„Orbán szinte mindent megkapott a Fehér Háztól, amit politikailag remélhetett”

A várttal ellentétben bejelentések nélkül ért véget Donald Trump és Orbán Viktor találkozója, és látszólag a konfliktusok is elmaradtak Washingtonban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felszín mögött ne maradtak volna meg az aggodalmak a magyar jogállamisággal és demokráciával kapcsolatban.

Ha a Fideszen múlna, dicsérő szavakon kívül valószínűleg nem lehetne mást hallani Donald Trump és Orbán Viktor washingtoni találkozójáról. A magyar kormánypárt Facebook-oldalán legalábbis öt egyszerű tételmondatban foglalták össze a két politikus megbeszélésének lényegét: idézték Trumptól, hogy Orbán jó munkát végzett, biztonságban tartotta országát, védi a kereszténységet, sok jó dolgot tett az emberekkel és a bevándorlás tekintetében, Európának pedig azért vannak problémái, mert másképp tett, mint Orbán.


Nyilvánvaló azonban, hogy Orbán amerikai útja a háttérben ennél sokkal árnyaltabb volt, és a kritikák is megmaradhattak. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba úgy látja: a magyar kormány szempontjából fontosabb, hogy ez a 15 perces négyszemközti találkozó létrejött, mint az, ami ott elhangzott. A Political Capital ügyvezető igazgatója, Krekó Péter pedig azt mondja, az eseményt Orbán könnyen eladhatja belpolitikai sikerként.

Azért érdemes mindezt a helyén kezelni: a régióból ugyanis utolsóként Orbán kapott időpontot az amerikai elnötől – az, hogy a lengyel miniszterelnököt a gyakorlatban beelőzte, nem rajta múlt, Varsó ugyanis lemondta az elmúlt hónapra tervezett találkozót. A találkozó ténye ettől még fontos, és önmagában is bizonyos fordulatot jelent, hiszen az előző két elnökkel ellentétben Trump végre fogadta Orbánt – tette hozzá Krekó.

Tóth Csaba is megjegyezte, a menekültellenesség mint közös ideológiai alapon túl semmilyen konkrétum nem hangzott el, Trump pedig ugyanúgy közös alapokról beszélt a cseh és a szlovák miniszterelnökkel folytatott találkozó után is. Vagyis, „Trumpnak e tekintetben Orbán nem különleges vezető, hanem az utolsó a visegrádi sorban.”

Se dorgálás, se fegyver
Bár a találkozó előtt a Direkt 36 amerikai források alapján arról írt, küszöbön van egy csillagászati árú fegyvermegállapodás és a gázvásárlásról is előrehaladott tárgyalások folynak, ilyenre még csak utalást sem tett Trump, ennek ellenére Krekó úgy látja, a találkozó főleg hadügyi és gazdasági okokkal volt magyarázható.

Sokan úgy vélték, a két politikus esetleg bejelenti, hogy Magyarország amerikai fegyvereket vásárol, ehhez képest Orbán Viktor csak annyit nyilatkozott a közmédiának: „a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika és a külpolitika területén megerősítették”. Pedig valószínűtlen, hogy pár hónappal Mike Pompeo látogatása és a védelmi együttműködés aláírása után ne esett volna szó fegyvervásárlásról.

image.aspx

© MRI / Koszticsák Szilárd
Trump nemcsak konkrétumokat nem említett, de meg sem dorgálta Orbánt a kínai és orosz kapcsolatai miatt, holott amerikai külügyi szakértők világosan látják, ha a magyar kormányfőnek választania kell, akkor az amerikai, illetve a NATO és EU-s érdekek helyett Kína és Oroszország mellé áll. Meglepő módon viszont Trump NATO-tagként még meg is dicsérte Orbánt.

Krekó szerint a kényes témák kerülése ellenére a problémás pontok – mint az orosz „kémbank” ügye, a Huawei, a kiadatási ügy, az ukrán–magyar konfliktus – továbbra is jelen lehetnek a kétoldalú kapcsolatokban, a fő kérdés, hogy a jövőben miként tud hatást gyakorolni Amerika az Orbán-kormányra a számára fontos kérdésekben, hiszen

Orbán szinte mindent megkapott a Fehér Háztól, amit politikailag remélhetett.

Krekó úgy látja, Washingtonban továbbra is erősek a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak, és fontos jelzés volt a kétpárti, kétkamarás (mind a szenátus, mind a képviselőház irányából érkező) kritika Orbán Viktor kormányával, valamint a találkozóval kapcsolatban. Külügyi kérdésekben pedig a kongresszus lobbiereje jelentős, és ezzel tisztában van Orbán is.

Névtelenséget kérő diplomáciai forrásunk úgy látja, a találkozó egy „pofavizit volt”, és a korábbi külügyminiszteri látogatást is ideszámítva az látszik, a NATO a prioritás Amerika számára, mindent ennek rendelnek alá.

A kormánnyal szoros kapcsolatokat ápoló Nézőpont Csoport vezetője, Mráz Ágoston Sámuel szerint Trump számára hasznos, Orbánnak pedig sikeres volt a találkozó, a szoros biztonságpolitikai szövetség lehetősége kiváló. Trump dicsérő szavai után úgy látja, a két politikus között ideológiai szövetség is van.

Mráz lát esélyt arra, hogy innentől kezdve Orbán ne csak Putyinnal, hanem Trumppal is évente találkozzon, de az Orbán nemzetközi elszigetelődéséről szőtt elméleteket már ez a fehér házi látogatás is cáfolja.

image.aspx

© AFP / Ron Sachs
Jó mulatság, férfimunka
Magát a találkozót vizsgálva, az már a négyszemközti megbeszélés után is nyilvánvaló volt, hogy az összegyűlt amerikai újságírókat sokkal inkább érdekli Donald Trump véleménye Kínáról, mint a magyar kormányfő. Végül az elnöknek kellett őket figyelmeztetnie, hogy vendégétől is kérdezzenek valamit. Ennek ellenére Trump sem vitte túlzásba az érdeklődést, az egyetlen konkrét téma, amit kifejezetten ő hozott fel, a migráció volt. Ezen kívül csak udvariassági körökre és udvarlásra futotta.

„Magyarország a NATO büszke tagja, kicsit megismertük egymást, beszélünk majd a kereskedelemről és sok más témáról. Remek időt fogunk együtt tölteni” – tette hozzá Trump. Sőt, még azt is mondta – amit a Fidesz idézni is elfelejtett –, hogy Orbán Viktor kemény ember, de nagyon jót tett az emberekkel, és ezért tisztelik.

Még érdekesebb, hogy bemutatkozása alatt a magyar kormányfő sem tért ki részletekre, arról nem is beszélve, hogy szabályosan engedélyt kért az elnöktől, hogy ő is beszéljen.

„Örülök, hogy ismét itt lehetek, és megint fiatalnak érzem magam, hiszen 20 éve volt, hogy utoljára itt voltam” – mondta Orbán, aki említette azt is, hogy támogatják egymást a migráció elleni harcban, és megvédik a keresztény közösségeket.

image.aspx

© AFP / Brendan Smialowski
Háttérben a lényeg
Persze attól még, hogy a kezdeti negyedórában a két politikus semmitmondó nyilatkozatokat tett, a háttérben már komolyabb tárgyalások folytak, de ezeknek a helyszíne nem az Ovális Iroda volt. Ahogy azt diplomáciai forrásaink említették, a lényegi megbeszélések mindig alacsonyabb szinten zajlanak, és ezt erősítették meg a CNN-nek is amerikai kormányzati tisztségviselők.

Forrásaink utaltak arra is, hogy egy ilyen rövid találkozó gyakorlatilag semmire nem elég, legfeljebb az elvi kérdések kifejtésére. Egy normális megbeszélés legalább két óra, ha pedig még az oroszok vagy a kínaiak is szóba kerülnek, ennél is több. Orbán és Trump találkozója ilyen szempontból még annál is kevesebb lett, mint amennyit vártak tőle: nem volt deklaráció, nem jelentettek be semmit, a lényegi részleteket valószínűleg majd a következő napok tárgyalásain véglegesítik.

Ahogy Krekó Péter is említette, a konkrétumok hiánya ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Washington ne figyelne oda mindenre Magyarországon, beleértve a jogállamiságot.

„Biztosíthatom, hogy ezeket az ügyeket mind megtárgyaltuk a magyar féllel” – jellemezte a magyar-amerikai kapcsolatokat a CNN-nek egy magas rangú kormányzati forrás.

image.aspx

© AFP / Brendan Smialowski
„A hétfői találkozó célja, hogy erősítse a köteléket két NATO-szövetséges között, és nem feltétlenül az, hogy minden bilaterális kérdést megvitassanak – az elmúlt két évben amúgy is folyamatosan ezt tesszük” – mondta az illetékes. Trumpot ráadásul állítólag több tanácsadója is arra figyelmeztette, hogy ne tűnjön túl bizalmaskodónak Orbánnal, mert a meleg fogadtatás hátráltatná a kormányzati törekvéseket, hogy tisztes távolságban tartsák maguktól a magyar miniszterelnököt.

Mráz Ágoston úgy véli, a meghívás Orbán és a közép-európai térség felértékelését jelzik, visegrádi országvezetők látogatásai nem egyszerűen üzleti ügyekről, hanem az amerikai geopolitikáról szólnak, az oroszok és kínaiak aktivizálódását minden hatalmi központban regisztrálták. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egyébként februári, magyarországi látogatásán önkritikusan meg is jegyezte, Amerika az elmúlt időszakban magára hagyta a térséget, de ezen változtatni fognak.

Azt tehát túlzás lenne állítani, hogy a találkozónak semmi jelentősége nem volt. Magyar miniszterelnök 2005 óta nem járt a Fehér Házban, maga Orbán pedig két évtizede nem lépte át a küszöböt. Ez nyilván fájó pont is volt a magyar miniszterelnöknek, hiszen ahhoz képest, hogy már 2016-ban, az elnökválasztási kampány alatt hitet tett Trump mellett, meglehetősen sokat, két és fél évet kellett várnia a találkozóra.

Azt is korai még megítélni, hogy hoz-e bármilyen változást a magyar-amerikai kapcsolatokban a találkozó. Ahogy a szakértők is említették, ennek kevés esélye van, hiszen ennek a találkozónak, és Pompeo látogatásának is az volt a fő célja, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat gesztust gyakoroljon a közép-európai tagállamok felé. Hogy ehhez egy washingtoni látogatás elég legyen, az erősen kérdéses, de egy dolog biztos: a Fidesz és maga Orbán Viktor itthon, különösen az európai parlamenti választások véghajrájában, sokat profitálhat belőle.

HVG
 
"Sokat profitálhat belőle" persze a fegyver eladás igencsak sok pénzt hoz. A zsebükbe.
Ilyen ember orbán, képes lett volna egy 9 tagú családot kilakolatatni, mert akkor a sleppje nem jutott volna , fillérekért a kilakoltatott család házához. Az alábbi levél mutatja a jellemét, és a hozzátartozók véleményét.
Megmenekül a kilakoltatás előtt álló kilencgyermekes család

Az édesanya korábban végső kétségbeesésében írt Orbán Viktornak, de ügyét Szalay Krisztina színésznő oldotta meg.

A család kálváriája azt követően kavart nagy vihart, hogy a Magyar Hang megírta, mit válaszolt az asszonynak Orbán Viktorkabinetirodája. A kimerítő jogi tanácsokon túl jelezték, hogy bár őszinte megértéssel, együttérzéssel olvasták az édesanya levelét, de ezen túl a kormányfőnek nincs lehetősége érdemben segíteni.

„Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”

A család közel került ahhoz, hogy a gyámügy elvegye a gyerekeket, de most kiderült, mégis megmenekülhetnek, miután Szalay Krisztina gyűjtést indított. A Klubrádiónak a színésznő azt mondta, úgy tűnik, megoldódik a lakhatásuk.

Szalay Krisztina szerint jogi, családi szempontból nem lehet „megmenteni” a régi, adóssággal terhelt házat. A telken egy másik épületben a volt férj lakik, aki bántalmazta feleségét és minden az ő nevén van, de néhány nap alatt 11,2 millió forint gyűlt össze.

A színésznő leállította a gyűjtést, levette a számlaszámot, mert úgy néz ki, a család tud venni egy házat Zsámbokon és ki tudja vásárolni adósságát is. Az anya próbálja elérni a végrehajtó céget, hogy megalkudjanak a hitelre. Szalay Krisztina beszélt arról is, hogy az elszámolás teljesen transzparens lesz, és tartja a családdal a kapcsolatot.
Hála ezért a színésznőnek.
 
Lehet itt kérem tisztelettel ujjongani, pfújolni pártállástól függően, függetlenül, az már nem változtat azon a tényen, hogy Orbán Viktor egy kétes értékű vállveregetésért tegnap elárulta Európát, Magyarországot... Ahogy a kezeivel a térdén gyűrögetve nadrágját feszengett alázatosan , pacsira várva Trump mellett, ahogy a találkozó végén engedélyt kért, hogy még egyet benyalhasson a vendéglátójának végérvényesen kiírta magát, a hazája érdekét mindenek felé helyező politikusok sorából... Miközben a Mercedes elhalasztotta a második ütemet, a BMW debreceni üzeme kétségessé vált, szinte az egész gazdaság(mármint az eredményes része) német függőség alatt áll, s éppen Trump ostoba politikája miatt védővámok lebegtetésével padlóra küldhetik az európai autógyárakat, az amerikaiak által Romániában kitermelt gáz nem veheti fel a versenyt azzal a lehetőséggel, hogy Ukrajnát megkerülő vezetéken Algyői tárolókból kapja Európa a gázt, sokkal gazdagabb országok is alatta vannak a 2%-os Nato vállalásnak. Orbán feladja az európai, magyar érdekeket s Amerikával üzletel.... Szóval ha ez csak a szokásos Orbán hazudozás, hogy Amerika messze van majd lesz valahogy , s csak a választási plakát miatt hajbókolt, még nagyobb a baj...

Fidesz trump plakát.jpeg

Ha pedig komolyan gondolta az ígérgetéseit akkor ez még tragikusabb Magyarország jövőjére nézve....
Lehet hogy ezért dobta be 3,5 millárdért a meztelen nős képet is az adófizetők pénzéből a' la Renoir..
Lehet a washingtoni sajtótájékoztató jelenlévő újságírók maár tudnak valamit, azért nézték levegőnek Orbán Viktort....
 
Te a kiábrándult mindenből-filozófust hozod aki már 2-3 éve csupa Orbánt dicsérő szöveget ír
És az érdekes mondat benne ez:
Donald Trump egyik legfontosabb világpolitikai tulajdonsága, hogy ő az Európai Unió (és az ENSZ, valamint minden nemzetközi szervezet és egyezmény) nyílt ellensége,
Ez találkozott Orbánnal?
Közös a céljuk?
Már kételkedni kezdek abban a TGM is tudathasadásos inkább
Pár éve még harcos baloldali volt
Szociáldemokrácia szóvivője.
Most meg szélsőjobboldalivá vált volna?
Amennyiben dicsérő cikkeit néztem
A maradék demokratasága TGM-nek:
Orbán Viktor egyelőre az egyetlen hivatalban lévő kormányfő, aki nyíltan szélsőjobboldali, aki békés úton fölszámolta a szokványos (és persze eleve nem kielégítő) „szabadságjogokat”,
Nem TGM-nek adok igazat általában
Hanem annak aki ezt írta:
"Ők az a két ember, aki nem való a Fehér Házba..."
 
Utoljára módosítva:
Már elnézést, de TGM sem mond mindig hülyeséget.... Néha azt is nézni kellene mit is mond a hogyishívják...
De nem is az lényeg.. Hol vannak az ellenzéki politikusok akik megkérdeznék, mi a gyakorlati haszna OV 54 perces Fehér Házi nyalakodásának, mert bizony Ő Magyarország hivatalban levő miniszterelnöke s állítólag munkalátogatásra ment, nem az egója fényesítésére...
 
A Spiegel Onlinie irja: "Ungarn First" zu Besuch bei "America First"
Gondolom elég ha egy szót fordítok le "zu Besuch bei --> "látogatóba .. nál."
-
Orbán volt az elsö Europai politikus aki Trump-t nyiltan támogatta az elnökválasztás idején,
és ö volt az elsö aki 2016 novemberében a megválasztott milliárdosnak melegen gratulált.
-
Akár menyire is iparkodott Orbán az amerikai elnök barátságának a megnyerése érdekében, nézte minden nap a postaládát, hogy mikor jön a meghívólevél csak nem tudta magát belopni Trump szívében. Trump nem szereti, ha amerikai egyemet bántanak külföldön, még az Észak-Koreai diktátorral is előbb találkozott.
-
Pedig a magyar kormány mindent megtett, ö volt az egyetlen aki Trump mellett elvetette az UN menekült-csomagot (Igaz Amerika - a maga módján - továbbra is menekülök tízezreinek ad védelmet és otthont évente)
-
Orbán mindig is küzdött azért, hogy barátságot köthessen a nagy emberel de valahogy nem jön be.
-
880x495_cmsv2_bdf33b73-4797-529f-b098-5273834917bb-3889064.jpg

-
Ne feledjük, nem baráti látogatás, vagy munkamegbeszélés volt a találkozás oka, hanem Magyarország NATO tagságának a 20 éves évfordulója. Valószínű megmondták neki mit kell megrendelnie.
-
Amerika az EU-val akar tárgyalni, nem egy államfővel akinek a tekintélye az Unioban egy minimumon van.
-
 
Utoljára módosítva:
Direkt vártam egy napot, hogy hátha esetlegesen, talán-talán valami csak kiszivárog a háttérból a találkozó kapcsán, de nem. Semmi.
A milliárd dolláros bébi fegyvervásárlás is már odáig görbült, hogy az F35-ösök helyett használt/felújított F16-osokat fogunk venni. Ez jó hír a honi lomisoknak, hisz ugyanezt ajánlották anno a gripenek megvásárlása lízingelése előtt az amcsik majd 20 éve. Persze lehet most nem ugyanazokat, csak ugyanolyanokat kínálgatnak.
A palagázról sem esett egy szó sem...
A kevés fűrészporra alapozva, ami a káposztalé lötyögését korlátozza a fejemben, arra jutottam, hogy egy protokolláris látogatáson túlmenően nem nagyon történhetett semmi különleges. Ha Trump elnök tudja is, hogy merre leledzik kicsiny hazánk, legfeljebb annyira tulajdonított a látogatásnak jelentőséget, hogy egy NATO és EU tag (a sorrend nem véletlen) figyelmét felhív(hat)ta a GDP 2,1 %-os hadi felhasználásának kötelezettségére és a Pompeo külügyminiszter nálunkjártakor esetleg bevállaltak betartására.
Szóval olyan érzésem van, hogy mind bal, mind jobboldalról kissé "túllihegték" az egész látogatást.
Jobbról, mert nagyságrendekkel nagyobb jelentőséget tulajdonítottak neki, balról meg, mert egyelőre semmi jele nagy pénzeket kívánó USA biznisznek.
Ez utóbbit azért is gondolom, mert a regnáló honi hatalom holdudvara elsősorban a magánvagyonának a bővítését tartja célnak, azt pedig az USA-ban - ha nem is lehetetlen - , nagyon nehéz "okosban" tenni. (Lásd a növényolaj feldolgozó cég jelentése alapján anno letiltott NAV elnököt, akinek feltehetőleg nem volt kint magánvagyona, de, ha lett volna - befagyasztják és nemcsak a beutazását korlátozzák.)
Azon felül másodlagos jeleket sem látni, például a MOL-tól nem kísérte el senki Orbánt, hogy palagáz ügyben "szakértsen", de a honvédelmi miniszterünk vagy a Vezérkari Főnökünk sem volt a delegáció tagja (mondjuk pillanatnyilag amúgy sem látok egyetlen repülési szakértőt a honvédség vezetésében). Igaz Budai ott volt (no nem a szakács, hanem a bukott katonai ügyész), de ő talán már annyira sem számít katonai szakértőnek, mint én, aki jó 10 éve nem léptem át laktanya küszöbét.
Persze ettől még lehet, hogy a hortobágyi puszta közepén épülget egy titkos reptér vagy kikötő, ahová a hadieszközök vagy tankerek hamarosan befuthatnak...
 
...
Ne feledjük, nem baráti látogatás, vagy munkamegbeszélés volt a találkozás oka, hanem Magyarország NATO tagságának a 20 éves évfordulója. Valószínű megmondták neki mit kell megrendelnie.
-
Ezzel vitába szállnék. (Nem a kerek évfordulóval, hanem azzal, hogy ez lenne az apropója.)
Deklaráltan Brüsszel a NATO központja, ha van hely, az ez, ahol ünnepelni illik - ráadásul együtt a csehekkel, lengyelekkel.
Az lehet (ahogy megemlítettem az előző beírásomban is), hogy a 2 %-ot számon kéri, de ezt a németektől a franciákig mindenkin kéri, tehát ez sem lehet apropó. A törökök Sz-400-as rakétákat vesznek az oroszoktól (holott az USA után ők a legnagyobb NATO haderő). Szóval én nem látom , hogy mivel is tudná Trump Orbánt amcsi haditechnika vásárlására ösztönözni.
(Mondjuk ASOC-hoz kapcsolódóan ugrókódos amerikai rádiókommunikációs
rendszerek beszerzése biztos jót tenne a légvédelemnek, de a szárazföldi erők is hasznát tudnák venni.)
Amerika az EU-val akar tárgyalni, nem egy államfővel akinek a tekintélye az Unioban egy minimumon van.
-
Ha nagyon összeesküvés elmélet hívő lennék, azt mondanám, hogy Trump így akarja az EU-t gyengíteni, ugyanis sem az olasz (Salvini), sem a francia (Le Pen) renitens nem kormány vagy államfő (a lengyelek meg nem mentek el Trumphoz).
De ez eléggé nyakatekert és nem is hatékony mód lenne, igaz Trump helyében sem vagyok.
 
Remélem,hogy Ahmed H. befogadásáról is beszéltek,mert eddig nem jelentkezett senki aki befogadja.Hátha Amerikában tovább élhet.... :D
 
újságírói kérdésre azt mondta, úgy tudja, nem hívta meg Trumpot Orbán,
Lehet hogy titkolóznak?
Gulyás a kormány ülés után hozzátette még...
a házelnöknek tényszerűen igaza van, és valóban önzés, ha két apa akar felnevelni egy gyereket.
Arról, hogy a Facebook letiltotta a Mediaworks lapjainak hirdetéseit, Gulyás azt mondta, nem örül a cenzúrának, a szólás- és véleményszabadság pártján áll a kormány, ugyanakkor nehéz betartatni a jogállami elvárásokat határokon átnyúló cégeknél. Később a Magyar Hang kérdésére, hogy miért nem válaszolnak két éve egyetlen kérdésre sem a kormánytól, Gulyás azt mondta, valószínűleg a minisztériumok nem tartják olyan médiumnak a Magyar Hangot, amelynek válaszolni kellene.
Jogállamiság.
Aha.
 
...
Arról, hogy a Facebook letiltotta a Mediaworks lapjainak hirdetéseit, Gulyás azt mondta, nem örül a cenzúrának, a szólás- és véleményszabadság pártján áll a kormány,
Valaki elmagyarázhatná neki, hogy a mennyiségi korlátozás nem tartalmi korlátozás.
(Nem cenzúráznak, csupán nem engedik előtérbe helyezni - pénzért - a MW üzeneteit.)
ugyanakkor nehéz betartatni a jogállami elvárásokat határokon átnyúló cégeknél. Később a Magyar Hang kérdésére, hogy miért nem válaszolnak két éve egyetlen kérdésre sem a kormánytól, Gulyás azt mondta, valószínűleg a minisztériumok nem tartják olyan médiumnak a Magyar Hangot, amelynek válaszolni kellene.
Jogállamiság.
Aha.
Ez mi, ha nem egyfajta (visszterhes)cenzúra?
 
Egy dolog tegnap biztos közös volt bennük az amerikai média szerint, Ők az a két ember, aki nem való a Fehér Házba...
Nemcsak a Fehér Házba, de orbán"nem véletlenül kicsi o-val" Magyarország vezetése sem neki való.Mindent tönkretesz, saját, és baráti érdekeit helyezi előtérbe.Már 3 milliók szegény országa lettünk, de ő és családja a jólétbe dőzsöl. Politikája oda juttatot családokat, hogy megosztja őket szűlőt, és gyereket egyaránt.Közeli ismerősőm,akik felnevelték, és szakmát adtak gyerekeinek, példás családi életet biztosítottak nekik, oda jutottak, hogy 50 éves házasságuk után, fiúk közölte velük, hogy nem akarják a további kapcsolatot fenn tartani a szűlőkkel. Hát nem borzalom. azért mert más a véleményük, tisztán látják, hogy mi jó, és mi nem, ez még nem lehetne indok egy kapcsolat megszakításának. Aki nem itt él, annak fogalma nincs arról, hogy ez a kormány mit művel az emberekkel,milyen feltételeket szabnak. Hazugság minden amit kifelé mutatnak, és beszélnek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,654
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére