Óvodai élet 2o12

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

ptiborne

Állandó Tag
Állandó Tag
Ballagás 2010

Ének: Kedves óvodám

Drága öreg óvodám!
Milyen szép is vagy ma!
Virágruhát öltöttél fel
Erre a nagy napra.

Elbúcsúzom én most tőled,
Játszottam már eleget,
Sírtam is és kacagtam is,
Másnak adom helyemet.

Kinőttem az ágyacskámat,
Kisszékem is pici már,
Fakocka és játék mackó,
Isten veled, mesevár.

Óvó néni szépen kérlek,
Mesélj majd a kisöcsémnek,
Úgy ahogyan nekem tetted,
Hogy ne érje sose bánat.

Dajka nénim szeretgess meg,
Utoljára tekints reám!
Te voltál, ki mindig fáradt,
Hogy ragyogjon az óvodám.

Itt az idő, elközelgett,
Iskolába indulok,
De hozzátok visszajárni,
Mindig örömmel fogok.


Ének: Öregszünk már, öregszünk már mindhiába, ( Beültettem kiskertemet
Nem járhatunk örökké csak óvodába, dallamára)
A hátunkon táska már,
Elmegyünk mi innen már,
Az iskolába.



Óvó néni ne sirasson mindhiába,
Nem járhatunk örökké csak óvodába,
A táskába könyvek már,
Elmegyünk mi innen már,
Az iskolába.



Óvodások voltatok,
Kisfiúk, kislányok.
Tündérország berkeit
Bebarangoltátok.

Iskolások lesztek
Mi minden vár rátok!
Nagy felfedezések,
Szép kirándulások.

Kezdődik az utazás,
A csengő már csenget,
Kívánunk hát jó utat,
A hozzá vidám kedvet.

Ének:
Kisóvodás, kisóvodás én már többé nem leszek, ( Jaj de magas ez a vendég fogadó
Kalapomba, kalapomba kakastollat nem teszek, dallamára )
Mert a kakas kukorékol hajnalban,
S kikiáltja hányszor álltam sarokban.

Én ezután, én ezután kisóvodás nem leszek,
Játékkockát, játékkockát a kezembe nem veszek,
Játék helyett könyvet teszek a táskámba,
Így indulok el az első osztályba.



Mi most utoljára jöttünk óvodába,
Elbúcsúzunk, mert megyünk iskolába.
Az óvó néniket, dajka néniket szívünkből szerettük,
Ha megbántottuk őket, akaratlan tettük.
Köszönjük, hogy mindig úgy vigyáztak reánk,
Úgy szerettek minket, mint édesanyánk.
Dalra tanítottak, mesét mondtak nekünk,
És mint vidám pajtás játszadoztak velünk.
Minden gyerek keze virággal van tele
Fogadjátok szívesen, szeretetünk jele.

Ének: Nem tudom..

Óvodáskor! De szép évek!
Sosem felejtünk el téged.
Homokozó s libikóka
Mennyi játék, mennyi móka!
Eddig tartott, itt most vége,
Tanulás lép a helyére.
Elballagunk, búcsút veszünk,
Óvó néni! Nem felejtünk!

Zene: szalagkötés – Mama indulnom kell

Ének:
Kisiskolás az én nevem, ( Debrecenbe kéne menni dallamára )
Ki nem hiszi, jöjjön velem,
Iskolába sietek én,
Nem ülök én anyám ölén.

Ezért aztán minden reggel
Elindulok nagy örömmel,
Jól viselem én ott magam,
Dicséret lesz a jutalmam.




Búcsúzunk most mi is
Nagyfiúk és lányok,
Játék közben, mese közben
Gondolunk majd rátok.

Ti se feledjétek soha
Régi óvodátok,
S kukkantsatok be-be néha,
Mikor erre jártok.

Kedves vendég lesz itt mindig
Márk és Aletta,
Addig is tanuljatok jól,
A viszontlátásra.

Ének: Elmentek, már elmentek

Ballag már az óvodás,
Könnycsepp ül a szemén,
Szomorú ma minden dal,
Minden költemény.

Ballag már az óvodás,
Búcsút int a kéz,
Elválni sosem könnyű,
A búcsú nehéz.

Ballag már az óvodás,
Lassan lép a láb,
Menni kell, hát mit tehet,
Ballag már tovább.

Zene. Legyetek jók ha tudtok

Az éneknél a Nem tudom és az Elmentek,már elmenteknek a szövegét le tudnád e írni?Köszönöm
 

eniko196

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Bemutató foglalkozást kell tartanom az elsős tanító néninek meg az igazgató asszonynak. Valami jó kis tervezetre vagy ötletre lenne szükségem, mert nem áll össze a fejemben, hogy ezt hogyan is csináljam. Pl alap témám lenne matekból a több-kevesebb, és ennek a komplex megvalósításához szeretnék valami jó ötletet. Köszi előre is
Remélem tudod használni',igaz nem én készítettem
 

ezvan5

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Tudnátok ötleteket adni olyan ballagási versekre, amit az óvónéniknek mondhatnak el a gyerekek és nem az a téma, hogy többet nem jövünk oviba? Mivel a ballagás után még majdnem 2 hónapig fognak mind oviba járni, nem érezzük igazán jónak ezeket. Már május elején ballagni fognak.
 

susie76

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!
Tudna nekem valaki abban segíteni, hogy a DIFER különböző területein való elmaradásokat, milyen feladatokkal, segédanyagokkal lehetne fejleszteni. Van erre valami anyag, útmutató, hogy milyen módon fejleszthetjük az elmaradt területeket (tapasztalati következtetés fejlesztése, összefüggés-megértés fejlesztése, szocialitás fejlesztése stb..) Köszi
 

eniko196

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos nem lehet megnyitni!
Korcsoport: középső csoport: vegyes csoport
A fejlesztés tárgya: Külső világ tevékeny megismerésére nevelés
Matematikai képességek fejlesztése
A fejlesztés feladatai:
1. a)
- Közös élmény alapján a virágok megnevezésének gyakorlása
b)
- logikus gondolkodás fejlesztése
- gondolkodási műveletek gyakorlása (analízis, szintézis, rendezés, általánosítás, konkretizálás, összehasonlítás)
- szabálytudat formálása
- problémamegoldó gondolkodás erősítése
- kooperatív megismerés módszerének gyakorlása
- képzelet fejlesztése
- zenei formaérzék fejlesztése, belső hallás fejlesztése, figyelem és emlékezet fejlesztése
- differenciált képességfejlesztés
- síkbeli tájékozódási képesség fejlesztése
- motoros képességek, szem-kéz koordináció fejlesztése

A fejlesztés módszerei: beszélgetés, gyakorlás, bemutatás, magyarázat, szimulációs játék, értékelés
A fejlesztés eszközei: feladatlapok, kártyák, képek, ragasztó, színes ceruza, puzzle, hajtogatott virágok vázában
A fejlesztés tevékenységformái: csoportos, mikrocsoportos.

A FEJLESZTÉS FELÉPÍTÉSE


Szervezési feladatok:
- eszközök előkészítése
- megfelelő hely kialakítása



Motiváció:
Szimulációs játék
„Most, hogy itt a tavasz, egyre többet süt a nap, hallani a madarak énekét, ilyenkor a legjobb kirándulni! Ezért arra gondoltam, hogy képzeletben elviszlek benneteket sétálni! Igaz már voltunk múlt héten együtt, de most elevenítsük fel. Üljünk le a szőnyeg szélére. Induljunk el az Itt a tavasz gyerekek című dallal. Hm, érzitek milyen friss a levegő? Szívjuk be jó mélyen a levegőt! Pszt, hallgassuk csak a madarak csicsergését! Mit mondhatnak? Ó, oda nézzetek, ott vannak a kiscsoportosok az óvodaudvaron, integessünk nekik! Sssssssss, hogy fúj a szél!
Nézzétek csak, milyen szép virágok vannak a kiskertekben. Miket láttok? Ügyesek vagytok. Menjünk vissza az óvodába mert én már nagyon elfáradtam. Ugye ti is?


Matematikai képességfejlesztés:
Beszélgetés a virágokról. Otthon a kiskertben milyen virágok vannak? És most milyen az idő? Éneklés a csipp csepp csepereg… című dal. És miért fontos az esőí? Ügyesek vagytok! A vázában ami itt van, mik vannak benne? És milyen színűek? Most szeretném, ha együtt megszámolnánk őket! Számoljuk meg a narancssárga tulipánból hány darab van? És a citromsárgából? Ha már ilyen ügyesek voltatok, ne hagyjuk ki a bordó színű tulipánokat sem. Számoljuk meg. És mit gondoltok, melyik a több tulipán? És a kevesebb? Nézzük meg figyelmesen, mit tettem a vázákkal? Mennyi virág van bennük? Számoljuk meg!

Választható tevékenységek


Virágok a kiskertben (feladatlap)
A lapokon alakzatok találhatóak, ami a kiskerteket szimbolizálják. ( kör, téglalap, háromszög) Az asztal közepén kosárban kis tulipánok vannak elhelyezve. „Mindenki ültessen a kiskertjeibe 4 piros tulipánt. Figyeljetek, most azt kérem, a háromszög kiskertbe legyen összesen 7 tulipánotok. Mennyit kell még hozzárakni? Mit gondoltok, melyik kertben van több virág? És hol van kevesebb? Mit vesztek még észre? Van valahol egyenlő? Máshogyan hogy nevezzük ezt?” Ügyesek voltatok!


Kirakó virágokból:
Tevékenységforma: mikrocsoportos.
„Hoztam nektek puzzle-t! Aki szeretne jöjjön az asztalhoz és kíváncsi vagyok kinek sikerült kirakni! Mit látsz a képen? Hány szál virág van rajta? Láttál már ilyet valahol? Hol?



  1. Az én kiskertem
Mikrocsoportos tevékenységforma.
„Rakj annyi virágot a kiskertbe, amennyi belefér!”
- Hány virágot tettél a kiskertbe? Számoljuk meg!
- Mit gondoltok, kinek a legnagyobb a kertje?
- Szerintetek kinek van a legtöbb virága? Mennyivel van több?

ELEMZÉS



A fejlesztés feltételeinek megteremtése a tevékenység zavartalanságát biztosítják.





Az érdeklődés felkeltésénél játékosságra törekszem. A sikeres motiváció meghatározza a választható tevékenységek iránti érdeklődést is. A szimulációs játék végig fenntartja a motivációt és a gyerekeket megfelelően aktivizálja.
Képzelet fejlesztése, csoportos és egyéni élmények felelevenítése.


Hangutánzó- és hangulatfestő szavakkal teszem játékossá a szituációt.




A művészeti nevelés eszközeit használva a gyerekek számára komplexé tesszük az ismeretszerzést.



Derült légkör kialakítása az énekléssel.

Differenciált képességfejlesztés



Több-kevesebb- ugyanannyi fogalmának gyakorlása.




Bemutatás, gyakorlás, dicséret, segítségadás, ellenőrzés, hibajavítás módszerei.








Gyakorolják a számolást, fejlődik a számolási készség. Játékos formában erősödik a síkbeli tájékozódási képességük.
A játék során megvalósítható a türelemre, kitartásra nevelés.
Szabálytudat fejlesztése, erősítése.
Differenciálás számkör és követelmény szerint.
Több-kevesebb- ugyanannyi fogalmának gyakorlása.

Magyarázat, beszélgetés, segítségadás, dicséret, hibajavítás módszerei.




Gondolkodási műveletek gyakorlása: konkretizálás, általánosítás, analízis, szintézis, összehasonlítás.
Finom motorika fejlesztése.


Több-kevesebb- ugyanannyi fogalmának gyakorlása.


Egyéni élmények felszínre hozása beszélgetés módszerével.

Verbális kommunikáció fejlesztése, szókincsbővítés.


Vizuális tevékenység matematikai tartalommal.
Számolási készség fejlesztése. Gondolkodási műveletek gyakorlása.
Több-kevesebb-ugyanannyi fogalmának gyakorlása.
Egyéni élmények megbeszélése.
Finommotorika fejlesztése.

Differenciált képességfejlesztés követelményben.


<tbody>
</tbody>
 

ildikóapr1

Állandó Tag
Állandó Tag
Az éneknél a Nem tudom és az Elmentek,már elmenteknek a szövegét le tudnád e írni?Köszönöm
Elmentek, már elmentek, jó szerencse veletek!
Hosszú útra indultok, vigyétek a batyutok!

Vállatokon tarisznya, így indultok az útra,
benne radír, ceruza, hamuban sült pogácsa.

Ha kész lesz a leckétek, és egy kicsit ráértek,
mindenkinek örömére az oviba gyertek majd be! ( ezt a versszakot kihagyjuk, mert valahogy nem jön ki )


Nem tudom, mit mondjak én most neked,
hadd fogjam meg gyorsan a két kezed,
mondani nem tudok semmit neked,
hadd fogjam sokáig a két kezed!

Kovács Barbara: Csupa új c. könyvében van kottával együtt. [h=1]Kovács Barbara versek mesék játékok témánál, a 4. oldalon le is töltheted, Csipkebogyónak köszönettel.[/h]
 

pkytty

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Május elején lesz bemutató tevékenységem, ami a versenyvizsga része. Heti téma: Közlekedési eszközök a szárazföldön. Román és kézimunka a két tevékenység. Románból joc didactic: unde circula? Kézimunka ragasztás: Autóbusz. Ezekhez szeretnék ötleteket, szemléltetőket kérni. Illetve ötleteket a teremdíszítéshez. Köszönöm előre is a segítséget!
 

GGEKE

Állandó Tag
Állandó Tag
Szabó Magda : A pettyetlen katica ....Nem rudom, hol lehetne megtalálni, ha valaki tudja, kérem segítsen. Köszönöm :)
 

angyalka2524

Állandó Tag
Állandó Tag
Autóbusz témához

Képek, rajzok:
 

Csatolások

  • busz.JPG
    busz.JPG
    26.4 KB · Olvasás: 244
  • busz ovisoknak2.JPG
    busz ovisoknak2.JPG
    22.6 KB · Olvasás: 242
  • busz ovisoknak3.JPG
    busz ovisoknak3.JPG
    23.5 KB · Olvasás: 231
  • busz ovisoknak4.JPG
    busz ovisoknak4.JPG
    6.5 KB · Olvasás: 235
  • Busz-ovisoknak.JPG
    Busz-ovisoknak.JPG
    23.9 KB · Olvasás: 240
  • busz ovisoknak6.JPG
    busz ovisoknak6.JPG
    32.4 KB · Olvasás: 229
  • busz ovisoknak7.JPG
    busz ovisoknak7.JPG
    18.6 KB · Olvasás: 241
  • busz ovisoknak9.JPG
    busz ovisoknak9.JPG
    10.9 KB · Olvasás: 229
  • busz ovisoknak8.JPG
    busz ovisoknak8.JPG
    70.5 KB · Olvasás: 231
  • busz ovisoknak10.JPG
    busz ovisoknak10.JPG
    18.3 KB · Olvasás: 233
  • busz ovisoknak11.JPG
    busz ovisoknak11.JPG
    18.8 KB · Olvasás: 226
  • busz 13.JPG
    busz 13.JPG
    16.8 KB · Olvasás: 234
  • busz14.JPG
    busz14.JPG
    29 KB · Olvasás: 243

angyalka2524

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt találtam:
Ráhangoló játék
Négy szót kell megjegyezni a gyerekeknek: kukta-bukta, ritty-rotty. Akire a játékvezető rámutat, s kimond ezek közül egy szót, a párját kell mondania a játékostársnak.
Kacsintós játék következik. Kettesével, egymás mögött állnak a gyerekek. A kör közepén álló játék-vezető rákacsint egy, a belső körben álló gyerekre, aki megindul a játékvezető felé, a mögötte álló párjának pedig meg kell őt fognia. Ha nem volt elég gyors, ő megy a kör közepére kacsintani.

Bevezető gondolatok a meséhez
Képzeljünk el egy lombos erdőt! Milyen színek legyenek ebben az erdőben? Milyen fák, bokrok, virágok élnek itt? Legyen nyár, amikor minden fa zöldell, színes virágok nyílnak! Milyen állatok élhetnek az erdőben? Pár gyerek csoportot alkot, s valamelyik itt élő állatot személyesíti meg. Az egyes állatcsaládokra jellemző magatartást mutatják be (pl. farkasok, kutyák, medvék, mókusok).
A drámapedagógus ismerteti a mese elejét. A történet szerint élt az erdőben egy katicacsalád. Gyerekeik születtek, így nagy volt az öröm katicáéknál. Az erdő lakói meglátogatták őket, hogy megnézzék az újszülött katicákat. Egyik kis katicabogár nagyon furcsa volt a többiek között. Vajon miért? Minden gyerek súgja tovább a titkot a mellette ülő társa fülébe! (A mondat így hangzik: A katica pettyek nélkül jött a világra.) A játék alkalmas a figyelem ébren tartására.
Ahogy nőtt, növekedett a kis katica, egyre több bántás érte. Vajon miért? A játék során kiközösítették, gúnyolták a mássága miatt.
Találjatok ki ilyen helyzeteket! Mindegyik csoportban egy tanuló a kis katica megszemélyesítője lesz.
Pl. futóversenyt rendeznek, ahol a pettyetlen katica ér először célba, ő a legjobb futó. Egy másik tanuló-csoport játék közben mutatja be a kiközösítést: „úgysem tudod eljátszani”. A harmadik csoport tagjai kinevetik, bökdösik, bántják. A negyedik csoport is hasonlóképpen viszonyul hozzá: itt sincs helye, mert csak a pöttyös katicák játszhatnak.
16A történet kibontakozása
A pettyetlen katica nagy bánatában elhagyja családját és az erdőt, elindul világgá. Az állatok közül sokan a keresésére indulnak, hiányzik nekik a kis katicabogár. Páran azonban továbbra is gúnyolják, nem érdekli őket a világgá ment katica.
Egy szép napon idegen érkezik az erdőbe, aki újságíró, s egy híres, ismert újságtól küldték ide. Ő éppen a pettyetlen katicát keresi, interjút szeretne vele készíteni. Az újságíró azzal a jó hírrel érkezett,
hogy a pettyetlen katicát meghívták egy rangos világeseményre, a pettyetlen katicák futóversenyére.
Az erdő lakói erdei gyűlést rendeznek. Megbeszélik, hogy miért is ment el a katica. Vajon megérdemelte a sok csúfolódást?
– Így most ki fogja önöket képviselni a futóversenyen? – kérdezi az újságíró.
Sürgősen meg kell keresni a pettyetlen katicát! Igen ám, de milyen célból? A híressé válás végett, netán a bűntudat miatt? (Érdekesség, hogy a tanulók többsége a híressé válás miatt keresné a katicát.)
A katica szülei természetesen mindenképpen megkeresték volna gyermeküket.
A mese jól végződik: előkerül a főszereplő, akit ezentúl már senki sem gúnyol ki; megbékélnek vele így, pöttyök nélkül, sőt, büszkék lesznek rá.
A foglalkozás értékelése
Az emberek világában is előfordulhat ilyen hátrányos megkülönböztetés! Miért? Indokoljátok meg!
A történet tanulsága: figyeljünk oda jobban embertársainkra! Fogadjuk el őket hibájukkal, másságukkal együtt, hiszen egyikünk sem tökéletes!
 

beus00

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Május elején lesz bemutató tevékenységem, ami a versenyvizsga része. Heti téma: Közlekedési eszközök a szárazföldön. Román és kézimunka a két tevékenység. Románból joc didactic: unde circula? Kézimunka ragasztás: Autóbusz. Ezekhez szeretnék ötleteket, szemléltetőket kérni. Illetve ötleteket a teremdíszítéshez. Köszönöm előre is a segítséget!
szia
Nekem ezek a szemléltetőim vannak. már régebb felraktam egyszer, de azért gondoltam felteszem mégegyszer. remélem hasznos lesz
Üdv Bea
 

Csatolások

  • scan0006.jpg
    scan0006.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 306
  • scan0004.jpg
    scan0004.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 288
  • scan0008.jpg
    scan0008.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 279
  • scan0009.jpg
    scan0009.jpg
    1.6 MB · Olvasás: 293
  • scan0010.jpg
    scan0010.jpg
    1.6 MB · Olvasás: 287

rudilevi

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!
Tudna nekem valaki abban segíteni, hogy a DIFER különböző területein való elmaradásokat, milyen feladatokkal, segédanyagokkal lehetne fejleszteni. Van erre valami anyag, útmutató, hogy milyen módon fejleszthetjük az elmaradt területeket (tapasztalati következtetés fejlesztése, összefüggés-megértés fejlesztése, szocialitás fejlesztése stb..) Köszi

Szia!
A programcsomag kiadójánál lehet kapni a különböző területekhez kapcsolódó könyveket amelyekben fejlesztési ötleteket,játékokat találsz az egyes területekhez.Remélem tudtam segíteni.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére