Újabb kísérlet: a dohánnyal rokon növényből készítenek vakcinát

Egy kanadai géntechnológiai labor a Medicago márciusban bejelentette, hogy elkezdett dolgozni egy koronavírus-vakcinán.

A vakcina érdekessége, hogy nem az átlagos módon fejlesztik ki, tehát nem az állati eredetű alapanyagok és az élő vírus kombinációját használták fel az ellenanyag kifejlesztéséhez, hanem egy, a dohánnyal rokon növényt, a Nicotiana benthamianát, illetve vírusszerű részecskéket használtak.

A védőoltás a Philip Morris International tulajdonában áll és júliusban már embereken is elkezdték tesztelni. A tesztelésbe 180 18-55 év közötti beteget vontak be - írja a 24.hu.

Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, akkor októberben megkezdődik a klinika vizsgálatok utolsó fázisa. Ha ekkor is minden jól megy, akkor 2021-ben megkezdődhet a tömeggyártás.

uePktkpTURBXy84MzVkNTliOWE2ZGQ3YWIzZmI5OGQ3ZmI0ZGJiMWZlNi5qcGeSlQMAzJ3NE7jNCxeVAs0DpQDCww
 
*
Tisztelem a kutatókat, nincs elég köszönet azért, akik kipróbálták önmagunkon, vagy beleegyeztek a kísérletbe. De még nagyon rövid az idő, ami eltelt, s mi várható a hosszabb távra? Mellékhatásokra, egyéb utó"rezgésekre", panaszokra gondolok. Mindenképpen komoly döntés, hogy beadassa bárki is a szérumot, avagy nem? Mennyire biztos, milyen hatással kell számolnia, s azok a panaszok egyáltalán mennyi idő múlva buknak ki? Vagy ténylegesen jó és biztonságos az oltás. Tele vagyunk kétségekkel, s ezek a gondolatok nehezen terelnek minket a jó, vagy a jobb megoldás felé. Jó egészséget mindnyájunknak!
 
Az oroszok meg már oltanak....
Van aki meg a marihuanára esküszik
Összesen 105 millió, koronavírusos témát érintő bejegyzést talált problémásnak április és június között a Facebook. Ezek egy része a legnagyobb közösségi oldalon jelent meg, más részük pedig a szintén a vállalat tulajdonában álló Instagramon – derül ki a most közzétett, második negyedévre vonatkozó jelentésből.

A posztokban közös, hogy közlőjük tévedett vagy hazudott a vírussal, illetve a járvánnyal kapcsolatban. Eltérő viszont ennek súlyossága: 7 millió bejegyzést törölt a Facebook, további 98 milliót azonban nem távolított el, csupán ellátta egy igazolatlan információra vonatkozó figyelmeztetéssel.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,417
Tagok
615,602
Legújabb tagunk
Hegyesi Zoltán1
Oldal tetejére