Önkéntes templomfogság egy szebb életért

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Négy bőrönd, három Torontóba szóló repülőjegy, egy tizenhat hónapos kislány és egyetlen kanadai dollár. Valahogy így festett József és élettársa, Tímea leltára, amikor 2009 szeptemberében elindultak a az óceán túloldalára, hogy új, nyugodtabb, békésebb életet kezdjenek.

Tizenkét órán át utaztak, hogy aztán a repülőgépből kiszállva, tört angolsággal közölhessék az első útjukba eső határőrrel, menekültek volnának: Ví-ár-refjudzsísz, vagyis: „We are refugees!”

Ennyi is elég volt, hiszen a torontói repülőtéren jól bejáratott hivatali gépezet foglalkozik a magukat menekülteknek valló beutazókkal. A Budapestről érkezett roma családot kézről kézre adták az ügyintézők, s végül egy szobában találták magukat, amelyben kihangosított telefonon keresztül fordította szavaikat egy tolmács. Elmondták, hogy politikai okok miatt szeretnének Kanadában letelepedni. Beszámoltak az őket ért atrocitásokról, beszéltek a magyarországi romagyilkosságokról, és jelezték: középfokú végzettségük van, az utóbbi tíz évben mindkettejüknek szinte végig, megszakítás nélkül volt állásuk, főként romák integrációjával foglalkozó alapítványoknál.

20120820-090017-g.jpg

József a korábbi EP-képviselővel, Mohácsi Viktóriával is dolgozott, azaz döntésüket nem egzisztenciális okok miatt hozták meg. A majd hétórás meghallgatás és a reptéren töltött éjszaka után a családfő kezébe nyomtak két buszjegyet, egy térképet, egy papírdarabot, rajta egy átmeneti szálló címével, valamint egy nagy halom, kitöltésre váró iratot. Hullafáradtan estek be a szállóra, ahol kaptak egy apró szobát matraccal, gyerekággyal, meg fürdőszobát a folyosó végén, továbbá enni és innivalót.

Majd háromnapnyi izgalom, az utazás, a kevés alvás, a fárasztó kihallgatások után a menekültszállón volt idejük először igazán belegondolni abba, hová is kerültek. Aligha lehettek volna kiszolgáltatottabb helyzetben: egy fillérjük sem volt, keveset beszéltek angolul, nem értették pontosan a hivatali procedúrát, nem tudták, mit hoz a holnap. Azzal vigasztalódhattak csupán, hogy a velük foglalkozó emberek, a portás, az ügyintéző, a szálló összes alkalmazottja végtelenül kedves, segítőkész volt, s ami talán ennél is többet jelentett: az ő szemükben nem romák voltak, hanem egyszerűen csak emberek.

Józsefék néhány nap alatt elintézték a legfontosabb teendőket. Kinti magyarok segítségével találtak olyan ügyvédet, akinél egy honfitársuk volt az asszisztens, így gördülékeny lehetett az ügyintézés. Elvégezték a kötelező orvosi vizsgálatokat, kitöltötték a kérdőívek, nyilatkozatok zömét. Aztán elindult a szokásos eljárás: az a hosszadalmas procedúra, amelynek a végén döntést hoznak arról, letelepedhetnek-e az országban. Addig is kaptak egy bérlakást, „startpénzt”, és megítélték számukra a havi támogatást.

A háromtagú családnak megítélt 1248 dollárból – ami úgy 280 ezer forint – rögtön le is vonták a 995 dolláros lakbért. Ezen felül kötelező volt vonalas telefonra előfizetni, hogy a bevándorlási hivatal el tudja érni őket, mosni pedig csak a ház mosodájába lehetett, ami további 50 dollár fix kiadást jelentett. Vagyismaradt százötven dollár minden másra, úgy, hogy a szokásos napi bevásárlás – tej, kenyér, felvágott, tészta –15-20 dollárra rúgott, egy buszjegy pedig három dollárba kerül.

A megélhetést nem könnyítette meg, hogy az előírások szerint a letelepedési engedélyre várók szinte egész nap a kötelező – a segély feltételéül szabott – angol tanfolyamon ülnek. De ha lenne is idejük dolgozni, akkor sem valószínű, hogy találnának munkát: állás még lenne, csakhogy külföldieknél elsőként az ideiglenes személyazonosító számot nézik meg. A menekülteké kilencessel kezdődik. Ez nem jó. A hármassal kezdődő a jó, az az állampolgároké. A munkáltatók pedig általában azzal utasították vissza a jelentkezést: nem vesznek fel olyat, akit esetleg hetek múltán kitoloncolnak…

Érvelésük annyiban nem alaptalan: akkor úgy tűnt, Józsefék nemhogy hármas számot nem kapnak, még a kilencest is elveszítik. Az illetékes hatóságok ugyanis – elsősorban azzal érvelve, hogyMagyarország demokratikus állam–, úgy határoztak, nem maradhat a család Kanadában. A döntés után – a hónapok alatt megerősített angol tudásukkal – átnézték az ügyvédjük által beadott iratokat. Meglepődve látták, hogy több, szerintük létfontosságú dokumentumot nem fordítottak le, magyarul csatoltak, így azokat nem is vették figyelembe az eljárás során. Lefordíttatták az iratokat és fellebbeztek.

Míg a végső döntésre vártak, sorra múltak a hónapok, ők pedig lassan teljesen beleszoktak új, kanadai életükbe. József tanult, és Tímea sem ült otthon tétlenül: ha tehette, nyelvleckéket vett a kisgyerekes anyukáknak fenntartott osztályban, és felvette a kapcsolatot a torontói roma közösségi központtal. A talpraesett asszony napról napra több kinti roma családdal ismerkedett meg, aztán afféle önkéntesként vállalt „munkát” jelképes összegért. Próbálta segíteni az újonnan érkezőket vagy a kint nehezen boldoguló romákat, magyarokat, de sokszor „ismeretlen” kolumbiaiakat, mexikóiakat is.

Olykor egy orvos címével, telefonszámával, máskor csak egy lázmérővel, jó szóval segített, lakásuk ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Bár szépen beilleszkedtek, a hivatalok könyörtelenek voltak. A fellebbezést elutasították, majd „harmadfokon” is hasonló döntés született. Megszületett az „ítélet”: el kell hagyniuk az országot. 2011 decemberében, két évvel azután, hogy megérkeztek Kanadába, a bevándorlási hivatal átadta nekik a hazafelé szóló repülőjegyet. Csak odaútra. Nekiláttak csomagolni, és egészen biztosak voltak abban: eddig tartott tengerentúli álmuk.

Csakhogy ekkor egészen váratlan fordulatot vett „kalandjuk”. Egy negyedszázada kitelepült magyar férfi kereste fel őket. Mint kiderült, menekülteket segítő aktivista, és többektől hallott Tímea önkéntes munkájáról, ezért a család segítségére sietett. Azt mondta: esetleg akadna egy megoldás. Miután a menekülteket segítő civil szervezetben dolgozó kollégáival átnézte a család iratait, úgy ítélte meg, Józsefék eljárása egyáltalán nem volt igazságos. Az aktivisták kalandfilmbe illő megoldást ajánlottak.

– A bevándorlási hivatal emberei szinte mindig békén hagyják a menekülteket a templomokban. Fogadjatok jobb ügyvédet, nyittassátok ki újra ügyetek aktáit, a döntésig pedig maradjatok egy olyan templomban, ahol fogadják a hasonlóan hányatott sorsú menekülteket! Tímeáék azonnal döntöttek. Beültek az ismerős kocsijába, és már indultak is. Egy torontói ortodox templom melletti vendégházba vitték őket. A pásztor másfél hónapra fogadta be őket, a korábban megismert kitelepült magyar családok és a segítségükre siető menekültügyi aktivisták pedig egy emberként álltak melléjük. Ki az ügyintézésben, ki étellel, itallal segített nekik. Másfél hónap múltán aztán egy anglikán templomhoz tartozó épületbe „szöktek át”, ott kaptak végleges helyet. Összesen egy évet és kilenc hónapot töltöttek ott, egy kifejezetten a számukra kialakított lakrészben.

Korábban is volt ilyenre példa:Egy Lutheránus templom pásztora fogadta be a Juhász családot

Korábban:Civil aktivisták egyházaknál keresnek búvóhelyet az elutasított menedékkérőknek

Az önként vállalt „templomfogságban” élő család napjai egészen különösek voltak. József próbálta afféle karbantartóként meghálálni azt, hogy befogadták, s megjavított mindent az épületben, a kertben, amit csak tudott, közben pedig gyakorolta az angolt. Tímea besegített a háztartás vezetésébe, takarított, főzött, és persze sokat foglalkozott a cseperedő kislányával. A gyerek volt egyébként közülük teljesen szabad: őt nem fenyegette a bevándorlási hivatal intézkedése, így a templomba járó szülők sokszor vitték ki a játszótérre, játszóházba vagy épp lovagolni…

Ahogy teltek a hónapok, úgy jutott el egyre több emberhez a templomba „zárt” roma család története, amikor pedig Kanada legnagyobb, „félbulvár” lapjának online kiadása, aThe Starés aKanada Világa hírportál is írt kalandos kálváriájukról, szinte egymásnak adták a kilincset az emberek, akik felajánlották segítségüket. Csak egy eset a sok közül: egy fekete öves karatés is meglátogatta a családot, hogy a bezártságban átmozgassa őket egy kicsit. Szürreális látvány lehetett, amint egy roma asszony egy fekete öves mesterrel karatézik egy torontói templom egyik koncert- és imatermében…

Másféle segítőkből sem volt hiány: akadt fodrász, aki házhoz ment hajat vágni, és fogorvos, aki szó szerint kicsempészte autójával a pácienst a rendelőbe. Közben többször is gyűjtést tartottak nekik, az adományt pedig kisebb, havi részletekben kapták meg. Bár kis pénzről volt szó, Tímea ennyiből is megoldotta, hogy valamiképpen meghálálja a sok segítséget és a rengeteg szeretetet. Addig rakta félre a centeket, amíg össze nem gyűlt egy nagy vacsorára való. Aztán töltött káposztát főzött a sokaságnak. A vendéglátás később üzleti sikereket is hozott: annyian dicsérték József és Tímea főztjét, hogy később sokaknak már rendelésre is főztek.

A családot segítők elszántságáról, erejéről sokat elárul, hogy az ügybe bekapcsolódó menekültügyi aktivisták segítségével aYou Tube-ra felkerült egy videó, amelyben József és Tímea kislánya „kiszabadítását” kérik kanadai gyerekek az illetékes minisztertől. Közben pedig online petícióban követelték a letelepedési engedélyt Chris Alexander bevándorlási minisztertől a család számára:44 ezren írták alá a virtuális kérvényt! Időközben civilek tüntetést szerveztek a család „kiszabadításáért”, és többen is jelentkeztek, akik – a hatóságokra nyomást gyakorolva – írásba adták: azonnal teljes munkaidős állást adnak Józsefnek, amint megkapja a letelepedési engedélyt.

Miközben Józsefék a letelepedési engedélyért küzdöttek,panaszt tettek a korábbi ügyvédjük ellen, amiért nem képviselte őket megfelelően. Mint elmondták fegyelmi eljárás indult a jogász ellen. Emiatt pedig az ügy már túlmutat a kitartóan küzdő menekült családon: a vita mind inkább arról szól, miként lehetne igazságosabbá tenni Kanadában a menekültek sorsáról döntő eljárásokat. Arról várhatóan tavasszal döntenek az illetékes hatóságok, kiérdemelték-e Józsefék az elmúlt öt évben azt, hogy Kanada legyen az új otthonuk. Immár legálisan is.

A Pusuma család az egyiktömeges adománygyűjtő oldalon eddig 4087 dollártgyűjtött össze arra, hogy új életet kezdhessenek, volt aki 5 dollárral és olyan is aki egymaga ezer dollárt ajándékozott adományként.

Ma már szinte lehetetlen…
Gyakorlatilag egy csapásra felszámolta a magyarországról érkező romák és nem romák kanadai menekültjogát az a2012-es ottawai döntés, amellyel a konzervatív kormány alegtöbb európai uniós országgal egyetemben „kijelölt”, azaz biztonságos országnak nyilvánította hazánkat. Az ilyen államokat Kanada úgy tekinti, mint amelyek „általánosságban tiszteletben tartják az emberi jogokat, állami védelmet biztosítanak, és ha ezek sérelmet szenvednek, akkor jogorvoslati mechanizmusokkal rendelkeznek”. Ezen országokból érkezve is lehet természetesen kérelmet beadni továbbra is, de az eljárás gyorsabb, és a rendszerint negatív döntéssel szemben fellebbezni sem lehet legalább három évig. Addig viszont kitoloncolás követhezhet. A megváltozott jogi lehetőségek jól láthatóak a kanadai állampolgársági és bevándorlási hivatalnak a magyarországi illetőségűekre vonatkozó menekültstatisztikáiból.

Az adatok szerint míg 2011-ben egészen megdöbbentő mennyiségű,4409 kérelmet adtak be magyar állampolgárok, időnként a kanadai újságok címlapjaira is felkerülve ezzel, 2012-ben, amikor a menekülteljárás módosításával már tisztában voltak a bevándorlási ügyvédek, csak 1882-vel, 2013-ban (az utolsó, teljes adatsort tartalmazó évben) pedig95-tel próbálkoztak. De a 2009–2011-es magyarországi kivándorlási hullám csúcspontján is csak kevés jóváhagyó döntés született. Az elbírálás ezekben az években olyan lassú volt, hogy számos család időközben honvágyból visszatért Magyarországra, például mert a rokonok egy része itt maradt. Mindenesetre a kérelmek több mint egyharmadával egy idő után saját beadóik sem foglalkoztak.

Ezzel párhuzamosan a „kijelölt” országgá nyilvánítás más államok esetében is jelentősen csökkentette a kanadai bevándorlási apparátus anyagi és adminisztratív terhét. Így például a 2008-as rekordnak számító csaknem 10 ezer mexikói kérelem 2013-ra 84-re esett vissza. Az egész világról beadott mintegy 20 ezer kérelem gyakorlatilag megfeleződött. Jól látszik az országstatisztikából, hogy a 2008 végi és 2009 eleji magyarországi romagyilkosságokat követően ugrott meg a hazai menedékkérők száma Kanadában. Sőt a részletesebb, negyedéves adatok arra is rávilágítanak, hogy 2009 második negyedévében, tehát a februári tatárszentgyörgyi gyilkosság után különösen megnőtt a kivándorlási szándék. Akkor, mint emlékezetes, egy fiatal apával és ötéves kisfiával végeztek a Pest megyei községben.

A kanadai magyar kivándorlás egy kényes állandó kérdése, hogy milyen mértékben van szó romákról. A kanadai bevándorlási hivatal természetesen nem nemzetiség, hanem állampolgárság szerint rögzíti az adatokat. Az, hogy valaki azt állítja, azért üldözték, mert roma, csak az eljárásban derül ki, és bizalmas tényközlésnek számít. Paul St. Clair, a torontói roma közösségi központ ügyvezető igazgatója, aki a kivándorlási hullám csúcspontján, 2011-ben a magyar kérelmezők öt százalékára becsülte akkor azok arányát, akik nem romák. A kanadai sajtóban egyébként mindmáig vissza- visszatérő téma a kivándorolt magyarországi romák sorsa.

Így a héten aMontreal Gazette írt cikket egy bizonyos Szilágyi Anasztáziáról és négytagú családjáról, akik „a deportálástól tartanak”. Most vasárnap rakhatják őket repülőre. Természetesen mint szinte bárki más, így a magyar romák előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy ne menekültként, hanem gazdasági bevándorlóként telepedjenek le Kanadában. Évi mintegy negyedmillió ember kap ilyen módon bevándorlási engedélyt, a már ott élők közül pedig 150 ezren állampolgársághoz jutnak. Mint azonban évekkel ezelőtt e sorok írója és családja is tapasztalta, ez az eljárás hosszadalmas, komoly tervezést igényel, igen költséges, és általában a magas iskolai végzettséggel és jó nyelvtudással jelentkezőknek van arra esélyük, hogy hozzájussanak a kanadai kártyához.
Romanet

bevandorlas.jpg
 
blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Jaaa. Valamikor én is az akkori magyar meghatározás szerint - jogellenesen külföldön tartózkodó állampolgár voltam miután kijöttem de nem mentem vissza. Itt meg humanitárius alapon befogadott lettem. Szóaval nem voltam menekült.
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért a cikk egy igen fontos tényt elhallgat, méghozzá hogy miért is játszott kulcsszerepet a magyar bevándorlás a törvény szigorításában. Ennek alapján nevezhetnénk a törvényt egyfajta lex hungaricusnak is, ugyanis itt ipar épült a kanadai bevándorlásra.

A módszer egyszerű volt. A Magyarországon tartózkodó ügynök felhajtotta a potenciális kiutazókat, mindenféle aranyesőt meg kolbászkerítést ígérve nekik. Itthon minden vagyonukat abba fektették, hogy kiutazzanak, ami nem csak azért került sokba, mert drága volt a repjegy, hanem mert az "ügynök" már lehúzta őket. Megtanították nekik az alapvető angol kifejezéseket, mint a "ví ár refudzsíz", és már utaztatták is őket.
Kint "segítették" őket az első ügyintézésben. Aztán elvették minden iratukat, kint rabszolgaként tartották őket és az állam által biztosított minden pénzt lenyúltak tőlük, miközben embertelen körülmények között kellett élniük. Ha már kinn voltak akkor "dolgoztatták" is őket, jellemzően a bűnözésben és a prostitúcióban helyezkedtek el. Ebből aztán egyes családok nagyon jól éltek, mások pedig inkább jöttek volna vissza. Csakhogy semmilyen papírjuk nem volt, egy kukkot nem beszéltek angolul és azt sem tudták, hogy ha egyedül kilépnek az utcára, akkor a börtönben végzik, hazaküldik őket vagy egyszerűen valaki megöli őket. Aztán ezeknek a procedúráknak a vége mindig ugyanaz. Kifutnak a szociális háló védelme alól, majd kapnak egy egyirányú repjegyet és visszatérnek ide nincstelenül.
Az eset nem egyedi, Amsterdamban van kifejezetten csak magyarokkal foglalkozó nyomozócsoport, van a Red Light Districtben "Nyíregyháza utca", a futtatott lányok összetétele nagyjából megegyezik a kanadai bevándorlókéval, és a kiszolgáltatottságuk is.

Ez az, amiből Kanadának nagyon elege lett, hiszen nem akart az ország dollár milliókat költeni a bűnözés importálására.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ismerek tisztességes kivándorolt félig-meddig roma családot, tehát kerülném az általánosítást. De az biztos, hogy a kivándorlás túlnyomó többsége a fenti bűnözői körök műve. A megmaradt 2%-nyi kérelem a valós kivándorlási kedv eredménye)
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ebből az egész kanadai cigánymenekült-hullámból végig csak azt nem értettem, miért veszi be Kanada, hogy Magyarországon cigányüldözés folyik, pláne politikai szinten. Hát nincs itt kanadai nagykövet, nincs internet, nincs Kanadának kapcsolata Magyarországgal?
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nagyon sok roma kapta meg a menekult statuszt. Volt boven atrocitas, gyerek gyilkosag amit elszenvedett a romakozosseg. Minden esetben egyedi elbiralasban volt reszuk, birosagon, aki tudta bizonyitani annak sikerult, akinek nem azt elutasitottak.Hatalmas bevandorlasi topicunk van ahol szinte minden informacio fent van.
Sok felekeppen lehet bevandorolni Canadaba. A bevandorlas alapja pontrendszer.Aki nem felel meg ennek azok kozott sokan megprobaljak a menekult statuszt megszerezni.
Ennel a csaladnal is a menekult statusz beadasanal sok hiba tortent hianyosak voltak a bizonyitasi papirok, amit most probalnak potolni es ujra targyalast elerni.
Mint bevandorlok nem felelnek meg a felteteleknek. A bavandorlast a sajat orszag canadai kovetsegen kell elkezdeni intezni.
Canada bevandorlo orszag evi 200-250 ezer bevandorlot fogad ahol nagyon jol ki van dolgozva ennek a feltetetelei es ugyintezese.

Ha valaki azt allitja menekult , azt a hataron nem tudjak eldonteni igaz vagy nem. Percenkent le es felszallnak a gepek, tobbezer ember erkezik es indul el Canadabol.
A repulojegy szol 1-2 hetre vagy honapra , nem megoldhato hogy be se engedik az orszagba returba kuldjek vissza.
A repulotarsasagok visszafele se uresen mennek hanem a jegyek el vannak adva nagyreszben.
/Mikor egy reulogepnyi utas 80-90% refugert kialt , alaposan felboritotta az itteni nyugis ugyintezest/
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt boven atrocitas, gyerek gyilkosag amit elszenvedett a romakozosseg
Nem akarom elvinni a témát, ezért csak egyszer említem meg: statisztikailag is bizonyítható lenne, hogy a romák által más emberek számára elkövetett sérelmek nagyságrendileg nagyobbak. Ráadásul az értelmetlen brutalitással vagy ennek következtében halálos áldozattal járó eseteknél borítékolni lehet előre az elkövető származását. De itt le is zárom a témát, mert rasszistának fogok tűnni, amit nagyon nem szeretnék. Mindenkit egyénileg kell megítélni. Pont azért nem jó az sem, hogy néhány túlfűtött idióta által megölt roma miatt rásüssék Magyarországra a náci bélyeget, miközben a lakosság nagyon túlnyomó többsége normális ember. Csak sajnos odáig jutottunk a polkorrektségben, hogy olyan új szavakat kellett alkotnia a sajtónak, mint a "fiatal fiú", netalán a "borsodbótai fiatalember", "helyi nagy család". Amíg így kell kezelni az ügyeket nem is tudunk neki segíteni. Hidd el a magyar emberek túlnyomó többsége nem feltétlenül abban látja a megoldást, hogy eltűnjenek innét, az integrálódott személyekkel nincs senkinek a baja.

Az ottawai döntés pont azért született, hogy ne lehessen bűnözéssel kihasználni a szociális rendszert és gyorsan dönteni lehessen azok esetében, akiknek ez az egyetlen céljuk.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sok roma kapta meg a menekult statuszt. Volt boven atrocitas, gyerek gyilkosag amit elszenvedett a romakozosseg.

Ha valaki bűncselekmény áldozata, legyen az bármilyen etnikum, Magyarországon törvényadta joga, hogy a bűnüldöző szervekhez forduljon. Akkor lenne jogos innen menekülni, ha a törvény nem védené meg a cigányokat.
Nem értem, ha nálunk egy cigány családot attrocitás ért, miért nem küldte vissza Kanada azzal, hogy forduljon a magyar hatóságokhoz?
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A menekult kerelem , mikor bizonyitast nyer, akkor azt a canadai hatosagok is elfogadjak a birosagon a benyujtott bizonyitekokat.
Nem ugy dolgozik mint az ulti bemondasos alapon. Van hogy 2 teljes napot foglalkoznik a biro a bizonyitekokkal.
Sokan vereztek el a birosagon, mert ellentmondasba keveredtek, vagy nem nyert bizonyitast az allitasuk.
Sokan viszont megkaptak a menekult statuszt es dolgoznak boldogulnak itt.
Amit sajnalok hogy nem aktivizaljak magukat pl itt ahol ok maguk tudnanak beszamolni a kudarcorol a sikereikrol az eletukrol.
 
Luna1110

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem egészen értem, hogy mi elől is menekültek Magyarországról? Milyen atrocitások érték őket itthon? Talán az, hogy a "magyarok" dolgoznak rájuk is?
Érdekes, hogy az soha nem kap olyan sajtóvisszhangot, amikor roma öl meg, vagy támad meg magyart. Rájuk jellemző szokás, hogy rögtön baltával, karóval mennek minden kis sértést csapatostól megtorolni. Tapasztalatból mondom, mivel az igazságszolgáltatásban tevékenykedem. Mindazonáltal elnézést kérek a rendes, becsületes, dolgozó romáktól, mert ilyeneket is ismerek. Csak sajnos ők vannak nagyon kevesen.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt se értem, hogy ha Kanadában egy cigány család menekült státuszt kap, mert ott elfogadják azt a nonszensz állítást, hogy a cigányokat üldözik Magyarországon, akkor miért nem kap minden Kanadába menekült magyarországi cigány menekült státuszt? Most akkor üldözik itt őket vagy nem üldözik?
Vagy komolyan azt állapítják meg az ottani hatóságok, hogy egyes családokat üldöznek, másokat nem?
Ebből akkor a többi komment felvetését továbbgondolva: ha engem megtámad egy cigány elkövető, kérhetek Kanadában menedékjogot azon az alapon, hogy engem a cigányok üldöznek Magyarországon?
Komolyan mondom, én ezt az egészet nem értem.

A cikkben szereplő dolgokat sem értem. Elhangzik, hogy szegény családnak fillérje se volt. Annyi mégis volt, hogy kifizesse a repjegyet, ami három fő esetben több, mint egy egész éves magyar átlagkereset. Kanadának nem szúr szemet, hogy szegény fillér nélküli menekültek miért nem a szomszédos Ausztriába sétálnak át tök ingyen, ha az életük itt veszélyben forog? Vagy úgy gondolják, az egész EU-ban üldözik a cigányokat? Úgy tűnik, a kanadaiak még ezt is képesek elhinni.
 
Utoljára módosítva:

analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Ott is feltűnt ez az illetékeseknek, csak a törvény betűje kőbe volt vésve, nem lehetett mit tenni, velük is végig kellett játszani a szokásos eljárást. Ez változott meg a 2012-es módosítással, amikor is az elbírálás rendkívül rövidre változott, és ez alatt az idő alatt nem jár majdnem semmi. Rögtön nem is lett vonzó Kanada, a magyar "menekültek" 98%-a eltűnt.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem egészen értem, hogy mi elől is menekültek Magyarországról? Milyen atrocitások érték őket itthon? Talán az, hogy a "magyarok" dolgoznak rájuk is?
Érdekes, hogy az soha nem kap olyan sajtóvisszhangot, amikor roma öl meg, vagy támad meg magyart. Rájuk jellemző szokás, hogy rögtön baltával, karóval mennek minden kis sértést csapatostól megtorolni. Tapasztalatból mondom, mivel az igazságszolgáltatásban tevékenykedem. Mindazonáltal elnézést kérek a rendes, becsületes, dolgozó romáktól, mert ilyeneket is ismerek. Csak sajnos ők vannak nagyon kevesen.

Regebben nagyon aktivan segitettem, az ujaknak akik jottek. Jottek ide magyarok is menekult kerelemt beadva, volt aki a mafia ellen volt aki romakra hovatkozott, volt olyan akiknek a hatosagokkal volt baja.
Minden ugy egyedi , elbiralasba is. Mo nincs tomeges ember irtas csak is egyedi esetek vannak.
De azert akivel megesik a baj vagy bantalamazas annak nem vigasz az hogy meg nincs tomegirtas.

Azt se értem, hogy ha Kanadában egy cigány család menekült státuszt kap, mert ott elfogadják azt a nonszensz állítást, hogy a cigányokat üldözik Magyarországon, akkor miért nem kap minden Kanadába menekült magyarországi cigány menekült státuszt? Most akkor üldözik itt őket vagy nem üldözik?
Vagy komolyan azt állapítják meg az ottani hatóságok, hogy egyes családokat üldöznek, másokat nem?
Ebből akkor a többi komment felvetését továbbgondolva: ha engem megtámad egy cigány elkövető, kérhetek Kanadában menedékjogot azon az alapon, hogy engem a cigányok üldöznek Magyarországon?
Komolyan mondom, én ezt az egészet nem értem.

A cikkben szereplő dolgokat sem értem. Elhangzik, hogy szegény családnak fillérje se volt. Annyi mégis volt, hogy kifizesse a repjegyet, ami három fő esetben több, mint egy egész éves magyar átlagkereset. Kanadának nem szúr szemet, hogy szegény fillér nélküli menekültek miért nem a szomszédos Ausztriába sétálnak át tök ingyen, ha az életük itt veszélyben forog? Vagy úgy gondolják, az egész EU-ban üldözik a cigányokat? Úgy tűnik, a kanadaiak még ezt is képesek elhinni.

Akit uldoznak es volt ilyen nem egy azert, es ma is van, es minden orszagban van olyan aki valamiert onhibajan kivul kerul olyan helyzetbe hogy mennie kell mert nem erzi biztonsagba magat. Csak hogy aktualis peldat emlitsek az RTL club vezetojevel totentek o megengedheti maganak a badyguardot a szallodat.

Canada is rajott,hogy egesz euban van lehetoseg jogorvoslatra es aki munkat akar vallalni azert azonnal tud dolgozni majd egesz europa teruleten.
Szerintem a szoban forgo csalad nem tud itt maradni, csak egy feltetellel ha valoban be tudjak bizonyitani hogy menekultek uldoztek oket es az eletuk veszelyben volt, es az itteni ugyved nem adta be az osszes bizonyitekot a targyalasra. Hogy ezt hogy lehet bizonyitni............es mennyiert?
Egy menekult eset vegig vitele a fellebezessel egyutt kb $10 ezer korul van, az ugyvedi koltseg,minnel hiresebb ugyved annal dragabb. Hogy rendes dolgos emberek ezeket nem veszik figyelembe mert nem tartalamza a menekult jogszaly..

Mindenki harcol az eletben maradasert a boldogulasert, a normalis elet lehetosegert. Nem gyozuk mondani aki elindul informalodjon , mert sokkal tobb azoknak a szama akik foldonfutok lettek a nagy kalandba, mint akik revbe ertek.
Egy magyar rendezveny tele van olyan magyarokkal akik menenek mar haza de nem tudnak mert nincs ra penzuk, vegetalnak, es nem latjak az utat mi is lesz veluk mert otthon se varja senki nincs lakas nincs munka stb.
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ebből az egész kanadai cigánymenekült-hullámból végig csak azt nem értettem, miért veszi be Kanada, hogy Magyarországon cigányüldözés folyik, pláne politikai szinten. Hát nincs itt kanadai nagykövet, nincs internet, nincs Kanadának kapcsolata Magyarországgal?
A magyar politikusok se tartják a kapcsolatot a cigányokkal(hozzáteszem a magyarokkal sem),csak ha épp a szavazatuk kell,akkor jutnak eszükbe :/ A nagykövet meg pláne nem fog ellátogatni a "sorra",mert nálunk divat a "belügyekbe való idegen beavatkozásról" papolni. :(
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért a cikk egy igen fontos tényt elhallgat, méghozzá hogy miért is játszott kulcsszerepet a magyar bevándorlás a törvény szigorításában. Ennek alapján nevezhetnénk a törvényt egyfajta lex hungaricusnak is, ugyanis itt ipar épült a kanadai bevándorlásra.

A módszer egyszerű volt. A Magyarországon tartózkodó ügynök felhajtotta a potenciális kiutazókat, mindenféle aranyesőt meg kolbászkerítést ígérve nekik. Itthon minden vagyonukat abba fektették, hogy kiutazzanak, ami nem csak azért került sokba, mert drága volt a repjegy, hanem mert az "ügynök" már lehúzta őket. Megtanították nekik az alapvető angol kifejezéseket, mint a "ví ár refudzsíz", és már utaztatták is őket.
Kint "segítették" őket az első ügyintézésben. Aztán elvették minden iratukat, kint rabszolgaként tartották őket és az állam által biztosított minden pénzt lenyúltak tőlük, miközben embertelen körülmények között kellett élniük. Ha már kinn voltak akkor "dolgoztatták" is őket, jellemzően a bűnözésben és a prostitúcióban helyezkedtek el. Ebből aztán egyes családok nagyon jól éltek, mások pedig inkább jöttek volna vissza. Csakhogy semmilyen papírjuk nem volt, egy kukkot nem beszéltek angolul és azt sem tudták, hogy ha egyedül kilépnek az utcára, akkor a börtönben végzik, hazaküldik őket vagy egyszerűen valaki megöli őket. Aztán ezeknek a procedúráknak a vége mindig ugyanaz. Kifutnak a szociális háló védelme alól, majd kapnak egy egyirányú repjegyet és visszatérnek ide nincstelenül.
Az eset nem egyedi, Amsterdamban van kifejezetten csak magyarokkal foglalkozó nyomozócsoport, van a Red Light Districtben "Nyíregyháza utca", a futtatott lányok összetétele nagyjából megegyezik a kanadai bevándorlókéval, és a kiszolgáltatottságuk is.

Ez az, amiből Kanadának nagyon elege lett, hiszen nem akart az ország dollár milliókat költeni a bűnözés importálására.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ismerek tisztességes kivándorolt félig-meddig roma családot, tehát kerülném az általánosítást. De az biztos, hogy a kivándorlás túlnyomó többsége a fenti bűnözői körök műve. A megmaradt 2%-nyi kérelem a valós kivándorlási kedv eredménye)
Éppen ugy mint s svédországi kivándorlásra gondolunk,vagy épp a zámolyiakra ...ott is volt felbújtás "üzleti" megfontolásból ,mint kiderült.
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem egészen értem, hogy mi elől is menekültek Magyarországról? Milyen atrocitások érték őket itthon? Talán az, hogy a "magyarok" dolgoznak rájuk is?
Érdekes, hogy az soha nem kap olyan sajtóvisszhangot, amikor roma öl meg, vagy támad meg magyart. Rájuk jellemző szokás, hogy rögtön baltával, karóval mennek minden kis sértést csapatostól megtorolni. Tapasztalatból mondom, mivel az igazságszolgáltatásban tevékenykedem. Mindazonáltal elnézést kérek a rendes, becsületes, dolgozó romáktól, mert ilyeneket is ismerek. Csak sajnos ők vannak nagyon kevesen.

Egyet kell értenem mert vannak dolgozni akaró romák ,s van bizony egy problémás,hangos csoport is aki az első sorban hözöng rögtön ha a "jogaikról" van szó :(
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Négy bőrönd, három Torontóba szóló repülőjegy, egy tizenhat hónapos kislány és egyetlen kanadai dollár. Valahogy így festett József és élettársa, Tímea leltára, amikor 2009 szeptemberében elindultak a az óceán túloldalára, hogy új, nyugodtabb, békésebb életet kezdjenek.

Tizenkét órán át utaztak, hogy aztán a repülőgépből kiszállva, tört angolsággal közölhessék az első útjukba eső határőrrel, menekültek volnának: Ví-ár-refjudzsísz, vagyis: „We are refugees!”

Ennyi is elég volt, hiszen a torontói repülőtéren jól bejáratott hivatali gépezet foglalkozik a magukat menekülteknek valló beutazókkal. A Budapestről érkezett roma családot kézről kézre adták az ügyintézők, s végül egy szobában találták magukat, amelyben kihangosított telefonon keresztül fordította szavaikat egy tolmács. Elmondták, hogy politikai okok miatt szeretnének Kanadában letelepedni. Beszámoltak az őket ért atrocitásokról, beszéltek a magyarországi romagyilkosságokról, és jelezték: középfokú végzettségük van, az utóbbi tíz évben mindkettejüknek szinte végig, megszakítás nélkül volt állásuk, főként romák integrációjával foglalkozó alapítványoknál.

20120820-090017-g.jpg

József a korábbi EP-képviselővel, Mohácsi Viktóriával is dolgozott, azaz döntésüket nem egzisztenciális okok miatt hozták meg. A majd hétórás meghallgatás és a reptéren töltött éjszaka után a családfő kezébe nyomtak két buszjegyet, egy térképet, egy papírdarabot, rajta egy átmeneti szálló címével, valamint egy nagy halom, kitöltésre váró iratot. Hullafáradtan estek be a szállóra, ahol kaptak egy apró szobát matraccal, gyerekággyal, meg fürdőszobát a folyosó végén, továbbá enni és innivalót.

Majd háromnapnyi izgalom, az utazás, a kevés alvás, a fárasztó kihallgatások után a menekültszállón volt idejük először igazán belegondolni abba, hová is kerültek. Aligha lehettek volna kiszolgáltatottabb helyzetben: egy fillérjük sem volt, keveset beszéltek angolul, nem értették pontosan a hivatali procedúrát, nem tudták, mit hoz a holnap. Azzal vigasztalódhattak csupán, hogy a velük foglalkozó emberek, a portás, az ügyintéző, a szálló összes alkalmazottja végtelenül kedves, segítőkész volt, s ami talán ennél is többet jelentett: az ő szemükben nem romák voltak, hanem egyszerűen csak emberek.

Józsefék néhány nap alatt elintézték a legfontosabb teendőket. Kinti magyarok segítségével találtak olyan ügyvédet, akinél egy honfitársuk volt az asszisztens, így gördülékeny lehetett az ügyintézés. Elvégezték a kötelező orvosi vizsgálatokat, kitöltötték a kérdőívek, nyilatkozatok zömét. Aztán elindult a szokásos eljárás: az a hosszadalmas procedúra, amelynek a végén döntést hoznak arról, letelepedhetnek-e az országban. Addig is kaptak egy bérlakást, „startpénzt”, és megítélték számukra a havi támogatást.

A háromtagú családnak megítélt 1248 dollárból – ami úgy 280 ezer forint – rögtön le is vonták a 995 dolláros lakbért. Ezen felül kötelező volt vonalas telefonra előfizetni, hogy a bevándorlási hivatal el tudja érni őket, mosni pedig csak a ház mosodájába lehetett, ami további 50 dollár fix kiadást jelentett. Vagyismaradt százötven dollár minden másra, úgy, hogy a szokásos napi bevásárlás – tej, kenyér, felvágott, tészta –15-20 dollárra rúgott, egy buszjegy pedig három dollárba kerül.

A megélhetést nem könnyítette meg, hogy az előírások szerint a letelepedési engedélyre várók szinte egész nap a kötelező – a segély feltételéül szabott – angol tanfolyamon ülnek. De ha lenne is idejük dolgozni, akkor sem valószínű, hogy találnának munkát: állás még lenne, csakhogy külföldieknél elsőként az ideiglenes személyazonosító számot nézik meg. A menekülteké kilencessel kezdődik. Ez nem jó. A hármassal kezdődő a jó, az az állampolgároké. A munkáltatók pedig általában azzal utasították vissza a jelentkezést: nem vesznek fel olyat, akit esetleg hetek múltán kitoloncolnak…

Érvelésük annyiban nem alaptalan: akkor úgy tűnt, Józsefék nemhogy hármas számot nem kapnak, még a kilencest is elveszítik. Az illetékes hatóságok ugyanis – elsősorban azzal érvelve, hogyMagyarország demokratikus állam–, úgy határoztak, nem maradhat a család Kanadában. A döntés után – a hónapok alatt megerősített angol tudásukkal – átnézték az ügyvédjük által beadott iratokat. Meglepődve látták, hogy több, szerintük létfontosságú dokumentumot nem fordítottak le, magyarul csatoltak, így azokat nem is vették figyelembe az eljárás során. Lefordíttatták az iratokat és fellebbeztek.

Míg a végső döntésre vártak, sorra múltak a hónapok, ők pedig lassan teljesen beleszoktak új, kanadai életükbe. József tanult, és Tímea sem ült otthon tétlenül: ha tehette, nyelvleckéket vett a kisgyerekes anyukáknak fenntartott osztályban, és felvette a kapcsolatot a torontói roma közösségi központtal. A talpraesett asszony napról napra több kinti roma családdal ismerkedett meg, aztán afféle önkéntesként vállalt „munkát” jelképes összegért. Próbálta segíteni az újonnan érkezőket vagy a kint nehezen boldoguló romákat, magyarokat, de sokszor „ismeretlen” kolumbiaiakat, mexikóiakat is.

Olykor egy orvos címével, telefonszámával, máskor csak egy lázmérővel, jó szóval segített, lakásuk ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Bár szépen beilleszkedtek, a hivatalok könyörtelenek voltak. A fellebbezést elutasították, majd „harmadfokon” is hasonló döntés született. Megszületett az „ítélet”: el kell hagyniuk az országot. 2011 decemberében, két évvel azután, hogy megérkeztek Kanadába, a bevándorlási hivatal átadta nekik a hazafelé szóló repülőjegyet. Csak odaútra. Nekiláttak csomagolni, és egészen biztosak voltak abban: eddig tartott tengerentúli álmuk.

Csakhogy ekkor egészen váratlan fordulatot vett „kalandjuk”. Egy negyedszázada kitelepült magyar férfi kereste fel őket. Mint kiderült, menekülteket segítő aktivista, és többektől hallott Tímea önkéntes munkájáról, ezért a család segítségére sietett. Azt mondta: esetleg akadna egy megoldás. Miután a menekülteket segítő civil szervezetben dolgozó kollégáival átnézte a család iratait, úgy ítélte meg, Józsefék eljárása egyáltalán nem volt igazságos. Az aktivisták kalandfilmbe illő megoldást ajánlottak.

– A bevándorlási hivatal emberei szinte mindig békén hagyják a menekülteket a templomokban. Fogadjatok jobb ügyvédet, nyittassátok ki újra ügyetek aktáit, a döntésig pedig maradjatok egy olyan templomban, ahol fogadják a hasonlóan hányatott sorsú menekülteket! Tímeáék azonnal döntöttek. Beültek az ismerős kocsijába, és már indultak is. Egy torontói ortodox templom melletti vendégházba vitték őket. A pásztor másfél hónapra fogadta be őket, a korábban megismert kitelepült magyar családok és a segítségükre siető menekültügyi aktivisták pedig egy emberként álltak melléjük. Ki az ügyintézésben, ki étellel, itallal segített nekik. Másfél hónap múltán aztán egy anglikán templomhoz tartozó épületbe „szöktek át”, ott kaptak végleges helyet. Összesen egy évet és kilenc hónapot töltöttek ott, egy kifejezetten a számukra kialakított lakrészben.

Korábban is volt ilyenre példa:Egy Lutheránus templom pásztora fogadta be a Juhász családot

Korábban:Civil aktivisták egyházaknál keresnek búvóhelyet az elutasított menedékkérőknek

Az önként vállalt „templomfogságban” élő család napjai egészen különösek voltak. József próbálta afféle karbantartóként meghálálni azt, hogy befogadták, s megjavított mindent az épületben, a kertben, amit csak tudott, közben pedig gyakorolta az angolt. Tímea besegített a háztartás vezetésébe, takarított, főzött, és persze sokat foglalkozott a cseperedő kislányával. A gyerek volt egyébként közülük teljesen szabad: őt nem fenyegette a bevándorlási hivatal intézkedése, így a templomba járó szülők sokszor vitték ki a játszótérre, játszóházba vagy épp lovagolni…

Ahogy teltek a hónapok, úgy jutott el egyre több emberhez a templomba „zárt” roma család története, amikor pedig Kanada legnagyobb, „félbulvár” lapjának online kiadása, aThe Starés aKanada Világa hírportál is írt kalandos kálváriájukról, szinte egymásnak adták a kilincset az emberek, akik felajánlották segítségüket. Csak egy eset a sok közül: egy fekete öves karatés is meglátogatta a családot, hogy a bezártságban átmozgassa őket egy kicsit. Szürreális látvány lehetett, amint egy roma asszony egy fekete öves mesterrel karatézik egy torontói templom egyik koncert- és imatermében…

Másféle segítőkből sem volt hiány: akadt fodrász, aki házhoz ment hajat vágni, és fogorvos, aki szó szerint kicsempészte autójával a pácienst a rendelőbe. Közben többször is gyűjtést tartottak nekik, az adományt pedig kisebb, havi részletekben kapták meg. Bár kis pénzről volt szó, Tímea ennyiből is megoldotta, hogy valamiképpen meghálálja a sok segítséget és a rengeteg szeretetet. Addig rakta félre a centeket, amíg össze nem gyűlt egy nagy vacsorára való. Aztán töltött káposztát főzött a sokaságnak. A vendéglátás később üzleti sikereket is hozott: annyian dicsérték József és Tímea főztjét, hogy később sokaknak már rendelésre is főztek.

A családot segítők elszántságáról, erejéről sokat elárul, hogy az ügybe bekapcsolódó menekültügyi aktivisták segítségével aYou Tube-ra felkerült egy videó, amelyben József és Tímea kislánya „kiszabadítását” kérik kanadai gyerekek az illetékes minisztertől. Közben pedig online petícióban követelték a letelepedési engedélyt Chris Alexander bevándorlási minisztertől a család számára:44 ezren írták alá a virtuális kérvényt! Időközben civilek tüntetést szerveztek a család „kiszabadításáért”, és többen is jelentkeztek, akik – a hatóságokra nyomást gyakorolva – írásba adták: azonnal teljes munkaidős állást adnak Józsefnek, amint megkapja a letelepedési engedélyt.

Miközben Józsefék a letelepedési engedélyért küzdöttek,panaszt tettek a korábbi ügyvédjük ellen, amiért nem képviselte őket megfelelően. Mint elmondták fegyelmi eljárás indult a jogász ellen. Emiatt pedig az ügy már túlmutat a kitartóan küzdő menekült családon: a vita mind inkább arról szól, miként lehetne igazságosabbá tenni Kanadában a menekültek sorsáról döntő eljárásokat. Arról várhatóan tavasszal döntenek az illetékes hatóságok, kiérdemelték-e Józsefék az elmúlt öt évben azt, hogy Kanada legyen az új otthonuk. Immár legálisan is.

A Pusuma család az egyiktömeges adománygyűjtő oldalon eddig 4087 dollártgyűjtött össze arra, hogy új életet kezdhessenek, volt aki 5 dollárral és olyan is aki egymaga ezer dollárt ajándékozott adományként.

Ma már szinte lehetetlen…
Gyakorlatilag egy csapásra felszámolta a magyarországról érkező romák és nem romák kanadai menekültjogát az a2012-es ottawai döntés, amellyel a konzervatív kormány alegtöbb európai uniós országgal egyetemben „kijelölt”, azaz biztonságos országnak nyilvánította hazánkat. Az ilyen államokat Kanada úgy tekinti, mint amelyek „általánosságban tiszteletben tartják az emberi jogokat, állami védelmet biztosítanak, és ha ezek sérelmet szenvednek, akkor jogorvoslati mechanizmusokkal rendelkeznek”. Ezen országokból érkezve is lehet természetesen kérelmet beadni továbbra is, de az eljárás gyorsabb, és a rendszerint negatív döntéssel szemben fellebbezni sem lehet legalább három évig. Addig viszont kitoloncolás követhezhet. A megváltozott jogi lehetőségek jól láthatóak a kanadai állampolgársági és bevándorlási hivatalnak a magyarországi illetőségűekre vonatkozó menekültstatisztikáiból.

Az adatok szerint míg 2011-ben egészen megdöbbentő mennyiségű,4409 kérelmet adtak be magyar állampolgárok, időnként a kanadai újságok címlapjaira is felkerülve ezzel, 2012-ben, amikor a menekülteljárás módosításával már tisztában voltak a bevándorlási ügyvédek, csak 1882-vel, 2013-ban (az utolsó, teljes adatsort tartalmazó évben) pedig95-tel próbálkoztak. De a 2009–2011-es magyarországi kivándorlási hullám csúcspontján is csak kevés jóváhagyó döntés született. Az elbírálás ezekben az években olyan lassú volt, hogy számos család időközben honvágyból visszatért Magyarországra, például mert a rokonok egy része itt maradt. Mindenesetre a kérelmek több mint egyharmadával egy idő után saját beadóik sem foglalkoztak.

Ezzel párhuzamosan a „kijelölt” országgá nyilvánítás más államok esetében is jelentősen csökkentette a kanadai bevándorlási apparátus anyagi és adminisztratív terhét. Így például a 2008-as rekordnak számító csaknem 10 ezer mexikói kérelem 2013-ra 84-re esett vissza. Az egész világról beadott mintegy 20 ezer kérelem gyakorlatilag megfeleződött. Jól látszik az országstatisztikából, hogy a 2008 végi és 2009 eleji magyarországi romagyilkosságokat követően ugrott meg a hazai menedékkérők száma Kanadában. Sőt a részletesebb, negyedéves adatok arra is rávilágítanak, hogy 2009 második negyedévében, tehát a februári tatárszentgyörgyi gyilkosság után különösen megnőtt a kivándorlási szándék. Akkor, mint emlékezetes, egy fiatal apával és ötéves kisfiával végeztek a Pest megyei községben.

A kanadai magyar kivándorlás egy kényes állandó kérdése, hogy milyen mértékben van szó romákról. A kanadai bevándorlási hivatal természetesen nem nemzetiség, hanem állampolgárság szerint rögzíti az adatokat. Az, hogy valaki azt állítja, azért üldözték, mert roma, csak az eljárásban derül ki, és bizalmas tényközlésnek számít. Paul St. Clair, a torontói roma közösségi központ ügyvezető igazgatója, aki a kivándorlási hullám csúcspontján, 2011-ben a magyar kérelmezők öt százalékára becsülte akkor azok arányát, akik nem romák. A kanadai sajtóban egyébként mindmáig vissza- visszatérő téma a kivándorolt magyarországi romák sorsa.

Így a héten aMontreal Gazette írt cikket egy bizonyos Szilágyi Anasztáziáról és négytagú családjáról, akik „a deportálástól tartanak”. Most vasárnap rakhatják őket repülőre. Természetesen mint szinte bárki más, így a magyar romák előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy ne menekültként, hanem gazdasági bevándorlóként telepedjenek le Kanadában. Évi mintegy negyedmillió ember kap ilyen módon bevándorlási engedélyt, a már ott élők közül pedig 150 ezren állampolgársághoz jutnak. Mint azonban évekkel ezelőtt e sorok írója és családja is tapasztalta, ez az eljárás hosszadalmas, komoly tervezést igényel, igen költséges, és általában a magas iskolai végzettséggel és jó nyelvtudással jelentkezőknek van arra esélyük, hogy hozzájussanak a kanadai kártyához.
Romanet

Csatolás megtekintése 1305011
Sokan hiszik még most is itthon,hogy Kanadában ezüsttálcán hordoznák őket ha kimennek, s dolgozni se kell,a munkanélküli segélyből lehet majd dorbézolni,jól élni .
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon sok roma kapta meg a menekult statuszt. Volt boven atrocitas, gyerek gyilkosag amit elszenvedett a romakozosseg. Minden esetben egyedi elbiralasban volt reszuk, birosagon, aki tudta bizonyitani annak sikerult, akinek nem azt elutasitottak.Hatalmas bevandorlasi topicunk van ahol szinte minden informacio fent van.
Sok felekeppen lehet bevandorolni Canadaba. A bevandorlas alapja pontrendszer.Aki nem felel meg ennek azok kozott sokan megprobaljak a menekult statuszt megszerezni.
Ennel a csaladnal is a menekult statusz beadasanal sok hiba tortent hianyosak voltak a bizonyitasi papirok, amit most probalnak potolni es ujra targyalast elerni.
Mint bevandorlok nem felelnek meg a felteteleknek. A bavandorlast a sajat orszag canadai kovetsegen kell elkezdeni intezni.
Canada bevandorlo orszag evi 200-250 ezer bevandorlot fogad ahol nagyon jol ki van dolgozva ennek a feltetetelei es ugyintezese.

Ha valaki azt allitja menekult , azt a hataron nem tudjak eldonteni igaz vagy nem. Percenkent le es felszallnak a gepek, tobbezer ember erkezik es indul el Canadabol.
A repulojegy szol 1-2 hetre vagy honapra , nem megoldhato hogy be se engedik az orszagba returba kuldjek vissza.
A repulotarsasagok visszafele se uresen mennek hanem a jegyek el vannak adva nagyreszben.
/Mikor egy reulogepnyi utas 80-90% refugert kialt , alaposan felboritotta az itteni nyugis ugyintezest/
Nem akarok rasszistának tünni Melitta,de az " Volt boven atrocitas, gyerek gyilkosag amit elszenvedett a romakozosseg. " mondat esetén megjegyezném hogy az efféle büncselekmények jelentős része a közösségen belül történik.Nem dolgoztam az igazságszolgáltatásban,de egykori munkahelyemen több településen is megfordultam napi szinten,s igy kapcsolatban voltam a legkülönbözöbb emberekkel .Sok esettel találkoztam én is a születésnapi késeléstől kezdve,a tömegverekedésig .
Sokan nem is a munka reményében "menekülnek" hanem a törvény elől(is).
S ezt bizony onnan messzi távolból ellenörizni lehetetlen.Nem hivhatnak fel minden polgármesteri hivatalt,szociális előadót X.Y után érdeklödve -bármennyire is alapos a rendszer erre nem képes még Kanada sem.
Ráadásul aki képzett ,azt itthon vagy "feketemunkán " melozik vagy épp "vállalkozoként" számlázik .
S amikor végül mégse kapják meg a menekültstátuszt,akkor meg egyrészt dicsekednek itthon (hogy milyen nagy pénzeket kaptak ,mig kint voltak),másrészt meg a kanadai (vagy más ország) hivatalát szidják,mert elutasitották őket azért mert ők azok amik.Azt elfelejtik hogy mig ők itthon az egyetlen jelentős kissebbség,addig Kanada számára csak egyek a sok közül s hiába a höbörgés,különleges elbánást nem kaphatnak.
Az hogy valóban(!) dolgozniuk kell a megélhetésért odakint,nem jut az eszükbe. :(
 
KatherineYork

Az alábbi mondatrészt kiemelném: Nem akarok rasszistának tünni Melitta

Miért? Ha valaki itt elmondja a véleményét, az attól már rasszista? Azaz fajgyűlölő, hogy végre a saját nyelvünkön fejezzem ki magamat.

Mert, ha így van, akkor ódzkodom tőle, hogy valamelyik cikkhez is ezután véleményt írjak!
 
Oldal tetejére