Éjfélkor az MTI közzétette, hogy hazugságot terjesztett a Magyar Helsinki Bizottságról

Az MTI közzétette, hogy hazugságot terjesztett a Magyar Helsinki Bizottságról, de csak kedden éjfélkor és csak azoknak, akik fizetnek a híreiért - hívja fel a figyelmet a hvg.hu. A helyreigazítás így hangzik:

A „Kormányzati Tájékoztatási Központ Közleménye – Reagálás a Helsinki Bizottság közleményére” címmel 2017. december 8. napján az Országos Sajtószolgálat honlapján megjelent közleményben valótlanul híreszteltük, hogy a Helsinki Bizottság pénzt keresett azzal, hogy feljelentette Magyarországot azért, mert Magyarország nem bánt megfelelően a bevándorlókkal. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy a Magyar Helsinki Bizottság több száz millió forintot kap külföldről átláthatatlan módon. A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem keresett pénzt azzal, hogy eljárást indított a magyar állam ellen a menekülőkkel szemben tanúsított bánásmód miatt. A Magyar Helsinki Bizottság finanszírozása pedig a jogszabályoknak megfelelően átlátható.

Bár a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményét az Országos Sajtószolgálat megjelöléssel hozták nyilvánosságra, az ilyen közleményeket pedig hivatalosan nem szerkesztik megjelenés előtt, de éppen a Magyar Helsinki Bizottság által indított perben született meg a döntés, hogy az MTI felelősségre lehet vonni értük.

helsinki-bizottság_fit_800x10000.jpg
A Helsinki Bizottság munkatársai
Fotó: Facebook/Magyar Helsinki Bizottság
A Magyar Helsinki Bizottság májusban jogerősen pert nyert az Orbán-kormány ellen a nemzeti konzultációban foglalt hazugságai miatt.
 
Azt mondták hogy először táborba kerültek majd elbírálták a menekült kérésüket.
Egy sem azt mondta hogy kitört a táborból vagy be sem ment csak írány az USA vagy kanada...
Itt meg nem voltak hajlandók megállni. De, még görögországban sem...

Setni, veled szemben is megszünik a türelmem, mit beszélsz össze vissza!
-
A Németek szeptember közepén nyitották meg a határokat a Magyarországon levö menekültek számára.
- már ment az Oktoberfest Münchenben,
- a menekültek a Keleti pályaudvar beton kövezetén voltak "elszállásolva,"
- minden nap jött Budapeströl a hir, hogy "már épitjük a sátrakat csak 1-2 hét kell még hozzá...
- a szart épitettek a magyarok, egy cserkész 15 perc alatt képes egy sátrat felállitani
- a magyarok elöbb huztak fel 200 km keritést mind egy sátrat
- az volt a szerencse, hogy a jo idö még tartott

Mit gondolsz, mi játszodott volna le Budapesten,
Europa határain ha a Németek nem nyitjákmeg a határjaikat?

-
Aki ezt egy alternativának tartja, aki visszasirja, hogy Merkel miért nem volt "kemény" az nem ember!
-
Orbán szo nélkül belelövetett volna a tömegbe?
Orbán hagyta volna öket kiéhezni?
Orbán hagyta volna öket esöben, sárban, hoban visszagyalogolni?
Meséljétek már el mi van a piszkos fantáziátokban!!!!!!!!!!
-
Teszteltétek volna homoszexuálisokat a konténerben?
Bámultátok volna hogyan jönnek gyerekek orvos nélkül a világra, a szarba!?
Orbán még a WC-felállitását is megtiltotta egy keresztény organizácionak.
 
Azt, hogy mi a célország az elérhető segélyek mértéke határozza meg, semmi egyéb, már nincs ISIS maradhatnának afrikában is dolgozni például Szaúd-Arábiában az indiai vendégmunkások helyett ... de ki akar manapság dolgozni.
Kérdezd Ernoet a willkommenspolitik keretében érkezett milliók hány százaléka dolgozik. Viszont némi NGO -s segítséggel 4-5 évig is elhúzhatják a pereskedést a kiutasítást illetően.

Hangold le már magadat!
- Ugy beszélsz 3 évvel ezelötti eseményekröl mindha ma lenne,
- és képes lennél az egyik pillanatrol a másikra idöigényes dolgokat elintézni

Már ne haragudj de Magyarországon egy leégett házba rögtön belehet kültözni ujra?
Olyan hülyeségeket beszéltek, anyi gyülölet van bennetek, hogy csak ámulok bámulok
-
Ahelyett, hogy itt szorod az ötleteket, tennél valamit.
Kültözz el Sziriába, mutassad meg hogyan kell ott lakni.
-
A nyugateuropai országok legalább tesznek valamit!
Hogy nem könyü azt mi itt sokkal jobban tudjuk mind te de a nyafogással nem megyünk elöre
-
 
Ernő!
Valamiért nagyon harapsz a homoszexuális dolgokra. Épp mostani hír!
Nem magyarországon történt, történik.
Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága igazat adott annak a keresztény cukrásznak, aki néhány éve vallási okok miatt elutasította, hogy elkészítse egy azonos nemű pár esküvői tortáját.
Mi lett volna ha ez itt történt volna?
 
Kültözz el Sziriába, mutassad meg hogyan kell ott lakni.
Ernő!
Az este már majdnem bemásoltam egy képet hogy mutassam milyen borzalmak vannak szíriában ma meg utána olvastam és megdöbbentem ..már megint manipulálni akarnak, biztos vannak még borzalmasabb dolgok is de, nem szeretem ha beakarnak csapni.
sziria1.jpg

A baloldali fotó úgy járta be az internetet, mint a szívszaggató fotó, amin egy szír kisfiú a szülei sírjai között alszik. A jobboldali fotó ezzel szemben elég jól mutatja, hogy az eredeti fotó kamu volt. Több ok miatt is:

  • A fotó nem Szíriában, hanem Szaúd-Arábiában készült.
  • A sírokban nincsenek testek.
  • Sőt, a sírok nem is sírok, csak kőhalmok.
  • A kisfiú pedig nem is vesztette el a szüleit.
  • Az anyja ugyanis a fotós, Abdul Aziz al Otaibi húga.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy Szíriában nem történik meg ilyesmi, mert nagyon valószínű, hogy igen, de ez a fotó pont nem erről szól.
(444)
 
gondolom a Helszinki Bizottság kézikönyvét (A SZAVAHIHETŐSÉG MEGÁLLAPÍTÁSA A MENEDÉKJOGI ELJÁRÁSBAN) kellene olvasgassam és aszerint eldönteni a határsértők szavahihetőségét :rohog:
https://www.helsinki.hu/termek/a-sz...itasa-a-menedekjogi-eljarasban-masodik-kotet/

Mit gondolsz a magyar menekültek jogait milyen kriteriumok alapján döntötték és döntik el?
-
Te valoban egy fajanko vagy aki bajbanlevö embereken röhög mind egy fakutya. Szégyeld magad!
-
Képzel el mi lenne ha én kezdenék el röhögni a világtörténelemben bajbajutott magyarokon.
-
Igazán sajnálom de nem tudom, hogyan érzékeltessem veled, hogy embertelen vagy.
Nem akarok nevetni szorult helyzetben levö embereken,
de a katonák egészen biztos nem joszándékkal mentek oda,
a hadifogjok mégis kaptak valami támogatást,
Orbán még egy pohár vizért is börtönnel fenyeget.
 
Utoljára módosítva:
Ernő!
Az este már majdnem bemásoltam egy képet hogy mutassam milyen borzalmak vannak szíriában ma meg utána olvastam és megdöbbentem ..már megint manipulálni akarnak, biztos vannak még borzalmasabb dolgok is de, nem szeretem ha beakarnak csapni.
sziria1.jpg

A baloldali fotó úgy járta be az internetet, mint a szívszaggató fotó, amin egy szír kisfiú a szülei sírjai között alszik. A jobboldali fotó ezzel szemben elég jól mutatja, hogy az eredeti fotó kamu volt. Több ok miatt is:

  • A fotó nem Szíriában, hanem Szaúd-Arábiában készült.
    A sírokban nincsenek testek.
    Sőt, a sírok nem is sírok, csak kőhalmok.
    A kisfiú pedig nem is vesztette el a szüleit.
    Az anyja ugyanis a fotós, Abdul Aziz al Otaibi húga.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy Szíriában nem történik meg ilyesmi, mert nagyon valószínű, hogy igen, de ez a fotó pont nem erről szól.
(444)
-
Mit akarsz ezzel mondani?
Most soroljam fel, hány büncselekményt találnak ki itt szélsöjobboldaliak csak, hogy a menekültek hirnevén csorbitsanak.
-
Látod ezt a képet te is egy ilyen szélsöjobboldali internetoldalrol szerezted.
En nem ismerem, egyetlen szeröz ujságban nem láttam.
-
Milyen oldalrol származik a kép amit betettél kedves Setni?
- Egy emberi jogokat védö szervezet vagy neonaci internetoldalakrol? :(
-
Hát akkor legyél anyira tiszteséges, és tedd a kép mellé a forrást!!!
 
Utoljára módosítva:
Te valoban egy fajanko vagy aki bajbanlevö embereken röhög mind egy fakutya. Szégyeld magad!

Most komolyan ... Ernoe, neked értelmezési problémáid vannak.
Miből gondolod, hogy mulatságosnak tartom a bajban levő embereket?

Ahogy a hozzászólásomból is világosan kitűnik azon röhögök, hogy az illegális migrációt támogató NGO azt várja el, hogy a saját kézikönye alapján döntsék el a hatóságok a határsértők szavahihetőségét.
 
A magyar állam már elvesztett pereket, nem mondhatja hogy a Helsinki bizottság illegális migraciot támogatna!
Tehát ne mondj marhaságot mert undorito, jogellenes és butaságrol árulkodik.
Ami a magyar államnak megvan tiltva jogilag azt neked sem szabad egy forumon.
-
Az NGO-knak sokkal több tapasztalatuk van
a menekültek szavahihetöségének a megállapitásánál mind a kutyákat "gassira vivö" határöröknek.
-
Viktor-Orban-stellt-der-EU-Grenzzaun-in-Rechnung_big_teaser_article.jpg

-
Az NGO tagjai között számos szakember van, akinek a véleményét kikérik a hivatalok.
-

"Fontos újra és újra rögzíteni a tényeket:
Az a tömeges, illegális migráció, aminek létezését a kormány el akarja hitetni, a valóságban nincs.
Bőven elegendő a rendőrség idevágó statisztikát böngészni.

Akárhányszor mondja is el a kormánypropaganda, Soros-terv nem létezik.
Egy milliárdos leírta, elmondta az elképzeléseit. Nem kell komolyabban venni,
mint bármely más milliárdos véleményét bármely más globális problémáról.
Bill Gates-terv sem létezik.

Az illegális migráció bárminemű támogatása Magyarországon most is bűncselekmény,
új törvények megalkotása nélkül is üldözendő és büntetendő cselekmény
."
 
Utoljára módosítva:
-
Mit akarsz ezzel mondani?
Most soroljam fel, hány büncselekményt találnak ki itt szélsöjobboldaliak csak, hogy a menekültek hirnevén csorbitsanak.
-
Látod ezt a képet te is egy ilyen szélsöjobboldali internetoldalrol szerezted.
En nem ismerem, egyetlen szeröz ujságban nem láttam.
-
Milyen oldalrol származik a kép amit betettél kedves Setni?
- Egy emberi jogokat védö szervezet vagy neonaci internetoldalakrol? :(
-
Hát akkor legyél anyira tiszteséges, és tedd a kép mellé a forrást!!!
Ernő!
Engem Te még nem láttál szélsőséges oldalról cikket bemásolni!
Se bal se jobb ez a 444 portálon jelent meg. De, oda is írtam a cikk aljára...
Hidd el tisztességes vagyok ha az oldal is az.
https://444.hu/2014/01/17/ez-a-szivszaggato-foto-a-szir-kisfiurol-eleg-nagy-kamu
 
A magyar állam már elvesztett pereket, nem mondhatja hogy a Helsinki bizottság illegális migraciot támogatna!
Tehát ne mondj marhaságot mert undorito, jogellenes és butaságrol árulkodik.

mások ennek pont az ellenkezőjét állítják, méghozzá azt, hogy a Helszinki Bizottság vesztett pert
 
Ernő!
Engem Te még nem láttál szélsőséges oldalról cikket bemásolni!
Se bal se jobb ez a 444 portálon jelent meg. De, oda is írtam a cikk aljára...
Hidd el tisztességes vagyok ha az oldal is az.
https://444.hu/2014/01/17/ez-a-szivszaggato-foto-a-szir-kisfiurol-eleg-nagy-kamu

Elnézést setni, ugy látszik bal lábbal keltem fel.
-
Megsem néztem rendesen, hogy te a 444-röl másoltad a képet mert az az oldalt nem tartom ellenségeskedönek,
hanem rögtön a "google images" oldalon kerestem és az eredeti képek "fake news" oldalakon voltak.
-
Egyébbként a 444 oldalán volt egy hir, ha emlékszel még rá:
"Brutálisan végeztek Németország egyik legnagyobb muszlimellenes kamubotrányának kitalálójával"
-
"A brutális gyilkosság áldozata és gyanúsítottja voltak a főszereplői az egyik legnagyobb hatású hoaxbotránynak, ami 2015 szilvesztere óta időről-időre felkavarja a kedélyeket Németországban, és közvetve ez az átverés vezethetett a nő halálához is."

"Irina A. holttestét egy parkban fedezték fel Frankfurtban május elején. A húszas éveinek végén járó fiatal anyát húsz késszúrással ölték meg, arcát a felismerhetetlenségig eltorzították. A német rendőrök hamar elfogták a gyanúsítottat: az ötvenéves Jan Mai vérét megtalálták az áldozaton, a vendéglátóhelyekkel foglalkozó férfi rendőrségi források szerint valószínűleg beismerő vallomást tett. "
-
Itt is teljesen kamu hir, egyszer az, hogy menekültek megeröszakoltak egy nöt Frankfurtban egy bárban, aztán, hogy megölték a nöt"
-
Megeröszakolás nem volt, a megölést meg a barátja csinálta de az emberek fejéböl nem tudod kivenni, hogy nem menekültek voltak mögötte.
-
Sorry mégegyszer.
 
Utoljára módosítva:
mások ennek pont az ellenkezőjét állítják, méghozzá azt, hogy a Helszinki Bizottság vesztett pert

Halász Tudja milyen kritikátlan buta embereknek beszél
- Azt állitani, hogy a Helsinki Bizottság egy Soros szervezet az nem büntetendő cselekmény
- engem is említhetett volna név szerint mert lelkileg én is a Helsinki Bizottsággal vagyok
- csakhogy a sok buta Fideszes érvek helyett jelzőkkel dolgozik ebből él a kormány
- beszéltem már fideszessel ök abszolút nem tudják mi a jogállam,
- miért lenne megvetendő valakitnek segíteni, a jogainak a kiharcolásánál?

- egy jogállamban még egy bérgyilkos is kap egy ügyvédet hivatalból
- ez a beszéd remekül mutatja, hogy a magyar politikusok sárba tiporják a jogállamot
- megáll az ész, Fehérnek nem tetszik, hogy a bíróság betartja a törvényeket.

- számára az a probléma, hogy feljelentik az országot, nem az, hogy van miért
- hol jelentsék fel Magyarországot ha nem Brüsszelbe és az ENSZ-ben?
- ne tegyen jogellenességet ez a Fehér és akkor nem lesz feljelentve

- nem igaz, hogy a választások nincsenek elfogadva akkor anarchia lenne
- a választás nem egyenlő feltételek mellett zajlott le erről van szó

Kiváncsi vagyok mit szolna egy Fideszt favirizálo választo ha Halász
mondjuk ittas vezetés vagy gázolás miatt állna a biroság elött és nem kapna egy ügyvédet?
-
Erdekes, hogy Fehér videoja alatt nincs lehetöség vélemények, kérdések számára.
 
Utoljára módosítva:

1. Vajon hány milliójába kerül az NGO -nak a magyar bírók és ügyészek szemléletformálása?
2. A tárgyalóteremben a bírók szembetalálhatják magukat azokkal, akik az oktatásokat tartották, elvégre a Helsinki Bizottság jogászai bírósági eljárásokban is részt vesznek és ahogy a "tanítóik" megkövetelik úgy kell döntsenek vagy a törvényeket kell szem előtt tartaniuk?
3. ez olyasmi mint mikor a gyógyszerforgalmazók "tanulmányutat" szerveznek a doktor uraknak, hölgyeknek?
 
Utoljára módosítva:
1. Vajon hány milliójába kerül az NGO -nak a magyar bírók és ügyészek szemléletformálása?
-
A szakmai továbbképzést tartó docenseket a hallgatok fizetik meg nem fordítva. Nem tudtad?
-
2. A tárgyalóteremben a bírók szembetalálhatják magukat azokkal, akik az oktatásokat tartották, elvégre a Helsinki Bizottság jogászai bírósági eljárásokban is részt vesznek és ahogy a "tanítóik" megkövetelik úgy kell döntsenek vagy a törvényeket kell szem előtt tartaniuk?
-
Hát ez egy rágalmazás a birokkal szemben. Gondolom ök majd megfogják tudni védeni magukat az ilyen vádaktól.
Annyit tudhatnál, hogy a birok csak döntenek, a nemzetközi jog alapján, ami úgy a felperes mind az alperes számára ismert.
A törvényeket nem a Helsinki Bizottság előadói találják ki, a birok pedig csak ezekre hivatkozva hozhatnak döntést.
-
3. ez olyasmi mint mikor a gyógyszerforgalmazók "tanulmányutat" szerveznek a doktor uraknak, hölgyeknek?
-
Ismétlem, nem ilyen, mert nem az előadó egyetemi tanárok csinálják a törvényeket, mint a gyógyszereket a gyógyszergyárak.
Ezzel a rágalommal most nem is a Helsinki Bizottság előadóit diszkriminálod hanem a bírókat.
Neked fogalmad sincs miként működik egy jogállam.
 
Még valamit kedves sok
-
Az illegális migráció bárminemű támogatása Magyarországon most is bűncselekmény,
új törvények (Stop Soros ) megalkotása nélkül is üldözendő és büntetendő cselekmény
.
-
Nem tudom ki ez a Halász János de azt látom, hogy hazudik.
Mert amit mond az nem bagatell, azért egy büntetést kitudnának róni a magyar hatóságok.
Miért nem teszik? Miért csak rágalmaznak?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Másik kis kedvencem !
Dittike2009 wrote on Árcs206's profile.
Szia!

Eltudnád nekünk küldeni a full blast 3 testjeit?

kÖSZÖNÖM
László Ferenc wrote on midi nyalánkság's profile.
2020 topik 160 oldal
Mészáros B. Tamás wrote on Ivan Szorokov's profile.
Szia
Valóban kihagytam a listából. Majd javítom.
Ha be tudod szkennelni a hiányzó novellát, akkor megcsinálom.
Köszönöm.
Sziasztok! Tudnátok segíteni? 7.osztály Gondolkodni jó tankönyv megoldások keresem Köszönöm előre is a segítséget. Felmérő megoldásokat találtam, tlk kellene

Statisztikák

Témák
36,994
Üzenet
4,515,493
Tagok
597,661
Legújabb tagunk
Sopsits Borbála
Oldal tetejére