Újdonságok, érdekességek

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Hibernált űrhajósok, lézeres napvitorlások – elborult ötleteket karolt fel a NASA


Nyolc fejlett technológiai tervet válogatott ki a NASA, amelyek az amerikai űrhivatal várakozásai szerint alapjaiban változtathatják meg az űrkutatást.

NASA nyilvánosságra hozta az innovatív koncepciók programjának második szakaszába (Innovative Advanced Concepts, Phase 2) bejutott kísérletek listáját. Az amerikai űrkutatási hivatal olyan magas kockázatú, viszont „hálás” projektek támogatására adta áldását, amelyek még a rohamosan fejlődő űrkutatásban is úttörőnek számítanak.
Aki mer, az nyer

– Ezzel a programmal a NASA kihívást intézett a tudományos közösséghez, hogy álljanak elő a legmerészebb elképzeléseikkel – idézte a Space.com Steve Jurczykot, a NASA űrtechnológiai igazgatóságának vezetőjét, aki megelégedve konstatálta: a provokáció bejött.
A program második fázisába bejutott pályázók fejenként 500 ezer dollárt kapnak két évre, hogy az első szakaszban kidolgozott koncepciókat tovább érleljék.

A most nyilvánosságra hozott lista arról tanúskodik, hogy a NASA valóban a legelszálltabb ötleteket díjazza: a projektek többsége annyira újszerű, hogy még a címük is lefordíthatatlan.
Hibernált űrhajósok

„Advancing Torpor-Inducing Transfer Habitats for Human Stasis to Mars” néven fut a John Bradford (Space Works, Inc.) által vezetett kutatás, ami azt célozza, hogy a Marsra küldendő űrhajósokat egyfajta „rövid hibernáció” állapotába helyezzék. Az űrhajósok testhőmérsékletének jelentős csökkentésével a kutatás leírása szerint olcsóbbá, biztonságosabbá és elviselhetőbbé válhat a vörös bolygóra vezető, több hónapos utazás.

Lézeres űrvitorlások

A „Directed Energy Interstellar Study” során Philip Lubin (University of California) és csapata csillagközi űrhajózásra alkalmas eszközöket fejleszt. Terveik szerint vitorlákkal felszerelt műholdakat lézerrel gyorsítanának fel elképesztő – akár 200 millió km/órás – sebességekre. Az alapötletet a százmillió dolláros Breakthrough Starshot projekt adta, amit Stephen Hawking világhírű kozmológus nemrég jelentett be több kalandor vállalkozóval – köztük Mark Zuckerberggel – közösen.
Mágneses ionfék

A „Magnetoshell Aerocapture for Manned Missions and Planetary Deep Space Orbiters” című koncepció David Kirtley (MSNW LLC) nevéhez fűződik, és olyan űrhajók fejlesztésére irányul, amelyek saját mágneses teret gerjesztve fékeznének le egy bolygóhoz érkezve. A mágneses mező csapdába ejtené az ionokat, amelyek a bolygó légkörébe érve lelassítanák az űrhajót. Ha a technológia működőképesnek bizonyul, jelentősen csökkentheti a küldetések költségeit.
Mirelit benzintank

„Cryogenic Selective Surfaces”: Robert Youngquist (Kennedy Space Center) és csapata egy magas fényvisszaverésű bevonatot fejlesztett ki, amely lehetővé tehetné a hosszútávú üzemanyag-tárolást. Az eljárás a gyorsfagyasztás elvén alapul, Youngquisték tulajdonképpen egy rendkívül vékony kriogén tartályt hoztak létre.
Miniűrhajó plazmarakétával

„Experimental Demonstration and System Analysis for Plasmonic Force Propulsion”: Joshua Rovey (University of Missouri) és kollégái olyan miniűrhajók fejlesztésén dolgoznak, amelyek a napfény és az úgynevezett aszimmetrikus nanostruktúrák közötti kölcsönhatásokat használnák ki olcsón, hatékonyan és precízen. Ez az újfajta plazmameghajtó mikroszkopikus méretű (nano, illetve pico mértékegységű) műholdak új generációja előtt nyithatná meg az utat.
Kábeles űrlibegő

„Flight Demonstration of Novel Atmospheric Satellite Concept”: William Engblomn (Embry-Riddle Aeronautical University) két robotűrsiklót kötne össze egy hosszú, erős kábellel. Ez a rendszer gyakorlatilag korlátlan ideig lebeghetne a Föld fölött, kizárólag szél- és napenergia felhasználásával.
Alakváltó űrtávcső

„Further Development of APERTURE: A Precise Extremely Large Reflective Telescope Using Re-configurable Elements”. Melville Ulmer (Northwestern University) kutatócsoportja az APERTURE nevű űrtávcső továbbfejlesztésén dolgozik, amelynek hatalmas, membránszerű főtükre a felbocsátása után megváltoztatná az alakját.
Megvalósult Űrodüsszeia

A „Tensegrity Approaches to In-Space Construction of a 1g Growable Habitat” néven futó projekt során Robert Skelton (Texas Engineering Experiment Station) és kollégái egy olyan, gyűrű alakú űrbeli élőhelyet próbálnak kialakítani, amely saját térfogatának bővítésével lenne képes a „lakosság” számának gyarapodását követni. Nol.hu
http://nol.hu/tud-tech/elborult-otleteket-karolt-fel-a-nasa-1615939

nasa-niac-phase-2.jpg
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek a baktériumok alakíthatják a Föld klímáját

Az óceánok felszínén található mikrobák harmadát a Pelagibacterales csoportba tartozó baktériumok teszik ki, és fontos szerepük van a felhőképzésben.

atlantiocean_uj_fekvo_lead.jpg


Fontos szerepük van a földi klíma alakulásában az óceánok felszínén található, Pelagibacterales csoportba tartozó baktériumoknak – derült ki a Gizmodo cikkéből. Ezek a baktériumok ugyanis dimetil-szulfidot (DMS) termelnek, aminek aztán a felhőképzésben lesz szerepe. Minderről az Exeteri Egyetem előadója, Ben Temperton számolt be, maga a tanulmány pedig a Nature Microbiology szaklapban jelent meg.

Temperton kifejtette: ha arról próbálunk modelleket felállítani, hogyan befolyásolhatják a DMS-ek a klímát, fontos felismernünk, hogy ezeknek a baktériumoknak jelentős szabályozó szerepük van. Meg kell említeni azt is, hogy a Pelagibacteralesekben nem figyelhetők meg azok a genetikai szabályozó mechanizmusok, amelyek a legtöbb baktériumban igen.

Egy korábban ismeretlen enzimen keresztül

A Pelagibacterales baktériumai egy korábban ismeretlen enzimen keresztül termelnek dimetil-szulfidot – közölte a Kelet-angliai Egyetemen (UEA) PhD-t szerző dr. Emily Fowler. Ugyanez az enzim pedig jelen van más, szintén elterjedt tengeri baktériumfajtákban is.

A Pelagibacterales a DMS-en túl metántiolt is termel – rendkívül kellemetlen szaga miatt ezt szokták földgázhoz is keverni, hogy a szivárgást meg lehessen érezni. Továbbá rengeteg szén-dioxidot is előállítanak ezek a baktériumok. MNO.nu
http://mno.hu/tudomany/ez-a-bakterium-alakithatja-a-fold-klimajat-1342860
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyomtalanul eltűnt egy utasszállító 66 emberrel
Az EgyptAir járata Párizsból Egyiptomba tartott, helyi idő szerint éjjel háromnegyed 3-kor veszett nyoma.
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/nyomtalanul-eltunt-egy-utasszallito-69-emberrel/

Eltűnt a radarernyőről csütörtök hajnalban az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata - közölte a légitársaság a Facebookon.

egyptair2.jpg


A repülőgép szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma. Az első hírek arról szóltak, 69 ember (59 utassal és 10 fős személyzet) tartózkodott a fedélzetén, a légitársaság viszont azóta 66-ra pontosította a számot.

Az utasok legnagyobb része (30 fő) egyiptomi, 15-en franciák, ketten irakiak, de többek között brit, portugál, belga, szudáni és kanadai állampolgárok is voltak a gépen. Magyarokról nem adtak tájékoztatást. Az Index azt írja, a gép utasai között egy csecsemő és két gyerek is van. A 10 fős személyzetből 3 biztonsági ember.

A légitársaság először azt a tájékoztatást adta, hogy a repülő mintegy 80 mérföldre, nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el, majd ezt pontosítva azt írta: a repülőgép 10 mérföldet tett meg Egyiptom légterében mielőtt eltűnt. A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Immár hivatalos, hogy lezuhant az MS804-es
http://444.hu/2016/05/19/immar-hivatalos-hogy-lezuhant-az-ms804-es?fbfanpage444+20160519+1252

"Az MS804 lezuhant" - jelentette be Francois Hollande francia elnök - aki annyiban érintett a tragédiában, hogy a gép 56 utasa közül 15 francia állampolgár volt, náluk csak egyiptomiból utazott több, harminc a gépen.

Azt, hogy a gép lezuhant, pár órája már sejteni lehetett. Erre utaltak a kutatás előzetes eredményei, valamint az a tény, hogy a gép a radarról eltűnése után egyetlen közeli reptéren se landolt.

De ezt Hollande előtt hivatalosan egy illetékes se merte bevallani - bár nem hivatalosan, névtelenül nyilatkozó források már állították.

"Tartottunk tőle, hogy a gép lezuhant, és az eddig összegyűlt értesülések megerősítik, hogy a gép valóban lezuhant és eltűnt" - mondta Hollande.

Az, hogy immár hivatalosan is megerősítették a gép lezuhanását, egyelőre nem jelenti azt, hogy bármit tudnának a tragédia okáról. Hollande szerint egyelőre "semmilyen feltételezést nem lehet kizárni". A magunk részéről pilótakörökből értesültünk egy érdekes elméletetről, ami az elmúlt napokban egyre aktívabb Etna hamufelhőjét okolja a gép eltűnéséért és lezuhanásáért.
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudományosan bizonyították, hogy van élet a halál után


Egy kétezer ember bevonásával készített kutatás eredményeit feldolgozva brit tudósok kijelentették, hogy van élet a halál után. Bebizonyították, hogy az emberi öntudat hosszan az után is megmarad, hogy a szívműködés és a vérkeringés leállt.

thinkstockphotos-497487570-e1460393933793-1024x576.jpg



Korábban mindenki úgy gondolta, hogy az agyműködés 30 másodperccel az után áll le, hogy a szív abbahagyta a testben a vér pumpálását. A Suthampton Egyetem kutatói szerint ezzel szemben az emberek legalább 3 percig érzékelik az öntudatukat az után, hogy a halálukat megállapították.

„A közvélekedéssel ellentétben a halál nem egy pillanat műve, hanem egy potenciálisan megfordítható folyamat minden olyan betegség vagy baleset után, amik a tüdő, a szív és az agy leállását okozzák. Ha van kísérlet az úgynevezett szívleállás visszafordítására, de sikertelennek bizonyul, azt nevezhetjük halálnak” – mondta el a kutatást vezető Dr. Sam Parnia.

A tudománytörténet eddig legnagyobb, a halálközeli élményeket vizsgáló kutatásában összesen 2060 brit, ausztrál és amerikai embert vizsgáltak, akik túléltek egy szívleállást. Negyven százalékuk mondta, hogy vannak emlékeik azutánról is, hogy megállapították náluk a klinikai halál beálltát. Dr. Parnia szerint valójában a legtöbb embernek vannak ilyen emlékei, de sokan nem tudják előhívni azokat a memóriájukból agysérülés vagy a kórházi nyugtatók hatásai miatt.

A halál utáni emlékekkel rendelkezők 2 százaléka számolt be egyfajta testen kívüli élményről. Ők azt állítják minden érzéküknek teljes birtokában voltak, vagyis pontosan látták és hallották, mi történik körülöttük, miután halottá nyilvánították őket. Ötven százalékuknak azonban nem konkrét emlékeik vannak, csak az iszonyatos félelem érzését tudták felidézni.

A kutatás legfontosabb eredménye valószínűleg a világ első tudományosan igazolt testen kívüli élménye. Egy 57 éves páciens a legapróbb részletekig, pontosan képes volt felidézni, hogy mi történt körülötte, miután ideiglenesen meghalt. Részletes, vizuális emlékei pontosan megegyeztek a valós eseményekkel.

„Ez azért rendkívül fontos, mert eddig úgy gondoltuk, hogy ezek az emlékek hallucinációk vagy illúziók, amik a szív leállása előtt vagy közvetlenül az újraélesztés után keletkeztek, de semmiképpen sem valós emlékek arról az időről, amikor a szív nem dobogott” – mondja Dr. Parnia.

Az 57 éves páciens esetében azonban a tudat még legalább három percig bizonyítottan működött a halál beállta után. Mindez teljesen ellent mond az eddigi tudásunknak, ami szerint az agyműködés 20 -30 másodperccel a szívleállás után megszűnik, és a sikeres újraélesztésig nem is tér vissza.
http://24.hu/tudomany/2016/05/19/tudomanyosan-bizonyitottak-hogy-van-elet-a-halal-utan/
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
18 év elteltével is felismerték megmentőjüket az egykori laboratóriumi csimpánzok

Linda Koebner etológus egyetemistaként részt vett egy programban, amely sokat szenvedett laboratóriumi csimpánzok rehabilitációjával foglalkozott. Linda olyan csimpánzokkal foglalkozott, akik éveket töltöttek apró ketrecekbe zárva miközben különböző kísérleteknek vetették alá őket. Miután sikerült elérni, hogy szabadon engedjék őket, a csimpánzok egy rezervátumba kerültek, ahol Linda sok időt töltött velük és segített nekik a gyógyulásban és abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a számukra ismeretlen környezethez. A csimpánzok kezdetben még a fűre is alig mertek rálépni, de Linda segítségével sikerült hozzászokniuk új életükhöz.

A kiszabadított állatok között volt Doll és Swing, akikkel a kutató 18 év elteltével találkozott újra. Nemcsak Linda, hanem a két csimpánz is rendkívül boldog volt, amikor hosszú évek elteltével újra láthatták egymást. A felejthetetlen találkozásról videó is készült, amelyben láthatjuk, hogy amikor a nő közelebb ért a csimpánzokhoz, azok egyből felismerték Lindát és ölelésekkel halmozták el a rendkívül meghatódott kutatót.

http://www.erdekesvilag.hu/18-ev-el...ntojuket-az-egykori-laboratoriumi-csimpanzok/

csimpanzok-3.jpg
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Több, mint 1 éve repül a napelemes repülő
2015. márciusában indult világkörüli útjára

A Solar Impulse 2 szárnyát 17 ezer napcellával szerelték fel, ezek biztosítják a motor energiaellátását. A gép a napelemekben tárolt energiát használja fel az éjszakai repüléshez.
A napelemes repülő 2015 márciusában indult világkörüli útjára Abu-Dzabiból. Először Ománban, majd Mianmarban, Kínában és Japánban szállt le. A Csendes-óceán átrepülése volt útjának legnehezebb szakasza, mert nem sok helyszín kínálkozott az esetleges kényszerleszállásra.

A napelemes repülőgép világkörüli utaztatásával, egy 2002-ben indult több mint 100 millió dolláros projekttel a gép tervezői a megújuló energia és az innováció jelentőségére akarják felhívni a figyelmet. Bertrand Piccard váltótársa a világkörüli úton André Borschberg.
http://www.origo.hu/tudomany/20160512-solar-impulse-2-oklahoma-repules-utazas.html

20160424solar-impulse-2.jpg
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyilkos ázsiai darazsakat észleltek Britannia több részén is. A három centiméter hosszú rovarok nemcsak a méheket pusztítják, már embert is öltek – írja a Telegraph.

A természettudósok szerint az állatok véletlenül, egy Kínából érkező kerámiaszállítmánnyal érkeztek Európába, pontosabban Franciaországba, még 2004-ben. Azóta az egész országban elterjedtek és megállás nélkül pusztítják a mézelő méheket: egy darázs egy nap alatt ötvenet is képes megölni. Ráadásul az emberre is veszélyt jelentenek, felbukkanásuk óta Franciaországban hat ember halt meg a darázscsípés okozta allergiás reakció miatt.

11800792_2939b770811e9ccfe803065ce10fc8fb_wm.jpg


Az ázsiai vagy más néven japán darazsak kisebbek és kevésbé ártalmasak, mint az óriás ázsiai darázs, de még így is veszélyesebbek, mint európai rokonaik. A királynő három centiméter hosszú is lehet, a dolgozók két és fél centisre nőnek. Leginkább magas fákon építenek fészket maguknak, de ugyanúgy megtalálhatók hangárok, ereszek, teraszok alatt, mint a falban vagy földön lévő lyukakban. Veszélyeztetik a régiók biológiai sokféleségét és az őshonos fajokat, súlyos károkat okoznak a méhészeknek és életveszélyt jelentenek az allergiások számára. Valamint intenzíven szaporodnak: a szakértők szerint a nyáron tovább fog nőni a darázskolóniák számra, lassan a méhkolóniákat is leelőzik.

A brit Nemzeti Méhészeti Egyesület (National Bee Unit) ezért mindenkit megkér arra, hogy fokozottan figyeljen, és ha elpusztult állatot vagy fészket talál, értesítse az illetékeseket.
http://index.hu/tudomany/2016/05/19/gyakornok_-_emberolo_azsiai_daraszak_britanniaban/
 

TücsökTímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Kanadában engedélyezték a genetikailag módosított lazac árusítását


Az egészségügyi hatóságok engedélyt adtak arra, hogy egy genetikai módosítások miatt gyorsabban növő lazacfajta kerüljön kereskedelmi forgalomba az országban. Ez lesz az első génmódosított állatfaj, amit Kanadában ezentúl vásárolni lehet majd élelmiszerként.

Az engedélyezést négy évnyi tesztelés előzte meg, és a hatóság közleménye szerint az amerikai AquaBounty Technologies által összerakott lazac pont annyira biztonságos és ugyanannyi tápértéket tartalmaz, mint bármelyik hagyományos lazac.

A génmódosított halban található egy növekedési hormonokért felelős gén az Alaszkában őshonos Chinook lazacból és egy óceáni tőkehalfajból is, ezért pedig kétszer gyorsabban tud növekedni, mint egy átlagos lazac. Akár 16-18 hónap alatt piacképes állapotra nő, míg egy sima lazacnál ez három év is lehet.

A kanadai hatóságok szerint a génmódosított lazacra nem kell majd semmiféle figyelmeztető jelzés vagy címke, mivel semmiféle egészségügyi kockázatra nem derült fény a tesztelés alatt.

Ezt persze nem így látja a génmódosítás rengeteg kritikusa, illetve a környezetvédők, akik Frankenfishről beszélnek.
http://444.hu/2016/05/20/kanadaban-...t-lazac-arusitasat?fbfanpage444+20160520+0751

6rc69kCStcNUgMSQs.jpeg
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
A most nyilvánosságra hozott lista arról tanúskodik, hogy a NASA valóban a legelszálltabb ötleteket díjazza: a projektek többsége annyira újszerű, hogy még a címük is lefordíthatatlan.
Annyi kétségtelenül igaz a cikkből, hogy a szerző többnyire még a címeket sem tudta tisztességesen lefordítani. Ez nyilván nem könnyítette meg számára a téma megértését, és talán ennek köszönhető a blikkfangos cím az "elborult ötletekről". Itt ugyanis éppenséggel arról van szó, hogy a tudományos és technikai szempontból leginkább megalapozott innovatív ötleteket válogatják ki, és támogatják anyagilag a kutatásukat.
A cikkből nem derül ki, de ez a program - kissé más néven - már 1998-ban beindult, és egy néhány éves szünettől eltekintve azóta is működik. Ami pedig a konkrét témákat illeti, néhány kiegészítés:

"Hibernált űrhajósok": a kórházi gyakorlatban már rutinszerűen használt "terápiás hipotermia" alkalmazásával (a szervezet 5-10 fokkal való lehűtésével) az állatok "téli álmához" (ami nem szükségszerűen téli, és nem is igazán álom) hasonló állapotot hoznának létre.
"Lézeres űrvitorlások": Az alapötletet természetesen nem a Breakthrough Starshot adta, sci-fikben ez már a múlt század hetvenes éveiben is szerepelt. A BS fő újdonsága szerintem az, hogy a hasznos teher csökkentésével (mikro- és nanoelektronikai eszközök) a mai technika mellett is elérhető célt tudott kitűzni.
"Mágneses ionfék": nem ionokat, hanem plazmát (ionok és elektronok keverékét, amit a fedélzeten tárolt argon gázból állítanak elő) "ejtenek csapdába". Így - legalábbis a ritka felső légkörben - a légellenállást keltő felület nem az űrjárműé, hanem az annál lényegesen nagyobb plazma "buboréké" lesz, ezzel egyrészt nagyobb fékező erőt biztosít, másrészt a járművet is védi a fékezéskor fellépő hőhatástól, ezért az könnyebb "hőpajzsot" használhat.
"Mirelit benzintank": A lényeg az, hogy a világűrben a hőátadás fajtái közül csak a sugárzással kell számolni. Ezért ha a bevonat a ráeső fény 99,9 százalékát visszaveri, akkor az üzemanyag (természetesen nem benzin, hanem folyékony oxigén) hőmérsékletét folyamatosan annak forráspontja (50 K) alatt lehet tartani.
"Miniűrhajó plazmarakétával": Nem plazma, hanem plazmon, és nem rakéta, hanem inkább ágyú. Egy nanotechnológiával megfelelően elkészített fémfelületen fény hatására kialakuló elektronhullámokat (plazmonokat) használnának nano-méretű "lövedékek" gyorsítására ahhoz hasonlóan, ahogyan nagyban a "sín-ágyúk" működnek, és ennek a "visszarúgása" hajtaná a "miniűrhajót".
"Kábeles űrlibegő": Gyakorlatilag spéci vitorlázó repülőgépek, amik természetesen nem az űrben, hanem a sztratoszféra alsó határán (20-25 km) repülnének egymás felett, különböző szélsebességű légrétegekben. Ez úgy működne, mint az a sport - a magyar nevét nem tudom:( -, amikor a szörfös egy kis siklóernyőt röptet pórázon, és azzal húzatja magát a vízen.
"Alakváltó űrtávcső": Az "alakváltás" itt két különböző dolgot takar. Egyrészt a távcső tükre - a membrán - összehajtva tárolható a pályára állító rakétában, és a célnál hajtogatja ki magát a megfelelő (forgási paraboloid) alakra. Másrészt az ideális alaktól való (nanométeres nagyságrendű) eltéréseit a hátsó oldalán lévő spéci mágneses bevonatnak a merevlemezek írófejéhez hasonló szerkezettel való manipulálásával korrigálják.
"Megvalósult Űrodüsszeia": Az Űrodüsszeia űrállomásától eltérően, amit ugyebár ember munkások építettek hagyományos konstrukciós elvek szerint, ezt egy automata rendszer építené és bővítené "tensegrity" konstrukcióként, támasztó és feszítő elemek megfelelő kombinálásával, hogy a struktúra bővítés közben is folyamatosan megtartsa az integritását.
 

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudományosan bizonyították, hogy van élet a halál után
A hír igaz, csak nem bizonyították, és nem azt, hogy van élet a halál után.:)
Ami ez utóbbit illeti, a cikk korrektül idézte Dr. Parnia véleményét a halál fogalmáról, ami viszont szerintem világosan mutatja, hogy ez az "élet a halál után" szöveg csak parasztvakító sajtókamu.
Valójában a kutatás az újraélesztés alatti, a klinikai halál állapotában fennálló tudatosságot vizsgálta. Azt találták, hogy a szívmegállás után újraélesztett, és megfelelően kikérdezett 101 embernek kb. 45%-a számolt be tudatos élményekről, de nem tudott semmi konkrét eseményt felidézni. Ebből következtettek arra, hogy többeknek is lehettek ilyen emlékei, de a cikkben is említett okok miatt nem tudták felidézni azokat.
A maradék 55%-nak csak 9%-a számolt be olyan élményekről, amik beilleszthetők a "halálközeli élménynek" a médiából általánosan ismert kategóriájába, és 2% a "testen kívüli élmény" kategóriába, a többiekben csak a félelem, és más kellemetlen érzések emléke maradt meg. Azt csupán egyetlen esetben sikerült igazolni, hogy a delikvens (az a bizonyos 57 éves) egy kb. 1 évvel későbbi meghallgatáson helyesen idézte fel az újraélesztési eljárás néhány részletét (azt, hogy defibrillátort alkalmaztak nála, hogy orvoscsapat volt jelen a szívmegállásnál, és volt ott egy kopasz fazon kék műtősköpenyben és sapkában). Mindössze erre alapozta Dr. Parnia azt a kijelentését, hogy a tudatos agyműködés még a szív leállása után akár 3 perccel is fennállhat.
Egyébként ez a Dr. Parnia volt az, aki a "halálközeli élmények" híveként és népszerűsítőjeként azt javasolta, hogy az újraélesztést végző csapatok helyezzenek el képeket olyan helyekre (pl. magas polcokra), ahol azokat a beteg csak a testét elhagyva láthatná. Érdekesképpen;) ebben a tanulmányban egyetlen ilyen kép helyes észleléséről sem tudott beszámolni.
 
Oldal tetejére