Így állíthatod át a biológiai órádat, hogy sokkal jobban aludj – egy volt kommandós tanácsai

A mindennapok során is nagy hasznát veheted, ha megfogadod, amit mond.

Aldo Kane, aki korábban a brit haditengerészetnél szolgált, tíz napot töltött el egy nukleáris bunkerben úgy, hogy végig nem tudta, mennyi az idő. A tudósok ez idő alatt megfigyelték belső biológiai órájának működését, és azt állapították meg, hogy fény nélkül Kane teste nem tudta „beállítani magát”, hogy érzékelje az időt.

Ebből a kísérletből Ella Al-Shamani fejlődés-biológus olyan következtetéseket vont le, amelyek segíthetnek az időzóna-átrepülések legyőzésében, az alvásminőségünk javításában, abban, hogy mikor a legjobb edzeni é nem utolsósorban abban is, hogy miként gyűrjük le a fáradtságunkat éjszakai munka idején – írta a Daily Mail

A volt tengerészgyalogossal végzett kísérletnek három szakasza volt. Először meg kellett próbálnia érzékelnie az időt csupán a belső biológiai órájára hagyatkozva. A második szakaszban három napig teljes sötétben hagyták, ami három órával kizökkentette őt a valóságos időből. A harmadik szakasz az időzóna-átlépésről szólt. Al-Shamani ugyanis öt órával korábban ébresztette őt fel, mint ahogyan Kane normális körülmények között kelni szokott.

A biológusnő elismerte, hogy a kísérlet elment az egykori kommandós végső tűréshatáráig, és kifejezetten rossz hatást tett rá mentálisan.

Ellenben rávilágított az emberi biológiai óra fontosságára, az egészségre, a boldogságra és a teljesítőképességre gyakorolt hatására.

hirdetés
Ella Al-Shamani szerint éppen ezért érdemes belenyúlni bizonyos esetekben ebbe az „óraszerkezetbe”. Akinek például gondjai vannak az időzóna-átlépéssel, akkor fény és sötétség időzített adagolásával vissza lehet állni a rendes irányba. Az interneten számos web-oldal és applikáció segíthet, bárhol is vagyunk a világon, amelyek segítségével kiszámoljuk a számunkra legkedvezőbb időzítést.

Ha koránkelők akarunk lenni, úgy állíthatjuk biológiai óránkat korábbra, hogy világos, vagy el nem húzott függönyös szobákban alszunk, és kimegyünk a szabadba napkeltekor.

Ha minden nap eltöltünk két órát reggeli, természetes fényben, testünk egy órával korábban ébred fel, és ez minden éjjel egy órával több alvást jelent.

Ahol hajnali madarak szólnak, ott könnyebb erre átállni. Ehhez azonban biztosítani kell az éjszaki sötétséget, különösen káros lehet a bekapcsolva maradt okostelefonok vagy tabletek kék fénye.

Aki éjszakai munkát végez, annak igyekeznie kell, hogy legyen egy szigorú napi rutinja.

A nappali alvóknak célszerű szemvédő maszkot viselniük, és amikor a munkából hazamennek, viseljenek fényszűrő napszemüveget, a lehető legkevesebb kék fénynek tegyék ki magukat, hogy könnyebben el tudjanak aludni.

A biológusnő arra is felhívja a figyelmet, hogy éjjel, vérnyomásunk és hőmérsékletünk, hogy takarékoskodjon az energiával, alacsonyabb lesz, ettől bágyadtabbak leszünk. Éppen ezért a hajnal nem a legmegfelelőbb idő a testnevelésre vagy bonyolult agyi tevékenységre. Ugyanakkor reggel célszerű jól belakmározni, mert gyomrunk aktívabb és anyagcserénk is hatékonyabb. Az olyan agymunkákhoz, mint például az írás, vagy a tervezés, a legjobb időszak a késő délelőtt, míg a sportolást a legjobb eredménnyel később űzhetjük. Este nem jó sokat enni, mert akkorra már gyomrunk az éjszakai pihenésre készül. Amikor alszunk, testünk minden elszenvedett károsodást kijavít. Ha ezeket a napi ciklusokat betartjuk, jobban felkészülünk a mindennapi életre. A belső biológiai óránk ugyanis mindenre figyel – vélekedik Ella Al-Shamani.

01-daylights-savings-time-opener.jpg
 
Most csak az a kérdés hogy akik éjszakára járnak dolgozni és nappal alszanak azok mit is csináljanak??
Jól lakjanak be reggel...biztos jót fognak aludni...De, este ne egyél hogy tudjál pihenni....aha mikor este kell aktívnak lenni.
 
Csatolás megtekintése 1766920
*
Több éve már annak, hogy olvastam, hogy a biológiai óránk úgy működik, hogy az éjszakai pihenés fázisában szinte óramű pontossággal takarítja ki a szervezetünk a különböző szerveinket. A kisebb bajokat helyére is teszi, a nagyobb bajokon némileg javít(hat) is akár. Ezért lenne fontos az, hogy az emberek ténylegesen ne rúgják fel ezt az öngyógyító lehetőséget.
No éppen bagoly mondja verébnek? Önmagamra utalok. De sokszor nem alszom éjjel, v. ha igen, akkor is max. 4 órát. Évtizedek óta, no persze elképzelhető, hogy több nyavalyámat ennek köszönhetem, de a szokások rabja vagyok. Ha nem tudok többet aludni, akkor nem tudok. A másik. A teljes sötétséget nem bírom, egy kis lámpának világítania kell, valaminek kell szólnia, légyen az rádió, de akár tévé... Ezért nem osztom az észt, mivel -ebben (is) - kevesebb van nékem, mint másoknak. Legalább van tudásom, hogy mit nem kellene, vagy mit kellene tennem saját egészségem védelmében. Ha meg nem teszem, vessek magamra - mint ahogyan ezt orvosom sűrűn mondogatja.
Azok az emberek, akik 3 műszakban dolgoznak, azoknak a szervezete rendkívül igénybe van véve, mert nem tudnak egy rendszerre ráállni. Ha valaki folyamatosan éjszakás, az a jobb, mert nappal ki tudja magát pihenni, v. ha csak hajnalban dolgozik, akkor is van rá módja a szervezetének, hogy segítsen ott, ahol szükséges. De ez a forgó rendszer, egészen biztos, hogy káros az egészségre.
Szíves figyelmetekbe ajánlom, örök igazság az, hogy önmagunknak is hazudhatunk, de a szervezetünket soha be nem csaphatjuk. Mert ha mégis, kemény visszavágásra számíhatunk... Más. Kínában a legmagasabb az emberek életkora, ehhez hozzá szeretném tenni, hogy nem az elhájasodott, kövér emberekre gondoltam, hanem a szikár, mozgékony tipusúakra. Saját jól felfogott érdekünkben, ha minimálisat is, de változtassunk életünk módján.

Útmutató a kínai szervórához:

1-2 óra
A szervezet teljesítőképessége ekkor a legkisebb. A máj ilyenkor végzi méregtelenítő és anyagcsere-folyamatainak oroszlánrészét, vagyis ilyenkor a legnagyobb a terhelése és a legkisebb a teherbírása. Ezért az éjfél után elfogyasztott alkohol lassabban bomlik le, hamarabb megárt.
Mivel a testhőmérséklet is ilyenkor a legalacsonyabb, a szív és a tüdő kapacitása ez idő tájt a legkisebb: akit ilyenkor ébresztenek fel álmából, nehezebben tér újra magához és teljesítménye minimális.

3 óra

Köhögés, légszomj, szorító érzés a mellkasban, hajnali horkolás, ezek a jelei annak, hogy valami nincs rendjén a tüdőben. Mivel a tüdő oxigénnel látja el a szervezetünket, nagyon fontos, hogy tökéletesen működjön.
Javaslat: A tüdőre jó hatással van, ha naponta háromszor-négyszer megmasszírozza a hüvelykujja alatt, a csuklóráncban lévő akupresszúrás pontot. Két-három percig masszírozza először a bal kezével, a jobb hüvelykujjal, majd a jobb kezén lévő pontot a ballal.

4 óra
A máj aktivitása ilyenkor a legnagyobb, a vércukor pedig most és tizenkét órával később, vagyis délután négykor a legalacsonyabb. Az inzulinos cukorbeteg tehát ebben az időszakban jelentős mennyiségű inzulint takaríthat meg. Aki pedig hajnalban kel fel, nem csoda, ha esetleg
farkaséhesnek érzi magát.
5 óra
Az uraknál ebben az időben termelődik a legtöbb férfi nemi hormon, ilyenkor a legnagyobb az erekciós készség. A mellékvesék kortikoszteroid - termelése is itt éri el csúcspontját, aki tehát a normális hormonális ingadozáshoz kíván igazodni, és szteroidokat kell szednie, az ekkor vegye be tablettáit, mert így idézi elő a legkevesebb mellékhatást.

6 óra
Eljött a felkelés ideje: a vércukorszint és a szervezet anyagcsere folyamatai most már készen állnak a fizikai aktivitásra. A vércukor csökkentő tabletták és a béta blokkoló hatású vérnyomás csökkentők ekkor tudják maximális hatásukat kifejteni. Ezzel szemben a szervezet ilyenkor tolerálja legkevésbé az élvezeti szereket és a káros anyagokat: a reggeli kávé és cigaretta sokkal jobban szűkíti az ereket, a reggeli "feles" pedig sokkal magasabb véralkohol szintet eredményez, mint mondjuk szürkületkor.

7 óra
Ez a vastagbél működésének ideje, a székletürítés most a legkönnyebb. Aki későbbre halasztja, annak a nap folyamán esetleg már több kellemetlensége lehet miatta, akár a teljesítőképessége is csökkenhet. Ha rendszeresen arra ébred sürgősen vécére kell mennie vagy kora reggeli hasmenése van, illetve rendellenes széklet az vastagbélproblémákra utal. Mivel a bélrendszer befolyásolja az immunrendszer működését is, érdemes időben kezelni a panaszokat.
Javaslat: Az erős ételek erősítik a bélrendszert. A fehér színű zöldségek, a rizs és a friss gyömbér nagyon jó hatással vannak a bélműködésre. Szintén jót tesz a sípcsont külső oldalának akupresszúrás masszírozása. Ehhez szorítsa ökölbe a kezét, és dörzsölje végig a sípcsontját a térd alól kiindulva a lábszára közepéig, majd újra felfelé, nagyjából két percen keresztül, naponta tízszer.

8-9 óra
Ilyenkor a legaktívabb a gyomor, ezért ez a reggeli legoptimálisabb időpontja. A védőoltások, illetve a daganatos betegeknél végzett kemoterápia és besugárzás mellékhatása ekkor a legkisebb.
Aki reggelenként nem tud lenyelni egy falatot sem, annak gyenge a gyomorműködése. A lehetséges következmények: rossz emésztés, hányinger, hasfájás, puffadás.
Javaslat: Fogyasszon el a nap folyamán két liter langyos gyógyteát, például hársfát, csipkebogyót vagy édesköményt. Kerülje a túlságosan zsíros, fűszeres és nehéz ételeket.

10 óra
A testhőmérséklet ekkor optimális. Az idegrendszer ilyenkor a legnyugodtabb, a pszichés teljesítőképesség is itt a legmagasabb: könnyebben és gyorsabban sikerül megjegyezni mindent, ám délután feltétlenül ismételni kell a most elsajátítottakat, mert akkor tartósan rögzül. Ilyenkor a gyenge lépműködés megnyilvánulhat határozatlanságban, illetve a hasfájásban és emésztési problémákban is.
Javaslat: A kínai orvoslás szerint a lépműködésre jó hatással van a főtt sárgarépa, az édesburgonya, a póréhagyma, a bárányhús, a csirkehús és a méz. Kerülni kell viszont a zöld salátákat, a citrusféléket, a sót, a tejtermékeket és az étkezések alkalmával a túlzott folyadékfogyasztást.

11 óra
Ez a szívciklus csúcspontja, ezért nem csoda, ha a sportteljesítmény is most a legjobb. Ilyenkor érdemes kihasználni a lehetőséget egy kis testmozgásra! Gyenge szívműködés esetén az arc sápadt vagy túlságosan vörös.
Javaslat: A szív nyugodtabbá válik, ha naponta kétszer két-három percig nyomva tartja a bal középső ujjával a jobb kéz kisujja alatt lévő kis mélyedést, majd utána a bal hüvelykujjal megmasszírozza a jobb kisujj belső oldalát.

12 óra
Megemelkedik a gyomorsav termelés, erősödik az éhségérzet, a szellemi teljesítőképesség zuhan, mert a szervezet az emésztésre összpontosít. Dél körül nyugtalan és szétszórt vagy, nem tud semmire odafigyelni. Sokszor rosszul alszik, és feledékenyebbnek érzi magát… Ha ilyen panaszai vannak, vegye alaposan szemügyre az arcbőrét. Gyenge szívműködés esetén az arc sápadt, esetleg túlságosan vörös.
Javaslat: A szív nyugodtabbá válik, ha naponta kétszer két-három percig nyomva tartja a bal középső ujjával a jobb kéz kisujja alatt lévő kis mélyedést, majd utána a bal hüvelykujjal megmasszírozza a jobb kisujj belső oldalát.

13 óra
Jelentősen fokozódik az epetermelés, megkönnyítve az elfogyasztott ebéd feldolgozását. Az epehajtó szerek ekkor fejtik ki legaktívabban hatásukat.
Ha nem dolgozik rendesen a vékonybél, egy könnyű ebéd után is úgy érezheti, teljesen fel van puffadva. A vékonybél működési zavarára pszichésen utalhat a folytonos elégedetlenség, akadékoskodás és a tennivalók közötti szétforgácsolódás.
Javaslat: A salátafélékben, például a endíviában, cikóriában, illetve az articsókában lévő keserű anyagok kiegyensúlyozzák az energiát, és rendbe hozzák a vékonybél működését.

14 óra
Minden energia az emésztőszervekben koncentrálódik. Mivel a végtagok és a bőr vérkeringése csökken, a fájdalomérzékelés is csökken. A kora délután beadott helyi érzéstelenítők hatása tartósabb és intenzívebb, tehát ekkorra érdemes fogorvoshoz időpontot kérni. Újat nem lenne most könnyű tanulni, mivel azonban a hosszú távú emlékezet fokozódik, ilyenkor érdemes ismételni a délelőtt tanultakat: ez a házi feladat ideje!

15 óra
A hólyagműködés zavarai délután jelentkezhetnek fejfájás vagy a vállak közti fájdalom formájában. További tünet lehet az is, hogy folyadékfogyasztástól függetlenül sokszor kell kimenni a mosdóba.
Javaslat: Az árpa, a zeller, a spárga és a sütőtök segít helyreállítani a vizelet kiválasztási folyamatot. Emellett a következő légző gyakorlat is hasznos lehet: belégzéskor kissé tolja előre a medencét, közben feszítse meg a medenceizmokat, majd kilégzéskor lazítsa el őket. Ismételje meg egymás után harmincszor, napi három alkalommal.

16 óra
A szellemi és fizikai kapacitás újabb csúcspontjához érkezik. A napi teendők java részén már mindenki túl van, de azért még képes valami újat alkotni, a sportban pedig győzelmet aratni. A kitartást igénylő sportágakat ilyenkor sokkal eredményesebben lehet űzni, és a tréning is most a leghatásosabb, és ekkor edzhető legaktívabban az immunrendszer. A savkötő gyógyszerek hatása ilyenkor a legjobb.

17 óra
A fázósság és a késő délután a hát alsó részében érzett fájdalom gyenge veseműködésre utal. A probléma kiválthat szexuális kedvetlenséget, és félelemérzetet is okozhat, a vesék ugyanis a kínai medicina szerint nemcsak a szervezet vízháztartásáért felelősek, hanem befolyásolják a libidót is.
Javaslat: A talpmasszázs új energiával tölti fel a veséket. Először dörzsölje össze a tenyerét, hogy a keze kellemesen meleg legyen, majd masszírozza meg körkörös mozdulatokkal mindkét talpa közepét a két hüvelykujjával.

18 óra
A légzés különösen intenzívvé válik. A haj és a köröm sokkal gyorsabb nő.

19 óra
A vese aktivitásának csúcspontja. A szívműködés kezd lassulni, a vérnyomás csökken: ha csak az orvos valamiért nem így rendeli, most nem szabad vérnyomáscsökkentő szert bevenni, mert lehet, hogy hatása túllő a célon, és szédülést idéz elő. Viszont a gyomorfekély elleni gyógyszer sokkal hatásosabb, ezért ilyenkor érdemes alkalmazni.

20 óra
Az allergiaellenes, az asztmára felírt és a hangulatjavító gyógyszerek most fejtik ki maximális hatásukat, bevételük ekkor a legcélszerűbb, hiszen kisebb adagra lesz szükség, és ezzel csökkenthető a mellékhatás is.
Esténként ingerült, és hallani sem akar arról, hogy odabújjon a párjához? Ez a vérkeringés gyengeségére utal. A keringési problémák emellett heves szívdobogásban, szédülésben és vérellátási zavarokban nyilvánulnak meg.
Javaslat: erősíti a keringést, ha a hónalj elülső ráncának felső végén lévő akupresszúrás pontot nyomva tartja: a középső ujjával először gyengébben, majd jó mélyen nyomja meg, és tartsa így kb. három percig. Mindkét oldalt kezelje!

21 óra
A szervezet felkészül az éjszakai pihenőre, a szervek legtöbb funkciója lelassul. A most elfogyasztott étel javarészt feldolgozatlan marad reggelig. Ez különösen a nehezebben emészthető ételekre, például a húsra és a sajtra vonatkozik.

22 óra
Ha elalvás előtt gyakran érez hát- vagy fejfájást, akkor a szervezete hő háztartásával vannak problémák. Ezt erősíti meg az is, ha gyakran kerül melankolikus hangulatba.
Javaslat: A bodzavirágból főzött tea segít helyreállítani a hőháztartást. A teához készítsen naponta 6-15 g bodzavirágzatból és egy liter vízből teát, és addig forralja, míg kb. a víz 1/3-a el nem fő. Napközben folyamatosan kortyolja el több csészére osztva.

23 óra
A vegetatív idegrendszer részéről a paraszimpatikus (nyugalmat, beépítést diktáló) funkciók kerülnek abszolút túlsúlyba. A szellemi és fizikai teljesítőképesség is rohamosan romlik. A test és a lélek egyaránt pihenésre vágyik.
Az éjszakai alvászavarok az epehólyag működésének zavarára utalnak. Aki zsíros ételek után gyakran küzd hányingerrel, és különösen határozatlannak vagy félénknek érzi magát, annak érdemes tennie valamit az epeműködés helyreállítása érdekében.
Javaslat: A borsmenta tea segít harmonizálni az epeműködést. A legjobb, ha friss mentaleveleket forrázz le, és a főzetet három-öt csészére osztva fogyasztja el a nap folyamán.

24 óra
A fájdalmat kiváltó anyagok sokkal intenzívebben hatnak ilyenkor, tehát a fájdalom felerősödik, kevésbé csillapítható. A nők többségénél ilyenkor indul meg a szülés, az epegörcsök száma ekkor fokozódik, nő az infarktus és az agytrombózis kockázata.

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,920
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére