Óriási csőposta lesz a jövő vonata

A csőpostához hasonló elven működik majd az óránként 1200 kilométeres sebességgel száguldó Hyperloop nevű szupervasút.

Hagyományos vasút vagy szupergyors sinkanszen helyett a hangsebességnél is gyorsabb metróval kötné össze San Franciscót és Los Angelest Elon Musk. A Paypal internetes fizetési szolgáltatásból meggazdagodott cégvezér már rendelkezik magánűrhajós céggel - ez a SpaceX - és elektromos luxusautókat előállító vállalattal is. A közösségi közlekedést megreformáló Hyperloop szupervasútnak egyelőre csak a terveit adta ki a milliárdos.

20130813-hyperloop-nagy-sebessegu-vasut-tesla6.jpg

Nem biztos, hogy túl komfortos lesz

Rakjuk csőpostába az embereket

A Hyperloop működési elve leginkább a kórházakban és könyvtárakban napjainkban is használt csőpostáéhoz hasonló - derül ki a Musk által hétfőn éjjel bejelentett tervekből. Az óriási, áramvonalas kapszulákra emlékeztető jövővasút nem síneken közlekedne, hanem csövek belsejében, légpárnákon siklana, a működéséhez szükséges energiát pedig a csövekre helyezett napelemekből nyerné. A kabinok meghajtásának elve a már létező mágnesvasutakéhoz hasonlít, de annak továbbfejlesztett változata, amelynél a gyorsabb sebességet a rendszer zárt csőbe költöztetésével érik el. Az előzetes kalkulációk alapján a rendszer képes lenne nappal annyi energiát akkumulátorokba gyűjteni, hogy a Hyperloop kabinjai esti sötétben vagy felhős időben is közlekedhessenek.

20130813-hyperloop-nagy-sebessegu-vasut-tesla2.jpg

Az előzetes skiccek alapján így festhetnek majd a Hyperloop kabinjai

Forrás: Tesla
A közlekedés megreformálására szánt jármű akár 1220 kilométeres óránkénti sebességet is elérhet majd kiötlője szerint, a működését felvázoló 57 oldalas dokumentumban egy Los Angeles és San Francisco között közlekedő Hyperloop-járat működését vették alapul.

A két város közötti 550 kilométeres távolságot az új típusú vonat harmincöt perc alatt tenné meg. Musk és csapatának elképzelései szerint az út első három percében a Hyperloop kapszulája 480 kilométer per órás sebességgel haladna, a következő hét percben már 890 kilométerre gyorsulna, majd 25 percen át 1220 kilométeres óránkénti sebességre gyorsulna, a cél előtt fokozatosan lelassítva a komfortos megállás érdekében. Egy ilyen technológiával Magyarország két legtávolabbi pontja között is fél óra körüli idő alatt lehetne megtenni az utat.

Félpercenként indul a vonat
Az utaskapszulák Elon Musk elképzelései szerint átlagosan kétpercenként, de akár félpercenként indulnának egyik városból a másikba, így a rendszer valóban a csőpostához hasonlíthat. Egy kabinban 28 utas férne el (a kabinoknak nem lenne vezetőjük), de a milliárdos szerint akár autókat is képes lenne elszállítani, és egy jegy a milliárdos becslései szerint csupán húsz dollárba, vagyis négy-ötezer forintba kerülne rá.

20130813-hyperloop-nagy-sebessegu-vasut-tesla15.jpg

Lebegne a csőben, hogy gyorsan tudjon száguldani

Forrás: Tesla
A kabinokban ülő utasok az induláskor leginkább a repülő felszállásához hasonló gyorsulást éreznének, de a Hyperloopon való utazás nem lenne olyan érzés, mint egy durva hullámvasút - nyilatkozta Musk a bejelentés kapcsán szervezett konferenciahíváson a BBC szerint.

A szupervonat működéséhez szükséges nagyon kicsi súrlódást több trükkel érné el a Hyperloop. A kocsik elején légbeömlő nyílások találhatók, az itt elnyelt levegő turbókompresszorokat hajt meg, amivel a kocsi áramot termel. Az egyes kabinok az Inconel nevű - Musk űrcége által is használt - nikkel-króm szuperötvözetből készülnek, amely nagy nyomás és magas hőmérséklet elviselésére is képes. A síntalpakat a generátortól kapott áram változtatja elektromágnessé, így a kocsi a sín felett képes lebegni. Emellett a síntalpba fúrt apró lyukakon levegőt fújnak ki - pont úgy, mint a kocsmákban található léghokitáblákon - ami tovább csökkenti a súrlódást, és biztosítja a kapszulák gyors haladását.

Bocsánat, nincs időm megépíteni
Valószínűleg sokak lelkesedését lelombozza, hogy a Hyperloop mögött álló IT-milliárdos közölte, hogy egyelőre csak bejelentette a szupervasút működési elvét felvázoló ötletét, saját űrprojektje miatt neki magának egyelőre nincs ideje arra, hogy meg is valósítsa. A szupervasút első kísérleti rendszerének kiépítése már négy év alatt is elkészülhet, az első működő járat pedig 7-10 éven belül elindulhat, ha valaki most belekezd a munkálatokba.

20130813-hyperloop-nagy-sebessegu-vasut-tesla5.jpg

Ilyen lehet a Hyperloop utaskabinja


A milliárdos szerint egy Los Angeles és San Francisco közötti járat 6-10 milliárd dollárból megépíthető, és a legcélszerűbb az lenne, ha az Interstate 5-ös autópálya mellett vezetnék a két irányt kiszolgáló csöveket. Elon Musk milliárdos ugyan, de saját vagyona a Forbes amerikai üzleti lap szerint mintegy 2,7 milliárd dollár, így ha akarná, sem tudná megépíteni a szupervasutat.

A milliárdos elmondta, hogy az első kísérletek során az utaskabinokat vákuumcsöves rendszerben akarták továbbítani, ám ilyen méretben egy csőpostához hasonló szívóelven működő hálózat megépítése túlságosan sok energiát igényelne - írja a Wired.

nagy-sebessegu-vasut-tesla5.jpg
 
Nekem tetszik. Csak ajánlatos lesz védeni a csöveket a terroristáktól... felszállás előtti ellenőrzés mint a repcsiknél, meg a csövek teljes hosszán is végig ellenőrizni kintről, nehogy pokolgépet rakjanak rá valahol...
 
nehogy pokolgépet rakjanak rá valahol

Egy ekkora sebességgel csőben száguldó kabinnál pokolgép sem kell. Bármilyen nagyobb tárgy a csövön belül, és robbanásszerűen hullik apró darabokra a szerelvény, meg az után érkező jó néhány. Mert ugye egy 1200-al száguldó kabin vészfékezése sem egyszerű dolog, mert nem ártana az utasoknak túlélni a lassulást.
 
Manapság úgy látom hajlamos mindenki a technikai ötletei mellé beszúrni egy kellően kicsi számot, hogy ez majd mennyivel teszi olcsóbbá a világot. De miért fektetne valaki 10 milliárd vagy több dollárt, hogy utána 20 dollárért osztogassa a jegyeket?

Pl. a japán Shinkansen szinte biztos, hogy a legnyereségesebben működő személyszállító vasút. Csúcsidőben 5 azon kívül 10 perc alatt telik meg egy 1300 férőhelyes vonat.
Ezen paraméterek mellet egy 550 km-es jegy 130 USD. (Bérlettel persze ez is sokkal olcsóbb, legalábbis egy útra vetítve)
 
Ki bír ki ekkora gyorsulást??
3 perc alatt 480/km sebességre ??
Az 133m/sec. - több , mint 2 G gyorsulás. És onnan még tovább 1 200 km/h ra??
Nem átlagembernek való
A cikk szerint "..az út első három percében a Hyperloop kapszulája 480 kilométer per órás sebességgel haladna,.." Kész, már szinte meg is érkezett. (550 km a távolság) mire kell fél óra??

Ennyit az ilyen szakcikkekről. Április elsején elmegy.
 
Ki bír ki ekkora gyorsulást??
3 perc alatt 480/km sebességre ??
Az 133m/sec. - több , mint 2 G gyorsulás. És onnan még tovább 1 200 km/h ra??
Nem átlagembernek való
A cikk szerint "..az út első három percében a Hyperloop kapszulája 480 kilométer per órás sebességgel haladna,.." Kész, már szinte meg is érkezett. (550 km a távolság) mire kell fél óra??

Ennyit az ilyen szakcikkekről. Április elsején elmegy.
Egy kicsit figyelmesebben számolj. :)
 
Ki bír ki ekkora gyorsulást??
3 perc alatt 480/km sebességre ??
Az 133m/sec. - több , mint 2 G gyorsulás. És onnan még tovább 1 200 km/h ra??
Nem átlagembernek való
A cikk szerint "..az út első három percében a Hyperloop kapszulája 480 kilométer per órás sebességgel haladna,.." Kész, már szinte meg is érkezett. (550 km a távolság) mire kell fél óra??

Ennyit az ilyen szakcikkekről. Április elsején elmegy.
Akkor csak annyit mondok :Concorde utasszállitó repülőgép
 
Akkor csak annyit mondok :Concorde utasszállitó repülőgép

...ami ugye elsőre jó ötletnek tűnt, de aztán odáig jutott, hogy a fejlesztés nyomán megszületett a Concorde-effektus nevű kifejezés, azaz amikor egy projectet már csak azért nem állítanak le, mert rengeteg pénzt raktak bele, holott már régen nyilvánvaló lett, hogy veszteséges lesz. Mert hiába a kétszeres hangsebesség, a gyártási költségek az egekbe emelkedtek, és az olajválság kellős közepén igen rosszul hangzott, hogy a Concorde ugyanannyi üzemanyaggal harmad annyi utasmérföldet repült, mint mondjuk egy Boeing 747-es, vagy hatodannyit mint egy DC-10-es.
 
Kozeledunk a Jetson csalad cimu rajzfilm utopiajahoz :D :D most komolyan, azert nem lenne rossz egy ilyen, anno 180 eve a vonatra is azt mondtak, hogy az utasok nem fogjak kibirni a benne levo nyomast, pedig akkor meg csak gozmozdonysebessegrol beszeltunk, ma mar a TGV, EC vonatok is lazan mukodnek, vegulis miert ne mukodhetne ez is. Ez kimondottan egy elonyos oldala lenne a technikai fejlodesnek. Mivel nem mernok vagyok, ezert nem tudom a rendelkezesre allo adatokat elemezni, de bizonyara vannak mernokok, akik tudjak, mennyire is realis. Ha belegondolok, hogy itt aztan nem lenne ordibalo vasuti kozonseg, allandoan atmaszkalo tahok, reszemrol udvozlom az otletet, nagyszeru lenne vonattal 1 ora alatt Magyarorszagon lenni. :D :D
 
A repulohoz tudom hasonlitani ami 3-5 perc lehet es 800-900km sebesseg mire elhagyja a talajt. Igaz belenyom mindenkit az ulesbe de nem csak a sebesseg miatt hanem mert olyan magas szogben szall fel.
 
A repulohoz tudom hasonlitani ami 3-5 perc lehet es 800-900km sebesseg mire elhagyja a talajt. Igaz belenyom mindenkit az ulesbe de nem csak a sebesseg miatt hanem mert olyan magas szogben szall fel.
Miért nem tájékozódtok, hozzászólás előtt??? ez géptipustól függ.

L - 39 Albatros 185 km/h
Boeing 737 250 km/h
Boeing 757 260 km/h
Airbus A320 275 km/h
Airbus A340 290 km/h
Boeing 747 290 km/h
A Boeing 747 -es 290 km/h.sebességgel száll fel! És sok-sok idő kell, mire eléri az utazósebességét 800-930 Km/h 10-11 ezer méteren.
 
ez géptipustól függ.

L - 39 Albatros 185 km/h
Boeing 737 250 km/h
Boeing 757 260 km/h
Airbus A320 275 km/h
Airbus A340 290 km/h
Boeing 747 290 km/h
Concorde 360 km/h
 
...ami ugye elsőre jó ötletnek tűnt, de aztán odáig jutott, hogy a fejlesztés nyomán megszületett a Concorde-effektus nevű kifejezés, azaz amikor egy projectet már csak azért nem állítanak le, mert rengeteg pénzt raktak bele, holott már régen nyilvánvaló lett, hogy veszteséges lesz. Mert hiába a kétszeres hangsebesség, a gyártási költségek az egekbe emelkedtek, és az olajválság kellős közepén igen rosszul hangzott, hogy a Concorde ugyanannyi üzemanyaggal harmad annyi utasmérföldet repült, mint mondjuk egy Boeing 747-es, vagy hatodannyit mint egy DC-10-es.
Viszont ....visszatérveaz eredeti felvetésedre,a kapszula semfog egyből 2Machhal száguldani.Van gyorsitóés lassitó szakasz.Ezért lesz az utazási idő félóra.
 
Viszont ....visszatérveaz eredeti felvetésedre,a kapszula semfog egyből 2Machhal száguldani.Van gyorsitóés lassitó szakasz.Ezért lesz az utazási idő félóra.

n gyorsitóés lassitó szakasz.Ezért lesz az utazási idő félóra.[/QUOTE]
"..akár 1220 kilométeres óránkénti sebességet is elérhet majd"
- Az csak 1 Mach. Pontosabban 1225 Km/h

Azt írják"...csövek belsejében, légpárnákon siklana,....
- A kocsik elején légbeömlő nyílások találhatók, az itt elnyelt levegő turbókompresszorokat hajt meg, amivel a kocsi áramot termel.

Majd így folytatják:

"...vákuumcsöves rendszerben akarták továbbítani,.."
-----
Nos egy vákumcsöben nincsen levegő, az légüres tér! Tehát mi is fog elől beömleni a nyilásokon??
Továbbá légüres térben nincsen légpárna !

Az egész úgy fizikai káosz, néphülyítés, mint a leváló mentőkapszulla az utasszállító gépekre.
http://lemon.hu/2016/01/19/ujabb-modszer-teszi-biztonsagosabba-a-repulest/
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére