Élet a halál után

kamii

Kitiltott (BANned)
Autósok kérlek benneteket vigyázzatok a gyalogosokra!
Kevesebben halnak meg az utakon, kevesebben maradnak itt a létközben! És kevesebben bánkódnak miattuk, kevesebben sírnak utánuk!

Anyu, miért?
Az alkohol adója: egy ártatlan halála
<o:p</o

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra.
Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt.
<o:p</o

Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem.
<o:p</o

Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult.
<o:p</o

Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén!
<o:p</o

Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott.
<o:p</o

Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie!
<o:p</o

Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam.
<o:p</o

Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek.
<o:p</o

Valószínüleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu.
Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni!
Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén!
Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a menyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya".
Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet.
Ha mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek.
Kérlek ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem, Anyu:
NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI???
Megjegyzés: Ez a történet a Springfield High School ( USA ) - ból terjedt el, egy héttel azután, hogy 2 diák autóbalesetben lelte halálát.
<o:p</o

Valaki vette a fáradtságot, hogy ezt a történetet megírja.
Ha gondolod küldd tovább annyi embernek, ahánynak csak tudod! Próbáljuk meg megismertetni a világgal, hogy ezek az emberek felfogják, mit is jelent mindez!!

Ez gyönyörű.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag

Egy bizonyíték, hogy van élet a halál után, és van menyország:

„Tényleg van mennyország!” – egy négyéves gyermek halálközeli élménye.

2011. 06. 02. 17:22 -

Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nővére – akinek létezéséről nem tudhatott.

KKEP_29.jpg
A most tizenegy éves fiún 2003-ban egy későn felismert vakbélgyulladást követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban 17 napot töltött kórházban. Négy hónappal később, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: „Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok.” – „Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt” – emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelő Jánossal és Jézussal, aki „hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel.”
A szülők hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekből származhattak. Ám amikor Colton elmondta, látta, hogy hol voltak a szülei, miközben ő a műtőasztalon feküdt, megdöbbentek. Anyja – mint mondta – egy másik szobában telefonált, apja pedig egy kis szobában imádkozott, miközben ő végig Jézus ölében ült. „Megdöbbentett, hogy tudja, hol voltam a műtét alatt – mondta az apa. – Mert ezt sem az orvos, sem a nővérek, sem a feleségem nem tudta. De a gyerek igen.”
Ugyancsak meglepte őket, amikor Colton elmondta, hogy apai dédnagyapjával is találkozott, akit részletesen le is írt, noha nem ismerte.
Az igazi megdöbbenés azonban az volt, amikor azzal állt anyja elé, hogy neki két nővére van. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem?” Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbevágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk – akiről nem is tudtuk, hogy lány – jól van. Colton elmondta, milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.”
„A mennyországban levő nővérét, akiről nem tudhatott, nem találhatta ki; semmiféle emléke nem lehetett vele kapcsolatban. De micsoda béke töltött el bennünket, micsoda gyógyulás! Olyasmi, hogy hurrá, van egy kislányom, aki a mennyben vár rám – azt hiszem, sok embernek van szüksége erre a reményre és gyógyulásra” – mondta az apa.
Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek, senki sem visel szemüveget, és mindenkinek szárnyai vannak.
Todd Burpo nemrég közre is adta fia tanúságtételét. „Tényleg van mennyország!” című könyve novemberi megjelenése óta másfél millió példányban kelt el az Egyesült Államokban – írja az msnbc.com.
A Burpo családdal készült (angol nyelvű) stúdióbeszélgetés videofelvétele itt tekinthető meg.

[HIDE]„Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.[/HIDE]
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Nagyon érdekes. csak elképzelem, hogy egy 3 éves fiú már tud Keresztelő Jánosról, Sámsonról is..

Elkerülte a figyelmedet ez a mondat:

"A szülők hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekből származhattak."
 
only

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor megosztjuk másokkal a saját tapasztalatainkat szerintem két fajta reakció várható: egy aki hisz, 2 aki nem. Aki hisz az azért teszi, mert TAPASZTALT már olyat, vagy látott hasonlót, vagy "valamiért" hisz. Aki nem hisz, az vagy nem mer, vagy nem kell még hinnie, (majd a lelke később megszerzi az ehhez szükséges tapasztalatokat).
Ha valamiben hiszünk, egyből felidézzük a saját sztorikat. A Halál az egy nagyon is kényes játék, amiben csak azok nem dobnak újra, akik kiérdemelték azt. Aki vissza jön és újra dob, annak nem árt elgondolkodnia miért? Lehet, hogy szar úton járt és így figyelmeztetik (egy 6 éves gyerek, nem tudom merre tévedhet el)! De az is lehet, hogy a környezete számára fontos ez az egész halálosdi.
Én nem vagyok szkeptikus, de a kisfiú sztorijának minden részletét nem veszem be!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Addig stimm, hogy látta a szüleit, meg a "nővérét"....
 
Na, igen, lehet, hogy a szülők egy kicsit terelgették, a kisfiút, hogy melyik emlékképéhez milyen kifejezéseket alkalmazzon. Ez pedig épp elég.
 
only

Állandó Tag
Állandó Tag
Kicsit mélyebben elméláztam a kisfiú élményén és elkalandoztam egészen nyolc éves koromig (nem is volt olyan rég). Szerintem a kisfiú élményének egyetlen célja volt az pedig a nővérének a léte a szülei felé. Lehet eddig a pontig az anya lelke háborogott és most sikerült megnyugodni. De miért a fiún keresztül?? egyszerű (szerintem), az anya nincs azon a szinten,hogy erre képes legyen. Amikor én 8 évesen (nem véletlenül) a köztes állapotba kerültem, arra volt szükségem, hogy szeressenek, és meg is kaptam. Mindenki azt nézheti, tapasztalhatja meg ilyenkor, amire szüksége van. Többet tanultam akkor, mint az összes Fősulin és Egyetemen... de egyet soha nem tudtam: verbalizálni az akkori élményemet. Szüleimnek azóta se beszéltem ezekről,mert nagyon nehéz megérteni ami akkor történik, ezért kell Érezni és erre emlékezni, csak az a baj, hogy olyan ez mint a drog: nem tudsz leállni vele ;)
 
evapatocs

Azért,mert visszavágyódol oda?
 
anom

Állandó Tag
Állandó Tag
Meditációval el lehet érni ezt a szintet. De egyre inkább úgy gondolom, hogy a ragaszkodás ahhoz amire emlékezhet valaki egy ilyen tapasztalat után, az megnehezíti hogy újra elérhesse azt az állapotot. Mivel ekkor már egy bizonyos olyan cél miatt tenné ezt, ami ugye a "jó érzés" újra átélése és más hasonló érdekek miatt lehet.
Valószínűleg ezek az önös érdekek megnehezítik ennek a dimenziónak vagy nem is tudom minek nevezhetném, speciális tudat állapotnak az elérését.
Ez csak tipp, de magam is próbáltam már újra átélni ezt, aztán rá kellett döbbennem, hogy nem megy az csak úgy újra. :)
Talán ennek is megvan a maga ideje és alkalma. Meg még nem tartunk ott mi emberek, hogy ilyen szintekben csak úgy ki be "járkálhassunk" és nem véletlenül vagyunk éppen ott ahol ugyebár.
 
Sándiku

Állandó Tag
Állandó Tag
Többször álmodtam azt,hogy meghalok.Legtöbbször baleset miatt,de volt,hogy a világvégét kellett "végignéznem":).Furcsa érzés,az biztos...ugyanazt a félelmet éreztem,mint amit tudatosan érzek,ha az elmúlásra gondolok.De abban az utolsó pillanatban csak végtelen nyugalmat éreztem,mintha egy nagy súlyt vettek volna le a mellkasomról.Én remélem,hogy nincs Semmi a halál után,csakis a feledés.
 
nórika01

Állandó Tag
Állandó Tag
E.Kübler-Ross így nyilatkozott könyvében:"A vallást....gyógyíthatatlan betegeimtől tanultam...Mielőtt haldoklókkal kapcsolatos munkámat elkezdtem,nem hittem a halál utáni életben.Most hiszek benne,méghozzá a kételkedés minden árnyéka nélkül...."
 
Oldal tetejére