Íme a milliárdosok, akiknek sokat köszönhetnek az internetezők és a mobilozók

Számos milliárdost adott a világnak a Szilícium-Völgy, a Microsoft egykori alapítója, Bill Gates például már évek óta dobogós a világ leggazdagabb embereinek a listáján.

Bár ő már tevékenyen nem vesz részt a vállalat irányításában, sok nagy technológiai vállalat van, amelynél az alapító nem engedte ki a kezéből az irányítást és a mai napig vezérigazgatóként vezeti a cégét. A Wealth-X összegyűjtötte a világ 50 leggazdagabb emberét, amelyek közül azokat a technológiai vezetőket válogattuk ki, akik a mai napig irányítják a cégüket.

Lei Jun

A sikeres kínai okostelefon-gyártó, a Xiaomi egykori alapítója tölti be most a vezérigazgatói posztot a cégnél. A vállalat az alapítástól számított három éven belül a világ negyedik legnagyobb okostelefon-gyártója lett az értékesített készülékek volumenét tekintve. A Xiaomi nem tőzsdei cég, de az egyik legértékesebb startupként tartják számon, közel 50 milliárd dollárt érhet. Lei Jun vagyona így 14,4 milliárd dollárra tehető.

leijun.jpg


Forrás: Europress / Getty

Ma Huateng

17,1 milliárd dollárra becsült vagyona van a Tencent Holdings vezérigazgatójának, aki informatikusként 1998-ban megalapította az internetes céget. Ma Kína első számú internetes portálja.
mahuatnegg.jpg


Forrás: Europress / Getty

Michael Dell

1984-ben alapította a számítógépgyártót Michael Dell, amely akkor még a PC Ltd. nevet viselte. Eredetileg 1000 dolláros befektetéssel indult és már az első év végére 6 millió dolláros árbevételű vállalattá nőtte ki magát. 27 évesen Michael Dell lett a legfiatalabb ember, aki valaha egy Fortune 500-vállalatot vezetett. A Dellt 2013-ban kivezették a tőzsdéről. Most Michael Dell vagyonát 18,9 milliárd dollárra becslik.

michaeldell.jpg


Forrás: Europress / Getty

Larry Page

38,5 milliárd dolláros vagyonával a világ 11. leggazdagabb embere Larry Page, a Google (pontosabban most már az Alphabet) vezérigazgatója, aki egykor a most elnöki pozíciót betöltő Sergey Brinnel alapította az internetes keresőóriást. A napokban az Alphabet egy időre a világ legnagyobb cége lett piaci kapitalizáció alapján.

larrypageee.jpg


Forrás: Europress / Getty

Mark Zuckerberg

A Facebook alapítójának és vezérigazgatójának vagyona jelenleg megközelíti a 43 milliárd dollárt, amivel a világ leggazdagabb emberei között a nyolcadik helyet foglalja el. A világ leggazdagabb embereit tömörítő 50-es listán messze a legfiatalabb a 31 éves Mark Zuckerberg.
markzuckerberg.jpg


Forrás: Europress / Getty

Larry Ellison

Az Oracle vezérigazgatójának vagyona 45 milliárd dollárra tehető. A vállalatot 1977-ben alapította Larry Ellison, eredetileg a CIA adatbázis-menedzsment projektjeként indult Oracle kódnév alatt.

larrellison.jpg


Forrás: Europress / Getty

Jeff Bezos

A technológia szektor leggazdagabb vezérigazgatója jelen pillanatban az Amazon.com vezetője, 56,6 milliárd dolláros vagyonával. Az e-kereskedelem úttörőjeként számon tartott vállalat története 1994-ben kezdődött egy online könyvesboltként, most már egy 130 milliárd dolláros árbevételű céggé nőtte ki magát.

jeffbezoosss.jpg


Forrás: Europress / Getty

Vannak még páran a világ leggazdagabbjainak 50-es listáján, akik a technológia szektorhoz kötődnek, például a világ leggazdagabb embere, Bill Gates, aki a Microsoftot alapította. Bár ő már nem vesz részt a vállalata operatív irányításában. Jack Ma, az Alibaba alapítója szintén a leggazdagabbak között van, aki jelenleg elnöki pozíciót tölt be a kínai internetes cégnél.

(Business Insider)
dollar milliard.jpg
 
Az Alexander Bard név a legtöbb embernek semmit nem mond. Ha azt mondom Army of Lovers, akkor talán már többeknek beugrik a fazon, ő volt az együttesben a bajszos szőke. De ő nem csak művész, hanem filozófus is.
A 2000-ben megjelent Netoracy című könyvükben pont azt fejtegetik írótársával, hogy milyen hatással lesz a társadalomra az internet és az általa adott lehetőségek miként emelnek rövid idő alatt a magasba embereket, a netokratákat, akik azáltal hogy a technológia és az internet eluralja a társadalmat annak irányítóivá válnak. Azt is megjegyezte a könyv, hogy már azzal is nagy befolyásra tehet szert valaki, ha az interneten található információkat rendszerezni tudja.(Az íráskor a Google sehol sem volt) Akkor sok utópista vetülete volt a mondandójuknak, mára a fenti lista ismeretében nem kell magyarázni, hogy miként irányítják a társadalmat azok, akik jól használták a lehetőséget, és miként lettek ebből igazi modern kori arisztokraták. Sokak számára az internet nem más, mint a Facebook és azok a kilépési pontok, amelyek ott megjelennek, de ezek is csak egy másik netokrata világába vezetnek át, például a Youtube-ra.
Később ide sorolta Obamát is, aki egyértelműen nem csak abban egyedi, hogy fekete, hanem ő az első netokrata elnök, aki győzelmét egyértelműen a világhálónak köszönheti. Illetve közvetlen Obama megválasztása előtt kijelentett, hogy ha most nem is nyer Obama, akkor is biztos, hogy McCain lesz az utolsó olyan elnök, akit nem a net emelt a magasba.

Ami külön kiemelendő, hogy láthatóan nem a technológiát előállítók húzzák a legnagyobb hasznot, hanem azok, akik erre megoldásokat tudtak ültetni. Akik elő tudják állítani a legértékesebb iparcikket: a fogyasztó embert.
 
Amerikai IT cégnél dolgozván első kézből tudom, milyenek a mogulok. Seregnyi konzulensük van, elég szűklátókörűek, és közelharconak a számaikért. Nekem a lottó megoldása és az élet élvezete, utazűsok, a minőségi élet lehetősége jobban tetszik.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,870
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére