Élet a halál után

krespo

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is elfogult vagyok ebben a témában, mert vallásosnak tartom magam. De azért történtek már olyan dolgok, amelyek mellett édesapám sem ment el szótlanul, pedig ő tipikusan az az ember, aki semmiben sem hisz. Tartja, hogy ő katolikus, meg is sértődik ha kétségbe vonom a vallását, de nem gyakorolja azt.
Viszont láttunk együtt is történéseket, amelyekhez nem tudott ésszerű magyarázatot adni.
A házunk már közel száz éve a családom birtokában van és ez idő alatt öten haltak meg a fali között(nagyanyám kisöccse, ükanyám, dédapám, dédanyám, és 2 éve nagyanyám). Ez a szám végül is 100 év alatt nem is olyan sok, de sok tárgyi emlék van róluk.
Volt olyan, amikor a könyvek lepotyogtak, a bezárt szekrényajtó kinyílt, bekapcsolt a tv (furcsa módon mindig a 9-es csatornán) és még sorolhatnám. De ezek után mindig valami rosszabb esemény történt az életünkben. Mintha figyelmeztetni akartak volna....
 

amet

Állandó Tag
Állandó Tag
A halál után a köztes lét van. Van akinek pár év, van akinek töb száz év. Ezzel a témával kapcsolatban egy nagyon jó könyvet ajánlanék.
dr.Michael Newton: Lelkünk útja I-II-III.
 

amet

Állandó Tag
Állandó Tag
Newton doktor pszichoterápiából doktorált, s tagja az Amerikai Pszichológusok szövetségének, felsőoktatási intézményekben tanít. Olyan echnikát fejlesztett ki, amivel hatékonyan tudja klienseit előző életeik emlékein túl, az annál jelentősebb köztes létbe elvinni.
 

amet

Állandó Tag
Állandó Tag
1998-ban a Transzperszonális Hipnoterapeuták Országos Szövetsége az elme és a lélek közötti kapcsolat tisztázásánaktémájában neki ítélte a "Legkiemelkedőbb teljesítmény" elnevezésű díjat.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Az az igazság, hogy komoly fogal zavarok vannak a köztes lét meghatározásában.

A Lelkünk útja c. könyv a valódi asztrálvilágot mutatja be, pontosabban a 7 asztrálsík 2.szintjét.

Ha akarjátok erről majd mindjárt mesélek.

Az IGAZI köztes lét az, amikor a lélek nem megy át az asztrálsikra, hanem a tudatszintje megakad, és a köztes létbe kerül, tehát se ide, se oda.... nagyon rossz dolog, külön segítők dolgoznak rajta, hogy a lelkek visszatérjenek az asztrálsikra, a "szellemvilágba".

És sok szellem sajnos nem megy sehova a halála után, hanem itt marad a fizikai sokon! (de ezért mondjuk karmikusan bünti jár!)

Na nézzük, milyen szellemi (asztrál) sikok vannak!
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szellemi szférák.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Annyit még megemlítenék, hogy a szellemtanban a 7 osztódás a mérvadó, életünk is 7 éves ciklusokra osztódik, a szférák is, és a szférákon belől is hét „réteg” van, de ezek nem befolyásolják már annyira a megértését a megismerésben.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
1. szféra: purgatóriumi szféra. A föld alatt kezdődik, és 2 km magasságig tar a légkörben.<o:p></o:p>
A Kegyelem törvényvilága érvényesül. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A lakók jellemzői:<o:p></o:p>
Kegyetlenség, erőszak, durvaság zsarnokság érzékiség. Anyag imádása, durvaság, gőgös, dacos lelkek. Ez a viharzóna.<o:p></o:p>
Az ellenségek gyakran találkoznak itt, egymás bosszúja elől menekülnek. Testet öltve a gondviselés olyan pályára állítja őket, hogy alkalmat nyerjenek a kiegyenlítődésre (karma)<o:p></o:p>
Számukra a megszületés mennyországi állapotot jelent.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Több részből, rétegből áll:<o:p></o:p>
- gyilkosok<o:p></o:p>
- öngyilkosok<o:p></o:p>
- rablók, tolvajok (pokol)<o:p></o:p>
- Istentagadók, nihilisták, anarchisták<o:p></o:p>
- Önzők, fösvények, pénzvágyók <o:p></o:p>
- vad népek, pogányok birodalma<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
2. szféra: Troposzféra középszint. 2-6 km között található.<o:p></o:p>
Esőfelhők szférája, purgatóriumi középszint, valamivel finomabb érzésvilágú szellemek szférája.<o:p></o:p>
A 2.szféra szelleme sok ütközés folyamán megismerte, hogy önző törekvéseit büntetlenül nem elégítheti ki, mert mindig fájdalom a következmény. A 2.szféra szellemtípusa a hibát még mindig másban keresi, még nem érett meg arra, hogy önmagába tekintsen.<o:p></o:p>
A szellemek a törvénytől, mint hatalomtól félnek, de minden igyekezetük arra irányul, hogy a hatalmat kijátsszák. Önzők, kapzsiak, irigyek, ravaszok, testi vágyaiknak hódolók, haragosak, de indulataik rövidebb lejáratúak. Keresik Istent, de csak az általuk kívánatosnak tartott dolgok képezik imádságuk tárgyát. Közöttük sok az idegbeteg, örült, megszállt és más betegségben szenvedő. Le kell válni a fluidoknak a lélekről, ki kell égni, hogy tisztább szellemként tovább emelkedhessenek.<o:p></o:p>
Vad ösztönök, de a törvény csak egyszer engedi meg a győzelmet, a legyőzőből legyőzött lesz, és ekkor meglátják az érem másik oldalát is.<o:p></o:p>
Mozgalmas az élet, nagyobb a gondolatszabadság is. Nagy a gazdagság utáni kapkodás, jelen van a fekete mágia, a csalások és a lopások itt szintén itthon vannak. A földi világ igen nagy hányadát, mintegy kétharmadát ez a szféra szolgálja, mert ez a legnépesebb.<o:p></o:p>
A vallások minden fajtája jelen van. Ebbe a szférába is elküldi Isten misszió szellemeit.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
3.szféra: Troposzféra felső szint, 16 km-es magasságig. A purgatórium felső szintje.<o:p></o:p>
Meleg otthon, pihenőhely és tanulóhely. Ez már a bárányfelhők, fátyolfelhők szférája.<o:p></o:p>
A szellemek tudják, hogy a rossz az rossz, a jó az jó, nem kapkodnak a földi javak és a testi örömök után. Haláluk után csendes pihenőhely, sokszor fedve van előlük hibáik, tévedéseik addig, míg meg nem erősödnek. A szellemek innen még reinkarnációra kényszerülnek.<o:p></o:p>
A szférában minden egyszerű, tiszta, nagyobb művészi szépségeket itt még nem lehet megtalálni.<o:p></o:p>
Egyszerű életmód, kevéssel való megelégedés, a szegénység, mint életkeret kezd a szellemeknek kívánatos lenni. Kezdik megtanulni a kötelességeket, és arra törekednek, hogy jó úton járjanak A szféra anyaga még mindig földies, innen kerülnek ki a szerény, dolgos emberek, a jó családapák, az egyszerű, becsületes emberek.<o:p></o:p>
A 3.szféra szellemei a testetöltésig terjedő utolsó időszakokban élnek, de ez még itt szükséges vezeklési törvény alatt áll.<o:p></o:p>
Csak a jók szellemei és a rendszerint még egy utolsó testetöltés után mennek át szabadon a 4.szférába (gyűrűjébe)<o:p></o:p>
Itt a szellemeknek már természetes az imádkozás, és az, hogy Istent szolgálják.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
4.szféra<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Légkörtan szerint a sztratoszféra kb. 24 km magasságáig terjed a légkörben. A menny előcsarnoka, a szépség a 4. szférában kezdődik.<o:p></o:p>
Itt a szellemek egy utolsó próbával teljesen elszakadnak a földi fogalmaktól és belenövekednek az isteni törvénybe. A vallás fogalmai itt megtisztulnak a külső alakiasságtól.<o:p></o:p>
Itt a szellem nem azért engedelmeskedik a törvénynek, mert nem akar összetűzésbe kerülni vele, hanem azért mert lelkének meggyőződésévé vált.<o:p></o:p>
Ebben a szférában készülődnek a szellemek, hogy belépjenek Isten országába, a békesség honába, ahonnan nincs fájdalma visszatérés, hacsak nem az áldozatkész szeretetben.<o:p></o:p>
Itt már nem vonzza a szellemeket a reinkarnáció törvénye, a körforgás törvénye nem létezik többet a számukra.<o:p></o:p>
A szellemek önkéntes vállalkozásai innen a testetöltések – szeretet hozzátartozóért, áldozatként, esetleg magasabb fokozat eléréséért, vagy pedig a rosszal szemben megerősödésért.<o:p></o:p>
A 4. szféra a föld igazságának a szellemesített hazája. Itt már jelen van a szépség, a jóság, Istenbe vetett hitük itt már tudássá válik.<o:p></o:p>
A 4. szféra szellemei a 2.szférának eszményesített, ragyogó állapota. A 4.szféra ragyogást visz a 2. szférába, sok szellem megy a 2.szférába segíteni.<o:p></o:p>
Fontos dolog tudni, hogy a 2.szféra szellemei legalább a kétharmad részét teszik ki a földön élő emberiségnek!<o:p></o:p>
A 4,szféra szellemeinek testetöltéskor át kell hatolni az előző három szférán, és ezeknek a szféráknak az anyagát magára kell vennie, hogy a föld természetével kapcsolódjék.<o:p></o:p>
Sokan gyógyítani, tanítani jönnek le a földre.<o:p></o:p>
Innen született le: Memer, Hahnemann, Mathei, Frank Ágoston (növénytan, gyógyító tudományok)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
5. szféra: Ózonszféra alsó szint, kb. 45 km magasságig.<o:p></o:p>
Sejtelmesen szép szféra, itt minden új színt, új formát nyer, leheletkönnyűvé lesz itt minden.<o:p></o:p>
A bűnbocsánat szférája, itt tudja meg a szellem, hogy mennyit tudott a tévedéseiből helyrehozni, és mennyit bocsátott meg neki az Úr.<o:p></o:p>
Eddig a fájdalom – csalódás, a vér –könny, születés – halál, viszontlátás – búcsúzás,<o:p></o:p>
Dicsőség – szégyen, hatalom – nyomorúság egymást váltotta fel, míg végül a szellem az 5. szférában ébred fel. Ebben a szférában van a szellem első halvány visszaemlékezése a paradicsomi állapotokra, ahonnan kiszakadtunk 15 milliárd évvel ezelőtt!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Itt a szellem már tudja, hogy az egyéni igazságnak el kell tűnnie Isten igazságában, a szellem igazsága átalakul áldozatos szeretetté.<o:p></o:p>
A szellem itt tudja megérteni a bűnbocsánatot, a messze múlt nyitva áll előtte, és veszély nélkül tudja nézni letűnt életeit, Ő is megbocsát, feloldozza ellenségeit, és Ő maga is a törvény munkásává, irányítójává válik.<o:p></o:p>
Ebben a szférában válik a szellem igaziból szellemé!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Mivel ez a hely a tanulásnak, pihenésnek és a felfelel fejlődésnek a szférája, és így gyakorlati munka alig van, ennélfogva a szféra lakói, hogy tettekben is tevékenykedhessenek, az alsó szférákban munkálkodnak, mégpedig a 3.szférában fejtenek ki nagyobb tevékenységet, mivel érzésileg inkább ide kapcsolódnak. A szeretetmunkában fáradozók innen nyernek támogatást, ha hitükkel segítséget kérnek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Az 5.szférából született le:<o:p></o:p>
Colombus Kristóf, Galilei, Newton, <o:p></o:p>
Beethoven, Bach, Mozart, Haydn, Wagner, kik a magasabb zenét, a szférák hangjait a földre hozták.<o:p></o:p>
Shakespeare, Milton, Schiller.<o:p></o:p>
Itt a szépség tökéletes, mert szellemileg tiszta. A testetöltés innen a földre áldozat!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
6. szféra: Ózonszféra felső szint, kb. 85 km magasságig tart.<o:p></o:p>
Ismét hangos, ragyogó élet. Diadalmas mennyei élet szférája. Az ózonszféra azért oszlik két részre, mert egy csodálatos kozmikus jelenség két szintre osztja. Az ózonszféra közepén 45 km magasságban minden Földről felhatoló bármilyen hangtünemény, pl. atomrobbanás hangja, visszahajlik a Földre. A 6.szférába a diadalmas mennyei szférába már semmiféle zavaró hangtünemény nem tud felhatolni a Földről.<o:p></o:p>
Az igazság ismerete, a szabadság korlátlan hatalma, a szeretet lángolása határtalan cselekvési vággyal tölti el a szellemeket. A tudásvágy, ismeretszomj, cselekvési vágy hatalmas erővel sarkallja őket. Dolgoznak előbb az alsóbb szférákon és később testetöltve, a földi életben jelennek meg mint emberek, mindig a legnehezebb helyeken.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Innen született le:<o:p></o:p>
Gandhi, Schweitzer Albert, Assisi Szent Ferenc, Teréz Anya, Pater Pio,<o:p></o:p>
Parahamansza Jogananda.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ők fáklyahordozói egy eljövendő jobb kornak, szenvedéssel, megvetéssel, gúnnyal és kínos halállal. Áldozati bárányok kellenek – nem „Isten haragját” kiengesztelni – hanem a gonosz erejét megtörni!<o:p></o:p>
Nagyon sok névtelen szellem születik le, a legtöbben ismeretlenek, akik nem keresik saját dicsőségüket. Tűrnek, szenvednek és inkább vértanú halált halnak, amikor egy nehéz küldetés után visszatérnek szellemi hazájukba a 7. szférába jutnak!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Minden népnek, minden nemzetnek voltak és vannak ilyen kimagasló szellemi nagyjai, akik nem keresik a saját dicsőségüket, hasznukat, előnyeiket. Sőt, ha rendelkeznek is földi előnyökkel, minden gondolkodás nélkül odadobják azokat, hogy másoknak hasznára legyenek.<o:p></o:p>
A szellemi vezetők szférája<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
7. szféra: a légkörtan szerinti ionoszféra és exoszféra a Földet körülvevő legmagasabb légkörben. Ebben a világosságban minden látható, ami a Földön történik.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Négy mennyei szintre oszlik:<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
- őrangyalok<o:p></o:p>
- magasabb őrszellemek<o:p></o:p>
- nemzeti géniuszok<o:p></o:p>
- és a Föld vezérlő géniusza szféráira.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A Föld viszonylatában: Isten országa.<o:p></o:p>
Alacsonyabb szellemek számára épp oly láthatatlan, mint a földi emberek számára a szellemek. <o:p></o:p>
Itt várják be egymást a duál – szellemek.<o:p></o:p>
Ezen a szférán túl már nem lehet széttörten, különváltan élni, csak az örök duállal szellemben egyesülve.<o:p></o:p>
(Fontos megjegyzés, hogy ezen a szinten szakadtak szét a szellemek, amikor lejöttek a Földi szférába, és végig kellett járniuk az összes szférát. Nagyon hosszú út volt lefelé, de még hosszabb a felfelel vezető út!)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A Földtől számítva a három alsó szféra a föld természetét mutatja, a negyedik átmeneti erők világa a Nap többi bolygóinak légkörébe, az ötödik szféra a Vénusz középső életelvével rokonjellegű, a hatodik szféra átmenet a Vénusz magasabb és a Jupiter alsóbb életelvéhez, a hetedik a Jupiter magasabb légköréhez és a Nap szférájához<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A 7.szféra nemcsak a földről és a föld szféráiból jövő szellemek, hanem a jupiterszellemek, sőt a napszellemek elosztó és tartózkodóhelye is ez.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ennek a szférának a sugárzása hajtja és köti össze a nap bolygóinak egész szellemi világát, olyan interplanetáris nagy állomás ez, ahol mint semleges területen mindennek, és mindenkinek keresztül kell haladnia, mielőtt a Nap szféráiba jutna. Innen valamennyi bolygóra lehet „útlevelet”, minősítési fluidokat kapni.<o:p></o:p>
Itt már nincs a szellemnek éteri teste, nincs külön törvényt követő természete. Itt a szellem saját erőiben, fluidjaiban él, melyekből a saját akaratából olyan alakot formálhat, amilyen a saját ízlésének megfelel.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
- a duálok találkoznak és egyesülnek.<o:p></o:p>
- Családi egyesülések. Itt mindazok a szellemek találkoznak, akiket nem testi, hanem szellemi szeretet fűzött össze.<o:p></o:p>
- Oktatási hely A magasabb szellemek a napkörökből tanítják itt a szellemeket, akik előkészülnek a 5. napkörbe való belépésre.<o:p></o:p>
- Igazak és jók szférája, akik mielőtt a napkörbe lépnének, a földön missziót vállalnak.<o:p></o:p>
- Védőszellemek. Ebből a szférából kap mindenki, aki a földön születik, védőszellemet, akinek őt vezetni kell.<o:p></o:p>
Itt vannak azok a szellemek, akik mind embriószellemek csak kis botlást követtek el, akik-e botlásukat a földön rövid inkarnációban gyerekként levezekelhették, ezért ezt a szférát a gyermekek és angyalok szférájának is nevezhetjük
 

amet

Állandó Tag
Állandó Tag
A Lelkünk útja szerint újra "csak" emberként születhetünk újra ide a Földre. A hindu vallás szerint pedig állati testet is ölthetünk ujjászületésünkkor. Melyik az igaz?
 

amet

Állandó Tag
Állandó Tag
Másik kérdésem: az Euro-Indiai Központ Metafizikai Akadémiáján Sai Babát szinte Istenként imádják. Második Jézusnak vallják.Van valami igazság benne? /ezt is az interneten olvastam/
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A lelkünk utjának van igaza, mert ember soha nem mehet állat testbe, egy pár keleti vallás szeint igen, de az sajna az Ő tudatlanságuk, mert nem ismerik a szellemvilág felépitését és az alapjait...

Sai Babáról Budapesten lesz egy előadás a klubbomban, kiváncsi leszek az előadásra, mert fentartásaim vannak vele szemben, és lába nyomába nem ér Jézusnak...de biztosan jó fazon, és van kisugárzása, de én sok magyar "tanitót" is megismertem így, de amikor beleláttam a kulisszák mögé akkor...... na, ezt nem is mondom tovább.

Ha érdekel a Sai baba előadás, akkor a honlapom ezoterika részéban a szellemtani előadások cimszó alatt megtalálod az időt és helyet.

szeretettel.

István
 

amet

Állandó Tag
Állandó Tag
Már valahol kérdeztem /lehet, hogy a agyk.nál/, hogy melyik, ill. mi a könyv címe amiből meg lehet tanulni a TM-et /tr.med/ ?
Előre is köszönöm.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Bevallom, nekem belülröl jött, és ezt késöbb tudtam meg, hogy pont a TM-et találtam ki magamnak, így fogalmam sincs róla, hogy könyvben hol lehetne megtalálni, de láttam ilyen könyvet most jut eszembe az Alexandra könyvesboltban nemrégen..
merre laksz? mert akkor tudok cimet mondni!

szeretettel.

István
 

sedit

Új tag
Jó hely?

Kedves Rucerka! Én keresztény vagyok, hiszek Istenben, ezért joggal gondolhatod rólam, hogy elfogult vagyok ebben a témában. De van egy igaz történetem. Nagybátyám, mióta eszemet tudom, ateista. Nem hisz Istenben, az angyalokban, a túlvilágban.... Néhány éve baleset érte. Leesett a cseresznyefáról. Kórházba került, kivizsgálták, majd másnap hazaengedték. Teljesen tünetmentes volt, és nem vették észre, hogy egy apró kis erecske megszakadt a koponyáján belül. 2 hónap telt el anélkül, hogy bármi panasza lett volna. Aztán egy reggel elindult a piacra... Másnap reggel tünt fel valakinek, hogy egy parkban fekszik mozdulatlanul, és mentőt hívott hozzá. Azonnal megoperálták. A műtét hála Istennek jól sikerült (azóta is jól van, és a nyugdíjas klubbjában hétvégeken vígan csörög a hölgyekkel). Viszont az az 1 nap teljesen kiesett neki. Mikor elmesélte, megkért, a lányának el ne mondjam, mert kineveti. A történet lényege: míg nem volt eszméleténél, egy hatalmas kapu előtt találta magát. Bezörgetett, és a felesége (aki 1 évvel azelőtt halt meg) nyitott ajtót. Kedvesen fogadta, beinvitálta, beszélgettek, jól érezte magát. Egy idő után azt mondta a felesége, hogy várjon egy kicsit, elmegy, beszél valakivel, hogy együtt maradhassanak, hiszen jó helyen van. Ő is örült, hogy maradhat, semmi félelem nem volt benne... És ekkor magához tért. A mai napig nem érti, mi volt ez. Valóban. Egy ateistának nem könnyü elhinni, hogy ott járt, ahová mindenki igyekszik aki hisz a túlvilági életben. Azért írtam le ezt neked, hogy megvígasztaljon. Édesapád már odaát van, jó helyen van. Akár hitt Istenben, akár nem. Végül egy idézet: A halál az EGÉSZ felőlünk látszó oldala. A másik oldalt úgy hívják: FELTÁMADÁS.


Kedves Kate25
Megértelek hogy vigasztalod Rucerka-t,ha jól értem keresztény vagy.
Én is,épp ezért szeretném megkérdezni töled:honnan vetted ezt ,hogy : jó helyen van. Akár hitt Istenben, akár nem. :confused:
Ugyanis én már párszor elolvastam a bibliát,legalábbis az Újszövetséget,és nem találtam ilyesmit benne.Véleményed szerint ,hol van az a jó hely?
Na,kíváncsian várom válaszodat.:confused:
 

Anry

Állandó Tag
Állandó Tag
Élet a halál után?

Remélem feltételes.
Azt tudom, legalább is hallottam arról, hogy az agy halálával még nem fejeztük be az életet, pedig eddig úgy hitték.

Ez az élet a halál után verzió, inkább a klinikai halál állapotára vonatkoztatható, nem tudom milyen lehet, nem volt részem benne, mindenesetre érdekes dolgokat mesélnek erről azok akik átélték, hallottam már olyanról is, hogy megjelent az ördög, ahogy a vallásban írva vagyon, félig ember félig állat(ló) alakzatban és csúnya kis szarvacskákkal a fején, na lesz még mit vizsgálgatni ezen a XXI. században.
 

Chip

Új tag
Szia István!

Egy klassz kis részletezést osztottál meg velünk ami a szellemvilág szintjeit és lakóit illeti.

Elárulnád nekem, hogy hogyan tudtad meg?
(Elnézést kérek, ha ez olyasmi amit tudnom illene.)

Köszönettel: Chip
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia!

Az egész úgy indult, hogy volt egy halálos motorbalesetem, és átéltem a halálközeli élményt, majd visszajöttem.
Utána nagyomón sok "szellemkalandom" volt, a fizikai sikon jelentek meg nekem szellemek, és láttam őket, hozzám értek, majd beszéltem velük.

Közben volt egy komoly Isten élményem, amivel nagyon sok olyan tudást megkaptam, ami régebben az enyém volt, csak akkora értem meg a befogadására.

Közben nagyon sokat tanultam, olvastam, tanfolyamokra jártam, és amiket tanultam nagy részét a gyakorlatban is kipróbáltam, átéltem a saját börömön. Nagyon sok éjszakai tanításban volt (van) részem még most is.

Jelenleg is egy olyan nagymúltú egyesületnek vagyok aktiv tagja amelyik 1874 óta müködik hatékonyan, és szellemtannal foglalkozik..

szeretettel:

István
 

kisboszi26

Állandó Tag
Állandó Tag
szeretném megkérdezni,hogy a baleset elött mivel foglalkoztál,és hogy akkor érdekeltek-e a léttel kapcsolatos dolgok?
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia!

Ezer lábbal a földön álltam, riasztószereléssel foglalkoztam, elektronikuis müszerész munka.
Nem hittem szellemekben, pláne jó és rossz szellemben, a túlvilágban stb..

Valahol Istenben hittem a szivem mélyén azért...

és utána szinte belebotlottam a dolgokba, és meghajoltam a kész tények előtt....:p
 
Oldal tetejére