Hírek Ámokfutásra készül az Orbán-kormány – Keményen nekimentek Pintér egészségügyi reformjának

A Jobbik szerint a benyújtott átalakítás vesztese összességében a fideszesek által felépített magánegészségügy kivételével az egész ország lesz. Betegek, orvosok, ápolók, védőnők.

Amellett több száz háziorvosi ügyeletet szüntet meg lépésről lépésre a kormány. Sőt, a Miniszterelnök korábbi, a dolgozókkal született megállapodását is felrúgja, amelyben azt ígérte, hogy a dolgozók bére nem csökkeni, csak emelkedni fog.

Az előző napok hírei igaznak bizonyultak, ugyanis olyan, az egészségügyet érintő átalakításba kezd a kormány, amelynek a vesztesei a betegek és a dolgozók lesznek. A kormány ennek keretében végeláthatatlan utazgatásra kényszeríti a dolgozókat, akik egy megyén belül akár 3 órás távolságra is átvezényelhetők lesznek lakóhelyükről.

- írta Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője, egészségügyi szakpolitikusa szerda reggeli közleményében.

A politikus szerint ugyanis egy új szabályozás lehetővé fogja tenni, hogy az egészségügyi dolgozók fizetése akár 20%-kal csökkenjen. Elképesztő, hogy 21%-os infláció, a kormány okozta gazdasági válság és soha nem látott élelmiszerárak idején a kormány 20%-nyi fizetést vegyen el bármilyen dolgozótól. Ezzel egy év alatt 2 havi fizetést (12. és 11. havi fizetést) vesz majd el az orvosoktól és a szakdolgozóktól a kormány.

A Jobbik elutasítja ezt a szakmával sem egyeztetett és a szakma támogatását sem bíró ámokfutást, mert mint konzervatív párt olyan egészségügyet építenénk, amelyben az erős állami ellátásban tisztességesen fizetett orvosok, szakdolgozók egymással és az önkormányzatokkal partnerségben végeznék a munkájukat, a betegek gyógyítása érdekében"

- tette hozzá Lukács.

Ahogy arról a 24.hu beszámolt, kedd éjszaka több törvénycsomagot is benyújtott a kormányzat. Ezek egyike az egészségügyi törvényt alakítja át, az egészségügyi ellátórendszer szinte minden szegmenség érintve.

1668623181300.png
 
Ha jon akkor Dobrev jon es nem Gyurcsany hisz ezerszer nyilatkozta hogy nem vallal kormany poziciot, csak frakcio vezeto lesz a Dk-nak ha eltunik Orban.
Szoval csak az igazat.
A propagandat ugy nyelik otthon mint a kacsa a nokedlit. Orban tart a GY.F.-tol ezert nem mulik nap hogy ne emlegetne hazugsagokkal.
Hiveit eteti es azok beveszik 12 ev utan is ,meg akkor is ha szaguldo inflacio 20% felett az elelmiszer 40% felett az energiarol nem beszelve mindez a GYurcsany hibaja. Ezert marad a nyakatokon egy skizofen pali orokre.
Nem beszelve milliokat milliardokat szor szet a hiveinek , GYor, Fot es meg ki tudja hany fidesznyik kap 5 millios jutalmat.
MZP 2.5 milliarddal gazdalkodott megis megbukott, Momentumos ugy koszon kitartas, a tobbi jo ha az 5%-ot megugorja.
Gy.F a semmibol epitette fel a DK komoly ellenszellel es milliardos adomanyok nelkul. A tobbiek miert nem epitettek fel a sajat partjukat? Ki tartotta oket vissza?
Hadhazyt leutotte az LMP kollegaja bunyoval lehet ervenyt szerezni egy gyozni akaro partnak?
En nem eltem otthon Gy .F. kormanyzasanal de latogatoba Edesanyam betegsege miatt honapokat voltam otthon, es akkor ervenyben volt a 300FT ill. 600 fT korhazi dij, sokan pruszkoltek ma szazezreket milliokat kifizetnek szo nelkul.

Szerinted ki johet ha nem a legnagyobb ellenzeki part?
Például a Mi Hazánk Mozgalom Toroczkaival az élén, aki 2006-ban is már támogatta a OV-t. Mert OV "lemond", de egyből kinevezi az utódját és az Országgyűlés bólogatni fog.
Ezzel nem a Fidesz vezeti az államot, hanem egy csicska-párt. Cseberből vödörbe. Ezzel csak a név változik, de minden marad a régiben.
Csak ne legyen igazam!
 
A legújabb: támogatjuk a határon túliakat - ami ellen nincs semmi kifogásom, amennyiben támogatnák a határon belülieket is. Olvasom, hogy egy millió forint kellene ahhoz, hogy értelmi sérült gyerekeket az iskolába elvihessenek. Olvasom, hogy három milliárdot kapott Rogán a magyar bor népszerűsítésére. NER pajti nyilván nem ismeri a mondást, hogy jó bornak nem kell cégér.
És a hazugságok csak dőlnek... Orbán újabban közölte, hogy ő nem szavazta meg a szankciókat. Erre beadtak egy interjút, ami kicsit korábban készült, Navracsiccsal, aki közölte, hogy természetesen megszavaztuk a szankciókat, azok csak akkor léphetnek érvénybe, ha mindegyik tagállam elfogadja őket. Na, ki hazudik? Ki?
Nincs pénz a tanárok bérének rendezésére? Mindenre van, amire Orbán akarja, stadiongyepre, uszodákra, versenysportra... A fiataljaink pénteken is kinn fagyoskodtak, élőláncot álltak, vonultak, Orbánék le se sz...ják őket. Miért is tennék? Ezek a fiatalok okosabbak annál, semhogy itt maradjanak, és ellenük szavazzanak majd, ezek a fiatalok külföldre mennek, ott házasodnak majd, ott szülnek gyerekeket, és ott megtalálják a boldogulásukat, mert itthon csak a szolganemzet marad. Szilágyi Ákost annak idején kigolyózták, amikor valami olyat mondott, hogy szolgalelkűek vagyunk, de úgy tűnik, a jövő őt fogja igazolni.
Most éppen tovább lopják a Balaton partot is. Nincs megállás, határ a csillagos ég!
A fideszes alkotmánybíróság kimondja, hogy az MTA intézményeinek elvétele alkotmánysértő volt. És? Semmi nem történik. Egyáltalán minek van AB?
 
de látványosan 1989-óta rohad az egész.

Igen, azóta inkább. Lett volna lehetőség változtatni. A fidesz populizmusa győzött ott is. Mondjuk nem is volt rendesen előkészítve és túl gyorsan akarták áttolni. Pedig meg kell reformálni az egészségügyet, de nem így.

Évek óta vezetünk az öngyilkossági versenyben.

Pedig a Kádár-rendszer óta sokat javult. Akkor volt az igazi mélypont. A 70-es évek közepétől a rendszerváltásig 4-5 ezer ember évente. Akkor világelsők voltunk. Most 1600 körül van. A Covid rádobott egy 10%-ot.
Feltételezem, hogy a többi posztszoci országban is javult az arány, tehát összességében sokat előre nem léptünk. Előkelően szar helyen vagyunk, igen.
 
Az megvan, hogy a fideszes választók fele azt hiszi, hogy Viktorék nem szavazták meg a szankciókat?

Szerinted az átlag fideszes v. bármilyen másik választópolgár EU-s oldalakat fog szemlézgetni? Nem jellemző. Pedig magyarul is olvasható az anyagok nagy része.

És nem hiszem, hogy a fideszesek valaha is felébrednek. Senki sem látja be szívesen, hogy ostoba volt, rosszul döntött, hagyta magát megvezetni.

Ez így van, de ez minden szektára igaz. Alattvalónak az létezik, amit a vezér mond.

Ha Orbán marad, nemsokára mi már nem leszünk se uniós, se NATO tagok, mert biztos kitalálnak valamit, hogy megszabaduljanak tőlünk, az árulóktól, a russzki bérencektől, putyini csatlósoktól.

Amíg a németek vackait szerelgetjük össze, sőt támogatjuk, hogy idetelepüljenek, addig nem dobnak ki.
 
Jajj, csak nehogy Gyurcsány jöjjön...
Ennyi.
Bármit le lehet gyömöszölni a kormány támogatói torkán.
Mivel nincs kritika ( az ellenzéki kifogásokat el bagatellizálják, ellehetetlenítik) simán átmegy a parlamenten. Senki sem mer ellene fellépni .
Bárki jöhet, ha nem narancsos, és nem tolvaj! De szívem szerint majd én döntök és majmokat nem etetek feleslegesen! Aki megüti a mércét szavazhasson, de minden hétvégén, vagy hét közben is esetleg! Svájc! Van alternatíva, más is! De alkotmányozni csak népszavazással, és csak olyanok szavazhatnak akik tudják is miről szavaznak! Ja és börtönbe vágni mindet!
 
Ha ez ilyen egyszerű lenne.
Ki dönti el hogy ki a tolvaj?
Ki üti meg a mércét a szavazáson?
Ki és hogy dönti el hogy a szavazó mennyire van képben a szavazni való témáról?
Ki menjen a börtönbe?
Vagyis ez csak közhelyek sorozata.
 
A legújabb: támogatjuk a határon túliakat - ami ellen nincs semmi kifogásom, amennyiben támogatnák a határon belülieket is. Olvasom, hogy egy millió forint kellene ahhoz, hogy értelmi sérült gyerekeket az iskolába elvihessenek. Olvasom, hogy három milliárdot kapott Rogán a magyar bor népszerűsítésére. NER pajti nyilván nem ismeri a mondást, hogy jó bornak nem kell cégér.
És a hazugságok csak dőlnek... Orbán újabban közölte, hogy ő nem szavazta meg a szankciókat. Erre beadtak egy interjút, ami kicsit korábban készült, Navracsiccsal, aki közölte, hogy természetesen megszavaztuk a szankciókat, azok csak akkor léphetnek érvénybe, ha mindegyik tagállam elfogadja őket. Na, ki hazudik? Ki?
Nincs pénz a tanárok bérének rendezésére? Mindenre van, amire Orbán akarja, stadiongyepre, uszodákra, versenysportra... A fiataljaink pénteken is kinn fagyoskodtak, élőláncot álltak, vonultak, Orbánék le se sz...ják őket. Miért is tennék? Ezek a fiatalok okosabbak annál, semhogy itt maradjanak, és ellenük szavazzanak majd, ezek a fiatalok külföldre mennek, ott házasodnak majd, ott szülnek gyerekeket, és ott megtalálják a boldogulásukat, mert itthon csak a szolganemzet marad. Szilágyi Ákost annak idején kigolyózták, amikor valami olyat mondott, hogy szolgalelkűek vagyunk, de úgy tűnik, a jövő őt fogja igazolni.
Most éppen tovább lopják a Balaton partot is. Nincs megállás, határ a csillagos ég!
A fideszes alkotmánybíróság kimondja, hogy az MTA intézményeinek elvétele alkotmánysértő volt. És? Semmi nem történik. Egyáltalán minek van AB?
Nem olvastad tovább a boros cikket, a bor a kultúránk része! Azaz nem alkoholista a nemzet a kilátástalanságtól, csak kulturálódik! :)))) Azaz lehet hogy a jövőben már a munkahelyeken is taj ..... kulturálódhatunk? :)
 
Ha ez ilyen egyszerű lenne.
Ki dönti el hogy ki a tolvaj?
Ki üti meg a mércét a szavazáson?
Ki és hogy dönti el hogy a szavazó mennyire van képben a szavazni való témáról?
Ki menjen a börtönbe?
Vagyis ez csak közhelyek sorozata.
Adót fizető állampolgár-és nem támogatást kapó! Pár kérdés-no nem a személyekről, hanem hogy épül fel a demokrácia, stb.+ internetes jelentkezés+ néhány aktuális téma! A nyilvános szerződések meg megmutatják ki a tolvaj! Azaz tapasztalatom szerint csak ott van titkolózás, ahol nem tiszta a buli! De mint írtam Svájc így működik, azaz nem közhely, csak át kell ültetni a hazai viszonyokra! De mivel az ottani kantonok ahol a pénzügybe is beleszólást kapnak az emberek még jobb teljesítményt nyújtanak így ezt a verziót erőltetném!
 
Az, hogy az egészségügyi olyan állapotban van, amilyenben, azért nem csak az elmúlt 12 évnek köszönhető. Senkiből nem lesz 12 év alatt orvos, de még diplomás ápoló sem! Arra bizony már az általános iskola első osztályától külön kell készülni, mert ez az oktatási rendszer nemhogy nem támogatja a tehetségesebb tanulókat, hanem visszahúzza azzal, hogy ezeknek a tanulóknak lenne a feladata az egyre nagyobb létszámú, ilyen-olyan tanulási nehézségekkel küzdő diákokat "felhúzni" a saját szintjükre. Ami képtelenség. Inkább azok húzzák vissza őket a saját szintjükre. (már 15-20 éve is lehetetlen küldetés volt (vidéken legalábbis) olyan általános iskolát találni, ahol a tanulási zavarokkal küzdő tanulók száma 20% alatt maradt, gondolom ezen a téren a helyzet azóta csak tovább romlott).
Nem kevés anyagi áldozattal járt, hogy a gyerek magánoktatás keretében megkaphassa mindazt az alapot, amit az általános iskolában kellett volna!
 
...mert ez az oktatási rendszer nemhogy nem támogatja a tehetségesebb tanulókat, hanem visszahúzza azzal, hogy ezeknek a tanulóknak lenne a feladata az egyre nagyobb létszámú, ilyen-olyan tanulási nehézségekkel küzdő diákokat "felhúzni" a saját szintjükre. Ami képtelenség. Inkább azok húzzák vissza őket a saját szintjükre.
A svájciak tudják, hogy az országuk jövője jórészt a gyerekek kiképzésétől függ.

Magyar szülő tapasztalatai svájci iskoláról:

"A differenciált oktatás mennyire jellemző? Ha valaki kiemelkedő vagy jóval gyengébb egy tantárgyban, mire számíthat?

Ez szerencsére több helyen is tetten érhető, ugyanis ha valaki bármilyen irányba kilóg, azt akár év közben is átteszik feljebb vagy lejjebb lévő osztályba. Láttam már nagyon okos gyereket, akin látták, hogy unatkozik, és átrakták egy osztállyal feljebb, ahol az erősségeit még jobban ki tudta domborítani, több kihívás érte. A felső tagozatban már tanulmányi eredménytől függően A, B vagy C csoportokra osztják a gyerekeket, amely mutatja, hogy később ki fog gimnáziumba és szakközépiskolába menni. Még ezeknél az osztályoknál is megvan az átjárhatóság, mert a tantárgyakon belül is vannak 1-es, 2-es, 3-as nívójú csoportok, tehát egy tantárgyat három különböző szinten tanulnak osztályon belül."

gumelig, Magyarországon ez már csak azért sem megoldható, mert a feljebb lévő osztályok is hasonló gondokkal küzdenek. Mindenhol, kivétel nélkül. Nincs külön osztály, vagy iskola a tehetséges vagy legalább normál tempóban haladni képes tanulóknak.
És akkor még csak a tanulási zavarokkal küzdő diákokról beszéltem, a magatartási zavarokkal küzdő diákokról nem. Belőlük egyetlen darab is bőven elég, hogy az egész osztály tanulását, haladását ellehetetlenítse.
 
"A differenciált oktatás mennyire jellemző? Ha valaki kiemelkedő vagy jóval gyengébb egy tantárgyban, mire számíthat?

A felső tagozatban már tanulmányi eredménytől függően A, B vagy C csoportokra osztják a gyerekeket, amely mutatja, hogy később ki fog gimnáziumba és szakközépiskolába menni. Még ezeknél az osztályoknál is megvan az átjárhatóság, mert a tantárgyakon belül is vannak 1-es, 2-es, 3-as nívójú csoportok, tehát egy tantárgyat három különböző szinten tanulnak osztályon belül."
Ilyen csoportokra bontás a gimnáziumban volt, angol nyelvből. Hihetetlenül jó és motiváló volt, mert nem volt kőbe vésett névsora az egyes, 10-10 fős csoportoknak, hanem minden évben szintfelmérő alapján döntötték el, hogy ki melyik csoportba kerül.
 
Szerencsére az én háziorvosom is eltávolításra került,élvezheti a jó kis nyugdíjat 80-egynéhány évesen.Igaz már évek óta bent se volt a rendelőbe csak a pénzt vette fel.Mindent az asszisztensek intéztek.Azokból is az egyik "magát orvosnak képzelő maximum érettségivel" szerencsére nyugdíjba ment a főnökkel együtt! A maradék szakképzett fiatal OKJ 54 ápoló és egy kicsit fiatalabb.... (csak 79-80 éves) doki viszi tovább a stafétát......
Maximum gyógyszer felíratására lehet őket használni,meg talán a jogosítványomat megújítja ha mindketten megérjük!:D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére