„Nem elég azt mondani, hogy a Fidesz szemét, tolvaj banda!”

„a holnapom – az övék,
a honlapom – az enyém.”


A fenti viccesnek tűnő sírversike Kéri László facebook oldalán jelent meg. Ám kiderült, hogy a játékos elemzés mögött komoly koncepciót is kidolgozott a politológus. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kéri úgy látja, hogy a Fidesz kiépült teljhatalma megbuktatható ugyan, de ehhez egy új politikai erő kell, amely elsajátítja és alkalmazza a „kommentdemokráciának” nevezett rendszer eszköztárát, vagyis az elemző szerint a mai kormány elsősorban a világháló racionális felhasználásával buktatható meg.

Már sírverset írsz a követező évek politikai kriptájára. Ennyire pesszimistán látod a jövőt?

Ez inkább realista jóslat. A trendek ugyanis azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben megszűnt a közszolgálati média, kormányzati befolyás alá került szinte a teljes hazai nyilvánosság. A maradék pedig elbulvárosodott. A valóban ellenzéki napi- és hetilapok sorra szűnnek meg, a kereskedelmi rádió- és tv csatornákat pedig ugyancsak bedarálja a hatalom. Ebből következik, hogy Magyarországon a köz dolgairól, a közösség jövőjéről, alternatívákról tartósan nem lehet hitelesen informálódni. A felnőtt lakosság nagy részének, különösen a fiatalabb korosztálynak a tájékozódást a világról, illetve a hazai ügyekről, esetleg beleszólás ehetőségét az internet világa biztosíthatja. A diskurzusokra pedig maradnak a facebook csoportok és a twitter. E fórumok ezrek, százezrek számára adnak lehetőséget vitázni a kommentelőkkel, vagy arra, hogy bárki odavesse a saját két mondatát a világról.

Az interneten robbant, de aztán az egész magyar médiarendszeren végigfutott Orbán Ráhel szaros pelenka eldobásáról szóló története, amiről a köztelevízióban azt mondták, hogy a miniszterelnök lánya a migránsok után takarít. Ha minden tökéletesen meghamisítható, akkor mi lesz?


Ez jogos kérdés, hisz egyetlen nap alatt 80 ezer ember látta és véleményezte az esetet. Jó ideje figyelem a kommentelőket, s látom, hogy majdnem minden ügyben van néhány felbérelt alak, aki véleményvezérként viselkedik, s feltehetően azért fizetik, hogy ha a fontos ügyekben a kommentelők között bármilyen racionális diskurzus alakulna ki, azt azonnal megfojtsa. Ugyanez történik, ha valamelyik portálon elgondolkodtató elemzés jelenik meg, akkor jönnek a kormányzati hangok, durva beszólással, kommunistázással, Gyurcsányozással, vagy „elmúlt nyócévezéssel”. Valami olyasmivel zavarják meg a normális beszélgetést, amire már nem lehet racionálisan érvelni, csak gyalázkodni.

Épp ezért kérdés, hogy ezzel a gyalázkodással tarkított tájékozódással és a hírek, ügyek vitatható hitelességével beérik-e a tömegek?

Ez első nagy csapdája az általam kommentdemokráciának nevezett jelenségnek. Ez a műfaj, tehát a néhány mondatos bejegyzés egyébként sem alkalmas az érdemi politikai, gazdasági, kulturális folyamat tárgyalására, valódi vitájára. A forma és a terjedelem is alkalmatlan, de a kezdődő, vagy épp már kialakuló párbeszédet az anonim alakok iszonyatos gyűlölködéssel, gyalázkodással szétzilálják. Ráadásul olyan hangnemben, hogy azok inkább idézik a polgárháborús idők hangulatát, mint egy normális vitáét. Mindez a magyar politikai kultúra legrosszabb vonásait eleveníti fel. Az érzelmi alapú, gondolkodás, és mérlegelés nélküli politizálásból Magyarországnak csak baja volt. Arról nem is beszélve, hogy ez a módszer alkalmas arra, hogy a tömegeket lóvá tegye, félrevezesse. Hisz belpolitikai megfontolásból megtévesztő, valóságalap nélküli információk tömege kerülhet a köztudatba. De ez a módszer teret ad a nagyhatalmi játszmáknak is, főleg az oroszok jelenlétét emlegetik sokan. Számos országban igyekszik az orosz titkosszolgálat dezinformálni, itthon több száz hamis hírekkel szolgáló portált is működtetnek, ami tovább növeli a káoszt. Ebben a kommentdemokráciában az ellenőrizhetőség, a szavahihetőség szinte teljes mértékben háttérbe szorul. Tehát a hírbőség teremtette illúzió eltakarja a források eredetét. Mindent elhiszünk, s mindennek az ellenkezőjét is. Pedig meg kellene tanulni higgadtan szelektálni, s tájékozódási pontokat találni. A hírfolyam ugyanis hihetetlen sebességgel globalizálódik, bárhol történik valami, fél óra múlva az esemény képei láthatóak az interneten. Meg kell tanulni a válogatni, s csak a valóságos eseményekre, folyamatokra koncentrálni, ez persze roppant nagy energiákat követel. Az ellenőrzés nélkül fogyasztott hírek kiszolgáltatottá tesznek, mert a mai tömegbefolyásolás technológiája tudományos alapokon nyugszik. Lehet, hogy mindent tudunk, de semmit sem értünk.

Közben pedig a hatalom a parlamentben sietve hozott néhány szabadságot korlátozó intézkedést, Tusványoson a miniszterelnök megjósolta a kultúrharc folytatását, illetve az alkotmány további módosítását. Világos, hogy mit akar az új kormány?

Természetesen, hisz kiszámítható az előző nyolc évből. Igyekszik szűkíteni mindazok cselekvési terét, akik nem alattvalói, s akik nem fenntartói a Fidesz hatalmának. A legfontosabb cél tehát a hatalom bármi áron történő megtartása. Minden, ami ezt akadályozza, annak korlátozni fogja a szabadságát; ezért korlátozza a média befolyását, vagy a civil szféra mozgásterét, de behatárolja a magánélet szabadságát is, tehát a trend nyilvánvaló.

Védekezési lehetőség lassan csak az internet világában marad. Igaz, eddig elsősorban a kommentdemokrácia hátrányait említettem, pedig ennek számos előnye is van. Például az év elején váratlan győzelmet aratott Márki-Zay Péter azt jelezte, hogy sikerét a facebooknak köszönhette. Vagyis az ellenzéket hiába fosztották meg minden nyilvánosságtól, a világháló szabadságát nem tudták tőlük elvenni, s ezt sikeresen kihasználták a szervezésben, de a tájékoztatásban is. Ez is azt bizonyítja, hogy a ma rosszul használt facebook, illetve a világháló lehetne komoly eszköz a politikai szerveződések világában, csak meg kéne tanulni hatékonyan felhasználni.

Még akkor is, ha az elsődleges nyilvánosságban Heller Ágnest a magyar kormány szóvivője egy keretlegény stílusában lekommunistázza? Mások az írókat listázzák, sőt, már saját híveiket is támadják, azokat, akik még nem vesztették el a józan eszüket. Mindez hozhat újabb támogatókat, vagy csak a félelmet akarják felsrófolni?

Mindkettő jól jön a hatalomnak, ámbár az állampolgárok nem hülyék, tisztában vannak a helyzettel. Az elsődleges nyilvánosság hírhamisításaival a mai magyar lakosság 90 százaléka tisztában van, kis részük ennek ellenére a kormánysajtóból tájékozódik, mert azt szereti. A többség azonban az állami médiának, vagy udvaroncainak egyetlen szavát sem hiszik el. Ezt pontosan jelzi az áprilisi választás, hiszen többen szavaztak a Fidesz ellen, mint ahány támogatója van a kormánypártnak. A Fidesz ellen szavazó közel 3 millió ember tudta, hogy az ellenzék aligha nyerhet, mégis inkább rájuk szavazott, s nem hitt a kormányzati manipulációknak. Az emberek tehát nem ostobák, a magyar lakosság alkalmazkodott ahhoz, hogy a média a kormányé.

Illetve Mészáros Lőrincé, s a hírek szerint a vidéki lapokat sorra mondják le, mert már a megyei újságok jó ideje olvashatatlanok a szüntelen kormánypropaganda miatt.

Ugyanez a helyzet a Figyelővel is, amióta a hetilap Schmidt Marcsi kezébe került, azóta már csak egy szekta olvassa. Az igényes olvasónak marad az internet, meg a kommentdemokrácia, ami persze a mai formájában nem alkalmas a Fidesz kiépített hatalmának ellensúlyozására. De a világháló okos használata útját állhatja a totális kisajátítási folyamatnak, megakadályozhatja azt, amire ez a mai hatalom törekszik. Ezért is fogalmaztam ironikusan, hogy a holnapom az övék, de a honlapom az enyém, mert a hatalom keze addig nem ér el, s ezt érdemes kihasználni.

Ez azt felételezné, hogy a mai ellenzék, vagy egy létrejövő új politikai formáció mindezt felismeri, de egyelőre egyik sem látszik. Világos, hogy honnan, miből jön létre a mai kormány ütőképes ellenzéke?

Ezt előre soha nem lehet tudni, de jelek vannak. A kormány számára figyelmeztető lecke volt a már említett, interneten szerveződő tavaszi ellenzéki győzelem Hódmezővásárhelyen, amelynek a főszereplője, Márki-Zay augusztus 20-án már jelezte, hogy másokkal együtt egy új pártot alakítana. De említhetném a három évvel ezelőtti netadós tüntetést, akkor a diákok a facebook segítségével összekapták a rendszerváltás óta a legnagyobb tömegmegmozdulást. Ugyancsak a világháló közreműködésével jött létre, s szinte pillanatok alatt megszerveződött a CEU melletti tüntetés, több hullámban tízezrek vonultak az utcára.

Valamennyi példa azt mutatja, hogy ha az emberek megtanulják okosan használni, akkor az internet valóban a modern politika eszköze, terepe lehet. De gyaníthatóan nem a mostani parlamenti ellenzék fedezi majd fel ezt az eszközt, mert a ma politikusai a régi világ részei, egyébként sem alkalmasak hatásos fellépésre. A régi világ egy része már elvesztette a csatát a régi világ másik része, a Fidesz ellen. Az új világhoz a Márki-Zay Péterek és segítőik, vagy a netadós tüntetés körül bábáskodók, a CEU intézkedések ellen utcára vonulók tartoznak. Ők a politika alakításának merőben más részvételi technikáját alkalmazzák, amelynek lassan kialakul a kultúrája.

Furcsa, hogy a környező országokból a külföldön dolgozók megszervezik önmagukat, majdnem önálló pártként működnek, s hatással is vannak az eseményekre. Ezzel szemben a külföldre szakadt több százezer magyar – amely egy kritikus tömb lehetne – képtelen befolyásos csoporttá válni. Miért van ez így?

Ez még bekövetkezhet, hisz a külföldön aktív román ellenzék – amely már tíz éve is egy milliós nagyságú volt – sem egyik pillanatról a másikra szerveződött. Az ő politikai részvételi kultúrájuk évekkel megelőzi a magyarokét, sokkal tudatosabbak, szervezettebbek. De az itthoni helyzet is könnyen kikényszerítheti a külföldön munkát vállaló, de hazatérni akaró emberek szerveződését. Ez csak idő kérdése. Kétségtelen, ma ez még nem történt meg, de szerintem csak idő kérdése.

A hagyományos politikai részvétel ugyanis megbukott – részben a hatalom, részben az ellenzék miatt – viszont létrejöhet egy olyan típusú kultúra, aminek az eszköztára csak most alakul, a lehetőségei viszont korlátlanok. Ezt nevezem kommentdemokráciának, amely az interneten már létezik. Egyelőre még rosszul, bután élünk vele, mert a szervezkedés helyett odamondogatunk a hatalomnak, azt hisszük, hogy ha durván beszólunk, ha elküldjük melegebb éghajlatra a hatalmat, akkor már tettünk is valamit. Pedig ez kevés, ez csupán gyerekbetegség. Ezen a szinten vagyunk most. De senki nem írja elő a magyar népnek, hogy egy életen keresztül nem lábolhat ki ebből a betegségből.

Jövőre ismét két választás, részben uniós képviselőkre szavazunk, részben a helyhatóságok vezetőire. Az ellenzék mai állapotában képes megerősíteni a kommentdemokráciát?

Aligha, ehhez évek kellenek, ugyanis idő kell, amíg az ellenzék megtanulja a leckét, aminek most nem sok jelét látom. Inkább arra gondolok, hogy a megerősödő, de eddig valójában sokat nem produkáló ellenzéki mozgalmak, mint a Momentum, a Kétfarkú kutya öt év alatt ki tudnak alakítani olyan ellensúlyt, ami az elaggott és innovációra képtelen Fidesz versenytársa lehet egy következő választáson.

Az uniós választás technikája kizárja, hogy az uniós képviselők esetében összefogás legyen. Ebből következően mire számíthat az ellenzék?

Annyira utálom, amikor az elemzőket jóslásra akarják használni. Nem tudjuk, hogy mi lesz, a választás jövő májusban lesz. Egyet tudunk – így szeptember elején -, hogy Orbán Viktornak iszonyú fontos az uniós választás, mert most akar jelentős európai politikussá válni. Ebből következően a Fidesz minden eszközt be fog vetni azért, hogy a párt eredményesen szerepeljen. Az ellenzék pedig továbbra is ott van, ahol áprilisban volt, egy tapodtat sem lépett előre, inkább kettőt hátra. Ebből következően 2019-ben én semmiben nem reménykednék.

Szóval egy újabb nagy vereség elé néz az ellenzék?

Ezt azért nehéz biztosan állítani. Én folyamatokról beszélek, olyan fejlődési lehetőségről, amely a mentalitást, a gondolkodást alakítja át. Ma legfeljebb ott járunk, hogy az ország normálisabb része a kétharmados vereség után felfogta, hogy ki van rekesztve a rendszerből. Él a kommentdemokrácia eszközeivel, odamondogat, amikor tud. Beéri azzal, hogy nyolcvanezren lájkolják, hogy Orbán Ráhel eldobta a szaros pelenkát. Ahányan megosztják, mindig hozzáteszik, hogy ez a Fidesz micsoda tolvaj, szemét banda, s ezzel viszont mindenki megnyugszik, mert azt hiszik, részt vettek a politikában. Arra kell majd néhány év, hogy felfogják: lófaszt, nem vettek részt semmiben, legfeljebb saját megnyugtatásukra cselekedtek. Ez látszattevékenység, ennél sokkal több kell.

Gondolod, hogy ehhez öt év kell, hogy mindezt a magyar nép megértse, hogy szervezkedjen a világhálón, hogy tüntetést szervezzen, esetleg tiltakozzon?

Igen, de a lehetőségek óriásiak, az internet komoly politikai innovációs utakat nyit meg, csak meg kell találni, és alkalmazni kell azokat. Elég, ha az április 8-a utáni tüntetésekre gondolok, valamennyit a facebook csoportok, s nem pártok szervezték. Amikor a civilek abbahagyták a mozgósítást, megszűntek a tüntetések is, de ezek újra elkezdődnek majd, bármilyen tüntetés-ellenes törvényekkel kísérletezik is a kormány. Ha olyan lesz a helyzet, az emberek az utcára vonulnak, ebben biztos vagyok. Ezt meg kell szervezni, s ennek megtanulása, működtetése hosszú tanulási folyamat.

Vagyis azt mondod, hogy a ma még veszélytelen kommentdemokráciából kinőhet valami?

A közösségi média fantasztikus dolgokra képes. Tudjuk, hogy ennek segítségével győzött Barack Obama, és ha majd Magyarországon is mozgósításra használják az internet világát, akkor az életveszélyes lehet a mai hatalomra. Persze, ezt is meg lehet fojtani. Az Orbán rendszer lényege, hogy addig mindig elmegy, amíg hagyják. De nem szabad hagyni, hogy azt csináljanak, amit akarnak.

Kardos Ernő

Kéri-696x462.jpg
 
Kérivel egyetlen probléma van. Elfelejti, hogy mikor és hogyan viselkedett, "elemzett".
Mikor védte Orbánt és a 2/3-át, hogy végre nem kell folyton egyeztetni, kompromisszumot kötni, hanem nyugodtan lehet hatékonyan kormányozni.
Nos, mára látjuk, mire jó ez a "hatékonyság". Viszont Kéri nem tudja, hogy nem mindenkinek egy napos a memóriája és ő is csak olyan, mint a többi "elemző", hiteltelen és megélhetési "közember".
Nem szerettem Szabó Lászlót (kék fény), de a gengszterváltás után azonnal visszavonult.
 
Az nem tartozik ehhez a cikkhez.
Ebben viszont jók a ténymegállapításai.
Természetesen megint arról van szó a ténymegállapítás nem vezet kiútra
Program ja nincs cselekvés tapogatása csak ötletelés.
Az alábbi egy ténymegállapítás mire ment vele?:
Ezt azért nehéz biztosan állítani. Én folyamatokról beszélek, olyan fejlődési lehetőségről, amely a mentalitást, a gondolkodást alakítja át. Ma legfeljebb ott járunk, hogy az ország normálisabb része a kétharmados vereség után felfogta, hogy ki van rekesztve a rendszerből. Él a kommentdemokrácia eszközeivel, odamondogat, amikor tud. Beéri azzal, hogy nyolcvanezren lájkolják, hogy Orbán Ráhel eldobta a szaros pelenkát. Ahányan megosztják, mindig hozzáteszik, hogy ez a Fidesz micsoda tolvaj, szemét banda, s ezzel viszont mindenki megnyugszik, mert azt hiszik, részt vettek a politikában
Az alábbi csak óhaj és jártatja a száját vagy biztos benne?:
Amikor a civilek abbahagyták a mozgósítást, megszűntek a tüntetések is, de ezek újra elkezdődnek majd, bármilyen tüntetés-ellenes törvényekkel kísérletezik is a kormány. Ha olyan lesz a helyzet, az emberek az utcára vonulnak, ebben biztos vagyok. Ezt meg kell szervezni, s ennek megtanulása, működtetése hosszú tanulási folyamat.
A közöny falát mi töri át?
Nem az okos elemzések
Hanem a direkt dolgok, pont mint a nevetségessé tételek.
pl. A szaros pelenka, a KKKP kátyúzásai.
Miért? mert épp olyan politizálás amit a Fidesz alkalmaz
röviden: érzelmi
Értelmi politizálás elemzés nem sikeres.
Indulatokat, érzelmeket kell gerjeszteni.
A harag már lett gerjesztve,Kéri lebecsüli a Ők lopnak hatását.
Beépült már az persze, el is fásít sokakat.Ez a közöny fala mint mondtam.
De gyűlik az
Hozzájön még az urizálás bemutatása.
Gyűlik az.
Hozzájön az értelmetlen cselekvések özöne, a rossz helyre költött pénz.
Gyűlik az.
Közben a nevetségessé tétel is dolgozik.
Szakszerű kátyú és természetes kátyú.
 
Utoljára módosítva:
Ok. Van-e benne bármilyen olyan új információ, ami nem köztudott?
Megoldás, mint írod, semmi.
Viszont nagyon próbálja magát promotálni.
De minek?
Még nem voltam kész így idézésed megbont.
Köztudott dolgok igen de legyél hozzátevő.
Most pedig ne idézz elmentem megbontod. vagyis "trollszerű" lesz
Mint írta Kéri
 
Kérivel egyetlen probléma van. Elfelejti, hogy mikor és hogyan viselkedett, "elemzett".
Mikor védte Orbánt és a 2/3-át, hogy végre nem kell folyton egyeztetni, kompromisszumot kötni, hanem nyugodtan lehet hatékonyan kormányozni.
Nos, mára látjuk, mire jó ez a "hatékonyság". Viszont Kéri nem tudja, hogy nem mindenkinek egy napos a memóriája és ő is csak olyan, mint a többi "elemző", hiteltelen és megélhetési "közember".
Nem szerettem Szabó Lászlót (kék fény), de a gengszterváltás után azonnal visszavonult.
Tisztelem véleményed, de szerintem túlzol Kéri ellenére. Én úgy tudom, anno tanára is volt vezérünknek és pár évvel ezelőtt megmondta, hogy isten óvjon attól, hogy OV. újra hatalomra kerüljön...
 
Azért a román példa sántít. Látni kell azt, Ők a saját bőrükön tapasztalták milyen diktatúrában élni és ebből adódóan természetes, hogy minden eszközzel küzdenek annak újbóli kialakulása ellen. Nálunk ez irányú tapasztalat - szerintem - nincs (azért a Kádár korszak fényévekre volt a Román helyzethez).
Persze tévedhetek ...
 
Tisztelem véleményed, de szerintem túlzol Kéri ellenére. Én úgy tudom, anno tanára is volt vezérünknek és pár évvel ezelőtt megmondta, hogy isten óvjon attól, hogy OV. újra hatalomra kerüljön...
Szerintem is nem szereti Kérit és lehúzta nagyon.Van igazsága is.És valóban a Bibóban megalapítója támogatója és vitakör szervezője volt Orbánéknak.Tehát jól ismeri.
Arra nem emlékszem amit írsz Isten óvjon
De arra se ami a Juhjóz mond 2/3 miért üdvüzlendő
Szerintem nem mondta vagy másképp kell érteni
Igen a 2/3 előnye pont az amit kéri mond
de nem mondhatta hogy üdvözlendő.
Okosabb kéri annál épp az a veszélye azt is mondhatta.
 
Azért a román példa sántít. Látni kell azt, Ők a saját bőrükön tapasztalták milyen diktatúrában élni és ebből adódóan természetes, hogy minden eszközzel küzdenek annak újbóli kialakulása ellen. Nálunk ez irányú tapasztalat - szerintem - nincs (azért a Kádár korszak fényévekre volt a Román helyzethez).
Persze tévedhetek ...
Vitatkozni akartam veled elolvastam mit írt a román ellenzékről.
Igazat írt Kéri
De a te igazságod is meg van a "sántít" de nem jó a Kádár példád
Nem ahhoz kell viszonyítani Hanem a Ceaușescu rendszert az orbánihoz
De így is teljesen más.Az se hasonlítható

Szóval Kéri példája hogy évekkel ezelőtt is milliós és szervezettek voltak Semmit nem jelent
A saját bőrükön tapasztalták meg milyen diktatúrában élni mondatod igaz.
De az a diktatúra csak a Rákosikoz hasonlítható
Az egy Sztálini típusú diktatúra.
Bármily diktatúra is van most és bármily megfélemlítés és zsarnokság
Ez mind lágy és puha Ez egy teljesen más
Neve autokrácia De mi ezt se kértük, mi demokráciát akarunk
Nem kel más okrácia
Nem kell teokrácia se.

Nos szóval Kéri a román külföldi emigrált ellenzéket csak ne hasonlítsa
A magyar emigrált ellenzékhez.
Szétszórt a világba nem egységes
még az olyan helyeken sem mint Kanada
Ott is kinevezte Valami Tamás konzult aki inkább bontja az egységet mint kovácsolja.
Hisz erre találta ki a Csiszár Jenőt is Olaszországba
 
És valóban a Bibóban megalapítója támogatója és vitakör szervezője volt Orbánéknak.Tehát jól ismeri.

Nem, 2010-ben bizonyította (Kéri), hogy mennyire nem ismeri. (Ekkor már túl voltunk egy 1998-2002-ig tartó cikluson) és túl voltunk 2006-on és 2010 választási műsorról beszélünk Kérivel kapcsolatban az eredmények előtt.

És ott volt Debreczeni József és az ő könyve, ami prófécia volt és 1-1-ben bejött.
Egyébként már Kéri elismerte, hogy Orbánnal kapcsolatban tévedett. Nincs evvel gondom, ha mea culpa és visszavonul a nyilvánosságtól. Nálam TGM-el egy névsorban van.
 
Nem, 2010-ben bizonyította (Kéri), hogy mennyire nem ismeri. (Ekkor már túl voltunk egy 1998-2002-ig tartó cikluson) és túl voltunk 2006-on és 2010 választási műsorról beszélünk Kérivel kapcsolatban az eredmények előtt.

És ott volt Debreczeni József és az ő könyve, ami prófécia volt és 1-1-ben bejött.
Egyébként már Kéri elismerte, hogy Orbánnal kapcsolatban tévedett. Nincs evvel gondom, ha mea culpa és visszavonul a nyilvánosságtól. Nálam TGM-el egy névsorban van.
Bizony, beismerte. Nézd milyen hálás tanítványaként, túllőtt mesterén... Lásd Soros Úrral szemben is...
 
Ki az a Tamás Gáspár Miklós? Ki az a Debreczeni József? Azt én is itt és most meg tudom mondani , hogy meg fog történni, de lehet, hogy nem úgy, nem ott , nem akkor .. S akkor mi van? Nem a tanítók bűne, hogy ez a csapat félresiklott, hanem a szavazóiké, híveiké...
 
Olybá tűnik némi értelmezési gondok léptek fel..
Nem a tábornokok küzdenek meg a csatában a győzelemért, hanem a katonái.. Aztán mielőtt elfogy a hadsereg, békét kötnek, s el kezdik szervezni az új csapataikat... Sokan rájönnek rossz oldalán álltak a csatatérnek, váltanak, sokan csak a szebb egyenruháért, magasabb zsoldért, de a csatázók megint a túlélők lesznek..
 
Nem a tanítók bűne, hogy ez a csapat félresiklott, hanem a szavazóiké, híveiké...
Hát a tanítóké semmiképp.
Hogy netán nem látta meg benne a diktátort, az antidemokratikust?
Nem olyan egyszerű egy 20 éves ifjúban felfedezni a majdanit.
Még pszichológus se mer vállalkozni rá.
Utólag persze felfedezhető lenne, utólag.
Sőt arról nem is beszélve igen csak véleményközösségen lehettek. a rendszerváltás szükségessége okán.
Hogy 2010-ben már meg kellett volna látnia abban egyetértek
Hogy 20 évesben rejlő én felfedezhető e egy 35 éves diktátor?
Hát azt tudom mondani: Én már valakitől azt hiszem Debrecenitől Az Orbán szakállas korában 2001 táján.Vagy még hamarább.Esetleg Kende Péter volt aki mondta?Az igazi Orbán: a Viktor 2
Mondta a következőt:Orbán nem csapatjátékos egy önző akarnok egy diktátori jellem.
Ezt a focicsapat játékából is látni.Soha senkinek nem passzol.
A labdát állandóan követeli.
Ennyire emlékszem ez megmaradt.
Nem csapatjátékos egy csapatot igénylő játékban.
Tehát volt aki meglátta benne.
az igazi Orbán.jpg

Ezt a Nem csapatjátékos dolgot már korábban halottam tőle
Orbán – ahogy a fociban sem – kormányzati vezetőként sem volt éppen csapatjátékos.
Soha életében nem volt alkalma kipróbálnia magát munkahelyi vezetőként, s ez bizony
meglátszott a miniszterelnöki munkáján. Ráadásul a személyisége eleve olyan, hogy nála
minden ugyanarról szól: – Én, én, én! –, ez pedig életveszélyes vezetői pozícióban. Valamint
döbbenetesen bizalmatlan, ezért nem bíz rá senkire semmit.
Miniszterelnök korában így gyakorlatilag minden ügy „föltekeredett” hozzá. Aki látott már
működő szervezetet – lett légyen az akár vállalat, akár minisztérium vagy más –, jól tudja: a
beosztott apparátus egyetlen alapvető törekvése mindig az, hogy megfeleljen a nagyfőnök
kívánságainak, akár ki sem mondott elvárásainak. A hivatali előterjesztések örök legelső
kérdése ez: vajon mit akar a nagyfőnök? Minden más csak ebből vezethető le az apparátus
számára. Amely ugyanis – mindaddig, amíg ennek van értelme – lojális mindenkori
főnökeihez, például a megválasztott kormányhoz
Amit itt ír az Egy tipikus sztálini jellem.::Bizalmatlan és tisztogat.Fejek hullnak
Ébredj Magyarország.
 
Utoljára módosítva:
Olybá tűnik némi értelmezési gondok léptek fel..
Nem a tábornokok küzdenek meg a csatában a győzelemért, hanem a katonái.. Aztán mielőtt elfogy a hadsereg, békét kötnek, s el kezdik szervezni az új csapataikat... Sokan rájönnek rossz oldalán álltak a csatatérnek, váltanak, sokan csak a szebb egyenruháért, magasabb zsoldért, de a csatázók megint a túlélők lesznek..
olybá tűnik.Hogy nekem is Ha leírnád ki állt át hová.
Most Kériről beszélünk
Próbáld nem átvitt értelműen
Kéri Nem állt át.Vagy szerinted igen Prominor?
Az alábbi része a cikknek:
A többség azonban az állami médiának, vagy udvaroncainak egyetlen szavát sem hiszik el. Ezt pontosan jelzi az áprilisi választás, hiszen többen szavaztak a Fidesz ellen, mint ahány támogatója van a kormánypártnak. A Fidesz ellen szavazó közel 3 millió ember tudta, hogy az ellenzék aligha nyerhet, mégis inkább rájuk szavazott, s nem hitt a kormányzati manipulációknak.
Ilyet egy Fidesz oldalára állt nem mond el sem ismer egy szimpatizáns se.
Körmük szakad de tagadnak
 
Utoljára módosítva:
Azt mindenki természetesnek veszi, hogy a Fidesz vezetőnek KISZ-es, MSZMP-és múltja volt, elintézik azzal Ők belülről bontották a rendszert, tehát hősök... A Kende Péterek, a Debreczeni Józsefek utólag okosok, mint a volt anyósom.. Ezért nemhogy Nobel díj, de vállveregetés sem jár szerintem, s nem lehetnek hivatkozási alapok sem...Kéri az elejétől ott volt ahol történt valami, s azok alapján , s aközben történtek alapján von le következtetéseket jelen időben, nem jósol, hanem megállapít.. Lehet egyetérteni Vele, lehet vitatni, de nincs mit számon kérni rajta, mert nem egy tömörülés szócsöve, hanem egy kutató-gondolkodó ember saját véleménnyel, akkor és ott, s nem utólag... Nyilvánvalóan számos gondolatáról UTÓLAG bebizonyosodik,hogy rosszul vélte, de ez az Ő tudása, az Ő következtetési szintje... A Fidesz ámokfutását csak az a három millió ember állíthatja meg aki rájuk szavazott, mert Ők kérhetik számon, hogy nem erre adtak felhatalmazást..(Vagy mégis?) Mert akik nem rájuk tették a voksuk nyilvánvalóan mást gondolnak.. A Tamás Gáspár Miklósok szintén egy alternatív elméleti világban élnek, aminek semmi gyakorlati haszna nincs, míg a Fidesz egy alternatív valóságot épít a gyakorlat számára, amelynek eszköztárát éppen a Kéri Lászlók világítják meg....
 
Általános probléma Magyarországon, hogy ha valaki másképp beszél, más elméletet hangoztat, mint korábban tette, azt mindig lehurrogják. Például Kéri korábban támogatta a FIDESZt, most meg ellene beszél. De ez csak egy példa.
Tehát elvárják, hogy mindig mindenki tartsa meg a korábbi pozícióját, elveit. Mert csak így lehet hiteles.
Jó lenne, de ha körülnéznénk a világban, akkor azt láthatjuk, hogy minden változik. Valamiről eddig azt hittük, hogy jó lesz, egy figyelembe nem vett dolog miatt inkább rosszra fordult a mi szemszögünkből. Ugyanígy vagyunk a rosszal is. A teljes egész a mi szempontunkból egyszerűen nem látható át. Ezért időnként megváltoztatjuk a véleményünket.
Vannak emberek, akiknek ez egy teljesen természetes folyamat. Lásd Orbán Viktort. Volt ő már kommunista, komenista ;), liberális, illiberális, demokrata és antidemokrata, ha van, akkor még lehet belőle ambiti-liberális (ambitieux: feltörekvő, francia), kapitalista és kapitális ... izé, az nem, bármi, ha az előnyére szolgál. Ugyanakkor ő csak statikusan hajlandó látni a világot, azaz "ez van", erre építi a további tevékenységét. azaz nem gondolkodik dinamikusan előre. Illetve igen, amikor a jog segítségével befagyasztja a Jelent. Erre rengeteg példa van, hadd ne soroljam.
Csak egy példa: azt mondják, hogy a pénz pénzt fial. Nála nem. Neki az a pénz, ami zsebében van. Tehát az EU által kapott pénzt zsebreteszi. Amikor kevés, akkor az ország tartalékait éli fel. Nem fejleszt, csak harácsol, azt viszont kegyetlenül.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,327
Legújabb tagunk
Tracycer
Oldal tetejére