„Öljétek meg Orbánt” – írták ismeretlenek egy magyar buszra

Ahogy arról beszámoltunk, “Kill Orban!” (Öld meg Orbánt!) felirattal találkozhattak azok a magyar utasok, akiknek buszjáratát egy svájci parkolóban fújták össze. A buszt üzemeltető társaság és Tényi István is feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig rongálás vétség gyanúja miatt megindította az eljárást – értesült portálunk.

A vélhetően antifasisztákhoz tartozó egyén(ek) nem csupán a magyar miniszterelnök megölésére szólítottak fel, a magyar busz szinte minden elemére elhelyeztek üzenetet. A buszt egyfajta mobil üzenőfalként értelmező anarchisták kilétére egyelőre nem derült fény, a fotókat az egyik zárt facebookos csoportban tették közzé. A vandalizmuson még a svájciak is megdöbbentek és tanácstalanságuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy ilyen esetekben mit tudnak tenni.

A PestiSrácok.hu korábban megkereste a miniszterelnök személyi védelméért felelős Terrorelhárítási Központot az esettel kapcsolatban. A TEK Társadalmi Kapcsolatokért Osztályának vezetője, Jasenszky Nándor kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy minden olyan üzenetet, cselekményt megvizsgálnak, mely a védett személy ellen irányul, ezeket egy szakértői csoport elemzi. Megtudtuk: azt is figyelembe veszik, hogy volt-e már az adott esethez hasonló fenyegetés, körülmény, tehát az esetleges összefüggéseket is vizsgálják, ezek alapján döntenek a további biztonsági intézkedésekről és szervezik meg az adott személy védelmét.

Ripost

b-960x600.jpg
 
2010-ben közel 12 % volt a munkanélküliségi ráta most 3,2 %, 2010-re nem csak azok lettek munkanélküliek, akik a 12 %-ban benne vannak, nagyon sokan leszázalékoltatták magukat! 500 000 fő már 2010 előtt elment más országba dolgozni, mivel itthon esélyük sem volt munkát találni!!! A munkatársam felesége 2009-ben jelentkezett 2 diplomával egy pénztárosi állásra és azt mondták nekik, hogy már 300 jelentkező van, ne reménykedjen!!!
A Fidesz kormány alatt sok új munkahely jött létre az autó gyárakon kívül is, a meglévő cégek pedig munkahely teremtő támogatásokat a kormánytól, hogy bővíthessék a kapacitásukat.

Az általam felsorolt adatokat mindenki tudta, aki kicsit is oda figyelt az országunk helyzetére.
Mára már többen jönnek haza, mint amennyien elmennek külföldre dolgozni.
"Mára már többen jönnek haza, mint amennyien elmennek külföldre dolgozni"
Ezt komolyan is gondolod?:D
 
Csak azok írnak ilyen butaságokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy Orbán Viktor állította talpra az országot, hozta rendbe az országunk pénzügyeit, teremtett 900 000 új munkahelyet, csökkentette az adókat, támogatja a családokat..... átépítette a fél országot, megmentette műemlék épületeket, visszavásárolta az előző kormány által eladott energiaszolgáltatókat, utakat..... a mai napig vásárolják vissza az MSZP kormányzása alatt PPP konstrukcióban készült fejlesztéseket.......
*
No ettől a hozsannától nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Sajnos olyan hatalmas a nyomor Magyarországon, s olyan tragédiák történnek, nap, mint nap, hogy aki erről nem vesz tudomást, az vagy siket, vagy vak, vagy beteg. Be kell látnom, hogy működik az agymosás a tévécsatornákon, a rádiókban, sőt az újságokban is. Elképesztő, el vagy varázsolva... De nagyon.
 
A táblázat magáért beszél nem kell sok nyelvtudás hozzá.
- Látjuk, hogy feltűnően sok nö van 52,5% mégis kevés a gyerek, valószínű mert az apa külföldön dolgozik
- Az idén 45.991 gyerek született de 64.751 lakos meghalt, a deficit 18.760...........
A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország, 2018 című kiadványa más megvilágításba helyezi a trendeket, mint amit az Orbán-kormány látni szeretne. Ebből ugyanis kiderül, hogy tavaly minden eddiginél több külföldi telepedett le nálunk. A kulturális különbségekre érzékeny Orbán-kormányt az legalább elégedetté teheti, hogy zömében nem az iraki, szíriai, afgán térségekből érkeznek új polgárok, hanem a szomszédos országokból. Ők ugyan nem számítanak rászorulóknak, de mégis az európai zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartoznak.Mindenesetre ez a fajta nemzetközi vándorlás egyre nagyobb mértékben segít mérsékelni az ország lakosságának természetes fogyását. A kiadvány szerint 2019. január 1-jén minden korábbinál több, 172,6 ezer külföldi állampolgár tartózkodott jogszerűen és huzamosan Magyarországon, az ország népességének 1,8 százalékát alkotva. Egy év alatt ezen állampolgárok száma 16,6 ezer fővel emelkedett, minden eddiginél nagyobb mértékben - legalábbis 2013-ig visszamenőleg mindenképpen. Akkor még "csak" 133 ezer külföldi állampolgár élt tartósan Magyarországon, vagyis a bevándorlás és a gazdasági migráció ellen vívott, milliárdokba kerülő harcok közepette 6 év leforgása alatt majdnem 40 ezerrel több külföldi állampolgár telepedett le hazánkban.
 
Kétségtelen. Csak hát kik költöznek Magyarországra?
Elsősorban olyanok akik a kis nyugdíjukból nem tudnak megélni nyugaton, Mo.-on pedig egyhavi (nyugati) fizetésből vehetnek egy házat (ami a 19. században épült)
-
A legtöbb bevándorló EU-s nyugdíjas akik élvezik az ingyen villamosozást pesten, az olcsó betegápolást, van aki megpisilteti öket.
-
Kanadába, Ausztráliába ... olyanok mennek Nyugat Európából akik fiatalok, valamit szeretnének felépíteni,
nem egy olcsó parcellát keresni a temetőben.
-
Itt meglehet nézni
- hány 100.000 német állampolgár hagyja el évente Németországot és
- hány 100.000 Németországi lakos vándorol ki.
upload_2019-7-18_0-1-25.png

-
Látjuk, hogy az országot elhagyok száma évente több mind fél millió.
Ebből a német állampolgárok csak egy tört részt tesznek ki.
-
Moslem vallásúak (korábban) "kénytelenek" voltak az életük alkonyán elhagyni Németországot
- mert a "keresztény kultúra" miatt nem volt megengedve a gyolcsba való eltemetés
- tehát Jézus sem lett volna itt eltemetve csak koporsóba
- a következmény, a tetemek 20-25 év múlva sincsenek elhamvadva
- a temetőknek ez egy orjási probléma, szőröstül böröstül kell kiszedni a halottakat a parcellából
-
 
A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország, 2018 című kiadványa más megvilágításba helyezi a trendeket, mint amit az Orbán-kormány látni szeretne. Ebből ugyanis kiderül, hogy tavaly minden eddiginél több külföldi telepedett le nálunk. A kulturális különbségekre érzékeny Orbán-kormányt az legalább elégedetté teheti, hogy zömében nem az iraki, szíriai, afgán térségekből érkeznek új polgárok, hanem a szomszédos országokból. Ők ugyan nem számítanak rászorulóknak, de mégis az európai zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartoznak.Mindenesetre ez a fajta nemzetközi vándorlás egyre nagyobb mértékben segít mérsékelni az ország lakosságának természetes fogyását. A kiadvány szerint 2019. január 1-jén minden korábbinál több, 172,6 ezer külföldi állampolgár tartózkodott jogszerűen és huzamosan Magyarországon, az ország népességének 1,8 százalékát alkotva. Egy év alatt ezen állampolgárok száma 16,6 ezer fővel emelkedett, minden eddiginél nagyobb mértékben - legalábbis 2013-ig visszamenőleg mindenképpen. Akkor még "csak" 133 ezer külföldi állampolgár élt tartósan Magyarországon, vagyis a bevándorlás és a gazdasági migráció ellen vívott, milliárdokba kerülő harcok közepette 6 év leforgása alatt majdnem 40 ezerrel több külföldi állampolgár telepedett le hazánkban.

Ezzel a számmal igy vagy gond van,
"
6 év leforgása alatt majdnem 40 ezerrel több külföldi állampolgár telepedett le hazánkban.[/QUOTE]"

vagy én értelmezem félre, mert csak a Németországból Magyarországra áttelepülö németek száma évi 35-45 ezer. Ezek az emberek - akár komplett kis településként is - egyszerüen elmenekülnek Németországból, s ez a trend az utóbbi 4 évben erösödö.
 
6 év leforgása alatt majdnem 40 ezerrel több külföldi állampolgár telepedett le hazánkban.
Figyeled már Németországra forgatta ki Neki úgy tetszik
Pedig csak külföldit írtál.És valószínűleg a nem kívánt irányokból érthette
Amit küldtél adatokban Németországból (9,3%) érkezett.2019. január 1-jén 172,6 ezer van itt ennek 9,6%-a német az 16 ezer
 
Utoljára módosítva:
Csak azok írnak ilyen butaságokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy Orbán Viktor állította talpra az országot, hozta rendbe az országunk pénzügyeit, teremtett 900 000 új munkahelyet, csökkentette az adókat, támogatja a családokat..... átépítette a fél országot, megmentette műemlék épületeket, visszavásárolta az előző kormány által eladott energiaszolgáltatókat, utakat..... a mai napig vásárolják vissza az MSZP kormányzása alatt PPP konstrukcióban készült fejlesztéseket.......
*
Ezt ki nem bírom, bocs' :rohog::hurra::rohog::hurra::rohog::hurra::rohog::hurra:
Átgondoltam, úgy döntöttem, ekkora "félreértés" miatt inkább: :mad:
Szánalomból sírnom kellene, de erre nem pazarolok könnyet.:rolleyes2:
Úgy döntöttem, inkább sajnálom.:( Téged. Mert Téged is megtévesztettek.
 
Ezzel a számmal igy vagy gond van,
"
6 év leforgása alatt majdnem 40 ezerrel több külföldi állampolgár telepedett le hazánkban.
"

vagy én értelmezem félre, mert csak a Németországból Magyarországra áttelepülö németek száma évi 35-45 ezer. Ezek az emberek - akár komplett kis településként is - egyszerüen elmenekülnek Németországból, s ez a trend az utóbbi 4 évben erösödö.[/QUOTE]

70642769_10157749338335680_7936389076632993792_n.png

-
Magyarországról mindig azt hallom, hogy a Német nyugdíjasok a legszívesebben náluk töltik el az utolsó napjaikat.
-
A gyakorlat és megbízható számadatok másról beszélnek.
A képen a nyugdíjasok legkedveltebb kivándorlási céljai láthatók.
-
(2017-ben 25,66 millió nyugdíjas volt Németországban, tehát 2,6-szor több mint Magyarország népessége)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére