Élet a halál után

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mialatt a fizikai test alszik, azalatt minden ember kisebb vagy nagyobb mértékben használja asztrális képességeit.
Úgy képzelhetjük el, mint egy asztrális tudathordozó eszközt, amelynek segítségével naponta érintkezik eltávozott szeretteivel.

Néha halványan emlékezünk is erre, s ilyenkor azt mondjuk, hogy "velük álmodtunk". Legtöbbször azonban nincsenek emlékeink ezekről a találkozásokról, és bizonytalanságban vagyunk a megtörténtüket illetően. Azonban bizonyított tény, hogy a vonzódás szálai ugyanolyan erősek, úgyhogy a fizikai test burkolatából kiszabadulva, azonnal az általa szeretett lények társaságát keresi. Az egyetlen változás tehát ezek szerint abban áll, hogy a halál következtében az ember a nappal helyett az éjszakákat tölti kedveseivel, és hogy ennek tudatában - a fizikai test helyett - csak az asztráltestünknek van tudatában.

Teljesen külön dolog az emlékezet áthozása az asztrál-síkról a fizikaiba, amely nem érinti a tudatunkat azon a másik tudatszinten, sem azt a képességeinket, hogy azon teljesen könnyen és szabadon működjünk. Akár emlékezünk a halottainkra, akár nem, ők szorosan mellettünk élik életüket, és az egyetlen különbség az, hogy azt a porhüvelyt, amit mi testnek nevezünk, ők már régen levetették. De ez éppen olyan kevéssé jelent változást, mint amikor az ember leveti a kabátját. Kissé könnyebbnek, szabadabbnak érzi magát - kevesebb súlyt hordoz.

Ugyanez a halottak esete. Az emberi szenvedélyek, a vonzódások, az intellektus és a hangulatok legkevésbé sincsenek a halál által befolyásolva, hiszen ezeknek egyike sem tartozott ahhoz a fizikai testéhez, amelyet az ember levetett, és másikban él, de ugyanúgy képes gondolkodni és érezni, mint azelőtt.

Lát a szemével, azt nehezen tudja felfogni. Nagyon nehéz lecke számunkra tudomásul venni, hogy látóképességünk milyen nagyon részleges és felfogni, hogy egy olyan óriási világban élünk, amelyből számunkra csak egy nagyon kis rész látható.

Azt is mondhatnánk, hogy toronyba vagyunk bezárva, és érzékszerveink nagyon kicsi ablakok, amelyek csak bizonyos irányba vannak nyitva. Sok oldal felé nincs kilátásunk, de a tisztánlátás vagy asztrál-látás egy vagy két újabb ablakot nyit fel számunkra, megnagyobbítja látókörünket, tágabb világot tár elénk, - amely még az eddiginek része, noha ezekről azelőtt nem tudtunk.

Mit látunk, ha ebbe az új világba bepillantást nyerünk? Tegyük fel, hogy valaki közülünk tudatát áthelyezte az asztrális világba. Milyen változásokat venne észre elsőként? Első pillanatban nagyon keveset, s talán azt hinné, hogy a régi világot látja...

C.W. Leadbeater
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Jó téma!

Előszőr azt hitem Melitta, hogy megtáltosodtál, mert alig ismertem a gondolataidra, de a végén aztán megláttam az aláirást!

Igen, így már érthető a gondolatmenet, de nagyon érdekes és jó téma!

pusszancs!

István

:656:
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sajnos nem taltosodtam meg, 8) de a cikknek nagyon megorultem es azert tettem fel.Az igaz mar irtal rola, de nagyon erdekes tema.
 

obsitos

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem pedig marad a lavór és az öntöttvas húsdaráló. (Asino gramen et baculus) :roll:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Dr. Raymond Moody: Élet az élet után

Azoknak, akik a halálközeli élmények sokrétűségét még nem ismerik, egy rövid összefoglalót állítottunk össze Moody fenti könyvéből, amely egy paradigmaváltást robbantott ki a halál-kutatás területén.

A halál közelébe került emberek tapasztalatai és az egyes személyek tulajdonságai közt nagy különbségek vannak, ugyanakkor a különböző személyek tapasztalataiban feltűnően nagy a hasonlóság is. A szóban forgó közlésekben olyan sok a megegyezés, hogy minden nehézség nélkül mintegy 15 különböző elemet fedezhetünk fel. Engedtessék meg, hogy most ezekből az elemekből egy rövid, elméleti-ideális, ill. “teljes egész” élményt állítsak össze, amely az összes elemet tartalmazza, és ezek tipikusan a következő sorrendben fordulnak elő.
Egy ember haldoklik. Testi nyomorúságának csúcspontján hallja, amint az orvos őt halottnak nyilvánítja. Egyszer csak egy kellemetlen zajt: átható, sivító harsogást kezd hallani és azonnal az az érzése, hogy nagy sebességgel rohan át egy sötét alagúton. Aztán hirtelen saját testén kívül találja magát, de ugyanabban a környezetben, mint amiben az előbb volt. Mint szemlélő, bizonyos távolságból nézheti saját testét. Tartózkodási helyéről szemlélve kellemetlen érzések töltik el, amikor látja testének újraélesztési kísérleteit. Egy idő után összeszedi magát és egyre inkább alkalmazkodik ehhez a különös állapothoz. Észreveszi, hogy még mindig van “teste”, de ez tulajdonságait tekintve lényegesen különbözik a fizikai testétől, amelyet elhagyott. Hamarosan új események történnek. Más lények közelednek a haldoklóhoz, hogy köszöntsék őt és segítsenek neki. Meghalt barátokat, rokonokat pillant meg, majd egy szeretetet és melegséget árasztó Fénylényt, amilyet ő még soha nem látott. Ez a lény – szavak nélkül – kérdéseket idéz hozzá, amelyek a haldoklót arra indítják, hogy saját életét, mint egészet értékelje. Segít neki, hogy életének fontosabb állomásait panorámaszerűen villámgyorsan felidézi számára. Egyszer csak a haldoklónak úgy tűnik, mintha egy sorompóhoz, vagy határhoz közeledne, amely nyilvánvalóan a földi élet és az azt követő élet közötti határvonalat jelenti. Itt világos lesz előtte, hogy vissza kell térnie a földre, mert halálának ideje még nem érkezett el. Küszködik ez ellen, mert a túlvilági élet tapasztalatai annyira megragadták, hogy többé nem szeretne visszatérni. Eltöltötte az öröm, szeretet és a béke lenyűgöző érzése. Belső ellenállása ellenére - anélkül, hogy tudná hogyan – újra egyesül fizikai testével és él tovább. Később, amikor megpróbálja másoknak közölni élményeit, nehézségekbe ütközik. Először is nem találja a megfelelő szavakat, amelyekkel a földöntúli eseményeket és élményeket kifejezhetné, aztán az emberek kinevetik. Majd lemond arról, hogy ezeket másoknak elmondja. Az élmény mégis nyomokat hagy életében, nevezetesen: hatással van életvitelére, megváltozik gondolkodásmódja és másként értékeli a saját és más emberek halálát.
Mielőtt értékelésre kerülne sor, néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a halál-tapasztalatok magyarázatának hátterét képezik.:
1. Az egyes közlések közti feltűnő hasonlóság ellenére mégsem akad kettő, amely teljesen azonos lenne (bár néha figyelemreméltóan közel vannak egymáshoz).
2. Egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki az összeállított élménynek minden összetevőjét említette volna. A legtöbben sokat, a tizenöt elemből nyolcat, vagy többet említenek, sőt volt olyan is, aki tizenkettőt.
3. Az összeállított élménynek egyetlen olyan fix eleme sincs, amely a tanúk vallomása alapján minden elbeszélésben szabályszerűen visszatért volna, mégis az egyes elemeket körülbelül általánosnak tekinthetjük.
4. Az elméleti modellben említett elemek nemcsak egy elbeszélésben fordultak elő, hanem több elbeszélésben is (tehát nem egyéni, kivételes elemek. A szerk.).
5. A haldokló élményeinek sorrendje eltérhet az általam említett elméleti modell sorrendjétől. Egy példa a sok közül: sokan nem úgy közölték a Fénylénnyel való találkozást, ahogy a modellben szerepel, vagyis bizonyos eseménysor után, hanem már az elején, vagy az élmény egész folyamán tapasztalták azt. Az élmények sorrendje általában a modell sorrendje szerint történik. Erősebb eltérések ritkán fordulnak elő.
6. Hogy a haldokló milyen messzire jut ezekben a feltételezett élményekben, az úgy látszik attól függ, hogy a klinikai halál ténylegesen mikor következett be és mennyi ideig kellett neki ilyen körülmények között tartózkodnia. Általában azok, akik “meghaltak”, bőségesebb és teljesebb élményekben részesültek, mint azok, akik a halált csak érintették. Vagyis akik hosszabb ideig voltak “halottak”, messzebb jutottak, mint azok, akiknél ez rövid ideig tartott.
7. Beszéltem több olyan emberrel, akiket halottnak nyilvánítottak, majd életre keltettek. Visszatérésük után semmi ilyen élményről nem számoltak be, mert egyáltalán nem emlékeztek semmire. Meglehetősen érdekes dolog, hogy beszélhettem olyan személyekkel, akik különböző okok következtében (időben nagyobb különbséggel) – esetleg kétszer is a klinikai halál állapotában voltak. Az első alkalommal nem emlékeztek semmire, míg a második alkalommal voltak tapasztalataik.
8. Végül szeretnék rámutatni arra, hogy első kézből vett közlésekkel, tanúvallomásokkal és elbeszélésekkel foglalkozom.
Ebből a kiinduló helyzetből tekintsük át most részletesebben a halálközeli élmények ismételten visszatérő stádiumait:

· Leírhatatlanság
Számunkra az emberi nyelv érthetősége attól függ, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk a minket körülvevő világból. Azok tapasztalatai, akik megközelítették a halált, a mi tapasztalati világunkon kívül esnek, ezért teljesen érthető, ha az illetők, élményeik visszaadásánál bizonyos nyelvi nehézségekbe ütköznek. Az ilyen élményekben részesülők úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok kimondhatatlanok, mintegy “leírhatatlanok”.
Sokan a következőket mondják: “egyszerűen nincs olyan szó, amely pontosan kifejezné, amit megpróbálok elmondani.” Vagy: “a jelzőket és azok felsőfokát, amelyekkel kifejezhetném magam, még ki kellene találni. Mindazok a szavak amelyeket ismerek a három dimenziós világhoz tartoznak. De ott több van. A tér és az idő fogalmával ellentétben kellene magamat kifejezni. Nem tudok Önnek teljes képet adni.”

· A halálhír meghallása
Többen elmondták, hogy hallották, hogy az orvos, vagy más jelenlévők halottnak nyilvánították őket. Egy asszony, akinek korábban többször voltak szívpanaszai a következőket mesélte el: “Szorító fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha vaspánt szorította volna össze. Férjem és egy ott tartózkodó barátunk hallotta, hogy elestem és sietve jöttek a segítségemre. Hallottam férjemet, mintha nagy távolságból mondaná: “most halt meg”. És én is azt gondoltam: igen ez a halál.”

· A béke és nyugalom érzései
Élményeinek kezdeti szakaszáról sok ember azt mondja, hogy rendkívül kellemes érzései voltak. Egy asszony, aki szívroham után került vissza az életbe, ezt mondja: “Egyszer csak olyan jó érzések töltöttek el, amilyeneket csak el lehet képzelni. Nem volt más csak béke, harmónia és tökéletes nyugalom. Úgy éreztem, minden bajom elmúlt és ezt gondoltam magamban: Ó, milyen csendes és békés minden, semmi se fáj.

· A zaj
Nagyon sokan különböző, szokatlan hallási benyomásokat tapasztaltak. A hangok néha különösen kellemetlenek voltak. Így beszél egy férfi, aki altesti műtétje közben 20 percig “halott” volt: “Nagyon kellemetlen dübörgés jött a fejem belsejéből. Rossz érzés volt. Ezt a zajt sosem felejtem el.”
Némely esetben a hanghatásokat örvendetes zenei hangoknak érezték. Egy fiatalasszony, aki véralvadási zavarok következtében hajszál híján meghalt, arról a pillanatról tudósít, amikor összeesett: “Egyszer csak zenét hallottam, fenséges csodaszép zenét.”

· A sötét alagút
A beszámolókból kiderül, hogy a zaj feltűnésével egy időben gyakran azt érzik, mintha egy “sötét termen” nagyon gyorsan kellene átrohanniuk. A térség meghatározásához különféle kifejezéseket használnak. Ilyeneket hallottam: barlang, folyosó, cső, bányaakna, zárt terem, völgy, tölcsér, alagút, vákuum, üresség, henger. Bár az emberek különféle kifejezéseket használtak, mégis ugyanazt a fogalmat akarták kifejezni e szavakkal.
Nézzünk meg két beszámolót, amelyekben az alagút játssza a főszerepet: “Helyi érzéstelenítés hatására nagyon heves allergiás reakció lépett fel nálam. Nem tudtam lélegezni, megállt a lélegzetem. Az első ami történt – hihetetlen gyorsan zajlott le: óriási sebességgel sodródtam keresztül egy sötét, fekete ürességen. Alagútnak is mondhatnám. Úgy éreztem, mintha sebesvonattal utaznék, annyira nagy sebességgel rohantam át ezen az alagúton.”
Egy asszony, aki közlekedési baleset következtében került közel a halálhoz, párhuzamot vont tapasztalata és egy TV-adás között. “A legnagyobb nyugalom és a legteljesebb béke, a legteljesebb félelemmentes érzés közben egy alagútban találtam magam – egy koncentrikus körökből álló alagútban. Nemsokára ezután láttam a TV-ben egy adást, amelynek címe, “Az időalagút” volt, ahol az emberek egy csigavonalú folyosón, alagúton az időben visszafelé mentek. Ez az ami az élményemmel a legjobban megegyezik.”

· Testen kívül
Azok a személyek, akikkel beszéltem, élményük előtt semmiben sem különböztek az átlagembertől. A haldokló személyt ezért éri sok meglepetés a sötét alagúton való gyors áthaladáskor. De abban a pillanatban, amikor öntudatra ébred, a saját fikai testét kívülről pillantja meg, mintha az alakokat, eseményeket szemlélve ő maga a teremben kívülálló, idegen személy lenne. A saját alakját és az ott lejátszódó eseményeket úgy nézi, mint egy színdarabot, vagy filmet, továbbá még a jelenlévők gondolatait is érzékeli. Az ebben az élményben részesülők mindegyike felhívta a figyelmet az időtlenségre.
Álljon itt ízelítőül két beszámoló, amelyekben egyes személyek a “testenkívüliség” állapotában tartózkodtak.
Egy lány, aki autóbaleset következtében került testen kívülre a következőket mesélte el: “A környékről odaszaladtak az emberek. A kocsiban láttam teljesen összeroncsolódott testemet, de annak látványa semmiféle érzést nem váltott ki bennem. Mintha az a test valaki másé lett volna, olyan volt, mint egy tárgy. Tudtam hogy az az én testem, de teljesen közömbösen hagyott.”
A következő részlet egy asszony elbeszéléséből való, akinek megállt a lélegzete, amit az újraélesztés alkalmával működésbe hoztak. “Láttam, hogyan élesztettek fel. Nagyon különös volt. Nem lebegtem magasan. Úgy tűnt, mintha emelvényen állnék, alig magasabban, mint a többiek. Legfeljebb annyira, hogy a fejük felett éppen átláthattam. Megpróbáltam beszélni velük, de egyikük se hallotta hangomat. Senki sem figyelt rám.”

· Találkozás másokkal
Sokan elmondták, hogy az élményük közben, a közelükben más szellemi létezők jelenlétét észlelték. Ezek a lények vagy azért jöttek, hogy megkönnyítsék neki az átmenetet, vagy hogy közöljék velük, hogy még nem érkezett el haláluk órája, ezért vissza kell térniük anyagi testükbe. Egy asszony így mesél: “Ezt az élményt szülésnél tapasztaltam. Nehéz szülés volt, mert sok vért veszítettem. Az orvos lemondott rólam és megmondta hozzátartozóimnak, hogy haldoklom. Ám én egész idő alatt éber voltam és hallottam, amint ezt kijelentette. És akkor úgy éreztem, magamhoz térek. Egyszer csak észrevettem, hogy emberek vannak körülöttem, akik - úgy tűnt - a szoba mennyezetén lebegtek. Mindenki ott volt, akit korábbi életemben ismertem, akik már előttem meghaltak. Felismertem a nagymamámat és egy lányt iskolás koromból, valamint sok rokont és barátot. Éreztem, azért jöttek, hogy óvjanak és vezessenek.”
Más esetekben a szellemi lények, akikkel a haldoklók találkoznak a földi életből nem ismerősök.
Néhány ritka esetben a beszélgetőpartnereim arra a megállapításra jutottak, hogy azok a lények, akikkel találkoztak, az ő “őrangyalaik” voltak. Egy férfinak az egyik szellemi lény azt mondta: “Életednek eddigi szakaszában én segítettelek, mostantól fogva másnak adlak át.”

· A Fénylény
Az általam tanulmányozott közlésekben a leginkább bámulatba ejtő az az elem, amely az egyénekre a legnagyobb hatással volt: egy ragyogó fénnyel való találkozás. Ez a fény leírhatatlan fényessége ellenére semmiképpen se bántja a szemet, nem kápráztat, nem akadályoz abban, hogy jelenlétében más dolgokat is érzékeljenek. Szokatlan megjelenési formája ellenére egy személy sem kételkedett abban, hogy ez a fény élőlény, Fénylény. Ebből a lényből leírhatatlan szeretet és melegség árad a haldoklóra. A Lény megjelenése után, hamarosan felveszi a kapcsolatot – gondolati úton – a haldoklóval és kérdéseket tesz fel neki. Ezt bizonyítja egy asszony következő megfogalmazása: “A Lény hozzám intézett első szavai ezek voltak – mintha kérdezett volna: kész vagyok-e meghalni? És mit csináltam egész életemben, amit most megmutathatnék?”
Minden élményes megjegyzi, ezek a kérdések bármennyire is mélyrehatóak, mégsem lehet azt állítani, hogy szemrehányóak lennének. Mindnyájan állítják, hogy a Lény által feltett kérdések sohasem vádlók, vagy ledorongolók, mert nem számít, hogy milyen a válasz, utána is ugyanaz a korlátlan szeretet és megértés árad a Lényből mint előtte. A kérdéseknek az a célja, hogy életüket őszintén és alaposan gondolják át, nem előre megfogalmazott válaszokat akar hallani, hanem a megkérdezettet segíti, hogy ő maga jöjjön rá az igazságra.

· Visszatekintés
A Fénylény megjelenése, vizsgálás és szó nélkül feltett kérdései egy döbbenetes képsort indítanak el, amellyel a Lény panorámaszerűen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeit. Közben kiderül, hogy a Lény előtt az egyén egész élete kiterítve fekszik. Célja az, hogy a haldoklót ösztönözze arra, hogy életére visszaemlékezzen. Az emlékezés folyamatából a Lény kiemel néhány jelenetet, amelynek megfigyelését különösen ajánlja.
A visszatekintés rendkívül gyorsan megy végbe, amit az érintettek látomásszerű képzeletnek említenek, mégis azt állítják, hogy életüket lenyűgöző elevenséggel mutatja be, miközben a képek láttán érzelmileg és hangulatilag néha újból át is élték a jeleneteket.
Figyeljünk meg, ilyen szempontból egy jellegzetes közlést: “Amikor a Fény megjelent, első szava ez volt: “Mit tettél életedben, amit most megmutathatsz nekem?!” – vagy valami ilyen. Abban a pillanatban megkezdődött a visszatekintés. Ejha, hát ez meg mi? – gondoltam, amikor gyerekkorom jelent meg. Attól kezdve, egymás után gyakorlatilag életem minden egyes évét láttam kisgyerek-kortól egészen a jelenig. A képek úgy peregtek le, mintha kívülről, a valóságban láttam volna őket, rendkívül szemléletesek, színesek voltak – és hatásosak.”
Rá kell mutatni arra, hogy olyan beszámolók is elhangzottak, amelyekben a visszatekintés élményét a Fénylény megjelenése nélkül tapasztalták meg. Azokban az élményekben, ahol a Fénylény egyértelműen “irányítóként” volt jelen, a visszatekintésnek komolyabb meggyőző ereje volt.

· Határ vagy sorompó
Néhány esetben a résztvevők leírták, hogy halálközeli élményeik folyamán eljutottak egy helyhez, amit “határ”, vagy “választóvonal” szóval jelöltek meg. A különböző szereplők más-más kifejezést használtak, mint pl. túlsó part, ajtó, kerítés, vagy egyszerűen egy vonal. Elmondták, ha átlépték volna ezt a “határt”, nem térhettek volna vissza fizikai testükbe.
Íme egy beszámoló: Hirtelen egy hullámzó gabonamezőn találtam magam. A mezőn észrevettem egy kerítést és elindultam feléje. A másik oldalon észrevettem egy embert, aki szintén a kerítéshez közeledett, mintha találkozni akart volna velem. Hozzá akartam menni, de úgy éreztem, hogy valami ellenállhatatlanul visszahúz. Ugyanakkor láttam, hogy ő is megfordul és eltávolodik a kerítéstől.”

· Visszatérés
Azoknak az embereknek, akikkel beszéltem, valamikor vissza kellett térniük élményeikből. Voltak olyanok, akik “haláluk” után néhány pillanat múlva kétségbeesetten kívánkoztak vissza anyagi testükbe és haláluk miatt bánatosak voltak. Amikor azonban a haldokló bizonyos mélységig jutott élményeiben, nem tetszett neki a visszatérés, sőt igyekezett ellenszegülni, nehogy vissza kelljen venni testi létformáját. Különösen érvényes ez azokra, akik találkoztak a Fénylénnyel. Egy férfi így mesél: “Ennek a Lénynek a közelségét sohase akartam elhagyni.”
Más személyek közölték velem, hogy biztonságban érezték magukat szokatlan, fizikai test nélküli állapotukban, mégis azon voltak, hogy visszatérjenek a fizikai létbe, mert befejezetlen feladataik voltak. Lássuk, hogy beszél erről egy több gyermekes családanya: “Gondolkoztam, hogy itt maradjak-e? Aztán megláttam a három gyermekemet és a férjemet. Mit tegyek? Nem könnyű elmagyarázni. Amikor a Fény jelenlétét éreztem, akkor tényleg nem akartam visszatérni. A családom iránti felelősséget nagyon komolyan vettem és abban a pillanatban is tudatában voltam ennek, így előbbre valónak tartottam, hogy visszatérjek.”
Mások úgy vélik, hogy a továbbélés engedménye “Isten” akaratából történik, vagy mert ők ezért imádkoztak, vagy mert az Isten, vagy a Fénylény őket különleges feladat betöltésére rendelte.
Néhány kevés esetben az érintettek olyformán nyilatkoznak, hogy saját akaratuktól függetlenül, mások szeretete és imája hozta vissza őket a halálból.
A testükbe való visszatérést, csak nagyon kevesen élik át tudatosan: “Nem emlékszem, hogyan kerültem vissza fizikai testembe. Úgy éreztem, mintha elűztek, vagy elaltattak volna – és aztán az ágyban egyszer csak felébredtem. A többiek még mindig ugyanazon a helyen voltak, ahol őket a testen kívüli állapotban láttam.”
Mások viszont emlékeznek arra, hogy élményük végén nagyon gyorsan, sőt gyakran egy rántással húzták vissza őket fizikai testükbe: “A mennyezet alatt lebegve láttam, hogyan élesztgetnek. Amikor az elektródokat a mellemre helyezték és testem megvonaglott, éreztem – mint egy kő esem bele a testembe. Aztán arra emlékszem, hogy a testemben felébredtem.”
Az élményekkel kapcsolatos különböző érzések felgyógyulás után bizonyos ideig még megmaradnak.:
“Visszatérésem utáni első héten néha sírtam, mert láttam azt a világot, én viszont itt élek. Szívesen soha nem tértem volna vissza.”
“Csodálatos érzéseket hoztam magammal, amelyeket ott kaptam. Ez az érzés több napig eltartott. Néha még most is érzem.”
“Ezt az érzést akkor nem lehetett szavakkal kifejezni. Sohasem felejtem el, mindig gondolok rá."

Forrás: Raymond Moody: Élet az élet után
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Akik most találkoznak először a témával, gyakran - érthetően – fantáziálásra, hallucinációkra, stb gondolnak. Mások pszihés problémákra, vagy túlságosan vallásos emberek lelkesedésére, vagy amerikai profitorientált kisegyházak akcióira. Én is így voltam vele kb. 10 éve, és elhatároztam, hogy egyszer rááldozok pár hónapot, utánajárok és leleplezem a naiv ábrándozókat.
Azóta több tucat megélővel beszéltem, és 3 országban orvoskutatókkal. A tényanyag (tárgyi, logikai bizonyitékok) nyomására be kellett látnom, hogy az esetek nagy részét nem lehetett kitalálni. A “hosszú- távú” bizonyitékot pedig a megélő –környezete által igazolt – pálfordulás jellegű életmódváltozása jelentette. Ez jelentősebb, mint egy súlyos betegség/baleset megrázó élménye.
Hadd adjak közre néhány orvosi/pszihológiai megállapítást, amelyet a szakirodalomból összegyüjtöttem és könnyen érthetőnek találtam:

A klinikai halálból visszatértek megéléseinek elhatárolása különféle megbetegedésektől, német és amerikai kutató-orvosok tanulmányai alapján

Az agyműködés szempontjából a halálközeli állapot (HKÁ)... :
1. ...nem külső drog hatása, mert azok tompa, zavaros képeket eredményeznek, és sok HK-élmény (HKÉ) elem hiányzik, és az etikára nem hat pozitívan
2. ...nem skizofrénia, mert más tünetei vannak, és nemcsak pszichés betegeknél fordul elő.
3. az epilepszia ("szent betegség") felmutat ugyan HKÉ elemeket, de nem annyira rendezett és sokoldalú. A HKÁ-ba kerültek rendszerint nem betegek.
4. A HKÉ kiváltása nem vezethető vissza csupán az oxigénhiányra (nem toxikus pszichózis, hypoxia vagy hyperkapnia), mert ijedség esetén is előállhat.
5. nem az endogén hallucinogének, pl. a endorfin hatása, mert az kábító/nyugtató jellegű, de színes/éles képeket nem kelt
6. a HKÉ feltehetően nem lehet az agy terméke, mert nullás EEG-nél is igazoltak történéseket (pl. 6 órás agyoperációnál, P. Reynolds esete, Phoenix, Arizona, USA)
7. további logikai/fenomenológiai érv: az altatás után, a klinikai halál állapotában, elvileg öntudatlan állapotban a legbonyolultabb agyi tevékenységet, az analitikus/asszociatív gondolkodást végzik a páciensek pl. helyeket, személyeket látnak, ismernek fel és összevetik emlékeikkel.
8. a jobb halántéklebeny ingerlésével egyes HK-élményeket ki lehet váltani (testenkívüliség, emlékképek), de ezek szűkkörűbbek, mint a HKÉ kb.15 jellemzője.
Pszichológiai szempontból A HKÉ:
10. nem éberálom, mert nem kapcsolódik az éberálom fázisához, nem szimbolikus/mesés történetek, hanem a megfigyelt képek súlyosabbak, az egyén múltjára mutató vagy tárgyi/logikai realitások.
11. nem oneiroid (résztudatos, félelemmel teli) álom, mert dominálóan pozitív
12. nem hallucináció (vizuális/akusztikai képzelgés): az érzéki észlelés megszűnte után látott tárgyak egy része és a "hallott" beszéd a felélesztés után gyakran igazolható.
13. nem imagináció (vizuális képzelgés), mert az érintetnek - ugyan ismeretlen logikájú és szokatlan - de értelmes (más HK-élményeseknél is gyakran előforduló) jeleneteket, formákat, érzéseket írnak le.
14. nem deperszonalizáció (elszemélytelenedés), mert megmarad a pontos én-tudat, bár olykor 2 – fizikai és nem fizikai - testet észlel a klinikai halál állapotában lévö tudat,
15. nem a “szülés traumája”, azaz a szülőcsatorna jelenik meg az "alagút-élménynél", mert császármetszéssel született embereknek is volt alagútélménye,
16. nem vallásos vágygondolkodás: ezesetben sokkal több variációja lenne, továbbá mert ateistáknál és gyerekeknél is gyakran előfordul
17. nem a halálfélelem reflexszerű elhárítása, mert hirtelen balesetnél sokszor nincs is halálfélelem. Hosszú előzetes kábultság esetén sincs. Könnyebb műtét szintén ritka a halálfélelem. Testenkívüliség (OBE) esetén jelzik, hogy nem is gondolták hogy meghalhatnak, csak később döbbenti meg őket saját távolabb lévő testük meglátása, ami nem önlátás (heautoskopie).
18. nem projekció (fantáziálás), mert gyakran reális, tényszerű (számos egymástól független esettel bizonyítható) információt vesznek fel az azt megélők
19. semmi különleges, mert "hipnózissal vagy meditációban is előidézhető". Válasz: az említett "megváltozott tudatállapotokban" hasonló történések lehetnek, de kevesebb HKÁ elem fordul ott elő és nincs olyan mély személyiség átalakító hatása. Az, hogy hipnózisos indítással vagy meditációban hasonló jelenségek fordulnak elő (pl. OBE), jelzi, hogy a HKÉ-k beindulásához nem kell akut testi probléma.
20. a haldoklók látomásaihoz képest jelentősen több jelenség-elem fordul elő a HKÉ-ben.
Fenti anyag – részletesebben kifejtve – az [email protected] mail címen megszerezhető, továbbá egy 110 oldalas tájékoztató füzet is az eddigi kutatásokról, számos esettanulmánnyal.

Az esetek szavahihetőségéről: a kutatók által mélyen analizált esetek nagyságrendje világviszonylatban tízezres szinten van. A széleskörű, országos szintű demográfiai adatgyűjtések százezres/millós nagyságrendű előfordulást rögzítenek (USA: 15 millió, Németországban 4 millió, azaz a lakosság 4-5%-a). A gyermekek kb. 4 éves korig nem tudnak hazudni. Az ő eseteiket – különösen, ha a kutatók még a szülök kultúrája (szóhasználata) gyerekre való ráhatása előtt kikérdezik a gyermeket - torzítatlan közléseknek foghatjuk fel. Több mint 500 ilyen eset lett feldolgozva. Az esetek nagy részénél ”hypermnézia” (kitörölhetetlen, részletes emlékezet) tapasztalható, így az élmény elemei évtizedekkel később is a részletekig menően kontrollálhatók.
Az esetek csak a témát még fel nem tárt országokban "szenzációképesek”, ill. lepik meg az orvosi személyzetet ill. a laikus embereket, ami igy természetesen szkeptikus magánvéleményeket, hevenyészet válaszokat, ideológiai általánosságok hangoztatását jelentik.

(A cikket írta: dr.Liptay-Wagner András)

Jó téma ez gyerekek!

István
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Melvin Morse: Gyermekek halálközeli élményei

Dr. Melvin Morse a HKÉ kutatások terén elkötelezett gyermekorvos. Az alábbi két eset, a Closer to the light (Közelebb a fényhez) c. könyvéből való, amelyeket a Seattle Childrens Hospital-beli (Seattlei Gyermekkórház) tapasztalatai alapján gyűjtött.

6.sz. páciens: "Hiba lenne megnyomni a gombot"

A 8 éves Michelle-t édesanyja vitte be a kórház sürgősségi osztályára azzal, hogy a gyerek betegnek érzi magát és rendkívül szétszórt. Miután egy ápolónő vizelet-mintát vett tőle, Michelle eszméletét vesztette. A vizeletből és más tesztek alapján az orvosok megállapították, hogy a kislány diabetikus kómában van. A legmagasabb vércukorszintje volt, amelyet ebben a kórházban valaha mértek. Több napig kómában volt, amíg magához nem tért. Olyan meghökkentő dolgokat mondott, hogy kiszállt a testéből, és választási lehetősége volt, hogy megnyomjon-e egy gombot, azaz, hogy visszajöjjön-e vagy sem.
Amikor én a gyerekkórházi irodámban több héttel a felgyógyulása után Michellel beszélgettem, nem akart erről az élményéről beszélni. Szégyenlősen kerülte a témát, vonogatta a vállát, amikor arról kérdeztem, hogy emlékszik-e valami speciális élményre a kórházi idejéből. Csak miután kezébe adtam egy papírt és ceruzát, hogy rajzolja le mi történt, kezdett felengedni és beszélni a halál mezsgyéjén történt emlékeiről.
Azt mondta, hogy amikor elájult, erős hányingere volt és szédült: "Egyszerre csak ott lebegtem a testem fölött és néztem le magamra. Két orvos tolt engem egy hordágyon egy szoba felé. Mindkettő nő volt. Furcsán éreztem magam. Beteg voltam és nagyon fájt a fejem, amikor anyukám behozott a kórházba, de ahogy ott lebegtem, jól éreztem magam."
Az édesanya - aki jelen volt - mesélte nekem, hogy még más is történt, de Michelle nem akart beszélni. Erre újra adtam neki papírt és ceruzát, hogy rajzoljon, ha akar. És ő akart. Amikor a ceruzája fehér ruhás embereket rajzolt, újra elkezdett beszélni a HKÉ második részéről. Az élmény emocionálisan nagyon megviselte Michelle-t. Nagyon lassan mesélte az élményét, fel sem pillantva a papírról: "Valahol feküdtem. Mögöttem egy csomó fehér ruhás ember volt. Beszéltek hozzám. Előttem két gomb volt, egy piros és egy zöld. A fehér ruhás emberek állandóan arra bíztattak, hogy nyomjam meg a piros gombot, de én tudtam, hogy a zöld gombot kell megnyomnom, mert a piros azt jelentené, hogy nem jövök vissza. Megnyomtam a zöld gombot és felébredtem a kómából. Nem tudom honnan tudtam, hogy a piros a rossz gomb. De így volt, mert itt vagyok."
Ez az eset a HKÉ-k számos elemét tartalmazza. Először is - a testén kívül van. Képes arra, hogy tökéletes részletességgel leírja mi történt az újraélesztése alatt. Olyan részleteket, mint pl. a különféle műszerek helyzete, hány ember volt a szobában, Michelle mind pontosan leírta. És döntést is kellett hoznia, hogy visszatérjen-e a testébe, amely szintén egyik eleme a HKÉ eseteknek. Az általam vizsgált gyermek HKÉ esetek 50%-ánál fordult elő ez az elem, hogy dönteniük kellett, hogy visszatérjenek-e a testükbe. Michelle esetében, ez, a gomb megnyomása volt, másoknál megkérdezték, hogy maradni alkarnak-e vagy visszatérni. Egy másik gyerek azt mesélte, hogy egy fehér ruhás hölgy vigasztalta és kérte, hogy menjen vele egy sétára. A kislány azt mesélte, hogy amikor elfáradt a sétában, elhatározta hogy visszatér.
Mindenesetre, egy tudatos döntés kell a visszatérésre. Felnőtt tanulmány eseteknél csak kb. 20%-nál fordul elő ez a döntési kényszer a visszajövetelre.
Michelle fehér ruhás lényeket látott - ez is egyik alapeleme a HKÉ-nek. Ő inkább orvosoknak írja le őket mint "fénylényeknek". Amikor azt kérdeztem tőle, hogy miből gondolja, hogy orvosok voltak, azt válaszolta, hogy: "nagyok voltak és fehér ruhába voltak öltözve, és én nagyon féltem tőlük".
7. sz. páciens: "Másztam fölfelé az alagútban"
Mark története a legelbűvölőbb a gyerek HKÉ-k közül, a kora miatt is, mert amikor történt, csak kilenc hónapos volt. Csak amikor 3 éves lett, akkor mesélte el Mark a szüleinek, rendkívüli élményét. Az ő visszaemlékezése két okból is bámulatos. Először is a legtöbb ember semmire nem emlékszik ilyen korából, másrészt Marknak soha nem beszéltek a szülei arról, hogy megállt a szíve. Marknak 9 hónapos korában, egy súlyos bronchiolitisze (hörghurut) volt. A kórház sürgősségi részlegében teljesen leállt a szív- és tüdőműködése. Az orvosoknak több mint negyven percig tartott, amíg újraélesztették. Végül sikerült. A legtöbb embernél mentális hátrányokkal jár az ilyen eset, de nem így Marknál. Teljesen felgyógyult és normál növekedést és fejlődést mutatott a halál küszöbének átlépése óta.
Egy karácsonyi ünnepi előadás után Mark azt mondta, hogy Isten nem is úgy néz ki, ahogy az előadásban éppen láthatták. Amikor apja azt kérdezte, mit ért ez alatt, Mark elmesélte, ami vele történt azon az izgalmas éjszakán 2 évvel korábban: "Láttam orvosokat és nővéreket fölöttem állva, amint megpróbáltak föléleszteni. Kirepültem a teremből és a váróterembe mentem, ahol láttam nagymamát és nagypapát sírni egymásba kapaszkodva. Azt hiszem, azt gondolták, hogy meg fogok halni."
Aztán beszámolt arról, hogy látott egy hosszú, sötét alagutat, amiben elkezdett mászni fölfelé. Azt mondta, segítő kéz nélkül nehéz lett volna másznia, de tudja ki segítette. Az alagút végén egy ragyogó fényt látott, ami továbbmenésre késztette. Egy "fényes helyet" talált és rohant a mezőkön át Istennel. Rendkívül élénk lelkesedéssel mesélte ezt az Istenhez való futást. Azt mondta, hogy a mennyországban kettős-ugrásokat lehet csinálni, (ezt a kifejezést később, egy másik pácienstől is hallottam) és mindezt erőfeszítés nélkül. Isten akkor azt kérdezte tőle, vissza akar-e menni haza. Mark azt felelte nem, de Isten azt mondta neki, hogy újra visszajöhet még valamikor.
Mark élénken emlékezett az élményére, egészen 5 éves koráig, amikor az orvosok eltávolították azt a mesterséges légcsövet, amely azt a betegségét volt hivatva korrigálni, amit tracheomalaciának, azaz légcsőrendellenességnek neveznek, amely laza, lógó légcsövet jelent. Ekkortól kezdve az élmény-emlék halványodni kezdett. Azt gyanítom, hogy a trachea (mesterséges légcső) eltávolítása jelezte a tudatalattijának, hogy nincs többé életveszélyben, és emlékezése ezért kezdett megszűnni. Ma Mark egy jó kiállású kamasz, akinek szép reményei vannak arra, hogy fizikoterapeuta, vagy atléta tréner legyen.
Először a legtöbb ember szkeptikusan fogadja ezt az esetet. Ahogy egyik kollégám mondta: "Egy kilenc hónapos gyerek mászik fel a mennybe? Na ne!" És megkérdezem, tud egy kilenc hónapos gyerek HKÉ-re emlékezni? A válasz: igen.
A legfrissebb kutatások szerint a tanulás-emlékezet sokkal korábban kezdődik, ahogy korábban gondolták. Egy kutatási kísérletben 7 hónapos csecsemők videón nézték, hogyan kell egy játékot összerakni. A kutatók ezután odaadták a játékdarabokat a gyerekeknek, akik ezután képesek voltak azokat összeállítani annak eredményeként, ahogy a videón megtanulták. Amikor a kontrollcsoportnak adták a játékokat, akik nem látták a videót, nem voltak képesek összeállítani a játékokat.

(Szemlézte: Déri Anna)

folyt. köv.

István :23:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Dr. Melvin Morse: A gyermekek halálközeli tapasztalatairól

A hároméves kisfiú, Logan lakóházuk medencéjében úszkált egy úszóövvel, és valahogy kicsúszott belőle. Kis idővel később keresztapja találta meg a medence alján és szájon keresztüli mesterséges lélegeztetéssel hozta vissza az életbe. A mentő vitte a Seattle Gyermekkórházba, ahol további segítséget kapott.
Amikor Logant megkérdeztem, mi is történt vele, amikor a medence mélyén volt, lelkesen kiáltotta, mintha egy nagy titkot árulna el társainak: “Láttam a Napot!” Boldog mosolya - ahogy ezeket mondta - nem arra utaltak, hogy valami borzalmas élménye lett volna 3 héttel ezelőtt.
Olyan őszinte átéléssel mondta ezt, hogy - ünnepélyesen kijelenthetem - 15 éves tudományos szkepticizmusom, amit nem tudott több száz felnőtt és 6-14 éves gyermekek klinikai halálélménye megingatni, ezennel megszűnt. A gyermekkórházban és a repülős mentőszolgálatnál számos halálközeli állapotból visszatért emberrel találkoztam, de úgy véltem, hogy egyedül orvosi felkészültségünktől függött, hogy ezek az emberek nem haltak meg.
Logan még abban a korban volt, amikor egy gyerek még nem tud hazudni, nem fantáziál, és a környezet kultúrája még nem nagyon befolyásolja kijelentéseit. Szerencsére, amikor édesanyja először hallotta gyermekétől, hogy látta a Napot, amely úgy nézett ki, mint a ‘happy face’, nem kérdezett tovább, mert tudta, hogy rossz kérdezéssel beleszuggerálhat valamit a gyerekbe.
Amikor Logant arra kértem, hogy mindent meséljen el arról, ami a medencében történt, nem órákat mesélt mint egy felnőtt, hanem azt mondta: “Amikor kicsúsztam az úszóövemből, lefelé mentem, majd újra felfelé, majd újra lefelé, és így csináltam: orcáit felfújta, száját csücsörítette, ahogy a gyerekek a víz alatt tartani szokták a levegőt.” Amikor rákérdeztem, hogy hogyan is nézett ki a Nap, azt válaszolta: “Mint egy bohóc! Mint a “mosolygó arc”. Ezután kezeit a levegőbe emelte, újra boldogan elkiáltotta magát: “Én láttam a Napot!” és elviharzott játszótársaihoz.
Tudtam, hogy a gyerek egy személy-féleséget látott, akinek arca volt, mosolygós volt, fény és szeretet sugározhatott belőle - egy felnőtt rendszerint így írja le a “Fénnyel” való találkozást.
Nejem megkérdezte, hogy miért ennek a gyereknek az egyszerű beszámolója érintett meg engem ennyire, miért nem inkább az az eset, ahol egy nő a szívátültetés alatt több száz mérföldre lakó rokonaival folytatott telepatikus beszélgetést? Vagy a szomszédnő esete, aki elhunyt édesapja születésnapjairól minden évben megemlékezik, sőt családi fényképet is készítenek, ahol minden alkalommal egy fénykör fogja össze a képen lévőket. “Még te vizsgáltattad meg a képet ill. a filmet, hogy nem hamisítás-e vagy anyaghiba?
Válaszom az volt, hogy nekem nem a felnőttek esetei a bizonyítóak, hanem a gyerekeké, akik nem Istennel, Jézussal vagy rokonokkal találkoznak a klinikai halálban, hanem saját szavaikkal pl. így írják le azt, aki visszaküldi őket: egy fény, amiben sok klassz dolog volt.
Hogy a fényélményt nem az agy oxigénhiánya váltja ki, egyértelművé teszi Diane Komp (Yale Egyetem rák specialistája) vagy Tamminen finn kutató vizsgálatai, akik több mint 3000 (!) gyermek misztikus élményeit vették nagyító alá. A vizsgált személyeknél semmilyen agyi anomália (dysfunktion) nem fordult elő.
Én eddigi kutatásaimban áttanulmányoztam a halálközeli tapasztalatok (a továbbiakban HKT) neurológiáját, vizsgáltam a ‘god spot’ (isteni pont)-ot az agy mélyebb rétegeiben, ami feltehetően a HKT biológiai forrása, továbbá az agy által kiváltott HKT-vel kapcsolatos vegyi folyamatokat. Interkulturális kutatást folytattam Japánban és Afrikában HKT témában és megvizsgáltam a témát a sámánok leírásai és a spiritualitás oldaláról is.
Az objektív kutatóhoz méltóan adatokat gyűjtöttem és összefüggéseket kerestem. Előadásaimban mindig hangoztattam, hogy a HKT-k csak a halál előtti fázisról árulnak el valamit, nem arról, ami utána jön. Ezt azért tettem, hogy az emberek megértsék, engem csak a tudományosan rögzített tények érdekelnek, nem a sztorik.
Logan esete emocionálisan érintett, megértettem, hogy egy gyereket is nagy boldogsággal tud eltölteni ez az élmény, ami sok felnőttnek pálfordulást is jelent életében. Már nem tisztán orvosi esetnek tekintem a témát - bár továbbra is ugyanúgy kutatom - hanem leszerényedve, tényként kell elfogadnom, amit a gyerekek is gyakran mondanak: valaki visszaküldi őket az életbe.
Egyszer 45 percig küzdöttünk egy páciens életéért. Amikor már beszélni is tudott, rám förmedt: “Hol van az, aki engem visszaküldött ide, az életbe?” Azt válaszoltam: “Talán inkább mi küzdöttünk azért, hogy ez sikerüljön.” Válasza egy tényt közölt: “Nem hiszem, a gépetek nem működött, mert a gép csatlakozója nem volt bedugva a konnektorba!” Így volt, a defibrillációs géppel történt ez meg. Ezt később vettük észre.
Logan esete persze nem győzne meg egy szkeptikust. Számos eset jelzi a tudománytörténetben, hogy nehéz azokat a gondolkodókat meggyőzni, akik megrögzötten ragaszkodnak a múltban feltárt részigazságokhoz, még akkor is, ha a jelen már más irányt vett. Amikor Lister a 19. században azt tanította, hogy a sebészeti műszereket sterilizálni kell, többnyire csak a fiatal sebészek követték útmutatását, mert ők hittek a láthatatlan baktérium létezésében. 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a régi generáció háttérbe szorulásával a műszerek sterilizálása a sebészeti kultúrában rutinná váljon.
Talán meglepő, hogy James Randi (hivatásos szkeptikus) az ABC-NEWS műsorában igyekezett néhány eset kapcsán lejáratni a szellemi gyógyítások lehetőségét és a spirituális élmények, észlelések valódiságát, de Logan esetével nem tudott megbirkózni, sem azt nevetségessé tenni.
Logan esete után megszerveztem az “Élet Végén” Spirituális Gondozó Szövetséget Steattle körzetében. (End-of-Life Spiritual Care Coalition). Kutatandó prekoncepciónk az, hogy halálközelben a spirituális intuíciók és észlelések valósak. Elemzéseink tárgyai lehetnek előérzetek, amelyek a halál közeledését jelzik, HKT, a halál lefolyása, megosztott (empátiás) HKT. Az esetgyűjteménnyel viták és elemzések bázisát szeretnénk felépíteni, amelynek célja a halálközelben lévők gondozásának javítása.
Egy fiatal fiú, aki HK állapotban volt és “egy nagy makaróniban, amelyben szivárvány volt” utazott, maga mondta: “minden öreg embernek el kell mondanotok, mi fog történni velük, ha meghalnak!” Véleményük szerint, a családok hamarosan rá fognak jönni, hogy fontos nekik ez az ismeret, amely talán az ember életének legmegrázóbb tapasztalata - ami ráadásul még meg is osztható másokkal, azok tájékoztatására. 6 hónap alatt számos orvos, ápoló, szociális munkás és egészségügyi alkalmazott csatlakozott hozzánk. Számos nagyobb Seattle közeli kórház ad széleskörű támogatást munkánkhoz.
Logan tehát nemcsak a HKT-hoz való hozzáállásomat, hanem munkámat is befolyásolta. Azóta még jobban figyelem azokat a gyerekeket, akik HK tapasztalatokat éltek át. Sokszor én vagyok az első, aki beszél velük először, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Az első beszélgetésekkor még látni szemükön és arcukon azt a lelkesedést, átszellemülést, ami később már nem látható, ha már többször elmesélték az esetet. Az ilyen beszélgetéseket videóra és hangszalagra is veszem, amelyeket az Internet honlapomra is rá fogok tenni.
Igazak-e a halálközeli élmények? Logan esete nekem ezt bizonyította.
Azt tanítja, hogy a hétköznapi realitás fátyla mögött, mint a gyerekek öltöztetése, iskolába kísérése, stb., a boldogság szeretne ránk kiáltani!
Egy nevető valaki, egy szerető fényarc.

J

Forrás: Vital Sings. Az Iands különkiadása, a gyermekek halálközeli élményeiről, 18. évfolyam, 1999/3. szám. 20 A/4-es oldal.
Fordította: Liptay András

Megjegyzésünk: P.M.H. Awather orvos (aki önmaga is HK állapotba került egyszer), 277 KH állapotba került gyermek esetét gyűjtötte össze, elemezte és kísérte figyelemmel életüket. Egy szomorú tényt állapított meg: a KH állapottól számítva 10 éven belül a gyerekek 21%-a öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Fő oka: a gyermek visszavágyódik a “szerető semmibe”, különösen, ha életében nem kap elég szeretetet, ill. ha nem tudta az élményt életébe integrálni, azaz ha nem kapott segítséget annak megértéséhez. Ez az utókezelés fontosságára irányítja a figyelmet És mi a helyzet Magyarországon:…?

* * *
II. Vatikáni zsinat, “Gaudium et spes”, I/8: “... A halállal kapcsolatban csődöt mond minden emberi elképzelés... A hit megadja a reményt...
Ezzel szemben az 1. Korintusi levél 15/35-52 sokkal konkrétabb. Javasoljuk fellapozni!

:mrgreen:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A halálközeli tapasztalásról

A „Német Orvosi Lap“ 2003 junius 6-i, 23. számából, A-1594. oldal, „Aktuális témák“ rovat

Az orvosok ma már nem jelenthetik ki, hogy hallucináltak azok az emberek, akik halálközeli állapotba kerültek. Sok esetben ez a tapasztalás gyökeresen megváltoztatja az újraélesztett emberek életét.

Azok, akik a halál közelében jártak, olyan észlelésekről tudósítanak, hogy pl. saját testük felett lebegtek, egy alagútban haladtak, amelynek a végén egy sugárzó fény várta őket, szinte életük filmje pergett le előttük, találkoztak elhunyt személyekkel, és csodálatos környezetet láttak. E történések hatására személységük jelentősen megváltozik. Ezt a folyamatot nevezik „halálközeli tapasztalásnak“ (near death experience, NDE)
A kutatók feljegyzéseiből:
„Állapotom annyira kilátástalan volt, hogy lemondtak rólam, és a főorvos halottnak nyilvánitott...
Amint egy lepedővel letakartak, egy nővér az orromnál egy rezzenést vett észre. Ekkor keztek újraéleszteni.
Eközben úgy éreztem magam, mintha egy színpadon lennék. A hátsó jobb sarokban egy alagút vagy egy cső nyílt meg, és egy olyan fény áradt ki belőle, amit nem lehet leírni. Tovább mentem az alagútban...Az alagút végén nagy rétet pillantottam meg, ami olyan szinekben tündöklött, amit szintén nem tudok leírni. A pasztellszinek olyan finomságait láttam, amiben nem tudtam eleget gyönyörködni.
Mintha a ködből lépet volna ki, megjelent 3 személy. Az első kettőben a nagyszüleimet ismertem fel. Nagymamám feltartotta mindkét kezét, mintha meg akart volna állítani. Ettől a pillanattól kezdve a látott táj kezdett távolodni. Ismét láttam az alagutat, a fénnyel, majd hamarosan minden sötétbe borult.“
Így írta le egy 44 éves technikus amit megélt egy szívinfarktus és az ujraélesztés kapcsán .
„Ez egy tipikus halálközeli állapot volt, amit egy német reprezentatív felmérés is igazolt, ahol 2000 állampolgárt kérdeztek meg. A megkérdezettek kb. 5 százalékának volt hasonló élménye“- mondja Michael Schröter-Kunhardt.
A heidelbergi pszichiáter a Nemzetközi Halálközeli Állapotokat Kutató Szövetség németországi elnöke aki több mint 230 ilyen esetet gyüjtött és értékelt ki. Tanulmányában közreadja a KH-állapotot megéltek írásos beszámolóit, amelyet még két kérdőívre adott válaszok egészítenek ki.
Az egyik kérdőívet az amerikai pszichiáter, Bruce Greyson állította össze, amely 18 elemet tartalmaz. A válaszok alapján ki lehet szűrni a KH eseteket az álomélményektől. Egy másik kérdőív segítségével a pszihopatológikus eseteket lehet jól elhatárolni a KH esetektől.

Schröter-Kunhardt szerint a KH-élmény az oneiroidok (álomszerű képek) különleges, archetypikus formája. A kiváltó okok különfélék lehetnek: komplikációk az operáció folyamán, baleset, agyvérzés, szívinfarktus, öngyilkossági kísérlet stb. „Végülis nem meghatározott betegségtől függ a KH állapot, ill. a megélt jelenségek, hanem a halálközeliség objektív és szubjektív megélésétől“- mondja a pszichiáter. Tanulmányában abból a szempontból vizsgálta meg a beszámolókat, hogy az élményesek mit éltek meg leggyakrabban.
Eszerint a jelenséget megélők 89%-a nyugalmat, békét vagy jó közérzetett jelzett, 77 %- a „erős fényt“ is tapasztalt. Azt a helyzetet, hogy a tudatuk a testükön kívül van és pl. fenntről nézik saját testüket, a megélők 61%-a jelezte. Alagútélményről 47% tudósított, élete eseményeinek filmszerűen való lefutását 30% említette. Egyesek -a testenkívüli állapot után - pánikhelyzetbe kerülnek, amit „pokoli környezetnek“ neveztek. Ekkor fenyegető hangokat és erőket észlelnek. Ezek az észlelések azonban nem tekinthetők álmoknak. Általában, a KH állapotott nem szabad összetéveszteni az álommal– sem a kómás állapottal- mondja Schröter-Kunhardt. Az álomban mindenki saját egyéni tapasztalatait dolgozza fel, egyéni és igen különböző álomképek kiséretében.

Ezzel szemben a halálközeli állapotokban figyelemre méltó, hogy az azt megélők megközelítőleg egyforma tipusú képeket írnak le és hasonló tapasztalatokról beszélnek. Nem játszik szerepet, hogy az élményes fiatal vagy öreg, hívő vagy ateista. Nem érdekes, hogy milyen nemzetiségű, mi a végzettsége vagy a neme - ezek nem befolyásolják, hogy fellép-e a KH-észlelés, és hogy az milyen tartalmú.
Ennek ellenére, Schröter-Kunhardt szerint: a közös alapelemek - mint a fényjelenség, az alagútélmény és a látott tájak - a vallási környezetnek vagy a kultúrkörnek felelnek meg. Így például a KH állapotban egy buddhista szerzetes lótuszvirágos kertet lát, míg európaiak és amerikaiak paradicsomi környezetről számolnak be. Ugyanakkor annak nincs jelentősége, hogy az élményes hallott-e már erről az jelenségről, vagy sem. Mint azt a pszichiáter esetgyüjtéséből megtudjuk, gyermekek, akik még sohasem hallottak a jelenségről – hasonló élményről számolnak be, mint a felnőttek.
Hogy mi a KH élmény kiváltója, hogyan működik, milyen agyi mechanizmusok hatnak, hogy az agy képeket tudjon létrehozni, az „lényegében ismeretlen“ - mondja Schröter-Kunhardt. Sokféle magyarázat ismert, de egyik sem tudja a KH állapotot teljeskörűen megmagyarázni. Nem lehet azt mondani, hogy pl. a KH-észlelés egy pszichózis, mert felléphet úgy pszichésen egészséges, mint idegbeteg embernél is. A HKÉ-nél hiányzik a pszichotikusok zavaros gondolkodása, a hirtelen érzelmi hullámok, a félelem és a boldogság érzés gyors változásai.
A pszichés betegek HK élményét egyértelműen meg lehet különböztetni, pszichopatalogikus élményeiktől, mert azok formailag és tartalmilag jelentősen eltérnek.
A heidelbergi pszichiáter szerint ugyanakkor a HKÉ-k kétségtelenül disszociatív teljesítmények, védik az Én-t a halálközeli veszélyezettség esetén fellépő erős fájdalmak és a szervezet szétzilálása ellen. Ezt a disszociációt az időérzékelés megváltozása és a szokásos agyi tevékenység megszünése, de ugyanakkor a rendszerint elfojtott pszichikai tevékenység előtérbe kerülése jellemzi. A halálközeli élmény nem lehet egy reakció a halál elhárításásra, mert valójában senki sem menekül olyan esemény elemzésébe, amely félelmeket kelt.
Ellenkezőleg, annak megfigyelése, hogy az ember tudata eltávolodott a testéből , sőt annak megpillantása, hogy teste életveszélyben van: még nagyobb félelmet kell, hogy ébresszen, mint a KH állapotot előidéző pl. baleset vagy a műtéti beavatkozás tudata. A leirások szerint inkább a közelgő halál elfogadása – és nem annak félelemmelteli elutasítása – az, ami a halálközeli állapotot indukálja. Számos esetben a negatív érzületek - mint pl. a félelem - szakítják meg a HK észlelés folyamatát. Ilyenkor a tudat elfolytása, az öntudatlan állapot az egyetlen archaikus elhárító mechanizmus, amely megoldja a helyzetet.
Schröter-Kunhardt szerint a KH-ban megfigyelt univerzális elemek arra mutatnak, hogy a HKÉ nem a szubjektiv vágygondolkodás terméke, mert az sokkal szerteágazóbb változatokat eredményezne. Sőt a HKÁ megélés elemei, a régóta ismert, u.n. misztikus megtapasztalások egyes részelemeit is tartalmazzák: mint az egységélmény, a tér és idő transzcendenciája, mély érzések, a szentség érzése az élmény objektivitásának/ realitásának érzékelése, egyes jelenségek leírhatatlansága, képtelenségek (paradoxia), továbbá az irányultság és a magatartásforma megváltozása. Így azt is mondhatnánk, hogy ezidőszerint a HK-élmények a leggyakrabban előforduló misztikus-vallásos tapasztalások.
A halálközeli tapasztalások megváltoztatják a világnézetet. Schröter-Kunhardt szerint egyetemessége azt is jelenti, hogy a HKÉ elhatárolható a hallucinációtól. A hallucinációk ugyanis mindig teljesen egyéniek.
Az agyi hypoxia sem magyarázat a HK-élményekre. A hypoxia, hyperkapnia, ANOXIA?? (oxigénhiány ill. oxigéndúsulás???) gyakran koncentrációs, döntésképtelenségi és emlékezetzavarokat, továbbá illuziókat és teljesen egyéni hallucinációkat válthat ki, és csak nagyon ritkán HK-élményeket.
Elképzelhetetlen, hogy éppen a hypoxia lenne felelős, sőt segitené elő az u.n. életfilm jelenséget, amely egy óriási anyagot feldolgozó agyi csúcsteljesítménynek tekinthető- mondja Schröter-Kunhardt. Továbbá, számos olyan eset is ismert, ahol a normális szintű oxigén és széndioxid szint mellett állt be a KH, így hypoxia/hyperkapnia sem állhatott elő.
Ugyanakkor testi hallucinogenek, mint Dimethyltryptamin vagy Andandamide, amelyek a testi cannabis- receptorokkal kapcsolódnak – részt vehetnek a KH alatt előforduló képek létrehozásában. Kisérletileg kimutatták, hogy a résztvevők 80%-a az első fokozatú hallucinogének, mint pl. az LSD, Cannabis és Ketamin hatására a KH elemeit váltották ki. Feltehetően az endorfinok biztosították a fájdalommentességet a KH ideje alatt. Az endorfinok azonban nem tudnak képeket indukálni.
A holland arnheimi Rijnstate kórház szívsebésze, Pim van Lommel társaival tanulmányt írt a KH állapotról amit a Lancet folyóirat jelentetett meg (The Lancet, Vol 358, December 15, 2001, 2039–2044).
Lommel és munkatársai 344 pácienst kérdeztek meg ujraélesztésük után. Rögzitették és kiértékelték a páciensek korát, nemét, gyógyszerezését és diagnózist. Az ujraélesztettek 18%-a jelezte, hogy a HKÉ-kre tipikus képeket láttak. Megállapították, hogy a betegség illetve a gyógyszerelés nem hozható kapcsolatba a látott képekkel. 2 és 8 évvel az eset után kérdőivekkel felmérték, hogyan alakult az élményesek életvitele.
Ezt összehasonlították azon ujraélesztett betegek beszámolójával, akik nem éltek meg HKÉ-t.
Az eredmény: a HK-élmény erős személyiségváltozást idéz elő. Schröter-Kunhardtnak is hasonló tapasztalatai vannak.
Számos megélő értékrendje és világnézete gyökeresen megváltozott. Ekkor kezd érdeklődni a kultúrkörének megfelelő vallások iránt. A KH-t megéltek legnagyobb részénél – összehasonlítva azokkal akik nem láttak ilyen képeket – kimutathatóan erősen csökken a félelem a haláltól, de a halál utáni életről való hit szignifikánsan erősödik. Lommel szerint „Döbbenetes tény az, hogy egy pár perc megélés jelentős és tartós változást okoz az ember életében“. Ezek a változások azonban konfliktusokat váltanak ki és komoly következményekkel is járnak, mint állásváltoztatás, válás és egyéb változások az emberi kapcsolatoknál.
Schröter-Kunhardt is azon a véleményen van: „ a HKÉ megélése - szemben a könnyebb balesetekkel és betegségekkel - egy életre szóló élmény!“.
Tapasztalata szerint sokan nem mernek beszélni élményeikről, félnek, hogy nem veszik őket komolyan. Ezért javasolja, hogy, a klinikai halált megéltek esetében az orvosok és az ápolók kérdezzenek rá, hogy mit élt meg a páciensük?
Fontos, hogy a beteg által észlelt képeket és érzéseket a terapeuta ne deklarálja elsietve hallucinációnak, hanem próbálják meg együtt mélyen analizálni az esetet, mert a páciensben kialakuló új világkép igencsak nehéz feladat elé fogja állítani a megélő önértékelését és emberi kapcsolatait is.

Arne Hillienhof




Fordította és copyright: Liptay-Wagner András, PhD, Revitál Alapítvány, az IANDS magyarországi képviselete, 1053 Budapest, Ferenciek tere 4.

Az eredeti német szöveg és további másolatok megrendelhetők mailen: [email protected]
vagy telefonon: 3177841, 3173551 vagy 30/858-9332.

További részletes információk találhatók még a KH-állapotról, a szakirodalomról, a KHÁ és különféle megbetegedések elhatárolásástól (differenciál diagnózis) ill. rendezvényekről a www.Revital.negral.hu
honlapon, ill. kaphatók az Alapítványnál.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
kérdések - válaszok!


A Revital Alapítvány és az Szellemi Búvárok Egyesülete 3 napos tavaszi konferenciájára érkezett Dr. Raymond Moody, a Las Vegasi Egyetem Tudatkutatási Tanszékének professzora. Kb. 1600 ember - köztük számos orvos és nővér - hallgatta meg két 3 órás előadását.
Tudósítónk dr.Liptay-Wagner András beszélgetett azzal a szerény emberrel, aki több millió halálközeli állapotból visszatért embernek adta vissza önbecsülését és a tudatkutatás egy nagy bázisát alapozta meg.

Kérdés 1: Hogyan hat ki egy max. 5-8 perces klinikai halál állapot az emberre?
Aki, az agyműködés leállása alatt - amit esetleg műszeren ki is mutattak - összefüggő, értelmes, bár szokatlan képeket látott, az orvosok gondolatait “hallotta” és fényből kialakuló személyiségeket észlelt, azt rendszerint egy olyan szeretet-érzés öntötte el, ami egész életét átalakította. Magyarországon hallottam először erre azt a kifejezést, hogy “pálfordulás”. Talán az is ismert, hogy Szent Pált a damaszkuszi úton, mai klinikai halál állapotába (KHÁ) került embertársaink eseteihez hasonló fény és hangjelenség változtatta meg egy nagyon rövid idő alatt.
Ez a személyiségátalakulás rendszerint több év alatt történik meg, de volt egy esetem, ahol két nővér is igazolta, hogy egy, kellemetlenkedő betegük a műtőben történt újraélesztés után csak mosolygott és arról a nagy érzésről mesélt, ami akkor eltöltötte.
Az élményeseknek azonban nem lesz könnyű az életük, mert rendszerint foglalkozást váltanak, karitatív feladatokat keresnek maguknak, vagy komoly tanulmányokba fognak. Négy olyan esetet találtam, ahol hétköznapi emberek úgy érezték, hogy egy megbízást kaptak arra, hogy a művészetekkel foglalkozzanak. Egyikük világhíres is lett.
(*1) A haláltól nem félnek többé, de nem is keresik, mert valahogy megértették, hogy minden ember életének van egy célja.(*1vége) Egyébként már a halálközi élményekről való hallásnak-olvasásnak is öngyilkosság-gátló hatása van.
Láttam ilyen embereket évtizedekkel később, halálos ágyukon is: nagy békességben várták azt a tudatállapotot, amelynek a mezsgyéjén már jártak. Tudták, hogy személyiségük a test és agy funkcionálása nélkül is tovább létezhet.

Kérdés 2.: Hogyan változnak meg azok, akik KH állapotban voltak, de “se kép se hang”, azaz nem volt egy u.n. élményük?
Ilyenkor általában nincs jelentős életmódváltozás, sőt, aki öngyilkosságot követett el, az esetleg újra megkísérli. Mint hallottam, volt ilyen eset Önöknél is, sőt Hollandiában éveken keresztül megfigyelték az újraélesztett élményesek és élménynélküliek életmódváltozásait is, ami nagyon eltérő.

Kérdés 3: Hogyan változott meg Ön, az esetek tanulmányozása kapcsán?
Talán úgy tudnám illusztrálni, hogyha az autóm nagy sebességgel száguldva kormányozhatatlanná válna, nem a haláltól félnék, hanem csak azt sajnálnám, hogy életfeladataimat nem tudtam befejezni, családom szomorú lenne, no meg hogy talán a testemnek fájna. (2*)Bár tudom, hogy a halálközeli élmények még csak sejtetik a mezsgye utáni tudatállapotot, de nem félnék attól, hogy a hernyó és báb állapot után nem repülne ki a lepke. (2*vége) A sok eset tanulsága alapján az életet értékesebbnek látom, és sok területét meg szeretném érteni.

Kérdés 4: Hát nem igazolják a túlvilág vagy anyagtalan világ létezését a KH esetek százezrei?
A tudományos kritériumok alapján nem. “A halálból senki sem jött vissza” közhely sem. Ha egy vallás, könyveiben leírt meghatározásainak nem felel meg egy élményes leírása, akkor az az egyház is hevesen tiltakozna. Ha csak a fogyasztásban, hatalomban és önérvényesítési reflexek alapján működő embert kérdezzük meg, akkor egy irónikus mosoly a válasz. A makrofizika negyedik térdimenziója kérdését esetünk miatt nem érdemes boncolgatni, mert az anyagtalan történésnek nincs szüksége a fizikai térre. A filozófiai gondolkodás azonban nem exakt, igy egy ilyen állapotot be tudna építeni logikai rendszerébe.
Több könyvkiadó kereskedelmi szempontokból olyan alcímeket használ, hogy “tudományos bizonyíték a halál utáni életről”. Ez nem teljesen korrekt, mert az igaz, hogy gyakran tárgyi, logikai vagy statisztikai bizonyitékai vannak a HKÁ jelenségeinek, de manapság úgy értelmezik a “tudományost”, hogy anyagi, objektívan mérhető folyamatokról lehet csak szó. Igy a történelem, a szociológia, a pszichológia, vagy a filozófia sem elégíti ki a tudományosság fogalmát. Az u.n. szcientizmus minden jelenségre a tudományos közelítést szeretné alkalmazni.
Az ókori görögök ún. szkeptikusai saját gondolatmenetük és kérdéssorozatuk alapján akartak valami újat megérteni. A mai szkeptikusok inkább ideológusok, az elfogadottat védik a szkepticizmus módszerével, de új irányok felé nem kutatnak. (( fenti bekezdés helyhiány esetén könnyen kihagyható Liptay))
Az idézett közhely, amely a halált zsákutcának, a tudat megsemmisítőjének tekinti, az szintén csak egy kb. 200 éves paradigma alapján mondható el. Hívői (*3)nem veszik komolyan a testenkívüliséget gyakorló sámánok vagy pl. az elszigetelten élő kanadai indián törzsek vagy a tibetiek ősi, halálközeli állapotba helyezési évszázados gyakorlatát, vagy szeretteink elhalálozása elötti-után gyakran tapasztalható parajelenségeket. Ezek mind a tudat testtől való ideiglenes vagy állandósult elszakadására utalnak. (*3vége)
Van azonban olyan gyakorlat is, amikor a túlvilág határterülete megpillantásáról általános érvényű következtetést vonnak le: néhány új amerikai egyháznak vannak olyan nagy retorikával rendelkező prédikátoraik, akik klinikai halálból visszatért, “kiválasztott” emberként mutatkoznak be és vallásuk túlvilágról szóló tételeit kívánják így alátámasztani.
(*4)Évtizedek kellenek még az önállósult tudat létezésének alapos bizonyításhoz, amely nemcsak a HKÁ eseményeire támaszkodhat. Nem lesz elég hivatkozni pl. a parapszichológiai jelenségekre sem, még ha az esetek százezrei is döngetik a falat. (*4vége) A sok szakágra kiterjedő, interdiszciplináris kutatás érhet csak el eredményt. A tudatkutatás pl. jobban megérti a testenkívüliséget, mint az agykutatás, de mégis az agykutatás jött rá, hogy az agynak elektromos és mágneses hatásai is vannak. A makrofizikánál modernebb, és mélyebbre hatoló kvantumfizika, új mezőelméletével adhat talán egy “megfoghatóbb” magyarázatot. Ahol a tudósok tovább lépnek egy szakmai horizonton, mint Sir Eccles, Nobel díjas neurológus (a tudat, emlékezet az agyon kívül helyezkedik el), vagy Karl Pribram (kvantum-neurodinamika), ill Henry Margenau (a tudat egy nem anyagi mező), ott jöhetnek létre olyan koncepciók, amelyek több ezer éves sejtéseket pontosíthatnak majd.

5. kérdés: hogyan hatnak a széles tömegekre a fantasztikusnak tűnő észlelések ?
Több országban felmérték, hogy a lakosság 4-5%-a került már HK állapotba. Ez az USÁ-ban 15 millió embert jelent. (*5)Ha New York-ot kiürítenék a HKÁ-t megéltek elszállásolására, akkor több millió élményesnek nem jutna hely. Ugyanakkor ez a %-os arány csak nőhet, mert ma már az áruházakban és a repülőgépeken is készenlétben állnak az újraélesztő ill. lélegeztető készülékek. Az orvosi műszerezettségnek köszönhetően tehát a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban óriási tömegek kapnak néhány perc alatt egy - nevezzük úgy hogy - “információs sokkot”. (*5vége)
Ez, az élet nagy kérdéseiben olyan személyre szóló és meggyőző – olykor magyarázattal is ellátott - bemutató, amely hatása alapján talán felér a felsőoktatási intézmények számos szemeszterével. A fejlett országokban az etikai oktatás nem olyan átütő, hogy elérné a tömegeket. (*6)A HK esetek ugyanakkor színesek, logikusak, és dominálóan egymástól függetlenül kerülnek leírásra. Egyfajta dokumentációs irodalom, amely mögött egy lelkes, tanítani és tevékenykedni kész ember áll. Ök ill. könyveik élérik a tömegeket.(*6vége)
Számos olyan élményest ismerek, amely bátran kiállt megtapasztalása mellett és saját rezsiben adta ki könyvét, továbbá előadó-körutakon terjeszti az ő igazságát - nem meggazdagodási céllal. Ez a privát kezdeményezésü erkölcsi-életviteli tájékoztatás a katedrák és szószékek figyelemre méltó kiegészítője.
Tehát úgy látom, hogy csendesen, de masszívan hat a tömegekre. Egy fogyasztás- és élvezetorientált társadalomban erre nagy szükség is lehet.
Azokat, akik az esetekről tájékozódnak, az élet mélyebb megértésére motiválja, de ugyanakkor önmaga ezoterikus megismerésére is. Az érdeklődők széles táboránál a halálfélelem csökkenése jelentkezik a leghamarabb. Ha ma még nem is tökéletes annak bizonyítása, hogy az ember tudata, teljes emlékezetével és személyiségjegyeivel tovább létezik, mint pl. egy adattár valahol egy internet-szerveren (amely kapcsolódhat más adattárakhoz is) de jelek, jelenségek, hitek, utalnak egy fajta továbbélésre, akkor mitől féljen egy ember? Az ember legfeljebb belső “ördögeitől” félhet, de pont ezek megszüntetésén tud egy gondolkodó, önmulkálkodó ember dolgozni.
A vallások által vezetett olvasók – ha nyitottak – tapasztalatom szerint közelebb kerülhetnek egyes hitelemek megértéséhez.
Nem tudok olyanokról, akiknek káros lett volna többet megtudni erről a szeretetorientált tudatállapotról. Az agy - lélek (tudat) kapcsolat kutatóinak, de a nyitott emberek nagy tömegeinek is, a halálközeli esetek tanulmányozása egy sok témakört érintő léleknevelő agytorna.

a riportot kpszítette: dr.Liptay-Wagner András
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Istvan!
Tobben neztuk a Balazs show-t remek voltal!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tiszta szivul gratulalunk, es nagyon buszkek vagyunk Rad hogy olyan tehetseggel rendelkezel amit foldi halando nem erdemelt ki az egiektol.
Anyukam is gratulal es puszil. :11: \m/ :ugras:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Köszönöm a gratulációkat, nem annyira az én érdemem, mint a szellemvilágé, akitől nagy segitséget kapok, és hurja vagyok annak a hangszernek amin Ők játszanak!

Na, nézzük egy haverom Halálközeli Élményét, amit elmesélt nekem levélben, érdekes eset:

Szia István!

Az én HK élményemről: életemnek egy asztrológiailag is igazolható mélypontján (lelki válságoktól kezdve amit csak akarsz...) első Szaturnusz revolúciómkor történt meg velem, hogy kegyetlenül berúgtam. De azt is el kell itt mondanom, hogy abban az időben pszichiátriai ambuláns kezelésre is járta, injekciókat, meg különböző szorongáscsökkentő, kedélyjavító, antidepresszánsokat, altatókat, nyugtatókat, minden francot kaptam. Nyilván, mivel egy számomra megoldhatatlannak látszó lelki válságról volt szó, fentiek szart sem értek. Lényeg a lényeg, hogy abban az időben még a BIOGAL-ban melóztam (ennek jó húsz éve már) és másnap szédületes másnapos voltam. Ami önmagában még bizonyára nem lett volna baj, de rászedtem néhány gyógyszert abban a reményben, hogy majd talán jobban leszek. Hát, minden várakozásom ellenére egyre rosszabbul lettem. Mikor úgy éreztem, hogy ez már több egy egyszerű rosszullétnél, a harmadikról valamilyen általam sem teljesen kontrollált módon lejutottam a második emeletre. Itt volt a műszerészek szobája és segítséget kértem. A srácok felfektettek egy munkapadra és rövidesen hoztak egy hordágyat, mert akkor már szerintem képtelen lettem volna lábra állni. Levittek az üzemorvoshoz, aki egy nő volt és az asszisztensével fogadott. A srácokat elküldték, engem meg felfektettek egy fehér vizsgálóasztalra. Kérdezgettek, de egyre távolodott a hangjuk, én pedig egyre nagyobb bizonyossággal éreztem, hogy most meg fogok halni. És ez a bizonyosság egy picit sem rémített meg, hanem valami halálosan mély belső nyugalom és várakozás uralkodott el rajtam. Kezdtem a sötét világűrt érezni, ahol magam is expandáltam és egyre hatalmasabbnak éreztem magam. És ez valahogyan - mint egy tudathasadásos állapot - két síkon zajlott. Egyrészt kinn éreztem magam a csillagok között, másrészt láttam magam valahonnan a mennyezet tőlem bal hátulra eső sarkából, ahogyan fekszem az ágyon halott-fehéren és hallottam a két nő egyre idegesebb szóváltását, hogy pulzus 40, vérnyomás negyven és esik, azonnal koffeint, intravénásan. Nem tudom, nem hiszem, hogy bármit is ki tudtam mondani, de valahol a belsőmben sikítottam, hogy nem, koffeint ne... lényeg, hogy végül tényleg valami más vérnyomásemelő szert választottak és én újra a csillagok között voltam, mégis valahogyan egy folyosón, vagy alagútban. De innentől már biztosan Te is ismered a sztorit, messze-messze egy hívogató fényt láttam, amelyet el akartam érni. igen messze volt, de egyre inkább közeledtem hozzá. És ahogyan közeledtem, egyre inkább erősödött (de diszkréten) valamilyen csodálatos zene. Olyan, amilyet én még soha sem hallottam és a bennem lévő bátorságot fokozatosan felváltotta az a hatalmas, nem is tudom, talán kozmikus, mindenesetre emberfeletti szeretet, amely sugárzott rám, és amit én boldogan próbáltam visszasugározni. Alakok tűntek fel a fényben, és az egyik elém indult. Nagyon boldog voltam, úgy éreztem, hazaérkeztem, hogy ez az a hely, a boldogság, a szeretet, amelyet életemben mindig kerestem, de a lény, akinek az erős fényben nem láttam az arcát ( valamilyen hosszú, bibliai köntös vagy tunika volt rajta) szelíden megfordított és azt mondta: még nem lehet. Még nem jött el az ideje, nekem még fontos, elvégzendő feladataim vannak, de megígérte, hogy majd találkozunk úgy is, amikor köztük maradhatok. Egész lényéből szeretet és kedvesség és valamiféle szomorúság sugárzott. És én elindultam visszafelé. Nagyon szomorú voltam, mégis örültem. Aztán feloszlott a sötétség és én ismét láttam magam az ágyon. Ömlött rajtam az izzadtság, csakúgy mint a doktornőről és az asszisztenséről. Aztán egyszer már nem kívülről láttam magam. Egy darabig hagytak pihenni, majd jó negyedóra múlva egy mentő jött értem és hazavitt. Hosszú évekig (legalább olyan 5-7 ) nem beszéltem erről az élményemről senkinek, mert féltem, hogy teljesen hülyének fognak nézni. Aztán addigra megoldódott a legtöbb problémám, a Szaturnusz is kilépett a revolúcióból és lett egy testi-lelki jó barátnőm, aki elmesélte a HK élményét, de úgy, hogy még az állam is leesett, mert azt állította, hogy miután ővele ez megtörtént, a szelleme éjjelente rendszeresen elhagyta a testét, össze-vissza kóborolt és volt olyan is, amikor alig talált vissza a saját testéhez. Hát, mit mondjak, ezzel az övé lett a pálya, de szerényen én is elmeséltem az én élményemet, amelyet nagy megértéssel és bólogatva hallgatott végig. Ez az én sztorim, bizonyára nem "nagy durranás", lényeg, hogy azóta én fokozottan hiszek az élet utáni életben, a reinkarnációban, a karmában és mindenek felett az ezoterikában. Érdekesnek, de tarthatatlannak gondolom a dokiknak a HK élménnyel kapcsolatos endorfin - elméletét. Ami a legérdekesebb, hogy /fiatalság bohóság/ egyszer szereztem egy 10 mg-os morfium ampullát és megkértem egy ápolónő ismerősömet, hogy adja be. Hát, mit ne mondjak, nem akarta, sehogyan. A végén addig egyezkedtünk, hogy azt mondta, rendben, beadja, de csak akkor, ha szerzek egy olyan ampullát, amely szignózva van, sorszámmal, gyártási számmal, anyámtyúkjával ellátva, és akkor sem adja vénába, csak muszkulárisan. Ez később megtörtént és ami az érdekesség, hogy az érzés, amire kíváncsi voltam, és amit megtapasztaltam sok tekintetben hasonlított a HK alatt érzett ellazultsághoz, lebegéshez, szintén csodálatos zene, de itt színek is, viszont minden alagút-aspektus nélkül. Itt senki nem szólt hozzám, nem kerestem senkit, nem akartam elérni semmit - igaz, igen jól éreztem magam. Summa summárom, még ha lenne valami abban a bizonyos endorfin - elméletben a HK alapvetően más.


Üdv!
Péter


Folyt. köv. István
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Egy kedves öreg ismerősöm (97 éves) ma a kórházba került. Bementem meglátogatni a tanfolyam vizsgája után. Szegény nagyon összetörte magát. Sírva mondta, hogy legszívesebben meghalna már, mert nagyon fárasztó már neki az élet. Csak fél a haláltól. Ekkor elmeséltem neki, hogy Halálközeli Élményekkel foglalkozom és pont most jöttem a tanfolyamról. Elmeséltem neki, hogy nem kell félni a haláltól, már én is voltam odaát, szellemünk tovább fog élni.
Erre a szomszéd ágyban megszólalt 45 éves hölgy beteg, hogy neki is volt 1994-ben egy Halálközeli Élménye. Érdeklődéssel ültem le mellé és kértem, hogy mesélje el.
Kiderült, hogy megütötte a fejét, egy szekrényajtó ráesett és agyrázkódást kapott. Agyérgörcsök jelentkeztek nála és egy röntgent készítettek nála, kontraszt anyagot juttattak a vérébe a vizsgálathoz. Mint kiderült, az anyag hatása olyan, hogy egymillió emberből egy, ha érzékeny az anyagra és ez Ő volt és a szervezete úgy reagált az anyag hatására, hogy leállt a keringése és beállt a halál. Halotta, hogy valaki azt mondja, hogy meghalt. A következő pillanatban egy csodálatos aranyszínű sivatagban (Ő Szaharának nevezte) találta magát, ahol pálmafák voltak és Ő egyre csak futott, futott Csodálatos boldogság érzés járta át, nagyon sokáig tartott a futás és egyre könnyebb volt számára. Nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig volt az aranyszínű sivatagban, de egyszerre nagy fájdalom közepette a testében találta magát orvosokkal körbevéve. Nagyon haragudott rájuk, mert jobb lett volna a Szaharában mint a földi valóságban. Ekkor tudta meg, hogy újraélesztették. Azt nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig volt a klinikai halál állapotában.
Megkérdeztem, hogy történtek-e olyan események az életében azóta, amit különlegesnek tart.
Elmondta, hogy azóta nincs halálfélelme. Megérezte két alkalommal a szerettei halálát. Első esetben az édesanyjáét, második esetben három nappal már férje halála előtt tudta, hogy el fognak búcsúzni egymástól örökre.
Most gerincműtétre várt a kórházban, mert kapott egy bakteriális fertőzést, ami a gerincére húzódott.


következik... a saját élményem.

István
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Karsay István Halálközeli Élmény



1989-90 években történt egy motorbalesetem. Főútvonalon közlekedtem a belvárosban, a barátom lemaradva mögöttem jött. Egy lámpánál szokás szerint „kilőttem” és száguldottam az úton. Szerintem 80 km-es sebességgel mehettem, amikor jobbról egy zárt Zsuk típusú autó nem adott elsőbbséget és féktávolságon belül elém vágott. Érdekes módon utólag nem emlékeztem semmire, az egész olyan volt, mintha már a baleset előtt egy másodperccel nem lettem volna a testemben. Nem éreztem a csattanást, pedig belefejeltem az autó falába. Szerencsére volt rajtam bukósisak. A következő emlékem az volt, hogy a testem fölött lebegek. Láttam, ahogy a tömeg körbeállt és a mentősök szóltak nekik, hogy menjenek messzebb. Láttam, ahogy fölém hajolva valamit csináltak velem, gondolom élesztgettek, de eltakarták a testem. Ezzel szinte egyidőben hallottam, hogy egy öreg néni imádkozik értem. Érdekes volt fentről szemlélni az eseményeket, de azt, hogy mennyi ideig tartott az egész, azt szinte nem is érzékeltem. A második emeleti ablakból is kihajolt egy ember, az volt a furcsa benne, hogy szinte derékig kilógott az ablakból és nem vette észre, hogy mellette vagyok.

A következő emlékem az volt, hogy betesznek a mentőautóba és egy sötét helyre kerülök. A sötétben egy maghatározhatatlan kedves hang megszólalt: „nem jött el még a te időd. Ez egy véletlen baleset volt. Kelj fel, nincs semmi bajod, meg vagy gyógyulva”

A mentőautóban magamhoz tértem fel akartam ülni a hordágyon. A mentősök visszafektettek mosolyogva a kezükkel, hogy azért ezt nem kellene csinálni, az előbb még meg akartam halni. Közöltem velük, hogy semmi bajom. Mikor megérkezett a mentő és kinyitották az ajtaját fel keltem minden tiltakozásuk ellenére. Fájt és sajgott minden porcikám, az ő segítségükkel szálltam ki a mentőautóból, elutasítottam a hordágyat. Az orvos nagyon meglepődött és beültetett egy kezelőbe. Pár perc múlva teljesen magamhoz tértem. A tiszta tudatommal és beszédemmel annyira megzavartam az orvost, hogy olyan egyszerű az alapvető vizsgálatokat is elmulasztotta, mint koponyaröntgen . Csak annyit látott, hogy jól vagyok. Közölte, hogy megfigyelésre bent kellene maradni egy pár napig. A gyerekkori mandulaműtétem kivételével és a látogatásokat leszámítva soha sem voltam korházban, most sem akartam ott maradni. Kérdeztem az orvost, hogy miképpen tudnám ezt elkerülni. Rám mosolygott és rámutatott a hátsó kijáratra. Közölte, hogy most valamiért fel kell mennie az emeletre, he én közben eltűnök a rendelőből akkor ő már nem tehet semmit. Elbúcsúztunk egymástól és én véletlenül eltűntem a hátsó kijáraton. A mögöttem jövő motoros barátom közben végig szemlélte a balesetet. A motorom roncsait a közelben lévő irodám mellett lévő garázsba tolta, majd miután a mentősöktől megtudta, hogy hol vagyok értesítette a családomat, majd üdítőkkel felfegyverkezve bejött hozzám a korházba, ahol közölték a legnagyobb meglepetésre, hogy eltűntem. Visszajött az irodába, ahol megtalálta a nyomaimat, majd rövid gondolkodás után a sarki kocsmába bement, ahol éppen magamban ünnepeltem egy nagy korsó sör társaságában a fura balesetet. Az élményeimről nem beszéltem senkinek, legalább nyolc év telt el, mire el mertem mondani, pontosabban leírni és beszélni mertem róla, de addigra már olvastam a témáról könyvet és a helyére tudtam tenni az eseményeket. Annyi még hozzá tartozik a dologhoz, hogy a évek múlva álmomban „levetítették” a balesetet és szinte minden szögből végig kísérhettem az egész eseményt. Másnap felhívtam telefonon a barátomat és elmeséltem az álombeli eseményeket. Megdöbbenve hallgatta, mert olyan dolgokat mondtam el, amit csak egy kívülálló láthatott. Fontos momentum az is és itt volt jelentősége az elmaradt koponyaröntgennek, hogy egy év után megfájdult a bölcsességfogam, megröntgenezték, és kiderült, hogy az elmúlt időszakban volt egy álkapocs repedésem és nem vettem észre. Ez most fontos volt, mert a bölcsességfogam a balesetben hosszában kettétört és nehéz volt kivésni, mert fent állt a veszély, hogy újra eltörik, így fogsebészeti eljárás keretén belül óvatosan véste ki egy orvos barátom azzal a lehetőséggel, hogy esetleg egy rossz ütés miatt össze kell drótozni az álkapcsom. Szerencsére nem kellett.

Második élményem egy barátomhoz fűződik. A barátom regressziós hipnózist alkalmazott abban az időben gyógyításaihoz kísérletképpen. Sikerrel működött hipnózis alkalmazása. Ez emlékeim szerint 1997 évében lehetett, január havában. Baráti látogatáson voltam nála. Kipróbálta rajtam is a hipnózist, de a visszavezetésnél az anyaméh emléknél megálltam. Rövid lényege a hipnózisnak, hogy az életet visszapörgetve egy előző életbe visszatérve az esetleges mostani betegség okát meg lehet találni és ha nem karmikus eredetű a betegség, akkor fel lehet oldani. Én előtte olvastam, hogy nem jó minden áron visszamenni az előző életbe, nem ok nélkül takarja a feledés fátyla az előző élet emlékeit. Nem is sikerült, megmakacsolta magát a tudatom. Mindenesetre a születésem körülményeiről olyan információkat mondott, amit csak én tudhattam egyedül. Ez visszaigazolásként megnyugtató volt a számomra. Utána következett egy érdekes dolog. Előrevitt az életembe, egy érdekes helyre kerülte.



Egy patak partján találtam magam. Én bal oldalon álltam, és sötét volt az én oldalamon. A másik oldalon egy gyönyörű aranyszínű köd volt, mást nem lehetett látni. Pár méterrel arrébb láttam egy HIDAT. Megkérdeztem barátomat, hogy rámehetek-e a Hidra. Azt válaszolta, hogy igen, de ne menjek át a Hídon. Ahogy ráléptem, egy különleges dolog történt velem. Teljesen súlytalan lettem (136 kg voltam akkor!), egy csodálatos boldogság érzés járt át és megéreztem valami megfoghatatlan csodálatos dolgot. A Híd közepéről áttekintve egy csodálatos szempárt láttam, amiből sugárzott a melegség és valami megfoghatatlan érzés járt át. A barátom rám szólt, hogy nem menjek tovább, de nem hallgattam rá és elindultam a Hídon, nem volt kedvem visszafordulni. Erre hangosan rám kiabált, hogy azonnal jöjjek vissza! Bánatos és fájó szívvel, de engedelmeskedtem neki és visszajöttem. Mikor leléptem a Hídról újra éreztem a testem, visszakerültem a valós világba.
Utána kiértékeltük a helyzetet. Kiderült, hogy az életet és a halált elválasztó Hídon voltam. Ezért éreztem ezt a különleges érzést. Mellettem volt a gyermekem és érdekes módon még hozzá sem akartam visszatérni. A többiek, akik nézték a hipnózist később elmesélték, hogy szinte nem is lélegeztem, azt hitték, hogy meghaltam. A barátom elmesélte, hogy a Hídra történő progresszíós előrevezetést meg tudta csinálni, de ha a Hídon átmentem volna, már nem tudott volna visszahozni! Ezért kiabált rám. Utána napokig lelki beteg voltam, mert olyan jó érzés volt ott lenni, hogy szinte bántam, hogy visszajöttem. Később elmúlt ez az érzés, de minden halálfélelem megszűnt bennem. Azóta teljesen máshogy látom a világot!




Megkerestek az RTL Klubtól. Megkért a riporter, hogy nyomozzunk az ügy után, mert oknyomozó riportot szeretnének csinálni, tényekkel alátámasztva.
Nekem nehéz a helyzetem, mert valamikor 88-90 között lehetett a balesetem és addig amíg a Pilling Jánostól nem halottam a balesetes élményeket nem mertem senkinek sem beszélni róla.
A "mese" valamennyit módosult!

Elértem "véletlenül" a barátomat szinte azonnal, akit évek óta keresek!
Elmeséltettem vele azt, amit látott.
Kiderült, hogy a baleset után 20 (!) percig feküdtem a földön mozdulatlanul mire megérkezett a mentő. Az oromból ömlött a vér közben, de senki nem mert hozzám nyúlni. A mentő szirénázásával egy időben felültem egy pillanat alatt és közöltem az ott lévőkkel, hogy dolgom van és mennem kell !!!!

Ezek után tettek be a mentőbe és vittek el. Sajnos kerestem a baleseti papírokat, de nem találtam ennyi idő után, de ha rászánnék egy pár napot biztosan ki tudnám nyomozni, de beszéltem a szerkesztővel és nem tarja valószínűleg Ő sem, hogy ekkora bakit, hogy az orvos állkapocstöréssel és agyrázkódással kienged a kórházból nem valószínű, hogy utólag is vállalna.


szeretettel:

István
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
Karsay István írta:
Karsay István Halálközeli Élmény

Utána következett egy érdekes dolog. Előrevitt az életembe, egy érdekes helyre kerülte.

István, engem mindig érdekelt a regressziós téma, de még arról nem hallottam, hogy előre is lehet vinni. Tudsz erről bővebbet írni? Tehát a jövődről is kaphatsz információt, vagy a következő életedről?
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia!

Igen a témát progressziós hipnózisnak hivják, és itt előre lehet menni az életben!

Nagyon nehéz ezt elérni, de lehetséges, erről könyv is jelent már meg!

Komoly téma, és itt már paradolgokról is kell beszélni, mert a *jövöről* van itt szó!

DE ne foglalkozzunk vele szerintem, a jelen a fontos mindig!

szeretettel:

István

:66:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
1. Mi is az a halálközeli élmény?
A haldoklóknál vagy pl. az operációk közben válságos helyzetekben a „tudat kitágulása", amikor percek alatt nagytömegű, gyakran külső forrásból származó információt kap az egyén pl. a folyosón lévőket látja, beszédjüket hallja, élete fontosabb pillanatait filmszerűen látja, sötétet vagy érzelemmel teli fényt tapasztal. E jelenséget számos országban az orvosok már elhatárolják a hallucinációtól és az endorfin kábító hatásától.
Az USA-ban kb. 13 millióan tapasztalták meg, kb. 4000 páciens beszámolt kutatóknak élményéről, amelyeket rendszerint komoly életmód változás kísér. Az emberi és etikai értékek a figyelem előterébe nyomulnak.
Az orvosok, pszichológusok a tanatológia tudományág keretében foglalkoznak vele, de témája a vatikáni parapszichológiai kutatóknak, és a szociológusoknak is. Egyes ősi kultúrák és a misztikus élményeket kereső vallások is ismerik ezt a 'testenkívüliséget'. Az élmények ugyanazokat a főbb elemeket mutatják fel bármely vallás hívőinél, ateistáknál , gyerekeknél, vakon születetteknél is.

2. Hogyan kutat, segít és tájékoztat a Dr. Raymond Moody nyomdokain járó IANDS 20 éve 14 országban?Szakemberek és kiképzett segítőkész emberek gyűjtik az eseteket, tudományok, vallások és határterületeik szakértőivel elemzik a jelenségeket, segítenek a megrázkódtatáson átesett embereknek jó és negatív tapasztalataik feldolgozásában, cikkeket írnak, előadásokat és több szakág képviselőivel vitaesteket tartanak, könyveket fordítanak az illető ország nyelvére, könyvkiadásokat támogatnak, nemzetközi konferenciákat szerveznek. Segítenek - nonprofit módon - helyi klubokat szervezni az érdeklődőknek.
3. Hogyan lehet többet megtudni az esetek tanulságairól?Számos magyarul megjelent könyv megadja az alapokat. A REVITAL Alapítvány ill. IANDS-Budapest előadásain és tanfolyamain új külföldi tanulmányok eredményeit fogjuk ismertetni. Vitaesteken hazai szakértők sokoldalú véleményét lehet gondolatébresztőként hazavinni. Az élményesek, a „tanúk" beszámolója rendszerint megrázó és meggyőző.
4. Miért érdemes egy „laikusnak" ezzel a témával foglalkozni?
Moody 90 millió olvasója, további 6-8 neves nemzetközi szaktekintély tanulmányai, publikációi - különösen az USA-ban - azt eredményezték, hogy a kórházakban már nem küldik pszichológushoz az élményeseket. Családjuk is felfigyel a vallások felett álló, de azok leírásaihoz hasonló témákra. A „messziről visszajött" családtag pozitív életmódváltozása szinte bizonyító erejű, hogy ő valamilyen realitással (dimenzióval) került kapcsolatba, ami még ismeretlen a társadalom számára. A kvantumfizika több mint tíz dimenziója alapján feltételezhető, hogy az ismert tér és idő dimenzióktól eltérő realitások is létezhetnek.
Feltehetően az esetek visszhangja hatására a Vatikán új dogmát adott ki a halál utáni élet mikéntjéről. A „szellemi elem azonnali továbbélése", a 19.-20. század szintjére emelte eszkatológiáját.
A mai korszellem az anyagi világ kizárólagosságát abszolutizálja. A nem-anyagi szférával kapcsolatos „idealizmust", annak erkölcsi, életviteli ajánlásaival elavult koncepciónak tűnteti fel, különösen a volt szocialista országokban.
A témával foglalkozók, az esetek gyűjtői számos orvosi, vallási, parapszichológiai, filozófiai-logikai ismeretet szereznek meg, világnézetük szélesebb alapokra helyeződik, nem elméletek, hanem tényanyagok alapján, gyakran első kézből, egyre több magyar eset alapján.
A külföldi tapasztalatok alapján kötetlen, klubszerű csoportokat lehet kialakítani ebben a súlyos és érdekes interdiszciplináris témakörben. Iskolák, hitbéli, egészségügyi, karitatív szervezetek gyakran kérnek előadásokat a szakértőkké vált „amatőröktől" és az „élményeseiktől".
.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Ilyenkor bánom, hogy csak oroszt tanitottak, de azt hiszem ha egy orosz web.lapot ajánlanál akkor sem érnék vele sokat!

Jó annak, aki érti ezeket a fránya angol szavakat!

elég nagy irodalma van ennek a témának!

Amikor Moody professzorral beszélgettem nálunk , akkor tolmács segitett, de igy is nagy élmény volt!

István
 
Oldal tetejére