összehangolt műveletben rabolják ki a bőröndöket a budapesti reptéren

„Bele van kalkulálva a rakodók bérébe, hogy szajréznak” - foglalta össze a Liszt Ferenc téri csomaglopási botrány lényegét egy, az Indexnek megszólaló rakodómunkás.

A neve elhallgatását kérő informátor elmondása szerint azért volt hajlandó beszélni, mert a budapesti repülőtéren uralkodó állapotok idővel azt is a bűnbe sodorják, aki amúgy becsületesen végezné a munkáját. A csomagok fosztogatása ugyanis folyamatos probléma a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

„Nem a repülőtér épületében történik a csomagok nyitogatása. A csomagfeladás útja végig be van kamerázva, a különböző cégek munkásai együtt dolgoznak, ott van a repülőtéri személyzet is. A nyúlkálás akkor kezdődik, amikor a csomag elhagyja az épületet, és elindul a repülőgép felé” - magyarázta a folyamatot informátorunk. A repülőgépnél viszont már több évtizedes rutinnal folyik a munka.

A rakodók háromfős brigádokban dolgoznak.

Egyikük lenn a futószalagra rakja a bőröndöket, két ember pedig a csomagtérben tevékenykedik. A poggyásztérben dolgozók közül az egyik munkás a rakodó, a másik a nyitogató. A nyitogató ember a munka elején falat épít a nehezen felnyitható csomagokból, többnyire a fóliával betekert bőröndökből.

A rakodó feladata a legösszetettebb. Kell hozzá fizikai erő, hogy lekapja a futószalagról az érkező csomagokat. Ugyanakkor jó megérzésre és rutinra is szüksége van, hogy egyetlen pillanat alatt eldöntse, ígéretes bőrönddel van-e dolguk, vagy olyannal, amivel nem érdemes foglalkozniuk. Az utóbbi esetben elhelyezi a poggyászt a poggyásztérben.

Ha azonban úgy ítéli meg, hogy a csomagban érték lehet, az épített fal mögé dobja azt. Itt lép be a fosztogató, aki gyorsan kinyitja, átkutatja a bőröndöt, hogy végül visszazárva berakja a többi közé.
A csapat nem véletlenül dolgozik ilyen szervezetten. „A gép feltöltésére legfeljebb fél óra van. Három ember munkáját pedig csak kettő végzi, mert egyikük a nyitogatással foglalkozik.”

„A repülő poggyászterét állítólag több ponton is ellenőrzik. Vannak rendőrök, akik időnként jönnek, de őket a legkönnyebb kiszúrni. A repülőtéren minden kocsin van valamilyen cégjelzés, ha civil autót látunk, akkor egyértelmű, hogy ők a rendőrök”- magyarázta informátorunk.
A poggyásztérben dolgoznak persze biztonsági őrök is, akik kamerával rögzítik, hogy minden szabályszerűen menjen.

„A rakodók szólnak az őröknek, hogy mikor fordítsák más felé a kamerát” - mutatott rá a férfi arra, hogy mennyire egyszerű kijátszani ezt a biztonsági intézkedést is. „Ezek nyomott órabérű emberek, akik valamennyi pénzért összejátszanak a rakodókkal”.

A csomagfosztogatás oka egyrészről a munkások alacsony bére, másrészről a munkaerőhiány – írja a lap.

atv.

d2000.jpg
 
Nekem az a bajom ezzel az egesszel, hogy egyesek ugy allitjak be a dolgokat, mintha ez magyar sajatsahg lenne.
Pedig akkor egyszeru lenne a helyzet.
Be kell keriteni az egesz orszagot, aztan legeppuskaznni a magyarokat.
Aztan nyugalom lenne a villagban, mert csibesz, hazug ember, becstelen csak magyar lehet.

Tegyek meg.
Szerintem utanna meg fognak lepodni!
Uldozesi maniaad van.
MInden orszagba gond ez. Lopnak ahol lehet, hatarokat nem kimelve. Canadabol is beszamoltunk mikor lebukott egy lopos banda a repteren. Sokan jarunk haza, es jo ha felhivjuk a figyelmet semmi ertekeset ne tegyunk a podgyaszunkba mert labakelhet.
***
Valamikor regen en is dolgoztam a repteren, vagy 15 eve. 3-4 koros ellenorzesen kellett atesni, meg az ebedlobe is ket ponton igazolni kellett magunkat. Arrol nem beszelve minden be volt kamerazva talan a szemelyzeti wc nem.
 
Ami engem igazán felháborított, az az, hogy a csomagok lefóliázásáért pénzt kérnek.

Pénzt kér azért, hogy ne tudjon látványosan meglopni!!!

Innen már csak egy paraszthajszál választ el attól, hogy a villamoson, földalattin, vonaton, sétálóutcákban, a plázákban a zsebtolvaj pénzért cserébe mondjon le a kifosztásomról, és mindezt teljesen legálisan, hivatalosan teheti majd meg!
De ugyanígy teljesen legálisan szedhet majd díjat a rabló, a betörő ....
Velem van baj, vagy a világgal?
 
Nincs itt baj senkivel sem.
Ez úgy működik, hogy néhány élelmes ember (sok van ilyen a világon :) ) felfedezte a lehetőséget.
Lopnak a bőröndből, mert pillanatok alatt nyitható.
Teendő: Borítékoljuk be vastagon fóliával.
Megkeresem a repülőtér üzemeltetőjét azzal, hogy adjon helyet és én pedig bizonyos százalékot, vagy fix díjat fizetek ezért.
Ezt követően felkeresem a biztosító társaságot és megállapodok vele arról, hogy a folizott poggyászra adjon biztosítási garanciát.
Kockázat alig, mert a vastag folia burokkal nem piszmognak a rakodók. A hatóság pedig csak akkor nyittatja ki, ha gyanús dolgot észlel benne és ha mégsem az, akkor az újra folizás benne van a büdzsében, tehát a nagy nyereség garantált.

A valóságban tehát a repülőgép rakterében lopók és a terminál előterében folizók között nincs direkt kapcsolat.
A vállalkozó pusztán felfedezte azt a biztonsági rést, hogy a lopást sehol sem sikerül 100%-ban megszüntetni.
A vállalkozó jól jár, a repülőtér üzemeltetője jól jár, a légitársaság jól jár, a rakodó is jól jár.
Az előző három azért, mert azt hiszi, hogy megoldotta a problémát, és megelégedetten dőlhet hátra, a rakodó pedig azért, mert az utasok nagy többsége nem foliztat, mert drága, tehát van miből "meríteni".
Ha pedig mégis történik lopás, akkor lehet látványos akciókat indítani (néhány napig ez belefér) és lehet az eredményekről a médiában nyilatkozni.
Kohn bácsi erre szokta volt mondani azt, hogy "ögyes".
 
A valóságban tehát a repülőgép rakterében lopók és a terminál előterében folizók között nincs direkt kapcsolat.
A kettő között az összekötő kapocsként ott van maga a repülőtér, aki az alvállalkozókkal megállapodott.
De, hogy igazad legyen, módosítok a hasonlaton, a zsebtolvaj jobb kezének fizetek, hogy a bal keze ne lopjon meg.
 
Nem kell, hogy igazat adj ebben a kérdésben. Azonban annyit hozzá kell tennem, hogy több mint húsz évet töltöttem ennek a problémának a legmélyebb és legsötétebb bugyrainak a feltérképezésével, vele a lehetséges fel- és leszámolással. A repülőtér különböző szintekből áll a sötét lehetőségek terén (is) és hasonlóan a kaszt rendszerhez, nincs közöttük átjárás. Más az apron, más az utasforgalmi terület és azon belül is külön választódik a check-in előtti és check-in utáni rész.
Más a bűnözés szintje a szerződések, és más a poggyász, cargo kezelés szintjén.
De nem cincálom a szálakat, mert nem volna elég hely és,idő erre a témára.
 
Ezzel azt akarod mondani hogy nincs megoldás?
Vagy csak nem tartják olyan súlyosnak a dolgot.?
 
Ezzel azt akarod mondani hogy nincs megoldás?
Vagy csak nem tartják olyan súlyosnak a dolgot.?
Megoldás az volt 1.jpg Másolat - Snapshot7.jpg videózás raktérnyitástól raktérzárásig, kint és bent a rakterekben. Eredménye is volt, aztán mert a handlingelők, légitársaságok drágának minősítették, egyszer csak nem volt igény rá.
Aztán, hogy mégis csak legyen "valami", elkezdődött az egymásra történő mutogatás és felelősség tologatás, majd a látványos ellenőrzések. amit a média azóta is kajál, mert ez növeli a látogatottságot és a példányszámot.
 
több mint húsz évet töltöttem ennek a problémának a legmélyebb és legsötétebb bugyrainak a feltérképezésével, vele a lehetséges fel- és leszámolással.
Ennyi idő alatt gondolom, elég jól kiismerted magad a rendszer működésében. Reménykedjünk, egyszer csak eljutnak a csomagdézsmálók arra a pimaszsági szintre, hogy a légi- és a biztosítótársaságoknál is betelik a pohár.
 
%-ban alig kifejezhető keletkezett és kifizetett kár a befizetett biztonsági és biztosítási összeg között. Ezért van az, hogy (mint egy jól megírt színházi darabban) minden érintett fél, a legmegfelelőbb időben helyen és módon teszi a dolgát, fejezi ki rosszallását, megelégedettségét.
A repülőgépnek pedig fel kell szállnia poggyásszal és áruval, de ha nincs aki megrakja - ez 24 órában 3 műszakot jelent- akkor nincs felszállás, nincs bevétel, nincs haszon és a légitársaság tönkremegy.
És Magellán után szabadon; "rakodni pedig muszáj", bekalkulálva az utas kártérítését, amely még mindig olcsóbb mint ha a gép nem szállna fel. A gép pedig akkor termel, ha minél többet van levegőben. A földön csak egy halott fém, ami csak költséget termel.
Egyszerű ez, vagy nem ? :)
 
Dézsa vúúú érzés jár át ilyenkor. Néhány évente hasonlókat látok és hallok. :(
Egyik barátomtol Ferihegyen az kérdezte az illetékes hölgy, hogy “Na most mit vár el tőlem...?”:D
Háromszor alúlrol felfelé fán, idáig megúsztam.

Elgondolkoztató feliratok a hétköznapi életböl.

E6F62BE1-4417-4993-861B-58C14453A879.jpeg

27C47146-3238-42C7-9194-9B67DB312ABB.jpeg
 
Utoljára módosítva:
A hozzászólások szerint a megoldás a böröndök befóliázása?
Nekem 30 év alatt nem történt semmi a böröndömmel, nem hiányzott belöle semmi, de megelözésképpen én is be tudom otthon fóliázni.... ingyen.
Jó lesz igy, megelözésképpen? Vagy mindenképpen a repülötéri drágább fóliázás a tuti?
 
Az otthoni fóliázás is jobb a semminél, mert azt kicsomagolni időbe kerül, és az idő az, amiből a tolvajoknak a rakodás közben a legkevesebb van, így nem bajlódik a Te egy szem bőröndöddel, mert annyi idő alatt 10 másikat ki tud rámolni.
 
“Na most mit vár el tőlem...?”
Na, erre kellett volna páros lábbal kirúgni.
Hogy miért?
Azért, mert ezzel a hozzáállással nem rendőrnek, hanem építőipari idénymunkásnak kellett volna elmennie. Ott ugyanis a "gang boss" eleve megmondja, hogy mit vár el. :(
Emberünknek pedig a törvény és más szabályozások eléggé precízen előírják, hogy "Mit vár el tőle".
 
Utoljára módosítva:
Egyik barátomtol Ferihegyen az kérdezte az illetékes hölgy, hogy “Na most mit vár el tőlem...?”:D
Háromszor alúlrol felfelé fán, idáig megúsztam.

Elgondolkoztató feliratok a hétköznapi életböl.

Csatolás megtekintése 1633452

Csatolás megtekintése 1633453
A Büntető törvénykönyvből

370. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.

A büntetés …. szabadságvesztés, ha…

Vagyis a jog ezt egzaktabb módon határozza meg és büntetést is kilátásba helyez, oszt’ mégis…

:)
 
A hajlam már korán jelentkezik...
Miért csap a bába az újszülöt (nemzetiség előitélet szerint) gyerek kezére a segge helyett?
“Ereszd el a nyakláncomat”
:rolleyes:
 
Most Te vetted el a szavaimat ....csak a betűimet raktad más sorrendbe....
Víz természetéből fakadóan egymást meg is isszuk, hisz a víz a halottainkat is feloldja amikor át halad rajtuk ha a földbe temették, sőt ha a hamvaikat a folyókba tengerekbe szórták, az egyedi mintánk kódjai benne vannak a vízben is, amiket most is iszol....
Mennyiszer is oldódtam ( leélt életek) már fel benned, mire sikerült kinyilvánítanom leírt szavakban a felismerést számodra, hisz szóból ért a magyar ..
 
Bele gondoltatok már abba hogy a bolygónkon elhalt élőlények menyi homokot és más szilárd anyagokkal vastagítják a bolygónkat, ha beleszámítjuk ama évmilliókat amióta kialakult az élet a földön....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,886
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére