Ördög ,ördögűzés, ördögi kör......

V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem drága Erzsike, Jézus nem ezotériát végzett.
Óriási a különbség az ezotériát végző, és ezzel Jézus képességeire vágyó ember között, és Jézus, az Isten között. Amikor az ember ugyanazt próbálja csinálni, amit Jézus, azt azért teszi, mert az ördög elhiteti vele, hogy ő is képes rá. Nem képes. Ugyanilyen hazugság az is, hogy Jézus csak ugyanolyan volt mint mi, ha ő meg tudta csinálni, akkor mi is meg tudjuk. Ez orbitális hazugság!

Jézus emberként is teljesen különbözött tőlünk. Bűntelen volt, és nem csak a bűneinket, hanem a betegségeinket is magára vette. Ezért is gyógyíthat meg, mert az "Ő sebei által gyógyulunk meg". Nem más sebei által, nem ezotéria által, hanem Jézus sebei által.
Emellett Jézus az örökkévaló, mindenható és teremtő Isten. Ő azért tud teremteni szemet annak, akinek nincs, azért tud visszaadni elvesztett egészséget és képességeket, mert MINDENHATÓ! És ehhez nincs szüksége ezotériára. Ő a hatalma szavával teremt, nem pedig ezoterikus praktikákkal. Mi viszont nem vagyunk mindenhatók!

Ezotériát az ember űz, mert elhiszi a Sátánnak, hogy ezáltal olyanná lesz, mint Isten. Az ezotéria hazugsága, hogy az embernek nincs szüksége Istenre, hisz ő maga is képes mindarra, amire Isten, meg tudja oldani maga is a problémáit, tud gyógyítani, tud teremteni, tud jövőbe látni, ésatöbbi.
Valójában pedig az ezotériával nem a saját képességeit használja, hanem utat nyit az ördögnek és démonainak, hogy belépjenek az életébe, és munkálkodjanak.

Ha problémáink vannak az életben, nem az ezotériához kell fordulni, hanem Jézushoz. Egyedül nála találunk igazi megoldást. De végül is mindenki úgy dönt, ahogy akar.

Ennek nincs köze az ezotériához.

Kicsi Fecske, én nem tudom, milyen Bibliát forgatsz, az Újszövetségnek nincs értelme az Ószövetség nélkül, de ezt már ezerszer elmondtam Neked. Én vagyok az, aki zárt kapukat döngetek.

Erzsike, olvasd el Illés és Elizeus próféta történetét, olvasd el Ésaiás könyvét, sok ember gyógyult meg Isten ereje által a prófétákon keresztül az Ószövetségben, még olyan betegségből is, mint a lepra, sőt halottak is támadtak fel.

Igen, Erzsike, Jézus azt mondta, hogy az Ő NEVÉBEN azok, akik az övéi, fognak tenni ilyeneket. De ezt a Ő NEVÉBEN teszik, ami azt jelenti, hogy valójában Jézus cselekszik rajtuk keresztül, nem pedig ők különféle okkult és ezoterikus képességekkel.

Az az erő, ami Istent kizárva, Istentől függetlenül működik, nem lehet a Szent Lélek ajándéka. Jézus azt mondta a Szent Lélekről:
"De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek." (Ján. 16,13-14)
Nem lehet a Szent Lélek ajándékának tekinteni olyan spirituális képességeket, amelyek nem Jézust dicsőítik, hanem az embert.

quote_icon.png
Eredeti szerző Kicsi Fecske
Mit gondolsz az édesanya nem gyógyít a szeretetével, mikor a beteg csecsemője, kicsiny gyermeke beteg, és gyógypuszit ad neki, gyógy simogatást a beteg részre, gyógy ringatást, gyógy becézést, gyógy kedves szerető szavakat?

Ennek nincs köze az ezotériához.

Es miert nincs koze? Akkor mihez tartozik az amit Erzsike mond? Amikor valakinek segiteni akarsz es ezt CSAK szeretettbol teszed es ebbol indul ki a szandek (magamhoz olelem a gyermekem mert faj valamilye vagy lazas) es a figyelem - az adott dologra jelen esetben csak a gyermek es nem a munka a gondok a penz egyszeruen csak a gyermek van a Tudatodban - es ezzel az ugynevezett iranyitott szeretett teljes figyelemmel gyogyitod meg vagy nyugtatod meg a gyermekedet.Akkor ez hova tarozik? Nincs kezzel foghato bizonyitek - fizikai - hogy mi is tortent de megis tudtal segiteni.
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Hogy senki ne bocsátkozzon felesleges terminológiai vitába, gondoltam idézek az idegen szavak szótárából - szó szerint.

"Ezoterikus - gör-lat titkos, rejtett, csak a beavatottaktól érthető, csak nekik hozzáférhető."
"Okkult - lat rejtett, titkos, titokzatos."

Az én olvasatomban a kettő mind jelentésében, mind pedig tartalmában ugyanaz, csak a kétes hangzású okkult szót cserélték le egy kevésbé ismert, ezért szebben csengő szóra, hogy a köztudatban átértelmezzék. Ennek ellenére a dolog lényege semmit sem változott. Amit régen okkultnak neveztek, azt ma ezoterikusnak nevezik.Pont.

Jeee van ilyen ertelmezese is az ezoterikanak:

"A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel”(exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.A szó főnévi formája a görög 'ezoterikosz' (latinosan 'ezoterikus') melléknévnek, melynek jelentése: belső, benső (ezo=befelé). Bővebb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást, szűkebb értelemben pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudást jelent.
Az ezotéria az emberiséggel egyidős jelenség, mivel az ember az idők kezdete óta választ keres élete "nagy kérdéseire". Mégis, beszélhetünk az ezotéria újrafelfedezéséről, a körülbelül az 1960-as évektől kibontakozó New Age (Új Korszak) mozgalom keretében. Ennek lényege, hogy a kétezer éve tartó, Jézus megjelenésével kezdődött Halak-világkorszakot felváltja az új, a Vízöntő érája.
A szót a történelem folyamán is, és napjainkban is számos eltérő módon alkalmazták, alkalmazzuk, hol tágabb körben általában bármilyen titkos tanokra, hol csak az okkult tanokra."

Wikipedia
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Justin Beliz ferences szerzetes, pap, agykontrolloktató így vélekedik Istenről: „Figyeljünk föl arra, hogy minden vallás azt tanítja, Isten bennünk van. A meditáció annak módszere, hogy magunkba mélyedjünk, érintkezésbe lépjünk Istennel. (…) amikor meditálunk, önmagunk isteni részével kerülünk kapcsolatba, és ezen keresztül magával Istennel.”

Belitz atya szintén folyamatosan egyenlőségjelet tesz az ima és az agykontroll között:

„Domján László: Isten miért ért meg bennünket jobban, és viszont, ha tudatalattinkban kérjük őt, és nem az úgynevezett béta-szinten?
Justin B: Én azt hiszem – az a tapasztalatom -, hogy a Silva-féle Agykontroll a legjobb eszköz ahhoz, hogy segítsük azt megtanulni, hogy hogyan mélyedhet magába az ember, hogy Isten akaratát megismerje.”

„Képes-e az ember Agykontrollal olyan dolgokra is, ami talán nem Isten akarata?
J.Belitz: Amikor imádkozunk, egyek vagyunk Istennel. Ezt az energiát nem lehet negatív irányba tolni.”

Kedves Éva, ezeket az állításokat maguk a katolikusok is tagadják. Gál Péter, akinek a könyvéből idéztem, szintén katolikus pap, és teljesen ellentétes véleményen van. Mellesleg a Biblia is.

Az pedig ne tévesszen meg, hogy az agykontroll kezdetben euforikus élményeket okoz, ahogy a pszichológusnő is mondta. A későbbi hatása viszont katasztrofális. És ezt nem tudja felülírni sem Belitz atya lelkendezése, sem az agykontroll Magyarországi apostola, Domján László. Mert ez tapasztalati tény.

Ahhoz pedig, hogy nem lehet negatív dologra használni (idézem): A probléma ismét csak az, hogy az agykontroll nem ima, nem Istenhez szól, nem Isten akaratát segít megvalósítani, hanem az ember saját vágyait, elképzeléseit. A tanfolyamokon soha nincs szó Isten akaratának a kereséséről. Éppen emiatt nem tekinthető érvényesnek az a megállapítás sem, hogy nem lehet rosszra használni.

Ha nagyon ellazult állapotba jutunk, nagyon békés, nyugodt, csöndes állapotba, s csukott szemmel elképzeljük magunkat olyannak, amilyenek lenni szeretnénk, akkor ez a kép mély nyomokat hagy agyunkban (…) hamarosan a tudatalatti szintjén rögződik ez az információ (…) akkor megjelenik az eredmény fönt, a tudatos szinten is. (…) Ez az a módszer, amit minden szent alkalmaz évezredek óta. Ezt a módszert pedig meditációnak nevezzük.” [49] - nyilatkozza Belitz atya.

Amiről itt Belitz atya beszél, az nem más, mint önmegváltás. Elképzeled magad, hogy milyen szeretnél lenni, és olyan leszel. Ha ez igaz lenne, Jézusnak nem kellett volna meghalnia a kereszten a bűneinkért, hogy mi újjászülethessünk, és ezáltal új emberekké válhassunk. Ezt nem képzelőerővel tesszük, mert nem is mi tesszük. Ezt Isten teszi, ha elfogadjuk Krisztust áldozatát, és ahhoz felesleges mindenfajta képzelgés.
A Biblia tanítása szerint az ember képtelen önerőből megváltozni, képtelen a bűnös természetétől megszabadulni. Akármiket is képzel el magáról.
"Jer. 13.23Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt."
Csakis Isten képes az embernek megváltozott szívet és természetet adni.

Lehet, hogy a katolikus szentek alkalmazták, de a Biblia tanításához ennek semmi köze sincs. Ennek legfeljebb a keleti misztikus tanokhoz van köze, ahonnan az agykontroll merít. Azok a tanok hirdetik azt, hogy különböző spirituális praktikákkal megválthatod magad.

Justin Belitz szerint Istent „úgy hívod, ahogy akarod. Azt hiszem, Isten nem törődik azzal, hogy hogy hívjuk őt.”

Szerinted ezt a Bibliából vette? Elárulom. Nem.
Isten kijelentette a neveit, és sehol sem mondta, hogy úgy nevezzük Őt, ahogy akarjuk.

„Úgy érzem, az egyház elferdítette Jézus tanítását, mi erről az ön véleménye?
Justin B.: Minden szervezett vallás emberekből áll. Akik hibázhatnak. És természetesen hibáznak is. (…) Minekünk szeretnünk kell ezeket az embereket, türelmesnek kell lennünk, és remélnünk kell azt, hogy a hibákból tanulni fognak.”

Hát igen, muszáj azt hirdetni, hogy a Biblia megbízhatatlan ahhoz, hogy az agykontrollt igazoljuk az egyházon belül. Jézus tanításával ugyanis az agykontroll teljességgel összeegyeztethetetlen. Mi hát a megoldás? Azt mondjuk, hogy Jézus tanítását meghamisították.

Domján László: Legalább két tucat olyan emberrel beszéltem, s számos levelet is kaptam olyanoktól, akik nem voltak hívők, és épp az agykontroll tanfolyam elvégzése kapcsán érték őket olyan lelki élmények, amelyektől hívőkké váltak.”

Na igen, de miben hívőkké? Talán ez is mindegy, mint Isten neve?
Elmondom, miben kezdenek hinni, mert hallottam tőlük: a szellemvilágban. Megtapasztalják a szellemeket. Csak arról nincs fogalmuk, hogy ezek démonok. Erre csak akkor jönnek rá, amikor megtérnek, és Isten rányitja a szemüket.

Utólsó idézetként pedig álljon ez:

Az agykontroll nagyra törő célkitűzései

„Ügyelünk munkatársainkra, vállalatunkra, iparágunkra, országunkra. Mi programozzuk az emberek közötti harmóniát és a Föld nevű bolygón a fejlődést.”

Vagyis az agykontrollosok, a mi megváltóink. Hol van itt szükség Jézus Krisztusra?

-Ha minden ember szeretetet közvetitene embertársai-felé:

Nem volnának többé háborúk,nem volna több gyűlölet,több kegyetlenség és kapzsiság...
/Thomas Merton/
Biztos így van, de ezt nem az agykontroll fogja elérni. Biztos, hogy Merton sem arra utalt.
Végezetül,linkelhetnék be egy csomó videót arról,hogyan változtatta meg több ezer ember életét pozitiv irányba,az agykontroll,de azt hiszem nagyon leterhelném a CH tárhelyét...
(u.i:különben meg minek is tenném,mert nem célom senki meggyőzése...sőt már-e posztot sem akartam megirni...csak az egészséges egyensúly miatt tettem:p)

Évi, az agykontroll üzlet. Nyilvánvaló tehát, hogy a gurui elárasztották a netet pozitív vallomásokkal az agykontroll nagyszerűségéről. Én a helyedben inkább azoknak hinnék, akik anyagi haszon nélkül, őszintén vallanak az agykontroll romboló hatásairól, miután kiszabadultak ennek a fogságából.
És inkább azoknak a lelkészeknek hinnék, mint Gál Péter, aki számtalan olyan embert lelkigondozott, akik az agykontroll áldozatai lettek. És inkább a pszichiátereknek hinnék, akik a maguk orvosi megközelítéséből állítják, hogy agykontroll súlyos pszichés zavarokhoz és problémákhoz vezet.
Olyanoknak hiszel, akiknek anyagi érdekül fűződik ahhoz, hogy embereket toborozzanak a spirituális tanfolyamaikra?
Miért nem olyanoknak hiszel, akiknek semmiféle anyagi, vagy egyéb érdekük nem fűződik ahhoz, hogy az agykontrollról őszintén nyilatkozzanak. Nekem pl. személy szerint teljesen mindegy, hogy agykontrollozol-e vagy se. Nem leszek tőle se szegényebb se gazdagabb. Akkor miért gondolod, hogy be akarlak csapni?

De ha Te úgy akarod, higgy a marketingeseknek!
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Es miert nincs koze? Akkor mihez tartozik az amit Erzsike mond? Amikor valakinek segiteni akarsz es ezt CSAK szeretettbol teszed es ebbol indul ki a szandek (magamhoz olelem a gyermekem mert faj valamilye vagy lazas) es a figyelem - az adott dologra jelen esetben csak a gyermek es nem a munka a gondok a penz egyszeruen csak a gyermek van a Tudatodban - es ezzel az ugynevezett iranyitott szeretett teljes figyelemmel gyogyitod meg vagy nyugtatod meg a gyermekedet.Akkor ez hova tarozik? Nincs kezzel foghato bizonyitek - fizikai - hogy mi is tortent de megis tudtal segiteni.

Amiről Erzsike beszél, az a szeretet megnyilvánulása, kinyilvánítása, a gyerekem, vagy mások felé, de miért lenne ennek köze az agykontrollhoz?

Én nem tudom a tudatommal meggyógyítani a gyermekemet. A szeretetem nyilván pozitívan hat rá lelkileg is testileg is, de ez még mindig természetes szinten történik, ebben nincs semmilyen transzcendens, vagy paranormális dolog.

Az agykontroll egészen mást tanít, azt hirdeti, hogy Te diagnosztizálható fizikai betegségeket tudsz gyógyítani pusztán a tudatoddal, a képzeleteddel, meg mit tudom én middel. Ennek nincs köze ahhoz, hogy szeretettel megölelem, megsimogatom, megpuszilom a gyerekemet. Ne keverjünk ilyen dolgokat össze. Szeretni valakit nem azonos az agykontrollal, és ne akarjuk bemesélni senkinek, hogy ha a szeretetét kinyilvánítja, azzal valójában agykontrollt gyakorol. Maradjunk a fogalmak tényleges jelentésénél.

Ráadásul az agykontroll messze nem csak a természetfeletti gyógyításra korlátozódik.
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszi!

dehat engem nem erdekel az agykontroll.Igazad van hogy marketing.Vagy az ezoterika az egyenlo az agykontrollal?

Maga az Energetika az is ordogi szerinted? En nem vegeztem agykontrollt sot sosem volt szimpatikus nekem.Amirol en beszelek az az energia.Vegyuk az akupresszuras pontokat peldaul.Elmesz egy orvoshoz aki megnyomkod egy par pontot a testeden es elmulik mondjuk a gyomoregesed vagy a labfejed hidegsege.Ugye ez mar kimutatott dolog hogy ez mukodik.Kinaiak osidok ota hasznaljak ezt. Sot ha ezt a folyamatot amit az orvos tukkel vagy az ujjaval nyomaskent csinal azt meg lehet ugy is hogy hozza sem nyulsz az emberhez hanem csak a Tudatoddal/pszicheddel/elmeddel - tokmindegy minek nevezed - gondolatban elvegzed es ugyan az lesz a hatas.Ezt mar bizonyitottak ugy is hogy valaki az edzo teremben jart es ott edzett es valaki csak otthon a fotelben elkepzelte - koncentracio - hogy edz.Ugyan ugy a gepek kimutattak hogy ugyanazok a folyamatok jatszodnak le a testeben igaz gyengebben mint ha fizikalisan csinalta volna.
Ez is ordogi dolog?
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jaszladany!

Én saját pozitiv tapasztalatból meritkezem,és nem mások mondják meg a frankót.Amikor ilyeneket olvas az ember el sem hiszi,de amikor saját maga rádöbben,akkor fogadja el igazán.

Az agykontroll semmi olyat nem tesz,ami kárt tenne egyetlen emberben is.,hanem megtanit arra hogyan tudja lecsillapitani az elmét,ezáltal jön létre a gyógyulás...abban a csöndben,ahol nyugalom,és béke van,és ez a meditáció.

Én hivő ember vagyok,és mindig is hittem Istenben,mostmár pedig szent meggyőződésemmé is vált,de akkor,abban az időben,amikor minden összeomlott körülöttem nem segitett Isten,hiába szólongattam,mert kivülről vártam,hogy egyszer csak felbukkan...ami teljességgel lehetetlen.
Ő nem jön el fizikai személyben,pedig a legtöbb hivő ember erre a csodára vár,aztán csalódik...Következményként a környezetén áll bosszút (ha tud)

Mikor a bensőm felé fordultam egy idő után éreztem magamban az életet,a vibrációt,ha szeretetteljesen "szólitom" meg (magamban) szerveimet,szinte éreztem az örömöt.Hogy konkrétan fogalmazzam,már enni sem tudtam abban az időben,és akkor megtörtént a csoda,szinte minden meditáció (vagy ellazulás) után befogadta a gyomrom az ételt.
De nem akarok magamról regélni,mert amúgyis számomra tabu téma a magán életem,csak érzékeltetni szerettem volna,hogy mit is éltem át (picibe).

Tudod Jaszladany örök igazság,hogy soha ne billenjünk át a túlsó oldalra,valahogy az egyensúlyt kell követnünk.
Az én nagypapám nagyon bölcs ember volt,aki azt mondta: Mindent (és ezt értsd szó szerint)mindent szabad csinálni---DE:csak mértékkel.
Nála ez úgy jelent meg,hogy mikor édesapám meghivta egy italra,és kérdezte tőle,hogy mit kér,azt felelte,hogy 1 kisfröccsöt.Édesapám nagyvonalú akart lenni,és kért neki 1 nagyfröccsöt,de ő nem fogadta el,csak amit kért.Hát ennyire tudta a határt. 91 évet is élt szegény!kiss
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszi!

dehat engem nem erdekel az agykontroll.Igazad van hogy marketing.Vagy az ezoterika az egyenlo az agykontrollal?

Maga az Energetika az is ordogi szerinted? En nem vegeztem agykontrollt sot sosem volt szimpatikus nekem.Amirol en beszelek az az energia.Vagy az akupresszuras pontok peldaul.Elmesz egy orvoshoz aki megnyomkod egy par pontot a testeden es elmulik mondjuk a gyomoregesed vagy a labfejed hidegsege.Ugye ez mar kimutatott dolog hogy ez mukodik.Kinaiak osidok ota hasznaljak ezt. Sot ha ezt a folyamatot amit az orvos tukkel vagy az ujjaval nyomaskent csinal azt meg lehet ugy is hogy hozza sem nyulsz az emberhez hanem csak a Tudatoddal/pszicheddel/elmeddel - tokmindegy minek nevezed - gondolatban elvegzed es ugyan az lesz a hatas.Ezt mar bizonyitottak ugy is hogy valaki az edzo teremben jart es ott edzett es valaki csak otthon a fotelben elkepzelte - koncentracio - hogy edz.Ugyan ugy a gepek kimutattak hogy ugyanazok a folyamatok jatszodnak le a testeben igaz gyengebben mint ha fizikalisan csinalta volna.
Ez is ordogi dolog?
Bocsáss meg Tamás,de a gondolat erejével gyógyit az agykontroll is.Bár magam nem végeztem sem reikit,sem pránanadit,de az energia EGY,a mátrix energia,ahogy te szoktad nevezni.Az az energia,ami körülvesz,ami mindenhol jelen van,ami által élünk,maga az Élet-energia.
Ugye az ördög ilyet nem tud létrehozni...;)
 
Igen igy van ahogy mondod! Nem tudom megmagyarazni miert de sosem volt szimpatikus az agykontroll.Nem tudom miert.
Ugy ahogy mondod a Matrix vagy Csend vagy Isten vagy Egyseg ugyan azt az "erot" jelenti legalabbis nalam.Azert furcsa azt olvasnom hogy ha valaki akar gyogyitani akkor az Istentol lop:(
Pedig az az allapot az alaptermeszetunk.
 
Valószinű a "cimke",a neve miatt,mert sokan azt képzelik,hogy kontrollálni akarják (mások!) az elméjét -pedig erről szó sincs.
De tudod,nem a név számit..;)csak mindig a mögöttes!:p
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszi!
dehat engem nem erdekel az agykontroll.Igazad van hogy marketing.Vagy az ezoterika az egyenlo az agykontrollal?

Bocsi, csak azért hoztam fel a válaszomban az agykontrollt, mert Évivel arról beszélgettünk.
Nem, dehogy, az ezoterika nem egyenlő az agykontrollal, pusztán az agykontroll is az ezoterikához tartozik.

Maga az Energetika az is ordogi szerinted? En nem vegeztem agykontrollt sot sosem volt szimpatikus nekem.Amirol en beszelek az az energia.Vegyuk az akupresszuras pontokat peldaul.Elmesz egy orvoshoz aki megnyomkod egy par pontot a testeden es elmulik mondjuk a gyomoregesed vagy a labfejed hidegsege.Ugye ez mar kimutatott dolog hogy ez mukodik.Kinaiak osidok ota hasznaljak ezt.

Én is ismerem ezt a keleti gyógyítási módot, és azt is tudom, hogy működik. Az is igaz, hogy az ember idegrendszerében vannak olyan összeköttetések, amikor a testen egy nyomást a test egy teljesen másik részén érezzük. De amiről én beszélek, azok nem energia-pontok, hanem az idegrendszer felépítéséből adódnak.
Tény, hogy az akupunktúrának és az akupresszúrának keleti vallási háttere van, ami egy keresztényt legalábbis gyanakvóvá tesz. Hadd hozzak ide egy idézetet:

"Jelenleg a természetgyógyászat minden eljárása az okkultizmus szellemi kontextusában áll, ezért szellemileg súlyosan veszélyes. Elvileg lehetséges, hogy valamelyik természetgyógyászati eljárás (pl. az akupunktúra) a későbbiekben kiszabadul az okkult szellemi kontextusból, racionális kísérleti igazolást nyer, és elfoglalja helyét az orvostudományban. Ez történt az újkorban a kémiával, amely a középkorban egyértelműen okkult kontextusba tartozott (alkimia). A kísérleti tapasztalat segített elkülöníteni a valódi tudást a"bölcsek kövének" mágikus ábrándjától. Hasonló folyamat játszódott le, amikor a modern csillagászat elszakadt az asztrológiától. Történhet ilyesmi az akupunktúrával is. De még nem történt meg. A kísérleti orvostudománynak eddig nem sikerült kimutatnia, hogy biológiai összefüggés áll fönn az akupunktúrás pontok tűvel való izgatása és a szervezet beteg helyeinek gyógyulása között. Tudjuk,hogy a régi kínai gyógyászat asztrológiai összefüggésbe helyezte az eljárást. Azt is hallani is, hogy Afrikában az akupunktúra nem eredményes. Ezt nem tudjuk orvosilag magyarázni, játszi könnyedséggel magyarázható viszont, ha az akupunktúra szellemi kontextusára gondolunk: a fekete afrikaiak ezerféle mágiát űznek ugyan, de asztrológiával nem foglalkoznak. Hiányzik náluk a szellemi alap.

Ami valóban racionális a természetgyógyászatban, előbb-utóbb ki fog kerülni az okkult összefüggésből, és tudományos igazolást nyer. De... Nem előzhetjük meg az orvostudomány fejlődését, és nem alkalmazhatunk gyógyító eljárásokat pusztán az "ősi bölcsesség" alapján, ami valójában mitológia, féltudomány és áltudomány. Ha így cselekszünk, az okkultizmus szellemi kontextusában maradunk, és ez démoni hatalmak támadását vonhatja maga után." (Hagiosz)

Az biztos, hogy én soha nem vinném el a gyerekemet akupunktúrás kezelésre, sem magamat nem vetném alá. Ennek egyik oka, hogy a módszer mögött keleti misztikus tanok állnak, amit az orvostudomány nem igazol (és most ismét idézek): Az akupunktúra elméleti alapja az az elgondolás volt, hogy egy külső energia eltávolítja a rendszeren belüli zavarokat. Az akupunktúra mögött álló elképzelés szerint létezik a testben a YIN-nek és a YANG-nak nevezett kettős energia-áramlás, amit a CHI, az életerőként ismert átfogó energia ölel magába. Ez az energia a mindent átható univerzális erő része, tehát valahonnan kívülről származik.
Testünk felszínén ez az állítólagos energia 24 csatornára vagy meridiánra oszlik, ami hosszanti irányban a fejtől a lábujjakig halad. A meridiánok mentén találhatóak a kis ellenállást tanúsító pontok. Ezek az akupunktúrás területek. Ezeket ingerlik tompa nyomással, mechanikus tűszúrással, elektromossággal.
Azt állították többen, hogy a meridián vonalak az ember anatómiai és fiziológiai felépítéséhez illeszkednek, vagyis az ember tudományosan feltárt, pontosan ismert szerkezeti felépítésével és életműködéseivel vannak kapcsolatban — azonban nincs egyetlen, komoly bizonyíték sem mindeddig, ami igazolná ezt a feltevést. Az ésszerű anatómiai és élettani magyarázat gyengesége, illetve hiánya jellemző tehát.

Dr. John de Romanett "Akupunktúra, mesmerizmus és hipnózis" című könyvében az akupunktúra és a hipnózis közötti kapcsolatról szól. A szerző szerint mind az akupunktúra, mind a hipnózis a monoton, ismételgetett ingerek hatására épül, amelyeket az egyik esetében a tűkkel, a másik esetében a hanggal érnek el. Ezek az eljárások a keleti, spiritualista kultúrából nőttek ki.
Ennek pedig démoni háttere van.

Sot ha ezt a folyamatot amit az orvos tukkel vagy az ujjaval nyomaskent csinal azt meg lehet ugy is hogy hozza sem nyulsz az emberhez hanem csak a Tudatoddal/pszicheddel/elmeddel - tokmindegy minek nevezed - gondolatban elvegzed es ugyan az lesz a hatas.Ezt mar bizonyitottak ugy is hogy valaki az edzo teremben jart es ott edzett es valaki csak otthon a fotelben elkepzelte - koncentracio - hogy edz.Ugyan ugy a gepek kimutattak hogy ugyanazok a folyamatok jatszodnak le a testeben igaz gyengebben mint ha fizikalisan csinalta volna.
Ez is ordogi dolog?

Érintés nélkül, csak a tudattal fizikai hatásokat elérni mások testében, 100 %, hogy ördögi.
Nincs ilyen képessége az embernek. Ilyet csak démoni erők közreműködésével tudok elképzelni. És aki ilyennel foglalkozik, az biztos, hogy még sok más okkult dologban is benne van. Szóval egészen biztosan nem jó.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen igy van ahogy mondod! Nem tudom megmagyarazni miert de sosem volt szimpatikus az agykontroll.Nem tudom miert.
Ugy ahogy mondod a Matrix vagy Csend vagy Isten vagy Egyseg ugyan azt az "erot" jelenti legalabbis nalam.Azert furcsa azt olvasnom hogy ha valaki akar gyogyitani akkor az Istentol lop:(
Pedig az az allapot az alaptermeszetunk.

Mert te Istent egy "erőnek" gondolod, én pedig egy személynek.
Egy olyan személynek, aki természetfeletti képességekkel rendelkezik, míg az ember nem rendelkezik ilyennel. Persze, Istentől senki nem tud lopni. De amikor olyan képességekre akar szert tenni, amire alapvetően csak Isten képes, amikor olyan tudásra akar szert tenni, mint pl a jövőbelátás, amire szintén csak Isten képes, stb. akkor ez olyan, mintha illegálisan akarna megszerezni isteni képességeket. Ez lehetetlen, ráadásul a próbálkozással ingoványos talajra téved, és veszélyes szellemi erőkkel kerül kapcsolatba, akik készséggel elhitetik vele, hogy tényleg meg tudja szerezni ezeket a képességeket, sőt, máris birtokában van ezeknek. Erről beszéltem, amikor azt mondtam, valaki az Istentől akar lopni.

Egyébként milyen állapotra gondolsz, ami az alaptermészetünk?
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Asperrimus,

Nagyon megszeretnem erteni a fenti nezopontodat!
De remelem hogy az emberek azert ebbol az alombol felebrednek.
Kerlek segits ertelmezni ezt.Azt allitod hogy a betegsegeidhez neked semmi kozod csak az ordog muve???
Mivel vonzottad akkor vagy teremtodot meg az a bizonyos betegseg a testedben?Az hogy a rakos daganatok az ordog muve ez azert nagyon kemeny:((
azert ennel egy kicsit bonyolultabb az emberi szervezet es maga a Letezes is.
Mond el nekem legyszives hogy lehet akkor kivedeni az ilyen fajta betegsegeket szerinted? Vagy aki toretlenul hisz Jezusban akkor nem lesz rakos mert mert az ordog nem "szallja" meg betegseg formajaban??

Kedves V. T.kiss
Már az orvosok is kimutatták, hogy ha valaki egyrészt nem akar élni, akkor is kijöhet rajta a rák, vagyis idő nap előtt haza akar menni. A másik amit mondonak, hogy ha valaki nagyon bosszús, dühös valakire, vagy valamire, akár egy élethelyzetre, akkor is előidézheti magának a rákot. De akár az ördög is megteremtheti, vagyis a hüllőemberek, a kis szürkék. De ahhoz nagyon az Isten prátján kell az illetőnek állnia. Nem igaz, hogy rossz valaki, bűnös életet él, és azért hipp-hopp jön az ördög, és ezzel büntet. Az ördög akkor örül, hogy bosszú állhatott az Istenen, és nem büntet ilyennel. Akkor büntet, és egyre keményebben, minél inkább tiszta életet él valaki.
Hiszen Jézust is keresztre feszítették, pedig Ő igaz jó volt! És azt mondta, hogy a tanítván sem lehet jobb a mesterénél. Ha mestert megölhették, akkor mindinkább a tanítványt is.
Legyen nagyon szép, és vidám napod, Húsvétod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Erzsike!

Minden egyes szavaddal egyetértek!!kiss

Zárd kapukat fölösleges döngetni,csak a nyitott ajtó befogadóképes...
Ezért hát legyen Mindenkinek hite szerint!!

Kedves Evapatocs!kiss
Hogy milyen igazad van!
Ha valaki meg van győződve arról akár tévesen is, hogy az ég zöld, a fű kék, és én sárga vagyok, akkor arról a mindenség Istene sem fogja tudni meggyőzni.
Legyen nagyon szép, és vidám napod, áldott Húsvétod!
Nagyon sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Justin Beliz ferences szerzetes, pap, agykontrolloktató így vélekedik Istenről: „Figyeljünk föl arra, hogy minden vallás azt tanítja, Isten bennünk van. A meditáció annak módszere, hogy magunkba mélyedjünk, érintkezésbe lépjünk Istennel. (…) amikor meditálunk, önmagunk isteni részével kerülünk kapcsolatba, és ezen keresztül magával Istennel.”

Belitz atya szintén folyamatosan egyenlőségjelet tesz az ima és az agykontroll között:

„Domján László: Isten miért ért meg bennünket jobban, és viszont, ha tudatalattinkban kérjük őt, és nem az úgynevezett béta-szinten?
Justin B: Én azt hiszem – az a tapasztalatom -, hogy a Silva-féle Agykontroll a legjobb eszköz ahhoz, hogy segítsük azt megtanulni, hogy hogyan mélyedhet magába az ember, hogy Isten akaratát megismerje.”

„Képes-e az ember Agykontrollal olyan dolgokra is, ami talán nem Isten akarata?
J.Belitz: Amikor imádkozunk, egyek vagyunk Istennel. Ezt az energiát nem lehet negatív irányba tolni.”

Ha nagyon ellazult állapotba jutunk, nagyon békés, nyugodt, csöndes állapotba, s csukott szemmel elképzeljük magunkat olyannak, amilyenek lenni szeretnénk, akkor ez a kép mély nyomokat hagy agyunkban (…) hamarosan a tudatalatti szintjén rögződik ez az információ (…) akkor megjelenik az eredmény fönt, a tudatos szinten is. (…) Ez az a módszer, amit minden szent alkalmaz évezredek óta. Ezt a módszert pedig meditációnak nevezzük.” [49] - nyilatkozza Belitz atya.

Justin Belitz szerint Istent „úgy hívod, ahogy akarod. Azt hiszem, Isten nem törődik azzal, hogy hogy hívjuk őt.”

„Úgy érzem, az egyház elferdítette Jézus tanítását, mi erről az ön véleménye?
Justin B.: Minden szervezett vallás emberekből áll. Akik hibázhatnak. És természetesen hibáznak is. (…) Minekünk szeretnünk kell ezeket az embereket, türelmesnek kell lennünk, és remélnünk kell azt, hogy a hibákból tanulni fognak.”

Domján László: Legalább két tucat olyan emberrel beszéltem, s számos levelet is kaptam olyanoktól, akik nem voltak hívők, és épp az agykontroll tanfolyam elvégzése kapcsán érték őket olyan lelki élmények, amelyektől hívőkké váltak.”

Utólsó idézetként pedig álljon ez:

Az agykontroll nagyra törő célkitűzései

„Ügyelünk munkatársainkra, vállalatunkra, iparágunkra, országunkra. Mi programozzuk az emberek közötti harmóniát és a Föld nevű bolygón a fejlődést.”

-Ha minden ember szeretetet közvetitene embertársai-felé:

Nem volnának többé háborúk,nem volna több gyűlölet,több kegyetlenség és kapzsiság...
/Thomas Merton/

Végezetül,linkelhetnék be egy csomó videót arról,hogyan változtatta meg több ezer ember életét pozitiv irányba,az agykontroll,de azt hiszem nagyon leterhelném a CH tárhelyét...
(u.i:különben meg minek is tenném,mert nem célom senki meggyőzése...sőt már-e posztot sem akartam megirni...csak az egészséges egyensúly miatt tettem:p)

Kedves Evapatocs!kiss
Nagyon egyet értek azzal, hogy az Isten bennünk van.
Én úgy születtem, hogy éreztem Jézust, már piciként rajongásig szerettem mai napig is. De én úgy éltem meg, hogy köztem és Isten között egy hártya feszül, olyan mint a növényekben, ami kívülről a vizet átengedi, de belülről nem engedi ki pl. a cukrot. Nálam nagyon bezavart ez a membrán. Állandóan féltem az ördögtől, hogy megtámad. Mióta elkezdődött a tanításom a szellemvilágból, jöttem rá, hogy nincs membrán. Istennel egy vagyok. Azóta nem félek, és sokkal nyugodtabb az életem. Nem azt hittem el, hogy én vagyok Isten, és akár parancsolhatok neki, mert ez téves, hanem egy vagyok Vele, és azonnal érzékeli, ha velem bármi van, történik, és segít. Nem kell közvetítő, pap, vagy sámán, vagy guru, semmi sem kell, hiszen ott van Isten, és Ő valóban szeret engem. Ha én fizikai szinten élő ember tudom úgy szeretni a gyerekem, hogy nem fogadok fel egy közvetítőt magam és gyerekem közé, akkor méginkább ilyen az Isten, sőt sokkal inkább ilyen. Hiszen az Isten maga a szeretet.
Legyen nagyon szép, és vidám napod, áldott Húsvétod!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Jeee van ilyen ertelmezese is az ezoterikanak:

"A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel”(exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.A szó főnévi formája a görög 'ezoterikosz' (latinosan 'ezoterikus') melléknévnek, melynek jelentése: belső, benső (ezo=befelé). Bővebb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást, szűkebb értelemben pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudást jelent.
Az ezotéria az emberiséggel egyidős jelenség, mivel az ember az idők kezdete óta választ keres élete "nagy kérdéseire". Mégis, beszélhetünk az ezotéria újrafelfedezéséről, a körülbelül az 1960-as évektől kibontakozó New Age (Új Korszak) mozgalom keretében. Ennek lényege, hogy a kétezer éve tartó, Jézus megjelenésével kezdődött Halak-világkorszakot felváltja az új, a Vízöntő érája.
A szót a történelem folyamán is, és napjainkban is számos eltérő módon alkalmazták, alkalmazzuk, hol tágabb körben általában bármilyen titkos tanokra, hol csak az okkult tanokra."

Wikipedia
Kedves V.T!

Az általam idézett szöveg az Akadémia Kiadó által kiadott Idegen szavak és kifejezések szótárának 1976-os kiadásából való, amikor még csak kilenc éves voltam, vagyis nem az én ármányom. A Wikipédiába pedig akár én is írhatok, bármilyen témakörben. Kicsit olyan, mint a Talmud. Előbb-utóbb minden írásnak megjelenhet az ellenkező előjelű és értelmű változata ugyanarról a témáról.

Ezen kívül, amire az általad idézett hivatkozás utal, nem áll különösebb ellentétben azzal, amit írtam. Amikor belső körről, beavatottságról és ezekhez hasonlókról beszélünk, ott mindig jelen van a titokzatosság. A legnagyobb titok azonban mégsem az, hogy ezek az okkult, vagy ezoterikus társaságok mit és hogyan csinálnak, hanem az, hogy hogyan tudja magát átváltoztatni a világosság angyalává önmagát a Sátán, és jó és kívánatos dolognak feltüntetni a vele való együttműködést. Annál nagyobb csalást ugyanis nehezen tudnék elképzelni, minthogy álruhában félholtra verek valakit, majd más álarcot öltve odamegyek hozzá, bekötözöm a sebeit, hazasegítem, a bizalmába férkőzöm, de csak azért, hogy befurakodjak az otthonába és teljesen tönkretegyem az életét, és azt is elvegyem tőle, amit korábban meghagytam.
 
Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Asperrimus,
Nagyon megszeretnem erteni a fenti nezopontodat!
Bocs, de innen ahol ülök, úgy látom, hogy ennek az ellenkezője igaz. Innen úgy néz ki, hogy érted és átlátod minden szavamat, de már megjöttél ebből, ezért értelmetlen maszlagnak minősíted.

De remelem hogy az emberek azert ebbol az alombol felebrednek.
Kerlek segits ertelmezni ezt.Azt allitod hogy a betegsegeidhez neked semmi kozod csak az ordog muve???
Mivel vonzottad akkor vagy teremtodot meg az a bizonyos betegseg a testedben?Az hogy a rakos daganatok az ordog muve ez azert nagyon kemeny:((
azert ennel egy kicsit bonyolultabb az emberi szervezet es maga a Letezes is.
Az ember egy kicsivel bonyolultabb, mint a teste. Ha kimegyek egy rövid ujjú pólóban, mezítláb a hóba, akkor semmi különös nincs abban, ha megfázom. Ha tombol az influenza-járvány, akkor abban sincs semmi különös, ha engem is utolér. Ez a lehetőség abból adódik, hogy amikor Ádám áthágta az Isten által felállított biztonsági korlátot és kizuhant Isten kegyelméből, akkor a Sátán fennhatósága alá került. Ezzel egyidejűleg a teste halandóvá vált, kiszolgáltatva a környezet befolyásának. Ennek ellenére, az emberi testbe beépített regeneráló képesség miatt az immunrendszer vissza tudja verni a betegségek támadását. Normális esetben. De mi van akkor, amikor az immunrendszer legyengül? Akkor kórházba kerül az ember - jó esetben -, ha nagyon súlyos a helyzet, akkor steril szobába, nehogy valami vírus, vagy baci, vagy gomba támadja meg a testet, immunrendszer híján ugyanis a leghétköznapibbnak minősített betegségek is halálos kimenetelűek.

A betegség lehetőségét a halandóság miatt minden ember teste magában hordozza. De az általam korábban felsorolt betegségek nem tartoznak az emberi halandóságból eredő betegségek közé. Persze a materialista ember genetikáról, kromoszómákról, hormonokról, kémiai anyagokról beszél. De arról nem tud, hogy mi van ezek mögött.

"Vágom mi a lyme-kór, de mondd meg inkább a kullancs okát. Mélyebben van a probléma, tán egy életen át sem látod át, mikor már nem vársz csodát, akkor hagyod el az élők sorát." (Mélylevegő Project - Középút )

Mond el nekem legyszives hogy lehet akkor kivedeni az ilyen fajta betegsegeket szerinted? Vagy aki toretlenul hisz Jezusban akkor nem lesz rakos mert mert az ordog nem "szallja" meg betegseg formajaban??

Az ilyenfajta betegségeket úgy lehet kivédeni, ha az ember megtér Istenhez, újjászületik víztől és szellemtől, veszi a Szent Szellem ajándékát, és így visszakerül Isten kegyelmébe, ahonnan kiesett, amikor Ádám elbukott. Mivel mi ott voltunk Ádámban, vele együtt buktunk mi is, hasonlóan ahhoz, amikor a pilóta lezuhan, vele együtt zuhannak az utasok is. Amikor az ember visszakerül Isten kegyelmébe, még mindig nem válik a teste halhatatlanná, az csak a feltámadáskor történik meg. Vagyis továbbra is ki van szolgáltatva az ember teste a környezet befolyásának. A hívő ember azonban a hite mértéke szerint mindig részesedik abból a százszázalékos gyógyulásból, amit Jézus megszerzett a golgotai keresztáldozatával. Isten áldása a százszázalékos, nem a részesedésünk. A részesedésünk - mint mondtam - a hitünk mértékének a függvénye, ami szoros összefüggésben van a bennünk levő Isten Igéjével, mivel a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által (Róm 10,17). Vagyis a hívő embert is megtámadhatja a rákbetegség, csak ő meg is gyógyulhat, de tennie kell érte.

A közvetlen környezetemben egyetlen példát tudok arra, amikor az áttétes májrák visszafordult menet közben, arra azonban számos példát tudok, amikor a rákbetegség fél év alatt felemésztette egy ember testét. Ezek az emberek mind meg is haltak. Az egyetlen kivétel, akit személyesen ismerek, keresztény. Másfél-két évvel ezelőtt, több kemoterápiás kezelés után, meg akarták operálni. Amikor az orvosok felvágták, nem mertek hozzányúlni, mert a májában több daganatot találtak, úgyhogy összevarrták és elbocsátották. Az illető két hónapja mondta el, hogy a májában levő daganatok összezsugorodtak, már gombostűfej méretűek. Most merte csak megnézni a másfél éves felvételeket, ahol kilenc tekintélyes méretű daganat volt látható, hogy mekkora, arra nem emlékszem. A kezelőorvosa azt mondta, hogy ilyet még soha nem látott. Ismerősöm azt is elmondta, hogy sok hasonló betegségben szenvedő embernek beszélt Jézusról, akik hasonlóan reagáltak, mint az athéniek Pál beszédére: "Majd még meghallgatunk téged e felől." (ApCsel 17,32) Sajnos, ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége már nem él.
 
Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Isten kijelentette a neveit, és sehol sem mondta, hogy úgy nevezzük Őt, ahogy akarjuk.
Sőt! Nem az menekül meg, aki Istent valamilyen - bármilyen, akármilyen - néven segítségül hívja, hanem az, aki az Úr Nevét hívja segítségül. Ahhoz hasonlóan, ahogyan én sem hallgatok a Pistike, vagy Ödönke névre, mivel nem így hívnak.
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves V.T!

Az általam idézett szöveg az Akadémia Kiadó által kiadott Idegen szavak és kifejezések szótárának 1976-os kiadásából való, amikor még csak kilenc éves voltam, vagyis nem az én ármányom. A Wikipédiába pedig akár én is írhatok, bármilyen témakörben. Kicsit olyan, mint a Talmud. Előbb-utóbb minden írásnak megjelenhet az ellenkező előjelű és értelmű változata ugyanarról a témáról.

Ezen kívül, amire az általad idézett hivatkozás utal, nem áll különösebb ellentétben azzal, amit írtam. Amikor belső körről, beavatottságról és ezekhez hasonlókról beszélünk, ott mindig jelen van a titokzatosság. A legnagyobb titok azonban mégsem az, hogy ezek az okkult, vagy ezoterikus társaságok mit és hogyan csinálnak, hanem az, hogy hogyan tudja magát átváltoztatni a világosság angyalává önmagát a Sátán, és jó és kívánatos dolognak feltüntetni a vele való együttműködést. Annál nagyobb csalást ugyanis nehezen tudnék elképzelni, minthogy álruhában félholtra verek valakit, majd más álarcot öltve odamegyek hozzá, bekötözöm a sebeit, hazasegítem, a bizalmába férkőzöm, de csak azért, hogy befurakodjak az otthonába és teljesen tönkretegyem az életét, és azt is elvegyem tőle, amit korábban meghagytam.

:) Ezzel csak annyit akartam hogy minden nezopont alatamasztasara talalhatunk "igaz" forrast. A titokzatossagrol amit irsz lehet hogy az lenne a jobb ha meg mindig ugy lenne. Amig ezek a "belso korok" nem voltak ennyire koztudatba csak azok "talaltak ra" vagy engedtek "belepni" akit tenyleg erdekelt a dolog es nem azert mert mar meguntam tescos penztaros allast es sokkal konnyebb , kenyelmesebb otthon ulve josolni vagy energiaval gyogyitani.Mivel ahogy fent is irtatok hogy ugye nem tudni kivel lep "kapcsolatba" az ember.Aki nem "tiszta" az egyertelmu hogy akar olyan entitast is magahoz ranthat ami/aki tonkre is teszi az eletet.
 
Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valaki meg van győződve arról akár tévesen is, hogy az ég zöld, a fű kék, és én sárga vagyok, akkor arról a mindenség Istene sem fogja tudni meggyőzni.
Ezzel teljesen egyetértek, már csak azt kellene eldönteni, hogy ki az, aki zöldnek képzeli az eget, kéknek a füvet és fordítva. Mert a Biblia azt is mondja, hogy jaj annak, aki a jót rossznak, a rosszat pedig jónak mondja.
"Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé! Jaj azoknak, akik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok előtt! ....Akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük." (Ésa 5,20-21:23)
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocs, de innen ahol ülök, úgy látom, hogy ennek az ellenkezője igaz. Innen úgy néz ki, hogy érted és átlátod minden szavamat, de már megjöttél ebből, ezért értelmetlen maszlagnak minősíted.

Az ember egy kicsivel bonyolultabb, mint a teste. Ha kimegyek egy rövid ujjú pólóban, mezítláb a hóba, akkor semmi különös nincs abban, ha megfázom. Ha tombol az influenza-járvány, akkor abban sincs semmi különös, ha engem is utolér. Ez a lehetőség abból adódik, hogy amikor Ádám áthágta az Isten által felállított biztonsági korlátot és kizuhant Isten kegyelméből, akkor a Sátán fennhatósága alá került. Ezzel egyidejűleg a teste halandóvá vált, kiszolgáltatva a környezet befolyásának. Ennek ellenére, az emberi testbe beépített regeneráló képesség miatt az immunrendszer vissza tudja verni a betegségek támadását. Normális esetben. De mi van akkor, amikor az immunrendszer legyengül? Akkor kórházba kerül az ember - jó esetben -, ha nagyon súlyos a helyzet, akkor steril szobába, nehogy valami vírus, vagy baci, vagy gomba támadja meg a testet, immunrendszer híján ugyanis a leghétköznapibbnak minősített betegségek is halálos kimenetelűek.

A betegség lehetőségét a halandóság miatt minden ember teste magában hordozza. De az általam korábban felsorolt betegségek nem tartoznak az emberi halandóságból eredő betegségek közé. Persze a materialista ember genetikáról, kromoszómákról, hormonokról, kémiai anyagokról beszél. De arról nem tud, hogy mi van ezek mögött.

"Vágom mi a lyme-kór, de mondd meg inkább a kullancs okát. Mélyebben van a probléma, tán egy életen át sem látod át, mikor már nem vársz csodát, akkor hagyod el az élők sorát." (Mélylevegő Project - Középút )

Az ilyenfajta betegségeket úgy lehet kivédeni, ha az ember megtér Istenhez, újjászületik víztől és szellemtől, veszi a Szent Szellem ajándékát, és így visszakerül Isten kegyelmébe, ahonnan kiesett, amikor Ádám elbukott. Mivel mi ott voltunk Ádámban, vele együtt buktunk mi is, hasonlóan ahhoz, amikor a pilóta lezuhan, vele együtt zuhannak az utasok is. Amikor az ember visszakerül Isten kegyelmébe, még mindig nem válik a teste halhatatlanná, az csak a feltámadáskor történik meg. Vagyis továbbra is ki van szolgáltatva az ember teste a környezet befolyásának. A hívő ember azonban a hite mértéke szerint mindig részesedik abból a százszázalékos gyógyulásból, amit Jézus megszerzett a golgotai keresztáldozatával. Isten áldása a százszázalékos, nem a részesedésünk. A részesedésünk - mint mondtam - a hitünk mértékének a függvénye, ami szoros összefüggésben van a bennünk levő Isten Igéjével, mivel a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által (Róm 10,17). Vagyis a hívő embert is megtámadhatja a rákbetegség, csak ő meg is gyógyulhat, de tennie kell érte.

A közvetlen környezetemben egyetlen példát tudok arra, amikor az áttétes májrák visszafordult menet közben, arra azonban számos példát tudok, amikor a rákbetegség fél év alatt felemésztette egy ember testét. Ezek az emberek mind meg is haltak. Az egyetlen kivétel, akit személyesen ismerek, keresztény. Másfél-két évvel ezelőtt, több kemoterápiás kezelés után, meg akarták operálni. Amikor az orvosok felvágták, nem mertek hozzányúlni, mert a májában több daganatot találtak, úgyhogy összevarrták és elbocsátották. Az illető két hónapja mondta el, hogy a májában levő daganatok összezsugorodtak, már gombostűfej méretűek. Most merte csak megnézni a másfél éves felvételeket, ahol kilenc tekintélyes méretű daganat volt látható, hogy mekkora, arra nem emlékszem. A kezelőorvosa azt mondta, hogy ilyet még soha nem látott. Ismerősöm azt is elmondta, hogy sok hasonló betegségben szenvedő embernek beszélt Jézusról, akik hasonlóan reagáltak, mint az athéniek Pál beszédére: "Majd még meghallgatunk téged e felől." (ApCsel 17,32) Sajnos, ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége már nem él.

ezért értelmetlen maszlagnak minősíted.

En nem irtam ilyet....

Ha tombol az influenza-járvány, akkor abban sincs semmi különös, ha engem is utolér.

Es mivan akkor ha tombol es nem er a jarvany.Pedig Te mindent ugyan ugy csinaltal mint eddig.Csak azt veszed eszre jeee mar vagy 3 eve nem voltam influenzas/nathas. Csak eppen a gondolkodasod valtozott meg .

A betegség lehetőségét a halandóság miatt minden ember teste magában hordozza.

Inkabb en ugy mondanam hogy nem a testunk hordozza magaban hanem a lehetsegessegek sokasaga vesz minket korul es ezek kozul huzod be "magadba" a bizonyos dolgokat.

De az általam korábban felsorolt betegségek nem tartoznak az emberi halandóságból eredő betegségek közé.

Tehat jol ertem ,hogy a natha a torokfajas a laz a ludtalp kotohartya az a halandosaghoz tartozik es a komolyabbak pedig nem az az ordog muve?Es az nem lehet hogy peldaul a rak az emberiseg jelenkori eletstilusa/tortetese miatt jelent meg.Nagyon hasonlo a rakos sejt "viselkedese" es a jelenkori ember eletstilusa.Sajnos semmi egyuttmukodes nem jellemzi a mai vilagot csak az erdekek.

Az egyetlen kivétel, akit személyesen ismerek, keresztény.

Es mivel Te csak egy ilyen emberrel talalkoztal aki meggyogyult a rakbol es kereszteny volt ebbol erre a kovetkeztetesre jutottal amire.
Es szerinted mas vallasu emberek kozott vagy neadjisten azok kozott akik nem vallasosak ilyen nem tortent meg meg?Ezert irtam hogy sarkos nezetek.
 
Oldal tetejére