Hírek Újabb verziót dobtak be: Két évig Márki-Zay kormányozna, két évig Karácsony

Karácsony ennek teljesüléséhez köti a visszalépését.


Az atv.hu több forrásból megerősített információi szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis a Dobrev-ellenes duóból két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt.


Ez lehet Karácsony visszalépésének (egyik) feltétele, de arról egyelőre nem tudni, hogy Márki-Zaynak mi az álláspontja az ötletről.


Mint arról beszámoltunk: sajtóinformációk pénteken délelőtt 10 órától Karácsony Gergely bejelenti, hogy visszalép az előválasztás második fordulójától. Karácsony a Kossuth téren készül közös sajtótájékoztatóra Márki-Zay-jal, itt akár a ciklusfelezős ötletet is bejelenthetik.


Közben Márki-Zay a csütörtök esti Egyenes beszédben megerősítette, hogy péntek reggel Karácsony Gergely bejelentést tesz, és ő is jelen lesz.

karacsony.jpg
 
Utoljára módosítva:
akinek a rendszer valtas utan maradt lakashitele az komoly antitalentum volt uzletileg
ugyanis ekkor tortent meg az ami meg sehol a vilagban hogy ha vallaltad a hatralevo hiteled kifizeteset akkor annak tobb mint 60% -at elengedte a hitelintezmeny
Tévedésben tecccik lenni, kétszer is volt Budán kutyavásár!
Ez tuti, mert én mind a kétszer ott voltam! :D
1986 végén is volt egyszer, pechemre akkor csak kicsi lakás, kicsi hitel volt. :)
 
akinek a rendszer valtas utan maradt lakashitele az komoly antitalentum volt uzletileg
ugyanis ekkor tortent meg az ami meg sehol a vilagban hogy ha vallaltad a hatralevo hiteled kifizeteset akkor annak tobb mint 60% -at elengedte a hitelintezmeny , mindenki igyekezett kolcsonkerni meg szemelyi kolcsont felvenni hogy letudja nullazni a hitelet mert ilyen osszegeket senki nem engedett el - szazezreket is akar csak ugy szerelembol
a hugom hazkolcsone 360ezer volt 160 ezerbol fizettem ki neki az osszes hitelet nullara
Értem.
Tehát, ha Te nem fizeted ki a testvéredét, akkor ő is egy pénzügyi antitalentum, nem pedig kevés pénzű, akinek nincs ennyi egy összegben?
 
mar megbocsass DE azon idoben egyaltalan NEM voltak kilakoltatasok
legalabbis hitel nemfizetesert biztos hogy NEM
A tanítványaim között még rosszabb helyzetben élők is voltak, s vannak jelenleg is.
A kilakoltatott családtól az egyszülősön át, a munkanélküli egyik szülősig többféle.
S a gyerek mindenhol gyerek.
 
Értem.
Tehát, ha Te nem fizeted ki a testvéredét, akkor ő is egy pénzügyi antitalentum, nem pedig kevés pénzű, akinek nincs ennyi egy összegben?
akar annak is mondhatod DE HA En nemtudom kifizetni keresett volna mas megoldast
DE mindenkepp igyekezett kifizetni mint mindenki mas IS !! En csak egy egyszeru megoldo keplet voltam
 
A tanítványaim között még rosszabb helyzetben élők is voltak, s vannak jelenleg is.
A kilakoltatott családtól az egyszülősön át, a munkanélküli egyik szülősig többféle.
S a gyerek mindenhol gyerek.
ezugy magos nekem mint majomnak a zongora
lehet hogy maaaa szelektive emlekezem
DE a hosszutavu memoriam az meg tokeletes es biza ennyire fenekig nyomorra NEM emlekszem
 
akar annak is mondhatod DE HA En nemtudom kifizetni keresett volna mas megoldast
DE mindenkepp igyekezett kifizetni mint mindenki mas IS !! En csak egy egyszeru megoldo keplet voltam
Akkor kifizethetted volna a miénket is.

Nem is értem - újra ugyanaz a probléma. Vagyis akinek egyoldalúan megváltoztatják a szerződési feltételeit, az tehet róla.
Ő a hibás, miért nem keresett bármit, hogy ne essen Csányi úr csapdájába!

Nekem ez megfoghatatlan, főleg úgy, hogy benne éltem.
Nem tartok igényt részvétre, de hogy hibáztassanak ...
 
akar annak is mondhatod DE HA En nemtudom kifizetni keresett volna mas megoldast
DE mindenkepp igyekezett kifizetni mint mindenki mas IS !! En csak egy egyszeru megoldo keplet voltam
A barátaim, ismerőseim körében a család, a rokonság dobta össze a pénzt, hogy ki tudják fizetni a hitelt. Nem emlékszem már rá, hogy mennyi idő állt rendelkezésre, de max. 1 hónap, vagy még annyi sem, tehát nagyon rövid idő volt, és a 3,5 %-os kamatozású hosszú lejáratú (20-30év) hitelekre vonatkozott.
 
Akkor kifizethetted volna a miénket is.


Nem tartok igényt részvétre, de hogy hibáztassanak ...
miert is ????
kivagy te nekem ??? miert is tennem??
HA te magadert nem teszed akkor miert varsz barmit egy idegentol

de hogy hibáztassanak ... a tehetetlensegert miert ne az a kizarolagos hibaja az egyennek !!!
adva volt egy paratlan lehetoseg es egynel tobbszor is aki ezzel nem elt az nem csak ostoba
 
A barátaim, ismerőseim körében a család, a rokonság dobta össze a pénzt, hogy ki tudják fizetni a hitelt. Nem emlékszem már rá, hogy mennyi idő állt rendelkezésre, de max. 1 hónap, vagy még annyi sem, tehát nagyon rövid idő volt, és a 3,5 %-os kamatozású hosszú lejáratú (20-30év) hitelekre vonatkozott.
evet mar nem emlekszem de az tuti hogy kovetkezo ev februar vege volt az utolso befizetesi hatarido
(mert jelezni kellett hogy mikor fogsz fizetni es a hugomnak mondtam februar kozepe OK )
 
ezugy magos nekem mint majomnak a zongora
lehet hogy maaaa szelektive emlekezem
DE a hosszutavu memoriam az meg tokeletes es biza ennyire fenekig nyomorra NEM emlekszem
A rászoruló gyerekeknek napi egyszeri meleg étkezés ingyenesen biztosított, ha jól tudom, még a szünidőben is, éppen azért, hogy legalább naponta egyszer meleg ételhez jussanak. Ez szerintem már 2010 előtt is lehetett, nem biztos, hogy a fidesz vezette be.
Tavaly nagy gondot jelentett, amikor a covid miatt az iskolák zárva tartottak, mert ezek a gyerekek nem csak az oktatásból, hanem az étkeztetésből is kiszorultak. Éppen akkor, amikor a szüleiknek amúgy is megcsappantak a bevételeik az alkalmi és mezőgazdasági munkák szünetelése miatt. Abban az időszakban el tudom képzelni, hogy sok gyerek maradt éhes. :(
 
evet mar nem emlekszem de az tuti hogy kovetkezo ev februar vege volt az utolso befizetesi hatarido
(mert jelezni kellett hogy mikor fogsz fizetni es a hugomnak mondtam februar kozepe OK )
1987 február lehetett akkor a végső határidő. Nekem rövidebb volt ennél, mert januárban elcseréltem egy nagyobb lakásra.
 
A rászoruló gyerekeknek napi egyszeri meleg étkezés ingyenesen biztosított, ha jól tudom, még a szünidőben is, éppen azért, hogy legalább naponta egyszer meleg ételhez jussanak. Ez szerintem már 2010 előtt is lehetett, nem biztos, hogy a fidesz vezette be.
Tavaly nagy gondot jelentett, amikor a covid miatt az iskolák zárva tartottak, mert ezek a gyerekek nem csak az oktatásból, hanem az étkeztetésből is kiszorultak. Éppen akkor, amikor a szüleiknek amúgy is megcsappantak a bevételeik az alkalmi és mezőgazdasági munkák szünetelése miatt. Abban az időszakban el tudom képzelni, hogy sok gyerek maradt éhes. :(
Erre azt tudna válaszolni akinek a gyereke igényelte és elfogyasztotta a meleg ételt.
 
miert is ????
kivagy te nekem ??? miert is tennem??
HA te magadert nem teszed akkor miert varsz barmit egy idegentol

de hogy hibáztassanak ... a tehetetlensegert miert ne az a kizarolagos hibaja az egyennek !!!
adva volt egy paratlan lehetoseg es egynel tobbszor is aki ezzel nem elt az nem csak ostoba
Nos, nekem nem voltak ilyen lehetőségeim - ezt kellene megértened végre, de látom, fölöslegesen írom, hiszen, ha te ki tudtad fizetni a testvéredét, akkor nekem is meg kellett volna ezt oldanom.

Te, úgy tűnik, nem érted, hogy ez nem puszta elhatározás kérdése.

S hogy élnek-e rossz helyzetben gyerekek?
Igen, sokan.

A Magyar Tudományos Akadémia cikke:

1634487940235.png

1634488025789.png


 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére