Óvodai élet 2016.

Ismétlésnek sem rossz a következő összefoglaló. Az utolsó linken pedig egy gimnasztikával foglalkozó könyvet lehet letölteni:
Mozgásábrázolás, gyakorlatábrázolás

  • A gyakorlatábrázolást mindig a talajt jelző vonal megrajzolásával kezdjük. A vonal hosszát a gyakorlat „hossza” határozza meg. Azt a testrészt, amelyiket a talajvonalra vagy a talajvonal alá rajzoljuk, azt a talajon támaszkodónak tekintjük, amelyik testrészt a vonal fölé rajzoljuk, az a levegőben van.
    A gyakorlat ábrázolásához megrajzoljuk a gyakorlat kiinduló helyzetét.
    Megválasztjuk a szemléltetés szempontjából a legmegfelelőbb nézetet (elölnézet, oldalnézet, ritkábban hátulnézet), amelyben a gyakorlatban előforduló mozdulatok kiinduló és befejező helyzeteit ábrázoljuk. Az így lerajzolt testhelyzetek, a gyakorlatot leginkább jellemző mozgásfázisait, illetve mozgásütemeit jelentik. Ha egy gyakorlaton belül elől és oldalnézetben is ábrázolunk testhelyzeteket, ill. mozgásokat, az nem jelent fordulatot. A fordulatot, a talajvonal felett, a fordulat mértékétől függően, pl. „45”, „90”, „180”, „360” jelekkel ábrázoljuk és a vonatkozó két testhelyzet rajza között helyezzük el.
    Amennyiben a rajzból nem állapítható meg a jobb illetve bal végtag, úgy pluszjelet -„+”- rajzolunk a jobb láb illetve a jobb kar jelölésére. Ebből egyértelműen következik, hogy a jelöletlen végtag mindig a bal.
    A gyakorlat ütembeosztását a talajt jelző vonal alatt ábrázoljuk. Néhány kivételtől eltekintve, az első ütemszámot a második testhelyzet alá írjuk. Tehát nem a rajzok sorrendjét sorszámozzuk, hanem a mozgások sorrendjét. A gyakorlat kiindulóhelyzete ugyanis az első rajz.
    Abban az esetben, ha a gyakorlatban egy testhelyzet többször fordul elő, azt az esetek többségében, nem kell újra lerajzolni, hanem a mozgássorrend betartásával, az ütemeket elválasztó vessző elhelyezésével, a sorrendben következő ütemszámot a már megrajzolt testhelyzet alatt kell elhelyezni.
    Az egyes mozgásütemeket illetve mozgásütem csoportokat vesszővel választjuk el egymástól.
    A gyakorlatrajz olvasásakor, így egy testhelyzet alatt különböző számokat is találhatunk.
    A gyakorlat rajzírásakor a vesszőt ezért az ütemszám leírása után mindig ki kell tenni. Olvasáskor tehát a vessző után, a sorrendben következő ütemszám először jobbra keresendő, de ha olyan testhelyzetben fejeződik be a következő mozgás, amit már korábban egyszer lerajzoltunk úgy az olvasással visszafelé haladva, balra is megtalálhatjuk.
    Ahhoz, hogy egy gyakorlatot pontosan értelmezzünk, vagy egy gyakorlatot mindenki számára érthető módon lerajzoljunk, ismerni kell a rajzírás többi jelét is.
Honfi László: Gimnasztika elmélet, gyakorlat, módszertan, 112-120.
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***

Nagyon jó összefoglalást találhattok a mellékletben: példatárral, rajzokkal...:
Gimnasztika oktatásmódszertani segédanyag és gyakorlatgyűjtemény
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***

Óvodapedagógusoknak, tanítóknak szóló gimnasztikai segédanyag:
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***
Köszönöm, nagyon aranyosak vagytok, de azt hiszem félreérthetően fogalmaztam. Az elmélet és a kézi rajz is rendben van részemről, én vord alkalmazásba, tehát gépen megírt vázlatokba, tervezetekbe beszúrható tartalmakra gondoltam. Ilyenről tudtok?
 
gyon

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szivárvánnyal kapcsolatos meséket, mondókákat, kézimunkát keresek! Köszönöm a segítséget!
 
Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szivárvánnyal kapcsolatos meséket, mondókákat, kézimunkát keresek! Köszönöm a segítséget!
svelteart_product_2880_111028001427_1.jpg

Versek:
OSVÁT ERZSÉBET: Szivárvány
Tóth Ágnes: Szivárvány
Maria Konopnicka: Szivárvány
Buda Ferenc: Messzire nyargal

Várfalvy Emőke:A szivárvány színei
Bartos Erika: Szivárvány

Mesék:
Mézes Judit: A szivárvány ajándéka

Döbrentey Ildikó: A hétdombi csodatevő szivárvány
Bogyó és Babóca: A szivárvány
Nyíri Eszter Stiga: A szivárvány születése
Döbrentey Ildikó: A három szivárvány

Zenék:
Alma együttes - Szivárvány
Máté Attila: Szivárvány - gyermekdal

Barkácsötletek:
Gyűjtöttem néhány ötletet és feltettem ide:szivárványos barkácsötletek

Utoljára módosítva:

ronix7-7

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok !
Egy kis segitsegre lenne szuksegem ....Babok , kepeskonyv , barmi ami felhasznalhato a "A halasz es nagyravagyo felesege"cimu mesehez. Szeretnek vagy babokat , vagy fakanalbabot vagy szines kepekbol kesziteni , hogy elbabozzuk . Koszi elore is.
Lehet, hogy már késői lesz ez a segítség, de azért küldöm.
Itt megtalálod tamarix képes anyagait.
http://canadahun.com/temak/Óvodai-élet-2014.53723/page-86
Ebben a mesefeldozozásokban A halász és a nagyravágyó... címűt is megtalálod.
Fakanál bábok között itt válogathatsz - ha öltöztetni akarod a fakanálbábokat, akkor egyszerűen Ragasztópizstollyal ragaszthatod a ruhaujjakat, szoknyát...ez azért is jó, mert egyszerű, gyorsan elkészül, sőt még keményen is áll.
https://www.google.hu/search?q=fakanálbábok&biw=1280&bih=871&tbm=isch&imgil=N3muwdynXIkYlM%3A%3BGAd5AQV9zGWpHM%3Bhttp%253A%252F%252Fsporolok.blog.hu%252F2015%252F01%252F17%252Ffakanalbabok_hazilag&source=iu&pf=m&fir=N3muwdynXIkYlM%3A%2CGAd5AQV9zGWpHM%2C_&usg=__ITN2mJSPGGieo20uMgI08vY01tA=&ved=0ahUKEwjVkMGt3f_MAhUMBsAKHVvTD7kQyjcIJw&ei=HBxLV9WSGIyMgAbbpr_ICw#imgrc=N3muwdynXIkYlM:
 
Csatolások

  • mesefeldolgozas.pdf
    3.5 MB · Olvasás: 323
Utoljára módosítva:

susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!
A Kolompos együttes Megy a takács az utcában, Bort iszom én nem vizet, Bojtár volt a nagyapám, Hármat tojott a fekete kánya c dalok szövegét keresném, köszönöm
 
Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Kolompos együttes: Hegyen-völgyön muzsika (Vitéz Levente)

Megy a takács az utcába'
Lötyög a tej a hasába
Hej, takács oda vagy
Rémisztő csoda vagy
De azért még szövök ám

Ma is rétes holnap is
Holnap után kenyér sincs
Hej, takács oda vagy
Rémisztő csoda vagy
De azért még szövök ám

Bort iszom én nem vizet
Az vidámít engemet
Vizet igyék már a ló
Mer az a lónak való

Ó, andocsi Dönöge
Hömbölödj a gödörbe
Sárga kolompér leves
Engem bizony ne nevess
Mer' ha engem nevető
Megtudja a szeretőm

Az karádi hegytetőn
Integet a szeretőm
Fehér kendőt lobogtat
Engem oda csalogat
Ne csalogass engemet
Mer' én oda nem megyek

Bojtár volt a nagyapám
Bojtár vagyok én is
Csak a botját hagyta rám
Gazdag vagyok mégis.
Kisbáránykám mellém fekszik
Szundikálunk gyakran estig
Jóccakát kívánok

Bojtár volt a nagyapám
Bojtár vagyok én is
Csak a botját hagyta rám
Gazdag vagyok mégis.
Kisbáránykám minden reggel
Bégetéssel ébresztget fel
Jó reggelt kívánok

Hármat tojott a fekete kánya
Engem szeret a kend barna lánya
Kikityembe-kukutyomba
Gyere rózsám a karomba

Akármilyen szegénylegény vagyok
A kend lánya szeretője vagyok
Kikityembe-kukutyomba
Gyere rózsám a kocsimba

Nem ülök én a kend kocsijába
Nem kell nékem a kend barna lánya
Kukutyin mellett halásztam
A rózsámmal véle háltam

Tekeredik a kígyó
Rétes akar lenni
Tekeredik a rétes
Kígyó akar lenni

Éliás, Tóbiás egy tál dödölle

Ettél belőle.
Kertbe mentek a tyúkok
Mind megették a magot

Csicseri borsó, bab, lencse
Fekete szemű menyecske
Ne menj haza este
Mert megbök a kecske, pattantyú

Kis, kis kígyó tekeredj a fára
Kis, kis kígyó tekeredj a fára

Kis, kis kígyó tekeredj a fáról
Kis, kis kígyó tekeredj a fáról

Megy a takács az utcába
Lötyög a tej a hasába
Hej, takács oda vagy
Rémisztő csoda vagy
De azért még szövök ám

Ma is rétes holnap is
Holnap után kenyér sincs
Hej, takács oda vagy
Rémisztő csoda vagy
De azért még szövök ám
 
Jó napot Mindenkinek! :) A vizsgatanításomhoz szeretnék segítséget kérni. Környezeti nevelést tartok a halak témakörben. Mindenféle segítség jól jönne, tervek, anyagok, képek..:D Nagy köszönet, szép napokat!
 
CIDORKA

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Az óvodai adminisztrációs, dokumentációs munkával kapcsolatban szeretnék tájékozódni.

Szeretném megtudni, hogy a ti óvodátokban milyen elvárások vannak.

- Kell-e minden gyermek számára havi fejlesztési tervet írni, a hozzá kapcsolódó értékeléssel óvodába kerülésétől az iskoláig?
- A tanulási tevékenységek (tematikus) tervét szeptembertől május 31-ig, június 30-ig vagy augusztus 30-ig írjátok?
- Írtok-e reflexiót hetente, majd havonta a tanulási tevékenységek tervezéséhez, megvalósulásához?
- Értékelitek-e az éves tanulási tevékenységet még év végén is?
- Írtok-e havonta feljegyzést a délelőtti, illetve a délutáni munkáról?
- Évente hányszor készítetek szociometriai mérést, képességmérést, illetve Difer mérést, értékelitek-e táblázatban, illetve szövegesen ?
- Hány nevelési tervet írtok egy évben, amit persze értékeltek is?
- Hányszor és mennyit szerveztek nyílt napot (napokat) a szülők részére és ezt hogyan adminisztráljátok? Tartotok- e nyílt napok után fogadóórát?
- A gyermekek személyi anyaga mit tartalmaz nálatok, gondolok itt: anamnézis, családlátogatás, befogadás tapasztalatai, képességmérés, egyéni fejlesztési terv, gyermek
munkák, stb.?
- A 32 órán felüli + 4 órát letöltitek-e az óvodában, és milyen formában?

Előre is köszönöm, ha időt szántok kérdéseim megválaszolására.
koszonomabc.hu.jpg
 
Lilepa

Szia! Leírom nálunk hogyan, milyen rendszerességgel készülnek az általad kérdezett dokumentumok: -Fejlesztési tervet értékeléssel félévente készítünk a gyermekeknek.
Mi tevékenységi terveket írunk őszit, télit, tavaszit és nyárit. A nyári jún.1-júl.31-ig szól és nem olyan részletes, mint a többi. (Augusztusban zárva vagyunk)
Negyedévente értékeljük a tevékenységi terv megvalósulását, kimondottan év végi értékelésünk nincs, a tavaszi tevékenységi terv értékelése az utolsó.
Feljegyzéseket készítünk a csoport életéről, akkor, ha vmi rendkívüli történik, vagy kirándulunk......
Mi az általad felsorolt mérésekből a szociometriát készítjük évente kétszer, szöveges értékeléssel.
Nevelési tervünket félévre írjuk, majd értékeljük.
A csoportban dolgozó két óvónéni 1-1 nyílt napot tart, azaz csoportonként 2 nyílt napot tartunk. A csoportnapló tartalmaz egy "látogatások a csoportban" című lapot, oda írjuk be a szülők látogatását is. Fogadóórát félévente tartunk, amikor tájékoztatjuk a szülőket gyermekük fejlődéséről. Nálunk nem igényelnek több fogadóórát a szülők, délután sok minden megbeszélhető.
Mi a Gyermektükör című fejlődési naplót használjuk. Van benne anamnézis, a befogadás tapasztalatai, a gyermekek fejlődése félévente, tehetségazonosítás, féléves fejlesztési terv, családrajzok(évente kettő)
Ha nincs program, vagy helyettesítés akkor nem kell a heti 4 órát az oviban tölteni.
Remélem tudtam segíteni. A legtöbb dokumentumot a csoportnaplóban rögzítjük, tehát a csoportnapló felépítése tükrözi az intézményi elvárásokat.
 
Szilnemaca

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Az óvodai adminisztrációs, dokumentációs munkával kapcsolatban szeretnék tájékozódni.

Szeretném megtudni, hogy a ti óvodátokban milyen elvárások vannak.

- Kell-e minden gyermek számára havi fejlesztési tervet írni, a hozzá kapcsolódó értékeléssel óvodába kerülésétől az iskoláig?
- A tanulási tevékenységek (tematikus) tervét szeptembertől május 31-ig, június 30-ig vagy augusztus 30-ig írjátok?
- Írtok-e reflexiót hetente, majd havonta a tanulási tevékenységek tervezéséhez, megvalósulásához?
- Értékelitek-e az éves tanulási tevékenységet még év végén is?
- Írtok-e havonta feljegyzést a délelőtti, illetve a délutáni munkáról?
- Évente hányszor készítetek szociometriai mérést, képességmérést, illetve Difer mérést, értékelitek-e táblázatban, illetve szövegesen ?
- Hány nevelési tervet írtok egy évben, amit persze értékeltek is?
- Hányszor és mennyit szerveztek nyílt napot (napokat) a szülők részére és ezt hogyan adminisztráljátok? Tartotok- e nyílt napok után fogadóórát?
- A gyermekek személyi anyaga mit tartalmaz nálatok, gondolok itt: anamnézis, családlátogatás, befogadás tapasztalatai, képességmérés, egyéni fejlesztési terv, gyermek
munkák, stb.?
- A 32 órán felüli + 4 órát letöltitek-e az óvodában, és milyen formában?

Előre is köszönöm, ha időt szántok kérdéseim megválaszolására.
koszonomabc.hu.jpg

Kedves Bencző Emőke!
1. Mi félévenként írunk fejlesztési tervet óvodába lépéstől az iskolába lépésig.
2.A tanulási tevékenységek (tematikus) tervét szeptembertől május 31-ig írjuk, majd júni 1-aug.31-ig nyári tevékenységtervet készítünk.
3. Havonta írunk reflexiót a megvalósulásról.
4.Értékeljük az éves tanulási tevékenységet év végén is.
5.Nem írunk.
6.Évente 2x készítünk szociometriai mérést, képességmérést, illetve 2x Difer mérést, s táblázatban értékeljük.
7.2 nevelési tervet írunk egy évben, amit értékelük is.
8.Többször is tartunk nyílt napot, de ha kifejezetten a nagycsoportosok iskolába kerülése előtti nyílt napra kérdezel,azt 1x.Az érdeklődő szülőknek tartunk fogadó órát,ezt követően, ha igénylik,egyébként nem.Mint egy foglalkozás vázlatot,tevékenységtervet dokumentálunk.
9.A gyermekek személyi anyaga tartalma: anamnézis, családlátogatás, befogadás tapasztalatai, képességmérés, egyéni fejlesztési terv, ember rajz (2x)
10. Szükség esetén bent töltjük,de van lehetőség az otthon végzett dokumentálást, fejlesztőeszköz készítést is beleszámítani.
 
Szilke63

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Az óvodai adminisztrációs, dokumentációs munkával kapcsolatban szeretnék tájékozódni.

Szeretném megtudni, hogy a ti óvodátokban milyen elvárások vannak.

- Kell-e minden gyermek számára havi fejlesztési tervet írni, a hozzá kapcsolódó értékeléssel óvodába kerülésétől az iskoláig?
- A tanulási tevékenységek (tematikus) tervét szeptembertől május 31-ig, június 30-ig vagy augusztus 30-ig írjátok?
- Írtok-e reflexiót hetente, majd havonta a tanulási tevékenységek tervezéséhez, megvalósulásához?
- Értékelitek-e az éves tanulási tevékenységet még év végén is?
- Írtok-e havonta feljegyzést a délelőtti, illetve a délutáni munkáról?
- Évente hányszor készítetek szociometriai mérést, képességmérést, illetve Difer mérést, értékelitek-e táblázatban, illetve szövegesen ?
- Hány nevelési tervet írtok egy évben, amit persze értékeltek is?
- Hányszor és mennyit szerveztek nyílt napot (napokat) a szülők részére és ezt hogyan adminisztráljátok? Tartotok- e nyílt napok után fogadóórát?
- A gyermekek személyi anyaga mit tartalmaz nálatok, gondolok itt: anamnézis, családlátogatás, befogadás tapasztalatai, képességmérés, egyéni fejlesztési terv, gyermek
munkák, stb.?
- A 32 órán felüli + 4 órát letöltitek-e az óvodában, és milyen formában?

Előre is köszönöm, ha időt szántok kérdéseim megválaszolására.
koszonomabc.hu.jpg

Mi a következőképpen dokumentálunk:
1. Fejlesztési tervet 2x írunk a félévek elején, miután a fejlettségméréseket megcsináltuk, és a félévek végén értékelünk.

2. Október 1- május 31-ig tervezünk projekt rendszerben. Éves tervet írunk a különböző tevékenységtípusokra, azt bontjuk le 2-3-4 hetes projektekre. A projekttervből minden napra írunk tevékenységtervet.

3. A Projekt végén írunk reflexiót

4. Év végén nem írunk külön értékelést a tanulásról.

5. Feljegyzést nem írunk, csak rendkívüli esemény alkalmával.

6. Szociometriát nem készítünk, fejlettségmérést évente 2x készítünk, + a tanköteleseknél a Bakonyi Anna féle iskolaérettségi mérést. Az eredményeket a fejlődési naplóban rögzítjük, külön nem értékeljük. Ezek alapján készítjük a fejlesztési terveket.

7. Félévente írunk nevelési tervet, és van egy nyári terv, ami minden csoportban azonos, hiszen összevont csoportok vannak, így azonosak az elvárások. A nyárit nem értékeljük.

8. Bemutató jellegű nyílt nap nálunk nincs. Közös napok vannak. Karácsonykor munkadélután, Farsangkor közösen bulizunk, játszunk, év végén közösen kirándulunk a családokkal. Az a lényeg, ha bejönnek a szülők, ne csak üljenek, hanem együtt tevékenykedjenek a gyerekekkel. Ezeket külön nem adminisztráljuk, csak a nevelési tervben és értékelésben írunk róla.

9. A személyi anyagban van egy adatlap, anamnézislap, egy kérdőív, amit óvodába lépéskor töltenek ki a szülők a gyerekükről. A fejlődési napló, iskolaérettségi vizsgálat, emberrajz, fejlesztési terv, egyéni beszélgetések aláíró lapja, az év végén szülőknek kiadott értékelés másolata. Ha egyéb vizsgálatra küldtük, annak eredménye, esetleg orvosi szakvélemény, ha valamilyen tartós betegsége van.

10. A + 4 órát, csak akkor kell bent tölteni, ha helyettesíteni kell valakit. Egyébként csak leadminisztráljuk a jelenléti íven.

Szerintem a sok írás nagy része felesleges, de hát mit tudunk tenni.
 
nszilvia20

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok. Szokatlan keresem lenne....Gyermekem ovonenienek szeretnek egy rovid le melyrehato rovid kis idezetet irni egy keramia bogrere. Csak az a gond hogy nem tudom mi legyen. Rovid es lenyegretoro . Nagyon sokat koszonhetek nekik ezert szeretnek valami szepet . Adjatok otletet kerlek.
 
e.deby

"Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers
gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba."
Németh László
 
e.deby

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok. Szokatlan keresem lenne....Gyermekem ovonenienek szeretnek egy rovid le melyrehato rovid kis idezetet irni egy keramia bogrere. Csak az a gond hogy nem tudom mi legyen. Rovid es lenyegretoro . Nagyon sokat koszonhetek nekik ezert szeretnek valami szepet . Adjatok otletet kerlek.
Ez egy kicsit hosszabb, de minden sora igaz.

"A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az."
(Tari Annamária
pszichológus)
 
Oldal tetejére