A világon már 40 346 078 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 117 577 a gyógyultaké pedig 27 627 761 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. A járványról szóló híreinket kedden percről percre ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
Önkéntes lesz az országos koronavírus-tesztelés Szlovákiában. Aki azonban nem vesz részt rajta, kötelező módon tíznapos karanténba kell vonulnia - közölte Igor Matovic miniszterelnök Szlovákia biztonsági tanácsának keddi ülése után Pozsonyban.
A pozsonyi kormány vasárnap döntött arról, hogy az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá.
A nagyméretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a hét végén kezdődik el néhány, a koronavírus-járvány által leginkább veszélyeztetett járásban próbateszteléssel.
A tesztelés többségét két hétvégén - október 30-a és november 1-je, valamint november 6-a és 8-a között - fogják lebonyolítani.
Az embereket - Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van - antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye mintegy 15-30 perc elteltével már kiértékelhető.
A hivatalos közlések szerint az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyen átlagban hét-nyolc emberre lesz szükség, akikhez még önkéntesek is társulnak. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják. Jaroslav Nad védelmi miniszter azt mondta, hogy a hadsereg 8000 katonát mozgósított a tesztelés lebonyolítására. A szükséges fertőtlenítéseket szintén a katonák fogják biztosítani.
A szlovákiai kórházakban jelenleg 638 beteget kezelnek, akik közül 51 szorul lélegeztetőgépre - közölte kedden Zuzana Eliáąová, az egészségügyi tárca szóvivője.
(MTI)