Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon

Amugy én még gyerek cipöben járok...de én is volltam 1 évig a tanügyben igaz angolt tanitottam de 1.megtanulltam hogy a gyereket biztatni kell...szépen beszélni vele , figyelni milyen tipusu hogyan lehet öt megközeliteni, mik a gyenge pontyai essetleg betegsége vagy családi háttere ami lehet nagyon szegény........ ugy anyagilag mint szelemileg.

Ismerek egy dislexias gyereket...uhhh...nem tudom de születésileg ugy születik hogy nem annyira ügyes tanulásban mint a többi...de ha a szülök meléje állnak és ebben az essetben igenis nagyóóón melléje áltak, a gyerek kifejlödik egy abszolut normálisnak látszóóóó gyereké ÉS EZ NAGYÓN FONTOS, még ha beteg is vólt,adjunk neki esséljt segitsük,többet nem tudok erröl.

Utoljára ,...ma a román tv-én a hiradóban mutatta hogy mennyi sók túlsuljú gyerek van akiknek hormonális problémájuk kelletkezik ettöl.Igy hát egy 8 éves kislánynak megjönn a menstruácioja ami abszolut nem normális....mert a túlsuljusság elindit a szervezetben olyan hormonokat amik csak késöbb kellene beinduljanak.Azt

Azt móndták ez a helytelen táplálkozás miatt van, a müettelektöl amikben hormon van.....egy fajta gyenge chipsz félét mutattak...és több elhizótt lány és 1 fiut is.
Milyen érdekes lenne hogy beszélnénk itt a drógókról is ..egyszer.

sziasztok, szép estét kedves forúmozok !

Ha érdekel, bármiről beszélhetsz, hisz a drog a gyerek, a szülő és a tanár gondja is egyszerre. Sok mindent láttam már tanárként, de kevés olyan megrázó élményem van, mint amikor autóbalesetben meghalt egy tanítványom, vagy mikor egy másik öngyilkos lett. De voltak részeg, és belőtt gyerekek is már az óráimon. Hogyan lehet kezelni őket? Mint aki nem tud se magáról, se a világról semmit kábulatában.

piluc írta:

Azt móndták ez a helytelen táplálkozás miatt van, a müettelektöl amikben hormon van.....egy fajta gyenge chipsz félét mutattak...és több elhizótt lány és 1 fiut is.
Milyen érdekes lenne hogy beszélnénk itt a drógókról is ..egyszer.

sziasztok, szép estét kedves forúmozok !

Kattints a kibontásához...

Kedves Piluc!
Én nem vagyok tanár, de van három gyermekem, és egy unokám.
Én azt tapasztaltam, hogy a túlsúlyért leginkább a mozgáshiány a felelős, és a sok kóla, meg édesség.
De ha a táplálkozás nem is megfelelő, de elegendő a mozgás úgy otthon, mint az iskolában, akkor kivédhető. Az én szüleim idejében rendkívül sokat mozogtak a gyerekek, mert otthon is segíteniük kellett, és messze volt az iskola, gyalog mentek oda, még ha megtehették volna, hogy busszal, akkor is, mert a gyereknek mozgásra van szüksége. Nem volt túlsúlyos gyerek, pedig még szalonnát is ettek többségben, még a jobb módú szülők gyerekei is.
A mai gyerek csak ül a padban az iskolában, sokhelyen még iskolai torna sincs, otthon meg a tv, és a számítógép előtt. Hol itt a mozgás?
Nem csoda ha elhíznak.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Nem tudom, most milyen módszerrel tanítják az olvasást, de amikor a lányom tanult a 80-as években, akkor a szóképes volt a "divat". Hát az egy katasztrófa volt.

Az én gyerekkoromban egyszerűen nem létezett, hogy valaki nem tanult meg olvasni az 1. osztály végére. Szótagolva tanultunk, rengeteget gyakoroltunk és a többség szeretett is olvasni. De így volt ez a számolással, helyesírással, római számokkal, szorzótáblával, oda-vissza fújtuk, addig nem mentünk tovább, amíg mindenki nem tudta. Muszáj volt mindent megtanulni, mert felső tagozatban ezekkel már nem volt idő foglalkozni. Aki ennek ellenére sem tudta megtanulni, az bizony lemaradt felsőben.
Ha az alsó tagozatban nem rögzülnek az alapok, abból a későbbiekben nagy bajok lesznek, a sok új dolog megtanulása sem megy, hiszen nem is érti, lemarad a gyerek, elkönyvelik nehéz fejűnek, rossz tanulónak, szoros a tanrend, nincs idő a lemaradókkal küszködni. Persze, hogy nem szeret olvasni, mert nem tud, nem szeret tanulni, mert képtelen a lemaradást behozni, hiszen ahhoz kellenének az alapok.

Érdekes, amit mondtok. Nekem egy picike tapasztalatom van egy dislexiásnak nyilvánított gyerekkel. Szóképes módszerrel tanították olvasni az iskolában. Valamikor Január táján a reménytelennek tűnő gyerek mellé leült az apja, és elkezdtek szótagolva olvasni. Egy hónap alatt behozta az elmaradást.
Ugyanez a gyerek nyári szünetre kötelező olvasmánynak kapta a János vitézt. Olyan augusztus 20. táján én voltam, aki minden délelőtt 10-re magamhoz hívtam. A kezdet gyászos volt, nekem is idő kellett, mire rájöttem, hogy a gyerek olvas, de nem érti, amit kimond. Akkor elkezdtük előről (utólag bevallva: a gyerek magában még az erkölcseimet is kétségbe vonta). Ha régies szóhoz értünk megálltunk, megbeszéltük, kisebb egységenként visszakérdeztem, mit olvasott, beszélgettünk a szövegről, felhívtam a figyelmét a "jópofa" dolgokra, a szép leírásokra. Egyre gyorsabban haladtunk, ÉS az utolsó részt nem hagyta abba, amíg ki nem olvastuk. Amikor becsukta a könyvet, azt mondta, kár,hogy vége!! Megtanult olvasni. Illetve... ha valami érdekli, azt el tudja olvasni, megérti. Később is beszélgettem vele az olvasmányairól és nem érzékeltem, hogy nem értette volna.
DE a matematika szöveges példákkal vért izzadtunk. Akkor én már automatikusan feltételeztem, hogy érti amit olvas. Saját verejtékem árán jöttem rá, hogy hangosan felolvassa és gőze nincs róla, mit olvasott...
Lehet, hogy mégis beleolvasok a feltett szakirodalomba... Egyszerűen nem értem, hogy Harry Potter kifogástalanul, a kiddics, vagymi szabályait tökéletesen elmagyarázta, az, hogy a kerékpáros Vác és Budapest közt egy óra alatt mennyit tesz meg, tök sötét.

Tájdi. Ma a legtöbb gyerek azt sem tudja, hogy vannak római számok is.

b.p. Amiről írtál, az lényegében funkcionális analfabétizmus. Igaz, jogos a kérdés, hogy miért csak bizonyos olvasmányok esetén jön elő.
Én középiskolában tanítottam mindig is. Addigra már annyira lemaradnak, és annyi kudarc éri őket, ráadásul még mindig nem tudnak olvasni, pontosabban értelmezni az olvasottakat, hogy feladják, és nem is próbálkoznak meg a tanulással. Nem látják értelmét, mert 3-4óra küszködés után is épp annyira nem tudnak még semmit a feladott leckéből, mintha hozzá sem kezdtek volna.

tájdi írta:

Nem tudom, most milyen módszerrel tanítják az olvasást, de amikor a lányom tanult a 80-as években, akkor a szóképes volt a "divat". Hát az egy katasztrófa volt.

Az én gyerekkoromban egyszerűen nem létezett, hogy valaki nem tanult meg olvasni az 1. osztály végére. Szótagolva tanultunk, rengeteget gyakoroltunk és a többség szeretett is olvasni. De így volt ez a számolással, helyesírással, római számokkal, szorzótáblával, oda-vissza fújtuk, addig nem mentünk tovább, amíg mindenki nem tudta. Muszáj volt mindent megtanulni, mert felső tagozatban ezekkel már nem volt idő foglalkozni. Aki ennek ellenére sem tudta megtanulni, az bizony lemaradt felsőben.
Ha az alsó tagozatban nem rögzülnek az alapok, abból a későbbiekben nagy bajok lesznek, a sok új dolog megtanulása sem megy, hiszen nem is érti, lemarad a gyerek, elkönyvelik nehéz fejűnek, rossz tanulónak, szoros a tanrend, nincs idő a lemaradókkal küszködni. Persze, hogy nem szeret olvasni, mert nem tud, nem szeret tanulni, mert képtelen a lemaradást behozni, hiszen ahhoz kellenének az alapok.

Kattints a kibontásához...

Kedves Tájdi!
Én is pont ebben a cipőben jártam a három gyermekemmel.
Nem jó ötlet volt ennek a módszernek a kitalálása, alkalmazása. A pedagógusok is panaszkodtak rá. Szerencsére mellette megtudtam tanítani olvasni mindhárom gyermekemet. Úgy annyira, hogy a legidősbbik magyar, történelem szakos tanár lett a gimiben.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

vtbea írta:

Tájdi. Ma a legtöbb gyerek azt sem tudja, hogy vannak római számok is.

Kattints a kibontásához...

Igen, tapasztalom. Volt egy nagyon értelmes, okos egyetemista kolléganőm és bizony nem ismerte a római számokat. Ettől nekem felakadt a szemem.

tájdi írta:

Nem tudom, most milyen módszerrel tanítják az olvasást, de amikor a lányom tanult a 80-as években, akkor a szóképes volt a "divat". Hát az egy katasztrófa volt.

Az én gyerekkoromban egyszerűen nem létezett, hogy valaki nem tanult meg olvasni az 1. osztály végére. Szótagolva tanultunk, rengeteget gyakoroltunk és a többség szeretett is olvasni. De így volt ez a számolással, helyesírással, római számokkal, szorzótáblával, oda-vissza fújtuk, addig nem mentünk tovább, amíg mindenki nem tudta. Muszáj volt mindent megtanulni, mert felső tagozatban ezekkel már nem volt idő foglalkozni. Aki ennek ellenére sem tudta megtanulni, az bizony lemaradt felsőben.
Ha az alsó tagozatban nem rögzülnek az alapok, abból a későbbiekben nagy bajok lesznek, a sok új dolog megtanulása sem megy, hiszen nem is érti, lemarad a gyerek, elkönyvelik nehéz fejűnek, rossz tanulónak, szoros a tanrend, nincs idő a lemaradókkal küszködni. Persze, hogy nem szeret olvasni, mert nem tud, nem szeret tanulni, mert képtelen a lemaradást behozni, hiszen ahhoz kellenének az alapok.

Kattints a kibontásához...

Látom, nem csak én emlékszem azokra az időkre, amikor a gyerek megtanult olvasni. Nem emlékszem olyan gyerekre az iskolatársaim közül, vagy a közel-távoli ismeretségi körből, aki nem tudott olvasni, illetve nem tudta értelmezni az olvasottakat. Volt, akinek kapásból ment, volt, aki küzdött egy kicsit a szöveggel, de végül mindenki tudta, hogy mit olvasott.

Elkorcsosultunk? Ilyen rövid idő alatt? Elfelejtettek a tanítónénik tanítani? Csúnya az utolsó felvetés, de talán nem jogtalan...
Még a szülői környezetre sem mondható, hogy nagyon megváltozott. A régi falusi családokban sem könyv borult a polcról a gyerek fejére, és mégis megtanult olvasni. Nem olyan sebességgel, mint az olvasó család gyereke, de boldogult a szöveggel.

vtbea írta:

b.p. Amiről írtál, az lényegében funkcionális analfabétizmus. Igaz, jogos a kérdés, hogy miért csak bizonyos olvasmányok esetén jön elő.
Én középiskolában tanítottam mindig is. Addigra már annyira lemaradnak, és annyi kudarc éri őket, ráadásul még mindig nem tudnak olvasni, pontosabban értelmezni az olvasottakat, hogy feladják, és nem is próbálkoznak meg a tanulással. Nem látják értelmét, mert 3-4óra küszködés után is épp annyira nem tudnak még semmit a feladott leckéből, mintha hozzá sem kezdtek volna.

Kattints a kibontásához...

Ezt a mi gyerekünknél is így tapasztalom. A mumus tárgy, amiből jó jegy a kettes, az a matematika. És tudod, mit csodálok? Ha ugyanazt a példát lefordítom pénzre, árura, vásárlásra, elolvassa és fejből vágja az eredményt. Kerékpár, út, sebesség, az nem megy. csak az a baj, hogy a trigonometriai példákat nem tudom forintosítani... :mrgreen:
És eljön az a korszak, amikor már, ahogy mondod, elmegy a kedve és segítségért sem jön...

Sajnos igazad van b.p. a tanárokat illetően. Nekem is volt olyan kollégám az előző munkahelyemen, aki csak nagyjából tudott mondatot elemezni, és olyan is, aki hozzá sem tudott szólni az antik görög irodalomhoz. Az egyik fiatal volt, átment a vizsgákon, biztos nem azt kérdezték, hát nem tudta, a másik nyugdíj előtt álló. és már elfelejtette, annyira belefásult a mezőgazdasági szakmunkások tanításába.

vtbea írta:

Sajnos igazad van b.p. a tanárokat illetően. Nekem is volt olyan kollégám az előző munkahelyemen, aki csak nagyjából tudott mondatot elemezni, és olyan is, aki hozzá sem tudott szólni az antik görög irodalomhoz. Az egyik fiatal volt, átment a vizsgákon, biztos nem azt kérdezték, hát nem tudta, a másik nyugdíj előtt álló. és már elfelejtette, annyira belefásult a mezőgazdasági szakmunkások tanításába.

Kattints a kibontásához...

Hat tudod, ahogy elnézem a környezetemben a nyugdíj fele haladó pedagógusokat, némelyiknek az idegei annyira el vannak nyűve, hogy a kutyámat nem engedem a közelébe (komoly!) és teljes osztálynyi kamasz gyerekkel kínlódik nap, mint nap. Nem lenne szabad már tanítania! Hány gyerekkel utáltatja meg a tantárgyát?!

A másik probléma az, ami az egészségügyben is: rosszul fizetett és erkölcsileg is a mélyponton van a szakma. Az okos, jó tanuló, céltudatos gyerek nyilván nem ilyen állásért akar éveket tanulni?! Kik mennek hát tanárnak, vagy ápolónőnek? Akiket nem vennének fel máshová. Tisztelet a kivételnek, hiszen én is mindig tanár akartam lenni, hivatástudatból teszem azt, amit teszek. És ahhoz, hogy az állásom megtartsam a 3. diplomámért tanulok. Szegény anyukám mindig azt mondja, hogy ennyi éven át, ennyi munkával sokra is vihettem volna, ha valami értelmes dolgot tanulok.

vtbea írta:

A másik probléma az, ami az egészségügyben is: rosszul fizetett és erkölcsileg is a mélyponton van a szakma. Az okos, jó tanuló, céltudatos gyerek nyilván nem ilyen állásért akar éveket tanulni?! Kik mennek hát tanárnak, vagy ápolónőnek? Akiket nem vennének fel máshová. Tisztelet a kivételnek, hiszen én is mindig tanár akartam lenni, hivatástudatból teszem azt, amit teszek. És ahhoz, hogy az állásom megtartsam a 3. diplomámért tanulok. Szegény anyukám mindig azt mondja, hogy ennyi éven át, ennyi munkával sokra is vihettem volna, ha valami értelmes dolgot tanulok.

Kattints a kibontásához...

Szomorú. Kialakulnak az elit iskolák, ahol jó pedagógusok, ambiciózus, jó képességú gyerekeket tanítanak, és a köznépnek való iskolák, ahol elveszik a gyerek kedvét a tanulástól. Pedig a nemzet felemelkedésének a kulcsa tényleg a kiművelt emberfő.

b.p. írta:

Hat tudod, ahogy elnézem a környezetemben a nyugdíj fele haladó pedagógusokat, némelyiknek az idegei annyira el vannak nyűve, hogy a kutyámat nem engedem a közelébe (komoly!) és teljes osztálynyi kamasz gyerekkel kínlódik nap, mint nap. Nem lenne szabad már tanítania! Hány gyerekkel utáltatja meg a tantárgyát?!

Kattints a kibontásához...

Képzeld el, mikor 40-45 fős fiúosztályokban kell tanítanod 24 évesen. Egy évembe telt, mire elfogadtattam, hogy én a tanár vagyok, nem valamelyik haverjuk. Életem legelső órája: Beléptem az ajtón, és ezt kiabálta valaki:"K...a jó se...d van!" Ezután szólalj meg. Egy év alatt elértem, hogy a 17-18 éves fiúk kettes sorban, néma csendben vártak a terem előtt. Nem telefonáltak, nem rágóztak, nem dumáltak órán. A legtöbb kollégám addig sem jutott, hogy legalább elhallgassanak, ha ő beszél.

b.p. írta:

Látom, nem csak én emlékszem azokra az időkre, amikor a gyerek megtanult olvasni. Nem emlékszem olyan gyerekre az iskolatársaim közül, vagy a közel-távoli ismeretségi körből, aki nem tudott olvasni, illetve nem tudta értelmezni az olvasottakat. Volt, akinek kapásból ment, volt, aki küzdött egy kicsit a szöveggel, de végül mindenki tudta, hogy mit olvasott.

Elkorcsosultunk? Ilyen rövid idő alatt? Elfelejtettek a tanítónénik tanítani? Csúnya az utolsó felvetés, de talán nem jogtalan...
Még a szülői környezetre sem mondható, hogy nagyon megváltozott. A régi falusi családokban sem könyv borult a polcról a gyerek fejére, és mégis megtanult olvasni. Nem olyan sebességgel, mint az olvasó család gyereke, de boldogult a szöveggel.

Kattints a kibontásához...

Mikor a fiam volt elsős (ez már a 80-as évek vége) szerencsére már a szótagolásos olvasástanítás ment, legalábbis abban a suliban + még mellé egy nagyon jó "tyúkanyós" tanítóbácsi, akiről már írtam az előzőekben.
Karácsonyra folyékonyan olvasott, (de a legtöbb gyerek is az osztályban, teljesen leesett az állam, mert nem ehhez voltam "szokva" a lányomnál. Még a Wc-re is hurcolta magával a könyveket, nem győztük kivárni, amíg előbukkan, mert ottfelejtette magát.
Ő is már számítógéphez ragadottan felnőtt gyerek, de annyira megszerette az olvasást, könyveket, hogy a számítógép sem tudta kiütni a nyeregből őket, egyszerűen már nem tudja hová tenni, nincs egy szabad falfelület a szobájában, mindenhol a teli könyvespolcok. És nem dísztárgyak a könyvek nála. Mert jól megtanult olvasni akkor, amikor ott volt az ideje és persze, mert meg is szerettette velük egy nagyon jó pedagógus.

vtbea írta:

Képzeld el, mikor 40-45 fős fiúosztályokban kell tanítanod 24 évesen. Egy évembe telt, mire elfogadtattam, hogy én a tanár vagyok, nem valamelyik haverjuk. Életem legelső órája: Beléptem az ajtón, és ezt kiabálta valaki:"K...a jó se...d van!" Ezután szólalj meg. Egy év alatt elértem, hogy a 17-18 éves fiúk kettes sorban, néma csendben vártak a terem előtt. Nem telefonáltak, nem rágóztak, nem dumáltak órán. A legtöbb kollégám addig sem jutott, hogy legalább elhallgassanak, ha ő beszél.

Kattints a kibontásához...

Nem hiszem, hogy ennek a technikáját tanítani lehet. Vagy megfogod a pillanatot, ráérzel a helyzet kulcsára, vagy vesztes pozícióból tárgyalsz az osztállyal. Sokkal inkább adottságnak érzem, mint tanult viselkedésformának. Ha a saját emberséged rendben van, ha őszinte vagy, meg tudod tenni. Ha nem, csak szaporodik a saját frusztrációd.