Útkeresőknek

Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
Hallgattam én is tenyérelemzés előadást és utána kezdtem a tenyerem elemezgetni../ másokét még nem nagyon figyelgettem/Nagyon sok minden bejött.
Pl. bal tenyeremen két életvonal van, az egyikvékony hoszzú, a másik erőteljesebb de csak a tenyerem közepéig ér.
Jobb kéz-- életvonal közepe táján egy erőteljes lefelé ágazás--ami betegséget ,bajt jelez.. az előadó szerint.. ugyanakkor ott megjelenik mellette egy halvány vonal ami a csuklómig kiséri az élet vonalat.Erre azt mondta, hogy védelem.

A bal kézre azt mondta , hogy ez a terv. rövid élet, de vigyáznak rám ezt jelenti a két vonal.
A jobb tenyér a megvalósitás, hát ezzel nem nagyon foglalkoztam ,csak amikor történt valami utána gondolkodtam el rajta..szülés után probléma lépett fel és majdnem belehaltam., véletlen vagy kérésemre vigyáztak rám, mégis itt vagyok. lehet ,hogy a vonalon a törés ezt jelentett. eddig a vonalig sok átvágás volt rajta ami betegségeket jelentett, de innentől nincs..
Számomra ez is elég érdekes és elgondolkodtató volt, főleg, hogy amikor elvitték mosdatni a babát eszembe jutott, hogy a párom mit tudna kezdeni vele, ha én most meghalnék, de elhessegettem a gondolatot, hogy ááá ilyen csak a filmekben van.
Na ezek utána az intenziven tértem magamhoz egy pár pillanatra, akkor már éreztem, hogy valami baj van..
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anamaya!

Hát ezt megkaptam.
Nem vagyok spirituális ember. Talán ember vagyok.
Az Élet az ami spirituális.
Mint ember hibázhatok, ha rosszul mérem fel valakinek az érzékenységét az általa felvetettekkel kapcsolatban.

Most ez történt, és ezért elnézést kérek Tőled.
Ironizálni próbáltam nem rajtad, hanem azért hogy a problémád "súlyát" csökkentsem.
Van úgy, hogy ez nem jön össze.:(

Köszönöm, hogy azt nem irtad le: bunkó vagyok.
Azt hallom eleget.:)

Mindezt Mirjamnak is szánom, ha Ő is hasonlóan látja.


üdv:shanti
egyáltalán nem vettem a lelkemre, tudom, hogy csak hülyéskedtél:pkiss
annyira ismerjük mán egymást:)
az empátia ujj az, amire gondolsz...:p
tenyéranalízis órán én is sokat gondolkoztam azon, miért pont azt mutogatják egymásnak az emberek, amikor valami bajuk van egymással...:)
 

xawier

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok :),

...tényleg csak mosolyogva...
Az iróniát értem, akárcsak a viccet, eléggé jó humorérzékkel áldott meg a sors, de ha olyan helyzetben ironizálsz/humorizálsz, ami más számára kérdéses, rosszabb esetben tényleg problémás, vagy súlyos gondja van, akkor ne csodálkozz, ha elküld melegebb éghajlatra, ahelyett, hogy nevetne veled.
...mennyien vannak ilyen emberek (akár magamat is beleértve)...megfigyeltétek már ?:)
...pedig az kellene az alapnak lennie, hogy saját magunkon tudjunk nevetni a legjobbat, nem könnyű, tanulni kell ezt is...:rolleyes: ...no meg amit cathy írt...
a viccet értem, csak nem szeretem.
 

szornyike

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt gondolom, valóban nehéz megtalálni az utunkat, de valahol azt felejtjük el, hogy valójában már úton járunk. Mások a te utadat nem mutathatják meg, csak tanácsot adhatnak merre menj tovább. Ha úgy vesszük mindig mindenki utat mutat nekünk, rajtunk áll, merre megyünk tovább. Ha nyitott szemmel jársz észreveszed azokat az embereket, akik segítenek neked, hogy a számodra helyes irányban haladj előre! :)

Én amondó vagyok, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa, és a nehézségeket feladatokként kell kezelni.
 

Skbea

Új tag
SZep estet mindenkinek!
Mivel uj tag vagyok es en is az utamat kerestem, es egy baratnom segitsegevel ismerkedtem meg az ezoteriaval, es az eletemben maris apro de szamomra nagy valtozasok tortentek.
Kedvenc versemmel szeretnek bemutatkozni.
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CTEMP%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:36.0pt; mso-footer-margin:36.0pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Ruyard Kipling: Ha...

Ha józaul tudod megóvni fődet, midőn a részegültek vádja mar,
ha tudsz magadban bízni, s mégis: őket hogy kételkednek, megérted hamar;
ha várni tudsz, türelmed nem veszett el, s csalárdok közt nem léssz hazug magad s nem csapsz gyűlöletre gyűlölettel, de túl szelíd s túl bölcsszavú se vagy;
ha álmodol, s nem léssz álmok rabja; gondolkodol - s ezt célul nem veszed,
ha nyugton pillantsz Győzelemre, Bajra, s e két garázdát egyként megveted;
ha elbírod, hogy igaz szódat álnok torz csapdává csavarja a hamis,
s miért küzdöttél, mind ledőlve látod, de fölépíted nyűtt tagokkal is;
ha tudod mindazt amit megszereztél, kockára tenni egyetlen napon, s veszítve, új kezdetbe fogni, egy fél sóhajtás nélkül, némán és vakon;
ha tudsz a szívnek, ínnak és idegnek parancsot adni, bár a kéz, a láb kidőlt, de te kitartasz, mert tebenned csak elszánás van, ám az szól "Tovább";
ha tudsz tömeggel szólni, s él erényed, királlyal is - és nem fog el zavar,
ha ellenség se, hű barát se sérthet,
ha szíved mástól sokat nem akar;
ha bánni tudsz a könyörtelen perccel: megtöltöd, s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és a tenger, és - ami még több - ember léssz, fiam!
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CTEMP%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:36.0pt; mso-footer-margin:36.0pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
 

mammi

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdvözlök mindenkit.Én is egy kereső vagyok.Nagy örömmel olvasgatom írásaitokat.
Most már tudom,hogy minden amire utadban rátalálsz(vagy rád talál) az egy útjelző(ahogyan Eckhart mester mondta).Lehet az könyv,zene vagy embertársad.
Köszönet érte.
 

neudodo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nem olvastam végig minden hozzá szólást! Nem tudom hogy ajánlották-e ha igen akkor bocsánatot kérek új vagyok ezen a fórumon! De az útkeresésben nekem sokat segített egy könyv a címe Erre születtél írója Dan Millman. Aki szeretné a könyvet az írjon privát üzenetet szívesen segítek.

Üdv Dodo
 

EGÉRVADÁSZ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anamaya, csak nem régen találtam meg ezt a topikot, de szerintem a canadán az egyik legjobb témájú topik ez.
A negyedik oldalon tartok az olvasással és máris sokat kaptam itt, mert a saját gondolataim köszönnek vissza többek között b.p. mondataiban- eléggé a magaménak érzem őket.
Tulajdonképpen megnyugtató olvasni, hogy mások is bizonytalankodnak és senkinek sem egyenes az útja:) Ez segít jobban hinni, hogy érdemes folytatni, bár rengeteg olvasás, tanulás szükséges a fejlődéshez.
üdv, Egérvadász
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Egérvadász!

Örülök, hogy idetaláltál. :)
Mindenkinek megnyugtató, ha látja mások is gondolkodnak hozzá hasonlóan, és nem kell csodabogárnak éreznie magát. :)
Tanulni, olvasni, fejlődni, mindig nagyon-nagyon hasznos. :)
Kívánom, hogy mindig az utadon haladj, s ha mégis belekerül egy kis kerülő, akkor is visszatalálj. :)
 

EGÉRVADÁSZ

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm kedves Anamaya:)
Aranyosak a görénykéid, kíváncsi lennék, hogy mennyire boldogok az ember közelségében..:)

Visszatérve az írásodra, sosem éreztem magam csodabogárnak, sőt mindig azt érzem, hogy semmit sem tudok. Az ezotériának annyi ága van, hogy valóban kapkodhatjuk a fejünket, ha lépést szeretnénk tartani némileg a megszerezhető tudás egyre bővülő kínálatával, bevallom, nekem eddig ez nem sikerült.

Említettétek a mennyei próféciát, mint alapművet ebben a témában. Letöltöttem a filmet, de sajna sérült volt, úgyhogy nem sikerült megnéznem, majd megpróbálom máshonnan megszerezni.
Részemről örülnék, ha megvitatnánk egy-egy könyv vagy film témáját, szerintem ez is a fejlődést segítheti.
üdv, egérvadász
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm kedves Anamaya:)
Aranyosak a görénykéid, kíváncsi lennék, hogy mennyire boldogok az ember közelségében..:)

Visszatérve az írásodra, sosem éreztem magam csodabogárnak, sőt mindig azt érzem, hogy semmit sem tudok. Az ezotériának annyi ága van, hogy valóban kapkodhatjuk a fejünket, ha lépést szeretnénk tartani némileg a megszerezhető tudás egyre bővülő kínálatával, bevallom, nekem eddig ez nem sikerült.

Említettétek a mennyei próféciát, mint alapművet ebben a témában. Letöltöttem a filmet, de sajna sérült volt, úgyhogy nem sikerült megnéznem, majd megpróbálom máshonnan megszerezni.
Részemről örülnék, ha megvitatnánk egy-egy könyv vagy film témáját, szerintem ez is a fejlődést segítheti.
üdv, egérvadász


Sajnos mostanság nem frissítettem a képeket, azóta már nagyon megnőttek a görénykék. (majd teszek fel újakat. :) ). Szerintem nincs okuk a boldogtalanságra, hiszen mindennap kapnak enni, inni, játszhatnak egymással, kapnak játékokat, és persze mi is odafigyelünk rájuk. :)

Amíg úgy érzed, hogy nem tudsz semmit (valamelyik ókori görög tudós mondta mindig ezt, de nem jut eszembe, melyikük volt), addig tudsz a legtisztábban fejlődni. A fejkapkodás felesleges, mert úgyis azok a könyvek, filmek stb.. jönnek veled szembe, amelyekre neked van szükséged. Lassan 15 éve foglalkozom bármilyen formában is a spiritualitással, és még mindig rácsodálkozom újabb és újabb dolgokra, minden téren. Állandóan úgy érzem, hogy folyton olvasni, meg tanulni kéne, és akkor talán előbbre is jutnék a tudásban, de közben élni kell a valós életet is. A tudás tárháza valóban egyre nő, ez természetes, hiszen a Vízöntő korszakban élünk. De arra nagyon-nagyon kell figyelni, hogy mindenkinek szűrnie kell az olvasottakat, mert mindenkinek le kell tudnia vonni a maga számára a következtetéseket, általában az olvasottak, hallottak, stb.. úgysem egyszerre csapódnak le az emberben. :)

A mennyei prófécia filmben nem a legjobb. Ha van lehetőséged elolvasni a könyvet (itt fenn megtalálod a letöltések között), akkor inkább olvasd el, mert sokkal bővebb, érzékletesebb, mint filmben. :)

Legyen szép napod. :)
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Én amondó vagyok, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa, és a nehézségeket feladatokként kell kezelni.

De jó! T.i. a reiki topikból hoznék át egy hasonló témát beszélgetésre, örülök, hogy itt is felmerült a kérdés.

Eredeti szerző Senton
Minden technika jó, csak a mester lehet hiányos.


Az meg soha nem jutott eszedbe, hogy mindenkivel csak az tortenhet, ami neki megvan irva? A leggondosabb kezeles es a legszuperabb tudasu orvos kezeben is haltak meg emberek. Pusztan azert, mert ez volt nekik megirva!!!
Reiki tanar vagyok, de jovobelato is! 14 evig tanitottam a jovobelatast otthon, ezert tudom, hogy ami megvan irva, az fog tortenni. Ezert mondjak azt, hogy "Ember a sorsat elnem kerulheti"!


Gondolom sokan láttátok a Fores Gump-ot. Van benne az a bizonyos szállóigévé vált mondat: Az élet olyan, mint egy doboz bon-bon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle. És van az ellenoldal, a háborús hős kapitány (?) aki megvívja a maga harcát Istennel.
Talán a mama halála után gondolkodik el Gump éppen azon, hogy nem tudja, kinek is van igaza, annak aki fatalista, és azt gondolja, az élet előre meg van írva,( és bölcs belenyugvással éli az életét), vagy annak, aki azt gondolja, hogy változtathatunk, (és ezért a változásért meg is küzd). És ami engem ebből nagyon megérintett, a záró gondolat: lehet, hogy ez a kettő együtt igaz.

Vagyis amellett, hogy a sorsát senki nem kerülheti el, olyan is van, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa.

Te mit gondolsz erről?
 

Jessi

Kitiltott (BANned)
De jó! T.i. a reiki topikból hoznék át egy hasonló témát beszélgetésre, örülök, hogy itt is felmerült a kérdés.


Vagyis amellett, hogy a sorsát senki nem kerülheti el, olyan is van, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa.
Hello, udvozlok mindenkit!
Nyitottam egy jovobelatas cimu uj topikot. Szeretek a sajat temamrol kulon helyen beszelni. Ide varlak benneteket.
Az idezett kerdesre itt valaszolok. 14 eve tanitottam otthon a jovobelatast. Millio tapasztalatom van. A jovo megvan irva es azt senki sem tudja megvaltoztatni, csak a szellemvilag. A valtoztatas kerheto, nekem sikerult, de annak ara van.....
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Vagyis amellett, hogy a sorsát senki nem kerülheti el, olyan is van, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa.
Hello, udvozlok mindenkit!
Nyitottam egy jovobelatas cimu uj topikot. Szeretek a sajat temamrol kulon helyen beszelni. Ide varlak benneteket.
Az idezett kerdesre itt valaszolok. 14 eve tanitottam otthon a jovobelatast. Millio tapasztalatom van. A jovo megvan irva es azt senki sem tudja megvaltoztatni, csak a szellemvilag. A valtoztatas kerheto, nekem sikerult, de annak ara van.....
Igen. Az ember úgy érzi, azt látja, azt gondolja, hogy a sorsunk ki van jelölve. Lehet, így is van. Azt tanultam, hogy születésünk előtt sorsunkat mi magunk válszatjuk. De vajon mennyire konkrét ez a választás. Én ma már úgy gondolom, maximum a tendenciákat jelöljük ki, az esetleges végpontokat, ahová el szeretnénk jutni, de a hogyan az változtatható. Most rohannom kell, mert ma sok egyéb dolgom van, de hozok konkrét elméleteket arról, hogy miért változtatató az, ami nem. Addig várom a gondolatokat, meglátásokat másoktól is.
 
S

sisne

Vendég
csend_1.jpg

Csatolás megtekintése 351342
 
L

Lady Freya

Vendég
Sisne, szálljon rád áldás ezért a dalért... és neked köszönhető az, amit hoztam...

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/JeBi1JT5ZFs&hl=en&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/JeBi1JT5ZFs&hl=en&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
 

Lucid

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Csak egy kérdés. Még soha nem fordult velem ilyen elő. Tegnapelőtt napközben erős félelem fogott el. Olyan érzésem volt h történni fog valami. Ez az érzés pár percig tartott, majd ezt, szép lassan, egy nagyon jó érzés váltotta fel. A világot is máshogy láttam, ez számomra teljesen érthetetlen volt, mivel látszólag nem történt semmi. Az érzés olyan volt mintha nem is az én testemet laknám és nagy örömöt éreztem. Ezt még az este eljöttével is éreztem, bár egyre gyengébben. Másnapra már csak egy-egy pillanatra ragadott magával. Azóta is ezt az érzést keresem. Valakivel történt már valami hasonló, vagy tud valami magyarázatot?
 

Bonaona

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Csak egy kérdés. Még soha nem fordult velem ilyen elő. Tegnapelőtt napközben erős félelem fogott el. Olyan érzésem volt h történni fog valami. Ez az érzés pár percig tartott, majd ezt, szép lassan, egy nagyon jó érzés váltotta fel. A világot is máshogy láttam, ez számomra teljesen érthetetlen volt, mivel látszólag nem történt semmi. Az érzés olyan volt mintha nem is az én testemet laknám és nagy örömöt éreztem. Ezt még az este eljöttével is éreztem, bár egyre gyengébben. Másnapra már csak egy-egy pillanatra ragadott magával. Azóta is ezt az érzést keresem. Valakivel történt már valami hasonló, vagy tud valami magyarázatot?

Szia Lucid!

...ha megvizsgálod a félelem érzést, hogy született meg és hogy járta át egész tested...észre veheted, hogy egy gondolati hullám volt...ami betöltve feladatát feloldódott benned...megélted totálisan a félelmet...nem nyomtad el magadban...sokan mikor megjelenik a félelem igyekeznek elnyomni magukban...így nem tudnak benne lenni totálisan...pedig ha megélik, ráeszmélnek arra a csodára, amit te is megéltél...nincs is mitől félned...önvalód átölelt, mert feladtad...már nem voltál jelen(elmével) magad voltál a félelem...az pedig nélküled semmit se jelent...minden érzelmiállapot ami gondolatból született mulandó...addig van jelen még figyelmed központjában van...a belső nyugalom ami átölelt a tied...ott van mindig benned...csak a figyelmed kifelé irányul...ezért ritkán veszed észre...elmével nem tudod létre hozni azt a végtelen belső békét...ahhoz át kell lépned a szívbe...itt és most tedd meg és újra érzed...csak vedd észre a belső csended...most...ott van...benned..
 

dollybaba

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Most államvizsgáztam,ill 1 hete és azóta teljesen ki vagyok borulva,nem találom a helyem,nem tudom mit kezdjek magammal.Lehet ez normális,lehet nem.Félek attól,hogy el fogok veszni.Olvasgattam az oldalt,és nagyon klassz dolgok vannak fent,de nem tudom,hogy a szorongásaimat hogyan tudnám feloldani?Nyílván nem egyszerű amit kérdezek,de vmi kiindulópontot szeretnék kérni.
 
Oldal tetejére