“Na, b@zd meg, még egy terhes bevándorló, aki a segélyek miatt csinál gyereket!”

Aggasztó mértékben megnőtt a rasszista incidensek száma Nagy-Britanniában a sajtóhírek és a közösségi médián terjedő posztok szerint, miután az ország az uniós kilépésre szavazott. A durva beszólásokból a magyaroknak is kijutott. Már a brit politikusok is foglalkoznak az üggyel.


Az egyik angliai magyarokat tömörítő Facebook csoportban néhány órája posztolta egy anyuka a következőt:

Sziasztok. Ma olyan történt velem, amit még álmomban se gondoltam volna, és a röpke 8 év alatt, amióta itt élek, még nem is hallottam. Jöttem ki a védőnőtől, és a közeli padon 3 alkoholista pasi ült. Elmentem előttük, és az egyik odaüvölti, hogy “na, b@zd meg, még egy terhes bevándorló, aki a segélyek miatt csinál gyereket”. Olyan rosszul esett, hogy hazáig sírtam. Még most is hallom annak az idiótának a hangját a fülemben…”

Felvettük a kapcsolatot Katával, a poszt írójával, és kiderült, Derbyben élnek, ahol a szavazók 57,2 százaléka a kilépésre voksolt.

Próbálok nem foglalkozni vele, de ha már az utcán se lehet úgy elmenni, hogy az emberre ne nézzenek úgy, mint egy darab szarra, és még be is szóljanak neki, akkor elég nehéz úgy élni a mindennapjait, hogy tudom, hogy az a köcsög az én és a férjem által befizetett adóból tud inni. Az utóbbi évben egyre jobban húz a szívem haza, és ezek az apró “csipkelődések”erősítik bennem ezt az érzést. Lehet, hogy fele ennyi pénzből élnénk, de senki nem kiabálna le az utcán, hogy az vagyok, aki” – tette még hozzá a magyar anyuka.

Egy másik magyar asszony, Anikó pedig arról panaszkodott, hogy a férjét a munkahelyén már reggel azzal fogadta az egyik kollégája, hogy akkor most mi lesz, megy haza?

A párom mondta a srácnak, hogy már lassan 5 éve itt van, fizeti az adót, és nem vett fel soha segélyt, folyamatos munkaviszonya van. Mi még nem kaptunk semmit az államtól a gyermekünkre. Szóval ne mondjon semmit inkább. A kollégája erre csak pislogott.”



A Twitteren egy Paul nevű felhasználó pedig a következőket írta:

A ma reggeli híreket hallgatva arról, hogy az utcán embereket támadtak meg azért, mert kelet-európaiak, a feleségem megkérdezte, hogy mostantól beszélhet-e még a gyerekekhez magyarul nyilvános helyen. És ez így kezdődik. Kilépésre szavazók, mit robbantottatok ki?”

Egy másik magyar anyuka, Erika pedig arra panaszkodott, hogy a gyermekeit folyamatosan piszkálják az iskolában. Nemcsak a diákok, de néhány tanár is.

A gyerekek folyamatosan bántalmazzák őket szóban, amióta elkezdték a sulit szeptemberben, hogy miért nem megyünk már haza a saját orszagunkba… Eleinte volt lökdösődés, verekedés is, be kellett mennem a suliba. Most a szavazas óta csak szóbeli bántalmazás, hogy csomagoljanak, meg hogy sokáig itt már úgysem leszünk… A gyerekek mondják leginkább, de egy két tanár is.
Erikáék Northamptonban élnek, és azt mondja, ma először végre történt valami az állandó csúfolás ellen.

Azt mondja a fiam, hogy ma a tanár mondta óra előtt mindenkinek, hogy senkinek nem kell haza mennie, és aki ilyet mond a másiknak, büntetésben fog reszesülni. A lányom tanárát elbocsátották ma. Azt pontosan nem mondták meg, hogy miért, csak annyit, hogy több panasz érkezett rá. Elvették a tanár kártyáját is, többé nem taníthat. Ő volt az egyik, aki szavakba foglalta örömét, hogy a bevándorlóknak haza kell menniük.”

Erika, aki egyébként kozmetikusként dolgozik azt mondja, néhány brit kliensétől is kapott üzenetet a napokban, hogy ezentúl inkább angol szépségszalonba járnak kezelésre.

De nemcsak magyarokat ért atrocitás állítólag, hanem mindenféle nemzetiségű embereket.

A londoni lengyel nagykövetség ma délelőtt már közleményt is kiadott arról, hogy mindenki jelentse a hatóságoknál, ha bármilyen xenofób megnyilvánulást tapasztal.

Sokkolva vagyunk és mélyen aggódunk a lengyeleket és más Egyesült Királyságban élő bevándorlókat ért xenofób incidensek miatt. A Lengyel Nagykövetség már felvette a kapcsolatot a megfelelő szervekkel, és a helyi rendőrség már nyomoz a két legtöbbször jelentett ügyben, amelyek a londoni Hammersmith-ben, illetve Huntingdonban történtek.”

Hammersmith-ben a lengyel kulturális intézet falára írtak a közösséget sértő üzenetet, a Cambridgeshire-ben lévő Huntingdonban pedig valakik a postaládákon keresztül dobáltak be szórólapokat a következő felirattal: „No more Polish vermin”, vagyis nincs több lengyel csőcselék. Ez múlt pénteken történt, néhány órával a kilépők győzelmének bejelentése után.


Forrás: Twitter
A Twitteren több ezer Brexit utáni rasszista vagy xenofób incidenst jelentettek már a felhasználók, köztük olyanokat is, amelyek szerint gyerekeket ért atrocitás az iskolájukban azért, mert nem britek.

Egy Mini Huang nevű felhasználó pedig ezt a történetet osztotta meg:

A Brexit után a szomszédaink, akikkel soha nem váltottunk egy szót sem, megkérdezték, hogy egyáltalán beszélünk-e angolul…

Egy másik felhasználó, Marcus pedig ezt tweetelte:

Éppen most sétáltam haza a városból, és néhány srác rám kiabált, hogy „ba…djál haza, Britanniát újra kifehérítjük”. Azt mondani nekik, hogy húzzanak vissza a tanulatlan, valószínűleg belterjes segély-harácsoló önkormányzati otthonukba szerintem egy kedves gesztus volt tőlem. Én kib…ul ebben az országban születtem és nőttem fel.

De úgy tűnik, a britek hirtelen egymást is osztani kezdték nyilvánosan. Egy tweetelő ezt írta:

A skót kislányom, aki Wales-ben él úgy töltötte az elmúlt két napot, hogy azt hallgatta, menj haza! Egyesült Királyság a seggem!

Szombaton pedig szélsőségesek Newcastle-ben tiltakoztak egy felirattal, amelyen az állt, hogy állítsuk meg a bevándorlást, kezdjük el a repatriálást.



A BBC azt írja, azt egyelőre nem tudni, hogy valóban megnőtt-e a rasszista incidensek száma a népszavazás óta, vagy csak az emberek vannak erre jobban kiélezve. Mindenesetre már a brit rendőrség úgynevezett Hate Crime felszámolására szakosodott egysége is kiadott egy közleményt. Eszerint dolgoznak azon, hogy fenntartsák a rendet az EU-referendum után, és nagyobb incidenseket egyelőre nem tapasztaltak.

Ugyanakkor növekedést látunk a gyűlöletkeltéshez köthető bűnügyek jelentésében, amelyek a True Visionhöz, a rendőrség online, úgynevezett hate crime-bejelentő oldalához érkeznek. Ez hasonló trendet mutat, mint amelyek a nagyobb nemzeti vagy nemzetközi eseményeket követik. A korábbi esetekben a bűnügyek száma viszonylag gyorsan visszaállt a normális szintre, de közelről figyeljük a helyzetet”- írja a brit rendőrség közleményében.

Mindenesetre már politikusok, köztük David Cameron is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy a brit kormány „nem tolerálja az intoleranciát.”

Ugyan kevesebb hangsúlyt kapva, de elindultak akciók a bevándorlók védelmében is. Például egy bristoli virágárus virágot osztogat minden bevándorlónak.



london 2.jpg
 
Mi az, hogy muszlem? Ök Angol állampolgárok és ugyan ugy viselkednek mind ahogy öket fogadták, ahogy az öslakok viselkednek.
Ez így igaz! A végeredmény szempontjából viszont teljesen mindegy, hogy azért vannak rasszista megnyilvánulásaik, mert velük is így bántak az angolok és ez volt a követendő minta előttük, vagy pedig az angolok ugyan szívesen befogadták őket, de ők nem tanulták el az angoloktól, hogyan kell nekik is másokat elfogadni.
 
Ernoe, a Muslim barataid Istanbulban sikeresek voltak ma.
Mikor robbantanak Londonban?

Kedves alexia
-
Amikor életemben elöször voltam Londonban, 91 ember lett halálra taposva egy focistadionban, a vasutállomáson különleges állapotok voltak. Mind angol szurkolo volt. Röviden barbárok sajnos mindenüt vannak.
-
Törökországban több mind 3 millio sziriai menekült van sátortáborban, törökország keleti szomszédainál polgárháboruk dulnak, Törökország aktivan résztvesz a harcokban, törökország élén diktatorikus kormány áll... hol az ördögben vársz el merényleteket ha nem ott ahol egyébbként is lángban áll minden?
-
Miböl gondolod, hogy a muszlemok közelebb állnának a szivemhet mind más vallásos folklor gyakorloi?
-
En csak az ellen, vagyok - és ahogy látjuk joggal - hogy ne álltalánositsunk, ne uszitsunk senki ellen mert az ragályos. Látod az idegengyülölet nem véd meg senkit, lehetsz olyan szorgalmas, hasznos hogy csak na, mégis belédrugnak.
-
Tudatába vagyok annak, hogy sok Közelkeleti menekült magával hoz egy zsidogyülöletet, ezt nem veti le a határátlépéskor. Ez veszélyeket hord magában. Különösen azért mert az europai szélsöjobb is ezzel a klischeevel dolgozik. Nincs kizárva, hogy ezek a csoportok egymást probálják tullicitálni.
-
Ismerem a konstellatiot, van sok keleteuropai is aki azt képzeli, hogy ha itt megjátsza a nacit akkor szivesebben van fogadva. Hát nem.
 
Segítek, Ernő! :)

Arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezetőszerep. Hívői, a muszlimok azonban az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik.

Miért a keresztények istene nem féltékeny? :) A muszlemok szerint a hitetlenek a tulvilágon disznová vagy majommá fognak változni, a keresztény tanok szerint a muszlémeket örök tüz várja. :)
-
Honnan veszed, hogy az emberiség a 21. században, hagyja magát vallásokkal definiálni. Még azok sem akik hisznek talán egy tulvilági lényben sem akarnak egy vallásos mesekönvvel azonositva lenni.
-
Nállunk ha jol tudom 11 parlamenti képviselö származik keleti kultulkörböl (zsidokat nem számoltam) de egyik sem tartja a vallást olyan fontosnak, hogy ezen keresztül legyen definiálva. Erdekes, hogy a legkülönbözö pártokhoz tartoznak, még C-vel kezdödö pártokban is van egy csomo belöllük.
 
Nesze neked multi-kulti, na ugye, hogy előbb utóbb minden pohár betelik!?
Itthon Mo-on fele annyi tolerancia sincs a népbe mint a briteknél, de azért gondolom ami sok az sok... Mindenki tudja, hogy sokan azért mennek ki, mert azt hiszik ott kolbászból van a kerítés is. Természetesen tisztelet a kivételnek.
 
Nesze neked multi-kulti, na ugye, hogy előbb utóbb minden pohár betelik!?
Itthon Mo-on fele annyi tolerancia sincs a népbe mint a briteknél, de azért gondolom ami sok az sok... Mindenki tudja, hogy sokan azért mennek ki, mert azt hiszik ott kolbászból van a kerítés is. Természetesen tisztelet a kivételnek.
Nem, nincs kolbászból a kerítés. Viszont aki hajlandóságot mutat a munkára, azt eddig szívesen fogadták, napi 8 órai munkával egy ottani viszonylatban is elfogadhatónak mondható életszínvonalat tudott biztosítani a családjának, és nem kellett rettegnie attól, hogy mi lesz holnap, vagy holnapután. Évente egyszer el tud menni nyaralni, egy-egy mozi, étterem vagy koncert is simán belefér a családi költségvetésbe.
De ez már majdnem olyan, mintha kolbászból lenne a kerítés, nem?
 
Ugyan, ne légy ilyen kirekesztő rasszista/fasiszta, nacionalista! A muszlimok nem mind terroristák! Nem mind vágják el az emberek nyakát és nem mind ölnek meg 49 embert egyszerre! Csak Orlandóban, meg Isztambulban, meg Brüsszelben, meg Párizsban, stb!
-
Kedves Röfike
-
Homophob emberek nállunk is vannak. A 80-as évekig, (hangsulyozom a 80-as évekig) a homoszexualitás büntetendö cselekmény volt sok europai országban. Frankfurtban a hétvégéken a rendörök gyüjtötték be a homoszexuálisakat a parkbeli bokrok közül. Ez csak nekünk tünik humorosnak.
-
Azért vagy "kirekesztő rasszista/fasiszta, nacionalista" mert az embereket két csoportba osztod, jokra és gonoszokra anélkül, hogy ismernéd öket személyesen. A keresztények a jok, ahogy a magyar alkotmány kikiálltja és a mohamedánok akik a gonoszoak.
-
Azért vagy "kirekesztő rasszista/fasiszta, nacionalista" a szememben mert a Breivik-eket, külföldieket orvul lelövöldözö, házakat bevándorolt emberek fejére gyujto, öket az utcán meglincselö... vagy a számtalan diszkriminálást megprobálod eltussolni...
-
Ebből nem szabad kiindulni, mert a többi 159 millió, akivel az ENSZ és a német pénzügyminiszter szerint vérfrissítést kell végrehajtani, ill. az ENSZ szerint egyenesen le kell cserélni az előregedő népeket az Európai Unióban http://www.un.org/esa/population/publications/migration/execsum.pdf, azok nem fognak mindenkit lefejezni és mind a 159 millió nem fog robbantani. Azt a pár darabot meg egy keresztény embernek igazán türelmesen el kell viselni!
-
Azért vagy "kirekesztő rasszista/fasiszta, nacionalista" mert összeakarod ugratni az embereket egymás ellen, tudatosan hazudsz, ilyesztegeted az embereket: "az ENSZ és a német pénzügyminiszter szerint vérfrissítést kell végrehajtani" :(
-
Megvagy te örülve ilyen rágalmakat terjeszteni? :(
-
Kedves graver
-
Gyakran tiltakozol egy fél évvel késöbb, hogy téged "kirekesztő rasszista/fasiszta, nacionalista" jelzövel látlak el. ´Bizonyitékokat kérsz. Hát ne Like-oljál olyan irásokat mind amit a Röfike betett és akkor másképp foglak látni.
 
-Kedves graver
-
Gyakran tiltakozol egy fél évvel késöbb, hogy téged "kirekesztő rasszista/fasiszta, nacionalista" jelzövel látlak el. ´Bizonyitékokat kérsz. Hát ne Like-oljál olyan irásokat mind amit a Röfike betett és akkor másképp foglak látni.

Nem fél évvel később szoktam tiltakozni, hanem rögtön, csak neked tart fél évig, hogy válasz, bizonyítás helyett találj valamit, amibe beleköthetsz.
Egyébként honnan tudod, hogy Röfike hozzászólásának mely részét találtam tetszikre érdemesnek? Képzeld, előfordult már, hogy a te hozzászólásodat is lájkoltam, ami nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenék veled. ;)
 
Nem is értem mire fel a felháborodás!
Amikor bevándorlók jöttek Magyarországra az egész ország fröcsögött a gyűlölettől.
Ide senki ne jöjjön, elveszik előlünk a munkát, más a kultúrájuk, a bőrszínük, meg egyáltalán mégis hogy képzelik hogy majd itt maradnak, menjenek csak szépen a németekhez meg a belgákhoz, meg ahova akarnak csak ide ne!
Most meg rinyálnak a kint élő magyar bevándorlók hogy gyűlölik őket, és mennyire fáj és mennyire megalázó!
Szerintük azoknak akik idejöttek nem volt megalázó ahogy kezelték őket nálunk?
Mindenki felháborodott hogy más az a bevándorló, és mások vagyunk mi, akik uniós országba mentünk dolgozni!
Napok óta megy a vigyorgás azon hogy az angolok jól megszívták, lehet majd vigyorogni akkor is, ha azt a közel 600 ezer magyar megélhetési bevándorlót kirakják a britek!
De hát ilyen ez, végre megtapasztaljuk milyen amikor mi vagyunk a porondon, amikor mi vagyunk a gyűlölt migránsok!
Testközelben a valóság?!

"Amikor bevándorlók jöttek Magyarországra az egész ország fröcsögött a gyűlölettől." Nem. Ez egy keresztény kultúrájú ország, még ha onnan, ahonnan írsz, másnak tűnik néha, a média ellenőrizhetetlen pénzelésű torzításán keresztül.

Magyarország folyamatosan fogad be menekülteket. Annyit, amennyi a teherbíró-képessége ... és nem százezreket, mint amennyit a Merkel által bebolondított határsértők kitettek.

Magyarországnak van tapasztalata arról: mit jelent az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása. Az 1946-os kitelepítések 86 ezer sváb honfitársunktól fosztottak meg minket, ugyanekkor a Kisalföld szlovák oldaláról 141 ezer magyart betelepítettek a kiüresedett sváb otthonokba. Mindezt teljesen irracionális alapon, "kollektív bűnösség" hangoztatásával, ami RASSZISTA aljasság volt akkor ... és az ma is. Amikor pedig Jugoszlávia felbomlott, 76 ezer háborús menekült - többségükben szerb - telepedett le a Vajdaságban, majd incidensek kezdődtek a magyarok elüldözésére saját hazájukból.

A magyar büntető törvénykönyv külön fejezetet szentel a háborús bűnöknek. Ezek között ott van az "etnikai arányok erőszakos megváltoztatása" is.
 
Egyértelmű, hogy közrejátszott benne.
Sokan viccesnek találják, hogy Londonban alig lehet született angolt találni a királynőn kívül. Ők, mint láthatjuk, nem találják olyan viccesnek, hogy kiszorulnak a korábbi lakóhelyükről.
De ez nem csak az angoloknál van így, teljesen békés némettől is hallottam már olyan kijelentést, hogy ha végignézünk a főutcán, alig látni európai embert. :(

Egyetértek.
Folytatva pedig, ha nincs európai, egyébként mi van a Commonwealth-tel? Nézzétek végig a tagállamokat. Örülök, hogy legalább azzal a nemzetközi közösséggel elégedett az angol nép.

Én még sok éve néhány hónapot Angliában tanultam és bizony a kedvesség, rendezett városkép, szép, tiszta parkok mellett ért rasszista megjegyzés. Egyszer egy hasonló a cikkben említetthez. Egy idősebb részeg kezdett el beszólni, egyszer egy fiatalabb kéregető, egyszer pedig kis társaságunkat nem engedték be egy pubba kimondva, mert külföldiek vagyunk (magyar, cseh, orosz, német, svájci, holland, spanyol).
Egyszer olvastam egy cikket, téma hasonló, kinek miért van elege a kelet-európaiakból. Egy idősebb hölgy: kellemesen beszélgetett egy hasonló korú hölggyel és ugye miről is beszélgettek, a főzésről. Megemlítette, hogy a petrezselyem...a másik hölgy nem értette a szót. Na itt ledöbbent, hogy ez is egy kelet-európai, aki a tetejében nem érti a petrezselyem szót. Évekkel később most kiélhette magát a szavazáson. Pedig Brixtonban, Peckhamben asszem más gondok is akadnak, mint a petrezselyemnél megakadt small talk.
 
Kedves Röfike
-
Egy állam feladata a jövöt meghatározo állapotoknak a szemelöttartása, különösen igy van ez a népszaporulattal, különben olyan helyzet áll elö mind Afrikában ahol az emberek tulnyomo többsége gyerek, vagy Németországban, ahol kihaloban vagyunk, nem lesz ki eltemesse a szülöket ha meghallnak.
-
Bevo%CC%88lkerungspyramide+Afrika.png
Bevo%CC%88lkerungpyramide+Deutschland+2010.png

-
A Magyarország területén élö lakoság kifog halni ha nem kukkant az adataira, ott több ember utazik a korára valo tekintettel ingyen BKV-val mind amenyi fizet. A betegápolásra képes fiatalok pedig Angolokat pisiltetnek. Az orvosok 1/3-a kifog halni a következö években..
-
Nehéz erröl beszélni mert a "férfiasságunkkal" kapcsolatos.
Az ilyen számok kapora jönnek azoknak akik fajokba gondolkodnak, jol lehet vele uszitani idegenek ellen.
-
Ez az UN Commissio nem megolgásokat kinál csak az adatokat teszi az asztalra. Az a naci aki olyan együgyü, hogy csak embertelen megoldásokat lát. A számoknak semmi köze egy "vérfrissitéshez", ha a lányaiddal hálsz is kihalhat a családod. :D
-
Erröl a témárol vagy 20 évvel ezelött halottam a gyerekeim iskolájában egy elöadást a statisztikai hivatal egy tudományos munkatársátol, egy volt korábbi diáktol. Anyi bizonyos, hogy a Sziriai menekültek spontán jöttek europába.
-
A számitások nem légböl kapottak, ezt mutatja, hogy Nagybritánia pont anyi embert (1,2 millio Lengyelt) hozott az országába amenyit a commisszo megsaccolt és érdekes modon a többség nem munkanélüli. ;)
 
Ez így igaz! A végeredmény szempontjából viszont teljesen mindegy, hogy azért vannak rasszista megnyilvánulásaik, mert velük is így bántak az angolok és ez volt a követendő minta előttük, vagy pedig az angolok ugyan szívesen befogadták őket, de ők nem tanulták el az angoloktól, hogyan kell nekik is másokat elfogadni.

Arrol van szo kedves CasaLoma, hogy
-
érthetetlen okbol az azonos sorsuak sem jobbak a másikhoz, nem fogják fel, hogy csak potenciálják azt amit elszenvednek.
-
Eddig mindenki azt hitte itt a forumon, hogy az érdemire hivatkozva meglesz kimélve rasszista tulkapásoktol.
Hát nem! A raszizmus az irrationális!

-
 
A számitások nem légböl kapottak, ezt mutatja, hogy Nagybritánia pont anyi embert (1,2 millio Lengyelt) hozott az országába amenyit a commisszo megsaccolt és érdekes modon a többség nem munkanélüli. ;)
Ez a történet szerintem már nem is az "élősködőkről" és adófizető bevándorlókról szól, hanem arról, hogy az angolok besokalltak. Mindegy hogy muszlim vagy sem, fekete, sárga vagy fehér az a külföldi, egyszerűen túl hirtelen lettek nagyon sokan.
 
Egyszer olvastam egy cikket, téma hasonló, kinek miért van elege a kelet-európaiakból. Egy idősebb hölgy: kellemesen beszélgetett egy hasonló korú hölggyel és ugye miről is beszélgettek, a főzésről. Megemlítette, hogy a petrezselyem...a másik hölgy nem értette a szót. Na itt ledöbbent, hogy ez is egy kelet-európai, aki a tetejében nem érti a petrezselyem szót. Évekkel később most kiélhette magát a szavazáson. Pedig Brixtonban, Peckhamben asszem más gondok is akadnak, mint a petrezselyemnél megakadt small talk.
Olyan fura dolog ez, mert a lányomnak amikor elment dolgozni, a nagyfőnök megjegyezte, hogy nem is gondolta hogy nem észak londoni, mert olyan tökéletes az angolja. Ennek ellenére, amikor az egyetemen beszélgetett a diáktársaival, azok azt mondták, hogy rögtön látták rajta, hogy kelet-európai. Amikor kérdezte a lányom, hogy miből látták, azt mondták, azt nem tudják, de egyből látszik az, ha valaki kelet európai.
Vajon ez tanult képességük, vagy valamiből tényleg látszik. És ha látszik, miből? Vagy van olyan rassz, hogy keleteurópai?
 
Ez a történet szerintem már nem is az "élősködőkről" és adófizető bevándorlókról szól, hanem arról, hogy az angolok besokalltak. Mindegy hogy muszlim vagy sem, fekete, sárga vagy fehér az a külföldi, egyszerűen túl hirtelen lettek nagyon sokan.

Rasszizmus, idegengyülölet a zsigerekböl jön nem az agytekervényekböl. Szeretném ha ezt megértené mindenki.
-
A sok magyar zsido sem tudta elképzelni, hogy öket bántodás érné minden ok nélkül. Sokan az elsö világháboruban érdemeket szereztek, hasznos tagjai voltak a társadalomnak, mégis. A rasszizmus antiszemitizmus irrationális és ha beindul exponentiálisan terjed mind a tüz.
 
Ez a történet szerintem már nem is az "élősködőkről" és adófizető bevándorlókról szól, hanem arról, hogy az angolok besokalltak. Mindegy hogy muszlim vagy sem, fekete, sárga vagy fehér az a külföldi, egyszerűen túl hirtelen lettek nagyon sokan.

az az igazság, hogy a briteknél ez már egy bő 40 éve érlelődő folyamat, nem véletlen, hogy Anglia volt a szkinhed mozgalmak bölcsője . Most meg mikor betelt a pohár akkor már nem kezdik nézni, hogy az jó dolgos bevándorló , a másik meg csak egy koszos élősködő, mehet mind a levesbe. Én 20-22 éve voltam először Londonba na már akkor ijesztő volt, hogy elvétve látott az ember britet. Azóta meg csak rosszabb lett a helyzet. Úgy néz ki, hogy elég volt.
 
az az igazság, hogy a briteknél ez már egy bő 40 éve érlelődő folyamat, nem véletlen, hogy Anglia volt a szkinhed mozgalmak bölcsője . Most meg mikor betelt a pohár akkor már nem kezdik nézni, hogy az jó dolgos bevándorló , a másik meg csak egy koszos élősködő, mehet mind a levesbe. Én 20-22 éve voltam először Londonba na már akkor ijesztő volt, hogy elvétve látott az ember britet. Azóta meg csak rosszabb lett a helyzet. Úgy néz ki, hogy elég volt.

Nem akarom mondani, hogy a Britekbe mert egy nép sem mentes a felsöbbrendüség alürjétöl, de aki sokáig gyarmatosito volt annak a szigetvilágon kivül minden nem Birt "kutya és rabszolga". Legalábbis hajlamos rá.
-
Ghandit 1948-ban egy merénylet álldozata lett, a brexit-választok egy része még emlékezhet rá.
 
Rasszizmus, idegengyülölet a zsigerekböl jön nem az agytekervényekböl. Szeretném ha ezt megértené mindenki.
-
A sok magyar zsido sem tudta elképzelni, hogy öket bántodás érné minden ok nélkül. Sokan az elsö világháboruban érdemeket szereztek, hasznos tagjai voltak a társadalomnak, mégis. A rasszizmus antiszemitizmus irrationális és ha beindul exponentiálisan terjed mind a tüz.

Ne feledkezz meg a politika felelősségéről. Az embereknek akkor se maguktól jutott eszébe, hogy az addigi szomszédaikat, ismerőseiket kezdjék utálni. Ahogy a kelet-európai munkavállalókat is volt, aki felhasználta a kampányában nem rég.
 
C
Mindenki tudja, hogy sokan azért mennek ki, mert azt hiszik ott kolbászból van a kerítés is.
Mindenki? Nem, ezt csak a tájékozatlanok "tudják" így. Dolgozni mennek ki, és dolgoznak is, mert kint egy betanított meló is többet hoz a konyhára, mint a honi "sikeres", "jobban teljesítő" országban tetszőleges, jó képzettséget és gyakorlatot igénylő bármilyen munkakör.
A fröcsögők el sem tudják képzelni, milyen óriási különbség van, mit kapsz ott és itt a befizetett adókért cserébe. Mit jelent ott és itt a szakszervezet, jogvédelem, anyagi tervezhető biztonság, nem naponta változó, élettől elszakadt inkoherens "jogszabályok".
Nem beszélve a "félrelépett" politikusok biztos megbuktatásáről, bekaszlizásáról, ellentétben a honi feudális hűbéri kasztrendszerről.
 
nagy a fejetlenség európai unó őrjöng:dr_26: a britek miatt a média folyamatos egyirányú hatása miatt az olló még inkább kinyílik a választók véleménye és az európai akarat közt persze a tömeges migránsnyomás(perzsa hordák) tovább erősíti ezt egyébként mindenkit a ha viselkedése alapján ítélünk meg már lehet is "jelzőzni" mert netán mediteránbőrű ha nem változik a hozzáállás lehetnek még kilépések
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére