Hírek Újabb szög az uniós pénzek koporsójába? Megvizsgálta a magyar médiahelyzetet az EU-s delegáció

Nem voltak megelégedve.

Nem volt megelégedve a magyar médiahelyzettel Teresa Ribeiro, az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) médiaszabadság-képviselője, aki delegációjával a múlt héten két napon át tárgyalt kormánytisztviselőkkel és a médiahatóság elnökével, illetve újságírókkal és a civil szféra képviselőivel is.

A Média1 beszámolója szerint az EBESZ delegációja szóba hozta egyebek között az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Unió (EU) a magyarországi médiaszabadsággal kapcsolatos kritikáit a látogatáson.
Ribeiro beszélt például a független médiumok közérdekű információkhoz való hozzáférésének akadályozásáról is.
Erről a kormányzati tárgyalópartnerek a lap szerint azt mondták, hogy egy közelmúltban benyújtott törvény

változást hoz majd ebben.

Az állami médiával kapcsolatos problémákról is szó esett, illetve a médiaszabályozó hatósággal, a frekvenciák odaítélésének gyakorlatával, az állami hirdetési pénzek egyenetlen eloszlásával is foglalkoztak.

Szóba kerültek a Pegasus-botránnyal kapcsolatos aggályok is, továbbá felmerült, hogy bizonyos esetekben a bírósági kontroll is hiányzik.
Teresa Ribeiro szerint mindezek a problémák együttesen akadályozzák, hogy sokszínű és lendületesen működő médiakörnyezet legyen Magyarországon.

1669117879390.png
 
Nem voltak megelégedve...?...
Hm...nem kapunk pénzt?
Eddig sem kaptunk majd több adót kell fizetnünk.
A kormány támogatókat nem fogják megingatni ezek a hírek.....a többiek meg vessenek magukra ha ennyire passzívak.
 
Nem kaptok penzt azt adoval nem tudjak megoldani , talan tomentelen hitelekkel el lehet kerulni az allamcsodot.
Ujabb es ujabb ado emelessel talan a fideszeseknek is elege lesz ORbanbol.
 
Nem kaptok penzt azt adoval nem tudjak megoldani , talan tomentelen hitelekkel el lehet kerulni az allamcsodot.
Ujabb es ujabb ado emelessel talan a fideszeseknek is elege lesz ORbanbol.
De, fognak kapni mert nem érdeke az uniónak a rossz gazdasági helyzet hisz Görögországot is kihúzta a válságból.
Ja és komolyan azt hiszed hogy azok az emberek akik a kormányt tekintik az istenüknek azok bevallják hogy a ˝király meztelen˝?
 
Azert ez a valsag a lopasok tomkellege segitette elo. Meg most is milliardokat nyer Meszaros Lolo.
Kormany imadoknak is a penzuk atesik ha esik a szaguldo inflacion. Ok is boltba vasarolnak es futeniuk is kell mert itt a tel.
 
Kevesebbet fűtenek és vásárolnak nincs különbség a középréteg közt bármelyik oldalhoz is tartoznak.
 
Azert ez a valsag a lopasok tomkellege segitette elo. Meg most is milliardokat nyer Meszaros Lolo.
Kormany imadoknak is a penzuk atesik ha esik a szaguldo inflacion. Ok is boltba vasarolnak es futeniuk is kell mert itt a tel.
Igaz, de szerintük Orbán a megmentőnk, aki mindent megtesz a magyarokért, és minden bajnak Ukrajna, Brüsszel, a szankciók és a dollárbaloldal az oka. És kész. Ennyi telik tőlük. Ez a nemzet sosem fog felébredni. De hát boldogok a....
 
Brutális, hogy hová vezetett el az a 12 évvel ezelőtti 2/3-ad.
Annak idején, valamikor 2010 után hallottam egy interjút a Kósával.
Azt kérdezték tőle, miért változtatják meg a választási rendszert?
"Azért, hogy ne nyerhessen az MSZP" volt a lapidáris válasz.

Nekik az első pillanattól, csakis a hatalmuk szisztematikus kiépítése és bebetonozása volt a cél.

Egy svájci konzervativ napilap, már akkor megjósolta, hogy Orbán célja a
magyar elit teljes lecserélése.

Ez mellett minden hivatalos szervnél a vezetés, nem csak a legfelső, pártembereké.
Még a sportágak főnöksége is pártemberek kezében van, mintha mindenhez értenének. (Lázár-tenísz. Kocsis Máté-kézilabda stb)
Mindent ők mozgatnak kényük kedvük szerint.
 
Utoljára módosítva:
Annak idején, valamikor 2010 után hallottam egy interjút a Kósával.
Azt kérdezték tőle, miért változtatják meg a választási rendszert?
"Azért, hogy ne nyerhessen az MSZP" volt a lapidáris válasz.

Nekik az első pillanattól, csakis a hatalmuk szisztematikus kiépítése és bebetonozása volt a céljuk.

Egy svájci konzervativ napilap, már akkor megjósolta, hogy Orbán célja a
magyar elit teljes lecserélése.

Ez mellett minden hivatalos szervnél a vezetés, nem csak a legfelső, pártembereké.
Még a sportágak főnöksége is pártemberek kezében van, mintha mindenhez értenének. (Lázár-tenísz. Kocsis Máté-kézilabda stb)
Mindent ők mozgatnak kényük kedvük szerint.
Móricz megírhatná ma is a Rokonokat. Száz év kevés volt a változáshoz.
 
A magyar média helyzetről....
A hírek bemutatták milyen egy tökös miniszterelnökünk van még szurkolni is nagy-Magyarország-os sálban ment ami a szomszédaink nagy részét feldühítette.
De,
De, erre ma a szlovák miniszterelnök válaszolt....
„Észrevettem, hogy Orbán Viktornak régi sálja van, ezért ma adtam neki egy újat.”
Íme...
ilyen volt...
1669294539963.png

ilyet kapott...
1669294569298.png
 
Képzeljük el mi lenne ha Ausztria, Németország, Franciaország vagy ne adj isten Nagy-Britannia a volt területeinek a határvonalaival prezentálná magát?

Ez nem jelenti azt, hogy nem fűz kapcsolat engem a szomszédos államterületekhez,
végül is a nagyszámú rokonságomban nem egy van aki egy olyan helyen született ami ma nem Budapestet tartja közigazgatási központjának.

Aki a nagy Magyarország térképével villog azt nem a szive köti az ott élő emberekhez, hanem
az alattvalókat, adófizetőket, elrabolható természeti kincseket lát, annak a felfuvalkodáshoz kell mindez.

"Az osztrák külügy ígéri, tájékoztatják Magyarországot arról, hogy Nagy-Magyarország határai 100 éve megszűntek" :)

1669297972024.jpeg

Orbán „Nagy-Magyarország” sáljára reagált Andrej Plenkovics. - Meglehetősen dehonesztáló megjegyzéseket tett, kvázi gúnyt űzött a magyar miniszterelnökből.
 
Megszavazta az Európai Parlament: ne adjanak pénzt Magyarországnak

Elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely elégtelennek minősíti a magyar kormány vállalásait, amelyeket a kondicionalitási eljárásban tett az uniós pénzek megszerzéséért.
A szavazáson 573 európai parlamenti képviselő vett részt, 416 mellette, 124 ellene szavazott, és 33 képviselő tartózkodott. Az állásfoglalás nagyjából arra kéri az Európai Bizottságot és a tanácsot, hogy ne zárják le a Magyarország ellen indított kondicionalitási eljárást, és fagyasszák be a Magyarországnak járó támogatások egy részét.
Magában az állásfoglalás nem számít kötelező erejűnek, ez leginkább arra szolgál, hogy elmondja az Európai Parlament véleményét az ügyről. Ez viszont azért fontos, mert az Európai Parlament adott esetben bizalmatlansági indítványt is indíthat a bizottság ellen, és fel is oszlathatja azt, ha úgy látja, hogy a bizottság nem megfelelően teljesíti a feladatait.

Akkor most lesz pénz, vagy nem lesz ?
 
Képzeljük el mi lenne ha Ausztria, Németország, Franciaország vagy ne adj isten Nagy-Britannia a volt területeinek a határvonalaival prezentálná magát?

Ez nem jelenti azt, hogy nem fűz kapcsolat engem a szomszédos államterületekhez,
végül is a nagyszámú rokonságomban nem egy van aki egy olyan helyen született ami ma nem Budapestet tartja közigazgatási központjának.

Aki a nagy Magyarország térképével villog azt nem a szive köti az ott élő emberekhez, hanem
az alattvalókat, adófizetőket, elrabolható természeti kincseket lát, annak a felfuvalkodáshoz kell mindez.

"Az osztrák külügy ígéri, tájékoztatják Magyarországot arról, hogy Nagy-Magyarország határai 100 éve megszűntek" :)

Csatolás megtekintése 1894460

Orbán „Nagy-Magyarország” sáljára reagált Andrej Plenkovics. - Meglehetősen dehonesztáló megjegyzéseket tett, kvázi gúnyt űzött a magyar miniszterelnökből.
Nos , a miniszterelnök erre azt nyilatkozta hogy Ő mint fociszurkoló mutatkozott és ezzel azt mutatta be hogy a magyar foci az a határokon át is szól a magyarokhoz.
 
Európai Unió: az EU komolyra veszi a dolgot Orbánnal.
A Bizottság elégedetlen Magyarország tekintélyelvű kormányfőjének reformjaival.
Ezért a hatóság milliárdos nagyságrendű támogatások befagyasztását fogja javasolni.

AA14sEZZ.img

Szorul a hurok Orbán nyakán. Végre!
Mit vársz? Lemond?
Új választásokon még nagyobb támogatással győzne.
Amíg a média nem ad teret az ellenzéknek addig azt sem tudják hogy létezik olyan....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére