Így rabolnak tinifeleséget maguknak a kínai férfiak

Virágzik az emberkereskedelem a vietnámi-kínai határon, ahol tucatszámra viszik el a tinédzser lányokat a szomszédos országba, hogy ott férjhez adják őket.

„Amikor felébredtem, nem tudtam, hogy Kínában vagyok.” Lan jól emlékszik arra az éjszakára, ami megváltoztatta az egész életét.

Miközben éppen az egyetemre készült Vietnám északi részén, egy interneten megismert barátja egy vacsorára invitálta őt. Amikor már eléggé elfáradt és haza akart volna menni, a társaságból többen marasztalták őt, majd elkezdték leitatni.

A következő dolog, amire emlékezett, hogy éppen átcsempészik őt a kínai határon.
„El akartam szökni. Más lányok is voltak az autóban, de több ember őrzött minket” – mesélte.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Feleség-import Vietnámból

A vietnámi-kínai határon fekvő települések az emberkereskedők vadászterületei. Sokszor még 13 éves lányokat is becsapnak, majd elkábítanak, hogy utána hajóval, botorral, vagy autóval átcsempésszék őket a határon. Kínában a fiatal vietnámi lányok nagyon értékesnek számítanak, hiszen az egykepolitika miatt a társadalomban teljesen felborult a nemek aránya a férfiak oldalára.

Egyszerűen fogalmazva, a kínai férfiak menyasszonyra vágynak.

„Egy átlagos kínai férfi számára rengeteg pénzbe kerül, hogy hozzá tudjon menni egy kínai nőhöz”
– magyarázta Ha Thi Van Khanh, az ENSZ vietnámi emberkereskedelem elleni szervezetének nemzetközi projekt-kordinátora.

Tradicionálisan, ha egy kínai férfi el akar venni egy helybéli nőt, akkor állnia kell a rendkívül költséges lakodalmat és vásárolnia kell egy új házat az esküvő után. Sok esetben hatalmas hozományt is kell fizetnie a jövendőbelije családjának. „Ezért próbálnak meg a környező országokból, köztük Vietnámból importálni nőket.”

A Pacific Links Foundation alapítója Diep Vuong aktívan küzd a vietnámi emberkereskedelem ellen. Ő azt mondja a vietnámi feleségeket azért is kedvelik, mert kultúrálisan nagyon közel állnak Kínához. Az áruk a rabszolga-piacon 800 ezer forint körül mozog.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Nem volt boldog, visszaadták

Nguyen még csak 16 éves volt, amikor az egyik ismerősének a barátja bedrogozta és Kínába csempészte őt. Amikor megpróbált ellenállni a kényszerházasságnak, akkor az elrablói megverték, éheztették és megfenyegették, hogy megölik.

Három hónappal később megtört és belement a kapcsolatba. Azt mondja, a férje kedves volt hozzá, de mindig is hiányoztak neki a vietnámi szerettei.

„Leírhatatlan vágy emésztett, haza akartam menni” – mondta.

„Belementem a házasságba, de nem tudtam egy idegen mellett maradni úgy, hogy nem éreztem iránta semmit.”
Amikor az anyósa rádöbbent, hogy a lány sosem lesz boldog a kapcsolatban, visszaszolgáltatta őt az emberkereskedőknek. A pénzüket visszakapták, majd Nguyent egy második házasságba kényszerítették.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Menedék az áldozatoknak

A Pacific Links Foundation menedéket biztosít az emberkereskedelem áldozatai számára Lao Cai városában Vietnám északi részét. A fiatal lányok átlagosan 2-3 évet töltenek itt, majd iskolába mennek, vagy kitanulnak egy szakmát. A menedékotthonban művészetterápiával igyekeznek segíteni nekik, megtanítják őket főzni, varrni és egy kertet ápolni. A hasonló háttérből érkező idősebb asszonyok segítségével gyorsabban talpra tudnak állni és munkát tudnak keresni, hogy eltartsák magukat.

A szervezet a társadalmat is megpróbálja elérni, hogy megelőzzék a hasonló eseteket. Havonta egyszer egy csoport áldozat ellátogat a Bac Ha piacra, ahol a tömegben megosztják a tapasztalataikat és válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Amikor felteszik a kérdést, hogy hány embernek van hasonló tapasztalata, minden alkalommal legalább 20 ember lép elő a tömegből.
Diep szerint a nyilvánosság a leghatásosabb eszköz. Az ENSZ-szel együttműködve nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a szegény, határ menti területeken is felvilágosítsák a potenciális áldozatokat. Diep szerint az életszínvonal emelése is kulcsfontosságú, hiszen sok nő a munkanélküliség miatt Kínába megy át munkát keresni.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Szexrabszolgaság Kína mélyén

A CNN riportjának elkészülte közben a rendőrség arról tájékoztatta a stábot, hogy sikerült megmenteniük 5 lányt, akit éppen megpróbáltak átcsempészni a határon. Amikor találkoztak velük, a többségük alig múlt 14 éves. Azt mesélték, hogy egy szomszéd 170 ezer forintot ígért nekik, hogyha átmennek Kínába dolgozni. A szüleiknek nem szóltak a tervükről, a szomszédot azóta letartóztatták.

A vietnámi rendőrségnek néha sikerül megmentenie a Kínába induló lányokat a kínai hatóságokkal együttműködve. A kormány prevenciós részlegének a vezetője arról számolt be, hogy tavaly összesen 109 áldozatot sikerült kimenteniük és visszahozniuk az országba.

„A kínai hatóságokkal együttműködve több emberkereskedő bandát sikerült már lelepleznünk. Nem egyszer messze a határtól, bordélyházakban találjuk meg a lányokat, ahol szexrabszolgaként dolgoztatják őket.”
Több esetben az áldozatok maguktól is el tudnak szökni, helyzetüket azonban nehezíti az, hogy bár a családjukkal fel tudják venni a kapcsolatot, arról fogalmuk sincs, hogy éppen hol tartózkodnak.

Hátrahagyott kisbabák

Lan és Nguyen ugyanabban a kínai városban kötöttek ki. Két évvel később elszöktek az otthonukból és egy taxival a helyi renőrdkapitányságra mentek. Végig attól rettegtek, hogy a férjeik családjai rájuk találnak. A kínai rendőrség kivizsgálta az ügyüket és visszavitték őket Vietnámba.

A kényszerházasságukat ugyan maguk mögött tudták hagyni, mindeketten hatalmas árat fizettek érte. A babáikat ugyanis ott kellett hagyniuk Kínában.

Lan azt mondta, ha találkozna a lányával, akkor bocsánatot kérne azért, hogy hátrahagyta. „Remélem, hogy jobb élete van most ott.”

Lan és Nguyen is elmesélte, hogy

az iskolában beszéltek nekik az emberkereskedelemről, azt viszont sosem gondolták volna, hogy ez az egész velük is megtörténhet.

CNN Freedom Project

kinai no.jpg
 
Amit az arab orszagokban osszeboronaltak hazassagot azt mar felulbiralni esetleg hosszu evek mulva.....nem sok ertele van.
Ami lenyeges hogy ne tortenjen ilyen demokratikus orszagokban ,se a gyerek hazassagok se a tobbnejuseg.
Ez viszont nem kis feladat az emberek fejebe es a hagyomanyaik feladasat elerni meggyozessel ertelemmel.
Nagyon szomoru hogy ilyen meg letezik a XXI.szazba.
 
azert nem artana utana nezni hogy hogyan is mukodik az a hazassag
MERT ugye a gyermekhazassag intezmenye NEM csak az arab vilag privilegiuma
a szulok elboronalta hazassagok nem oly regen meg magyarorszagon IS divatban voltak !
az arab gyermekhazassagok NEM ARROL SZOLNAK MINT AMI A FEJEKBEN ILYENKOR FELVILLAN !!
a Koran szigoruan szabalyozza a HAZASSAG ELHA'LA'SA'T annak pontosan meghatarozott ideje van .
Ja, ezért jut el a nemzetközi hírekig, hogy 8-12 éves kislány belehal a nászéjszakába. És ez csak évi egy-két eset, amiről mi tudunk, de lefogadom, hogy sokkal többször esik meg. Az is hír lett, hogy egy 10 éves elvált a férjétől. Nagyon brutál világ ez...
 
azert nem artana utana nezni hogy hogyan is mukodik az a hazassag
MERT ugye a gyermekhazassag intezmenye NEM csak az arab vilag privilegiuma
a szulok elboronalta hazassagok nem oly regen meg magyarorszagon IS divatban voltak !
az arab gyermekhazassagok NEM ARROL SZOLNAK MINT AMI A FEJEKBEN ILYENKOR FELVILLAN !!
a Koran szigoruan szabalyozza a HAZASSAG ELHA'LA'SA'T annak pontosan meghatarozott ideje van .
Ebben a kérdésben hajthatatlan vagyok, nem tudsz meggyőzni! Teljesen mindegy, milyen nemzetiségű, vallású az a lánygyerek, 16-18 éves koráig az iskolapadban a helye!!!!
 
Amit az arab orszagokban osszeboronaltak hazassagot azt mar felulbiralni esetleg hosszu evek mulva.....nem sok ertele van.
Viszont, ha elismerjük, hogy a gyerekekkel kötött házasság érvényes, akkor ez nem csak a muszlimokra, hanem mindenkire érvényesnek kell lennie! És ugyan ki a fene fogja tudni ellenőrizni, hogy valóban nem zaklatják ezeket a gyerekeket a férjeik? Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a házasságon belüli bántalmazás, erőszak bizonyítása milyen nehéz, és milyen nehéz eldönteni, meddig tart a privát szféra, meddig nem illendő beavatkozni más életébe, és mikor követünk el végzetes mulasztást, ha nem tesszük?
Eddig nagyon sok (zömmel roma) kislányt csak az a törvény mentett meg, amelyik kimondja, hogy 14 éves kor alatti gyerekkel bűncselekmény szexuális kapcsolatot létesíteni, és akkor is börtön jár érte, ha azt lány is akarta, vagyis beleegyezett!
Eddig csak az idősebb lányokat adták-vették-futtatták, ha ez felett is szemet hunyunk, akkor ezután mi várható?
 
Amikor felébredtem, nem tudtam, hogy Kínában vagyok.” Lan jól emlékszik arra az éjszakára, ami megváltoztatta az egész életét. (..) A következő dolog, amire emlékezett, hogy éppen átcsempészik őt a kínai határon."

Most akkor emlékszik, vagy nem emlékszik hogy átcsempészték őt a határon, ami amúgy a kínai volt?!
Ilyen bevezető után ...
 
Virágzik az emberkereskedelem a vietnámi-kínai határon, ahol tucatszámra viszik el a tinédzser lányokat a szomszédos országba, hogy ott férjhez adják őket.

„Amikor felébredtem, nem tudtam, hogy Kínában vagyok.” Lan jól emlékszik arra az éjszakára, ami megváltoztatta az egész életét.

Miközben éppen az egyetemre készült Vietnám északi részén, egy interneten megismert barátja egy vacsorára invitálta őt. Amikor már eléggé elfáradt és haza akart volna menni, a társaságból többen marasztalták őt, majd elkezdték leitatni.

A következő dolog, amire emlékezett, hogy éppen átcsempészik őt a kínai határon.
„El akartam szökni. Más lányok is voltak az autóban, de több ember őrzött minket” – mesélte.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Feleség-import Vietnámból

A vietnámi-kínai határon fekvő települések az emberkereskedők vadászterületei. Sokszor még 13 éves lányokat is becsapnak, majd elkábítanak, hogy utána hajóval, botorral, vagy autóval átcsempésszék őket a határon. Kínában a fiatal vietnámi lányok nagyon értékesnek számítanak, hiszen az egykepolitika miatt a társadalomban teljesen felborult a nemek aránya a férfiak oldalára.

Egyszerűen fogalmazva, a kínai férfiak menyasszonyra vágynak.

„Egy átlagos kínai férfi számára rengeteg pénzbe kerül, hogy hozzá tudjon menni egy kínai nőhöz”
– magyarázta Ha Thi Van Khanh, az ENSZ vietnámi emberkereskedelem elleni szervezetének nemzetközi projekt-kordinátora.

Tradicionálisan, ha egy kínai férfi el akar venni egy helybéli nőt, akkor állnia kell a rendkívül költséges lakodalmat és vásárolnia kell egy új házat az esküvő után. Sok esetben hatalmas hozományt is kell fizetnie a jövendőbelije családjának. „Ezért próbálnak meg a környező országokból, köztük Vietnámból importálni nőket.”

A Pacific Links Foundation alapítója Diep Vuong aktívan küzd a vietnámi emberkereskedelem ellen. Ő azt mondja a vietnámi feleségeket azért is kedvelik, mert kultúrálisan nagyon közel állnak Kínához. Az áruk a rabszolga-piacon 800 ezer forint körül mozog.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Nem volt boldog, visszaadták

Nguyen még csak 16 éves volt, amikor az egyik ismerősének a barátja bedrogozta és Kínába csempészte őt. Amikor megpróbált ellenállni a kényszerházasságnak, akkor az elrablói megverték, éheztették és megfenyegették, hogy megölik.

Három hónappal később megtört és belement a kapcsolatba. Azt mondja, a férje kedves volt hozzá, de mindig is hiányoztak neki a vietnámi szerettei.

„Leírhatatlan vágy emésztett, haza akartam menni” – mondta.

„Belementem a házasságba, de nem tudtam egy idegen mellett maradni úgy, hogy nem éreztem iránta semmit.”
Amikor az anyósa rádöbbent, hogy a lány sosem lesz boldog a kapcsolatban, visszaszolgáltatta őt az emberkereskedőknek. A pénzüket visszakapták, majd Nguyent egy második házasságba kényszerítették.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Menedék az áldozatoknak

A Pacific Links Foundation menedéket biztosít az emberkereskedelem áldozatai számára Lao Cai városában Vietnám északi részét. A fiatal lányok átlagosan 2-3 évet töltenek itt, majd iskolába mennek, vagy kitanulnak egy szakmát. A menedékotthonban művészetterápiával igyekeznek segíteni nekik, megtanítják őket főzni, varrni és egy kertet ápolni. A hasonló háttérből érkező idősebb asszonyok segítségével gyorsabban talpra tudnak állni és munkát tudnak keresni, hogy eltartsák magukat.

A szervezet a társadalmat is megpróbálja elérni, hogy megelőzzék a hasonló eseteket. Havonta egyszer egy csoport áldozat ellátogat a Bac Ha piacra, ahol a tömegben megosztják a tapasztalataikat és válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Amikor felteszik a kérdést, hogy hány embernek van hasonló tapasztalata, minden alkalommal legalább 20 ember lép elő a tömegből.
Diep szerint a nyilvánosság a leghatásosabb eszköz. Az ENSZ-szel együttműködve nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a szegény, határ menti területeken is felvilágosítsák a potenciális áldozatokat. Diep szerint az életszínvonal emelése is kulcsfontosságú, hiszen sok nő a munkanélküliség miatt Kínába megy át munkát keresni.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Szexrabszolgaság Kína mélyén

A CNN riportjának elkészülte közben a rendőrség arról tájékoztatta a stábot, hogy sikerült megmenteniük 5 lányt, akit éppen megpróbáltak átcsempészni a határon. Amikor találkoztak velük, a többségük alig múlt 14 éves. Azt mesélték, hogy egy szomszéd 170 ezer forintot ígért nekik, hogyha átmennek Kínába dolgozni. A szüleiknek nem szóltak a tervükről, a szomszédot azóta letartóztatták.

A vietnámi rendőrségnek néha sikerül megmentenie a Kínába induló lányokat a kínai hatóságokkal együttműködve. A kormány prevenciós részlegének a vezetője arról számolt be, hogy tavaly összesen 109 áldozatot sikerült kimenteniük és visszahozniuk az országba.

„A kínai hatóságokkal együttműködve több emberkereskedő bandát sikerült már lelepleznünk. Nem egyszer messze a határtól, bordélyházakban találjuk meg a lányokat, ahol szexrabszolgaként dolgoztatják őket.”
Több esetben az áldozatok maguktól is el tudnak szökni, helyzetüket azonban nehezíti az, hogy bár a családjukkal fel tudják venni a kapcsolatot, arról fogalmuk sincs, hogy éppen hol tartózkodnak.

Hátrahagyott kisbabák

Lan és Nguyen ugyanabban a kínai városban kötöttek ki. Két évvel később elszöktek az otthonukból és egy taxival a helyi renőrdkapitányságra mentek. Végig attól rettegtek, hogy a férjeik családjai rájuk találnak. A kínai rendőrség kivizsgálta az ügyüket és visszavitték őket Vietnámba.

A kényszerházasságukat ugyan maguk mögött tudták hagyni, mindeketten hatalmas árat fizettek érte. A babáikat ugyanis ott kellett hagyniuk Kínában.

Lan azt mondta, ha találkozna a lányával, akkor bocsánatot kérne azért, hogy hátrahagyta. „Remélem, hogy jobb élete van most ott.”

Lan és Nguyen is elmesélte, hogy

az iskolában beszéltek nekik az emberkereskedelemről, azt viszont sosem gondolták volna, hogy ez az egész velük is megtörténhet.

CNN Freedom Project

Csatolás megtekintése 1480379
A sikeres illiberális állam :mad:
Ez kellene másolnunk?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,696
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére