Átment a teszten a repülő autó

Olcsó, tiszta és gyors közlekedést ígér a Lilium a városi ingázóknak, arról nem is beszélve, hogy mindezt a világ egyik legmenőbb járművével, egy repülő autóval tervezi megvalósítani.

A német vállalat most jutott túl az első próbarepülésén München közelében, és ha jól haladnak a további tesztekkel, akkor hamarosan ilyen gépek vehetik át a repülőterek és várok közt ingázó taxik munkáját.

A Lilium Jet függőlegesen száll fel, mint egy helikopter, de szárnyakkal halad előre, mint egy repülőgép. Elektromos hajtóműve miatt nem bocsát ki szennyező anyagokat, csendesen suhan az égen.

300 kilométer per óra a végsebessége, és 300 kilométert tud megtenni
A prototípus csak kétüléses, de már elkészült egy ötszemélyes változata is, ezzel már elég sok utast tud szállítani a pilóta. A Telegraph című brit lapban közölt becslések szerint a Lilium Jet a New York-i JFK repülőtérről alig öt perc alatt beérne a városközpontba, és az út csak pár ezer forintba kerülne. Ugyanez az út négy keréken guruló taxival majdnem egy óra, és körülbelül húszezer forintba kerül.

Bízunk benne, hogy hamarosan forgalomba kerülnek ezek a repülő járművek, és a városi forgalmat megkerülve lehet majd közlekedni. Persze vigyázni kell, mert a földfelszínen zajló közlekedéssel kapcsolatban is azt mondják a szakértők, hogy bármennyi utat is építünk, az autósok mindet meg tudják tölteni. Nem lenne túl jó, ha az égbolttal is ez történne.

index

repulo auto.jpg
 
Szegény madarak! Ez tragikus lenne!
Arról nem is beszélve, hogy ki védené meg a privát szférát, ami pl. a házaink felett van (már a drónokkal is gond van)?
Vagy egyszerűen lőjük le, aki ott köröz :), némi túlzással persze? Mi véd meg attól, hogy kidobjon belőle bármit, bárhová? Repülésirányítók felügyelik majd? Mi a helyzet, ha összeütköznek a levegőben?
"Bízunk benne, hogy hamarosan forgalomba kerülnek ezek a repülő járművek,..."
Bízom benne, hogy nem. Nem vagyok fejlődés ellenes, de ez számomra sok.
 
Túl sok műszaki, közlekedés biztonsági, emberi problémát vet fel ahhoz,h prototípusnál több legyen. Kísérletezéshez nagyon jó. Hátha valami okos, megvalósítható szerkezetet kitalálnak közben. :)
 
Nekem tetszik, en nagyon birom az uj dolgokat. Foleg ha belegondolok, milyen dugok vannak, olcsobbnak tunik mint ket savot megepiteni a jovoben.
 
Szegény madarak! Ez tragikus lenne!
Arról nem is beszélve, hogy ki védené meg a privát szférát, ami pl. a házaink felett van (már a drónokkal is gond van)?
Vagy egyszerűen lőjük le, aki ott köröz :), némi túlzással persze? Mi véd meg attól, hogy kidobjon belőle bármit, bárhová? Repülésirányítók felügyelik majd? Mi a helyzet, ha összeütköznek a levegőben?
"Bízunk benne, hogy hamarosan forgalomba kerülnek ezek a repülő járművek,..."
Bízom benne, hogy nem. Nem vagyok fejlődés ellenes, de ez számomra sok.
200 meter magassagig a radar sem tudja bemerni
ez ugyan az lesz a legben mint a kezdeti automobilos let lent a foldon
majd szabalyozzak >>> jon a legi kressz
 
Azért én kivárnám a végét, hogy mennyi is lesz az annyi.
Valljuk be, valós gazdasági helyzetben semmi realitása annak, hogy ez olcsóbb legyen mint a taxi, sőt mit több a public transporttal legyen egy árban.

Egyszer a '80-as évek elején le kellett rajzolni az iskolában hogy hogyan képzelem a településünket 2000-ben. A rajzom tele volt repülő autókkal :) Hát azóta kicsit formálódott a világképem :)
 
Csak úgy halkan megjegyezném a kétkedőknek, egy időben azt se hitték hogy elterjednek majd az autók. Mert hát mi lesz szegény lovakkal! Meg különben is, azt mindenki természetesnek vette hogy a városokban nincs mindenkinek saját lova mert hol etetné, de ha lesznek autók amik csak gépek, mindenki olyat akar magának, és képzeljük csak el hogy a városban egymillió gép-ló, ráadásul gyorsabban száguldoznak majd mint az igazi lovak... LEHETETLEN! Különben is lehetetlen hogy ezek a drága gépek olcsóbbak legyenek mint a lóvontatású konflis... Hülyeség az egész!

Nekem tetszik tehát a repülő autó. Hogy hiszek-e az elterjedésében? A közeljövőben NEM. De úgy 30 év távlatában már cseppet se tartom lehetetlennek. Akkor se lesz még általános, sokáig tart majd míg kiszorítja a közönséges autókat, sőt azt hiszem a közönséges autók sokáig meg is maradnak majd mert a repülő autó nem tud mindenhova beférni. Hacsak ki nem találják miként lehet összehajtogatnia a szárnyát, s akkor úgy mehet rendes autóként is talán az utakon... És persze hogy eleinte rohadtul drága lesz, a gazdagok játékszerének. Ez mindennel így van ami új. De egyre olcsóbb lesz és elterjed.

Nincs jogosítványom, autóm se, sose érdekelt. De ha nem lennék ilyen öreg, egy REPÜLŐ autó már nagyon is kéne nekem!

Igen, eleinte drága lesz, na és? A saját szakmámból hozok fel példát. Eleinte úgy becsülték, az egész USA teljes számítástechnikai szükségletét kielégíti majd mindössze 3 vagy 4 szuperszámítógép... Szuperszámítógép alatt olyan böhömnagy masinákat értettek, amikben lehetett kb 1 megabájt központi memória (nem GIGA hanem csak MEGAbájt...!!!), lyukkártyákkal lehet programozni, nincs grafikus kijelzőfelülete csak sornyomtató... És egy ilyen nagyobb mint 3 középiskolás tornaterem, az üzemeltetéséhez pedig egy kisebb erőmű kell.

Ugye bárkinek aki olvassa e bejegyzésemet, ennél sokkal komolyabb számítógépe van már? És kisebb a mérete? És gondoljatok bele, mennyibe kerülhetett akkoriban egy efféle picike kapacitású „szuper”komputer! Dollármilliókba ha nem milliárdokba! Ma pedig még a szegény magyarok is miféle laptopokat cipelnek óccóóóó'ért, amiknek több ezerszeres a kapacitásuk...

E fejlődéshez nem kellett több mint talán úgy 70 év.

Szóval simán lehetséges hogy a repülő autó már 10 év múlva elég megszokott lesz a milliomosberkekben, 30 év múlva pedig már majdnem hétköznapi termék, ha nem is annyira mint egy népautó, de mondjuk mint manapság a Mercedes.

És hogy mi lesz a madarakkal? Ugyanaz, ami manapság a mormotákkal, sündisznókkal, nyulakkal, rókákkal az utak mentén... Működik majd az evolúció. Azok maradnak életben, melyek óvatosabbak, gyorsabb reflexűek, megtanulják hogy óvakodjanak ezektől a szerkentyűktől...

Továbbá ha a repülő autó elterjed, az lehet hogy megöl majd néhány madarat, de cserébe kevesebb hagyományos autó gurul majd az utakon, s kevesebb négylábú állatot gázol el, így azok jól járnak. A fejlődésnek mindig van pozitív hozama is, nemcsak negatív...
 
Szerintem eleinte csak az önvezető autók repülhetnek -- a kézivezérlés átvételének tiltása után. Egy ideig még nem lesz röpködés Korben Dallas módjára. :)
 
Olcsó, tiszta és gyors közlekedést ígér a Lilium a városi ingázóknak, arról nem is beszélve, hogy mindezt a világ egyik legmenőbb járművével, egy repülő autóval tervezi megvalósítani.

A német vállalat most jutott túl az első próbarepülésén München közelében, és ha jól haladnak a további tesztekkel, akkor hamarosan ilyen gépek vehetik át a repülőterek és várok közt ingázó taxik munkáját.

A Lilium Jet függőlegesen száll fel, mint egy helikopter, de szárnyakkal halad előre, mint egy repülőgép. Elektromos hajtóműve miatt nem bocsát ki szennyező anyagokat, csendesen suhan az égen.

300 kilométer per óra a végsebessége, és 300 kilométert tud megtenni
A prototípus csak kétüléses, de már elkészült egy ötszemélyes változata is, ezzel már elég sok utast tud szállítani a pilóta. A Telegraph című brit lapban közölt becslések szerint a Lilium Jet a New York-i JFK repülőtérről alig öt perc alatt beérne a városközpontba, és az út csak pár ezer forintba kerülne. Ugyanez az út négy keréken guruló taxival majdnem egy óra, és körülbelül húszezer forintba kerül.

Bízunk benne, hogy hamarosan forgalomba kerülnek ezek a repülő járművek, és a városi forgalmat megkerülve lehet majd közlekedni. Persze vigyázni kell, mert a földfelszínen zajló közlekedéssel kapcsolatban is azt mondják a szakértők, hogy bármennyi utat is építünk, az autósok mindet meg tudják tölteni. Nem lenne túl jó, ha az égbolttal is ez történne.

index

Csatolás megtekintése 1541945

Elképzelem, ahogy leszáll mondjuk Király utcában....:p
 
Csak úgy halkan megjegyezném a kétkedőknek, egy időben azt se hitték hogy elterjednek majd az autók. Mert hát mi lesz szegény lovakkal! Meg különben is, azt mindenki természetesnek vette hogy a városokban nincs mindenkinek saját lova mert hol etetné, de ha lesznek autók amik csak gépek, mindenki olyat akar magának, és képzeljük csak el hogy a városban egymillió gép-ló, ráadásul gyorsabban száguldoznak majd mint az igazi lovak... LEHETETLEN! Különben is lehetetlen hogy ezek a drága gépek olcsóbbak legyenek mint a lóvontatású konflis... Hülyeség az egész!

Nekem tetszik tehát a repülő autó. Hogy hiszek-e az elterjedésében? A közeljövőben NEM. De úgy 30 év távlatában már cseppet se tartom lehetetlennek. Akkor se lesz még általános, sokáig tart majd míg kiszorítja a közönséges autókat, sőt azt hiszem a közönséges autók sokáig meg is maradnak majd mert a repülő autó nem tud mindenhova beférni. Hacsak ki nem találják miként lehet összehajtogatnia a szárnyát, s akkor úgy mehet rendes autóként is talán az utakon... És persze hogy eleinte rohadtul drága lesz, a gazdagok játékszerének. Ez mindennel így van ami új. De egyre olcsóbb lesz és elterjed.

Nincs jogosítványom, autóm se, sose érdekelt. De ha nem lennék ilyen öreg, egy REPÜLŐ autó már nagyon is kéne nekem!

Igen, eleinte drága lesz, na és? A saját szakmámból hozok fel példát. Eleinte úgy becsülték, az egész USA teljes számítástechnikai szükségletét kielégíti majd mindössze 3 vagy 4 szuperszámítógép... Szuperszámítógép alatt olyan böhömnagy masinákat értettek, amikben lehetett kb 1 megabájt központi memória (nem GIGA hanem csak MEGAbájt...!!!), lyukkártyákkal lehet programozni, nincs grafikus kijelzőfelülete csak sornyomtató... És egy ilyen nagyobb mint 3 középiskolás tornaterem, az üzemeltetéséhez pedig egy kisebb erőmű kell.

Ugye bárkinek aki olvassa e bejegyzésemet, ennél sokkal komolyabb számítógépe van már? És kisebb a mérete? És gondoljatok bele, mennyibe kerülhetett akkoriban egy efféle picike kapacitású „szuper”komputer! Dollármilliókba ha nem milliárdokba! Ma pedig még a szegény magyarok is miféle laptopokat cipelnek óccóóóó'ért, amiknek több ezerszeres a kapacitásuk...

E fejlődéshez nem kellett több mint talán úgy 70 év.

Szóval simán lehetséges hogy a repülő autó már 10 év múlva elég megszokott lesz a milliomosberkekben, 30 év múlva pedig már majdnem hétköznapi termék, ha nem is annyira mint egy népautó, de mondjuk mint manapság a Mercedes.

És hogy mi lesz a madarakkal? Ugyanaz, ami manapság a mormotákkal, sündisznókkal, nyulakkal, rókákkal az utak mentén... Működik majd az evolúció. Azok maradnak életben, melyek óvatosabbak, gyorsabb reflexűek, megtanulják hogy óvakodjanak ezektől a szerkentyűktől...

Továbbá ha a repülő autó elterjed, az lehet hogy megöl majd néhány madarat, de cserébe kevesebb hagyományos autó gurul majd az utakon, s kevesebb négylábú állatot gázol el, így azok jól járnak. A fejlődésnek mindig van pozitív hozama is, nemcsak negatív...

Egy madárral való ütközés még jóval nagyobb gépeknek is problémás....
 
Tesznek majd rá valami rácsot. Egy kenguru jóval nehezebb állat mint egy madár, aztán Ausztráliában mégis megoldották hogy ettől csak a kenguru menjen tönkre, de az autók ne.

Én azt hiszem, sokkal előbb fognak elterjedni ezek a repülő autók, mint az önvezető autók. Ehhez hogy repüljön, csak technikai kérdéseket kell megoldani amiket láthatóan meg is oldottak már, meg kellően olcsóvá kell tenni. Az önvezetéshez azonban igazi ÉRTELMET kell leprogramozni az autók számítógépeibe, ami képes normálisan kezelni a programozó által előre láthatatlan élethelyzeteket is. Nem hiszek benne hogy az a közeljövőben biztonságosan megoldható lenne. A repülő autó a szememben messze sokkal reálisabb.
 
Bizonyára vannak városok a világon, ahol egy ilyen le tud szállni... Pesten még egy nagyobb terepjáró is problémás a legtöbb utcában a legtöbb kerületben.
 
csak technikai kérdéseket kell megoldani amiket láthatóan meg is oldottak már ÉRTELMET kell
A Fantomas c. filmben roppant elegáns volt ahogy autóból repülő lett egy gombnyomásra. De ez nem film.
Éppen a repüléstechnikai kérdések az legnagyobb veszélyforrások. Földön 60-nal koccan a kocsi max. az autó megy a bontóba. Fent 200-250 km/h sebességnél a koccanás eredménye zuhanás.
Még a Teslákon se teljesen biztonságos az utas és a kocsi saját védelme. Repülő autóknál ennek a védelemnek magasabb szintűnek kell lenni.
Lehet, h én láttam túl sok dok. filmet repülésről, repülőkről, de 10-15 évig a madarakat nem fenyegetik a repülő autók.
 
Tippnek jó, csak a kivitelezés problémás. Ha ilyen egyszerű lenne, az US Airays 1549 nem a Hudson folyón landolt volna miután az A320- as gép 5 tonnás hajtóművei bedarálták a ludakat és leálltak.
Ne feledd, amíg egy probléma ritkán jelentkezik, nincs nagy nyomás a megoldására. Épp ha a repülő autó elkezd elterjedni, lesz belőle sok, sok efféle probléma keletkezik, sok baleset stb, s máris lesz IGÉNY e gondok megoldására. És akkor meg is oldják. Üzlet lesz belőle ugyanis. Az Emberiség eddig még kivétel nélkül mindent megoldott amit igazán nagyon akart.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére