Hírek Állnak a magyar kamionok, mert nincs sofőr, a 800 ezres fizetés sem vonzó

Kimagasló jövedelem ellenére sem jelentkeznek a fiatalok sofőrnek – panaszolta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese.

„Az általános tapasztalat szerint a megbízók teljesen lekötötték a közúti fuvarcégek kapacitásait, a teljesítés növelését az esetek többségében a gépkocsivezető-hiány korlátozza, és nem az, hogy nincs elég fuvarozóeszköz” – mondta a VG-nek Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) megbízott főtitkárhelyettese. A járművek 5-10 százaléka áll, elsősorban a munkaerőhiány miatt.

A szakma vonzóbbá tétele érdekében a havi 700-800 ezer forintos nemzetközi gépkocsivezetői jövedelmeket már nincs hová emelni, mivel a nagyobb béreket a fuvardíjak nem fedeznék. A további béremelés következménye a jelentős drágulás vagy áruhiány lenne.
Árvay Tivadar szerint az elsődleges probléma a szakterület elöregedése, ezen belül is az utánpótlás hiánya. A közúti árufuvarozásban dolgozók 40 százaléka idősebb 50 évesnél, 12 százalékuk 60-nál is, a fiatalokat pedig a kimagasló jövedelem ellenére is távol tartja az, hogy nem vonzók a körülmények: egy-két hetet távol kell lenni otthonról, a fel- és lerakóhelyeken gyakran hosszú órákat is várakozni kell, a mosdó és az idő eltöltését megkönnyítő szociális létesítmények pedig hiányoznak.

Ráadásul, ha a gépkocsivezető nem akar fél napot várni, gyakran olyan munkát kénytelen végezni, ami nem kötelessége, nincs rá képesítése és jogosultsága sem. Mégis vállalja, mert a meglátogatott logisztikai egységnél kevés a rakodó szakmunkás.
Árvay Tivadar attól tart, hogy nagyon rövid időn belül olyan helyzet alakul ki, mint tavaly ősszel Nagy-Britanniában, amikor a sofőrhiány következményeit megérezte az egész ellátási lánc, a termelőüzemektől a boltokig. A helyzet javítását nehezíti a rakodóhelyeket sújtó szakmunkáshiány. Márpedig ha tíz helyett csak hat targoncás dolgozik, felborul a rakodási rend.

camion.jpg
 
"Súlyosbíthatja a sofőrhiányt, hogy külföldön még lakhatással együtt is kb. duplaannyit lehet keresni kamionosként, mint Magyarországon."

Van itt vállalkozó szellemű? :)

Csak az a baj, hogy ennek az összeállt ellenzéknek nincs más programja, mint az O1G. Az emberek nem hülyék, nem fognak idiótákra szavazni. Én is szavaznék szívesen másra, ha lenne a jelenlegi kormánynak alternatívája. De egyszerűen nincs. Az egybesült ellenzék minden prominense, egytől-egyig úgy néz ki, úgy viselkedik, mint egy komplett idióta. Komolyan mondom, mintha a bezárt OPNI-ból szalajtották volna az összeset. Tegnap is amit műveltek azon a sajtótájékoztatón.... Röhejesek.
Ez nem igaz Jó szakembereik vannak
És jó terveik
Már a Jobbiknál megfigyeltem még az összefogás előtt
Szakpolitikusaik jók
Ha nem jó érzésed van, az azért van, mert nem azokra figyeltél.
Az összképben pedig nem azok vannak elől, hanem a nyilatkozók
a nyilatkozó politikus eleve kissé önimádó és nagyot akar mondani
És még ebből is média válogatás lesz.
És kiforgatás után jut el hozzád

az meg a választási cirkusz.
A Dobrev Klára is Jó szakember.
Ő is célpontban van
Hogy a kormánynál ki most ezer médián át elhitet veled valamit.
Akár az ellenzék jelzőzésével
Ez a kép került beléd
A kormányunknál, csak jobb jöhet
Mert a nem kormányzásnál még egy kezdő is jobb.
Bármely területet vesszük
Gazdálkodása ajándék pénzre épül
Nem saját magunk megtermelt pénzre
Az ajándék pénz elköltése pedig olyan rendetlen kapkodó.
Mikor kit juttat vagyonhoz.
És presztizsre megy el a legtöbb pénz.
Minden embert mi érint jobban?
Az oktatás vagy a sport?
az ellenzéknél olvashatod az oktatás nem eliteknek kell csinálni, hanem minden polgárt hozzájuttatni.
Vége lesz a közpénzből létesített magánná váó elitiskoláknak ahol megfizetni a díjat csak az új arisztokrácia tudja.
annyi állami pénzből amit oda játszottak az ország 95 %-nak iskoláját fel lehet javítani és megfizetett tanári kart tartani
Ezt csak akkor ellenzed
Ha magad is az új arisztokrácia körébe tartozol.

Ha átlag állampolgár vagy azt kívánod ami az átlag magyar polgárnak jó.
Nos az ellenzéki program az olyan hogy a nemzet átlag fiainak is tesz
 
Utoljára módosítva:
Előzőhöz a Kormány miként milyen tehetségekkel kormányoz (vagy nem)
Emberekkel kapcsolatos minisztérium EMMI
(egészség, oktatás, kultura) Kasler, Rétvári
Kaslerről mindenki tudja milyen alkalmatlanságokat tett a pandémia terén
Rétvári szintén egy komisszár
Dr. Maruzsa Zoltán oktatása ügyi terület.Nincs előtérben tevékenységének minőségét.Csak az általános oktatási képen át tudjuk lemérni
Dr. Horváth Ildikó-ról nem tudok alkalmatlanságot de csak egy önállótlan bábja a nagyon fontos egészségügynek
Ide jegyzem meg
Az új kormány felelős önálló egészségügyi minisztériumot akar
De hiányzik oktatási minisztérium is
Mindent szétválasztani, ami most Kaslerhez tartozik.
Legyenek önállóan felelősére vonhatók a közvetlen területekért
Továbbá meg kell említeni alkalmatlanságért a tüske-böki oltás beszerzőt: Szijjártó Péter-t
Ki kiváló dumagép volt mint személyes szóvivője Orbánnak
De külügy miniszterként gazdasági kapcsolatokért felelősként
Már nem csúcs, csak sumák bundázó
A külügy minisztérium lezüllesztése a diplomata kar kirúgása hiba volt
Ezt a Külügyminisztériumi feladatokat a Szíjártó nem jól látja el nem is egy diplomata kell (ő nem is az)
Jobban értenék a szomszéd államokkal való beszédet.
A sok elveszett szakági minisztériumok a szakemberek hiánya azok felelőssé tétele
Ez kell főleg, hogy bárki jobban kormányozzon mint Orbán rezsim
Megszűnne az ötletelő irányváltási cikk cakkok
Kiszámítható egyenletes fejlődés jöhetne
Ehhez kell országgyűlés választott kormány és csak utána megfelelő miniszterelnök kiválasztása aki megteszi
Mi is a Miniszterelnök feladata?
Talán az irány közös meghatározása után annak végrehajtásáért felelős kivitelező.
De a munkát a részleteket nem ő végzi.
Hanem a szakminisztériumok kik az országgyűlésnek is épp úgy felelősek számom kérhetők leválthatók.
Nem csak miniszterelnök által

Megszűnhet a kegyelti szerviensi agy nélküli bábrendszer
Akik csak média kommunikátorként vannak most használva.
Nem szakmaiság szerint.
Bár most épp a legfontosabb a média kommunikátorúság
Ebben kiváló valóban a rezsim
Igen kiváló, de káros (az egészre) a Habony Árpád és Rogán Antal
Igazán mindent lehengerlő médiát és kommunikációt voltak képesek felépíteni
Aminek a neve lehetne propaganda minisztérium
Önfényező képessége, a rendszernek kiváló
 
Utoljára módosítva:
Igen igazad van önkéntes és ingyenes bérmunkás(ezek a egyszavas pocskondiázó trollok)
Ezt onnan tudni hogy üzenetében semmi se volt csupán az az egy mondatos kiadott leszólás, képességet el nem ismerő állami mondat "bohócok"
De azért szavazna Orbán ellen odabiggyesztés az is azért hogy mutassa ő nem Orbán kapca (pedig akinek nincs odafigyelő és kiértékelő képessége) végig tanulmányozni az ellenzéki programot az csak Orbán kapca, ha nem tud mást mondani rá, csak kiadottat!!!:dr_24:
 
Utoljára módosítva:
Azt azért elfelejtik, hogy egy nemzetközi árufuvarozó engedély vagy licensz nem két forint egy kamionvezetőnek. Nekem is van kamionos ismerősöm. Hollandiától Moszkváig ingáznak, keres sokat, de sokban is vannak az engedélyek.
Ezeket az engedélyeket nem a fuvarozó cégnek kell biztosítani? A sofőrnek nem elég egy C+E kategóriás jogosítvány meg egy útlevél?
 
Hat igen. A pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban. Szükség van elégedett tanárokra. Az ő kezükben van a jövő generáció művelése.
Mennyit keresnek? Elvégre egy minimálbérért dolgozó svájci árufeltöltő kb. 4000 svájci frankot keres.
A nagytudásu, felkészült magyar pedagógusok is biztosan könnyen találnak állást svájcban elvégre rengeteg külföldi dolgozik arrafelé.
 
Az óvodapedagógusok keresettek, ők könnyedén el tudnak helyezkedni gondolom Svájcban is (Bajorországban tárt kapukkal várják őket, hiány van belőlük is).
Magyarországon szerzett tanári, tanítói diplomának nem sok hasznát veszi, még óvodában sem tud elhelyezkedni vele, nemhogy iskolában tanítóként vagy tanárként.
 
Még az is érdekes lenne egy svájci pedagógus például a svájci minimálbér dupláját vagy hátomszorosát kapja ... tehát mit jelent, hogy "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban" keres úgy 12000 svájci frankot havonta? Ennyiért talán már érdemes lenne elismertetni a diplomákat, letenni a különbözeti vizsgákat.
 
Még az is érdekes lenne egy svájci pedagógus például a svájci minimálbér dupláját vagy hátomszorosát kapja ... tehát mit jelent, hogy "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban" keres úgy 12000 svájci frankot havonta?
Az a "nagyon jól keresés" mindig relatív.
Van, aki az ápolónők, rendőrök fizetését is sokallja, de beállni közéjük és húzni az igát ennek ellenére nem akar.
 
Mennyit keresnek? Elvégre egy minimálbérért dolgozó svájci árufeltöltő kb. 4000 svájci frankot keres.
A nagytudásu, felkészült magyar pedagógusok is biztosan könnyen találnak állást svájcban elvégre rengeteg külföldi dolgozik arrafelé.
Az állami iskolákban tartományonként, sőt városonként van eltérés. Na meg milyen fokozatú suli. Zürich városában a legtöbbet, de itt a legdrágább az élet.
Zürichben bruttó 86.500 a kezdő. A maximum 133.000 Frank.

Mint olvastam, jóformán csak svájci tanárok tanítanak az itteni sulikban. A három
56-os magyar tanár ismerősöm itt végezte a főiskolát.

Feltöltő, jól betanult segédmunkások, raktárosok, a szupermarketteknél 43.500 - 83.200 bruttó
a fizetésük.
 
Még az is érdekes lenne egy svájci pedagógus például a svájci minimálbér dupláját vagy hátomszorosát kapja ... tehát mit jelent, hogy "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban" keres úgy 12000 svájci frankot havonta? Ennyiért talán már érdemes lenne elismertetni a diplomákat, letenni a különbözeti vizsgákat.
Svájcban órabérben van megadva a minimálbér, ami 19.90 Frank
 
Utoljára módosítva:
Még az is érdekes lenne egy svájci pedagógus például a svájci minimálbér dupláját vagy hátomszorosát kapja ... tehát mit jelent, hogy "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban" keres úgy 12000 svájci frankot havonta? Ennyiért talán már érdemes lenne elismertetni a diplomákat, letenni a különbözeti vizsgákat.
Gondolom, külföldöi tanárnak kellene az ország kultúráját is ismerni, érezni, még akkor is ha "csak" matematika tanár.
Német Svájcban még itt van a nyelvprobléma is. A tanítás "írott németül" történik de ha a gyerekek kezdenek, jóformán csak dialektet beszélnek.
A tanárnak mind a kettőt kell beszélnie. Felnőttként a "Schwitzerdütsch" nyelvet megtanulni lehetetlen.
Az itt élő német vendégmunkások képtelenek rá. Jóformán minden tartományban másképpen beszélik.
 
Az állami iskolákban tartományonként, sőt városonként van eltérés. Na meg milyen fokozatú suli. Zürich városában a legtöbbet, de itt a legdrágább az élet.
Zürichben bruttó 86.500 a kezdő. A maximum 133.000 Frank.

Feltöltő, jól betanult segédmunkások, raktárosok, a szupermarketteknél 43.500 - 83.200 bruttó
a fizetésük.
Tehát nem keresi meg a dupláját sem mint egy segédmunkás? Akkor miért csodálkozunk a hazai viszonyokon?
A többi svájci különlegesség is lényegtelen a magyarországi tanárok szempontjából, elvégre Spanyolországba se tanitani mennek, hanem epret szedni, ha többet akarnak keresni.
 
Utoljára módosítva:
Tehát nem keresi meg a dupláját sem mint egy segédmunkás? Akkor miért csodálkozunk a hazai viszonyokon?
A többi svájci különlegesség is lényegtelen a magyarországi tanárok szempontjából, elvégre Spanyolországba se tanitani mennek, ha többet akarnak keresni.
Min csodálkozol?
 
Min csodálkozol?
Azon, hogy állítod: "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban. Szükség van elégedett tanárokra. "
.... háááát nem tudom mekkora boldogság egy svájci tanárnak a mininimálbér dupláját keresni vagy annyit keresni mint egy árufeltöltő. Pont olyan a helyzetük mint a magyarországi sorstársaiknak.
 
Ha visszajövök elmondom neked miért nem boldogtalanabb egy svájci tanár, mint egy magyar. :)

El kell mennem bevásárolni és friss levegőt szívni a tópartra. A kétnapos cudar időt után végre süt a nap.
A balkonomról nézve:

IMG_1009.jpg
 
Azon, hogy állítod: "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban. Szükség van elégedett tanárokra. "
.... háááát nem tudom mekkora boldogság egy svájci tanárnak a mininimálbér dupláját keresni vagy annyit keresni mint egy árufeltöltő. Pont olyan a helyzetük mint a magyarországi sorstársaiknak.
Mindig ez a másik biztosan jobban él mint mi....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

manjuscha wrote on QueenMia's profile.
Guten Morgen, könnten Sie mir bitte auch TELC B1 schicken? [email protected]
Sziasztok! Tudnátok segíteni? A Project Explore 2 tesztjeit keresem. Köszönöm szépen :)
Eia wrote on Malinák Irén's profile.
Andara wrote on Asil's profile.
Kedves Asil!

Esetleg a Juliette Párizsban nincs meg véletlenül.
Előre is köszönöm.

Andara
keresztúr wrote on Maxell Miklós's profile.
Szia, ez a régi könyv 1994-es, ha érdekel, innen le lehet tölteni:

Statisztikák

Témák
37,184
Üzenet
4,560,442
Tagok
600,601
Legújabb tagunk
Balassa Gábor
Oldal tetejére