovetot" is. Sot, azt is tudom, hogy hol van?
Otthon a furdoszobai tukorben megtalalja... ez a hozzaszolasom NEM az On bosszantasara szuletett, hanem azert, hogy felhivjam a kedves figyelmet arra, hogy sikerult a legalis, kanadai torekveset, egy minden alapot nelkulozo fantazia-vilaggal osszekeverni.
Lepesrol-lepesre "eltevedt"... volna meg tovabb is a "mondokam", de ugorjunk a gondolat vegere...
Kanada NAGYON MAAAAAAAAAAAS!!!
Ha ezt elore nem ismerte fel, nem szabad csodalkozni a kudarcon se'.
Minden jot kivanok a tavoli Kaliforniaban!
Campona
 

Anettdancso

Új tag
Hűha ,engem sikerült picit megijesztened. Én Toronto-ba készülök a pici fiammal és a férjemmel 2014 Szeptemberétől. Én is nagyon alaposan szervezem a kiköltözést, mondjuk én ösztöndíjas fogorvostan hallgatóként mennék ki és ott szeretném befejezni az egyetemet,a férjem pedig ha minden igaz tanít majd.
Kicsit ijesztő amiket írsz,azért remélem,hogy a reagáló feleknek is nagy rálátásuk van. AZ elején USA-ba szerettem volna,hogy bekerüljek egy programba,de miután Toronto-ból szimpatikusabb és reálisabb ajánlatot kaptam,így úgy éreztem,hogy járhatóbb. Remélem velem nem esnek meg ilyen kellemetlenségek. :S Minden jót kívánok neked! Remélem megoldódnak a gondjaid! Üdv,
 
C

CanadaHun

Vendég
Sok infot talalsz a bevandorlasi topicban. Lakas berles ,jogsi, iskola, ovoda kocsi vasarlas, biztositas. Kozlekedesrol stb.
 

ideirhatsz123

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Honfitarsam,

Nagyon megerintett a torteneted, mar csak azert is, mert eros deja-vu erzesem tamadt a tortenetedet olvasva :) a sajat kezdeti nehezsegeimet ideztem ujra fel. Fel a fejjel! Lesz meg ennel sokkal-sokkal jobb es utolag minden atelt nehezseg atertekelodik majd, a megszerzett tapasztalat megerosit, es vhogy ez az eletszakasz is majd megtalalja a helyet az eletedben, utolag igazolast nyer. Sajnos akar onhibajan kivul is, ennel sokkal nagyobb bonyodalmakba is kerulhet az ember egyedul egy idegen orszagban. Tobb europai es amerikai nagyvarosban eltem mar. Nagyon fontos az elozetes infogyujtes, minden forumrol, de figyelembe kell venni, h a legtobb viszonylag konnyen hozzaferheto info vagy mar elavult, vagy csak reszben ill. egyaltalan nem igaz. A helyszinen kell improvizalni :) Nem is kell ahhoz messzire menni, hogy illogikus elethelyzetekkel kelljen megbirkoznia az embernek. Nekem pl. visszatero kihivasom volt az europai nagyvarosokban, hogy amig nincsen minimum 3 honapos munkaviszonyom, addig nem vehetek ki normalis albit es amig nincs allando lakcimem, nevre szolo kozuzemi szamlakkal, berleti szerzodessel bizonyitva, addig nem adnak munkat :) lehetett akarmennyi tartalek penzem, nem szamitott. Erre is szamos megoldasi lehetoseg van, egy alkalommal en pl. egy idos nenit kezdtem el gondozni es hozza koltoztem be ideiglenesen, pedig nekem se ez a profilom (termeszettudomanyos Phd fokozatom van) megis szep emlek az a rovid idoszak, amit a nenivel toltottem. Eleinte en is abba a hibaba estem, hogy tulsagosan alkalmazkodo voltam, ha vmi nehezseggel talalkoztam, elfogadtam, hogy mashogy kell megprobalni elerni a celomat. Rengeteg megalaztatast kellett elviselnem ahhoz, hogy kicsit jobban kialljak magamert. Nyilvan nem kezdi el verni az asztalt az ember egy idegen orszagban az ICBC-ben, de a mostani tapasztalatommal mar udvariasan kozolnem veluk, hogy minden lehetseges forumon mindent meg fogok azert tenni, a vegletekig el fogok menni, hogy visszakapjam a jogsimat, mert nincs olyan jogszabaly ervenyben, ami megakadalyozna a kiadasat. Es valoban mindenhova segitsegert fordulnek, a felugyeleti szervuktol elkezdve a konzulatusig, kozben allandoan e-mailben es telefonon erdeklodnek az ICBC-nel, hogy hogy all az ugyem. Azert ezt a peldat emeltem ki a tortentbol, mert szamomra ez volt a legfelhaboritobb. En nem ertek egyet azzal a hozzaszolassal, hogy a filmes cegekkel elore le kellett volna levelezni az allast, mert magyar allampolgarkent nem is Kanadaban elve, legjobb esetben is csak egy elutasito levelre lehetett volna szamitani. De ha vki ott el, nem lehetetlen bekerulni, attol fuggoen, hogy eppen hogy alalkulnak a dolgok, allandoan merlegelni kell, hogy megeri-e a raforditott energiat, idot, vagy mashol kell probalkozni. Ahogy olvastam a tortenetet, ereztem, hogy a vagy nagyon eros, a tehetseg is megvan. Sok ferfi sem birna ki ennyi nehezseget, mint amennyin Te nokent egyedul keresztulmentel. Semmikepp ne szegje kedvedet ez a kaland, megerosodott hittel torj a celod fele! Nagyon-nagyon sok sikert kivanok! kiss
 
C

CanadaHun

Vendég
Termeszetesen nagyon nehez Mo rol munkat talalni, de a feltetelekrol erdeklodott volna ...........akkor nem olyan cegre tette volna fel a kiutazast, amihez minimum allampolgarsag kell.
Ami nem megszerezheto par honap alatt. A jogsi szerzes minden infoval fent van a netten. Diplomaval es nyelvtudassal nem kellenek ezek a felresikerulheto probalkozasok ,mert hivatalosan be lehet vandorolni Canadaba.
 

sarij

Állandó Tag
Állandó Tag
Együtt érzek veled! Sok fafejű bürokrata van szerte a világon, akár itthon is maradhattál volna...
 

eratera

Állandó Tag
Állandó Tag
Én igazán sajnálom.Nem saját tapasztalatból,én gyáva vagyok ugrani az ismeretlenbe, de rokonaim, ismerőseim vannak kint, nekik bejött, bár az is igaz, hogy magyar segítséggel.
 

bubu

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyet tudok mondani, hogy aki "Szerszam Keszito vagy Esztergalyos (CNC) annak konnyu mert
nagyon konnyen talal munkat, jo oraberer, meg rokon sem kell, mert nagyon keresett.
 
Oldal tetejére