„A férjem most már a feleségem, és jobb a házasságunk, mint valaha”

Egy este épp hazafelé tartottunk az egyik elbaltázott randink után. A férjem megint rosszkedvű volt, krónikus melankólia uralta a napjait, mintha ő maga lett volna a megtestesült Füles. Ez a boldogtalanság már ránk telepedett évek óta.

„Ott voltam én, a jókedvű, szociális, nevetős ember az egyik oldalon, a másikon pedig a férjem, a csendes, borongós, elszigetelt fajta. Ritkán fordult elő, hogy elmentünk volna randizni, és olyankor is mindig jól megfogható pillanat volt, amikor Füles elkezdte összepisilni a mi kis mennyországunkat.

– Bárcsak elmondanád, mit van veled – mondtam, ahogy hazafelé autóztunk.

– Nem tudom – válaszolta.

– Már 22 éve együtt vagyunk, és boldog voltál az együtt töltött évek többségében.

– Tudom – ismerte el.

– Velem van a baj? Miattam vagy boldogtalan? Vagy a családunk miatt? – sóhajtottam.

– Nem, nem miattad és nem a gyerekek miatt van. Semmi köze hozzátok.

– Belefáradtam, hogy folyton a szőnyeg alá söpörjük ezt. Itt az ideje, hogy őszinték legyünk egymással. Semmi sem fog változni, ha nem mondod el, mi a gond.

– Képtelen vagyok rá – meredt maga elé, szorítva a kormányt.

– Meleg vagy? – vágtam bele a közepébe, mert gondoltam valami nagy titok lehet csak mögötte, úgyhogy a találgatás jó ötletnek tűnt. Végül is, néha így alakul az élet.

– Nem – mondta.

– Akkor nő akarsz lenni vagy ilyesmi? – dobtam be egy számomra őrült kérdést. Nem válaszolt. Hirtelen megvilágosodtam. De hallani akartam a választ. – Te… te igazából nő vagy? – Még nagyobb csend. A gyomrom felfordult, hányingerem lett.

– Nem tudok erről beszélni – mondta a legvékonyabb, legsérülékenyebb hangon, amit valaha is hallottam tőle. Úgy éreztem, ezen a ponton megszakadt a szívem.

Az élet, amit addig ismertem, amiben volt egy férjem, szertefoszlott aznap éjjel. Meghalt minden körülöttem.
Azt hittem, tudok mindent a férjemről. De akkor, abban a pillanatban úgy éreztem, egyáltalán nem ismerem ezt az embert. Nem hittem volna, hogy ilyesmi kétszer is előfordulhat egy családban (a lányunk, Alexis is transznemű). Nem értettem, hogy tudta eltitkolni két évtizedig előlem. Nem tudtam, hogy mi lesz ezután, hogyan hat ez majd a családunkra, a gyerekeinkre, a férjem munkájára.

Elárulva, megbántva, lesújtva, mérgesnek és ijedtnek éreztem magam. Ő pedig csak lehúzódott egy parkolóban és mélységesen megkönnyebbülve annyit mondott, hogy nem hitte volna, hogy elmondja bárkinek ebben az életben, és tessék, most már tudom. Egyszerre akartam üvölteni vele és megölelni őt.

Teljesen elveszettek voltunk egy ismeretlen terepen.
Mindez 8 hónapja történt. Jó lenne azt mondani, hogy könnyű volt ez a pár hónap, de sajnos nem így van. Az első hónapok kifejezetten egy hullámvasútra emlékeztettek. Nem gondoltam volna, hogy túléljük ezt az időszakot együtt, amíg a férjem átváltozott nővé, és megszületett belőle Zoe. De végül jóra fordult minden, Zoeval az élet csodálatos.

Még a neve kiválasztásában is segítettem neki, megvétóztam minden ötletét, ami nem tetszett. Sok nem tetszett. Nem biztos, hogy akkoriban érezte a támogatásomat. Mostanra már hivatalosan is megváltoztatta a nevét és nemét is, az anyakönyvi kivonatán nőként és Zoeként van bejegyezve. Ez azt jelenti, hogy azóta én egy meleg házasságban élek. Kicsit meredeken hangozhat egy kívülálló számára, de nekem nem volt probléma, hogy ugyanolyan nemű legyen a házastársam. Így tűnt helyesnek, hát ezt tettem. Végre, 22 év együttlét után megkaptam a párom teljes valóját, nemcsak azt a részét, amit addig megmutathatott magából. A körülötte lebegő szürke Füles-felhő pedig eltűnt, mintha sosem lett volna. A feleségem nagyszerű ember, vidám és társaságkedvelő most már, hogy jól érzi magát a saját bőrében. Sosem voltunk még ilyen boldogak.

Tudom, hogy horrorisztikus sztorik keringenek arról, hogy mi mindent kell elviselniük azoknak, akikről kiderül a környezetük számára, hogy melegek vagy transzneműek. Nekünk nem volt egyetlen atrocitásunk sem. A családunk, barátaink és szomszédaink mind elképesztően elfogadóak voltak. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen sok nyitott szívű, gondoskodó ember vesz körül minket. Egészen máig. Ma megy Zoe először nőként dolgozni, sok múlik azon, hogyan fogadják a nemváltását a munkahelyén, úgyhogy érthetően tiszta ideg. De a legjobb út az egyenes út, még ha nehéz is. Ha ezt meglépi, akkor nincs több rejtőzködés, én mondhatom mindenki előtt, hogy feleségem van, és végre a gyerekeink is mondhatják, hogy két anyukájuk van.

Nem kell azon gondolkodnunk, hogy kinek mondtuk el és kinek nem, ki tudja és ki nem, ki az, aki még nem tudhatja meg, mert elmondhatja valakinek… iszonyatosan fárasztó volt így élni mindannyiunknak. A reakcióktól már nem félek. A mi világunk annyira tele van most szeretettel és elfogadással, hogy nem férnek bele mások gyűlölködő gondolatai. Ha mindazt olvasták volna, amit én ebben a témában, akkor már ők sem félnének ettől, és nem dobálnák meg a transzneműeket és melegeket. Nem ítélkeznének. Nem tartanának minket furcsának és betegnek. A tudás biztonságot ad, úgyhogy mielőtt még megírnád kommentekben, hogy milyen nagy baj a világnak, hogy mi létezünk, inkább olvass. A mi életünk így teljes és boldog, nem adnám senki másért a transznemű feleségemet.”

YourTango

2.jpg
 
Aki a 21. században még a Bibliai ember-képben gondolkodik (férfi-nö) az elvan maradva a tudomány területén. Nö és Férfi csak két extremum a nemek sokféleségében.
-
Németországban enyhe becslés szerint 100.000 interszexuális ember él akit a legjobb indulattal sem nem lehet a két nem egyikéhez hozzásorolni. (Hangsulyozom nem homoszexualitásrol beszélek, az egy külön csoport, ott a nemek jol definiáltak)
-
Természetes, hogy ennek hallatán a legtöbb ember megdöbben, bizonytalanná válik, nem akar hinni a fülének.
-
A kereszténység ezt isten verésnek tekintette és a szülöknek szégyelniük kelett magukat. Sok esetben csak az anyák (vagy még ök sem) értesültek a dologrol, az emberek magukban hordták a titkukat. Keleti kulturák ahol mindig is sok ember élt nem lehetett ezt eltitkolni, (nem is volt vallás ami megtiltotta volna ezt) ott már ösidök ota létezik 3. nem.
-
Németországban 2014 ota nem kötelezö az ujszülöttek adatlapjaira egy nemet megnevezni, söt késöbb a személyigazolványban sem. Nem hiszem, hogy Mo.-on a biologia másképp müködne. Atlag minden 4.5000. ujszülött határozatlan nemmel jön világra.
-
Ez azt jelenti, hogy Mo.-on kb. 22.000 ember interszexuális él valoszinü illegalitásban, remegve, félve, hogy kiderül a titkuk.
-
Tegyük hozzá ehez a szülöket, az élettársakat... és akkor hamar elérjük a 100.000 rettegésben, lelki nyomás alatt élö emberek számát. Idelye lenne erröl nyilvánosan beszélni, nemcsak a gyontatoszékben. Menyire megváltozna a környezetünk ha ezek az emberek megkönyebülhetnének.
 
Aki a 21. században még a Bibliai ember-képben gondolkodik (férfi-nö) az elvan maradva a tudomány területén. Nö és Férfi csak két extremum a nemek sokféleségében.

Efféle blődséget jobb lenne nem hangoztatnod. Nem tudok róla ugyanis, hogy lenne holmi átmenet az X és Y kromoszóma közt.

Olyan van csak, ami ezen teljesen alaptalan vágyálmodat megközelíti, hogy előfordulhat olyan ember, akinél a kromoszómaképlet nem XY, hanem például XXY vagy XYY. Na most, ezek a szerencsétlenek igenis nem normálisak. Például az utóbbi XYY esetben sokkal butábbak (igen, kognitív képességeikben) mint a többi ember. A másik, az XXY eset nem ennyire súlyos ugyan, de mindkét esetre jellemző, hogy amennyire én tudom, ezeknek az illetőknek gyereke se lehet NORMÁLIS embertől illetve nem képes csinálni gyermeket normális embernek, mert ha közösülésre képes is, de hiába, életképes magzat nem fogan belőle, mert eltérő a kromoszómaszám!

Ami a hab a tortán, akkor se számítana ez a szavaid igazolásának, ha kiderülne hogy tévedek, mert ezek száma elenyésző a normális emberek számához képest. Neked is be kell idéznem a normáleloszlás grafikonját?! Hol beszélhetsz arról, hogy a normális XX és XY kromoszómaképletű férfi és nő a szélsőség, amikor ők bőven 90% fölötti többségben vannak a várható érték és a szórás közti tartományban, s az összes többi együtt mind ezen kívül a népesség töredékét alkotja?!

Nem, én nem mondom azt, hogy az emberiség csak férfiból és nőből áll. Én azt mondom, mindem emlősállat ebből áll! Az ember IS, de nem csak ő! Sőt, általában véve a gerincesek többsége is. Utóbbinál annyi a kivétel, hogy akadnak halak, talán gyíkfajok is, ahol (de ezek száma is kevés) ha az egyik nemből kevés van, a másik nem néhány tagja idővel nemet vált, felnőtt korban is, FIZIKAILAG átalakul a másik nemmé! De3 ezen fajok száma is kevés, és akkor is (az átalakulás rövid idejét nem számítva) határozottan VAGY az egyik nemhez tartozik, VAGY a másikhoz!

Sőt, amennyire tudom, ez a puhatestűekre is igaz, tehát bár vannak kivételek, de kevés.

Azzel se gyere, egyes országokban nem kötelező bejegyezni az igazolványba a nemet. Lehet, de ez nem érv a biológiai tények ellen. Akadnak tévedések a törvényhozásban ugye. Ezzel az erővel azt is mondhatnád, helyes ha a nem szűz nőket halálra kövezik, mert egyes primitív országokban ez a törvény.

Egyáltalán, azt se értem minek állandóan ezzel jönnöd. SOsem mondtam, hogy a szerencsétlen betegekkel rosszul kéne bánni vagy akármi. Én csak azellen tiltakozom amikor azt akarják lenyomni a torkomon, hogy ez nem betegség, és teljesen normális. Hát basszus, ilyenkor már lassan szégyellni kezdem hogy normális vagyok, mert szavaid szerint én vagyok a SZÉLSŐSÉG, és milyen tök ciki, hogy nincs valami aranyos, édi kis fogyatékosságom, amit mutogathatok hogy „hé ti többségiek, irigyeljetek mert nektek nincs ilyenetek, én különleges vagyok, tiszteljetek érte”!

Javaslom, vezessük be a Büszke Hatujjúak Napját, vonuljon fel mindenki akinek torz valamelyik végtagja, és jelentsük ki, hogy a végtagok egy kontinuumban hjelyezkednek el, s az 5 ujj, az csak egy szélsőség, az ember igazából nem 5 ujjas élőlény! S ennek bizonyságakép példálódzzunk azzal, hogy lám, talán ezer esetből egyszer valóban születik 6 ujjú gyermek.
 
A téma már többször szobajött. Tévedsz, a legtöbb élölény vagy önmagában szaporodik (ebböl van a legtöbb), vagy kétnemü mind a csigák (a szexnél alkudják ki milyen szerepet vegyenek fel a szaporodásnál), vagy egy csomo keverék, még a cápák is képesek 3 különbözö modon szaporodni.
-
Vegyél magadnak az állatkereskedésben egy guppit, ök ha akarnak eleveneket szülnek ha akarnak "tojást" tojnak. Még olyan állat is van amelyiknek a petesejtje nagyobb mind maga az állat. (Nem vicc)
-
Mit számit az, hogy milyen a chromoszomád, ha nincs méhed mert ugy jöttél a világra, vagy nem találni a herédet mert nem log ki a testedböl.... söt olyan ember is jön a világra amelyiknek semmi kedve a szexeléshez....
-
Lehet ezeket "nemnormálisnak" nevezni de ignorálni nem lehet öket mert világméretekben több milliorol van szo. Gondolod, hogy a Facebook-ban csak tréfa kedvéért van a szexualitásnál 60 különbözö lehetöség?
-
Per pillanat ugy van, hogy utodai csak azoknak van akik megfelelö aparátussal és hormonális feltételekkel jönnek a világra, de holnap egészen biztos nem lesz akadálya különbözö embereket clonozni ha akarják. :)
-

Nemrég még a penisz mérete egy döntötte faktor volt a nemzésnél, ma már nem.
-
1nov09_113.jpg

-
Ma mélyhütöbe, repülövel érkezik a hal-tenyésztö-telepekre az ikra és a bácsi préseli ki a halbol az ondot a lavorba.
-
 
Utoljára módosítva:
Efféle blődséget jobb lenne nem hangoztatnod. Nem tudok róla ugyanis, hogy lenne holmi átmenet az X és Y kromoszóma közt.

Olyan van csak, ami ezen teljesen alaptalan vágyálmodat megközelíti, hogy előfordulhat olyan ember, akinél a kromoszómaképlet nem XY, hanem például XXY vagy XYY. Na most, ezek a szerencsétlenek igenis nem normálisak. Például az utóbbi XYY esetben sokkal butábbak (igen, kognitív képességeikben) mint a többi ember. A másik, az XXY eset nem ennyire súlyos ugyan, de mindkét esetre jellemző, hogy amennyire én tudom, ezeknek az illetőknek gyereke se lehet NORMÁLIS embertől illetve nem képes csinálni gyermeket normális embernek, mert ha közösülésre képes is, de hiába, életképes magzat nem fogan belőle, mert eltérő a kromoszómaszám!........
A természet már csak ilyen.
Ahogy a növény meg az állatvilágban is, úgy az emberek közé is születik korcs.
A természet ezt elintézi a maga módján, de az ember okosabbnak érzi magát.
 
En ovatos lennék a "korcs" jelzövel mert pont ilyen "mutatioknak" köszönhetjük, hogy emberré váltunk. Az evoluto nem követ semmi féle célt.
-

Az elödeink pl. elvesztették a penisz-csontjukat az evolutio során de csak azért mert monogamok lettünk, a konkurenc-harcban az huzná a rövidebbet akinek nem áll fel rögtön a farka.
-
Pettig versus Peniscsont. Milyen lenne a szexuális életünk elöjáték nélkül? :(
-
 
[QUOTE="Ernoe, post: 4866311, member: 3085".... Az evoluto nem követ semmi féle célt....
[/QUOTE]
Akkor, végül is egyet mondunk, az evolúció is egy természetes folyamat (volt?)
Micsoda lények lettek volna ha abba is bele tudott volna okoskodni az ember.
Még e nélkül is termelődött hulladék, selejt vagy korcs, nevezhetjük ahogy akarjuk,
mert hogy azért a természet sem tud hibátlanul dolgozni.
 
A téma már többször szobajött. Tévedsz, a legtöbb élölény vagy önmagában szaporodik (ebböl van a legtöbb), vagy kétnemü mind a csigák (a szexnél alkudják ki milyen szerepet vegyenek fel a szaporodásnál), vagy egy csomo keverék, még a cápák is képesek 3 különbözö modon szaporodni.
-
Vegyél magadnak az állatkereskedésben egy guppit, ök ha akarnak eleveneket szülnek ha akarnak "tojást" tojnak. Még olyan állat is van amelyiknek a petesejtje nagyobb mind maga az állat. (Nem vicc)
-
Mit számit az, hogy milyen a chromoszomád, ha nincs méhed mert ugy jöttél a világra, vagy nem találni a herédet mert nem log ki a testedböl.... söt olyan ember is jön a világra amelyiknek semmi kedve a szexeléshez....
-
Lehet ezeket "nemnormálisnak" nevezni de ignorálni nem lehet öket mert világméretekben több milliorol van szo. Gondolod, hogy a Facebook-ban csak tréfa kedvéért van a szexualitásnál 60 különbözö lehetöség?
-
Per pillanat ugy van, hogy utodai csak azoknak van akik megfelelö aparátussal és hormonális feltételekkel jönnek a világra, de holnap egészen biztos nem lesz akadálya különbözö embereket clonozni ha akarják. :)
-

Nemrég még a penisz mérete egy döntötte faktor volt a nemzésnél, ma már nem.
-
1nov09_113.jpg

-
Ma mélyhütöbe, repülövel érkezik a hal-tenyésztö-telepekre az ikra és a bácsi préseli ki a halbol az ondot a lavorba.
-

Lájkoltalak. Mert ez már komoly teljesítmény, amit itt előadtál. Igen, a legtöbb lény képes önmagában is szaporodni. Ők többségükben EGYSEJTŰEK. Hm, az ember mintha marhára nem olyan volna.

És igen, vannak állatfajok, amelyek nemet tudnak váltani. De ilyen EMBER, az nincs. Az se ilyen, aki átoperáltatja magát, mert NEM TUD UTÁNA GEREKET SZÜLNI, vagy nemzeni! Amely állatfaj azonban képes nemet váltani, ott a váltás utáni egyed TELJESÉRTÉKŰ lesz abban a nemben!

Tehát nekem ne gyere ilyen hülyeséggel, hogy a nemiség egy skála. Lehet az, a TELJES ÉLŐVILÁGRA vonatkoztatva, de az isten szerelmére (hogy úgy szóljak amit nagyon kedvelsz...) MI MOST AZ EMBEREKRŐL BESZÉLÜNK, oké?! Felfogtad?! EMBEREKRŐL. Nem gombákról, nem baktériumokról, nem ostoros vagy csillós egysejtűekről, és még csak nem is cápákról vagy szöcskékről vagy gyíkfajokról!

Az EMBEREKEN BELÜL pedig a nemiség igenis NEM kontinuum! NEM. Mert az emberek bőségesen több mint 90 százalékáról teljesen határozottan el lehet dönteni már a legelső pillantásra, még genetikai vizsgálódások nélkül is, hogy MILYEN NEMŰ: Férfi-e vagy Nő! Még le se kell vetkőzzön hozzá!

Ha direkt a másik nemnek maszkírozza magát, akkor talán némelyeknél ez nem ilyen egyértelmű az első pillantásra, de róluk is eldönthető, ha levetkőznek. Csak egy egészen csekélyke hányada az az emberiségnek, akiknél valóban az mondható, hogy „na ez már mintha felemás volna”, de ŐK SE KÉTNEMŰEK mint a csigák, mert nincs két teljes értékű nemi szervrendszerük, egy férfi és egy női, hanem ők tényleg átmenetek, de ÉPP EMIATT nem is képesek utódnemzésre vagy szülésre!

Vagyis, tetszik vagy sem neked, de igenis NYOMORÉKOK e szempontból: NEMI NYOMORÉKOK!

Ez épp olyan, mintha azzal jönnél nekem, hogy a végtagok egy kontinuumot alkotnak, mert akadnak uszonnyal születő gyermekek az emberek közt is, és őket is el kell fogadni, tehát ez NEM BETEGSÉG!

Nem a francokat. El kell fogadni őket is az igaz, de attól még betegség, mert az ember igenis lábbal meg kézzel kell rendelkezzék, nem uszonnyal. Akkor is, ha születnek nyomorékok.

És lehet olyan nyomorékság is, hogy valaki teljesen tökéletes férfinak vagy nőnek néz ki, de AZ AGYA NYOMORÉK, az agyának az a része, ami ezt a nemi identitást kezeli, érzékeli, befolyásolja! Na akkor is az van hogy BETEG. Nem tudom miért hiszed azt, hogy az embernek éppen pontosan az agya nem betegedhet meg (akár születés előtt is már, akár születés közben, akár utána, s akár genetikai okokból, akár valami külső behatásra) amikor épp az agyunk a legislegbonyolultabb szervünk, s a legsérülékenyebb is, amit igazol hogy ezt védi a legerősebb csontozat, ez igényli a vérkeringésünk, oxigénfelhasználásunk jó egyharmadát, állandó testhőmérsékletet, stb. Egyszerűen egy DOGMA az, hogy amit az agy gondol biztos csak jó lehet és nem hülyeség, mert az agy, az egy szentség, az sose betegedhet meg!

Kérlek, próbáld csodálatos érvelési stratégiádat arra is alkalmazni, hogy az, hogy milyen anyagból áll a testünk, egy kontinuum, mert nem igaz hogy húsból és csontból állunk csak, ugyanis vannak akik üvegnek képzelik magukat, és ez biztos igaz is akkor is ha látjuk hogy nem átlátszóak, de akkor is üvegből vannak, mert ők ezt állítják magukról, és nekünk ezt tolerálni kell, mert az lehetetlen hogy nekik beteg az agyuk, s csak amiatt mondják ezt!

Ernő, én egyszerűen azt se hiszem már el, hogy legalább TE MAGAD elhiszed ezt a sok bárgyú blődséget amit e témában összehordasz. Valld be hogy csak trollkodol a vita kedvéért direkt!

És nem is értem, minek erre ennyi energiát fecsérelni. Itt mintha mindenki egyetértene abban, hogy a transzneműeket, meg mittudoménkimindenkiket még az efféle furam,ukik közül nem szabad megverni, legyilkolni, hagyni kell őket élni, stb. Ez mind oké. De minek ez a heves igyekezet arra, hogy azt is megpróbáld beledumálni a józan emberekbe, hogy ez még csak nem is BETEGSÉG, amikor pedig ez is nyilvánvaló?!

Mondd, miért nem amellett érvelsz hogy az, milyen élesen látunk, egy kontinuum. S mert az, emiatt az is belefér, aki teljesen vak. Ha viszont belefér, akkor ő NEM IS BETEG! Micsoda sértés, hogy a vakokat betegnek, rokkantnak, nyomoréknak tartják! Ez nem polkorrekt!

Látod már, mennyire buta ez az érvelési technika?!
 
Kedves advocatus_diaboli
-
Nem beszélnék anyit ha nem tartanám fontosnak amit mondok, tudatában vagyok annak, hogy az álltalános szemlélet ellen uszok de ez a tudományos.
-
A betegség nem egy ideális állapot (egészség) hiánya! A betegség nézöpont kérdése.
-
Ha a betegséget ugy definiálom, hogy a szervekben (szervezetben) fellépö müködési zavarok akkor az egyértelmü, aki nem tud lélegezni egy betegség miatt az megfog halni. De már bocsánat, egy hiányzo fütyi miatt, nemzöképesség hányában még nem fogsz belehalni. Az "másság" nem betegség.
-
Jo szo, "nemzöképesség hiánya", igen az evolutio kezdeti szakaszában csak olyanok tudtak szaporodni akiknek elég hosszu fütyijük volt és egy csomo más fiziologiai hormonális feltételek megvoltak.
-
Ma ott tartunk, hogy képesek vagyunk tudatosan befolyásolni az evolutionkat, ahogy bárányon és sok más élölényen bemutattuk, az ember is klonozhato. Hogy nem tesszük annak ethikai okai vannak, ki tudja, hogy néz ki holnap.
-
Ismétlem minden gyerek más mind a szülei, ahogy a ferde szemü japánok nem betegek, a sötétbörü afrikaiak nem betegek, ahogy a laktoze türés nem betegség... minden embernek megvan a létjogosultsága.
-
Nem értem, hogy a nemiség variálodását miért probálod betegségként feltüntetni? Azért mert segitség nélkül nem tudja a géneit továbbadni? Te sem tudod egyedül csak segitséggel, párzás utján.

Ernő. Ha egy faj nem tud szaporodni, ki fog halni. Eddig tiszta? Ha tehát olyan változások mennek végbe a fajban ami miatt többé nem fog szaporodni, kihal. Azon változások tehát BETEGSÉG.

Amennyiben tehát egy ember, a faj egy példánya olyan változásokban szenved, akár a nemi szervek, akár az agya területén, ami miatt nem tud szaporodni MÉG ELVILEG SEM, akkor az is BETEGSÉG!

Egyelőre az van, hogy ha valaki levágatja a péniszét vagy kiszedeti a petefészkét, NEM TUD SZAPORODNI, mert a klónozás még igenis NEM MEGOLDOTT biztonságosan! Ellentétben azzal amit te hiszel. Az eddig klónozott állatok mind rövid ideig éltek, és azalat is volt rengeteg bajuk, betegségük.

Elhiszem, hogy egyszer eljut arra a szintre a tudomány, hogy ez nem lesz gond, és biztonságos technika lesz. Én is hiszek a tudomány fejlődésében. De MOST, most, érted, és feltehetőleg még sokáig, legalább 1-2 generáción át, ez még nincs így. Itt és most még az van, hogy szükség van a péniszünkre és puncikánkra a szaporodáshoz, s ahhoz is, hogy az agyunk annak megfelelően gondolkodjék, amilyen testben van!

Majd ha ezen klónozásos technikák megoldottak lesznek, vissza lehet térni erre a vitára. Bár még akkor se értem, mi a francnak, mert még biológiailag se tartanám előnyösnek, ha az ember áttérne az ivaros szaporodásról az ivartalanra (a klónozás ugyanis az utóbbinak felel meg), mert BIOLÓGIAI TÉNY, nézz utána ha nem hiszel nekem, hogy azon fajok melyek felhagynak az ivaros szaporodással az ivartalan kedvéért, az evolúciós skálán nézve RÖVID ÉLETTARTAMÚAK!
(NEM AZ EGYEDEK rövid életűek, hanem a FAJ! Hamar kihal! Mert lecsökken az egyedek genetikai változatossága!)

Most ez van Ernő, a scifit pedig hagyjuk a regényíróknak lécci. Pláne ne nyiss azzal a hozzászólásodban hogy ez a tudomány. NEM. Ez scifi. Igaz hogy szerintem se lehetetlen. De mert MÉG NINCS, mert legjobb esetben is csak kísérleti jelleggel működik, úgy is megbízhatatlanul, emiatt még scifi, még kísérleti tudománynak is csak jóindulatúan mondható!

Igen, az megtehető hogy lefagysztják a spermát és a petéket. Nos ez kb olyan, mint amikor a levelezésedet a „felhőre” bízod, nem otthopn tárolod a gépeden. Majd valaki kicseréli a petéidet, és ámulsz hogy jé, te szőke vagy kék szemű, a nejed is, de a gyereked mintha egy pigmeusra hasonlítana... És mi van ha megsemmisül a peteraktár? Árvíz, hm? Vagy terrortámadás? Vagy csak hosszú ideig tartó áramszünet?! És mibe kerülne mindez, ha elérhetővé akarnánk tenni az egész emberiség minden egyedének?!

És különben is, ez is olyan ami még NINCS. Nincs, ha csak kísérleti jelleggel működik csupán 1-2 helyen. Akkor ugyanis nem általánosan elterjedt technika, hanem kivételes jelenség, azaz kuriózum, tehát megintcsak nem beszélhetsz holmi „kontinuumról”!

És itt is az van, hogy nem tartom előnyösnek az igyekezetet, mert mi a fenének ezt gépekkel megoldani, nagy helyen, drága pénzért, amikor kis helyen már évmilliók óta meg van oldva a testünkben!

Elveidből kiindulva az emberiség oda jujtna, hogy testünk sincs, csak ücsörög az agyunk egy tartályban, géppel látunk, géppel hallunk, sehova se mehetünk onnan, gépek közvetítenek nekünk mindenféle impulzusokat, ők gondoznak... amíg működnek. Hm, szép új világ! Basszus, ha neked ez normális, olvasd el azt a könyvet, hogy „Az orchideák bolygója”, oké?!
 
Nem igaz, hogy egy fél-promille interszexualis miatt kihalna egy faj.
-
Nézd meg a hangyákat, méheket.. ott talán minden milliomodik nemzöképes, mégsem nevezhetjük a szorgos dolgozokat, katonákat haszontalan betegnek.
-
A nemzés az fontos dolog az emberiség fennmaradásához de ez nem jelenti azt, hogy a nök keltetögépek lennének, aki ebben nem vesz részt arra nem lenne szükségünk.
-
Továbbá a "férfi egy korcs nö", mert az X chromoszomája hiányos. Biologiailag a férfira nincs is szüksége a természetnek. A férfi egy vad-hajtás.
-
Nem a makacsság szol belölle de mondjuk, hogy Ausztria valoban felépiti a keritést Mo. határán és határör lesz belölled, jön egy Német vagy más nyugati egy igazolvánnyal amiben az áll hogy senem "NÖ", senem "FERFI" és akkor mit csinálsz? Beiratkozol biologiaorára?
-
Amit mondok az nemcsak természeti törvény hanem polgári jog is.
 
Ernő, szarok a polgári jogra. Itt most biológiáról beszélünk, jogászkodni menj egy jogászfórumra, vagy legalábbis egy másik topikba a CH-n, mert abban nem leszek partnered, ugyanis ahhoz csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy AKADNAK ROSSZ TÖRVÉNYEK IS. Hogy a németek mit írnak az igazolványukba, nem izgat. Volt nekik olyan korszakuk is, amikor holmi fajelméletben hittek, s egyeeknek még sárga csillagfot is kellett viselniük, szóval ne tégy úgy, mintha azok nem tévedhetnének!

A hangyákról meg korábban már talán írtam neked, hogy ott a hímek HAPLOID kromoszómaszerelvényűek, szemben a nőstényekkel, az embernél viszont mindkét nem DIPLOID. Unom már leírni ezredszer hogy mit jelent az, nézz utána kérlek, ajánlom: Richard DawkinsÉ Az önző gén
című munkáját, egy egész fejezetet szentlt e kérdésnek!

Ha pedig úgy érzed, a hangyák annyira nagyon hasonlítanak mégis az emberekre, akkor kérlek próbálj meg közüsülni egy hangyával! Vagy legalábbis mesterségesen gyereket csinálni neki A TE EMBERI SPERMÁDDAL!

Ha sikerül, jelentkezhetsz a Nobel-díjra.
 
A téma nagyon érdekes, gyakran elöbukkan de ugy gondolom ezt is az evolutios topikban (Pro Darwin) kéne megbeszélni. Az elmult héten nem értem rá és hangulatom sem volt tovább folytatni de a napokban szakitok rá idöt. Örülnék ha ott elbeszélgetnénk.
-
Itt csak anyit jegyeznék meg, hogy a Chromoszomákkal a szaporodást tudjuk megvitatni de az egészen más mind a nemek képzödése.
-
Olimpia éve van, megemlitem, nem egy sportolo volt akin ott csináltak elöször chromoszoma vizsgálatot és derült ki, hogy a világ egy csapásra nem akarja öt többet nönek tekinteni. Nem csalokrol beszélek, emberekröl akik nönek érezték magukat, nöként lettek nevelkedve...
-
Az embereknél nagyon sok féle nem létezik, egy tévedés azt gondolni, hogy egy olyan komplex lény mind az ember két nemre oszthato a "nemi kromoszomák" által.
-
Dawkins "Egoistische Gene" egy könyv amire mindig emlékezni fogok, a megjelenésekor maradtam nyugaton és a lakásom legösibb butorát képviseli.
-
A nemiség kialakulása (hogy van e heréd, hogy néz ki és hol van...) egy nagyon komplikált folyamat, több mind 1000 gén lesz hozzá kiolvasva. Márcsak azért is örülök elöre a beszélgetésnek, hogy végre megbeszélhetjük, hogy nem a gének (chromoszomák) hatnak a sejtekben hanem a gének produktjai.
 
Ernő, nekem mindegy hol beszélgetünk. Csak a baj az, hogy előre tudom, FELESLEGES, mert legfeljebb annyit tudsz elérni hogy az idegbajba kergetsz, de meggyőzni nem fog sikerülni!

A nemiséget is, mint mindent, VÉGSŐ SORON valóban a gének szabályozzák, ebben nincs vita köztünk (legalábbis ha nem értettelek félre), ez ugyanis pillanatig se lehet előttem kérdéses, ha egyszer Dawkinst tekintem e téren mérvadónak (az „ateista pápát”, hehehe). A kromoszómák azonban olyan „könyvecskék”, amikbe szét vannak osztva a gének, ugye. Ha két egyednél a kromoszómák száma nbem egyezik, ott nem lehetséges ivaros szaporodás, vagy ha valami ki is alakul, nemigen lesz életképes. Még az öszvér is, bár életképes, de ő maga már nem SZAPORODÓképes! Azaz valami hibádzik nála ugye.
Na de azt is hogy HÁNY kromoszómába vannak a gének szétosztva, szintén gének szabályozzák végsősoron...
Mindennek a legvégső alapja a gén. Ez igaz.

A nemiség, az olyasmi, ami segíti a gének keveredését az „össznépi génkészletben”. Még baktériumoknál is megfigyelhető időnként, kivételes esetben, bár többnyire azoknál ez egy kis külső segítséggel megy, egy vírusféleség asszisztálásával. Nyilván ezért is nem fejlesztettek ki azon vírus ellen hatékonyabb védekezőrendszert azok a baktériumok, mert e vírus hasznot is hajt nekik.

Az ivaros szaporodásnak is van valóban néhány variánsa, ha erre gondolsz igazad van. De EGSY fajon belül EGY fajta ivaros szaporodás az, ami azon faj sajátja, és nincsenek benne olyasmik, ami miatt kontinuumnak lehetne nevezni!

Tetszik vagy se, akinek az ivarszerve nem működik, nem tud szaporodni. Ez azt jelenti, hogy ő KISZELEKTÁLÓDOTT az evolúciós folyamatból, azaz a génjeit nem adja tovább. Evolúciós zsákutca! Selejttermék.

Ugyanez igaz arra is, akinek bár ép az ivari szervrendszere, de agya olyan torz utasítást ad ki, hogy e szervrendszert ő megsemmisíti, mondjuk „átoperálással”. Ekkor is kiszelektálja magát az evolúciós folyamatból. Ekkor is ő evolúciós zsákutca, selejttermék. LEHET, hogy ezután ő jobban érzi majd magát, igen, ez elképzelhető, de ettől még ő egy beteg ember.

Ez olyan tudod, hogy nézz utána kérlek, pár hónapja épp itt a CH-n, e kategóriában volt egy cikk valami hindu pasasról, aki már évtizedek óta felemelt karral él. Úgy döntött egy vallási rohamában, hogy a karját feláldozza valamelyik istennek, azt hiszem talán Sivának. Felemelte a jobb kezét, s nem hajlandó azóta se letenni. Most már ha akarná se tudná. Sokan szentként tisztelik. Én azt is betegnek tartom: lemondott egy testrészéről. Ugyanez igaz a magukat nemileg átoperáltatókra is: lemondanak egy testrészükről. Tudniillik amit kapnak cserébe, az NEM IGAZI, mert igazából NEM MŰKÖDIK. Még az is kérdéses, kéjt tudnak-e érezni vele közösüléskor, de gyermeket nemzeni/szülni már biztosan nem.

Érted az érvelésem logikáját?
 
Hogyne értenélek téged, a probléma csak, hogy elbeszélünk egymás melett.
-
En emberekröl beszélek te pedig hosszuláncu molekulákrol (génektöl), szaporodásrol. (Csak mellesleg különbözö chromaszoma-számu lények is képesek utodot létrehozni ha mégoly ritkán is. Nem akarom ujra kezdeni a kecske-bárány, vagy a mégismertebb öszvérrel)
-
Nem látom be, hogy miért kéne valakit degeneráltnak nevezni mert az embrionális vagy szociális fejlödése másképp zajlott le mind egy másiknál?
-
Hogy az emberi sokféleség belekerült a nyugati törvénykönyvekben (keleten ahol ez feltünöbb nem uj) az pont olyan embereknek köszönhetö mind Richard Dawkins. Nem büszkélkedésböl emlitettem, hogy az elsök között olvastam, hanem inkább azért mert már régen volt, amiröl én beszélek az a napjaink (legkésöbb a 80-as évek) eredménye.
-
Végül, nem létezik egy adatlap amiben lelenne fektetve, hogy miként néz ki egy "optimális" ember. Ha veszel egy autot, számitogépet, akkor kapsz hozzá egy technikai adatlapot, ha a paraméterek eltérnek visszaviheted.
-
Az élölényeknél nem igy van. Hogy orientálodni tudjunk kikeresünk közös vonásokat, ennek alapján csinált a Biblia férfit és nöt belöllünk, ennek alapján csináltak a raszisták (akiket tévesen Darwinistáknak neveznek gyakran) egy rangsorolást ami ugyancsak marhaság.
-
Miért van az, hogy a férfi melbimboit akceptálod de ha több mind 2 van belölle akkor az perverz, beteges a számodra? Bizony maradok a következtetésemnél, az emberek számos nemmel rendelkeznek, amiböl a férfi és nö csak kettö.
-
Akár milyen viccesen hangzik az emberek 5%-a legalább 3 melbimboval jön a világra,
néha össze lesz tévesztve "anyajeggyel", van aki a talpán viseli a harmadikat. Gondolj bele mekkora szám a 7 milliard 5%-a? Itt nem lehet bagatelizálni ahogy te teszed. :)

Bocsáss meg, most nincs sok időm válaszolni, csak az utolsó mondatodhoz: Nem néztem utána az arányoknak, de legyen neked valóban 5%. Nos, az én szememben, egy olyan hihetetlenül összetett folyamat során mint az egyedfejlődés, tökéletesen elképzelhető és tolerálható (hehehe...) hogy a létrejött „termékek” mindössze 5%-a „gyártási hibás”! Pláne, hogy ezek nem is mind teljesen „használhatatlanok”, csak a minőségük nem „ideális”.

Továbbá, szerintem te teljesen mást értesz „nem” alatt mint én vagy az átlagember. A „nem” az, élőlények esetén, hogy ha egyáltalán létezik a fajban afféle hogy „nem”, akkor igenis az eltérő nemek együttműködése kell ahhoz, hogy utód szülessék. (ivaros szaporodás esetén. Ha a faj emellett képes ivartalanul is, az más tészta, ahhoz nem is kell nem). Hiába beszélsz te tehát arról, hogy az embernél több „nem” van, mert azok nem nemek, ha egyszer NEM MŰKÖDŐKÉPESEK!

Mit nem lehet ezen megérteni? A punci és fütyi egyaránt az IVARI SZERVRENDSZER része. Ha nem képes működni, akkor ott bizony hiba van, baj, ami BETEGSÉG. Akkor is az, ha nem hal bele, s akkor is ha nem vírus okozta hanem fejlődési rendellenesség. Nincs „harmadik nem”, mert ha két efféle torz szervrendszerű muki összejön, nem lesz gyermekük. Annak se lesz aki levágatja a magáét.

Érvelésed engem arra emlékeztet, mint amikor azt mondod, kijött a gyárból egy rakás bicikli, úgy, hogy tévedésből nem csomagolták be a dobozaikba a kerekeket, de ezek nem hibás illetve hiányos biciklik, fogadjuk el őket, mert a bicikliknél van valami „kontinuum” a kerekek számát illetően.

Na tényleg nincs most több időm, bocs.
 
Mivel az ember nem egy teremtmény (nincs elöre lefektetett adatlap arrol, hogyan kell egy lénynek kinéznie) ezért minden ember tökéletes a maga modján.
-
Lehet, hogy lábak nélkül nem vagyunk jo futok (igaz az intelligens mü végtagok ota már az is kérdöjeles) de minek futni, ha anélkül is meglehet élni? :)
-
Röviden, ha a világot olyan keskeny idötartam alatt vizsgálod mind amiben élünk akkor ugy tünhet, hogy egy test "fogyatékos" de lehet, hogy az evolutio késöbb azokat fogja kiszelektálni akik a lábukon futkosnak.
-
Nem gondolkodtál el még azon, miért nem Elefántot tenyésztünk, vagy bálnát miért snecit (apro halat) csirkét, lovat? Menyivel kifizetödöbb lenne, egy elefánt több hust ad le mind egy falka malac. Azért mert az elefánt 2 évig terhes, lassu a generatio-váltás.....
-
Hogy megjegyezzem a szaporodás nem olyan gyerekjáték mind ahogy gondolod, 5-böl 4 megtermékenyitett petesejt elvetél, a férfi permanens többszáz millio spermát produkál (30 litert az élete során, 3 felmosovödör) és a végén örülnie kell ha ebböl a tulnyomorészt "pocsékba ment" ondobol, egyetlen egy szemmel nem láthato spermának sikerül egy petesejtet megtermékenyitenie. Ne haragudj de a lottozonak nagyobb esélye van a fönyereményhez mind egy spermának ahoz, hogy a "célját" betöltse.
-
Mielött a DNA-ra mind "tervrajzra" hivatkozol, gondolj bele, hogy a halaknál a stress, rovaroknál a temperatur, nállunk a hormonok amik meghatározzák, hogy lesz e cicid vagy sem. A DNA csak egy a sok feltételböl, hogy mi lesz belöllünk.

-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,659
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére