Önt is furcsa katonák jelölgetik a Facebookon? Ne csodálkozzon, inkább óvakodjon

Néhány ezer forinttal, rosszabb esetben milliókkal is megrövidíthetik áldozataikat azok az internetes szélhámosok, akik elsősorban a magányos, barátra vagy társra vágyó nőket célozzák. Mutatunk egy beállítást, amit még ma érdemes bekapcsolnia a Facebookon, hogy esélye se legyen a csalóknak.

„Mit akar tőlem az amerikai hadsereg?” – értetlenkedik olvasónk annak kapcsán, hogy „a sokadik katonai egyenruhás admirális” jelöli be ismerősnek Facebookon, de most már az egyik Messengerre is merészkedett. „Odáig értem, hogy fake profile, de egyébként ez mire jó?”

Ahogy az ehhez hasonló kérdések, úgy a válaszok sem számítanak újnak – hívta fel figyelmünket Marinov Iván, az Urbanlegends.hu évek óta városi legendákat kutató szakértője. Hasonló esetekre már egy nyolc évvel ezelőtti BBC-cikk is figyelmeztet, melynek egyik megszólalója mit sem sejtve beszélgetésbe elegyedett az interneten jelentkező „amerikai katonával”, aki a jó viszony kiépítése után kisebb összegeket kezdett tőle kérni. Például arra hivatkozva, hogy fia véletlenül megváltoztatta bankkártyája PIN-jét, ezért ahhoz a számlájához most nem fér hozzá, pedig gyorsan szüksége lenne egy kis pénzre. Később a közüzemi számlák kifizetésével akadt gondja, majd a fia tandíjához kellett egy kis segítség. A nő végül több mint 100 ezer fontot, azaz 37 millió forintot utalt át így a csalónak. (Ami bár brit viszonyok közt is soknak számít, de nem annyira, mint idehaza.)

Az egészen hihetetlennek hangzó történet az elmúlt években rengeteg emberrel megesett. Az Amerikai Hadsereg Bűnügyi Nyomozó Különítményénél (CID) havonta százával jelentkeznek az áldozatok, akik változatos összegeket fizettek a profilokat üzemeltető csalóknak. Akik nem véletlenül láttatják magukat amerikai katonának: így megbízhatóbbnak tűnnek, mint a már lejáratott „nigériai hercegek”. A Facebookon lelkes felhasználók – akik talán egyúttal dühös áldozatok is – külön gyűjtőoldalt hoztak létre a csaló profilok bemutatására. A 2013 óta üzemelő Military Romance Scams oldalt böngészve hamar megérti az ember, hogyan is dőlhetnek be havonta százával az emberek az ilyesminek. A csalók katonai profiljai profin vannak felépítve, kérésre pedig akár katonai azonosítójuk fotóját is el tudják küldeni.

image.aspx


HVG
 
Ne rég én is kaptam mail egy amerikai katonatól,de nem akármilyen katona volt az ám, hanem hadnagy aki meg akarta ismerni és megosztani velem a pénzét amit a bevetései során szerzett.Csak küldjek neki egy bankszámlaszámot.Mondtam is neki hogy mit csináljon a pénzével.
 
A katonak nagyon kaposak, foleg ezen a continensen, nagyon jol keresnek ,jo megjenesuk van es magas kepzettseguk, koztiszteletben allnak. Kapkodnak is ertuk a lanyok, nem maradnak partaban es nem igen szorulnak tarskereso szolgaltatasokra.
Ezek a penzkerok mind egytol egyik szelhamosag.
Csak ovatosan lanyok , nem kell semmit elhinni ezektol a penzhajhaszoktol.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,837
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére