Hírek Újabb verziót dobtak be: Két évig Márki-Zay kormányozna, két évig Karácsony

Karácsony ennek teljesüléséhez köti a visszalépését.


Az atv.hu több forrásból megerősített információi szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis a Dobrev-ellenes duóból két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt.


Ez lehet Karácsony visszalépésének (egyik) feltétele, de arról egyelőre nem tudni, hogy Márki-Zaynak mi az álláspontja az ötletről.


Mint arról beszámoltunk: sajtóinformációk pénteken délelőtt 10 órától Karácsony Gergely bejelenti, hogy visszalép az előválasztás második fordulójától. Karácsony a Kossuth téren készül közös sajtótájékoztatóra Márki-Zay-jal, itt akár a ciklusfelezős ötletet is bejelenthetik.


Közben Márki-Zay a csütörtök esti Egyenes beszédben megerősítette, hogy péntek reggel Karácsony Gergely bejelentést tesz, és ő is jelen lesz.

karacsony.jpg
 
Utoljára módosítva:
Tudod mivel foglalkozzanak a fideszes szavazók?
Mondom (s ajánlom, hogy ne röhögjenek, mert részesei mindennek!):

Melyik párt ígérte meg, hogy megvédi a nyugdíjakat?
Melyik párt vette el a nyugdíjmegtakarításokat?
Ki ígérte meg, hogy egyéni folyószámlán írják jóvá?
Ma ki tagadja ezt le?
Ki üvöltötte, hogy ruszkik, haza?
Ki barátkozik Putyinnal?
Ki mondta, hogy csuhások, térdre, imához?
Ki vonja be az élet minden területébe az egyházat, támogatva a mi adónkból?
Ki szüntette meg az Alkotmányt?
Ki írta igényeihez igazítva az Alaptörvényt? Ki írta át újra és újra az általa kreált Alaptörvényt?
Ki szórt el milliókat az Alaptörvény asztalára, díszkiadásra?
Ki korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét?
Ki cserélte le az alkotmánybírákat saját híveire?
Ki nyugdíjazta a bírákat, hogy hűséges emberekkel töltse be a megürült helyeket?
Ki hoz akár naponta új törvényeket, ha érdekei úgy kívánják?
Ki vezette be a visszamenőleges törvénykezést?
Ki írta át a választási szabályokat érdekei szerint?
Ki szabta át a választási körzeteket, szintén érdekei szerint?
Ki írta át a sajtótörvényt?
Ki vezette be európa legmagasabb ÁFA-ját?
Ki nevezte ki köztársasági elnöknek azt az embert, akitől meg kellett vonni a diplomáját?
Ki nevezte ki aztán köztársasági elnöknek a kollégiumi szobatársát?
Ki központosította a közoktatást, elvéve minden jogot az iskoláktól?
Ki vette el az egyetemek autonómiáját?
Ki kampányolt a pénzünkből más országokban, hogy az ott élő magyarok rájuk szavazzanak?
Ki foglalt el minden pozíciót az iskolaigazgatói posztoktól a polgármesteri hivatalokon keresztül a főügyészi hivatalig?
Ki osztotta ki a híveinek a trafikokat?
Ki vette el tízezrektől a gazdálkodás lehetőségét, hogy az állami földeket a híveinek juttassa?
Ki csinált milliárdost Mészáros Lőrincből?
Ki hízlalja a Közgépet Uniós pénzekkel?
Ki osztotta ki a kaszinó koncessziót hűséges embereinek?
Ki tette pártfüggővé a művészeti életet, színházaktól a filmművészetig?
Ki dönt az Uniós pályázatok elosztásáról?
Ki igérte meg, hogy senkit nem hagy az út szélén?
Ki vonta meg, vagy csökkentette drasztikusan az ellátásokat?
Ki akarja megszüntetni az álláskeresési járadékot?
Ki nyújtott lehetőséget arra, hogy a tehetősek kedvező árfolyamon végtörleszthessenek, miközben a valóban rászoruló családok kilakoltatása folyamatos?
Ki gondolja úgy, hogy tényleges munkahelyek helyett közmunkára van szükség?
Ki vezette be a horrorisztikusan magas “nemtandíjat”?
Ki államosította a Takarékszövetkezeteket?
Ki ígérte azt, hogy olcsóbb államot hoz létre?
Kinek a kormányában van a legtöbb pályaalkalmatlan, végzettséggel nem rendelkező “szakember” magas fizetéssel, a mi adónkból?
Ki állít szobrokat minden tiltakozás ellenére?
Ki költött milliárdokat arra, hogy közterületeket nevezzen át, miközben sok út járhatatlan?
Ki gondolja úgy, hogy 16 éves korban megszünteti a tankötelezettséget, mert nincs szükség arra, hogy gyermekeink diplomát szerezzenek?
Kinek a regnálása alatt romlik az egészségügy helyzete?
Ki tehet arról, hogy menekülnek az országból az orvosok, ápolók?
Ki elől menekülnek külföldre a fiatal, nyelveket beszélő, szakmával, diplomával rendelkező fiatalok?
Ki tiltakozott a Déli Áramlat ellen, hazaárulónak minősítve azt a kormányt, amely tárgyalt erről?
Ki ragaszkodik most a Déli Áramlathoz?
Ki engedte szabadon a köztörvényes, gyilkosságért elítélt baltás gyilkost?
Ki fogadta az azeri elnököt?
Ki emelte meg a következő adókat és járulékokat: EVA, jövedéki adó, cégautóadó, környezetvédelmi termékdíj, egészségbiztosítási szolgáltatási járulék, munkavállalói nyugdíjjárulék?
Ki vezetett be új adókat: chipsadó, sárgacsekkadó, telefonadó, biztosítási adó, baleseti adó, közműadó, tranzakciós illeték, ágazati különadók, szociális adó?
Ki hangoztatja azt, hogy aki nem támogatja feltétel nélkül az esztelen politikáját, az nem magyar, az álcivil?
Kinek a regnálása alatt nőtt meg brutálisan a szegénységi küszöb alatt élők száma?
Ki hirdetett szabadságharcot a pálinkáért, akácért, miközben gyermekek százezrei éheznek napról napra?
Ki ígért egymillió új munkahelyet?
Ki mondta azt, hogy két hét alatt rendet rak az országban?
Ki zsarolta az embereket azzal, hogy csak abban az esetben jut forrásokhoz az önkormányzat, ha az általa támogatott polgármesterre szavaznak a választáson?
Ki irányítja a majdnem teljes médiát?
Ki befolyásolja a statisztikai adatokat?
Ki fordította az ország ellen szinte teljes európát?
Ki veszett össze Norvégiával?
Ki próbálja ellehetetleníteni a civil szervezeteket?
Ki okozott diplomáciai botrányt az USA-val?
Ki hazudozik a kitiltási üggyel kapcsolatban?
Ki nem hajlandó vizsgálatokat kezdeni a korrupciós vádak miatt?
Ki próbálja hazug bolondnak beállítani azt, aki feljelentést tett, tényekkel alátámasztva?
Kivel nem hajlandó szóbaállni egyetlen jelentős ország kormánya sem?
Ki épít stadionokat, mert ez a hobbija?
Melyik párt tagjai, miniszterei és felelős vezetői nem mernek véleményt alkotni semmiről?
Kik menekülnek a sajtó elől?
Melyik kormánynál fordul az elő, hogy egyszemélyi döntések születnek?
Kire vetül mindent átszövő korrupció vádja?
Ki próbálja az internetet is befolyása alá vonni, akár adóztatás útján?
Melyik párt készít Kubatov-listát?
Ki tartja félelemben a közalkalmazottakat, amennyiben nem értenek egyet a kormány politikájával?
Ki vezette be a különadókat, mondván: nem terhelik az emberekre?
Ki züllesztette bábszínházzá a parlament munkáját?
Ki nem egyeztet szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel, tanácsadókkal lényeges döntések előtt?
Ki nyom át a parlamenten 24 óra alatt egy törvényjavaslatot?
Ki kötött titkos paktumot Putyinnal a paksi bővítésről?
Ki írta át a Munka Törvénykönyvét?
Ki foglalta el az Állami Számvevőszéket, a Gazdasági Versenyhivatalt, a Nemzeti bankot, az összes minisztériumot?
Ki felelős azért, hogy az ország versenyképessége rohamosan csökken, beruházás saját erőből 7% körül mozog, családok mennek tönkre, válnak hajléktalanná, milliószámra sodródnak nyomorba embertársaink, a tényleges munkahelyek száma nem növekszik, sokan minden ellátás nélkül vegetálnak, az oktatás színvonala romlik, tömegével menekülnek külföldre fiataljaink?
Ki felelős azért, hogy a demokratikus alapjogok csorbultak, hogy emberek félnek ebben az országban?
Ki felelős azért, hogy néhány ezer ember mértéktelenül gazdagszik, miközben mások tömegével válnak földönfutóvá?
Ki tehet arról, hogy a politika beszivárgott az iskolákba, az egyház beszivárgott a politikába?
Ki a felelős azért, hogy az utcára kell vinni a politikát?

Az ellenzéki összefogás megpróbál fellépni ellenük.
Hibáznak?
Igen!

De még mindig jobb, mint a fideszes nagyképű, hazug, korrupt társaság
, aki nem kizárt, hogy háttérből beleavatkozik ezekbe az ügyekbe.
Amíg a MTI meg sem látja, miről szavazott 633.000 ember, s ez fideszes oldalon természetes, addig a fideszes szavazók húzzák magukat icipicire össze, mert minimum hiteltelenek.
csak erről pár millió szavazót is meg kellene győzni.
 
Azért mekkora szívás, hogy több hónapnyi aláírásgyűjtő munka kukába mehet egy pillantás alatt. :rohog:

Vagy filctollal átjavítják a Stop Karácsonyt Stop Márki-Zayra? :rohog: :rohog::rohog:
csak ha MZP nyer, különben meg beadják, hogy az egész egy nagy győzelem, hisz Karácsonyt megállították vele, Gyurcsány meg=Gyurcsánynéval.
 
csak erről pár millió szavazót is meg kellene győzni.
Én nem akarok alacsony erkölcsi szintű embereket semmiről meggyőzni, s nem is hiszek benne, hogy lehet.

Ez az ország, ezekkel a fideszes szavazókkal, lefelé tart.
Én csak gratulálok hozzá, s időnként felhúzom magam, mert látom elsüllyedni mindazt, amire régen büszke voltam, egy pénzéhes, alulkulturált, elhízott tahó vezette szekta miatt.
 
Én nem akarok alacsony erkölcsi szintű embereket semmiről meggyőzni, s nem is hiszek benne, hogy lehet.

Ez az ország, ezekkel a fideszes szavazókkal lefelé tart.
Én csak gratulálok hozzá, s időnként felhúzom magam, mert látom elsüllyedni mindazt, amire régen büszke voltam egy pénzéhes, alulkulturált, elhízott tahó vezette szekta miatt.
itt nem is az erkölcs, hanem vallási megszállottság a jellemző.
 
Pedig ez lesz, kiváncsi vagyok az ELkurtuk filmben hogyan ábrázolják Dobrevet.
Nézd meg, vegyél rá jegyet, költsd a pénzt, nézd meg ...
Támogasd az önkényuralmat!
Legyen minél több néző!!! Hajrá Magyarország!!!

Ez kell, gratulálok neked is!

Engem, ha korbáccsal vernének, sem tudnának rávenni.
 
Nézd meg, vegyél rá jegyet, költsd a pénzt, nézd meg ...
Támogasd az önkényuralmat!
Legyen minél több néző!!! Hajrá Magyarország!!!

Ez kell, gratulálok neked is!

Engem, ha korbáccsal vernének, sem tudnának rávenni.
Kb. 2018-ban voltam utoljára moziban. SZóval nem sietek jegyet venni, de biztos lesznek jó filmkritikák róla. Amúgy a választásokig lehet leadja a közmédia, vagy a TV2 is.
 
Én nem akarok alacsony erkölcsi szintű embereket semmiről meggyőzni, s nem is hiszek benne, hogy lehet.

Ez az ország, ezekkel a fideszes szavazókkal, lefelé tart.
Én csak gratulálok hozzá, s időnként felhúzom magam, mert látom elsüllyedni mindazt, amire régen büszke voltam, egy pénzéhes, alulkulturált, elhízott tahó vezette szekta miatt.
Sokaig gondolkodtam, hogy valaszoljak-e erre, de inkabb nem!
Szerintem ez onmagat minositi, és egy olyan politikai(és emberi) kulturat, ami mellett el kell menni!
Kulturalt muvelt intelligens embert csinalni magunkbol, es ennek okán mindenki mast budos prosztónak minositeni aki esetleg dolgozni szeretne azert hogy jobb legyen, csak maskeppen mint en...no comment...
 
Sokaig gondolkodtam, hogy valaszoljak-e erre, de inkabb nem!
Szerintem ez onmagat minositi, és egy olyan politikai(és emberi) kulturat, ami mellett el kell menni!
Kulturalt muvelt intelligens embert csinalni magunkbol, es ennek okán mindenki mast budos prosztónak minositeni aki esetleg dolgozni szeretne azert hogy jobb legyen, csak maskeppen mint en...no comment...
Ugye, ezt nem gondolod komolyan?

Dolgozni azon, hogy JOBB legyen? JOBB - Orbánnal?
Azzal az emberrel, aki úgy nyúl bele az államkasszába, mintha a malacperselye lenne?
Orbánnal jobb, amikor gyakorlatilag kisajátította az országot?

Jogunk van befizetni ennek a kormánynak az adót, hogy aztán annyira se számítsunk
, s azok sem, akik hasonlóan felháborodottak mindazon, ami itt történik, hogy megjelenjenek a képviselőink a köztévében?
Mert a Vezír nem akarja?
S ha az Orbán-média mégis a szájára veszi az ország másik felét, kiröhögi, kigúnyolja, lekezeli?

S ti ezt hosszú évek óta rendben találjátok!!


S idézz jól: alacsony erkölcsi szintűt írtam, s bizony ez így van! Nem tartom sokra a fideszes szavazókat, mert alacsony erkölcsi szinten áll az, aki egy ilyen tisztességtelen, tolvaj társaságot még véd.
A "büdös prosztó" szavakat te használtad.

S nem, nem kell a sértődés, mert nincs mire, ha ezeket támogatod.

Jó lenne, ha a Fidesz-szimpatizánsok megértenék végre: már nem csak szavazók, hanem bűnösök mindabban, amit Orbán elkövet.

Ha úgy élnénk most, mint anno Gyurcsány országlása alatt, akkor igencsak rohanna mindenki választani, kormányt váltani.

Most jól élsz?

Az én kollégáim nem élnek jól.
Számtalan családot tudok mutatni, akik szegényebbek, mint 2010 előtt, segélyekből, adományokból van többjük, mint a kaja.
Családtámogatás?
Nyilván ezt mondanád.
Csakhogy a családtámogatás jövedelemhez kötött. Aki keveset keres, kevesebbet is kap.

Nyilván a te gyereked sokat kap.
Miben különbözik a másik világrajött gyerektől?
Orbánisztánban sok gyerek nem kap esélyt, mert a szüleik alacsony keresetűek.
Tapsolnék, de írásban nehéz ...

Ki él itt jól?
Nyugdíjasok? Jól élnek?
Közalkalmazottak. Ők jól élnek? Rendőrök, tűzoltók, pedagógusok?

Melyik országban élsz?
A lakosság tele van különböző hitelekkel!

S jöhet az egészségügy?
A keveseknek megfizethető magánegészségügy?
Mert az államiba nem sokat feccöltek.
Jaj, majd elfelejtettem a több ezer lélegeztetőgépet!
Na, az van.

A sportra ment - lehet sportoló vagy, azért ez a derűs, támogató hangnem.

1633723398832.png

1633723608782.png

1633723639614.png

 
Utoljára módosítva:
Pedig ez lesz, kiváncsi vagyok az ELkurtuk filmben hogyan ábrázolják Dobrevet.
Nem vagy te kíváncsi egy valószínűleg agitációs céllal készült filmre.
Az ál-dokumentum szintet is nehéz megütni.
Abban is szokott lenni tárgyilagosság
De ha játékfilmként csinálják politikai megrendelésre mit vársz.
Nem éri meg a jegy árát,különben meg lehet kiteszik a youtube-ra
Ha viszontlátod az összes közszolgálatin tudhatod kampányfilm
Hiába október 21 re időzítették a bemutatót
El lehet azt húzni témában tavaszig
Ha tárgyilagos lesz az külön sikere a művész világnak
 
Utoljára módosítva:


Én elhiszem, hogy fáj a fideszeseknek, hogy összeállt az ellenzék, de ennek súlyos oka van: a Fidesz!

Ha Márki-Zayra szavaznak a szavazók a következő héten, akkor Márki-Zay lesz a miniszerelnök-jelölt.
A szavazók döntenek.
El kell menni voksolni.
 
Utoljára módosítva:
Én anno azért gondoltam, hogy Karácsony jobb jelölt, mert eméletben kevésbé volt elutasitott a szavazók között, mint Dobrev,( aki a legfelkészültebb,) de volt pártja, aminek pár képviselője, ha szerencséje lett volna a mérleg nyelve lett volna a parlamentben, hogy meglegyen a többsége. MZP, ha nyer nagyon nehéz helyzetben lesz, hisz bármikor kitehetik a szűrét. 2002 és 2010 között 3 miniszterelnököt evett meg az mszp kormány, szóval ez nem elméleti veszély.
 
Én anno azért gondoltam, hogy Karácsony jobb jelölt, mert eméletben kevésbé volt elutasitott a szavazók között, mint Dobrev,( aki a legfelkészültebb,) de volt pártja, aminek pár képviselője, ha szerencséje lett volna a mérleg nyelve lett volna a parlamentben, hogy meglegyen a többsége. MZP, ha nyer nagyon nehéz helyzetben lesz, hisz bármikor kitehetik a szűrét. 2002 és 2010 között 3 miniszterelnököt evett meg az mszp kormány, szóval ez nem elméleti veszély.
És ez most "mszp kormány" lesz, ha ellenzéki győzelem lesz?

Miért nem érti senki (szerintem Márki-Zay sem fogta még föl, és Karácsonyt is sikerült meghülyíteni), hogy ez, győzelem esetén, ami még nagyon odébb van, hatpárti felállás lesz?

S előbb győzni kell.
Nem tudom eldönteni, miért drukkoltok a Fidesznek?
Ennyire jó lett nektek, s ennyire nem számít, milyen sokaknak lett rossz?
 
Utoljára módosítva:
És ez most "mszp kormány" lesz, ha ellenzéki győzelem lesz?

Miért nem érti senki (szerintem Márki-Zay sem fogta még föl, és Karácsonyt is sikerült meghülyíteni), hogy ez, győzelem esetén, ami még nagyon odébb van, hatpárti felállás lesz?

S előbb győzni kell.
Nem tudom eldönteni, miért drukkoltok a Fidesznek?
Ennyire jó lett nektek, s ennyire nem számít, milyen sokaknak lett rossz?
aham, é ez a 6 pár ami inkább 3 eltolja, aztán jön vissza Viktor 12 évre? Egy háborút könyű megnyerni, csak utánna ujraépítei mindent igen is nehéz. A Ner kiépitése sem két nap volt. A lebontása gyors lehet, de mi és hogyan épül helyette és hogyan. Lehetcsak velem van a baj, mert több lépéssel messzebb lévő problémákon rágózom.
Amugy mszp szdsz volt és az szdsz adta meg állítólag a végső lökést, hogy jöjjön Feri. MZP meg a DK biztos nem lesz puszipalytás, ha lesz rá lehetőség szerintem leváltanák. Karácsony is fizetni fog szerintem, mert szövetkezet Dobrev ellen és felsült, a főárosi DK frakció ezt majd vissza adja jó eséllyel, hisz a kampány alatt is oda szúrtak párat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére