Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok. (grafiti)

Gedeon Márta
(Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék)

Gondolatok a humor szerepéről a nyelvtanításban


Minden nyelvben számos olyan közmondás, szólás, szállóige van, amely a
nevetésre, humorra utal: A humortalan ember emberietlen; Humorban nem ismerek
tréfát; Śmiech to zdrowie - A nevetés egészséges stb. Ezek a mondások is jelzik, hogy
mennyire fontos a humor, a nevetés és a humorérzék az életben.
A minap kezembe került egy felmérés, amely azt vizsgálta tanulók
körében, hogy mik a legfontosabb jellemzői a jó tanárnak. A diákok 98%-a a
humorérzéket tartotta a legfontosabbnak, és csak ezután következtek a jó tanárdiák
kapcsolat, az igazságosság, a tudás átadása, az okosság, tolerancia stb.
Az intelligencia és a humorérzék között minden bizonnyal van összefüggés.
Sértésnek vesszük, ha valaki azt mondja ránk, hogy nincs humorérzékünk.
Hogy a humor mennyire befolyásolja egész életünket, abból is látható, hogy a
tudomány valamennyi területét művelő szakember foglalkozik vele: irodalmárok,
nyelvészek, szociológusok, pszichológusok, filozófusok, esztéták. Történetét
bármely humorral foglalkozó könyvben megtaláljuk Platóntól kezdve,
Freudon, Bergsonon, Bachtinon keresztül, Raskin vicctipológiájáig.
A humor antropomorf jellegét sokan hangsúlyozzák. Köztudott, hogy
csak az ember képes nevetni, az állat- és növényvilágból csak azon nevetünk,
ami valamilyen módon kapcsolódik az emberhez. Csodálatos, hogy bár tudjuk,
hogy meghalunk, mégis képesek vagyunk nevetni. A komikumnak többféle
forrása lehet. Mi most ezek közül főleg a nyelvi humorral fogunk foglalkozni.
Távolabbi célunk, hogy megismerjük a nyelvi humor struktúráit, jellemzőit,
különbségeit a lengyel és a magyar nyelvben, összehasonlítsuk a szóviccek
fajtáit. Hipotézisünk, hogy a nyelv struktúrája hatással van a nyelvi humor fajtáira
is, tehát feltételezzük, hogy a közös szóvicctípusokon kívül lesznek majd
nyelvspecifikus - csak a magyarban, ill. csak a lengyelben előforduló -
szóvicctípusok.
A nyelvi humorral foglalkozó könyvek általában nem foglalkoznak a
ritmusos, rímelő kiszámolókkal, nyelvtörőkkel, pedig pergő ritmusuk, komikus
hanghatásuk miatt gyakran váltanak ki nevetést. A magyar nyelv egyes
tulajdonságai (a sok magánhangzó, sok rövid, egy-két szótagú szó, az első
szótagon levő hangsúly, a nyelv legószerű építkezési mechanizmusa, a végződések
egymáshoz tapadása) különösen alkalmassá teszik a nyelvet az efajta játékra.
Ezt igazolja a nyelvtörők nagy száma a magyar nyelvben. Íme néhány példa:

Azt mondták a hatalmasok: akinek a hat alma sok,
az már elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok!
A vonaton egy őrült, mellette egy őr ült, örült az őrült, hogy
mellette egy őr ült.
Nem minden fajta szarka farka tarka,
Csak a tarka fajta szarka farka tarka.
Te tetted e tettetett tettet?
Tettetett tettek tettese, te!
Nem lehet a Márta másé,
Mert a Márta már Tamásé.
Akkor jó a jó hajó, ha jó hajó a jó hajó.
Öt török öt görögöt dögönyöz örökös örömök között.
Mivelhogy nyelvtörők, nem a tartalmukon van a hangsúly, hanem a
hanghatáson, amelyet alliterációval vagy egy-egy hang többszöri ismétlésével
érnek el. A nyelv paródiájaként is felfoghatjuk őket, mivelhogy karikatúraszerűen
ismételnek egy-egy, a magyar nyelvre különösen jellemző hangot, mint az
ö vagy az e.

Egyébként a fonetikának a humorkeltő hatása nem olyan nagy, ritkán
válik a komikum forrásává. Az etnikai humorban találkozunk vele, pl. az
idegen akcentus kifigurázásakor, vagy az olyan beszédhibák, mint a dadogás,
raccsolás, selypítés, viccbeli előfordulásakor.



folytatása következik

folytatás:


A lengyelek általában két nyelvtörőt tanítanak meg a külföldieknek:
A stół z powyłamanymi nogami és a W Szczebrzeszynie chrząszcz brzmi w trzcinie
mondásokat. A lengyel nyelv a maga hét magánhangzójával, a rövid és hosszú
megfelelések hiányában nyilván kevésbé alkalmas erre a funkcióra.
Magyarországon generációk nőttek fel Weöres Sándor versein, amelyeket
nagyszerűen fel lehet használni az egyetemi nyelvoktatás során is a fonetika
tanításához. A kezdet kezdetén, amikor még alig értenek pár szót, kórusban
mondják ezeket a ritmusos versikéket, amelyeknek csak a hangzásvilága jut el
hozzájuk. Egy valamit azonban megértenek, megéreznek belőlük: a magyar
mondatok ritmusát, és azt, hogy a magyar nyelv rendkívül játékos, sokmindenre
képes nyelv.

A kiszámolók nagy része halandzsanyelven született, lehet, hogy nem a
nevettetés volt az elsődleges funkciójuk, mégis a nyelvi anyag önmagában válik
a nevetség tárgyává. A nevetséges hangzáson túl a halandzsaszavak a tudományos
latin szövegeket utánozzák, például Antanténusz, szórakatémusz ... stb.
A fonematikai nyelvi játékok sorában nagy humorkeltő hatásuk van a
palindromáknak is (tükörmondatok, amelyek visszafelé olvasva is ugyanazt
jelentik). Grétsy László születésének 70. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyvben
több oldalnyi palindromával találkoztam. Ezek közül közlök
néhányat:
Te mező neveled eleven őzemet.
Kitűnő vőt rokonok orrtövön ütik.
Ön ejtette ki talán már a kisadi-hidasi karámnál a tikettet, Jenő?
Úgy vélem, hogy a nyelvi játékok (pangramok, nyelvtörők, lipogrammák,
szóláncok, rébuszok, anagrammák, stb.) éppúgy felhasználhatók a tanítás
során, mint a szóviccek, hisz ezek is fontos forrásai a humornak.
Kiváló nyelvtudás szükséges ahhoz, hogy a diákok megértsék az alábbi
homofónián, ill. lexéma torzításon alapuló vicceket:
Hogy kell elhallgattatni a sámánt? Hallgassá mán!
Mi az aszkézis? A majom lába, mert hogy az kéz is.
Összekeveri a Gizikét a gőzekével.
Nem mindegy, hogy beáztatjuk a teát vagy teáztatjuk a Beát.
A csárda zaja, a zárda csaja
Az Andok ura, az undok ara
Mit eszik a jósnő reggelire? Babonapelyhet.
Hogy hívják az elszegényedett méhészt? Méhenkórász.
Hogy hangzik a kannibál leánykérés? Légy az eleségem.
Eccer élünk, eccer élünk, Egy parasztot leccerélünk.
Lendvai Endre: Közelkép a verbális humorról című tanulmányában találóan
folklórtermékeknek, folklórminiatúráknak nevezi a vicceket. Minden nemzet
önálló vicckultúrával rendelkezik, amelyben természetesen sok a közös, ismétlődő
elem. A viccek bizonyos mértékben, bizonyos fokon korhoz, nemzethez,
kultúrához és a szóviccek esetében nyelvhez kötöttek. Evidens, hogy más az
angol humor, mint a lengyel vagy a magyar, máson nevettek nagyanyáink, mint
ma mi, máson nevet az ötéves gyerek, mint a felnőtt. A komikum hordozója
természetesen sok minden lehet a viccen kívül: egy tárgy, egy kép, magatartás,
nézet, viselkedés, tett, esemény, stb. A komikum általában a szokatlanban,
különösben, furcsában, össze nem illőben, egymástól elütőben, tévedésben, túlzásban,
torzításban, hibázásban, ésszerűtlenségben, önellentmondásban rejlik.
A befogadó ezeken a furcsaságokon nevet, és sok esetben fölényérzete,
felsőbbrendűségi érzése van, lenézi a vicc hősét.



folyt. köv.

folytatás:


Témájukat illetően a magyar viccek zömében megegyezzenek az európai
országok vicc-tematikájával, de vannak országspecifikus témák is, mint pl. a
cigány, a góbé (székely) viccek a magyarban, amelyeknek - nyilvánvalóan- más
nemzeti kisebbségekről szóló viccek felelnek meg az egyes idegen nyelvekben.
A viccek szerepe az idegennyelv-oktatásban nyilvánvalóan nemcsak
abban áll, hogy levezesse a feszültséget, javítsa az órák hangulatát, lazítson az
órák feszességén, bár ezek a szempontok sem megvetendők, hanem az is, hogy
a diákok új ismereteket szerezzenek, új összefüggésben lássák meg az adott nép
történelmét, jelenét, társadalmi problémáit. A nemzeti humor betekintést ad a
nemzet nyelvébe, ezen keresztül gondolkodásmódjába, kultúrájába, a más
népekről és saját magáról alkotott sztereotípiákba. A viccszövegek kiegészítik
tudásunkat, görbe tükrön keresztül mutatnak be embereket, egy-egy
népcsoportot, nemzetet. Élénken reagálnak a társadalmi, politikai változásokra,
ennélfogva állandóan újak keletkeznek.
Izgalmas feladat lehetne megvizsgálni, milyen viccek keletkeztek az
idegen nyelvi vicckultúrában rólunk, magyarokról. Vajon a két nemzet - a
magyar és a lengyel népnél maradva - mely tulajdonságjegyeit állítja pellengérre
a viccfolklór?
A diákok szeretik az olyan kutatómunkát, amelyet az interneten keresztül
is végezhetnek. Ezért a fenti komparatív kutatási feladat érdekes lehetne
számukra már csak azért is, mert a nyelvészek nemigen folytattak ilyen jellegű
kutatásokat, tehát nem álfeladatról van szó. Konkrét eseményre is vonatkoztatható
a feladat: pl. a lengyel-magyar kapcsolatoknál maradva: keressenek a 80-as
évek elejének lengyel társadalmára vonatkozó magyar vicceket. A konklúzió
valószínűleg az lesz, hogy az akkori magyar politikai propaganda ,,eredményes"
működése következtében a viccek a lengyeleket egészen más színben tüntetik
föl, mint amilyenek a valóságban voltak.
Lendvai Endre kifejti, hogy a viccet az anekdotától legfőképp elliptikus
volta különbözteti meg. A rövidség a feszültségteremtés eszköze. Ha nem alkalmaznánk
a kihagyási technikákat, humoros történetet, anekdotát hoznánk
létre. Ebből a felismerésből találtam ki egy új, az idegennyelv-oktatásban - úgy

hiszem - jól felhasználható feladatot, mely abban áll, hogy történetté alakítjuk a
viccet, azaz megteremtjük a viccben ,,elhallgatott" kontextust, azaz
rekonstruáljuk a viccbeli evidenciákat (amelyek - idegennyelvi viccekről lévén
szó, nem is biztos, hogy evidenciák!), a viccekből általában kimaradó olvasói
háttérismeretet. Úgy gondolom, hogy ez az út elvezet az idegennyelvi humor
megértéséhez, esetleg a nyelvtanulás magasabb szintjén még nyelvi humor
,,produkálásához" is. Talán a fordítottját is el lehet végezni. Megadjuk a
viccszövegből írt anekdotát, és próbáljanak a hallgatók ,,elvonás" útján (a
redundáns elemek elhagyásával) viccet kreálni a humoros történetből.
Ha megvan a kellő olvasói/hallgatói háttérismeret, amivel gondolatban
kiegészítjük a vicc elipszisét, megtörténik a feszültség feloldása: nevetünk a
viccen - konstatálja Lendvai. Előfordul azonban, hogy a diák kellő
háttérismeret hiányában, nem érti meg az órán olvasott viccet. Ilyenkor - akár
nyelvgyakorlásként - egy másik diák megmagyarázza, miben rejlik a vicc
lényege, mitől nevetséges a vicc és milyen szerkezettel éri el, hogy nevetséges.
Sokszor még anyanyelvieknek sem könnyű ez a feladat, mert nemegyszer
csupán érezzük a humort, de megmagyarázni képtelenek vagyunk. A sok
magyarázat megöli a viccet, a csattanót, a vicc kompaktságát, mint sokszor a
fordítás a népdal báját. De tanításnál elkerülhetetlen az elemzésük!
Miután megtanítjuk, hogy a verbális humornak a tanult idegen nyelven
milyen fonetikai, morfológiai, szintaktikai, szemantikai és pragmatikai eszközei
vannak (lexématorzítás, játékos szóképzés, nyelvi innováció, poliszémia,
homonímia, paronímia, szinonímia, antonímia, hiponímia, lexikális
kontamináció, zeugma, metafora, figura etimologica, stb.)
felolvashatunk/kioszthatunk vicceket, amelyeket először közösen , majd
egyénileg elemeznek. A nyelvi tudatosságot erősíthetjük, a leíró nyelvtant
humorba ágyazva taníthatjuk, gyakoroltathatjuk ezzel a módszerrel. Például:
Elemezzék a magyarul tanulók, hogy milyen nyelvi jelenségen alapszanak az
alábbi viccek!
Egy ember kétségbeesetten kapálódzik a vízben, látja, hogy
távolabb egy csónakban halászok ülnek. Halászok, halászok -
kiabálja. Mire megszólal az egyik halász: Mi is, de csöndben.
Anyu! Kimehetek focizni? Ki. Hát én!
Miért nem eszik meg Hippolitot a kannibálok? Mert nagyon inas.
Milyen szobák vannak a pók lakásában? Csupa hálószoba.

Vásárló az eladónak: Fel szeretném próbálni a piros ruhát a
kirakatban.
Mire az eladó: Rendben, ha akarja, de van próbafülkénk is.
Ki követi el a legtöbb összeadási hibát?
Az anyakönyvvezető.
Miért fut két Blend-a-med a sivatagban?
Hogy megelőzzék a fogszuvasodást?
Miért eszi meg a rendőr a lottószelvényt?
Mert rá van írva: e heti.
Két párna beszélget: Hogy vagy? Rosszul. Miért? Huzatot kaptam.
Mi a fasírt többes száma? A fák sírtak.
Mi a villamosszék kisöccse?
Az elektromos kisülés.
Bocsásson meg, uram, de már negyedszer lép a lábamra! Rendben.
Megbocsátok.
Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát!
Nehogy már a nyúl vigye a puskát!
Nehogy már a szúnyog fújja a chemotoxot!
Nehogy már a vakolat verje le a kőművest!
Hová lett a balkezed, Pinokkió? Ajaj! Rossz fát tettem a tűzre!
A kisgyerek sírva megy haza:
- Mama! Utolsó lettem a lóversenyen!
- Aztán miért, kicsi fiam?
- Mert a papa rossz lóra tett.
Szegény embert még az APEH is húzza.
Két pont között a legrövidebb út az SMS.
Ki korán kel, az vagy pék, vagy hülye.
Tolvaj szüli az alkalmat.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni - mondta a teknős és
lemászott a zománclavórról.
Ajándék szósznak ne nézd a nyomát!
Közös mosógépnek vízköves a csőrendszere!
Mivel a viccek egyik éltető eleme az aktualitás, könnyebben motiválhatjuk
a diákokat, ha friss humorforrásból vesszük a mintát, és nem csak egy
helyről: leírt ill. elmondott viccekből, hanem különböző forrásokból. Például a
magyar L'art pour l'art Színház előadásainak, TV-műsorainak hallgatása (V.
éves, felsőfokú szinten) során megismerhetik a magyar abszurd humort,
amelyben a beszélők mondják a magukét, de már nincs igazi kommunikáció, a
válaszoknak sokszor semmi közük a kérdésekhez.
Magyarországon igen népszerű műfaj a politikai kabaré is, melynek
egyik kiváló művelője Hofi Géza volt. De mivel ennek a műfajnak a lényege az
aktualitás, tanítási célra csak megfelelő magyarázat mellett alkalmas, mert sok
politikai utalás érthetetlen lenne a mai idegen ajkú diákok számára.
A humor mindenütt jelen van. Gondoljunk a reklámszövegekre, a
humoros falfirkákra, a graffitikre! Ezeknek az elemzése is nagyon hasznos,
ezeken élvezettel tanulják meg a nyelvelemzést. Általában homonímián vagy
poliszémián alapszanak.
Rajzfilmszövegek humorának vizsgálata, összehasonlító elemzése (pl. a
Shrek angolul, magyarul és lengyelül, a Nyócker magyar eredeti és lengyel
fordítása) szemináriumi dolgozat témája lehet. Úttörő munkát végezhetnek a
diákok, hisz sokszor teljesen új területet kutatnak. Munkájukhoz alapos nyelvészeti
felkészültségre van szükség. Az iskolai füzetből kigyűjtött humoros szövegek
is alkalmasak a nyelvi hibán alapuló humor megismerésére.
Kiváló nyelvtudás, olvasottság szükséges az új szóértelmezésen alapuló
Nevető lexikon (Timár György: Nevető lexikon, 1983) címszavainak megértéséhez.
Lássunk közülük is néhány példát:
Agricola: Kedvelt üdítőital a régi Rómában.
Diszkopátia: Lemezlovasok jellegzetes szakmai betegsége
Bazedov: (Szamuil Petrovics). Szovjet fiziológus. Korszakalkotó
fölfedezése, hogy a szemüveget a szem mesterséges
megnagyobbításával ki lehet küszöbölni.
Krízis: Krőzus új neve, miután vagyonát elvesztette.
New Jersey: Viseletlen gyapjúholmi.
Obszcén: Földtörténeti jelenkor.

Haladó szintű diákok már a szépirodalmi művek nyelvi humorából
csemegézhetnek. A magyar irodalomban különösen Karinthy Frigyes írásai és
Örkény István egyperces novellái alkalmasak az iróniába, groteszkbe hajló
humor bemutatására, de nyilván minden nemzet szépirodalmában vannak
olyan írók, költők, akiknek nyelve különösen fogékony a humorra.


Felhasznált irodalom:
Szalay Károly 1963. Szatíra és humor. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Lendvai Endre 1996. Közelkép a verbális humorról. Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest.
Timár György 1983. Nevető lexikon. Gondolat Kiadó, Budapest.
Örkény István 1974. Egyperces novellák. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Forgács Erzsébet 2007. Nyelvi játékok. SZEK Juhász Gyula Felsőoktatási
Kiadó, Szeged.
Danuta Buttler 2001. Polski dowcip językowy. Wydawnictwo Naukowe PWN,
Warszawa.
Köves József. A legnagyobb vicckönyv 10 000 viccel. K.u.K. Kiadó, Budapest.

Minden nemzetnek a maga nyelve a legszebb, és még inkább érvényes ez vasárnap, az anyanyelv nemzetközi napján. Ez a nap arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét saját anyanyelvük fontosságára. Az ENSZ 1999-ben nyilvánította február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá. 2000 óta minden évben különféle nemzetközi szimpóziumokkal ünneplik. A szakértők szerint a nyelv képes uralkodni az ember felett, ugyanakkor mindenféle küzdelem nélkül tesszük magunkévá édesanyánk örökségét.
A világnap kialakulásának története a következő: 1952-ben Bangladesben az urdut nevezték ki egyetlen hivatalos nyelvvé, holott az ország lakosainak anyanyelve a bengáli. Február 21-én a diákok fellázadtak az önkényes intézkedés ellen. A rendőrség és a diákság összetűzésében öt fiatal halt meg. A bangladesiek ekkor döntöttek úgy: az anyanyelv napjává választják ezt a napot.
Már a magzat is ismeri az anyanyelvét?
Arról, hogy hogyan is válik valaki egy anyanyelvi közösség tagjává, hogyan is történik az anyanyelv elsajátítása, Pléh Csaba pszichológust kérdeztük. A BME Kognitív Tudományi Központjának vezetője érdeklődésünkre leszögezte: ahhoz, hogy egy kisgyermek megtanulja az anyanyelvét, megfelelő felkészültséggel kell rendelkeznie.
Már a terhesség utolsó hónapjaiban megkezdődik a nyelv kialakulása, a magzat már a méhben beállítja azokat a jellemzőket, amelyek az anyanyelvhez tartoznak. Így például képessé válik a mondat fő hangsúlyának azonosítására – tette hozzá a szakember. Amikor a gyermek világra jön, fel van készülve arra, hogy a látott dolgokat összekapcsolja azzal, amit a környezete közöl róluk. Ez az ember egyedülálló adottsága, a majmok, illetve az emlősök ugyanis nem képesek erre – hangsúlyozta Pléh Csaba.
A nyelvelsajátítás folyamata a tudomány álláspontja szerint a serdülőkorral, az olvasás és az írás tökéletes megtanulása után zárul le, ám ténylegesen ennél sokkal tovább tart, mondhatni egészen életünk végéig. Tudhatjuk: egy-egy idegen nyelv megtanulása sok fáradságot okoz, az anyanyelvünket megtanulni és használni viszont egy cseppnyi vesződséggel sem jár. A pszichológus elmondta, a nyelvelsajátítás olyan, mint a látás vagy a járás: mindenféle küzdelem nélkül tesszük magunkévá édesanyánk örökségét.
Az anyanyelv elsajátításában nem feltétlenül az anya, hanem az elsődleges gondozó szerepe a lényeges (bár ez legtöbbször valóban az édesanya) – emeli ki Pléh Csaba. A megfelelő interakció a környezettel biztos nyelvtudást eredményez. Nem véletlen tehát az erős vonzódás, különleges ragaszkodás saját anyanyelvünkhöz.
Kosztolányi Dezső írja Ábécé a nyelvről és a lélekről című művében: „Az a tény, hogy az anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (…) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként”.
Bujkál a tökéletes ritmus
A magyar irodalom további jeles képviselői hasonlóan vélekedtek az anyanyelvről. Pilinszky János A mű születése című esszéjében például kifejti: a nyelv organikus létező, amellyel az író folyamatosan küzd. „A költészet számomra játék és küzdés egyszerre, rutin és mesterség egyidejűleg” – árulta el Lackfi János. A József Attila-díjas író, költő és műfordító úgy fogalmazott: érkezik egy impulzus a világ felől, amely megszerkesztésre vár, méghozzá a nyelv rendje szerinti megmunkálásra.
A Halottnéző című regény szerzője azt vallja, bárhol és bármikor képes lírai vagy prózai művet írni a vízvezeték-szerelés szintjén, ám afölött, hogy egy mű mikor lesz több ennél, költőként vagy íróként már nem lehet úr. A nyelv vezeti a kezét: sosem tudja azt leírni, amit ki akar fejezni, de amit végül papírra vet, mégis jobb lesz annál, mint amit először akart közölni.
Ilyen hatalmas a nyelv. Ám nemcsak az irodalmi nyelv, hanem a köznyelv is az. Lackfi János szerint a költészetszerű szövegek „itt kószálnak” körülöttünk, gondoljunk csak a boltok hirdetésére: áfásszámla-igényét kérjük, előre jelezze! Valóban ott bujkál a tökéletes ritmus a mondatban, az irodalom nyelve tehát nem is áll olyan messze a hétköznapok nyelvétől. Mozgásban kell tartani és ütköztetni kell a nyelv különböző rétegeit – véli a költő-író, aki szerint minden egyes anyanyelv a világ legszebb nyelve, mert az egyik képes arra, hogy kifejezze azt, amit a másik nem tud, és fordítva.
(MNO nyomán)

Vagy két esztendővel ezelőtt egy Budapesten megjelenő, angol nyelvű lap magyarnak született munkatársa azt kérdezte tőlem, hogy veszélyesnek tartom-e a magyar kereskedelmi, közgazdasági nyelv gyors angolosodását? Nem tudom, miért éppen engem nézett ki ez a hermafrodita újságíró. Kérdésében kétségtelen volt valami kihívó fölény, egyenesen pimaszság, a nyelvi imperializmus biztonsága, a pénz gőgje. Nem elegendő nyelvünk legyilkolása, még az is érdekli, hogy fáj-e, s mennyire fáj ez nekem. ...

Ma sem értem, hogy az elegáns és állítólag 'toleráns' angol lap miért nem közölte soha a válaszomat... "
(Beke György, 1997, Védekező anyanyelv,

Budapest: Magyar Nyelv és Kultúra Társasága, 167-168)

Anyanyelvünk a szívünkből szól

Elisabeth Jankowski Németországban született, de már több, mint harminc éve Olaszországban él, a Veronai Egyetem tanára. Filozófusnőként megfogalmazott gondolatait annyira szépnek találom, hogy nem tudok egyszerűen csak hivatkozni rá: muszáj volt lefordítanom a sorait, hogy minden kommentár nélkül megoszthassam másokkal is.() ....csak néhány rövidebb bekezdést mazsoláztam ki abból a tanulmányból, mely varázslatos hatással volt rám - remélem, hogy a varázslat így is érezhető lesz!


"Amikor az újszülött még homályos tekintetével a világ számára még semmit sem jelentő „tartozékait” pásztázza, pillantása találkozik az édesanyjáéval. Az anya szemei, amelyek kisbabáját csodálják, a pici tekintetét érdekes és szép dolgokra irányítják, amelyek mintegy a semmiből tűnnek elő, és varázslatos hatással bírnak. Ezt a varázslatot az édesanya a nyelv segítségével éri el, a varázslat lényege azonban mégsem a nyelv maga, hanem a gyermekben élő vágy, hogy megismerje ezt a számára még teljesen idegen világot.


A varázslat hatására a tárgyi világ az anya számára is megváltozik, s olyan transzcendentális tartalommal telik meg, amely ebben a formájában eleddig az ő számára is ismeretlen volt. Az édesanya rácsodálkozik az őt körülvevő világra, melyben úgy tűnik, minden újraindul, a kezdetektől. Ez a rácsodálkozás „ráragad” az anyáról gyermekére, és a szemük láttára teremti újra körülöttük a világot nap, mint nap. A dolgok létezésének egyetlen célja van: a gyermek számára jönnek létre, különben semmi értelmük nem lenne. A cica azért van, hogy a kicsi megsimogathassa, a kutya, hogy pacsit adhasson neki, a virág, hogy beleszagolhasson és azután nagyot hapcizhasson. Minden a gyermekért van, hiszen az anya mindent vele hoz kapcsolatba.

A pici az anyaméhben csak az anyával volt kapcsolatban, az ő része volt, most azonban a külvilág felé fordul. Mostantól a külvilágot kell kapcsolatba hozni a gyermekkel. Az anya láthatatlan mozdulatokkal hozza létre a világhoz kötődő bonyolult hálót, melynek középpontjában a gyermek áll. Ez a hálózat a nyelv segítségével épül fel, amely sokkal több annál: érintés, kötődés, terelgetés, puszik és szeretgetés."

(...)

"Elképzelni sem tudjuk az emberi kapcsolatok működését a beszéd nélkül, pedig nem a beszéd, vagyis a nyelv az egyetlen feltétele a két ember között létrejövő kapcsolatnak. Épp ellenkezőleg: ha csakis a nyelv a kommunikáció eszköze, minden más kizárva, tehát hiányzik az érintés, ennek következtében pedig a kifelé és befelé figyelés, a tudatalatti bevonása.

A közép-afrikai dogon törzs filozófiája szerint egyes szavak sajátja egy bizonyos „olaj” - de nem minden szóé. Ez az „olaj” az, amit mi úgy tudunk megmagyarázni, hogy egyes szavaink telítettek lehetnek olyan tapasztalatokkal, amelyeket életünk során szereztünk. Ezekben benne van mindaz az érzelem, amelyet a szóhoz magához illetve az életben egyébként is megszerzett tapasztalataihoz köti a beszélőt.
Anyanyelvünk minden egyes szava ilyen. Csakis a más emberekkel szövődő kapcsolataink által él, és a saját bensőnk legmélyéről fakad."

(...)

"Édesanyánk nyelve nem csupán egy nyelv: a létezésünk alapja. Anyanyelvünk elsajátításának mikéntjét később a feledés homálya fedi. Egyikünk sem emlékszik rá, hogy tanultunk meg beszélni, hogyan sajátítottuk el az első szavakat. Ezt a nyelvet valójában úgy tanultuk meg, hogy nem tettünk érte semmit, nem akartuk, nem volt választási lehetőségünk, nem voltunk tudatában a jelentőségének, se a szabályoknak, se a nyelvtannak és legfőképp senki sem fordítta nekünk a szavak jelentését. Éppen ezért az anyanyelvünk a tudatunk megközelíthetetlen szféráiban fészkel, betölti egész testi valónkat, behatol az álmainkba, de leginkább minden alkotó cselekedetünkbe. Az anyanyelv nem csupán szavak összessége. Befolyásolja érzéseinket, mozgásunkat, légzésünk ritmusát, a mimikánkat, hangszínünket, azt, ahogy nevetünk, ahogy a tekintetünket irányítjuk, ahogy kezet fogunk másokkal. Amikor az anyanyelvünket elsajátítottuk, a tanulási folyamat még a test mozdulataiból indult ki, amikor még nem alakult ki az énképünk."

(...)

"Kora gyermekkorban a képek és hangok olyan összjátéka fejlődik ki, amely azokhoz a tapasztalatokhoz kötődik, amelyeket a gyermek az anya által és az anyával együtt szerez. Ez a folyamat csakis az anya saját anyanyelvén mehet végbe, mivel ő maga csakis ebben a nyelvben birtokolja a prozódia, a szemantika, a fonetika és a gesztikuláció legapróbb finomságait. Nem hiányozhat a nyelv elsajátításának legelső lépcsőfoka, mivel az minden későbbi illetve a korai nyelvelsajátítás alapja. Nem véletlen, hogy a kisgyermekeket mindenütt ölbe veszik az édesanyák, és a testkontaktus, hangok, képek és szavak által „tanítják” őket. Gondoljunk csak a mondókákra!"

(...)

"Az anyanyelvünk a „legjobb” nyelvünk, amelyen a legtökéletesebben tudjuk magunkat kifejezni. Ha más nyelven beszélünk a gyermekeinkhez, soha nem lehet olyan szoros, teljes és bensőséges a kapcsolatunk velük, mintha a saját anyanyelvünkön tennénk ugyanezt."

forrás:

• Elisabeth Jankowski: Sprache des Herzens - Herz der Sprache,

Gyurcsó István:

AZ UNOKÁK MEGSZÜLETNEK

Az unokák megszületnek.
Az unokák sirnak,
az unokák járni tanulnak,
az unokák beszélni tanulnak...
Az unokák amikor jeles ünnepeken
körben állnak a nagyszülök
udvarán-
nem értik egymást.
Az unokák a nagyszülőket sem értik.
"Gyöngyöm,virágom!"
Az unokák nem értik mi az a "gyöngyöm" s
mi az a "virágom".
Az unokák más nyelvü tájrol jöttek
a nagyszülők udvarába,
ahol apjuk vagy anyjuk
tanulta az anyanyelv
varázsigéit.
Az unokák karikában állnak
a nagyszülők udvarán.
A nagyszülők sirnak!
A nagyszülők mosolyognak,
a nagyszülők madártejet főznek,
a nagyszülők beszélni tanulnak
az unokák nyelvén,
hogy megértsék egymást.
A nagyszülők szive kerek alma,
beleharaphatnak a más nyelvü
unokák.
A nagyszülők szive tiszta szoba,
ahol leülhetnek a más nyelvü
unokák.
De egyszer elfogynak a nagyszülők:
elfogy a kerek alma,
kihülnek a tiszta szobák.
Az unokák nem tanulják meg a
varázsigéket
és elfelejtik a világot...
_________________

Valamikor az egész magyarság közös kincse lehetett, de századok múltával csak a falusi nép őrizte meg az utókornak
Veszélyben a zenei anyanyelvünk!

http://ujszo.com/forward?path=napilap/szalon/2001/10/26/veszelyben-a-zenei-anyanyelvunkhttp://ujszo.com/print/10148
2001. október 26. péntek, 05:00






A nagyszülők szíve tiszta szoba,
ahol leülhetnek a más nyelvű
unokák.
De egyszer elfogynak a nagyszülők:
elfogy a kerek alma,
kihűlnek a tiszta szobák.
Az unokák nem tanulják meg a
varázsigéket,
és elfelejtik a világot.
(Részlet Gyurcsó István: Az unokák megszületnek című verséből).

Néhány évvel ezelőtt egy népdalgyűjtő utam során Menyhén egyik nagyon kedves énekesem és adatközlőm, Kostyál Anni néni, aki akkor már közelebb járt a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, panaszkodott nekem. Idézem a szavait: „… a szalakuszi szlovákokkal ezer esztendeig eggyüt íltünk, mégis megtartották a nyelvüket. Most meg se hetye, se hónapja, az unokáim már nem értik mit mondok nekik.”

Fent idézett versében Gyurcsó István költő barátom is erre kívánta felhívni a figyelmet. Az anyanyelv, amelyet az ember gyermekkorában legelsőnek sajátít el, a beszédre, a gondolkodásra legszívesebben használt nyelv. A zene, az ének, amelyet szintén az édesanyánktól hallottunk először, a zenei anyanyelvünk. Édes testvére a szónak, sőt ikertestvére, hisz egy időben születtek. A nyelvnek is van dallama. Sokszor hallottam népdalgyűjtés közben – amikor az egyszerű kiszámolók dallama felől faggattam az idős asszonyokat –, hogy: „ennek ugyan nem volt hangja, ezt csak úgy mondtuk.” Ezeket a néhány hangon mozgó mondókákat a nép általában nem veszi dallamszámba. Pedig még a legprimitívebb kiolvasóknak vagy mondókáknak is van dallamuk. Éppen ezek a két-három hangon mozgó egyszerű dallamok a legősibb zenei emlékeink. Korban jóval megelőzik a nagyívű, strófás szerkezetű dallamokat.
Csodálatosan gazdag és sokrétű az a népzenei hagyomány, amely valamikor az egész magyarság közös kincse lehetett, de századok múltával csak az egyszerű falusi nép őrizte meg az utókor számára.
Népdalkincsünk, népzenénk, tehát zenei anyanyelvünk lényegét a legtömörebben és a legszebben Kodály Zoltán fogalmazta meg. A magyar népdal művészi jelentősége című írásában (Visszatekintés I./33) erről így ír: „A magyar népdal tehát nem pusztán a mai falusi élet visszhangja, nemcsak a »falusi ember primitív érzéseinek« kifejezője (milyen különös, hogy a legáltalánosabb emberi érzések a legnagyobb költők lantján is a népdal primitív hangján szólalnak meg, annál inkább, mennél erősebbek!), hanem az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye, bölcsőjétől fogva: mert kétségtelennek kell tartanunk, hogy a magyar dal a magyar nyelvvel egyidős.”
Zenei anyanyelvünk átadásával, továbbéltetésével már évtizedek óta foglalkoznak a népzenénket gyűjtő és publikáló szakemberek és a hagyományt lelkesen ápoló, terjesztő aktivisták. Népdaléneklési vetélkedőket, népzenei találkozókat szervezünk, zenei anyanyelvünk megőrzése és terjesztése érdekében.
Szeptember 14-15-én Dunaszerdahelyen tartottuk a Magyarország határain kívüli magyar népzenetudománnyal foglalkozó szakemberek és a népzene továbbéltetését támogató aktivisták nemzetközi konferenciáját. A konferencia központi témája a népzenei adattárak számítógépes feldolgozásának problémái és a népzene oktatása volt. Egy héttel később szeptember 20-21-én, Kecskeméten is hasonló konferenciát tartottak, ahol mindazok a kérdések szintén megtárgyalásra kerültek.
Zenei anyanyelvünk, a népdal valamikor szoros tartozéka volt a nép mindennapi életének. A hétköznapoknak s az ünnepeknek egyaránt. A népzene minden alkalmat betöltött, minden zenei igényt kielégített. A faluközösség íratlan törvényei szabták meg, mikor mit kell és mikor kinek mit lehet énekelni. Valamikor a nép egyéni és közösségi élete az egész év folyamán váltakozva tartalmazta a zenealkalmakat és a zenetilalmakat. Karácsony, illetve húsvét előtti hetekben tilos volt a felnőttek hangos mulatozása vagy a táncmulatság. Ilyenkor csak alkalomhoz illő dallamokat volt szabad énekelni. Tehát alkalomhoz illő, alkalomhoz kötött dalokkal volt tele a falusi ember egész élete. A életfordulók, életszakaszok szokásai és szórakozásai, naptári ünnepek, bizonyos hétköznapi munkák, tevékenységek alkalmával énekelt dallamok, határozott alkalmakhoz kötődtek, s ez alkalomkor meg kellett szólalniuk.
A 20. században és a 21. század hajnalán a népdal, a népzene elvesztette eredeti funkcióját. Ahogy azt Kodály Zoltán megálmodta, a népdal bekerült a művelődési házakba, sőt a hangversenytermekbe is. 1925-ben A magyar népzene című írásában írta: „A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni. A tűznek nem szabad kialudni.” Amit a falu spontán módon évszázadokon keresztül megőrzött, ami nemzeti kincsünk, ma már tudatosan kell ápolnunk és terjesztenünk.


forrás: Új Szó

"Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke."
Wass Albert: A kastély árnyékában

Milyen motívumokból építkezik az írói-költ[/FONT][/FONT][FONT=Garamond,Italic][FONT=Garamond,Italic]ő[/FONT][/FONT][FONT=Garamond,Italic][FONT=Garamond,Italic]i nyelv, amely Süt[/FONT][/FONT][FONT=Garamond,Italic][FONT=Garamond,Italic]ő [/FONT][/FONT][FONT=Garamond,Italic][FONT=Garamond,Italic]András életm[/FONT][/FONT][FONT=Garamond,Italic][FONT=Garamond,Italic]ű[/FONT][/FONT][FONT=Garamond,Italic][FONT=Garamond,Italic]vének[/FONT][/FONT]

Persze, hogy konzervatívnak mondják ezért az embert. Nincs mit tenni, én is

mondom a magamét. Például, hogy a trágárságban megrühesedett, irodalminak szánt szövegek szerzői az olvasóban szánalmat keltenek inkább, mint élményt, örömöt.​

Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről

Kovács András Ferenc:

MAGNA HURGARIA
Ilia Mihálynak szeretettel


Mondják a vének: megtartó erősség,
magas mentsvár, erődítmény a nyelv!
Temérdek, mint egy csipkézett oromfal:
Félelmetes, mert égi szirten épült!

Ravasz barátok, prédikátorok
Papolnak így – nem szótlan elhagyottak.

A száj palánkja némasággal árkolt
Védelmi gyűrű jól körülkerítve:
Magába zár, bár ellenség sehol...
Tán szerteporzott, elporladt a szélben...
Már ostromzaj se döng... De megmaradtunk.

De isten tudja, kik vonultak el itt...
Keresztesek, germán páncélosok,
kazárok, türkök, novgorodiak,
tatár hordák, tévedt iráni népek –
Kis cselvetők Bizáncból, Niceából...
Nem tudható... Nem érthető a csönd.
Hallgatni sem mer már a hallgatásunk.

A száj palánkja némasággal árkolt
Védelmi gyűrű, zsúfolt sírgödör...
Végül pediglen egy-két szó marad:
Makacs fogak közül majd úgy bukik ki,
Mint vár fokáról messzekémlelő,
Ki nem volt harcos népvezér, sem őrszem –
Csupán a szellem távolába nézett,
Mert látni jött, mikor találat érte...
Véletlenül, mellékesen, hiába.

Úgy hull a sajgó semmiség ölébe
A hang, a lélek ismeretlenül,
Mint elfelejtett védő, senki sarja,
Fölösleges bámész lenyilazott –
S a mindenség pusztán süvít tovább...

Bölcsek beszélik: elveszett erősség,
Lakatlan vár, panaszfal, kő a nyelv.
Tömör, kemény, miként a végítélet –
Nem érthető, mert magunkat sem értjük.

Ile57 írta:

"Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke."
Wass Albert: A kastély árnyékában

Kattints a kibontásához...

A. Jászó Anna


Wass Albert regényeit sok ezren olvassák országszerte, különösen a fiatalok. A szerző nemcsak a történetmondás és jellemábrázolás művésze, hanem az erdélyi nyelvnek is nagy mestere. Ezt írja Hagyaték című művében: „… barangolással töltöttem minden nyaramat. Jártam a hegyeket Erdély-szerte. Üldögéltem éjszakákon keresztül pásztorok tüze mellett, szénégetők kunyhója előtt, hegygerincek legelőin, bozontos, sötét sziklakatlanok mélyén, s szívtam magamba magányos hegyi emberek lassú, gonddal ejtett szavát.” S az erdélyi emberek lassú, gonddal ejtett szava beivódott a népnyelvet megörökítő ritmikus prózájába.
Az olvasóknak minden bizonnyal feltűnnek regényeiben az erdélyi tájszavak efféle mondatokban: „Ismeretlen észkas üverekből nyirkos kis szellők jöttek alá.” Az észkas ma is használatos tájszó, Wass Albert szűkebb pátriájában, Cege környékén ismerik: eredeti alakja északos, belőle rövidült az észkas, északi fekvésű, árnyékos, nedves terület. Az üver az a nagy üreg, amely az öreg fák kidőlésekor keletkezik, de mélyedést is jelent általában. „Durdukás összegüzsörödött mellettem, mint egy kis kövér, gondtelt sündisznó” – írja az Adjátok vissza a hegyeimet! című híres, sok nyelvre lefordított regényében. Az összegüzsörödött hangfestő szó, mindenki érti: összezsugorodott. Vidáman hangzik a következő mondat: „A patak jegén sikongva csicsonkáztak a gyermekek.” A csicsonkázik valóban bájos szó, jelentése: a jégen csúszkál. A köznyelvben is ismert csóré tájnyelvi jelentése meztelen, szegény: „Semmink sem marad, csak a csóré életünk.” Nucáról írja a következőt: „Feredése után megkeresett egy napos gübőt.” A gübő kiapadt vízmeder, holt mederrész a tájszótárak szerint. A ciher bokros, bozótos hely: „nádi egér matatott a ciherben”. Olykor az író maga magyarázza meg a tájszavakat: „Ez a csónak hat szál deszkából tákolt vén skatulya volt, amit itt luntrának nevez a nép. Hosszú rudakkal kellett tolni előre a sátéban, iszapban s azokon a kanyargó ösvényeken, amit a halászok nyomkodtak maguknak a nádas közt vészától vészáig. Ezek a vészák nádból font kerítések, amiket beállítanak a sekély vízbe, a végén csapdaszerű ravasz görbületet formálva belőlük, melyekbe ha beúszik a hal, nem tud kijönni többet.”
Olykor a szavak hangzása idézi fel az erdélyi hangulatot: csürke a csirke, lügetes a ligetes, résző a része helyett. Érdekes a Ferkő név a Hagyatékban, olyan illeszkedési forma, mint a Nyírő (nyíró a köznyelvben).
Különleges hangulatúak a román eredetű tájszavak, szűk jelentéskörben mozognak, az erdővel és főleg a pásztorkodással kapcsolatosak. A pláj havasi tisztás, hegyi ösvény, átjáró, a plájász erdőőr, mezőőr, a pojána havasi vagy erdei tisztás, az esztena vagy sztina juhászkunyhó, a pakulár juhász, a turma pedig juhnyáj. Az emberek ordát esznek; az orda édeskés ízű juhtúró vagy juhsajt, ma is kapható a piacokon. Gyakran esznek bálmost, ami kukoricalisztből sajtlével, íróval vagy savóval készített étel. S a szereplők gyakran emlegetik a prikulicsot, ami nem más, mint kísértet. A Kard és kaszában mondja a Szent Lászlót megmentő Erőss Miklós: „De én most jól teszem, ha lépek ám egyet a dombon, mert apámék még azt hiszik ott a szakadásban, hogy megevett a prikulics.” A puliszka, vagyis a kukoricalisztből készült sűrű kása közismert szó, de eredete nincs tisztázva, talán latin jövevényszó. A Kard és kaszában olvashatjuk: „Először is tejes málét sütött a vénember, majd töpörtyűs puliszkát meg túrós puliszkát, jó csípős túróval. Aztán megígérte, hogy tavaszkor, juhfejés idején újra eljön, s megtanítja őket bálmost készíteni.” Most már értjük, miért juhfejéskor kell a bálmost készíteni. A főzés és az evés szinte szertartás: „Tóderik két nagy szőrös kezéből ünnepélyes lassúsággal eregette bele az aranyszínű kukoricalisztet a fortyogó vízbe. Édeskés puliszkaszag töltötte meg a házat és az égő bükkfa langyos illata. Aztán elkészült a puliszka is. Túrót vettek hozzá a deberkéből, és enni kezdtek” (A funtineli boszorkány). A deberke alul szélesebb, fölül keskenyebb alakú faedény.
Egyéb erdélyiesség (transzszilvanizmus) is található Wass Albert műveiben, de róluk máskor ejtek szót. A különleges szavak jelentése kiolvasható a szövegkörnyezetből, de pontosabban ismerve jelentésüket, talán még jobban élvezzük az író sajátos világát.
Az Ember az országút szélén maga az író, s az ember gondolatai az író gondolatai: „Nem az a fontos, hogy velem mi lesz, én már a múlté vagyok. Nekem már csak az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak pilléreibe beépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.” A hagyatékhoz a nyelv is hozzátartozik, az író nyelve, a XX. századi beszélt nyelv, ahogyan Erdélyben az egyszerű emberek ajkán élt.
forrás:mno.hu

Bajza József:
A KIRÁLYRA.

Áldd meg, Isten, Ferdinándot,
A magyar királyt;
A nemzet nagy seregéből
Áldd meg őt kivált!

Három század óta ő az
Egy király maga,
Akinek magyar szavakra
Nyílt meg ajaka.

Ő az, aki ősi nyelvünk
Fényre emelé,
Ő, ki fölkent, jobbja mellé
Trónra ülteté.

Hitszabadságunknak ő lett
Új apostola,
Tűrelemben példa és jel
Béke angyala.

Felvirasztott a magyarra
Boldogabb jövőt,
Felkölté elhúnyt reményit;
Áldd meg, Isten, őt!

Veszni indúlt életünkben
Ő mentő leve:
Légyen elfelejthetetlen
A király neve!

A Dunának és Tiszának
Zengjen partjain,
Hármas bérceinken, és az
Alföld síkjain!

Millióid seregéből
Áldd meg, Isten, őt,
Szóban tettben a magyar szent-
Íge-hirdetőt!

Nyolcszáz évű koronánkat
Védelmezd fején,
Tartsd meg e hont béke napján,
Vészek idején.

Add, hogy nyílt magyar beszédünk
Oly csodát tegyen:
Félreértés soha többé
Köztünk ne legyen.

És ha ránk van mérve még egy
Ezredes vihar,
Túl azon is mint szabad nép
Álljon a magyar!