Öt hónapon belül kétszer vitte el a főnyereményt

Öt hónapon belül kétszer is elvitte a főnyereményt a nyugat-kanadai kaparós sorsjegyen egy fiatal nyugat-afrikai bevándorló, írja az MTI.

Áprilisban 1,5, augusztusban pedig további 2 millió kanadai dollárt, vagyis átszámítva összesen 753 millió forintot nyert.

A Winnipegben élő 28 éves Mehlig Mehlig két éve érkezett Kanadába egy meg nem nevezett nyugat-afrikai országból. Első nyereményéből házat vásárolt a családjának, a másodikból - mint mondta - meg akarja alapozni a jövőjét, javítani szeretné az angolját, kitanulna valamilyen szakmát, üzletet vásárolna.

A Nyugat-Kanadai Lottótársaság (WCLC) szerint az első nyereményre 1 a 900 ezerhez volt az esélye, a másodikra 1 az 1,3 millióhoz,

annak az esélyét pedig, hogy öt hónapon belül kétszer is megüsse a főnyereményt, ki sem lehet számolni.

A társaság ezért alaposan ellenőrizte a nyertes sorsjegyeket, de mindent rendben találtak.

images
 
*
Ennyire azért nem hiszek a szerencsében... ott bármi is megtörténhetett, hiába írja a cikk, hogy alapos ellenőrzés volt.
 
Szeptember hatodikán a bolgár lottó hat nyerőszáma a 4, 15, 23, 24, 35 és 42 volt. A következő sorsoláson, négy nap múlva más sorrendben ugyan, de pontosan ugyanezek a számok jöttek ki. A közvélemény felhördült, a matematikusok számolgattak, a szerencsejáték-felügyelet nyomozott, aztán arra jutottak, hogy ez egyszerűen mázli volt.
2009.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,882
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére