Ógörög zene

Idai Daktylosok

''Kik vagy mik voltak az Idai Ujjak? Az Ida az év nagyobb részében hóval borított, 2456 m. magas hegy Kréta szigetén. Csúcsa alatt volt azon barlang, amelyben a krétai monda szerint az idai nimfák Zeust gyermekkorában ápolták és őrizték. Erről a vidékről származik néhány legendás hős, kiknek születésével kapcsolatosan sok mendemonda kering, és amelyeket N. Pszilákis "Krétai mondakör" c. művében felsorol. Az egyik monda szerint amikor Rhéának, Zeusz anyjának szülési fájdalmai voltak, ujjait Kréta földjébe túrta abban az igyekezetében hogy Kronos ne hallja kiabálását. A Kréta földjében hagyott tíz óriási ujjlenyomatból kiszökött a tíz legendás hős, kiknek feladata a gyermek Zeusz vigyázása lett később. Egy másik monda szerint egy Agchiali nevű nimfa megfogta tíz ujjával Oaxia földjét és ebből született tíz férfi akiket Idai Ujjaknak neveztek.''

Δάκτυλοι Ἰδαῖοι

Δάκτυλοι Ἰδαῖοι mythical wizards and craftsmen in Crete (or Phrygia, D.S.17.7), attached to the cult of Rhea Cybele, Hes.Fr. 176, Pherecyd.47 J., S.Fr.364, Str.8.3.30, D.S.5.64, IG12(9).259.22 (Eretria).

Daktüloszok

''Daktüloszok (görögül: Δάκτυλοι) a görög mitológiában démonikus lények; a hiedelem szerint Rheia-Kübelé kíséretét alkották Phrügia térségben (Kis-Ázsia), az Ida-hegyen éltek (más változat szerint: a Kréta szigeti Ida-hegyen, azt követően, hogy ott meghonosodott Rheia-Kübelé kultusza). A Daktüloszoknak tulajdonították a fémmegmunkálás feltalálását. A phrügiai Daktüloszok sorra: Kelmisz (az "olvasztani" szóból), Damnameneusz (a "megfékezni" szóból) és Akmón (az "üllő" szóból); Krétán öten voltak (más források szerint: tízen, ötvenketten, százan). A Daktüloszokat a Kúrészekkel, a Korübaszokkal és Telkhinekkel azonosították. Az olümpiai versenyjátékok bevezetését Éliszben szintén nekik tulajdonították.''

Kureteszek

''According to Cretan mythology the Kouretes protected the infant Zeus from Kronos making noise with their shields and assumed to be the inventors of dance in armour. One of these Kouretes, a chorleader, was Pyrrhikos. In Creta there was an associated Kouretes armed dance with swords.
1035. ... The Idæi Dactyli find out Iron in mount Ida in Crete, and work it into armour and iron tools, and thereby give a beginning to the trades of smiths and armourers in Europe; and by singing and dancing in their armour, and keeping time by striking upon one another's armour with their swords, they bring in Music and Poetry; and at the same time they nurse up the Cretan Jupiter in a cave of the same mountain, dancing about him in their armour.''

Ritoók Zsigmond A görög énekmondók. Apollo Könyvtár 2. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973.

Marót Károly: A görög irodalom kezdetei, Bp., Akadémiai Kiadó, 1956.

E. R. Dodds, A görögség és az irracionalitás, fordította Hajdu Péter, Gond-Cura Alapítvány-Palatinus Kiadó, Budapest, 2002.


Lukács György: Az esztétikum sajátossága I–II. 1965

Mitosz, kultusz

A ''Mítosz és kultusz'' című fejezet bevezetőjének lezárásához értünk. Költői versenyekről szólunk, a költők háborúskodásának megszelídüléséről. Thamyrisról az Iliászban. Költők egymás közt való megmérettetéséről, megemlítjük, hogy Thamyris a Múzsákkal is versenyezett. (Lásd Rhesos.) Gyakorlati jelentőségéről a zenemágiának, másfelől arról, mint kerül előtérbe a gyönyörködtetés eleme. A kettő nem vált mindig ketté. A törzsi ismeretekre megtanították az avatás előtt álló ifjút. A titkos társasági ismeretekre a jelöltet, a mindinkább sajátos céljait követő, mágikus gyakorlati feladatoktól megszabaduló költői hagyományokra. Egyes esetekben a beavatási, az életet adó szertartások elemeire. Az emberi kapcsolatot mitikussá nagyították, magyarázva a megmagyarázhatatlant, az alkotóvá válás érthetetlen folyamatát. Legjelesebb példánk Hesiodos költővé avatása. Isteni lények a zene feltalálói. Orpheusz, idai Daktylosok, varázsló kovácsok, varázslás, mesterségek és költészet ősi egységét sejtetve. (Diodoros) Végül a jegyzékéhez lapozva a bőséges irodalomban böngészünk.

Sziren

Odysseus és a szirének,
Pompeii, Kr.u. 1. sz.

Szirenek

Odysseus és a szirének

Seirénes

Szirének
gör. Seirénes; lat. Sirenae


''Tengeri istennők, a görög néphit alakjai, akikről az Odysseia híres kalandja a következőket mondja: két szirén mézédes énekével megigézi a hajósokat: magukhoz csalogatják őket, és aki hallja éneküket, már sosem menekül tőlük, nem térhet haza többé, ott leli halálát. Odysseus azonban Kirké, a varázslónő tanácsára kifog rajtuk. Társainak fülét viasszal tömi be, saját magát pedig a hajóárbochoz kötözteti, így büntetlenül élvezheti a szirének énekét, akik pedig így hívogatják őt:





Jer, te dicső Odüsszeusz, jer akhájok nagynevü dísze
állítsd csak meg a bárkádat, hogy halljad a hangunk.
Senki se húzott el még erre a barna hajóval,
míg mézes dalait meg nem hallgatta a szánknak;
benne gyönyörködvén ment el, gyarapodva tudásban:
mert mi tudunk mindent, mit a tágterü trójai síkon
tűrtek az argoszi és trósz küzdők isteni szóra,
és mindent, mi az életadó földön megesik még.
(Homéros, Odysseia XII 184-91. Devecseri G. ford.)


Éneklésük és mindentudásuk a Múzsákhoz teszi őket hasonlóvá. Alakjukról, származásukról és sorsukról magából a homérosi történetből nem tudunk meg többet. De a homérosi jelenet számtalan költőnek adott alapot a történet kikerekítésére, kiszínezésére és magyarázatára, a néphit további elemeivel gazdagítva az elbeszélést. Apjuknak a tengeristen Acheloost vagy Phorkyst mondták, anyjuknak az egyik Múzsát.


Odysseus és a szirének
Számukat a későbbiekben kettőről háromra emelték. Beszéltek egy versenyről a szirének és a Múzsák közt, amelyben a Múzsák nyertek, a legyőzött szirének pedig szégyenükben önként vetettek véget életüknek és sziklaszirtekké vagy szigetekké változtak Magna Graeciában. Szerepelnek az Argonautákról és az Orpheusról szóló történetben is.
A görög művészet számtalan emléke csak részben érintkezik ezzel a homérosi-irodalmi hagyománnyal és számos más elképzelésről is tanuskodik. A Kr.e. 8. századtól kezdve egyiptomi-előázsiai hatásra madártesttel és emberfejjel jelennek meg, majd karjuk és mellük is lesz, egészében emberi alakot csak a késő-ókorban öltenek. Természetükből fakadóan a halálhoz kapcsolódó istenségek, így a harpiák és a lamiák rokonai. Szorosan kötődnek Hadéshoz és Persephonéhoz. Gyakorta jelennek meg sírokon, mint a halott túlvilági útját segítő lények. Római szarkofágokon a halhatatlanság szimbólumai.''


Bélyácz Katalin

Egyszer dalra tanították meg Hésziodoszt

''Egyszer dalra tanították meg Hésziodoszt, míg
szent Helikón lejtôjén ôrizgette a nyájat.
Ez volt elsô szózatuk, ezt mondták legelôször
lányai aigisztartó Zeusznak, olümposzi Múzsák:
„Hitvány pásztori nép, szolgáltok csak hasatoknak!
Szánkon tarka hazugság, mind a valóra hasonlít,
tudjuk zengeni mégis a színigazat, ha akarjuk!”
Így szóltak hozzám az igazszavu isteni lányok,
s adták friss ágát a babérnak, hogy leszakasszam,
botnak, megbámulni valót, meg az isteni hangot
ültették el bennem: hirdessem, mi leszen s volt,
zengjem a boldog, örökkéélô isteneket mind,
s rajtuk kezdjem a dalt és vélük hagyjam is abba.''
Hésziodosz, Theogonia 22–34.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

Mit csinálnak a Napleányok?

Mit csinálnak a Napleányok?
Horváth Judit

''Mindent meg kell tudnod,
a meggyôzô igazság rendíthetetlen szívét is
és a halandók vélekedéseit is, amelyekben nem lehet igazán megbízni.
De azért azt is meg fogod tanulni, hogy miként van az, hogy ami látszik csupán,
az mégis hitelesen létezik, mindenen keresztül mindent áthatva.”

''Ez tehát a tanköltemény bevezetôje: a filozófus-költô valamiféle csodálatos
fogaton elutazik egy istennôhöz, aki barátságosan fogadja, és kinyilatkoztatás
formájában összefoglalja számára mindazt, amit meg kell tanulnia. Költôk vagy
filozófusok hivatásának isteni sugalmazásával vagy megerôsítésével máshol is
találkozunk a görög hagyományban. Csak egyetlen példaként említsük meg a Kr.
e. 7. században élt Hésziodosz beszámolóját arról az élményérôl, amikor a
Helikón hegyen költôvé avatták a Múzsák (Az istenek születése 22 sk.)''

Athéni feketealakos lékythos lanton játszó szirénnel.
Az úgynevezett Beldam-festô mûhelyébôl, Kr. e. 470-450 körül

White-ground lekythos by the Endinburgh Painter, late 6th century BC. Odysseus and the sirens. Athens, 1130. From Eretria.

A semmi lantosa

Rejtő Jenő

A semmi lantosa

Utfélen ült, kopott kereszt mellett
szemében sárgás... gyáva... irigység...
Kezében egy fa... mit penget... penget...
Talán... lant lehetett réges rég.
Ott ült kopottan nappal, éjszaka
Az ajka törten, elhalon remeg
Azt mondják Ő a senki lantosa
Csak suttog bambán vad énekeket.

Bomlottan bárgyun mindég énekel
Hajadon-főtt... nyárba... hóba... fagyba..
csak dalol, s nem áll szóba senkivel
Dalol éjszakába, alkonyatba
És kérdezték: "Ki vagy...? Ki volt Apád...?"
Csak énekelt és közben könnyezett
És kérdezték: "Volt kedvesed...? Arád...?"
Csak énekelt és hüljén [*] nevetett

Ha kérdezték: "Nincs gyermeked...? Anyád...?
Egy csendes régi szonettet nyögött...
Hivták: "Gyere... kapsz ételt... jó szobát..."
Dalolt... aztán vadul kiköpott!
Ő volt a semmi őrült dalossa...
Ő volt a koposz [**] piszkos rejtelem
Hogy honnan jött? ... Nem tudták meg soha
És megfagyott egy téli éjjelen.

*
** ? [Meglehet , hogy a verseket kozreado elirasai...]

Lant mint lyra

Regrol, az irodalomban, elfogadott a lyranak lant elnevezese. Helyesebbnek velem a lyra szo hasznalatat.

Sziren lyraval

Atheni feketealakos lekythos, i.e. 5.sz. masodik negyede (Szepmuveszeti Muzeum, Budapest.)

Ritook, 14-15. oldal

A megszallott kolto

...magad is megbánod majd, ha megölted a lantost,...

Hom. Od. 22. 345-348

Terpiadész dalnok kikerülte az éjszinü véget,
Phémiosz, az, ki dalolt a körükben kényszerüségből.
Ő odaállt, élesszavu lantját tartva kezében
ahhoz a hátsó ajtóhoz; szive kétfele oszlott:
vajjon osonjon-e nagy Zeusz oltárához a házból,
s üljön-e arra a kőre az udvarban, min Odüsszeusz
s Láertész sok ökör combját égette az égnek,
vagy térdét kulcsolja-e át, odafutva a hőshöz.
Töprengett, s azután úgy látta, hogy ez helyesebb lesz:
térdét fogja ölelni az isteni hős Odüszeusznak.
Ekkor az öblös lantot a földre letette, a borral
telt vegyitővödör és az ezüstszögü szék közelébe,
ő meg Odüsszeuszhoz pattant, megölelte a térdét,
és könyörögve beszélt hozzá, szárnyas szavakat szólt:
"Térded ölelve könyörgök, Odüsszeusz, légy kegyelemmel.
Mert magad is megbánod majd, ha megölted a lantost,
engem, az istenek és a halandók ének-adóját.
Én a magam tanitója vagyok, lelkemben az isten
mindenféle dal ösvényét ültette: hiszem, hogy
téged mint istent zenglek: ne akarj lenyakazni.
Télemakhosz, kedves fiad is megmondja, hogy így volt:
nem haszonért jártam palotádnak ölébe, nem önként,
hogy kérők lakomái után kedvükre daloljak;
többen voltak, erősebbek, s idehoztak erővel."

Télemakhosz hallotta e szókat szent erejével,
s oldala mellett álló hős apjához ekép szólt:
"Állj meg, az ártatlant hegyes érccel meg ne sebezzed.
S mentsük véle Medónt is, a hírnököt, őt, aki engem,
míg kicsi gyermek voltam e házban, mindig is ápolt,
hogyha ugyan le nem ölte Philoitiosz őt, vagy a kondás,
vagy tebeléd nem botlott, míg föl-alá viharoztál."

Szólt; s ezt meghallotta Medón is, a bölcseszü hírnök:
mert ő széke alatt bújt meg, s a fejére ökörbőrt,
frissennyúzottat boritott, hogy a vészt kikerülje.
Nyomban előugrott, levetette azonnal a bőrt is,
Télemakhoszhoz pattant és megölelte a térdét,
és könyörögve beszélt hozzá, szárnyas szavakat szólt:
"Itt vagyok, édesem, én: könyörülj és mondd meg apádnak,
kárt ne tegyen bennem hegyes érccel, hős erejével,
felbőszülve a kérők ellen, kik palotáját
és vagyonát nyírták, és balgán semmibevettek."

Elmosolyodva felelte a nagylelelményü Odüsszeusz:
"Bátorság, a fiam megmentett, megszabadított,
lásd meg a lelkedben s majd mondd el másnak is aztán,
hogy sokkal jobb ám jót, mint gonoszat cselekedni.
Menjetek innen az öldöklésből, s kívül az ajtón
ülj le az udvarban, te is és az a sokdalu lantos,
míg idebent el nem végzem mindazt, ami rám vár."

Fordította: Devecseri Gábor

Hom. Od. 22.345 (σὺ δέ μ᾽ αἴδεο καί μ᾽ ἐλέησον)

Τερπιάδης δ᾽ ἔτ᾽ ἀοιδὸς ἀλύσκανε κῆρα μέλαιναν,
Φήμιος, ὅς ῥ᾽ ἤειδε μετὰ μνηστῆρσιν ἀνάγκῃ.
ἔστη δ᾽ ἐν χείρεσσίν ἔχων φόρμιγγα λίγειαν
ἄγχι παρ᾽ ὀρσοθύρην: δίχα δὲ φρεσὶ μερμήριζεν,
ἢ ἐκδὺς μεγάροιο Διὸς μεγάλου ποτὶ βωμὸν
335ἑρκείου ἵζοιτο τετυγμένον, ἔνθ᾽ ἄρα πολλὰ
Λαέρτης Ὀδυσεύς τε βοῶν ἐπὶ μηρί᾽ ἔκηαν,
ἦ γούνων λίσσοιτο προσαΐξας Ὀδυσῆα.
ὧδε δέ οἱ φρονέοντι δοάσσατο κέρδιον εἶναι,
γούνων ἅψασθαι Λαερτιάδεω Ὀδυσῆος.
340ἦ τοι ὁ φόρμιγγα γλαφυρὴν κατέθηκε χαμᾶζε
μεσσηγὺς κρητῆρος ἰδὲ θρόνου ἀργυροήλου,
αὐτὸς δ᾽ αὖτ᾽ Ὀδυσῆα προσαΐξας λάβε γούνων,
καί μιν λισσόμενος ἔπεα πτερόεντα προσηύδα:
“γουνοῦμαί σ᾽, Ὀδυσεῦ: σὺ δέ μ᾽ αἴδεο καί μ᾽ ἐλέησον:
345αὐτῷ τοι μετόπισθ᾽ ἄχος ἔσσεται, εἴ κεν ἀοιδὸν
πέφνῃς, ὅς τε θεοῖσι καὶ ἀνθρώποισιν ἀείδω.
αὐτοδίδακτος δ᾽ εἰμί, θεὸς δέ μοι ἐν φρεσὶν οἴμας
παντοίας ἐνέφυσεν: ἔοικα δέ τοι παραείδειν
ὥς τε θεῷ: τῷ με λιλαίεο δειροτομῆσαι.
350καί κεν Τηλέμαχος τάδε γ᾽ εἴποι, σὸς φίλος υἱός,
ὡς ἐγὼ οὔ τι ἑκὼν ἐς σὸν δόμον οὐδὲ χατίζων
πωλεύμην μνηστῆρσιν ἀεισόμενος μετὰ δαῖτας,
ἀλλὰ πολὺ πλέονες καὶ κρείσσονες ἦγον ἀνάγκῃ.”
ὣς φάτο, τοῦ δ᾽ ἤκουσ᾽ ἱερὴ ἲς Τηλεμάχοιο,
355αἶψα δ᾽ ἑὸν πατέρα προσεφώνεεν ἐγγὺς ἐόντα:
“ἴσχεο μηδέ τι τοῦτον ἀναίτιον οὔταε χαλκῷ:
καὶ κήρυκα Μέδοντα σαώσομεν, ὅς τέ μευ αἰεὶ
οἴκῳ ἐν ἡμετέρῳ κηδέσκετο παιδὸς ἐόντος,
εἰ δὴ μή μιν ἔπεφνε Φιλοίτιος ἠὲ συβώτης,
360ἠὲ σοὶ ἀντεβόλησεν ὀρινομένῳ κατὰ δῶμα.”
ὣς φάτο, τοῦ δ᾽ ἤκουσε Μέδων πεπνυμένα εἰδώς:
πεπτηὼς γὰρ ἔκειτο ὑπὸ θρόνον, ἀμφὶ δὲ δέρμα
ἕστο βοὸς νεόδαρτον, ἀλύσκων κῆρα μέλαιναν.
αἶψα δ᾽ ἀπὸ θρόνου ὦρτο, θοῶς δ᾽ ἀπέδυνε βοείην
365Τηλέμαχον δ᾽ ἄρ᾽ ἔπειτα προσαΐξας λάβε γούνων,
καί μιν λισσόμενος ἔπεα πτερόεντα προσηύδα:
“ὦ φίλ᾽, ἐγὼ μὲν ὅδ᾽ εἰμί, σὺ δ᾽ ἴσχεο εἰπὲ δὲ πατρὶ
μή με περισθενέων δηλήσεται ὀξέϊ χαλκῷ,
ἀνδρῶν μνηστήρων κεχολωμένος, οἵ οἱ ἔκειρον
370κτήματ᾽ ἐνὶ μεγάροις, σὲ δὲ νήπιοι οὐδὲν ἔτιον.”
τὸν δ᾽ ἐπιμειδήσας προσέφη πολύμητις Ὀδυσσεύς:
“θάρσει, ἐπεὶ δή σ᾽ οὗτος ἐρύσσατο καὶ ἐσάωσεν,
ὄφρα γνῷς κατὰ θυμόν, ἀτὰρ εἴπῃσθα καὶ ἄλλῳ,
ὡς κακοεργίης εὐεργεσίη μέγ᾽ ἀμείνων.
375ἀλλ᾽ ἐξελθόντες μεγάρων ἕζεσθε θύραζε
ἐκ φόνου εἰς αὐλήν, σύ τε καὶ πολύφημος ἀοιδός,
ὄφρ᾽ ἂν ἐγὼ κατὰ δῶμα πονήσομαι ὅττεό με χρή.”

[330] Now the son of Terpes, the minstrel, was still seeking to escape black fate, even Phemius, who sang perforce among the wooers. He stood with the clear-toned lyre in his hands near the postern door, and he was divided in mind whether he should slip out from the hall [335] and sit down by the well-built altar of great Zeus, the God of the court, whereon Laertes and Odysseus had burned many things of oxen, or whether he should rush forward and clasp the knees of Odysseus in prayer. And as he pondered this seemed to him the better course, to clasp the knees of Odysseus, son of Laertes. [340] So he laid the hollow lyre on the ground between the mixing-bowl and the silver-studded chair, and himself rushed forward and clasped Odysseus by the knees, and made entreaty to him, and spoke winged words: “By thy knees I beseech thee, Odysseus, and do thou respect me and have pity; [345] on thine own self shall sorrow come hereafter, if thou slayest the minstrel, even me, who sing to gods and men. Self-taught am I, and the god has planted in my heart all manner of lays, and worthy am I to sing to thee as to a god; wherefore be not eager to cut my throat. [350] Aye, and Telemachus too will bear witness to this, thy dear son, how that through no will or desire of mine I was wont to resort to thy house to sing to the wooers at their feasts, but they, being far more and stronger, led me hither perforce.” So he spoke, and the strong and mighty Telemachus heard him, [355] and quickly spoke to his father, who was near: “Stay thy hand, and do not wound this guiltless man with the sword. Aye, and let us save also the herald, Medon, who ever cared for me in our house, when I was a child—unless perchance Philoetius has already slain him, or the swineherd, [360] or he met thee as thou didst rage through the house.” So he spoke, and Medon, wise of heart, heard him, for he lay crouching beneath a chair, and had clothed himself in the skin of an ox, newly flayed, seeking to avoid black fate. Straightway he rose from beneath the chair and stripped off the ox-hide, [365] and then rushed forward and clasped Telemachus by the knees, and made entreaty to him, and spoke winged words: “Friend, here I am; stay thou thy hand and bid thy father stay his, lest in the greatness of his might he harm me with the sharp bronze in his wrath against the wooers, who wasted his [370] possessions in the halls, and in their folly honored thee not at all.” But Odysseus of many wiles smiled, and said to him: “Be of good cheer, for he has delivered thee and saved thee, that thou mayest know in thy heart and tell also to another, how far better is the doing of good deeds than of evil. [375] But go forth from the halls and sit down outside in the court away from the slaughter, thou and the minstrel of many songs, till I shall have finished all that I must needs do in the house.”

Homer. The Odyssey with an English Translation by A.T. Murray, PH.D. in two volumes. Cambridge, MA., Harvard University Press; London, William Heinemann, Ltd. 1919.

szojegyzek (Hom. Od. 22. 345)

Τερπιάδης : son of Terpis, Phemius, Od. 22.330†.

ἀοιδός [α^], o(, (ἀείδω)
A. [select] singer, minstrel, bard, Il.24.720, Od.3.270, al., Hes.Th.95, Op.26, Sapph.92, etc.; “ἀ. ἀνήρ” Od.3.267; “θεῖος ἀ.” 4.17, 8.87, al.; “τοῦ ἀρίστου ἀνθρώπων ἀ.” Hdt.1.24; “πολλὰ ψεύδονται ἀ.” Arist.Metaph.983a4: c.gen., γόων, χρησμῶν ἀοιδός, E.HF110, Heracl. 403; πρᾶτος ἀ., of the cock, Theoc.18.56.
2. [select] fem., songstress, “πολύϊδρις ἀ.” Id.15.97; of the nightingale, Hes.Op.208; of the Sphinx, S.OT36, E.Ph.1507 (lyr.); “ἀοιδὸς Μοῦσα” Id.Rh.386 (lyr.).
3. [select] enchanter, S.Tr.1000.
II. [select] as Adj., tuneful, musical, “ἀοιδοτάταν ὄρνιθα” E.Hel.1109 (lyr.), cf. Theoc.12.7, Call.Del.252, IG12(2).443.
2. [select] Pass., = ἀοίδιμος, famous, “πολλὸν ἀοιδοτέρη” Arcesil. ap. D.L.4.30.

φήμιος , o(, name of a minstrel in Od. (1.154, al.).
2. [select] epith. of Zeus, SIG1014.27 (Erythrae, iii B. C.); Φημία, epith. of Athena, ibid.
III. [select] = εὐνοῦχος, Hsch.; cf. δοῖδος.

φόρμ-ιγξ , ιγγος, h(,
A. [select] lyre, freq. in Hom., esp. as the instrument of Apollo, “φόρμιγγος περικαλλέος ἣν ἔχ᾽ Ἀπόλλων” Il.1.603, cf. 24.63, Od.17.270, Hes.Sc.203; of Achilles, “φρένα τερπόμενον φόρμιγγι λιγείῃ καλῇ δαιδαλέῃ” Il.9.186; with seven strings (after Terpander's time), ἑπτάκτυπος, ἑπτάγλωσσος, Pi.P.2.71, N.5.24; “ἀντιψάλλων ἐλεφαντόδετον φ.” Ar.Av.219 (anap.).
2. [select] φ. ἄχορδος, metaph. for a bow, Arist.Rh.1413a1.

αἰδ-έομαι , and poet. αἴδομαι Hom., etc., Ep. imper.
A. [select] “αἰδεῖο” Il.24.503, Od.9.269; part. “αἰδόμενος” Hom. and Trag. (lyr.); imper. “αἴδεο” Il.21.74: impf. “ᾐδοῦντο” A.Pers. 810, etc., “αἰδέοντο” Pi.P.9.41, poet. “αἴδετο” Il.21.468, APl.4.106: fut. “αἰδέσομαι” Il.22.124, Att., Ep. “αἰδέσσομαι” Od.14.388; “αἰδεσθήσομαι” D.C.45.44, Gal.1.62, (ἐπ-) E.IA 900: aor. Med. ᾐδεσάμην, Ep. “αἰδ-” Od.21.28, Att. (v. sub fin.), Ep. imper. “αἴδεσσαι” Il.9.640; aor. Pass. “ᾐδέσθην” Hom., etc., and in Prose, Ep.3pl. “αἴδεσθεν” Il.7.93: pf. ᾔδεσμαι (v. sub fin.): Act. only in καταἰδέω, q.v.:—to be ashamed, c. inf., “αἴδεσθεν μὲν ἀνήνασθαι δεῖσαν δ᾽ ὑποδέχθαι” Il.7.93; “αἰδέομαι δὲ μίσγεσθ᾽ ἀθανάτοισι” 24.90; “αἰ. γὰρ γυμνοῦσθαι” Od.6.221: less freq. c. part., “αἴδεσαι μὲν πατέρα προλείπων” S.Aj.506, cf. Plu.Aem.35: c. dat., “μὴ αἰδοῦ τῷ εὐκόλῳ” Philostr.Ep. 19: abs., αἰδεσθείς from a sense of shame, Il.17.95.
2. [select] mostly c. acc., stand in awe of, fear, esp. in moral sense, “αἰδεῖο θεούς” Il.24.503, Od.9.269; “Τρῶας” Il.6.442, cf. Od.2.65, etc.; ἀλλήλους αἰδεῖσθε show a sense of regard one for another, Il.5.530; “οὐδὲ θεῶν ὄπιν αἰδέσατο” Od.21.28; αἴδεσσαι μέλαθρον respect the house, Il.9.640; freq. of respect for suppliants, Il.22.124, cf. Hdt.7.141; “ἐχθρὸν ὧδ᾽ αἰδεῖ νέκυν” ; S.Aj.1356; “τόνδ᾽ ὅρκον αἰδεσθείς” Id.OT647, cf. 1426:—in Pi. P.4.173 αἰδεσθέντες ἀλκάν regarding their reputation for valour, i.e. from self-respect, cf. “ἑωυτὸν μάλιστα αἰδεῖσθαι” Democr.264: abs., τὸ αἰδεῖσθαι self-respect, Id.179; in Prose,,“Δία αἰδεσθέντες” Hdt.9.7. ά; φοβοῦμαί γε . . τοὺς μοχθηρούς (οὐ γὰρ δήποτε εἴποιμ᾽ ἂν ὥς γε αἰδοῦμαι) Pl.Lg.886a, cf. Euthphr.12b,Phdr.254e; later “αἰ. ἐπί τινι” D.H.6.92; ὑπὲρ τῆς ἀνθρωπίνης φύσεως have compassion upon, show mercy, Plu. Cim.2.
II. [select] respect another's misfortune, feel regard for him, “μηδέ τί μ᾽ αἰδόμενος . . μηδ᾽ ἐλεαίρων” Od.3.96 (cf. 1.2); “αἰ. τὴν τῶν μηδὲν ἀδικούντων εὐσέβειαν” Antipho 2.4.11; esp.
2. [select] as Att. law-term, to be reconciled to a person, of kinsmen who allow a homicide to return from exile, Lex ap.D.43.57; “ἐὰν ἑλών τις ἀκουσίου φόνου . . αἰδέσηται καὶ ἀφῇ” D.37.59, cf.38.22; “αἰδούμενος” Pl.Lg.877a; “ᾐδεσμένος” D.23.77.
3. [select] of the homicide, obtain forgiveness, D.23.72 codd. αἰδ-έσιμος , ον, exciting shame or respect, venerable, M.Ant.1.9 (Sup.), Aristid.2.99J. (Sup.), Hierocl. in CA13p.448M. (Comp.): c. dat., Aristid.Or.37(2).6; as honorary title, PFlor.15.6 (vi A. D.); τοῦ προσώπου τὸ αἰ. Luc.Nigr.26; holy, Paus.3.5.6. Adv. -μως reverently, Ael.NA2.25.

Phémiosz

''Phémiosz (Kr. e. 9. század?) görög költő
Terpiosz fia volt, ő volt az a lantos, aki az Odüsszeusz házában dőzsölő kérőket dalaival mulattatta, de mivel ezt kényszerből cselekedte, Odüsszeusz megkegyelmezett neki. Egyes kutatók szerint létező személy volt, és egy „Akaión nosztoi” című költemény szerzősége köthető a nevéhez, de ez a feltevés bizonyíthatatlan. Homérosz emlékezik meg róla.''